(1420) Szép lassan szorul a hurok

Tibor bá’ online

 

~q400A hír nem kisebb helyről származik, mint magától Vlagyimir Putyintól, aki július elsején, Moszkvában feltárta, hogy a NATO vezető tagállamai között a feszültség növekvőben van, természetesen az érdekellentétek miatt. Minél jobban körvonalazódik a jövő, annál jobban féltik saját gazdasági pozícióikat.

Némi hazai huzavona után Moszkva rendelt a franciáktól két Mistral helikopterhordozó hadihajót, amelyek közül idén ősszel a másikat jövőre kellene leszállítani. Ezt viszont most Ukrajnára hivatkozva Washington nem akarja, könnyen kitalálható okok miatt. Párizs viszont nem adja be a derekát, nem csak az 1,2 milliárd € miatt, de a szállítási szerződés megszegése más országok elfordulásával járna, végül is ki köt olyan üzletet, amit amerikai követelésre meg lehet akadályozni.

Washington viszont azt a szót, hogy NEM „szövetségeseitől” nem fogadja el. És itt jön be a képbe, hogy a BNP Paribas francia bank az USA szerint megsértette az Egyesült Államok embargószabályait, mert olyan szankciók alatt álló országokkal üzletelt, mint Irán vagy Szudán. Ezért legalább tízmilliárd dolláros büntetés szabnak ki rá. Ennél súlyosabb lehet, hogy ideiglenesen megtilthatják neki a pénzforgalmazást Amerikában. Christian Noyer, a francia nemzeti bank kormányzója kifejtette, hogy a BNP Paribas ellen felhozott vádak az európai és a francia törvények szerint nem számítanak szabálysértésnek, mert a BNP összes tranzakciója megfelelt a francia és uniós szabályoknak, de az amerikai hatóságok számára ez kevés volt. A röhej az, hogy a fősodrású média meg se kérdezi, hogyan jön Washington ahhoz, hogy szuverén országok törvényeit, előírásait felülírják, de ez egy egészen más tészta. A lényeg, hogy most megy az alkudozás, ha Párizs nem szállítja le a szóban forgó hadihajókat, akkor elmaradhat a büntetés. Ezt Putyin simán zsarolásnak nevezte, és úgy gondolta, hogy az imperialista országok közötti feszültség egyre nő. Minden esetre Francois Hollande, francia köztársasági elnök az amerikai követelést simán elutasította, mert szerinte a 2011-ben leadott rendelésre a szankció nem vonatkozik. Ráadásul a kiszivárgott hírek szerint Párizs mereven ellenzi az Oroszország elleni szankciók kiszélesítését, amiben Németország partnere, hasonló okok miatt.

Ráadásul a németeknek tudomásul kellett venni, hogy az Amerikában „őrzött” aranyukat (közel 4000 tonna) nem kapják vissza. Ezt az USA simán lenyúlta, de megcukrozta azzal, hogy 2020-ig 300 tonnát visszaad. Angela Merkel diplomatikusan azt válaszolta, hogy ők megbíznak Amerikában. ???

Amerika viszont nem bízik meg Franciaországban, mert azt is kifogásolták, hogy a politikai helyzet enyhülését kihasználva, a franciák túl gyorsan alakítanak ki új kereskedelmi kapcsolatokat Iránnal. Miközben a valódi ok az, hogy az amerikai vállalkozásoknak okoznak túl nagy konkurenciát, lévén, hogy Irán valamikor frankofil volt.

Van egy olyan angol közmondás, hogy a friend in need is a friend indeed (a valódi barát bajban is barát), aminek az ellenkezője sokkal reálisabb: Gazdasági/társadalmi válságban nincs barátkozás.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
________________________________________

68 gondolat erről: „(1420) Szép lassan szorul a hurok

  1. Hollande-nak van is miért izgulnia, ugyanis egyre egyre szélesebb a szakadék a politikai elit és a szavazók között, és ezáltal egyre szélesebb Marine Le Pent támogatók köre.De ugyanez van Angliában is. A „brüsszeli falat” bomlasztók nemzeti érdekei pedig szembemennek az amcsik érdekeivel is.

  2. Tudom RT, de azért…:

    Humanitárius katasztrófa. Kelet-Ukrajnában már nyíltan etnikai tisztgatás történik az amerikai kormány támogatásával. A túlélők éheznek, gabonatábláikat felégetik. A menekülési utakat elvágták, nincs élelmiszer, gyógyszerellátás. Férfiakat darabolnak fel, nőket erőszakolnak meg. Porosenko félállatnak nevezi őket, akiket irtani kell, osztályozó táborokat állítanak fel, ahogy Hitler tette, ‘életterüket’ a kijevi katonáknak szánják. Nyári táborokban gyerekek kántálják: ‘akasszuk fel az oroszul beszélőket a fákra”.

    Népirtás Kelet-Ukrajnában – The Truthseeker

  3. Azt hiszem, eddig senki sem tudta rendesen megjósolni az ukrán válság kimenetelét.
    Sokan Putyinnak szurkolva nem tudták elképzelni, hogy Oroszország cserben hagyja az Ukrajnában élő orosz kissebbséget.
    Nem lehet tudni, hogy háttéralkuk vagy taktikázás van a háttérben.

    Érdekes lesz figyelni, hogy amíg Európát valódi és történelmi érdekei Oroszországhoz fűzik, addig az USA próbálja lenyomni a torkunkon a gyilkos szabadkereskedelmi egyezményt…

  4. Az oroszok nagy nép. Sok véráldozatot elviselnek, és eddig még mindig győztek, amikor megtámadták őket.

  5. 4:
    Az USA minden mesterkedése arra irányul, hogy Putyin megtámadja Kijevet. Ezt Putyin nagyon jól látja, és nem megy bele a játékba. A végén Kijev majd „fel akarja szabadítani” a Krímet, akkor lesz Putyin kénytelen belépni egy háborúba, addig felkészül. – Amit tényleg nem értek, miért nem ad a „felkelőknek” tank, és repülő elhárító rakétákat? Nyilván jelenleg még neki kedvez az ukrán „népirtás” adta propaganda.

  6. 6:
    „miért nem ad a “felkelőknek” tank, és repülő elhárító rakétákat?”

    Már van légvédelmi rakétájuk:
    „lelőttek egy utánpótlást szállító AN26-os gépet 6000 méter magasságban. Ilyen magasan vállról indítható eszközzel lehetetlen lelőni, azok maximum 3000 méterig képesek felmenni.”
    http://www.hidfo.net/2014/07/14/ujabb-ukrajnai-meglepetes-lelott-an26

    ” Nyilván jelenleg még neki kedvez az ukrán “népirtás” adta propaganda.”
    Sőt most fokozták a propagandát, mert hirtelen az eddigi néhány száz helyett 6000 civil áldozatról kezdenek beszélni.

  7. 8. Arma

    Nem tudom…
    De lehet, hogy ha most Putyin hősiesen kiállna az oroszok mellett, többen hagynák ott a fogukat, mint ha kitaktikázná az USA-t.
    Szerintem itt nagyon kilóg a lóláb, hogy most az oroszokat beleprovokálják egy háborúba (erre mutat az egyre kegyetlenebb etnikai tisztogatás is). Az USA csak nyerhet, mert messze van… És sikeresen le tudná választani Oroszország európai gazdasági partnereit is.

    Az USA egyáltalán nem bánná ha kelet Ukrajnából egy újabb Csecsnia lenne… Rögtön tolhatná a rakétákat és Európát bele kényszeríthetné egy újabb fegyvervásárlási hullámba…

    Szóval szerintem van egy olyan szenárió, hogy most cserben hagyni a kelet-ukrajnai oroszokat az kissebb rossz, mint egy közepes intenzitású háború a NATO-val.

    Kérdés hogy mekkora politikai tőkéjébe kerül Putyinnak…

  8. 6, 8, 9:
    Nekem egyre inkább az a hipotézisem, hogy lehet egy titkos megállapodás Obama és Putyin között, hogy legyen egy ukrán etnikai polgárháború, amibe ők közvetlenül nem avatkoznak be, de mindketten támogathatják a megfelelő oldalt és elismerik, ha az egyik oldal győz, vagy megoszlik Ukrajna. Tehát valami olyasmi, mint a spanyol polgárháború a 2. vh elött. Végülis Putyinnak nem érdeke belépni, Obama meg már nem tud kiszállni a helyzetből.

  9. Ukrajna csak egy mező a Nagy Sakktáblán. Moszkva játszmája globális térben lényeges, nem az egyes régiókban – orosz kisebbség ide vagy oda. Ettől függetlenül, ha itt az idő, akkor Oroszország lépni fog egyeztetve ezt hivatalos és nem hivatalos szövetségeseivel.
    A cél az USA megbuktatása – ha Washington nem indít atomtámadást, akkor bukni fog, ez csak idő kérdése. Ha indít, akkor nem bukik, hanem elpusztul.

  10. 11. Montezuma

    Ukrajna csak egy mező, de központi. Nagyban meghatározza, hogy fal vagy híd lesz Oroszország és az EU között.

    Most nagyon megy a szkanderozás, hogy Oroszország fogja-e az EU-t befogni, vagy az USA. Az USA-nak nagyon kellene már az a szabadkereskedelmi egyezmény, de rosz szokásból, csak az erő pozíciójából hajlandó tárgyalni. És Oroszország is tudni szeretné, hogy végülis mennyire kell az EU-nak az orosz gáz.

    Ahogy elnézem, az EU két szék közül a pad alá fog esni.
    Mi azt jelenti, hogy az orosz gázt drágán, az amerikai génpiszkált szart meg olcsón fogja kapni…

  11. 11:
    Valóban az lehetett az USA nagy kelepcéje, hogy kialakul egy Ukrajna-Oroszország háború, de ennél nagyobb stratéga Putyin, hogy ebbe belesétált volna. Ehelyett külső támogatással ukrán polgárháború folyik, ami orosz szempontból győzelemmel is végződhet, mindenesetre Kijevnek már nem lesz ereje Krímet megtámadni. Legrosszabb esetben is patthelyzet az amerikaiakkal és egy elhúzódó polgárháború (ami persze szörnyű perspektíva az ukránok számára).

    Ugyanakkor az USA minimális célja, ez nagyon valószínű: maga a felfordulás, a zavaros helyzet, az hogy lekössék az orosz erőket nyugaton, míg ők valahol máshol előkészítik a következő gócpontot – ez is meg fog valósulni…

  12. Az ukránok gyakorlatilag nemcsak oroszokat, hanem ezáltal a saját nemzetüket is pusztítják.A népirtás és a lelki terror visszaüt, és az EU-nak is csak púp lesznek a hátán.
    Az oroszok ellenben nemcsak erkölcsi fölényhez jutnak.Fentebb írták többen is, az emberáldozathoz mint ágyútöltelékhez ők már hozzászoktak a történelem során. Az ukránok viszont főni fognak a saját levükben.

  13. 14. László

    Lehet hogy igazad van.
    Ha az oroszok hagyják, hogy Ukrajna káoszba süllyedjen, akkor elmegy tőle az EU kedve, és nem fogja megakadályozni, hogy végül az oroszok ölébe hulljon.
    Hacsak… a káoszt az USA nem tudja úgy felhasználni, hogy telerakja terroristákkal, hogy már az oroszoknak se kelljen…

  14. Az Obama-Putyin háttér megállapodás TELJESEN KIZÁRT. Halálos ellenségek ilyet sose tesznek. Ha mégis, akkor az első alkalommal valamelyik felrúgja. Lásd Hitler-Sztálin szerződés a II. vh. előtt.

  15. Az az érzésem, hogy amint beáll a hideg, a helyzet alapvetően meg fog változni! Az ukránok már most sem kapnak gázt az Oroszoktól. Azt a keveset amit kapnak, tőlünk és a Szlovákoktól vissza juttatott Orosz gáz. Ez pedig a Gazprommal kötött szerződés megsértése. Ezért még szerintem kapuk a pofánkra majd.
    Valószínűleg az ukránok majd elkezdik dézsmálni a nyugatra átmenő gázt. Ekkor pedig elzárják a teljes gázcsapot az Oroszok mint az 2009ben volt! Az Ukrán gáztározók tudtommal fel vannak töltve. De egy-két precíziós bomba, és az már nincs is….
    A másik fontos dolog, hogy a hazai gáztározók csak 20%os szintre vannak feltöltve! Mert nincs rá pénz! És amikor a gazdasági minisztert megkérdezték, csak mellébeszélt.
    Úgyhogy ha ez bekövetkezik, akkor Ukrajna kapitulál az Oroszok előtt. Mert ellenkező esetben tavaszra több tízmillió ukrán halottal lehet számolni. Ja és persze itt nálunk is bejátszhat akármi. Áramszünetek, fűtetlen házak, rendkívüli állapot, tömeges kihűlésék, gazdasági halál, stb.

  16. 17.
    Ezért nézek én 150 q tűzifával a tél elébe. 😉

  17. 17:”Áramszünetek, fűtetlen házak, rendkívüli állapot, tömeges kihűlésék, gazdasági halál, stb.”

    Na és akkor most kéretik teljes erőbedobással Paks 2-őt ellenezni. 🙂

    Persze a tüzifa a tuti, de szerintem idáig nem fog fajulni a helyzet. Lesz gáz.

  18. Egy magyar gázhiány esetén az érintett régiókban a kitörő káosz legdurvább eleme a cigánybűnözés lenne. Viszont a dühös tömeg felkoncolná a polkorrekt dumákat hangoztatók maradékát is. A miskolci jelöltek jeleznek ilyen trendet.

  19. 16:
    „Ha mégis, akkor az első alkalommal valamelyik felrúgja.” – pontosan: a megállapodások arra szolgálnak, hogy felrúgják őket, HA valamelyik fél erőpozíciója alapvetően megváltozik. Mint ahogy az ABM szerződést felmondta még Bush elnök. Ettől még szükség van ezekre a szerződésekre. Azért is, mivel folyamatosak a katonai provokációk a két hatalom között (pl., az USA megsértette a fekete-tengeri idegen hajók állomásozásáról szóló egyezményt, válaszul az oroszok rádió-elektronikai zavarást alkalmaztak egy romboló ellen közel repüléssel, stb.) Az azért képtelenség lenne, hogy egy csínytevő kedvű katonai alakulat miatt kirobbanjon a 3. ww…

    Egyébként volt nyilvános megállapodás Genfben. Az ilyen egyezményeknek szokott lenni titkos záradéka. Persze nem az a címe, hogy” legyen polgárháború Ukrajnában”, hanem: „az ukrajnai feszültség csökkentése”, vagy ehhez hasonló.

    Ma már vitatkoznak a történészek, hogy Sztálin 1939-41 között valóban „bedőlt-e” Hitlernek, vagy ő is támadásra készült. Sztálin pszichológiai portréjában valóban nehéz elhelyezni ekkora méretű naivitást és rajongást, de az elképzelhető, hogy az ésszerű határon túl is, az utolsó pillanatig fenn akarta tartani az egyezményt, jóllehet tudta, hogy annak meg vannak számlálva a napjai. Az oroszok az ilyesmit hidegvérűen és szenvtelenül csinálják.

  20. Az eredeti videót, és a magyar feliratost is törölte a youtube. De van másik:

    Humanitárius katasztrófa. Kelet-Ukrajnában már nyíltan etnikai tisztogatás történik az amerikai kormány támogatásával. A túlélők éheznek, gabonatábláikat felégetik.
    A menekülési utakat elvágták, nincs élelmiszer, gyógyszerellátás. Férfiakat darabolnak fel, nőket erőszakolnak meg. Az oligarcha Porosenko félállatnak nevezi őket, akiket irtani kell, osztályozó táborokat állítanak fel, ahogy Hitler tette, ‘életterüket’ a kijevi katonáknak szánják. Nyári táborokban gyerekek kántálják: ‘akasszuk fel az oroszul beszélőket a fákra”.

  21. 17.A tárolói kapacitásunk aktuális töltöttsége 23,1% és napi 500M Mj-al(naponta kb.0,4%-ot)emelkedik. Tavaly októberben 33,5%-on voltunk, ez márciusig elég volt, addig csak kitároltunk. Az idei betárolás 03.25-én kezdődött meg.

  22. 24re.
    Úgy legyen! A próféta szóljon belőled. 🙂

  23. Tudom, hogy Off topik, de most láttam meg:
    http://www.youtube.com/watch?v=trm5rgdUa-I
    Ez is olyan Mad max stílusú lesz. A világ gazdasági összeomlás után 10 évvel játszódik. Nem furcsa hogy egy re több az ilyen film?
    Illetve még a Gray State lesz nagyon durva film, ha elkészül végre!

  24. 26:
    Nem furcsa, természetes. Az emberek nem teljesen hülyék, legalább is egy kis százaléka NEM.

  25. Fogyóban, ’15től erősen fogyóban az energia, nyersanyag, de napi 250e fővel több a létszám. Meddig mehet ez így? Idő van.
    Sz.tem, aki állva marad, annak nem lesz rossz utána.
    Erre megy ki a téma.

  26. 28:

    Milyen forrásból van az infód, hogy 15-től erősen fogyóban az energia?

  27. 23-24-25!
    Én is reménykedem hogy kapok gázt Putyinkától.Ma fizettem neki ki a tavalyi számlámat 400 ezer forintot(530 szokott lenni),és most hogy Orbán apánk ilyen jól rezsim csökkentett,nehogy már most essek ki a szórásból 😀

  28. 28-29:

    Az „energia” (gondolom természeti kincsekről van szó) 1750-óta fogyóban van. A kérdés, mikor tudnak kevesebbet kitermelni, mint amennyire szükség lenne? Nem hinném, hogy ez 2015. Ugyanis a szükség = kereslet. Ha drágul az energia a kereslet csökkenni fog. Lesz energia 20 év múlva is. A kérdés, meg tudod-e majd fizetni? De nem csak a meleget, az élelmet is, mert a dráguló energia azt jelenti, hogy az élelmiszer is drágulni fog, vagy beállsz kaszálni. 😀

  29. 31.
    Na erre lennék én is kíváncsi Tiborbá hogy mikor érkezünk el arra a pontra amikor „nagyon drága” lesz minden. Gondolok itt az olajválságra ami Hetesi Zsolt szerint itt lesz nemsokára.Már most majdnem elérkeztünk ahhoz a ponthoz mikor lassan nem érdemes fizetésért dolgozni mert nem sokat ér a pénz , és érdemes lesz helyette megtermelni sokminden élelmet. Arra leszek kíváncsi hogy mikor lesz 1000-2000 Ft 1 liter üzemanyag.Az biztos bedönt majd mindent itt Mo-on, de a világgazdaságban is.Huh erről íhatnék oldalakat de már fáradt vagyok.Tiborbá erről az olajhelyzetről írhatna egy cikket hogy kivesézzük hol is tartunk most , persze csak ha kedve van 😀 Mert ha igazak az előrejelzések akkor már nem sok van hátra ,nemsokára elkezdünk az oilpeak-nál a csökkenő szakaszba belemenni.Most sok ismerősön külföldön sütteti a hasát, de pár év múlva nem biztos hogy lesznek fapados járatok(múltkor néztem meg hogy pl. egy repülő mennyi üzemanyagot zabál meg 1 óra alatt…)

  30. 32:
    Hetesi állandóan téved. „nemsokára”? Lassan az agarakkal. A benzin nem lesz 2000 Ft/liter egyik pillanatról a másikra, és nem is a gépkocsikban elégetett benzin és a fapados repülőkben elégetett keroszin a főpont, hanem az élelmiszer termelés a gázolajat zabáló gépekkel. Ahogy az alap élelmiszerek drágulnak, úgy fognak egyre többen éhen halni, és úgy fog egyre jobban csökkenni a kereslet, ami lassítani fogja a drágulást.

  31. Azt én is úgy gondolom, hogy soha nem lesz 2000ft/liter.
    Szerintem úgy 600-800Ft között már bedől minden. De lehet hogy azt sem éri el! Hanem szép lassan megfolytja a gazdaságot, ahogy azt Tibor ba’ is írta. A kérdés csak az hogy ezt milyen ütemben éri el, és mikor borul a bili! Azaz mikor omlik össze a világ gazdaság. És mikor jön el a pillanat amikor túl sok elkeseredett, és kilátástalan helyzetben lévő ember lesz egyszerre egy helyen, az adott országban. Na akkor indul a „buli”! Ilyenkor egy éhséglázadás futótűzként terjedhet. (Összeomlás egy óra alatt)
    Amikor túl sok embernek van már tele a töke, és túl sok éhező gyerek sír otthon. Persze a problémát nem tudják megoldani, (senki sem tudja) de pusztítani tudnak majd! Az ilyen embereket nem lehet megfékezni, mert már nincs veszteni valójuk.

  32. 33.
    …”hanem az élelmiszer termelés a gázolajat zabáló gépekkel…”

    Itt azért rengeteg tartalék van.
    Ha a megtermelt növényeket nem adják oda a marháknak megenni, akkor még sokáig elég lesz… Legfejjebb felmegy a hús ára… Na bumm… meg még egy csomó lónyál előállítása nem lesz nyereséges.
    A kereslet csökkenése elsősorban a luxusokon lesz látható: a kávé, csokoládé, kóla, csipszek, exotikus gyümölcsök… Erre még a legszegényebb rétegek is többet költenek, mint az alapvető, és egészségesebb élelmiszerekre.

    Azt nem kellene elfelejteni, hogy életstílusunk rendkívül pazarló. Ha a pazarlást akár kényszer hatására abbahagyjuk, sok tartalékot fedezhetünk fel.

    A 600 forintos vagy 3 eurós benzin meg elgondolkodtatja a szállítóvállatokat, hogy valóban megéri újzélandi almát importálni Szabolcsba…
    Meg hogy nem Szegedről kellene a paradicsomot hozni Pestre, hanem Ceglédről…
    Lehet hogy egy újabb olajsokk fogja az embereket okosabb gondolkodásra késztetni?

  33. 35. köszönöm, de amit a marhákkal etetnek, azt inkább nem kérem 🙂 A többivel egyetértek. Egyébként ha a napszám ára alacsonyabb lesz, mint az üzemanyagé, akkor majd jönnek a (kényszer)agrárproletárok. Rengeteg embernek nem lesz munkája, mert az az olcsó olajon alapszik, enni meg szeretnének, így kénytelenek lesznek akár napi étkezés+pár kiló krumpliért elmenni földet túrni

  34. 36:

    Kérdés hajlandóak lesznek-e rá.
    Aki a tökét vakarja egész nap segíjkéért, meg aki apuci-anyuci nyakán él mamahotelban az nem fog neked megszakadni a földeken.

    Az a generáció aki még erre képes volt fizikailag az meg már mind nyugdíjas, és kenterbe verik a maiakat még idősen is munkabírásban.

    Egyébként szólok, azt eszed amit a marhák kapnak, csak kicsit ízfokozva, meg szépen csomagolva.

  35. 34:

    Kedvenc példám az egyik összeomlós földrengéses filmből:

    A béka kiugrik a forró vizes fazékból, de ha hideg vízbe teszed és alágyújtasz akkor szépen megfő.

  36. 35: „Ha a megtermelt növényeket nem adják oda a marháknak megenni, akkor még sokáig elég lesz…” És mit csinálsz azzal a szénával, amit nem adsz oda a marhának, és így még sokáig elég?
    Sokkal kevesebb gázolajat fogyaszt a marha által lelegelt fűből fejlődő tej és hús, mintha azt a földet felszántják, permetezik, aratják, hogy búza legyen belőle.

  37. 38ra!
    Ez akkor volna igaz, ha a gazdasági leépülés nem néhány év, vagy egy két évtized menne végbe. Hanem 100-150év alatt!
    Ha egy-egy generáció életében nem történne drasztikus változás.

  38. 40:

    Mit nevezel drasztikus változásnak?

    Pl a rendszerváltás óta lecsúszott tömegek életszínvonal esése az drasztikus?
    Mert a szocilizmus óta sokan nyomorognak lejjebb mint ahogy a szocilizmusban voltak valaha is.
    Ez cirka 25 év volt.

    Ha most 3-5 év alatt esik ilyen szintre a középosztály maradéka az még belefér?

  39. 39:

    A marha az nem a szénából fejlődik hanem napi 20kg abraktakarmánytól ami általában valami gabona, vagy keverék.

    A széna csak azért kell hogy legyen tömeg is a gyomrában.

  40. 41: drasztikus az, hogy gyakorlatilag pár hónapon belül elapad a mai gazdaságot éltető pl. olaj és gázforrás és a társadalom káoszba,. katasztrófába süllyed. Ehhez jön az atomfegyverek kérdéűse egy ilyen helyzetben és a magukra maradó reaktorok.

  41. 42: A tartásmódtól függ. Az intenzív tartásra persze igaz, amit írtok. Csak azt nem szeretem, amikor az állattartást mint olyat eleve pazarló és környezetszennyező tevékenységnek állítják be, holott a hagyományos módon, extenzív módon tartott marhák pl. olyan élőhelyeket tartanak fenn, amik máskülönben megszűnnének, és egyéb élelmiszertermelésre nem is igazán alkalmasak.

    Ma is vannak olyan marhák, amik a legeléstől és a szénától nőnek és adnak tejet. Csak nem ez az átlagos.

  42. 39. Ábel
    „Sokkal kevesebb gázolajat fogyaszt a marha által lelegelt fűből fejlődő tej és hús,”

    Nem gondolod komolyan, hogy a nagyüzemi marhák a saját lábukon ballagnak el a legelőre!
    Azok szépen ketrecben, zéró mozgással, a pofájuk elé futószalagon vitt takarmányt eszik, amit ugyanolyan módszerekkel szántanak, vetnek és aratnak, mint mondjuk a búzát…

    Emlékezz mit tanultál az iskolában: Őseink azért vándoroltak kontinenseket, mert a marháiknak legelő kellett… Tehát már akkor probléma volt nagyobb számú állat „szabad” tartása.
    Most képzeld el a sokmillió marhát szabadon legelni…

  43. 43: „…drasztikus az, hogy gyakorlatilag pár hónapon belül elapad a mai gazdaságot éltető pl. olaj és gázforrás…”

    Erre térjünk vissza mondjuk novemberben…
    Attól, hogy évente elismételgetitek ezt a marhaságot, még nem fog bekövetkezni.

  44. 44. Ábel

    A helyzet az, hogy a „magasabb feldolgozású” terméken a haszon is nagyobb. Ezért adják el a takarmányt úgy a tömegeknek, hogy előbb megetetik a marhával.
    Ezt meg intenzív módszerekkel lehet a leghatékonyabban csinálni.

  45. Nincs sokmillió marha, 1 millió alatt van a létszám. Egy marhára 1 ha legelőt szoktak számítani. Legeltetve is ad 8-10 liter tejet. Ha a régi falusi csordák megvoltak a falu környéki legelőkön, akkor a mostani állatlétszám is lehetne legeltetve (télire nyilván kellene szénát kaszálni, ami most géppel megy)

  46. 48: Na, ezt mondom én is. De Attila (PV)-vel sem ellentétes, amit mondok, csak kiegészítés.

    Tudom, hogy az intenzív tartásmód jövedelmezőbb, legalábbis a jelenlegi alacsony árszint mellett. De ha újra nem lesz olcsó olaj, lehet, hogy újra meg fogja érni az extenzív tartásmód. Különösen, ha az állatra mint vonóerőre is szükség lesz.

    Az a nagy kérdés, hogy a változást sikerül-e úgy végrehajtani, hogy sok ember visszakerüljön a földhöz, és kétkezi munkával megélhetést találjon. Vagy minden a leggazdagabbaké lesz, sok géppel és néhány gépkezelő rabszolgával, a többiekre pedig kínos halál vár.

  47. ON: felháborító ez az arrogancia az USA részéről. Mégis mit képzelnek?

  48. 50. Ábel

    „Mégis mit képzelnek?”

    Hát azt, hogy a világot gyarmatosítani fogják.
    Ez egy hatalmas cvonzerő egy klikk számára… Ők úgyis másokat áldoznak fel.

    Azt hiszem, ideje lenne alaposabban szemügyre venni azokat az erkölcsi rendszereket amelyek a mai világot meghatározzák.
    De ez még a legnyitottabb elmék számára is kényelmetlen…

  49. 43:

    ” gyakorlatilag pár hónapon belül elapad a mai gazdaságot éltető pl. olaj és gázforrás és a társadalom káoszba,. katasztrófába süllyed”

    Ezt honnan veszed?

  50. „Vlagyimir Putyin előre megbeszélt telefonbeszélgetést folytatott Barack Obamával. Közvetlenül az előre megbeszélt telefonbeszélgetés előtt érkezett a hír a maláj gép tragédiájáról, amiről Putyin tájékoztatta amerikai kollégáját.”
    http://www.oroszvilag.hu/?t1=posztszovjet_terseg_hirei&hid=5222

    Ezek a fránya véletlenek. Nagyon kell már a casus belli…

  51. Arma Gedeon!
    Konkrétan tőled kérdezem, hogy mire alapozod ezt a pár hónapon belüli olaj és egyéb elfogyást és párhuzamos rakásra döglést, amit a 43-as hszben kifejtettél?

    Van esetleg valami forrásod, vagy megismerhető konkrét ok?

  52. 54: Felületes visszaolvasás után is világos, hogy Arma nem azt állítja, hogy ez következik a közeljövőben, hanem példát ad arra, hogy mi lenne egy „drasztikus” összeomlás.

  53. 55: Akkor megtanulhatna magyarul és a feltételes módot alkalmazhatná… Te meg ne olvass felületesen 😉

  54. 56:
    +1

    Te pedig ügyelj a szórendre! 🙂
    Akkor megtanulhatna magyarul és alkalmazhatná a feltételes módot.

  55. 57: És aki tud magyarul, az tudhatná, hogy a magyar nyelvben a szórend nem kötött, ezesetben az alany és a tárgy sorrendje felcserélhető. Lehet, hogy nem hangzik olyan jól, de nem helytelen, amit vasgyuszi írt.
    Hamár kötözködünk… 🙂

  56. Jesszusom, támadnak a nyelvtannácik! 🙂

    Nehéztüzérséggel! 🙂

    Arma!
    Ne bújkálj, várom a választ!

  57. 58:
    A magyar nyelv egyik csodája a kötetlen szórend, amiben pont az a szép, hogy a szórend megváltoztatása egy kicsit mást jelent, máson van a hangsúly. Nézzük az eredeti mondatot!

    „Akkor megtanulhatna magyarul és a feltételes módot alkalmazhatná…”

    ki nem mondva a folytatás az lenne, hogy „más (mód) helyett” Pedig erről szó sincs. Az állítás egy egyszerű „ha” beszúrásával feltételessé lehetett volna tenni.

    Különben alany helyett állítmányról értekezünk, az alany Lengyelországban lapul, de azért értettem.

  58. 62:
    Egy kicsit előbb kellett volna. 😀
    Itt ugyanis ez áll: „Ezt a videót eltávolítottuk, mert megsértette a YouTube gyűlöletkeltést tiltó irányelvét.”

  59. Pontosan erről van szó! 🙁
    Bárkikről, bármit meg lehet jelentetni, hiába tiltakozik.
    Kivéve persze a kiválasztottakat!
    ( Ezen a vidin volt, hogy palesztin embereket, gyerekeket kínoztak.)

  60. A feltételes móddal nem akartam a szellemet kiengedni a palackból, de köszönöm az észrevételeket!
    🙂
    Azé’ jómögvagyunk, nem?

  61. Offtopik, de ismeritek Suspicious0bservers youtube csatornáját?

    itt a mai példa:

  62. Ukrajnában bevezették a minden jövedelemre kivetendő 1,5%-os hadi adót.

  63. 66:
    Ezzel a felesleges szenzáció hajhászással mit akarsz bemutatni? Az ilyen, tudományosnak tűnő rémhír terjesztőből pontosan egy millió van még.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük