(1460) Zilahy Lajos – A lélek kialszik

Tibor bá’ online

 

~q226A pontos számokat senki se tudja, de százezrekre tehető azoknak a fiataloknak a száma, akik nyugatra mentek megtalálni a megélhetésüket. Ha a rángatózó, szemmel láthatóan idegbeteg Balog Zoltán helyett én lennék a Nemzeti Emberi Erőforrást Pazarló miniszter, akkor minden kitántorgó fiatal magyarnak adnék egy ingyen példányt Zilahy könyvéből. Kamasz koromban imádtam Zilahyt, (az érdemtelenül elfelejtett) írót, mert műveiben elrejtett tapasztalat átadása nagyon jól felkészített az igazi életre. Érdekes módon, ha például az időnként bemutatott Halálos tavasz-ról, vagy Valamit visz a víz-ről van szó, akkor majd mindenkinek Karádi Katalin ugrik be, de hogy az alapművet Zilahy Lajos írta, az valahogy háttérbe szorul.

Személy szerint engem a könyv elolvasása után tíz évvel később Ausztráliában vágott mellbe Zilahy mondanivalójának aktualitása. Az addig csak érdekes regény Ausztráliában a fájó valósággá vált. Zilahy számtalan nagyon jó könyvet írt, de a Lélek kialszik a legigényesebb, amely végig bizonyítja az (akkor 40 éves) író életismeretét, és tájékoztató készségét. A soha nem látott New Yorkban úgy kalauzolja az olvasót, mintha ott született volna. Az élet tragikomikuma az, hogy a regény megírása után maga Zilahy is Amerikába szakadt, ahol a regény főhőse, a fiatal magyar jogász életküzdelme zajlik. A fordulatos, izgalmas események mellett az olvasó figyelmét leköti a vergődő lélek hangulatváltozása. Az író bemutatja, hogyan sorvad a „lélek” a szülőföld elvesztése után. A regény főhőse majdnem ugyanazt az utat járja, melyet – egészen más okok miatt, évtizedekkel később – maga az író is megtesz, és ugyanúgy szenved ő is a hazátlanság tudatától, miként regényalakja, aki az idegen környezetben a nosztalgiába kapaszkodik. A regényből nagyon világosan kiderül, hogy a kivándorló a helyét többé sem külföldön, sem idehaza nem leli, és ez adja a dolog tragédiáját. Sokan hiszik, hogy néhány év után visszatérve mindent ott folytathatnak, ahol abbahagyták, csak persze pénzzel kipárnázott zsebbel. Hatalmas tévedés a több év külföldi létnek lélekromboló hatása van. Ahogy Zilahy fogalmazott, a lélek kialszik.

Aki nem olvasta a művet (gondolom a nagy többség) elolvashatja, mert a megírása óta eltelt nyolcvan egynéhány év semmit se vett el az aktualitásából. Az egyes szám első személyben elbeszélő, a felesége és fia távollétében önéletrajz írásába kezd, azzal a bevallott szándékkal, hogy valami emléket hagyjon hátra származásáról és az őshazáról. Közben viszont ragyogó helyzetleírást kapunk az amerikai életformáról, ami önmagában is dicséretreméltó. A szerző sort kerít a nyelvi nehézségekre is, de kissé elbagatellizálja az ezzel kapcsolatos problémát. Mindent összevetve a könyv még szórakoztató is, kár hogy nincs nagyobb ismertsége, hiszen aktualitása nagyobb mint valaha.

_______________________________________________________________

Epilógus: (figyelmeztetőül) Halála előtt 3 évvel Zilahy Budapesten járt, foglalkoztatta a hazatelepülés gondolata, de ebből nem lett semmi. Korabeli belügyi iratból idézet: Budapest, 1962. március 23. – Zilahy Lajos író 71 éves, magyar nemzetiségű, amerikai állampolgárságú, nős, New-York-i lakos. Rendelkezésre álló adatok szerint igen erős honvágya van, s reménykedik abban, hogy Magyarországra visszatérhet. Nem tért vissza, viszont hamvait – végrendeletének megfelelően – a Kerepesi úti temetőben helyezték el.

_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
_______________________________________________

16 gondolat erről: „(1460) Zilahy Lajos – A lélek kialszik

  1. Zilahytól sajnálatos módon nem sokat olvastam, habár egy könyvre emlékszem, ahol igen érzékletesen írta le az oroszok bejövetelét az országba. Érdekes volt, mert egyrészt köztudott volt kommunistaellenes beállítottsága, nyugati értelmiségi kötődése, mégis valami elismeréssel írt a szovjet hadigépezetről, amelynek kicsiszolt, hatékony, habár barbár működése lenyűgözte. Látva működés közben felfogta, hogy a szovjet katonai vezetés milyen olajozott működésű gépezetté tudta kovácsolni az egyébként egyedileg igen gyenge emberanyagot.
    Azt is tudtam, hogy az emigrációja elveszett emberré tette.
    És egy véletlen egybeesés: Tegnap kora délután konyhai ténykedésem közben hallgattam egy rádiószínház elvételt, ami igen érdekes hangvételű volt, a szerző élményeiről szólt amerikai emigrációja, kinti élményei kapcsán, hangvétele annyira jellegzetes magyar értelmiségi hang volt, hogy egy pillanatra megtévesztett, azt hittem Zilahy a szerző.
    De aztán hamar rájöttem, hogy az nem lehet, Zilahy kinti hangja inkább kétségbeesett kapaszkodás volt magyarságába, ez pedig minden volt, csak nem kétségbeesett.
    Ami közös volt mégis bennük, az a hazájuktól elszakadottak lelki változásainak irodalmi szintű leírása.
    Mint utánanéztem, a szerző Lukács János (John Lukacs) történész, aki ma 90 évesen kint él Amerikában, és szintén a szovjet megszállás elől menekült nyugatra.
    Őt nem nyomorította meg a kintlét, és ez a műveiben is érezhető, de ugyanakkor mégis megőrizte a magyaros szemléletét, az amerikai életformáról is igen szellemes magyar irodalmi nyelvezettel élcelődik, de ugyanakkor azt is érezni lehet, hogy azért igen jól be is tudott illeszkedni abba az idegen világba.
    Érdemes egy kis ízelítőt meghallgatni belőle:

    http://hangtar.radio.hu/share-1-20140904_130600#!#2014-09-08

  2. Elnézést, a link a 4.-i adással kezd, hiába linkeltem a 8.-it, amire a szövegem vonatkozik, ami az emigrációs időszakkal foglalkozik. De a dátumot átírva az is indítható.

  3. (141460) Zilahy Lajos – A Lélek alszik –
    – Honvágy – A téma örökösen aktuális. Könyvek milliói írnak róla. Minden kivándorlót, gondolom nemzetiségre való tekintet nélkül, az áldozata. Engem 56-ban a ’Sors’, akaratom ellenére, Angliába sodort. Kezdetben a honvágy kegyetlenül gyötört. Vádoltam önmagam. Először 72-ben voltam otthon. Attól kezdve 2012 –ig rendszeresen jártam haza. Honvágyam, az otthoni élet-formák-körülmények, (Angliához mérten) plusz szeretteim elhalálozása évről-évre mindjobban elaltatták. (ALSZIK A LÉLEK?? Lehet. De, bármerre jártam, járok és járni fogok a világban, magyar szóra lelkem felébred és szivemben muzsikálja az ősrégi dallamot. Hazámba vágyom….

  4. 3:
    Szebb ott az álom, szebben dalol a madár.

  5. Tibor bá’ Says:

    3:
    „Szebb ott az álom, szebben dalol a madár.”
    Az idegen sohasem fogja felfogni a magyar szó metaforikus jelentőségét.

  6. 1: Lukács zsidóhoz képest a lehető legnormálisabb és legkonzervatívabb, Magyarországot is becsüli, szereti, de azért neki mégis könnyebben megy a beilleszkedés, világpolgárabb, mint mások, ennyiben mégiscsak zsidó.

  7. Nagyot változott a világ.A mai fiatal agya már rátágult erre az egyszerre szűkülő és globalizálódó világra. És meg kell merülni benne, még az idősebb generációnak is, ha érteni akarja.És persze mellette jó lenne Zilahyt is és a lelket is megőrizni.
    Egy érdekes írás : http://444.hu/2014/09/04/nyaralni-albaniaban/

  8. 7: Igen, apja igaz katolikus orvos volt, anyja viszont valóban polgári zsidó családban nőtt fel.
    Viszont életműve alapján a katolikus gyökerekből táplálkozott, műveinek jó részére ez nyomja rá bélyegét.
    Viszont a beilleszkedése valóban egy világpolgárra jellemző az idézett könyv alapján, nála szó sincs a Zilahy-féle szenvedésnek, kedélyesen, habár sokszor ironikusan ír amerikai beilleszkedéséről, érezhetően otthon volt a nagyvilágban.

  9. A lélek már itthon is kialszik, nem kell hozzá elhagyni az országot.

    8:

    Stimmel, a most felnövő generációnak már nem sokat jelent Magyarország.

    Egyébként relatív fiatal korban könnyebb új helyeket, kultúrákat megszokni. Idővel ez egyre nehezebb.

  10. 11:
    Fiatal korban nem jelent semmit a szülőföld, de akkor ivódik bele az emberbe az, ami idősebb korban nagyon is jelentkezik.

  11. 10: Ha a családomnak évszázadokig jó volt ez a birtok, ahol lakom, nekem is jó… Mutass ilyet zsidóba’ 😀
    ——
    Nekem „A fegyverek visszanéznek’ című könyve is nagyon tetszett, bár már jó régen olvastam. Elő kéne venni újra… 🙂

  12. László Says:
    8.
    „Nagyot változott a világ……És persze mellette jó lenne Zilahyt is és a lelket is megőrizni.”*

    56-70-ig álmodoztam hazajövetelmemről. Csak 11 év után, 67-ben lettem britt állampolgár. Sorozatos ‘angol átképzsek után 65-ben sikeresen letettem az akkoriban prestigious (szerintem túlértékelt) IBM 1401 programozói vizsgát. 67-ben ‘besétáltam’ egy hatalmas angol nemzetközi vállalalathoz mint rendszer szervező (system analyst) és tervező (system designer). 69-ben ICL nemzetközi vállalat részlegénél kaptam állást. 71-ben jártam az ex-scocialista országokat. Oktattam a számítógépes rendszer szervezés és tervezés technikáját. Látva az életformát stb., a kínzó honvágy lelapadt. Az 56-os szabadságharc végkép elveszett, az önfeláldozás hiábavaló lett. Nyugathoz viszonyítva rémuralom, nyomor, reménytelenség uralkodott otthon. Bpesten, az előkelő szállodák éttermeiben komcsi vezetők nyugati látoghatókkal dörzsölődtek. Ezekre a helyekre magyar melósnak nuku volt bemenni. Otthon csak magyarul beszéltem, de, ha a családommal, vagy a meghívott magyar barátaimmal ilyen helyre készültünk, csak angolnyelven jutottam be. Hasonló volt a helyzet még Moszkvában, Leningradban is. Ott is jártam. Tibor bá, biztosan tudsz róla, hisz angol feleséged volt és a felső tizerben éltél.
    74-ben elegem volt a látványokból. Egy amerikai vállathoz (Sperry-Univac-hoz, ma Unisys) szegődtem s attól kezdve a Nyugat-i országokat jártam magyar szívvel. Soha nem titkoltam el, hogy magyar származású vagyok. Nem angolosodtam el. Angol barátaim azt tisztelik bennem és tökéletesen kiejtve László néven szólnak hozzám. Sajnos, egyre kevesebben vagyunk. Az utolsó 6 hónapban 4 temetésen voltam. Évek szerint rajtam a sor. Nos, dióhéjban ennyit a honvágyról.
    *Magyar szívvel hunyom le szemeim.

  13. 14:
    Nem az itthoni „nyomor” szüntette meg a honvágyadat, hanem az elszigetelődés fellazulása. Egészen más, ha nem jöhetsz haza és megint más ha akkor jössz, amikor akarsz. — Természetesen a pórnép nem szórakozhatott mondjuk a Pipacsban (na de Londonba se), de napi 3 forintért szállást kapott egy börzsönyi menedékházban, vagy két hétig élvezhette a Balatont vállalati üdülőben. Esetleg 1000 forintért társasutazhatott Leningrádba, amihez neked 1000 font kellett. 5 forintos dupla fekete mellett zenész szórakozó helyen lehettél éjfélig és a Gellért fürdőbe is bejuthatott a melós, ha volt 3 forintja (ez most 5000). Nem volt ez olyan nagyon rossz, ha nem politizáltál. 1957-től békében hagytak, ha elfogadtad a rendszert. És arról is beszámolhatnál, hogy mekkorát változott London 1957 óta, természetesen nem előnyére.

  14. 14, Levi: engem nagyon érdekelne a módszertan amit system analystként használtál. A mai módszertanok már teljesen elfelejtik a vízesés alaposságát és a sebességet emelik minden fölé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük