VM-258 A multi nevű ló másik oldala

Tibor bá’ vissza a múltba

 

~q228Pont 30 éves koromra jöttem vissza hazámba, és némi ismeretség segítségével az Egyesült Izzóban kezdtem dolgozni, ahol legnagyobb meglepetésemre, nem annyira műszaki, mint inkább nyelvi ismereteimre voltak kíváncsiak. Fiatal mérnökökből Dunát lehetett volna rekeszteni, míg angolul tudókból igen rosszul álltak. Mivel odakint légkondicionálókat terveztem (adott épületekbe egyedi darabokat) a világítástechnikai szakszavak, kifejezések egy részét nem ismertem. Mindjárt első nap hozzám vágott az osztályvezetőm egy rakás angol nyelvű prospektust, szakirodalmat, hogy „tanuljak”. Így aztán néhány napig csendben elvoltam. Nem „termeltem”, de azért hasznosan elfoglaltam magam. Nem így a többiek.

Mindjárt a második nap meglepődve tapasztaltam, hogy ugyan fél nyolcra mindenki benn volt, de többen leterítettek az asztalukra egy szalvétát, ráraktak 2-3 zsömlét, néhány mackó sajtot, vagy 10 deka parizert, és szép komótosan elkezdtek falatozni. Nyolc előtt néhány perccel kivágódott az osztályvezető ajtaja, belépett a mi szobánkba és megkérdezte a még falatozgató gépírónőt, hogy ráér-e egy levelet legépelni. Erre „mindjárt” volt a válasz, majd a szóban forgó kartársnő szép komótosan összecsomagolta a maradékot és az egészet betette egy fiókba. Nyolc óra után azért szép lassan más dolgok is rákerültek az asztalokra, és mintha beindult volna valamiféle munka, de nem tartott sokáig, mert fél kilenckor bejött egy fiatal kartársnő és azt kérdezte ki akarja megnézni a Csárdás Királynőt, mert van neki még hat jegye. Mennyibe kerül, stb. Távozása után érdeklődtem, hogy vaj ő ki volt. Mondták, hogy a „közönségszervező”, de ez nekem kevés volt, így hosszas magyarázatba kezdtek, ami csak a műszaki rajzoló érdeklődése zavarta meg, aki azt szerette volna tudni, ki kér feketét. Ugyanis délelőtt 10 körül feketekávét főzött a rajztáblája mögött, és 1 forintért bárkinek adott egy kis csészébe, amit utána ő mosogatott el, mert ez hozzátartozott az üzlethez.

Még déli tizenkettő előtt befutott egy másik fiatal kartársnő az ebédjegyekkel, amit kiosztott. Kiderült, hogy ezeket előző nap rendelték meg nála, a la kart alapon. Kiosztás után közölte a következő napi választékot, amiből mindenki rendelt magának, amit a fiatal kartársnő felírt, majd távozott. Ekkor már szedelőzködni kezdtek azok, akiknek volt jegye, vagyis mindenki, csak én nem, és elindultak az ebédlő felé. A Tungsram művek elég nagy területen vannak, hozzánk az ebédlő egy hatalmas udvar másik oldalán volt, szóval kb. 10 percnyi sétára (csak oda). Első napra nekem valahonnan szereztek egy jegyet, így én is tudtam ebédelni. Az ebédlőből kijövet volt ott egy cukrász pult, ahol kápéért lehetett kapni különböző krémeseket, minyonokat, tortákat, stb. Itt elidőztünk egy kicsit, mert a bő választék lehetetlenné tette a gyors választást. Az irodába való visszatérés után mindenki elkezdte falatozni a saját süteményét. Alig rakták el a csomagoló anyagokat, megint jött egy fiatal kartársnő, aki cipelt magával vagy 20 könyvet. Egyszóval ő volt a könyvterjesztő. A könyvek átlagára 20 forint körül volt, de részletre is meg lehetett őket kapni, fizetésenként 5 forint leperkálása mellett.

A könyvterjesztő után a gépírónő látványosan befejezte a levél gépelését, amit bevitt a főnöknek aláírás végett, majd betette egy fonott tepsibe. Egy órával később betoppant egy idős kartársnő, aki ezt a levelet áttette a magával hozott mappába és azt kérdezte, „ez minden?” A kérdés jogos volt, mert 10 ember, egy nap, egy levél, nem tűnt soknak.

A következő nap ugyanígy kezdődött, de a folytatás nyújtott némi változatosságot. Könyvterjesztő helyett, bélyegterjesztő látogatott meg minket. Kiderült, hogy a posta által folyamatosan kibocsátott újabb és újabb sorozatokat hordta ki az előfizetőknek. Az anyag leszállítása után hozzáfogott azok beszervezésébe, akik még nem voltak a bélyeggyűjtő klub tagjai.

Harmadnap a reggelizés kiegészült sportújság böngészésével, mert előző délután volt valami nemzetközi focitalálkozó, majd félórára nyúló vitatás, gólhelyzetek elpasszolásáról, a bíró vakságáról, stb. Aztán délután általános munkabeszüntetés lett deklarálva, mert az egyik kartárs Sándor volt, a dátum pedig március 18, és az köztudott, hogy a magyar kultúrához a névnapok megülése nagyon hozzátartozik (ami például angolszász területeken ismeretlen).

A következő napokon is elég sűrűn történtek érdekes dolgok. Például bejött az osztály egyik külső munkatársa, egy menő fotós, aki elmesélte legújabb kalandját valamelyik színésznővel, akiről készített portré képeket. Viszont nem ő volt az egyetlen, mert volt egy-két grafikus külsős is, akik a kiadványok grafikáit készítették, és ezeknek is voltak sztorijaik. Ezek a szabadúszó külsősök elképesztő pénzeket kerestek, mondjuk minimum tízszeresét egy átlagos fizetésnek, ami kizárólag abból adódott, hogy megbízást kaptak tőlünk. Ezért úgy érezték, hogy időnként ki kell hozzánk jönni és el kell minket szórakoztatni fél délelőtt.

Néhány munkanap után az is kiderült, hogy az osztálynak van egy olyan dolgozója is, aki csak a fizetéséért jön be, különben sose látjuk. Ő a Tungsram focicsapatnak volt a tagja. Hogy nem dolgozik, de azért kap fizetést, egy kicsit őt is zavarta, ezért aztán amikor bejött fél napon át foci pletykákat mesélt az egész osztálynak, ami alatt természetesen állt a különben is igen lanyha munka.

A lista természetesen nem teljes, mert volt az Izzóban fotókör is, ami szintén főleg délelőtt ülésezett. Aztán létezett egy kultúros is, aki az igényelhető üdülőhelyeket kínálgatta, jegyezte fel, és hozta vissza a beutalót. Egy időben divattá vált a gyertyakészítés, amihez padlóviaszt kellett venni, beszínezni valamivel, majd beönteni a gyártásból származó valamilyen burába, ami megszilárdulás után letörhető volt a bura alakját felvevő gyertyáról.

Hogy munkaidőben szexelni is lehet, azt csak egy kicsit később tudtam meg. Még egy kicsit később pedig ki is próbáltam. Szóval, nem egy gépsoron dolgozni kifejezetten kellemes volt, bár a fizetés messze elmaradt a NSzK fizetéseitől, de visszaemlékezéseim szerint, ez senkit se idegesített.

_______________________________________________________
_______________________________________________________
_____________________________________

21 gondolat erről: „VM-258 A multi nevű ló másik oldala

  1. Ebbe a korszakba még én is belekóstoltam egy kicsit, mikor pályakezdőként elhelyezkedtem.
    Egy olyan részleghez kerültem, amely a központi irodaháztól távolabb volt a helye, egy külön kis épületben, amelyet még az iparvágányhálózat is elválasztott a többi résztől, ahol viszont rendszeresen tolattak óriási szerelvényeket.
    Szóval a legideálisabb volt ahhoz, hogy a főnökök viszonylag ritkán vegyék a fáradságot, hogy odalátogassanak.
    Ez aztán végképp kedvezett annak, aki valami maszek tevékenységgel akarta feldobni a munka egyhangúságát.
    Én lelkesen érkeztem friss diplomámmal, amin még meg sem száradt a tinta, és meg akartam váltani a világot. Megdöbbenve láttam az irodába érve, hogy a rajzasztalok mellett valóságos melegház bukkant elő. Kiderült, hogy kollégám otthoni kerti palántaigényét innen elégítette ki, nagy gonddal ápolgatta tejfölös poharakban nevelgetett palántáit, amelyek elborítottak minden kihasználható felületet a nagy ablakok előtt.
    Arról már nem is szólva, hogy idős főnököm hónapokig hitegetett, hogy hamarosan megkapom első tervezői munkámat, amit aztán igencsak elhúzott, miközben a vezetői értekezleteken állandóan panaszkodott az állandó leterheltségre.
    Mikor végre megkaptam a feladatot, akkor meg középkorú kollégám szúrt le, ahogy lelkesen nekiláttam a feladatnak.
    Azt mondta, őrült vagyok, a munkát először a legalsó fiókba kell tenni, majd ahányszor szól a főnök, egy-egy fiókkal feljebb kell léptetni.
    Ha a főnök közben mégsem reklamálna, akkor a feladat elavult, tehát kár is lett volna dolgozni rajta, ha mégis fontos, akkor végül neki kell állni…
    Közben ő viszont szorgalmasan dolgozott, számolt, rajzolt, viszont kiderült, hogy végzős diákok szakdolgozatait csinálta egy kis mellékesért munkaidőben. 🙂

  2. A qrvaéletbe…
    Valamit valakik nagyon elqrtak, ilyen munkahelyen én is szívesen tölteném az időmet!
    Kell a francnak az egész napos rohanás, stresszelés, amikor qrni is lehet, sztorizgatni meg kávézgatni.
    Vagy csak simán otthonmaradni és bejárni a fizetésért.
    És gondolom az akkori menza elég jó lehetett, nem a mirelit halrudacskák meg okadék krémlevesek…
    Mindent vissza!

  3. Öröm olvasni ezt a kis beszámolót a „békeidőkből” 🙂 Tibor’bá, engem pl. az is érdekelne, hogy mi volt a valóban végzett tevékenység(ed) abban a töredéknyi arányt képviselő munkaidődben, amikor volt idő a feladatokkal foglalkozni. Nekem gyermekkori emlékeim Édesanyám munkahelyéről vannak, egy Takarékszövetkezetben volt könyvelő, ahová iskola után rendszeresen bejártam, ott az ügyfelekkel foglalkozóknak mindíg volt idejük velem (kis általános iskolással) beszélgetni, játszani, nevetgélni, miközben a kirendeltség főnökasszonya, ha kijött az irodájából, soha nem piszkált ezért senkit, és én is kedvemre játszhattam az írógépekkel(ha Ő nem volt ott, akkor az asztalánál is ülhettem, a főnöki szobában, nem volt harag miatta), később a számítógépekkel is, ott tanulhattam meg BASIC programozást délutánonként (1980-as évek derekát írtunk, nem jutott mindenki IBM gépek közelébe, ez nekem nagy dolog volt, a BASIC fordítót a könyvelési programokat író szakiktól kaphattam, ha jól emlékszem SzámAlk nevű vállalat munkatársai voltak). Mivel Édesanyám egyedül nevelt, sok időt voltam a munkahelyén, mert ő – autónk nem volt még – az este 6 órás buszhoz volt kötve, ekkor mentünk haza. Én mindíg kedves érzésekkel emlékszem vissza ezekre az időkre, meg a pártgyűlésekre, amiken szintén sokszor jelen voltam dada hiányában, és ott fantasztikus pincepörkölteket ehettünk, derűs beszélgetések közepette, amikor is szóba kerültek politikai kérdések, de nem mentek miatta ölre az emberek, inkább koccintottak ezen összejövetelek végén a vacsora mellé, csodálatos gyermekkori emlékeim ezek 🙂

  4. Én is az első munkahelyemnek köszönhetem a mostani jólétemet: maradt bőven energiám angolul tanulni, ami nélkül a mostani világban nem sokra mennék…

  5. Legalább tudjuk miért startolt a kapitalizmus Magyarországon 20 milliárd dollár adóssággal. Tibor bák akkori jólétét valakinek ki kellett fizetni. 😀

    Amúgy igen, ez egy tipikus szocialista nagyüzem működése, jellemzően ez ment mindenhol, akár még a 90-es évek végén is.
    Sokáig én se értettem a német miért keres 4-szer többet, mint a magyar.
    Most már értem. 🙂

  6. Ez így igaz ahogy le van írva.De azután megtörtént a gengszterváltás!
    Na nézzük a szocializmust építő az NAGY nyugaton,hogy is történnek manapság a dolgok.Semmi különbséget nem tudok felfedezni a boldog béke idők és a jelenlegi nyugati munkáim között.
    Reggel 7 vagy fél 8-as kezdés 6 óra kizárt az általában kisebb zendülést szokott okozni.
    7-re mindenki beesik,lenyeli a cég által fizetett kávét majd érdeklődik mit is kell csinálni az nap.Miután az ukászok kiosztásra kerülnek mindenki pozitciót vált kezdődik a tortúra.A helyi munkaengedély kitöltése,ellenjegyzése,ellenőrzése majd becsekkolás ellenőrzés.Majd ellenőrzés és elkezdünk valamit ténykedni,de ekkor már általában 9 óra itt elkezdünk összepakolni mert 9,30 kávé szünet.Erre is fel kell készülni még is csak a cég fizeti .Kicsekkolás,beszélgetés,cigi.Kávé szünet ez hivatalosan 15 perc ami az esetek 95%-ban 30-35percre sikerül.Vissza a munkaterületre becsekkolás etc..12,30 Ebédszünet hasonló szinten.15,45 munkaidő vége.Kedden általában már arról beszélnek hogy mindjárt itt a péntek.Mind ezért pontosan fizetnek.
    Ezek után általában azt mondom akar a franc Magyarországon dolgozni,majd ha végleg nem lesz más akkor talán.
    A fizu nem olyan óriási 650 netto/hét ez egy általános kereset erre felé euróban.

  7. 5 & 6:
    Akkor most kettőtök közül, kinek van igaza? Ott négyszer többet dolgoznak a négyszeres fizetésért, vagy sem?

  8. 5-re:
    Minden ipari civilizációs tevékenység erre épült:
    Hogy majd a következő generáció eltakarítja utánunk a szart…

    Maradtunk volna fenn a fán

    „Every monkey should know:
    stay up in your f***in tree!”

    7:
    az irodai munka, a hétvégén, ünnepnapokon, éjszaka sosem dolgozók világa mindig is ilyen volt….
    És rinyálnak, hogy dex@rul élünk. De ÉLünk- és nem másokért dolgozunk, amikor azok épp a lábukat lógatják, alszanak, stb

  9. 7re:Természetesen száj-karate az megy! Hard work! bár szerintem hardly work itt. 😀
    Ez az egész egy nagy játék ezért sem fog működni,mert a-hoz ,hogy ez működjön valakinek el is kell szegényedni illetve a munkát is el kell végezni.

    nem a worth szót akartad használni, és egy tével az itt-et?

  10. Tibor bá, egy szokás még kimaradt. A vállalati eszközök hazaszállítása. Kizártnak tartom, hogy bárki is vett volna boltban, ceruzát, radírt, papírt, vonalzót, ha épp egy rajzoló tervező volt az illető. Arra kellett odafigyelni, hogy a főnöknél többet nem szabad lopni.
    Oka van annak, hogy elköltötték az összegyüjtött nyugdíjalapot.
    Szalag mellett már nem volt ilyen vidám az élet.

  11. Nod

    te is nemetorszagban dolgozol? Mert ha igen akkor en valamit nagyon szarul csinalok. Kevesebbért még dolgoznom is kell. 😀

  12. Életem első felét az előző rendszerben éltem le, a másodikat ebben..
    Lehet hogy kevésbé volt hatékony, de jóval emberibb világ volt. Mint valami rég letűnt álomvilág, ahová sohasem térhetek vissza..
    90 után 6 évig bírtam itthon és 96-ban külföldre mentem dolgozni….már húsz éve.
    Szóval dolgoztam az átkosban és az újban is, de az a nyugalom és létbiztonság ami a régi rendszerbeli életre jellemző volt, és ami visszaköszön Tibor bá írásából is, sajnos úgy tűnik már örökre a múlté. Marad tehát a nosztalgiázás…

  13. 11re :nem, írtam heti fizu .Németet nem szeretném,kis pínz sok meló,hajtás.Illetve a németem nem a legjobb bár folyékony magyarom van,nem hibátlan de érthető.Az a helyzet, én a szakmámban dolgozok,nem biorobot szalag mellett.Ezt ennyivel honorálják itt.Másik országban jobban ott 1000/hét,de lusta vagyok országot váltani.Illetve én 8 hét melót vállalok és 2 hét szabit,mert gondolok arra a hajtás nem visz előre.Nem akarok a munka szent oltárán megsimulni.

  14. Hát igen, még visszaemlékezve is, hogy helyenként és időnként (és átlagában?) milyen irgalmatlanul rossz hatásfokkal működött a gazdaság, a hajam égnek áll. Mintha gyerekek irányították volna. Persze ezt a lazaságot egy téli hajnalon 4 órakor a fejőállásban nem érezték a fejőnők. És még néhányan… Volt ebben valami össztársadalmi felelőtlenség, miközben mindenki az egyéni életéért igyekezett felelősen élni. Többé kevésbé. Viszont lehet, az „össztársadalomnak” nem is volt rá szüksége, hogy megvalósítsuk a túltermelési válságot, mint ahogy most sem megyünk vele sokra. Nem emlékszem éhezésre, fázásra. Bár vágytuk a sok szükségtelen cuccot, de azóta is legendás az akkori létbiztonság érzete. Az így megspórolt stresszmennyiség mellett boldogan élhetett, aki egyáltalán képes a boldogságra.

    Attól tartok, manapság éppen ilyen rossz hatékonysággal működik a társadalom, sőt! Gondoljatok a most felhasznált tárgyi és emberi erőforrások mennyiségére és az ebből előallított emberi jólétre és boldogságra.

  15. 14:
    Nincs olyan nagyon nagy különbség. Ha a megtermelt javak tisztességesen el lennének osztva, senki se menne ki nyugatra dolgozni. De nincs, mert az állam iszonyatos pénzeket szed be, és lop el.

  16. 16:

    Nagy különbség nincs, csak az említett 4-szeres szorzó, amit tökéletes alátámaszt az egy főre eső GDP különbség is. Egy átlag német 4-szer többet dolgozik mint az átlag!!! magyar.
    Átlag! Fontos, mert van magyar aki kidolgozza a belét 100 ezerért havonta, és van német, aki 1 millióért farkat vakar. Szóval átlag!

    Ezért van az, hogy ha a Győri Audiból kijön Gipsz Jakab az Ingolstadti gyárba, akkor ugyan azért a munkáért 4-szereződik a fizetése. Nem Gipsz Jakab dolgozik 4-szer többet, hanem a mögötte lévő gazdaság teljesít 4-szer jobban.
    Ennyi!
    Igazából ez a 4-szeres szorzó is kicsit jó irányba csal, mert a magyar gazdaság GDP-je jó nagy százalékban külföldi cégek megtermelt javaiból áll össze. Ezek jó része elhagyja az országot, nem úgy mint Németországban.

    A korrupció egy másik dolog.

    13:

    Ezért hívják már Németországot is „billiglohn” országnak. Valóban lent vannak a bérek, de még így is vonzó a magyarnak. Munka pedig rengeteg van, bárcsak otthon is 4 oldalnyi lenne az újságban az álláshirdetés….

    15:

    tökéletes a belinkelt magyarázat! Ez így van, kár mentegetni a magyart. Az osztrák, német stb… többet és hatékonyabban dolgozik.

  17. 14:
    Én már csak az előző rendszer utolsó évtizedében voltam aktív munkavállaló, így szerencsésen megúsztam azt az intenzív agymosást amin a korábbi időszakban átmentek az emberek.
    De a vezető posztokban ott ültek még az előző korszak őshüllői, azok a munkáskáderek, akiket aztán a rendszer lassan elkezdett lecserélni a saját nevelésű értelmiségiekkel. Mondjuk a cégek felében még munkáskáder igazgatók ültek, a másik felében meg már olyanok kerültek, akik az új éra egyetemein tanult értelmiségiek voltak.
    Mikor én végeztem, tele voltam munkakedvvel, tényleg meg akartam váltani a világot. Látva magam körül az általános tespedést, kellemetlenül éreztem magam, csodálkoztam, hogy nem látja ez a sok léhűtő, hogy mennyivel többet haladhatnánk előre, ha mindenki keményen megfogná a munkát, hogy nem látják, hogy ezért annyival jobb a nyugatiaknak, mert ott kemény munkával teremtik meg a jólétet?
    Persze most már jobban látom az akkori politika motivációit, amik akkor egyszerűen értelmetlen kerékkötésnek tűntek.
    A rendszer kényesen vigyázott arra, hogy ne legyen munkanélküliség, kerüljön ez akár a hatékonyság, a munkafegyelem rovására.
    Nem felejtem el, mikor a párttitkár, aki egy középfokú végzettségű káder volt szőnyeg szélére állította osztályvezető főnökömet, mikor az el akarta bocsátani az egyik dolgozót állandó alkoholos állapota miatt, miután már vagy tízszer eljátszotta vele az „utolsó sansz” fenyegetést. „x elvtárs, belegondoltál te abba, hogy neki is családja van, akit el kell tartania?” Amire a főnököm csak annyit tudott mondani, hogy miért nem ő gondol ebbe bele?
    Persze vissza kellett vonnia a kirúgást, ez volt a dolgok rendje.
    Utólag nyilvánvaló, hogy ha mindenkinek, aki ambiciózusabb volt szabadon engedték volna a benne rejlő munkavégző potenciálját, akkor rengeteg embernek nem jutott volna munka, és ezt a rendszer konstruktőrei pontosan tudták, ezért mesterségesen lekorlátozták ezt a potenciált, megkeserítve ezzel a lelkesebb és a meggazdagodni vágyók emberek életét, ami persze akkor is két külön kategória volt. 🙂
    Szóval sikerült megélni a két végletet. Ma azt látom, hogy vannak szorgalmas, tehetséges emberek, akik hatalmas akaraterővel, szorgalommal két végén égetik a gyertyát, halmozzák a vállalkozásaikat, látástól vakulásig megfeszített erővel dolgoznak, igazán tiszteletre méltó teljesítményeket nyújtanak, de azért azt is látni kell, hogy így megszerzett anyagi előnyeikkel, kapcsolatrendszereikkel sok más ember esélyeit teszik nullává, míg ő megszakad a sok munkában, másokat meg kiszorítanak a pálya szélére. A megélhetést biztosító munkákért kemény konkurenciaharc folyik, amelyben egyesek harácsolnak, mások meg hoppon maradnak.
    De ilyen az emberi természet, akinek nagy munkabírás, sok energia adatott, az ezt ki is akarja használni a maga javára, és nem fogja magát korlátozni azért, hogy másoknak jobb legyen…

  18. 18:
    Én más fából vagyok faragva. Amikor szembesültem azzal, hogy mi folyik itt az irodai munkahelyeken, szépen felvettem a tempót és ráraktam három lapáttal. Kurva jól éreztem magam, mert egész nap szórakoztam a szó legszorosabb értelmében. Például a szoba sarkában kialakítottam egy konyhát, behordtam nyersanyagot és megfőztem az ebédet az egész társaság részére, csak úgy viccből. — Amikor a feleségem 2 év után megcsalt puszta kíváncsiságból, semmi cirkusz. Két napon belül az egyik kolléganőmet ágyba vittem. Nem ilyen házasságra gondoltam, de nekem ez is megfelelt. — Egész életemben rugalmas voltam, mert az emberiség amblok, és egyénileg reformálhatatlan. — Tök mindegy milyenek a játék szabályok, azon belül kell muzsikálni, ez a nyugodt és eredményes élet titka.

  19. 19:
    Én meg ilyen kis osztályáruló lettem, munkás származású értelmiségiként vadul törtem magamat a cég hasznára, dühöngve azokra a vezetőkre, akik tördelték szárnyaimat, ahelyett, hogy szép kényelmesen ellebzseltem volna a korszellemnek megfelelően. 🙂
    Az igazi menők persze azok voltak, akik az előző rendszer adta lehetőségekbe is lubickoltak, viszont mikor eljött a váltás ideje, jól felmérve a lehetőségeket azonnal kihasználták az alkalmat, és a legvadabb kapitalistákká váltak egy pillanat alatt. 🙂

  20. 19:

    Egy ilyen munkahelyet hagytam ott a kórházban. Nekem elegem lett a semmittevésből, az értelmetlen és teljesen logikátlan dolgokból, a pénzszórásból, az értetlenségből.
    9 év után azt mondtam hogy elég. Az nem megy, hogy a fizetésem is szar, hülyékkel is vagyok körbe véve és még maga a rendszer is idióta működésű.
    Sajnos én nem vagyok az a típus, aki mindenhol jól tudja érezni magát. Lázadó stílusom van, amit nem tudok levetkőzni, pedig a legritkább esetben van csak előnyömre. Legnehezebben a hülyeséget és a kiugró ostobaságot viselem. Sajnos, mert ezekből egyre több van.

    Tibor bá nem vagyunk egyformák. Te beérted a sarok konyháddal, más ennyire sem vágyik más meg többre.

    Egyébként olyan rendszer ami ideális nem létezik. Az akkori rendszer a lassú víz partot mos típusú embereknek kedvezett a többiek szenvedtek.
    A mostani rendszer pedig a Hubab típusú embereknek kedvez és a maradék szenved.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük