Tibor bá’ vissza a múltba online
A Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy között közlekedő, 760 mm-es nyomtávú kisvasút a mai wellnesses világban is szívesen látogatott kikapcsolódás. Normál körülmények között egy büdös dízelmozdony húzza a szerelvényt. Nagy ritkán előhoznak egy ősrégi, de üzemképes gőzmozdonyt, amikor is „nosztalgia járat” címen felemelt jegyárakkal lehet végigélvezni az 50 perc alatt megtett 11,2 km-t. Ezt a kivételes állapotot Mikuláskor is megrendezik sok-sok gyerek kedvéért. Az idei viszont elmarad, mert az ólmos eső miatt leszakadt ágak és kidőlt fák miatt a pályát nem sikerült időre megtisztítani. Ennyit a jelenről, és most jön a múlt.
A háború utáni években a magyar társadalom ügyesen alkalmazkodott a megváltozott (leszegényedett) körülményekhez. Nem csak a gyerekek a nyári szünetben, de a szülők is takarékos módon oldották meg a nyaralást, ami leggyakrabban a vidéken élő nagyszülők, rokonok, esetleg jó barátok meglátogatása volt, esetenként akár 3 hónapra is. Így esett, hogy a családom 1948 nyarát a Sváb-hegyi Eötvös út 31-ben töltötte. Vagyis anyám, húgom és én, egész nap, apám pedig csatlakozott hozzánk este. Ebben az évben azonban engem is elkapott a gépszíj. Tavasszal felvettek a 18. Ipari Gimnáziumba, ahol előírták, hogy a nyári szünetben 6 héten át tanulnunk kellett a textilipari gépek kezelését. Reggel tehát a fogaskerekűvel lementem a hegyről, átmentem az addig félszélességben, de 48 nyarától már teljes szélességben üzemelő Margit-hídon és 6 órán át folytattam az ipari tanulók életét. Kora délután aztán hazamentem és „nyaraltam” együtt a többiekkel.
Akkoriban kisebb dolgok is nagyobb szenzációnak számítottak, mint manapság. A nagyobb dolgokat pedig az egész társadalom megvitatta. 1948 nyarán két jeles dolog volt. Az egyik a Londoni Olimpia, ahol ragyogóan szerepeltünk (10 aranyérem). A nemzetek versenyében a 4. helyre kerültünk. Akkoriban ilyen volt Magyarország. Egy-egy közvetítés esetén, aki tehette a rádióját kitette az ablakba, hogy az utcán közlekedők is hallják. A fogas sváb-hegyi megállójában is ki volt téve egy rádió, hogy a szerelvényre várok hallhassák a legújabb sikereket.
A másik szenzáció a kisvasút építése volt a közelünkbe. El is mentünk megnézni, hogyan folynak a munkálatok. Mai szemmel szinte elképzelhetetlen. A pályatestet kizárólag kézi erővel alakították, többnyire önkéntes diákok, akikről az újságok szinte naponta megemlékeztek. A hegyoldal szikláinak a lefaragása, a talpfák lefektetése, a zúzott kövek talpfa alá csákányozása, és persze a sínpályák kiépítése mind-mind kézi erővel történt. A fene tudja miért. Ugyanis lett volna sokkal fontosabb teendő a rommá lőtt, agyon bombázott fővárosban. Talán meg akartuk mutatni, hogy ilyet is tudunk. Bizonyítani akarták, hogy „Gerő a hídverő” vasutat is tud építeni. Vagy az akarták bemutatni, hogy az úttörő mozgalom többet tud, mint a cserkészet (amit éppen akkor tiltottak be). A végeredmény szempontjából ez mindegy. Az építők és a „nép” türelmetlenül várták az eredményeket. Ezért aztán az első 3 km-es szakaszt, ahogy lehetett átadták a forgalomnak július végén, ami az „Előre” állomásig terjedt. Hadd szúrjam közbe, hogy az „Előre” volt az úttörők köszöntése (míg a cserkészeké a mára már elfelejtett „szebb jövőt”), ami ma a semleges „Virágvölgy” nevet viseli. A következő szakaszt egy évvel később, a teljes pályát 1950 augusztus 20.-ra adták át, ami akkor is állami ünnep volt.
A köztudott, hogy a mozdonyok vezetésén kívül mindent beöltöztetett úttörők végeztek. Ez a hagyomány mind a mai napig fennmaradt, csak persze most nincsenek úttörők, és persze 10-12 éves kalauzok bájos fontoskodása megmaradt.
A sors úgy hozta, hogy 1953-ban bevonultam katonának, és amilyen ennek a sorsnak a keze, a Budakeszi határában, közvetlenül a Ságvári-liget megálló szomszédságában található laktanyában kötöttem ki. Az eltávozások alkalmával nem kellett 2 órán át körbe utaznom a 22-essel be a Moszkva-térrel, onnan ki a fogashoz, majd az akkor igencsak lassan (12 km/ó) közlekedő fogassal fel a Széchenyi-hegyre, mivel a Rege úton laktunk, ami még 100 méterre se volt a kisvasút végállomásától. Ugyanis a Párt nem látta értelmét annak, hogy az úttörővasút télen ne közlekedjen, még akkor se, ha esetenként csak én ültem rajta.
Mindent összegezve, az úttörővasút intézménnyé vált. Például nem sokkal a hűvösvölgyi végállomást elhagyva egy apró alagúton megy át a vonat, ami alatt a lámpák kigyulladnak, de jóval az alagút vége előtt, hirtelen kialszanak. Na, van ilyenkor sikongatás, meg egyebek. Ezt a lehetőséget egyetlen egy út alkalmával se hagyják ki.
Amikor saját gyerekeim lettek, természetesen elmentünk kisvasutazni, ami a felnövésüket követve megszűnt. Mostanában azonban nem telik el úgy egy év, hogy nyáron, lehetőleg a nosztalgiás kiadásban, ne élveznénk végig a pályát. Az enyhe emelkedőn (235 méter szintkülönbség) végigkanyargó vonat szinte belefúródik a buja erdőbe, és viszonylag megfizethető áron nyújt maradandó élményt. Nekem különleges emlékeim is fűződnek hozzá, naná, hogy kedves a szívemnek.
______________________________________________________________
______________________________________________________________
_________________________________________
🙂
Külön érdekessége ennek a kisvasútnak, hogy tanpályaként is működik, teljesen egyedülálló módon. Minden állomás más biztosítóberendezéssel van felszerelve, a karosjelzőtől a fénykorszakban nagyon is kiváló, magyar fejlesztésű „dominó”-ig. Felnőtt vasutas „tanulókat” is ki szoktak ide hozni tanulmányi kirándulásra. – Ha valakit esetleg érdekel. 🙂
Tibor bá még pár ilyen poszt és tényleg honvágyam lesz. 🙂
Jó volt olvasni, köszi.
Azért azt tudod, hogy nem csak jó időben születtél hanem szerencsés is voltál.
A legtöbb veled egyidősnek, aki mondjuk egy olyan picike falun élt mint én a lehetőségek sokkal korlátozottabbak voltak.
Budapest kultúrális élete mindig messze megelőzte az országét.
Nincs ez most sem másképp, mikor mindez hanyatlásnak indult.
3:
Tudom Curix, és ezért érzem kötelességemnek, hogy mindent átadjak, amit én tudok.
Üdv Tibor bá’,
Nagyon jó lett a fénykép, sugárzik Rólatok az életkedv és az életerő. Jó egészséget továbbra is, még sokáig szeretném olvasni az írásaidat.
5:
Biztosítalak róla, hogy fogod. 😀
Sajnos a kép tetején a kék mezőben nem olvasható, hogy Széchenyi-hegy.
Ez a Szebb Jövőt biztos??? Nem Légy résen?
7:
Én szebb jövőt köszöntem, de utána lehet nézni.
A Leventéknél volt ez a hivatalos köszöntés, válasz: Adjon Isten. Egy kicsit összekevertem. Sajnálom!
jó olvasgatni tibor bá visszaemlékezéseit. engem személyesen-aki öt perc múlva 70 leszek-és még néhány hasonló korú fórumtársat ezek az irások visszavisznek egy réges régi, hajdanvolt világba. kedves fiatalabb fórumtársaink lehet hogy nem nagyon értik mirúl is irogat tibor bá, de én igen, és élemedetteb korú társaink szintén.
egy régen elsüllyedt, szertefoszlott, mindörökre és véglegesen letünt világról ir.
a dolgok sokkal világosabbak, áttekinthetőek voltak, a fehér fehér volt, a fekete fekete. volt tisztesség, becsület, erkölcs.
volt idösek megbecsülése, hazaszeretet, voltak emberközi kapcsolatok.
az akkoriak még olvastak, horrible dictu, kirándulgattak, valami furcsa módon több gyerek nevelését is vállalták abban a világban amekyben még mosni kellett a pelenkákat, igen bizony, és egyáltalán, maga a mindennapi élet sokkal nehezebb volt. azt csak ráadásként emlitem, hogy ha hiszitek, ha nem, még samsung vagy apple okostelefon nemtomhányadik generációja sem volt kapható az özletekben, képzeljétek el.
bármilyen hihetetlen, de tanárverések sem voltak az iskolákban a diákok által, söt, ha intöt vittünk haza, előfordult hogy még mi kaptunk ki a szülőktől, kik nadrágunk porolása közben olyasféle becsületsértéseket vagdostak a fejünkhöz, hogy -mi lesz belöled ha nem tanulsz, te gézengúz, tróger? vagy utcagyerek?
és mindez azért , mert az akkori világban nem volt egy csepp, betevő falatnyi liberalizmus sem! értitek ezt a szörnyüséget?
nos, nem volt liberalizmus, de volt helyette egy egészen más korszellem, egy elottetek esetleg ismeretlen társadalmi légkör, ahol megtörténhettek olyan dolgok amikröl tibor bá ir az uttörövasutról:
egy nehéz mindennapokat élő nemzet, néhány évvel a háború után, egy olyan országban ahol egyetlen pláza sincs-ez nem vicc, a legkomolyabban mondom, és ha akarjátok, meg is esküszöm rá- majdnem minden hiánycikk, nos ezek a régiek buzgó odaadéssal épitenek gyárakat, lakásokat stb. és uttörövasutat is.
mert egy más, megmagyarázhatatlanul MÁSFAJTA világ volt, másként nevelt és másként szocializált emberek soha vissznemtérő világa. minden rosszal és jóval . ami benne volt
befejezésül: áldott légy tibor bá ezekért a csodás társasutazásokért a régenvolt, édeskeserú gyermek és ifjukorba.
csak azt sajnálom, öszintén, hogy blogtársaink nagyrésze nem érzi át pontosan,miröl is irsz, drága öreg házigazdánk.
8: Szóval a MAgyar Gárda a leventéktől vette?
10: Leventék ‘Szebb jövő’-je bizonyára a Trianon hatása, míg a cserkészek ‘Légy résen’ köszönése univerzális mindenfelé.
Bár mi is köszöntünk úgy, hogy légy résen, de másfajta ‘résre’ gondoltunk… 😉
11:
Már ne is haragudj Observer, de ezek a rések az én reszortomhoz tartoznak. 😀
12: Szép dolog, mondhatom! Minden pinát ki akarsz sajátítani magadnak…!? 😀