(1254) ha ez megnyugtat

Tibor bá’ online

 

~00000Az elmúlt télen (2012/13) Angliában 31.100-al volt több haláleset, mint statisztikailag illet volna. Ez a „többlet” a hidegnek tudható be, és 35 százalékkal volt több, mint egy téllel korábban, állítja az angol statisztikai hivatal.

„Többlet” halál alatt azt kell érteni, amennyivel a december-március időszakban többen halnak meg, mint az év bármely másik hason hosszúságú időszaka alatt. Úgy különben Angliában a 2013-as március a leghidegebb volt a 1962-es óta (amit személyesen volt szerencsém végigélvezni), vagyis a havi átlagnak 2,6 °C-t mértek.

A 31.100 halálozásból 25.600 eset 75 év feletti volt. A kormány éppen ezért kiadott egy tájékoztatót, ami szerint a nappali szobában minimum 21 °C-nak kell lenni, míg a hálószoba minimum 18 °C. Hosszú ideig tartó, ennél hűvösebb élettér megemeli a vérnyomást, besűríti a vért, ami trombózist eredményezhet, valamint fokozza a légúti fertőzés valószínűségét a csökkent értékű immunvédelem miatt. A legsúlyosabb az, hogy a kutatások szerint a hideg élettér fokozza a szív-érrendszeri betegségek előfordulását, ami a halálesetek felét teszi ki.

Általános vélemény szerint a trend egyértelműen az energiaárak növekedésével korrelál.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

11 gondolat erről: „(1254) ha ez megnyugtat

  1. Valószinüleg nem volt az említett időszakban
    Angliában olyan kiváló rezsicsökkentés mint itt élvezhetik a népek…
    ( inkább a nagyfogyasztók persze mert aki sokat fogyaszt az annyit is ér …. mint tudjuk….. )

  2. 1!
    Be is fűtöttem rendesen a Putyin féle gázból,25 fokra nehogy meghüljön bennem a vér.. 😀

  3. Nem úgy van hogy Angliában is gondolkodnak a rezsicsökkentésen ?

  4. 3:
    Én is hallottam valami effélét a rádióban. Ezek szerint másnak is tetszenek Viktorunk ötletei. Majd arra leszek kíváncsi mit szól az Angol átlagpolgár ha náluk is bevezetik, a finánc bárhová bemehet házkutatni, hátha 3 kilónál több dohányt talál.

  5. 3:
    Isteni blöff. Gondolkodnak a rezsi csökkentésen? – Kik? Aki ezt a hülyeséget kitalálta nem ismeri Angliát. 🙂

  6. Ez valóban így van? A hűvös élettér valóban ilyen hatással van az egészségünkre? Én kifejezetten rosszul érzem magamat télen a melegben, akkor érzem magasnak a vérnyomásomat.
    Az eszkimóknál jelentkezik ez a hatás? Hiszen ők jelentősen e hőmérséklet alatt élnek. Vagy nekik az étrendjük ellensúlyozza ezt a hatást?

  7. 8:

    Hát igen, ahogy olvasom 40-50 év náluk az átlagéletkor. Aztán mindenki arra fogja, amire akarja. Van aki a túlzott hús és zsírevésnek tulajdonítja, van aki szerint más okból meg sem élik azt a kort, amikor rossz hatással lehetne ez rájuk. Érdekes kérdéskör.

  8. 9: amikor még jégkunyhóban laktak, volt az 30 év is. A maiak már eleve a motoros szán stb. korába születtek, ezek élhetnek tovább. Ha marad az energiabőség…

  9. Nos saját tapasztalat. Az angol nem fűt, csak ha látja a lehelletét. Az angol lakásokban átlagosan 14 fok van. Télen kiskabátban viszik ki a gyereket, a pelenkát egyszer cserélik, nem baj, ha vízben ül a gyerek. Aki fűt és felöltözik, az bevándorló. Ilyenkor 2-5 fok környékén még símán elmászkálnak pólóban és miniszoknyában. Aztán csodálkoznak, hogy mindenkinek csöpög az orra és köhög….

    Igazság szerint itt már mindenre kitaláltak állami szabványt… Ki van centizve egy főre hány m2 konyha, szoba, nappali, kert, wc, fürdőszoba, parkolóhely kell minimum. Nem csodálkozom, hogy hőmérsékletet is megszabták… 😛

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük