(2200) Angol humor III.

Tibor bá’ online

Ez alkalommal, tálalok néhánya katonaviccet

I.) A haditengerészetnél úgy gondolták, hogy túl sok a tiszt, ezért kihirdették, hogy aki hajlandó korai nyugdíjba vonulni az kellő pénzjutalomban részesül. A pontos összeg 1000 dollárban az a hüvelykben mért egyenes vonalú távolság olyan két pont között, amit a nyugdíjba vonuló kijelöl a saját testén. Az első jelentkező a feje búbját és a nagy lábúját nevezte meg. A felcser mérőszalaggal lemérte a távolságot, ami pont hat láb volt, azaz 72 hüvelyk. A tiszt markát ezek szerint 72.000 $ ütötte. A második tiszt a magasra emelt jobb kezének középső ujjhegyét és a bal lábának nagy új végét jelölte meg. A felcser lemérte a távolságot, ami pontban 84 hüvelyk volt. Ez a tiszt tehát 84.000 $ jutalmat kapott. A harmadik tiszt a feje búbja és a heréi közötti távolságot adta meg. A felcser a tiszt fejéhez szorította a szalag végét, majd lehajolt, hogy a herékhez illessze a szalagot, de meglepődve felkiáltott, uram, hol vannak a heréi? Vietnam-ban, jött a rövid válasz.

II.) A veterán kiképző őrmester negyedórán át ugráltatott egy újoncot, ami után kijelentette, lefogadom, halálom után eljön a síromhoz hogy leköphesse. Nem uram – így az újonc – utálok sorba állni.

III.) Kiképzőközpontba kiküldött riporternő interjúja – RIPORTERNŐ: Ezredes úr, mire készülnek megtanítani ezeket a fiatal fiúkat? EZREDES: megtanítjuk őket mászni, evezni, lőni… RIPORTERNŐ: lőni? Ez nem felelőtlenség? EZREDES: miért lenne az, a lőtéren tökéletes fegyelem uralkodik. RIPORTERNŐ: Nem gondolja, hogy ez a tevékenység fiatal fiúk részére rendkívül veszélyes? EZREDES: miért lenne az, mielőtt csak megérinthetnék a gépkarabélyt, megtanítjuk őket a fegyelmezett viselkedésre. RIPORTERNŐ: de önök felszerelik őket olyasmivel, amit gyilkolásra is fel lehet használni. EZREDES: hölgyem, ön fel van szerelve olyasmivel ami tökéletesen alkalmassá teszi arra, hogy kurva legyen, de nem az, vagy igen?

IV.) A hivatalos katonának jelentkezők sorozásán három biztosítási ügynök is tevékenykedik a hadsereg nevében. A kiegészítő parancsnokság vezetője, egy százados, arra lett figyelmes, hogy a három ügynök közül az egyik ötször több biztosítási kötvényt ad el, mint a másik kettő együttvéve. A dolog felkeltette a kíváncsiságát, ezért levetette a zubbonyát és beállt a csoportba, akikkel ez az ügynök foglalkozott, ahol a következőket hallotta. Ha honvédségi életbiztosítást köttök és meghaltok a harctéren, akkor a hadseregnek 200.000 dollárt kell kifizetni a kedvezményezettnek. Ha nem köttök állami életbiztosítást és meghaltok a harctéren, akkor a hadsereg hagyományosan 6000 dollárt fizet a hozzátartozóknak. Mit gondoltok, kiket fog a hadsereg a tűzvonalba vezényelni?

V.) Három veterán hetvenkedik iszogatás közben. Az első kijelenti „az én dédapám 13 éves korában ezred dobos volt a Pittsburgi csatában”.  Erre a második is megszólal: „az én dédapám Custer kapitány mellett eset el Little Big Horn-nál”. Na és te – böködték a harmadikat. – „Ha az én dédapám még ma is élne, ő lenne a leghíresebb ember a világon”. Na ne – zúdult fel a másik kettő – miért, mit csinált? – nem sokat – válaszolta a harmadik – de 165 éves lenne.

VI.) A századparancsnok észrevette, hogy az egyik katonája furcsán viselkedik. A fiú állandóan a földet nézte és ha látott egy darab papírt, azt felvette, megnézegette, majd ledobta, és azt morogta magában, hogy ez nem az. Ez napokon keresztül ment, végül a parancsnok elküldte az idegosztályra kivizsgálás végett. Az idegosztály a vizsgálat után a kezébe nyomott egy papírt, amelyben javasolták a leszerelését. A katona megnézte a papírt és felmorgott – na, ez az!

VII.) A tengeri közlekedésre kijelölt vészcsatornán megszólalt egy kanadai akcentusú hang: mayday, mayday, térjen ki 15 fokot északra. Amerikai akcentusú hang: önök térjenek ki 15 fokot délre. Újra a kanadai: figyelmeztetem, hogy irányváltoztatás nélkül ütközési úton halad, azonnal térjen ki 20 fokot északra. Amerikai: önök térjenek azonnal ki 20 fokot délre. Kanadai: ha el akarja kerülni az ütközést azonnal, ismétlem azonnal térjen ki 25 fokot északra. Amerikai: Ez itt az amerikai Nimitz repülőgép anyahajó, ami a világ második legnagyobb úszóbázisa, négy romboló, két aknaszedő és tíz gyorsnaszád kísér. Megparancsolom, hogy azonnal térjen ki délre 25 fokot. Kanadai: Ön a Newfoundland LH05 kanadai világítótoronnyal van rádió összeköttetésben.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Egy gondolat erről: „(2200) Angol humor III.

  1. A 7-es viccet ismertem, csak Földközi-tengeres verzióban, Spanyolországgal. 😛 😉 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük