(1502) Szép új világ?

Tibor bá’ online

 

~q400Ugye, ismerős a cím? Hát persze, Huxley. Gyerekkoromban bestseller volt Magyarországon is. Apámék olvasták és gyakorta emlegették, de nem vették komolyan. Volt rá némi valószínűség, nade mikor-mikor? Nem a mi életünk alatt. Viszont lett egy második világháború, amiben minden megtörtént, amit ember el tud képzelni, de rengetegen túléltük. Probléma egy se. Aztán megjelent Orwell 1984 című műve, ami előrevetítette a kommunizmus elmodernizálódását, csakhogy a kommunizmus elbukott, pedig akár maradhatott is volna. Ezzel szemben a kommunista társadalomtipró gyakorlatát mások is átvehetik, és át is vették. Megszületett egy olyan világ, amit a legfantáziadúsabb szerző se láthatott előre teljes spalettájával együtt. Nézzük csak!

Demokrácia kulcsszóvá vált a letiprásra. A béke nem más, mint vég nélküli hadviselés. A globális a gyengébb kihasználásának és elnyomásának a kulcsszava, mondhatnánk, hogy imperialisztikus. A reform azt jelenti, hogy nyerészkedés. A megtakarítás a szegények kivéreztetését a gazdagok hizlalását jelenti. Szóval minden mindenütt egyre rosszabb lesz. Miért? Egyesek szerint túlszaporodtunk. Mások arra mutatnak rá, hogy a közel ingyenes, olcsó természeti kincsek drágábbak lettek és elfogyófélben vannak. Én úgy látom, hogy a valós ok szerint az emberi társadalom elérkezett fejlődésének abba a szakaszába, amikor ez természetes következmény. Nézzük csak!

Még a közelmúltban is, ha a politikusok a népnek nem tetsző irányba vitték a dolgokat, a nép a következő választásoknál leváltotta. Leváltás ma is lehetséges, de céltalan, a következő garnitúra éppen úgy az oligarchák zsebében lesz, amint a megelőző.

Még a közelmúltban is, ha az alkalmazottak úgy gondolták, hogy a technológiai fejlődésből fakadó egyre nagyobb profitból nem részesülnek arányosan, sztrájkot hirdettek. Sztrájkhoz nyúlni ma se lehetetlen, de a kereslet csökkenésével, a megszorítások növekedésével a vállalkozások nem esnek kétségbe, különben is elbocsátásokat terveztek. Ha az alkalmazottak maguktól nem dolgoznak, annál jobb. A sztrájknak megszűnt az ereje.

Megállapíthatjuk, hogy a Tőkét a globális elit szentté avatta. A rabló kapitalizmust megelőző időkben a kizsákmányoló ügyelt arra, hogy a kizsákmányolt fenn tudjon tartani egy primitív, de még elfogadható életet, sőt fel tudjon nevelni néhány utódot, hogy a kizsákmányolás fenntartható legyen. Ma ez már nem szempont, mert ember anyagból túltermelés, vagyis túlkínálat van. Évente életerős férfiakból ezrek vesznek a tengerbe, mert megkísérelnek eljutni Európába, vagy Ausztráliába. Néhány éve még „humanitárius” megfontolásokból a süllyedő hajókat megmentették. Néhány napja az illegális bevándorlás elhárításáért felelős ausztrál tiszt TV–ben jelentette ki, hogy semmi esélye sincs annak, hogy bárki illegálisan be tudjon jutni az országba. Közel 100 százalék az esélye annak, hogy a kísérletbe belehal, ha mégsem, akkor deportálják.

De a nyugati állampolgár tömegekre sincs szükség. Termelni nem kell, fogyasztani már nem tud, mert nincs elég jövedelme, és évekre el van adósodva. Már azt is levásárolta, amit majd csak jövőre, vagy azután fog megkeresni, ha fog.

Nap mint nap olvashatunk jelentéseket, hogy az ország egyre inkább csúszik az általános nyomor felé. A miniszterelnök be is jelentette, hogy pár éven belül senki se fog kapni semmiféle szociális ellátást, segélyt. De ez nem kizárólagos magyar jelenség. A teljes nyugati világban, beleértve még Németországot is, csökkennek a bérek reálértékei, miközben a gazdagok rekordmértékű profitokra tesznek szert. A képlet roppant egyszerű, a tőke koncentráció olyan méreteket ért el, ahol már mindent ellenőrzés alatt tart a törvényalkotókon keresztül. Orbán nem találta ki az oligarchák igényeinek megfelelő törvények gyártását, illetve módosítását, csak átvette például Amerikától.

Feltehetjük a kérdést, mi végből? Milliárdok után miért kell további milliárdokat összeharácsolni? Semmi másért csak azért, mert van rá lehetőség. Minden ember annyit ér, amennyije van (© Lázár János). Ez az értelmetlen törekvés benne van az emberi természeteben, csak korábban nem volt rá lehetősége, most már van. Ezért írtam fentebb, hogy ez a „szép új világ” benne lapult a társadalmi fejlődés agendájában, most értünk el idáig. Következő menüpont? Game over?

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
________________________________________

36 gondolat erről: „(1502) Szép új világ?

  1. http://bonumtv.hu/news//interju-ferenc-papaval-6861
    Interjú Ferenc pápával..

    „Kimutatták, hogy a növekvő mennyiségű élelemmel az összes éhező népet táplálni tudnánk. Amikor ön a világ különböző pontjain élő alultáplált gyermekek fotóit nézi, akkor ujjaival a hajába túr és nem érti az egészet. Azt hiszem, hogy itt egy rossz világgazdasági rendszerről van szó. Minden gazdasági rendszer középpontjában az embernek kell állnia, férfinak és nőnek és minden egyébnek az ember szolgálatában kell állnia. De mi a pénzt állítottuk a központba, a pénz-istent. A bálványimádás, a pénz bálványának az imádásába süllyedtünk. A gazdaságot a mind több birtoklásának a vágya mozgatja és paradox módon ez csak táplálja a selejtezés kultúráját. Leselejteznek fiatalokat, amikor csökken a népességszaporulat. Elvetnek öregeket, mert nem hasznosak már, nem termelnek, ők csak egy passzív osztály… Leselejtezik a fiatalokat és az öregeket, eldobják így egy népnek a jövőjét, mert a fiatalok erővel mennek tovább, és mert az öregek átadják nekünk a bölcsességüket, ők a nép emlékezete, amit át kell adni a fiataloknak. Most pedig divat a fiatalok selejtezése a munkanélküliséggel. Nagyon aggaszt engem a fiatalok munkanélkülisége, ami néhány országban 50 % fölött van. Valaki azt mondta nekem, hogy 75 millió a 25 év alatti fiatal munkanélküli. Szörnyűség! De ha elvetünk egy teljes nemzedéket, hogy fenntartsuk a gazdasági rendszert, mely nem működik többé, akkor ez a gazdasági rendszer a saját túlélése érdekében háborút csinál, mint ahogyan azt a nagyhatalmak mindig is tették. Ám látják, hogy nem lehet harmadik világháborút kirobbantani, tehát helyi háborúkat csinálnak. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy fegyvereket gyártanak és eladják azokat, hogy így hozzák helyre a gazdasági bálványimádás mérlegeit. A világgazdasági rendszerek, melyek feláldozzák az embert a pénz bálványának a lábainál, így nyilvánvalóan rendbe jönnek. Pusztán ez az egyetlen gondolat elveszi tőlünk a gondolat különbözőségének a gazdagságát, következésképpen a személyek közötti párbeszéd gazdagságát. A helyesen értett globalizáció egy gazdagság. A rosszul felfogott globalizáció ellenben megszünteti a különbözőségeket. Amiként a szféra, a légkörfelszín minden pontjával egyenlő távolságra van a központtól. Egy olyan globalizáció, mely gazdagít, miként egy poliéder, melynek minden pontja együtt van, de mindegyik megőrzi a saját különlegességét, gazdagságát, identitását és éppen ez az, ami nem történik meg. „

  2. Ferenc pápa a világ egyik legnagyobb rablott vagyonának tetején üldögélve osztja az észt.
    Miközben az egyszerű emberek nyomorogtak, az egyháza dőzsölt és gyűjtötte a vagyont, kihasználva az emberek Istentől való félelmét.Szóval Ferenc pápának és katolikus egyháznak semmiféle erkölcsi alapja nincsen addig, amíg az egyház kincsekkel és nagy értékű ingatlanok tízezreivel van tele, hívei viszont a nyomorral küzdenek.

  3. Közeledünk a törésponthoz, ez egyre többeknél kezd tudatosodni. Persze ez még mindig az elenyésző kisebbség. A társadalom többsége még mindig a konzumidióták birka táborát gyarapítja, és köszönik szépen jól elvannak az egyre keserűbb tudatlanságban.

    Annyit mondanék, hogy érdemes elolvasni a nagy bennfentes, Frei Tamás 2015 c. könyvét. Igen sok minden benne van a közeljövőnkről.

  4. 3. Frei Tamás ajánlott könyve egy trilógia utolsó része.
    Az első rész: A megmentő
    A második rész: A bankár
    A harmadik rész: 2015
    Egyébként valóban érdekes, olvasmányos könyvek, de szerintem passzol az oroszellenes hangulat előidézéséhez. A sztori alapkonfliktusa, hogy az orosz maffia tönkretett egy jól menő családi étterem vállalkozást Budapesten, ráadásul a tulajdonos főhős addig nem hagyta magát, míg úgy döntöttek, hogy megölik a családját és vele is végezni akartak, ezért beállt a francia idegenlégióba, majd 10 év elteltével alvó ügynökként különböző feladatokat kapott és közben bosszút állt. A magyar miniszterelnök szerepe és az oligarcha háború bemutatása elgondolkodtató a regényekben.

  5. 3!
    Majd kapsz te is Tibor bától ezért a Frei könyvért,én is kaptam 😀

    Szóval a könyvben 2015-ben a választások után Orbán elmegy szabadságra…(A könyvben balatoni nyaralójában tölti szabadságát)Mire visszatér,vagy térne a szabadságáról,az egész ország kissé fel van dúlva.Főleg Budapest…Hazafelé jövet,a páncélozott kocsijával elér az egyik budapesti hídhoz,és a híddal együtt felrobbantják..

    Most is a választások után szabadságon volt,csak Svájcba .És mire visszajött ,kitört a cirkusz.Lehet hogy ezért nem jött haza kocsival,hanem másod osztályon utazva stikibe a vonaton utazott. 🙂

  6. A vagyon extrém mértékben koncentrálódik egy kisebbség kezében, de ezáltal a hatalom is hozzájuk kerül.
    Mondhatnánk, hogy megyünk vissza a középkorba, amikor egy uralkodó és kis létszámú arisztokrata réteg kezében volt az abszolút hatalom, amely uralta és elnyomta, kizsákmányolta a nagy többséget, akik a termelő munkát végezték.

    A helyzet most annyival rosszabb, hogy most a gépesítés és a technológia miatt 100-ból 70-80 ember munkájára nincs szükség, míg kb. 50-100 évvel ezelőttig mindenki munkájára szükség volt.

  7. Valójában az érdekelne, hogy a folyamat (tőke koncentráció) meddig tud így folytatódni, hogy közben nem roskad össze a rendszer?
    Beszéltünk már róla, hogy a globalizáció lelassul, mert egyre drágább az energia, pedig ez a kettő kéz a kézben jár.
    Akkor elérte már mindkettő a csúcsot?

    Sok futurisztikus filmben 1 nagyvállalat birtokol mindent. Tudták, hogy ebbe az irányba fogunk elmenni, vagy azért mentünk ebbe az irányba, mert ezt súlykolták belénk?

    Ez Attila vesszőparipája, hogy ez nem emberi természet, hanem az elit ebbe az irányba vitte el a tömegeket.
    Ezen tényleg órákat napokat lehetne vitatkozni, hogy velünk született természet e, vagy tanult, és belénk nevelt viselkedési minta a szükségleteket jóval meghaladó vagyon gyűjtése.

  8. 7.

    A meddig az engem is érdekelne. Ilyen még tényleg nem volt soha , tőkekoncentráció és fejlett technológia eggyütt.Kb csak 20 éve van igazi fogyasztói társadalom.
    Vajon meddig fog még ez futni?
    Pl. most egy konténert behozni Kínából csak 600Eft-ba kerül, ami nem sok .Kíváncsi leszek , hogy mikor jutunk el oda hogy nem éri meg majd behozni tömegesen.

    A szép új világ létrejöttéhez nagymértékben hozzájárul az informatika-technológia.

  9. 2. Úgy érted, a Mazsihisz, vagy a jeruzsálemi főrabbi hitelesebben beszélhetne az éhezésről? 🙂

  10. 7:
    Arma egyik őszinteségi rohamában megadta a valós választ. Adott esetben ő is ezt tenné. Valóban, bennünk van mélyen elásva. Bárki kerül a hatalomba, azonnal megváltozik.

  11. 10:

    Ez itt egy képkocka a „Szép Új Világ” című 98-ban készült amerikai sci-fiből:

    http://kepfeltoltes.hu/view/141105/capture_www.kepfeltoltes.hu_.png

    Tibor bá azért ha másra nem is de némi gondolkodásra okot ad! Persze ésszerű és logikus mindig mindent az emberi természettel magyarázni, de nem biztos, hogy mindig a teljes igazságot találjuk meg vele.

    Megnézem a filmet, és majd szólok mennyi ilyet találtam még….

  12. 11:
    Nekem nagyon régen nincsenek kételyeim.

  13. 11. Összeesküvés-elméletek márpedig nincsenek, összeesküvések vannak. 😀

  14. 10:
    Én is úgy látom, hogy az emberi társadalom törvényszerűen halad egy ilyen úton.
    És én nem is tulajdonítom ezt valamiféle zsidó összeesküvés hatásának. Ez a folyamat nélkülük is így zajlana, csupán ők felismerték ezt, és egyszer már megszerzett helyzeti előnyüket nem hajlandók feladni valamiféle naiv, de halálraítélt idealista elv alapján feladni. Így folyamatosan a kirakatban állva tulajdonképpen megtestesítik a társadalom eme rákfenéjét, ami pedig nélkülük is fennállna.
    Azt várni, és megcélozni, hogy az emberek önként lemondjanak arról, hogy többre vágyjanak, mint ami a körülöttük élőknek megvan, az utópia. Ilyen állapot csak tűzzel-vassal, kegyetlen terrorral lenne elérhető, de még akkor sem irtható ki az emberekből a törekvés, legfeljebb félelmükben átmenetileg elrejtik. És ebben mindegy volt, hogy a társadalom vallásos, vagy ateista beállítottságú, a lényeg az emberi természet. Sokan ezt a pokol fenyegetése mellett sem tudták megtagadni természetüket.
    És biztos, hogy minden megtérő lélekre jutott tíz gátlástalan harácsoló, aki viszont nagyobb eséllyel irányította a társadalmi folyamatokat, mint az előbbi…
    Ha viszont megadjuk ennek bármilyen korlátozott lehetőségét is, akkor szükségszerű, hogy a társadalom legéhesebb, legambíciózusabb, leghatalomvágyóbb egyedei fogják kiharcolni maguknak a kiváltságos pozíciókat, amely egyúttal eszközt is teremt a folyamatok irányítására.
    És máris megindul a harc a kiváltságosok között is, a legbefolyásosabb, legtehetősebb pozíciókért, ami már önjáró, hiszen aki lemaradó vetélytárs, azt a többiek eltapossák.
    Mi ez, ha nem kikerülhetetlen kényszer?
    Ha önként lemond valaki ilyen pozíciójáról, a mögötte lihegő azonnal elfoglalja azt, mert mindig fog akadni igen ambiciózus jelentkező erre.
    Nehéz elképzelni olyan működő társadalmi modellt, amelyben mindenki megelégszik valamiféle átlagos életszínvonallal és pozícióval, ugyanakkor töretlen akarattal dolgozik a köz javára, egyéni céljait feledve.
    Pedig szép lenne, de hát az ember nem hangya. 🙂

  15. 14:
    Ez az! Ezért lesz a Föld következő ura egy társadalomban élő, önfeláldozó rovar. Evolúciós előnyt nem csak az egyéni törekvés ad, hanem az önfeláldozás is.

  16. 14:

    Azért nagyon szívesen betekintenék egy olyan párhuzamos univerzumba, ahol nincsenek zsidók! 😀

  17. 15: „önfeláldozó rovar”

    Az sem fog működni. Az önfeláldozás csak a „családra” (boly stb.) vonatkozik, nem a fajra. A hangyák pl. ugyan úgy háborúznak, mint az emberek, ha szűkülnek az erőforrásaik. Ha tehetnék, még tömegpusztító fegyvert is bevetnének. 😉

  18. 17:
    Nem azt a baj a mai világgal, hogy Oroszország háborúzik az USA-val. hanem, hogy a felcsúti MAGYAR gázszerelő leharácsolja a felcsúti magyar juhászt.

  19. 10: Egy kicsit félreérted. Nem az emberi természet gonosz, hanem a vioszonyokba van programozva, hogy a terjeszkedő, tőkefelhalmozó, harácsoló viselkedést díjazza a rendszer. Ezért terjeszkednek a földbirtokosoktól és kereskedelmi vállalkozásoktól kezdve az országokig mindenféle szervezet vezetői. Aztán persze beleütköznek a terjeszkedés korlátaiba, pl. a konkurens terjeszkedőkbe. Az egyén megteheti, hogy szerényen kimarad e versenyből és pl. szerzetesnek áll, ahol szőrcsuhában száraz kenyeret eszik. De ezzel csak átadja a versenyben a helyet másnak, van játékos bőven. Ilyen a rendszer.

  20. 11!
    Főleg a „Hitel?Nem gond” reklám a kép alatt 😀
    19!
    Így van Arma.És a pénzrendszer is besegít ebbe a terjeszkedésbe..Akinek sok van,annak még több lesz..

    Fantomas is leírta:(6)
    „A vagyon extrém mértékben koncentrálódik egy kisebbség kezében, de ezáltal a hatalom is hozzájuk kerül.”
    13!
    http://millasreggeli.hu/a-vilagot-iranyito-147-ceg/

    (Most nem az oldalt kell nézni,mert ezt találtam hirtelen,hanem ami le van írva benne..Mert ez más oldalakon is le van írva neten..)

  21. 19:

    „Ilyen a rendszer.”

    És ki csinálta a rendszert?
    csak mert én is erre a végkövetkeztetésre jutottam mint te. Nem az egyének hibásak, hanem a rendszer, de akkor felmerül a fenti kérdés.

    Egy német újságban olvasom, hogy Japán is elkezd pénzt nyomtatni, mint ahogy azt az USA tette. Ilyen korábban nem fordulhatott elő, de ezt is megéltük, meg még meg is fogunk sok mindent.
    Alapvetően a pénzrendszerben is kódolva van mindaz, ami most történik. Ezek nem véletlenek.

    20:
    A hitelt is a kampósorrúak adják hozzá 🙂

  22. 19.
    A rendszert is mi állítottuk elő,mely a kapzsiságot és a tiprást jutalmazza. A természetünk nem predesztinálna minket semmire. Ez is igaz.
    Viszont a kérdés, hogy miért nem tud eljutni az ember egy önfeláldozó rovar szintjére(15. hozzászólás).
    Ugyanazért amiért ilyen rendszereket hozunk létre, azért is mert úgy gondolja (a jelenlegi evolúciós szinten), hogy mivel egy élete van azt aztán… védeni kell. Holott nem sokat tud az életről, inkább csak a látható tartományba veszik el, de még azt se tudja helyesen értelmezni.

    Állati hozzáállás, emberi intelligenciával= biztos kipusztulás.
    Sajnos ez törvényszerű a jelenlegi szinten. Bár mintha valamiféle Jézus(és még sokan mások)aki Krisztusi minőségben járt itt, valami ilyesféle önfeladásról beszélt volna, ha nem is rovar szinten értette. Biztos kis naív volt és nem ismerte az emberi természetet. Vagy talán egy fajta kiutat akart volna mutatni?, mely a forma elmúlásán keresztül az élet valódi eredetére hívná fel a figyelmet? És ez csak a beugró, hogy nem köpöd le a másikat.
    De mi úgy fröccsögünk, hogy csak na.
    A zártság(dogmatika) egy fajta programozottság, mely egyben előrevetíti a végzetét.
    Kár, hogy az ő szavait értelmezgető öröklétet remélők ugyanabban az agybajban szenvednek mint amit elítélnek nagy fennhangon.
    Az emberiség tökéletesen járja az utat, minden halad a medrében. Nincs is itt semmi gond.
    Vannak fejlettebb humanoid fajok is, ők kicsit tovább jutottak a felismerésben. Most biztos izgatottan nézik, hogy az ovisok iskolaérettek lehetnek-e, vagy marad a kisegítő.

  23. Az írásból,egy gondolat kimaradt, mégpedig az emberiség -a lehetőségeihez képest- szaporodott túl.
    Én úgy gondolom korrekció várható, 1:10?

  24. 24:
    A keresztény értékrend megalkotói is pontosan látták, hogy az emberi természet magában hordozza azt az egoizmust, önzést, és bele is építették a vallásba ennek bizonyosfokú tudomásulvételét.
    Ezért mondják ki, hogy mindannyian bűnösök vagyunk, a legjámborabb ember is követ el bűnöket, mert a kísértés folyamatosan jelen van.
    Amit ők sátán néven neveznek, az szerintem jelképesen maga az állatvilágból magunkkal hozott ösztönös törekvések, illetve az értelem által feltárult önérdek csábítása.
    De mint biztonsági szelep be is építették a rendszerbe a megbocsátást is bűneinkért, tehát ad kiutat a bűnök mellett is, hiszen nem várhat lehetetlent, az emberi természetet nem lehet alapjában megváltoztatni, tehát megalkudhatunk abban, hogy megbocsátást nyersz, ha belátod bűneidet, és erődhöz képest megpróbálsz küzdeni ellenük…
    De az is kódolva van a tanban, hogy evilágon nem sok remélnivalód van, mert a hatalom mindig azok kezében lesz, akiknek a hatalom, a gazdagság csábítása erősebb, mint az embertársaid javára törekvés.
    És már itt is vagyunk a való világban – a remélt paradicsom legfeljebb a túlvilágon lehet a tiéd, már ha hiszel benne.
    Itt meg marad a siralom völgye. 🙁

  25. 26.
    A keresztény rend megalkotói tiszták voltak, de időközben eltorzították az eredeti tanításokat. Méghozzá pontosan azokkal az eszközökkel és indítékokkal amiről Jézus beszélt. Telítették az embereket félelemmel és a paradicsomba vetett balga hittel.
    Nem a paradicsom balgaság, hanem ahogy azt megjelenítették és mese-mese meskete lett belőle az emberek fejében.
    A szellemi valóság valóság, nem hitt kérdése és mindenki kivétel nélkül meg fogja tapasztalni.
    Látom ahogy a 90 éves nagyanyám háborúzik a nagyapámmal, tiszta Ukrán-Orosz párviadal, háború kicsiben- ahogy Arma is mondta.
    Látok papnak nevezett embereket tele önzési vággyal és full kapzsisággal. Az egyház nagy része sajnos öncélúvá vált.
    Persze van olyan pap is aki tapasztalatból beszél, igazi beavatottak. Nem is dogmatikus egyik sem.

    Ahhoz -amiről beszélsz-, hogy felismerhessük először egy fajta önreflexiós képességnek kell kialakulnia. Na ez a lépés az egyik legnehezebb.
    Ahogy én látom, minden kegyelem. Utána persze kell részünkről a hála és megértés , illetve rengeteg tanulás. De akkor is kegyelem amiért normál értelemben nem valami sokat tehetünk. Sőt a nagy akarásnak nyögés lehet a vége. Egoval nem lehet itt lépkedni, azt hagyjuk meg a csatatérre, vagyis a normál életre. Ott szükségszerű, hogy az igazam van állásponttal állj rajthoz.
    A felismerés, hogy egy mozi az életünk és egy fajta neutrális szemlélődő üzemmód szükséges akár a saját életünkhöz is, nem könnyű.
    Ahogy egy öreg pap mondta: persze fiam, majd tedd meg, hogy nem azonosulsz az életeddel amikor az oroszlán a seggedbe harap. Hát van némi igaza:-)

  26. „A keresztény rend megalkotói tiszták voltak, de időközben eltorzították az eredeti tanításokat.” – Mekkora objektivitás, 🙂 te már tudod, ott voltál.

  27. Hát ha szerinted Jézus nem volt tiszta!? Az is lehet ott voltam mint római őr!:-)

  28. Én is ott voltam. Én voltam Mária-Magdaléna. 😀

  29. 29: „Hát ha szerinted Jézus nem volt tiszta!?” Jézus csak egy mese a gyermekeknek és azoknak akik nincs mit kezdjenek a valósággal.

  30. Az ember olyanná válik, amilyen szoftvert beletöltenek. Ha kabzsiságot, akkor olyan is lesz.

  31. A szülők, a szűk közösségek, a társadalom amiben él.
    Csak egy példát említek, van közöség, ahol nincs szavuk a föld, az élőlények tulajdonlására és nem is tulajdonolják ezeket. Ebben a közösségben nem élne meg egy ingatlanspekuláns. Egy kabzsi kilőve.

  32. 34: Azt azért ne felejtsd el, hogy ezek mind primitív társadalmak, fejlődésük első fázisában.
    A társadalmi munkamegosztás magasabb fokain rögtön kialakul a társadalmi tagozódás, a szegények és gazdagok közti különbség.
    Ez ugyanúgy végbement az indián nagykultúrákban, mint az eurázsiai kontinensen, pedig nem egymást másolták.
    Amíg olyan primitív a termelési mód, hogy felesleget nem tudnak előállítani, addig kénytelenek egy többé-kevésbé igazságos elosztási rendszert működtetni.
    Ha viszont a termelés árubőséget tud eredményezni, rögtön van rá jelentkező, aki ebből nagyobb hasznot akar magának kisajátítani, mint az átlag, és ehhez ki is dolgozza a megfelelő módszert és berendezkedést.
    Érdekes ellentmondás, a kizsákmányolás ott működik magas fokon, ahol a nagy szervezettségű munkamegosztás bőven fedezni tudja az emberek létszükségleteit. Ma egy kizsákmányoltnak is magasabb a várható élettartama, mint a primitív társadalmakban, ahol egy természeti csapás képes volt tömeges éhhalált előidézni.
    A hatékony társadalom szervezését azok végzik el, akik ezért cserébe el is veszik a haszon jó részét a köztől, tehát erős önérdekkel motiváltak a sikerben.

  33. Van olyan közösség, ahol a bűncselekményt elkövetőt, számunkra hihetetlen módon kezelik.
    A bűnöst körbeállják és elkezdik felsorolni azt a sok jót órákon keresztül, amit addigi életében tett. Ehhez a sok jóhoz képest egyszer tett csak rosszat.
    Hogy ez mennyire működik azt nem tudom, de arra jó, lássuk, nagyon különböző módok is lehetnek ugyanannak a problémának a megoldására.
    Ha csak a jelenleg működő társadalmakat nézzük, akkor is hatalmas különbségeket találunk. Ez nem ujdonság.
    Van olyan ország ahol tizedannyi szerelemféltésből történt gyilkosság sincs, mint nálunk. Tizedannyi korrupció sincs, mint nálunk. Miért ez a különbség? Pedig ugyanaz a genomjuk, mint nekünk. Arrol van szó, az edénybe mit töltünk, egy kevés vizet is vagy csak savat.
    Most savat töltünk ebbe a fantasztikus tudatba, és harácsolókká, telhetetlenekkké válunk.
    Azt állítjátok, nem erősödhet meg egy modern közösség akkor, ha nincs kizsákmányolás benne.
    Ergó, sajátmagunk végzete leszünk. Punk-tum.
    Tartanám magamat ahhoz, amit a tudatba töltünk, azzá leszünk. Ez pedig lehet egy győztes elegye víznek, savnak.

    Mennyire másként is lehetne szervezni életünket.
    Bevezetnék az egyénre szabott büntetőtörvénykezést.
    Én mondhatnám meg, mennyi büntetést kapjak, ha teszem azt, betöréses lopást követnék el. Nekem nincs erre késztetésem, így azt mondom, 30 év letöltendőt.
    A csavar ott van, hogy, ha ellenem követi el valaki ezt a cselekményt, akkor az ő és az én vállalásom kombinációja adja az ítéletet.
    Nem fog hozzám betörni.
    Mert van olyan, aki hozzá hasonlóan az ilyen cselekményt pénzbírsággal sújtaná. Egymást fogják kirabolni.
    Ezek a vállalások nyilvánosak lennének.
    Belátható, ha annak idején ebbe az irányba megy el az életünk szabályozása, totálisan más lenne a kimenet.
    Vagy, bármikor kihátrálhatnék szavazatommal a választott vezető mögül.
    Most ez a Game over-os természet kerekedett felül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük