(1507) Vissza Matuzsálemhez ?

Tibor bá’ online

 

~q189Elélhetünk-e 200 évet? Van egy amerikai orvos, aki szerint igen. Ezt a pasit úgy hívják, hogy Dr. Park. Erre persze minden épeszű ember azt mondja, hogy Dr Park vagy szélhámos, vagy elmebeteg. És akkor itt lehúzhatnám a rolót, de nem húzom, mert Dr Park nem azt mondja, hogy vedd meg ezt a „Reversal” nevű étrend kiegészítőt egy kisebb vagyonért. Frászt, helyette elmondja, hogy mi van a háttérben, és ami van az kurvára hihető, annak ellenére, hogy nem is lassúbb öregedés van a háttérben, hanem az öregedés egyenes visszafordítása. Ha most 60 vagy, nem maradsz hatvan éveken át, hanem visszafiatalodsz 59-re, 58-ra, és így tovább. Na, ez már sok! Az egész ott kezdődik, hogy az elmúlt 20 évben hatalmas erőfeszítéseket tettek a sejtek öregedésével kapcsolatos dolgok kiderítésére, mert nem a test öregszik meg, hanem a testet alkotó sejtek. A cél pedig a sejtöregedés megállítsa volt. Ez csak az első nekifutásra tűnik lehetetlenségnek, ugyanis az emberi test tartalmaz olyan sejteket, amelyek egyáltalán nem öregszenek. Ezeket őssejteknek nevezik, és az érdekességük, hogy bármi kifejlődhet belőlük, mert az ember teljes genetikai állománya bennük van. Egy őssejtből lehet bőr, szívizom, ideg, vagy csont, bármi. Erre bizonyíték is létezik, mert van őssejt kísérlet, ahol az eredeti sejtek (utódai) 70 év alatt egy cseppet se öregedtek egy Petri csészében.

A szervezet összes többi sejtje nem őssejt, tehát öregszenek. A közönséges sejtek elhasználódnak, aminek végén átmásolják magukat, és az így létrejött új sejtek lépnek a helyükbe átlagosan 7 évente. Az első osztódásoknál az utód majdnem tökéletesen megegyezik az előddel, de később ez már nem igaz. Ezért lesz a haj ősz, a bőr ráncos, az izom ernyedtebb, a belső szervek pedig kevésbé funkcionálisak. Ezt nevezik öregedésnek. De miért?

telomerek
telomerek

A DNS spirál végein helyezkednek el az úgynevezett telomerek, amelyek főfeladata a spirál végeinek a védelmezése. Egy sejt megújulása esetén az új sejt tökéletes mása az előzőnek, kivéve a telomereket, amelyek egy kicsit rövidebbek lesznek. Egy sejt tehát addig tudja megújítani önmagát, amíg a telomerek el nem kapnak, és így már nem képesek védeni a DNS-t, ezért kromoszómák pedig elkezdenek degenerálódni, ami oda vezet, hogy már nem képesek új utódot létrehozni. Ez az élet vége.

Az őssejtek telomerje viszont nem rövidül meg, függetlenül attól, hogy hányszor másolják le magukat. A feladat tehát annak kiderítése, hogy ez miért van így, és annak elérése, hogy közönséges sejtek telomerje se kopjon idővel el. Ha ez sikerül(ne) az emberi szervezet sejtjei (illetve utódai) „örökké” élnének. Logikus? Igen. A kérdés, lehetséges-e?

2009-ben Elizabeth Blackburn, Carol Greider, és Jack Szostak felfedezték, milyen mechanizmus alapján másolják le a sejtek saját magukat. (amiért Nobel-díjat kaptak) Kimutatták, hogy a telomar növekedést egy „telomerase” elnevezésű enzim váltja ki, amit az őssejtek állítanak elő, de közönséges sejtek nem.

telomer kopás
telomer kopás

A következő lépés annak vizsgálata volt, hogy lehet elérni a normál sejteknél, hogy a telomerek visszanőjenek? A választ a természet adta meg. 2007-ben Dr. Bill Andrews sikerül egyetlen molekulát izolálni az Atragalus Membranaceus elnevezett növény gyökeréből, aminek a normál sejtjei utánozzák az őssejteket. És ez a történet vége. Illetve, nem egészen.

1990-ben a Geron Corporation kutatói előállítottak olyan sejteket, amelyek vég nélkül másolták magukat romlás nélkül, amiről Dr. Andrews a Curing Aging című könyvében számol be (Az öregedés kigyógyítása). A gyakorlatban 9 évvel később leöregítettek olyan egereket a Dana Farber Cancer Institute-nél, amelyek egyértelműen mutatták az öregedés jeleit, például a sérülések lassúbb gyógyulását. Ekkor „telomarizálták” az egerek bőrsejtjeit, amiknél az öregedési folyamat megfordult.

2010 novemberében a Harvard Medical School-nál megismételték az egér kísérletet. A kiöregedett nőstény egér újra fogant és utódoknak adott életet. Az agyában új neuronok keletkeztek. Most már csak egy kérdés maradt? Lehetséges-e ez Embernél is?

A telomárok aktivizálása ember esetében még nem bizonyított. Az ok az, hogy nem vagyunk egerek. Túl sokáig élünk ahhoz, hogy a visszafiatalodás észlelhető legyen 1-2 év alatt, de akikkel kipróbálták jobban érzik magukat, jobban alszanak, frissebbnek érzik magukat. Persze ez bekövetkezhet azért is, mert tudnak róla. Ez egy fajta placébóhatás. De van egy bökkenő.

A Geron Corporation TA65 elnevezés alatt 2005-ben kihozott telomer-aktivátorának szedése 25.000 dollárba került egy év alatt. Amit fel lehet fogni úgy, hogy 1 év visszafiatalodásnak ennyi az ára. Szerencsére az ára esésnek indult, így mára már csak 500 dollárba kerül 90 kapszula. Viszont a The American Analytical Chemistry Laboratories kiderítette, hogy a TA65-nek több mint 95 százaléka cyloastragenol, vagyis az, ami a telomer-aktivátorban van. Ezt kihozták a piacra, mint a TA65 genetikus változata, jelentősen alacsonyabb áron.

Ha a téma személyesen érdekel, írj nekem egy E-mailt: evatibor#t-online.hu (persze kukaccal kereszt helyett)

________________________________________________________________
________________________________________________________________
______________________________________

31 gondolat erről: „(1507) Vissza Matuzsálemhez ?

  1. Érdekes téma.
    Ezek szerint a természet minden további nélkül képes lenne akár a hallhatatlan élőlény megalkotására is, már ami ennek genetikai mechanizmusát illeti.
    Viszont nyilvánvaló, hogy ha ez mégsem valósult meg, annak csak az lehet az oka, hogy az evolúció szempontjából ez egyáltalán nem kedvező tulajdonság lenne. Ha egy faj megindulna egy ilyen úton, az önmagát ítélné halálra, hiszen megszűnne a környezethez történő alkalmazkodásra való képessége, és evolúciósan simán leköröznék azok a konkurens fajok, amelyek megfelelő ütemben lecserélik generációikat, mindig átadva a teret az új, életképesebb változatoknak.
    Így a genetikailag örökéletűnek szánt egyedek egy idő után elvesztenék versenyképességüket, a genetikai öregedésmentesség nem védené meg őket attól, hogy megegyék, megfertőzzék vagy éhhalálra ítéljék őket a többi dinamikusan változó fajok.
    De hát az ember elég individualista ahhoz, hogy ne hosszútávban gondolkodjon.
    Viszont a realitásokat figyelembevéve igen nagy az esélye, ha valakik, akkor a szupergazdagok fogják kisajátítani az ebből adódó lehetőségeket, az egyszerű halandókat meg kizárják a lehetőségből, hiszen így is sokan vagyunk. 🙁

  2. Tibor’bá ez nem paradox egy kicsit?

    „A Geron Corporation TA65 elnevezés alatt 2015-ben kihozott telomer-aktivátorának szedése 25.000 dollárba került egy év alatt.”

  3. 2: volt már szó arról, hogy Magyarország le van maradva vagy 50 évvel 🙂

  4. 2: Az idézett mondaton nekem is megakadt a szemem. Csak azt a magyarázatot látom, hogy amikor Tibor bá leírta, már 2015 után volt (lesz?), ki tudja mennyivel. Most meg visszakószált 2014-be és beidézte saját magát, csak nem egyeztette az igeidőket. Nem szenilitás, csak már nem látja igazán jelentőségét. Hiszen ő már látta (látni fogja?) mi lett abból, hogy filléres áron elérhető lett a halhatatlanság. Lehet, már az sem számít, hogy ő időnként elkószál az időben és ilyen írásokkal belepiszkál az idő folyásába, ami nem is lineáris.

    Most tegyek egy 🙂 -t, vagy írjam azt: „Na jó, ne vegyed tréfának!” ?????

  5. Simán elképzelhető a 150-200év.
    Eljutott a tudomány és életkörülmény oda, hogy ez a lehetőség valósággá váljon.
    Mégis melyik faj körözné le az öntudatra ébredt embert úgy nagy hírtelen?
    Tegyük fel, egymillió év múlva konkurense adódik az embernek.
    Mi addig nem agyalunk ki semmit? Mondjuk, egy mesterséges evolúciós alkalmazkodást?
    120-130 év megélése már most is adott lenne, és most jönnek a ha-val kezdődő kitételek.
    Egészen a kezdetektől egészségesen táplálkozás. Vegyszermentes élelem, sosem degeszre tömött has, rendszeres mozgás, kevés stressz, szennyezetlen környezet, nyugodt életvitel, új és új életcél, élvezze azt, hogy él.
    Mindezt a tudománnyal megtámogatva, kijön a 150-200 év.

  6. Most nem azért, de ha felfedeznék a halhatatlanság szérumát, az több embert ölne meg mint amennyit megmentene.

  7. 7. a nyugati tarsadalmakban valoszinuleg csokenne az „utanam a vizozon” hozzaallas, korlatoznak a menekultek befogadasat… szerintem jobban vigyaznank az eletterunkre.

  8. Lehet már interneten is rendelni:

    TA-65 (100 Units), 30 Capsules, $100.00
    T.A. Sciences TA-65MD®, 90 Capsules, $600.00
    TA-65® – 90 capsules, 459 €
    stb.

    Van magyar nyelvű WEB oldala is:

    „„Amikor az ember természetes halállal meghal akkor a telomérjei 5000 bázispárral lesznek rövidebbek a születési hossznál.” – mondja William R. Andrew, PhD, a molekuláris biológus és egyben a Sierra Sciences (egy biotechnológiai cég, amely az élet meghosszabbítására törekszik) elnöke”

    „Az alacsony dózisú protokoll 1200 $-ba kerül egy 6 hónapos periódusra míg a magas dózisú protokoll 4000 $-ba. TA Sciences becslései szerint körübeül 2000 ember szedi jelenleg a TA-65-öt. A cég reméli hogy sikerül a készítmény árát csökkenteni.”

    http://www.antiaging-ta65.org/index.php/tudomany

  9. Dr Gróf Wass Miklósné: Fiatalodás Gén szinten

  10. Soros Gyuri bácsi fotóit nézegetve nem úgy látszik, hogy bárki felfedezett volna bármiféle fiatalító kapszulát.
    Kamu az egész, persze az ember egyik legősibb vágyát hivatva kielégíteni meg is veszik.

  11. 5: Az eszmefuttatásom csak arról szólt, miért nem fejlődött ki ilyen genetikai szuperlény az evolúció során.
    Az embernél egy kicsit másképp nézne ki ez az elavulás, nem genetikai, hanem társadalmi szempontból.
    Gondolj bele, mi lenne, ha a társadalom egzisztenciában megállapodott elemei ilyen hosszú életet kapnának, és elállnák az utat a frissebb generációk elől beláthatatlan ideig…
    Ez a konzervatív becsontosodottság diadala lenne a friss, újszerű dolgokkal szemben.
    Kivéve, ha a hosszú életkorral hosszú dinamikus fiatalság is járna.
    De akkor is biztosítani kellene, hogy ne szülessen több gyerek, mint ahányan meghalnak, mert különben igencsak zsúfoltan lennénk. 🙂

  12. 2:
    Nyilvánvaló elütés, amit már kijavítottam. 😉

    6:
    A belinkelt cikk nem kritikus, hanem simán állítja, hogy azt egész egy nagy csalás.

  13. Hát igen!
    Ez olyan, mint a pokol/mennyország. Abszolút nem hiszek benne, de ha az esély egy az egy milliárdhoz, akkor is érdemes tenni az ellen, hogy a pokolba jussak, mit lehet tudni alapon. — Ha valakinek száz milliói vannak, nyugodtan beszállhat a programba, aztán majd a pofánkba röhög, amikor beíratják az általános iskolába. 😀

  14. 14: Ha meg elpatkol rákban a kezelés hatására, akkor mi röhögünk a pofájába 🙂

  15. Ez kétélű fegyver. A rákos sejtekben sem változik a telomer hossza. Tehát egyes sejtek a szervezeten belül is keresik a módját az örökéletnek mindenféle külső segítség nélkül, csak ezek az immunrendszer által ki lesznek nyírva normális esetben. Ha meg elszaporodnak, akkor is beleütköznek egy olyan korlátba, ahonnan nincs tovább és mennek az enyészetbe az egész szervezettel együtt. Ez így van az emberrel is, minél inkább keressük a kibúvókat, annál nagyobb és gyorsabb lesz a koppanás. Szóval nincs új a nap alatt, a liberalizmus sejtszinten is jelen van, mióta világ a világ.

  16. 11 & 17:
    Jó poén, de valamit kihagytok a számításból. A visszafiatalítás nem úgy történik (állítólag), hogy beveszem a pirulát és másnap reggel 25 éves vagyok, hanem Sorosnak ehhez kell(ene) 60 év. Pont olyan tempóban, mint ahogy öregedett.

  17. Az életkor elsősorban genetikai adottság kérdése.
    Ugyanis valóban átlagban 7 alkalommal újulnak meg a sejtek, de nem mindegy, hogy hány év időtartamra.
    Ez egyénenként eltér. Valakinek egy sejtsor élettartalma 7év és valakinek akár 14év. Ez adottság.
    Mint ahogy vannak magas és alacsony emberek. Szőkék és barnák…
    Furcsa dolog lenne erre pirulákat szedni.

  18. 19:
    Szerintem egy kicsit figyelmesebben kellett volna olvasnod, és akkor nem lenne furcsa.

  19. Akkor ez most azt jelenti, hogy én várok még tíz évet, 35 leszek, egy évig szedem, 1 évig nem, akkor ezer évig 35 leszek? 😛 Mert azért tini már nem szeretnék lenni, de úgy ott jó lenne megállni és élni az életet. Előbb utóbb lesz a lakáshitel felvételnél ilyen pipa, hogy TA65, aki bepipálja, az 150 évre vehet fel lakáshitelt, aki nem, az csak 20-ra… 😛
    Ugyanígy nem probléma megtakarítási számlát nyitni lekötve 60 évre, jó lesz az majd valamire, ha meg akarok tanulni űrhajót vezetni 34 évesen. 😀

  20. Maga a kérdés érdekes azonban a hozzászólásokból és az egyéb utánaolvasásokból sokkal inkább érdekelné az embert a reális kora (azaz egy dolog, hogy valaki 35 éves de lehet, hogy a biológiai órája mivel ha a sejt eletkora 14 év akkor fiatalabbak is lehetnénk a korunknál). És ezek után kéne dönteni a TA65 szedéséről. A kérdés az, hogy, hol tudják ezt mérni?

  21. Már 1990 körül írt a témáról Egy könyvet Hargitai Károly,aki Ufo,gabonakör meg hasonló áltudomány mániás volt
    A telomereket már akkor emlegette.Azóta azért jó pár év el telt,és mindössze eddig jutottak a kutatások?
    Kicsit szkeptikus vagyok, mert az amcsiknál minden csak üzlet.
    Ha viszont mégis működik,akkor tessék összedobni az évi adag árát Tibor bá’-nak 🙂
    ,,Mindenki hozzon még egy embert,,.

  22. 25:
    Az éves adag 12 x 700 = 8400 $ x 250 = 2.100.000 Ft. OK. Kezdhetitek az összedobálást. Amint megvan a pénz repülök a Kanári szigetekre, Vida óta egy menő hely. 😀

  23. Szerintem nagyon jól megirt blog.Elgondolkodtatja az embert és főlteszi magának a kérdést:Mi lenne ha?

  24. Halhatatlanság nincs. Nem volt. És nem is lesz. Igen nyilván ki lehet tolni az életet, akár több száz évre is. De sosem lesz halhatatlan senki. Nem a sosem volt és nem is létező evolúció miatt. Hanem azért, mert a természet rendje ezt nem engedi. Ideig óráig ki lehet játszani persze, ahogy most az emberiség teszi, ezzel a „liberális demokráciának” nevezett szörnyszülöttel, de ez sem tart örökké. Ennek is vége lesz, ahogy minden másnak. Ahogy vége lesz előbb-utóbb minden életnek.
    Ahogy majd milliárd évek múlva vége lesz az Univerzumnak is. Aztán majd jön az új kezdet. A különbség csak annyi, hogy minden egyes új kezdettel eggyel feljebb lépünk. Hogy mi felé, azt senki sem tudja, legfeljebb a hit adhat erre némi választ, már aki megelégszik vele.

    „Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál”.
    Ez itt a lényeg. Élünk, küzdünk, aztán meghalunk. Majd valamiképp valahogy újra megszületünk. Mert az atomok, amikből állunk nem tűnnek el a semmibe. Tehát mindennek vége van egyszer de ugyanakkor mégis halhatatlan. Ez az Isteni rend, a természet rendje vagy nevezze aki ahogy karja, de ezen nem fog változtatni semmilyen tabletta.

    Az emberiség léte is egy apró fogaskereke a nagy gépezetnek. Sokszor jut a pusztulás szélére, aztán más formában újjá születik. Most is ilyen időket élünk. Itt állunk a pusztulás szélén, ezt érezzük mind, még ha bevallani nem is merjük magunknak se.
    Ezért kapálózunk, keressük a kiutat, a halhatatlanságot… ami itt van bennünk, csak nem látjuk mert vakok lettünk az Isteni igazságra, eltakarta előlünk kapzsiság, a habzsolás, a végtelen örömre vágyódás, az örökös orgazmus illúziója.

    De mégis alkottunk hatalmas dolgokat. Ezek nem fognak elveszni. De ennek a világnak gyakorlatilag már vége van az utolsókat rúgja. De ne keseredjetek! Majd minden újra kezdődik – csak másképp, jobban.

  25. Az öregedés természetes folyamata során nem mindegy hogy miképpen működik a szervezetünk.
    Néhányan megőrzik a szellemi és fizikai teljesítőképességük jelentős részét, és egyszercsak váratlanul meghalnak, mint az üzemanyagából kifogyott autó, míg mások betegeskedéssel, az orvosi rendelő előszobájában töltik az utolsó életszakaszt.
    Azt kell megszervezni, hogy az utolsó napokig élvezhessük az életet. Annak nincs sok értelme, hogy 105 évesen türlemetlenül várjuk a nővérkét, pelenkacsere ügyben, mert már nagyon csíp.
    Ehhez nem kellenek csoda pirulák.

  26. 29. Erről mindjárt Aradszky jutott eszembe.
    Irigylésre méltó volt a befejezés, halála napjáig fellépésekre járt rajongói közé, jó kedéllyel, aztán 83 évesen egy reggel nem ébredt fel.
    Ezt én is be tudnám vállalni. De lehet, ha megérem, 83 évesen más lesz a véleményem… 🙂

  27. 30 – Hubab:
    Sajnos a természetnem kérdezi meg, hogy bevállalod-e vagy sem. Nehogy azt hidd, hogy amit bevállalnál az valóban jobb, mint a pelenka várás. Ez utóbbi esetén nagy vonalakban tudod, hogy még mennyire számíthatsz. Léted tervezhető. Az előbbinek az a baja, hogy 20 éven át, minden áldott este remegve alszol el, vajon holnap felébredsz-e még.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük