(2550) A hitről

Tibor bá’ online

 

Nehéz eldönteni, hogy a hívők miért törik magukat, hogy a nem hívőket megtérítsék, hogy bizonygassák hitük szilárdnak vélt alapjainak valóságosságát. Mert nem igazán biztosak a dolgukban, vagy puszta jóakaratból. Ugyanis az Interneten én még nem találkoztam ateisták buzgó tevékenységével, de igen gyakran futok össze tudományos bizonygatásokkal, hogy például: „Az idegtudós az anyag evolúciójának a csúcsát, az agyat vizsgálja. Azt a szervünket, amelyen keresztül a lelkünk megnyilvánul az anyagi világ számára. És olyan funkciók produkálásra is képes, amire semmi más biológiai, fizikai-kémiai anyag nem.” állítja ezt prof. Freund Tamás a téma szakértője.

A Professzort interjúvoló hittérítő  a A világhírű magyar agykutató döbbenetes vallomása Istenről című interjúban. Természetesen a magyar agykutató akadémikus kísérletet se tesz, hogy ezt a súlyos állítását valamivel is bizonyítsa: „a lelkünk megnyilvánul az anyagi világ számára”. Tényleg megnyilvánult? Hol? Miben? Hiszen éppen ez a legnagyobb probléma, hogy a lélek létezését mind ez ideig nem sikerült bizonyítani. Mert ez a puszta spekuláció nem válik valósággá csak azért, mert egy agykutató száját hagyta el: „Az evolúciónak akármennyire komplex terméke az agy, nem gondolom, hogy képes kitermelni egy olyan nem anyagi entitást – nevezzük elmének, éntudatnak, szabad akaratnak, léleknek, de leginkább ezek együttesének – amely irányítóként hat vissza az őt létrehozó idegsejtek hálózatára. Inkább azt tudom elképzelni, hogy, mint az anyag evolúciójának csúcsa, az emberi agy vált alkalmassá, hogy rajta keresztül a teremtő eredetű lélek meg tudjon nyilvánulni az anyagi világ és ami fontosabb, a többi lélek számára.” Ez még akkor se lesz hihető, ha a professzor megtoldja a tudomány mai állásával: „Érdemes belegondolni, hogy az ősrobbanás utáni első másodpercben, ha az öt fizikai állandó nem úgy van beállítva, ahogy, hanem mondjuk a gravitációs állandó néhány százezreléknyivel nagyobb, akkor az univerzum visszazuhan önmagába. Ha az atommagok belső kölcsönhatási állandója néhány milliomod részével kisebb vagy nagyobb, csak hidrogén- vagy csak héliumatomok keletkeznek, és sohasem jön létre a szénatomra épülő szerves élet. Az ateisták hiedelme szerint ez magától alakult így ki. Én inkább abban hiszek, hogy volt egy teremtő lélek, akinek valamiért eszébe jutott, hogy anyagi világra volna szükség. Ahogy a Biblia írja, kezdetben volt az Ige. A teremtő szándék. A fizikai állandókat úgy állította be, hogy hozzánk hasonló lények jöjjenek létre. A kémiai, majd biológiai evolúciós szabályai, úgy mint a természetes szelekció, nem mások, mint a teremtés eszközei.” Ez tényszerűen igaz, de hogy kerül ide a Biblia? A hallatlan precíz fizikai törvényekre épülő világmindenség létrejöttéhez mi köze a Bibliai istennek? Semmi. A hívők okoskodása Paley óta semmit se változott. [William Paley (1743 –1805) „ha a tengerparton találsz egy órát, feltételezed, hogy azt valaki megalkotta, és nem magától lett, ugyanígy a világot is valakinek meg kellett alkotni.”] Freund Tamás szerint: „Az univerzum az embertől lefelé és fölfelé is olyan összetett, hogy a véletlenben kételkedni kezd az ember. Ahhoz ugyanis, hogy a véletlen bekövetkezhessen, akkora szerencse kellene, mintha egy majmot a számítógéphez ültetnénk, és az a billentyűket véletlenszerűen ütögetve megírja a Rómeó és Júliát.” Eltekintve attól, hogy a billentyűket csapkodó majmok példáját nem ő találta ki, a spekuláció tökéletesen megfeledkezik egy nagyon valószínű aspektusról. Mi van akkor, ha az anyagba be van programozva az „intelligens anyagi halmaz (mondjuk az ember) létrehozásának kényszere”? Az első aminosavak létrejöttét nem a valószínűség számítás adja meg, mert az atomok affinitása szelektált egy bizonyos cél érdekében. Erre vall az a kvantummechanikai tény, hogy a foton másképp viselkedik, ha ember figyeli, és megint másképp, ha nem figyeli. Hogy ez miért van így, azon el lehet gondolkodni, de egy biztos, nem a bibliai isten műve (ami nem zárja ki egy szuprém lény létezését). De van egy másik ötletem is. Csapkod a majom, kijön a Rómeó és Júlia? Hogy ennek az esélye gyakorlatilag nulla? Gyakorlatilag! De ha a Lét végtelen, és nem tudom elképzelni, hogy más lenne, még akkor se, ha magát a végtelent se tudom elképzelni, akkor a végtelen időben egyszer bármi bekövetkezik.

És akkor megérkeztünk ahhoz a soha ki nem deríthető kérdéshez, hogy a mi világmindenségünk hogyan jött létre? Magától vagy teremtve lett? Mind a kettőre léteznek logikus elképzelések, de a bizonyítási igény soha ki nem elégíthetősége mellett. Egy biztos, ha a mérleg a teremtő felé hajlik, annak a teremtőnek az égvilágon semmi köze ahhoz, ami a Biblia lapjain megjelenik. Kedves hívő embertársaim, ne tessenek a kettőt összemosni.

Utolsó gondolat: Kedves látogatók, tudom, hogy sokkal fontosabb és vészjóslóbb dolgok vannak mosta  világban, de azért a halál még odébb van, addig lehet ilyesmivel is foglalkozni.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

31 gondolat erről: „(2550) A hitről

  1. Professzor is keveri szezont a fazonnal. Ezen nincs mit meglepődni, mert pár ezer év alatt a tudásból hit, pontos definíciókból gyümölcs turmix lett… 🙂

    Mellékesen jegyzem meg, hogy én láttam már CT felvételen a lelket, ott csücsült a talamuszban, ahogy a védikus irodalom leírta több ezer évvel ezelőtt. Kellemetlen… 😉
    Az a hipotézis, miszerint nincs lélek, hamarosan meg fog dőlni. A mai letapogató műszerek felbontású még túl alacsony, de ha mikronos felbontást elérik, akkor egyértelmű lesz a szkeptikusok számára is, hogy a vallási irányzatok nem beszéltek félre.

  2. 1. A CT -t maszatos lencséjű szemüveggel, vagy a nélkül olvastad le? A hozzászólás tetszik, csak végéről lemaradt a 😀 jel?

  3. 3. Már megint ez… Hogy az anyagi világban, a matériában keresik valaminek a bizonyítékát, ami nem anyag… Nem lehet megmérni a tömegét (42 gramm??? 🙂 ) meg lefotózni, meg ilyesmi. Aki eleve istentagadó, annak meg hiába mondanak bármit, ami nem mérhető, hiába a reinkarnációs hipnózisban felvett jegyzőkönyvek, az azok alapján talált dolgok, vagy a kómából visszatértek elbeszélései, egy materialistát sosem fognak meggyőzni.
    Talán esetleg nem sokkal a haláluk előtt, mint ahogy az történt pl. Czeizel Endrével.

  4. (Mellesleg, nem a vallásosok erőltetik a véleményüket az ateistákra, sőt teszik azt kötelezővé, hanem fordítva).

  5. Re:2
    Elsőnek is nem vagyok szemüveges, másod sorban hibáztasd a CT gépgyártót, és a képleképező szoftvergyártót, hogy ilyen aljasságra is képesek… 😉
    Nem, ez kérem nem blöff, projektoron néztem, közel 2 méteres képátlón.

    Az átlag lelkek 1 mikron méretűek, és kb egy cseresznye méretű aurát tudnak maguk köré „fújni”, ez látszódott a képen, de normál esetben ezt nem csinálja a lélek, ehhez kell a mikronos felbontás, hogy látszódjon a kis huncut.

    Re:3
    Ha egy objektum 1 mikronos, és 42/21 akármennyi grammos, akkor az bizony transzurán elem lenne… De nem az, és hogy legyen öröme a materialistáknak is, van anyagi aspektusa. Kénytelen ilyen lenni, különben nem tudna kapcsolódni az anyagi világhoz…
    Olvasd el ezt:http://esemenyhorizont.uw.hu/2001/lelekrol.html
    Többet tudsz meg így a lélekről, mint ha egy életen keresztül járnál hittanra…

  6. Nagyobb hit kell ateistának lenni, mint hívőnek.

  7. 1 – abacs:
    „Mellékesen jegyzem meg, hogy én láttam már CT felvételen a lelket, ott csücsült a talamuszban…”
    A kis huncut, hogy elbújt. 😀

  8. 5- abacs:
    A maik napon sikerült túllicitálni önmagad, minimum három nagyságrenddel. Ez akkora képtelenség, hogy még haragudni se lehet rád. Ezennel kihívlak versenyre. Tehát:
    Tegnap egy pillanatra megállt a szívem. Fenn jártam a Mennyországban. Ott ültek a lelkek a polcokon (rengeteg volt) mint tyúkok az ólban. Engem nem engedtek maguk közé, mert (biztos, ami biztos) hoztam magammal a talamuszomat. Ekkor odapattant egy Kerub a 6. dimenzióból és úgy kivágott onnan, hogy azonnal, az ágyamban találtam magamat. Egy kicsit szédültem az élménytől, belebotlottam a bilibe, na és persze kilöttyent. A mamám rám kiabált, hogy „nem tudsz vigyázni?” Akkor vettem észre, hogy még meg se születtem, ezért a talamuszaink csak rajtunk keresztül tudtak kommunikálni.

    Most te jössz!

  9. Iskolákban tanítják az ateizmust. Az Isten (Alkotó) nélküli anyagi világot. Óriási propaganda gépezetek működnek ennek érdekében.

  10. Most erre mit írjak Tibor bá?
    Bekapcsoltad a bullshit generátort, és azt gondoltad hogy vicces lesz, de nem lett az…
    Tudnék cifrábbat is írni, de minek. Számodra úgy is nevetség tárgya lenne, és kb ugyan azt eljátszanánk, mint anno 100 éve az újhullámos kvantum fizikát hirdetők, és a klasszikus fizikát védők.
    Lehet hogy nem tetszik neked, de az időfizika le tudja írni a lélek struktúráját, és működését, sőt azt is meg tudja magyarázni, hogy hogyan keletkezett, és keletkezik. Hovatovább azokat a jelenségeket, amit ma parajelenségeknek nevezünk meg is tud magyarázni(tudom parajelenségek nincsenek… 🙂 ) Azt már ki se fejtem, hogy ezzel az elmélettel a világ keletkezése, és a ma látott képe közti temérdek ellentmondás feloldódik, de ez úgy is részletkérdés, nem olyan fontos… 😉 Mellékesen a vallási tanokkal nagy rokonságot mutat az eredmény, de ez már csak hab a tortán. Megjegyzem hogy az az alaplogika, ami az időfizikában jelen van, megtalálható máshol is, pl itt: http://www.meru.org/index.html
    Ezek a „bolond zsidók” pont azon agyalnak, hogy a héber ABC nem más, mint a Teremtő belső „térbeli” áramlásának síkbeli árnyéka különböző szögből nézve, magyarán a főnök önmagával írta le a Bibliát, mindössze 1db térbeli betűvel.
    Erre már a rabbik is felhúzzák a pajeszukat… 😉

    Maradjunk annyiban Tibor bá’, hogy a megszokott és az általad ismert terepen otthonosan mozogsz, de amint a transzcendens világ kerül szóba, akkor előveszed a klasszikus materialista lemezt, és kb értelmetlenné válik veled a diskurzus.
    Ez teljesen megszokott reakció, ha szembe jön a székely bácsival a zsiráf… 🙂
    Emberek jelentős többsége nehezen tűri, ha a világképébe nem beleférő dolgokkal találkozik.

  11. Re:9
    Ezen csodálkozol?
    Én nem.
    Több száz évnyi megszokott dogmát kellene felülírni, amit valljuk be sok meló, és még több arcvesztés.
    Minden korszaknak megvan a maga nünükéje, ez is el fog múlni… 😉
    Szkeptikusok pechére ez már bekerült a közös morfogenetikus mezőbe, így mindenki megkapta ha tetszik neki ha nem, és a rendszer önmagát fogja felülírni,csak idő kérdése. Én ráérek… 🙂

  12. 10. Oszt melyik héber ABC?
    A manapság paleo-hébernek nevezett, ami a főníciai írással rokon, és a babiloni fogság előtti időkben volt a héberek általános írása (így az ószövetségben megírt események jelentős részében ezt használták, ezzel írták a Tóra akkori változatát, ha ugyan létezett már akkor), és a szamaritánus írás az egyenes leszármazottja?

    Vagy a kvadrát írás, ami a perzsa birodalomban használt arámi írás módosított változataként jött létre? És ha ez utóbbi, akkor melyik időszakban és mely területen használt betűformák, mert abban is volt ám változatosság, az egyes diaszpórák mind saját stílussal rendelkeztek… A magánhangzók jelölésére bevezetett pontozást meg sem említettem még, azok is az árnyékkép részei, csak korábban nem vették észre őket?
    Hülyék ezek a rabbik, nem tudják, hogy az ősi magyar rovásírás az egyetlen igazi és mindent vivő íráskép, kérdezd csak meg Varga Gézát, ő is megmondhatja!

  13. Re:12
    Miért nálam reklamálsz? Írj az oldal üzemeltetőjének, és tisztázd le vele a kérdéseidet…
    Óhéberben nem voltak magánhangzók, így a magánhangzók használata már a nyelvújításuk része, de a latin ABC is kihozható az alapelvből…
    Hogy mi mennyire ősi, az egy dolog. Én csak egyet mondhatok: jobban megérthető a magyar nyelvi logikával a teremtés működése, mint más nyelveken.

  14. Hol vannak azok a ”lelkek„ akik már elvesztették a fizikai testüket?
    Ha olyan okos egy lélek hogy írányít egy biológiai testet akkor igazán lehetne annyi esze hogy elkerülje a háborúktól, éhezéstől, vallási hiedelmektől súlytott Föld nevű bolygót ??

  15. 14. asztalos

    Nem biztos. Olvasd el Tamási Árontól a Jégtörö Mátyást.

  16. Re:14
    A lelkeknek is van evolúciója(igen nekik is van… 🙂 ) . Születnek,tanulnak, visszaolvadnak a teremtőjükbe, kb ez a teljes ciklusa egy léleknek.
    Az egész földi lét azért van, hogy megtanuljunk szobatiszták lenni, és megtapasztaljuk az összes bünt, hogy ne csináljuk még egyszer újra. Ha levizsgázunk az életből, és át is megyünk rajta, akkor a karmikus körből kilépünk, és mehetünk tovább az oviból az isibe. Nem véletlen ez a kaotikus világ a Földön, csurig van töltve kezdő és bukdácsoló lelkekkel, akik itt próbálnak egyről a kettőre jutni…

  17. 16:
    Nekem az a problémám veled, hogy ez nem egy vicclap. Akkora hülyeségeket írsz, hogy az már viccnek se jó. Te jól kiszórakozod magad, hogy ennyi ökörséget el tudsz komoly pofával sütni. És akkor jön a második problémám. Van néhány ember, aki azért jár ide, mert azt hiszi, ha idejár, akkor ő értelmes ember lesz. Na ezek azok, akik azt hiszik, hogy te értelmes dolgokat adsz elő, és rád tapadnak, mert annyira buták és tanulatlanok, hogy a te marhaságaidra fogékonyak. Tudod mit, én ennek nem adok tovább semmi teret.

  18. 17.
    Hát ez már tényleg viccnek se jó! Azonnal penderítsd ki innen ezt az Istenadta idiótát!!!:-)

    Még elhisszük neki ezt a sok sületlenséget,mi alul műveltek, és akkor, és akkor … oda a nívó. Még hogy lélek és efféle badarságok, ugyan már! Az eszem megáll!!!
    Most kiborult az a bizonyos bili! És csak most látom, hogy minden csupa sz@r.

  19. Re:Tibor bá’
    Semmi gond, de akkor te se írjál posztot transzcendens világról, mert már eleve prekoncepcióval élsz, és ítélkezel fölötte, miközben jól látszik, hogy nem vagy jártas a témában… 😉
    Én sem oktatom ki a gépész kollégát csapágy méretezésben, mert nem értek hozzá, ahoz ő ért, és nem én. Mindenkinek megvan a maga szerepe, neked is, és nekem is, ettől lesz több és értékesebb a világ.

  20. 19. Nehogy abbahagyd ! Legfeljebb kitiltanak örökre.:-)
    Hidd el, sokakat érdekel! Csak csöndben vannak.

    Ha olyan filmek születnek mint a Captain Fantastic (épp most láttam, nézzétek meg!) az már bizonyíték, hogy átalakulóban az emberiség , és a változás már a morfogenetikus mezőbe beíródott, kezdi felülírni a hülyeséget. Persze a sok majomembernek kell még a műsor, és a dakoták is lassan fejlődnek, de jön az.

  21. „És akkor megérkeztünk ahhoz a soha ki nem deríthető kérdéshez, hogy a mi világmindenségünk hogyan jött létre? Magától vagy teremtve lett? Mind a kettőre léteznek logikus elképzelések,…”

    Az élet … születés után?

    A két ikertestvér párbeszéde a hitről az édesanyuk méhében.

    Az egyik szkeptikus, a másik tele van bizalommal és hittel.

    A szkeptikus baba megkérdezi: „Tényleg hiszel a születés utáni életben?”

    A baba, amely hisz, így válaszol: „Természetesen igen. Számomra ez teljesen biztos, hogy van élet a születésem után. Az élet itt csak azért van, hogy felnőjünk, hogy felkészülhessünk az életre születésünk után, hogy elég erősek legyünk arra ami ránk vár.”

    A kis szkeptikus bosszankodva: „Ez elég buta. A születés után nincs élet. Hogyan nézne ki egy ilyen élet? ”

    A kis hívő baba azonban azt állítja: „Nem tudom. De biztosan sokkal több fény lesz mint itt.És talán lábunkra állunk, és a szájunkkal eszünk!”

    A kétségekkel teli baba kitör: „”Egy csomó ostobaság! Nincs olyan dolog, mint a gyaloglás. És a szájjal való evés valóban egy teljesen nevetséges ötlet – köldökzsinórunk van, ami már elég jól táplál minket! Ez önmagában azt mutatja, hogy a születés utáni élet lehetetlen: a köldökzsinór túl rövid! ”

    A kis hivő baba rendíthetetlen: „Valóban lehetséges. Csak egy kicsit más lehet, mint ahogy most mi itt vagyunk.”

    A kis szkeptikus lassan elveszti a türelmét ennyi hülyeség előtt:„Senki, soha senki nem jött vissza a szülés után! Vedd észre: a születés egyszerűen az Élet Vége. Punktum. És még valamit rólad és őrült álmaidról:Az élet egy nagy gond a sötétségben, ez az élet.

    A kis hívő nem hagyja így: „Bevallom, hogy én nem tudom pontosan, milyen az élet a születés után. De mindenesetre mi végre meglátjuk édesanyjunkat, aki gondoskodni fog ránk.

    A szkeptikus baba megdermedve: „Édesanya! Hiszel az édesanyában? Ez nevetséges! Már megbocsáss, de hol van?Szeretném megkérdezni. ”

    A kis hívő egy gesztust tesz a kezével:”Itt van! Mindenütt körülöttünk.Élünk benne és rajta keresztül.Nélküle nem létezhetnénk! ”

    A kis szkeptikust most már nem lehet visszatartani: „Ez valóban eléri az ostobaság csúcsát. És semmilyen okból sem látom anyádat bárhol. Még egy apró darabját sem – teljesen nyilvánvaló – mert egyszerűen nem létezik!

    A kis hivő baba, megrázza a fejét és lehunyja a szemét: „Néha, amikor nagyon csendesek vagyunk, hallom énekelni vagy simogatni a világunkat. Úgy vélem, és úgy érzem, és határozottan hiszem, hogy a születés egy nagyszerű új kezdet! ”

    http://blogs.sch.gr/lambrosbouk/2012/03/04/%CE%B6%CF%89%CE%AE-%CE%BC%CE%B5%CF%84%CE%AC-%CF%84%CE%B7-%CE%B3%CE%AD%CE%BD%CE%BD%CE%B7%CF%83%CE%B7%E2%80%8F/

  22. 13 „Óhéberben nem voltak magánhangzók”
    Mármint az írásban nem jegyezték le őket. Azért elég nehéz lenne magánhangzók nélkül beszélni.

  23. 21 – L.S.:
    Okos kis mese azok számára, akik nem tudnak gondolkodni. A kitalálója egy zseni az emberi balgaság tudományában…. csak….”Úgy vélem, és úgy érzem, és határozottan hiszem, hogy a születés egy nagyszerű új kezdet!” van itt egy apró probléma:
    a születés nagyon nem egyenlő a halállal az érzelem és a hit pedig nem egyenlő a tudással.

    19 – abacs:
    Ezzel az ügyes kis húzással legitimálod a transzcendens marhaságokat. Amiket te leírsz az nem csak kitaláció, hanem a kitaláción belül konkrét állítások tömege, amiről úgy teszel, mintha bizonyítottak lennének, ami nevetséges. Kaptál egy utolsó sanszot egy új Nick-kel. Visszaéltél vele. Itt többet nem fogsz megszólalni.

  24. A legszomorúbb az egészben, hogy ha annyi energiát fektetnénk a téma megértésébe mint az elutasításába, akkor nem itt tartanánk.

    Honlapod egyik célja az elérhető maximális tudás megosztása egy bizonyos szinten. Egy értelmesebb rétegnek az olyan jellegű kíváncsiságát kielégíteni -egy egyedülálló módon- amely csak kevés helyen lehetséges, főleg ennyire populárisan.
    Ez egy érték, amely neked köszönhető kedves Tibor bátyám! Azonban a tudást mások is hozzák. Tehát valamilyen szinten közös érték.

    A honlapot te üzemelteted, tehát neked kell válogatnod hülyeség és nem hülyeség között, hogy fenntartsd, fenntarthasd a nívót. Ez egy felelősség is egyben, mivel informálsz. Ebben mindannyian egyetérthetünk.

    Azonban most már saját magad lettél az akadály, pontosabban már jó ideje.
    Rengeteg embert elüldöztél, pedig nem kis koponyák is megfordultak itt.
    Mintha nem értenétek, hogy a tudás nem verseny, tanulni sokféleképpen lehet.

    Az is egy tanulás, hogy megtanulunk helyesen gondolkozni. Az igazi tudáshoz vezető út alapvető feltétele, hogy felkészítjük magunkat. Lehet valaki tudós, a fizika professzora ha közben szenved pl. a kisebbrendűségtől mondjuk a gyerekkora miatt. Eljuthat egy viszonylag magas szintre, de mindeközben csak az anyjának akar bizonyítani.

    Az olyan embereknek akiknek egy fél mondatban minimum kétszer igazuk van egyszerűen nem lehet mit kezdeni.
    Egy örökös harc a velük való együttlét, nemhogy a velük való diskurzus.

    Az ilyen ember bezárja magát, és lám-lám hiába vannak jó képességei, csak töredékét tudja azoknak kihasználni. A dogmától nem látja az erdőt. Fontosabb számára a vélt vagy valós igazának védelme mint az igazság. Védi magát és véleményét, a véleményét amellyel tévesen azonosítja magát. Az csak egy vélemény, még ha az övé is.
    Itt meg is reked és nem fog tovább lépni az információk megszerzésében, mert már saját maga kis hülye feje lesz az akadály.

  25. 24 – Balázs:
    Nem üldöztem el rengeteg embert. Sokan ráuntak, sokan csalódtak, mert a hülyék túltengtek, néhányan meghaltak, vagy csak átmentek „olvasd only” üzemmódba. De a legfőbb hatás (ami te is érzel), hogy átálltak facebookra és nincs idejük másra.

  26. Egy darabig engedni kell a marhasagot, mert valamire az is joooo.?
    Te vagy gazda, ha ugy latod lehuzod a rollot, neki(ik) oszt jonapot.?

  27. 26 – jarisz:
    Pontosan így gondolom én is. Egy darabig hagyom a marhaságot, mert az is „információ” 😀 , hogy milyen hülyék tudnak lenni egyesek.

  28. Utolsó szó jogán, ha már halálra lettem ítélve, mint hozzászóló:
    Kívánok neked minél hosszabb életet, Allah növessze szakállad hosszúra!
    Ha azonban eljön az elkerülhetetlen, hagyd hogy segítsenek átkelni, és szólok az érdekedben hogy kapj egy kis tárlat vezetést, mert a világ sokkal érdekesebb, mint ahogy most gondolod… 😉

  29. Kedves jó barátaim
    Azért most ne kapjunk hajba csak azért, mert tudomásul kell vennünk egy igazságot:
    Mi itt valamennyien egy idős ember által fenntartott blog vendégei vagyunk. Csodálkozom, hogy vannak egyesek kik nem vették még észre, hogy a blogg jellege az ismert, konvencionális, kitaposott ösvényeken járó tudomány felé hajlik, a realitások tartományában mozog, és nem értem ez miért nem világos egyes kedves blogtársak számára?
    Én sem idegenkedem teljesen az ilyes témáktól, de mióta észleltem, hogy kedves Tibor bátyánkat idegesiti az ilyesmi – és joggal – tartozkódom tölük, Tibor bá iránti elementáris, a házigazdát megillető tiszteletből.
    Tibor bának szerintem teljes igaza van: nem kevés áldozattal fenntart egy blogot, amelyet nem akar egy bulvárlap szines-szenzációs, de tudománytalan-AZ Ő SZEMÉBEN TUDOMÁNYTALAN -nivóra lesüllyeszteni.
    Aki ilyest propagálna Tibor bá blogján, az annyi mint sáros cipővel belépni az ő nappalijába, de amit viszont aztán ő takarit ugyebár.
    Azon elvont, futurisztikus, ezoterikus témák számára, melyeket ő annyira nem szeret, van rengeteg, kimondottan az ilyes témákra szakosodott egyéb fórum, tessetek kedves jó barátaim oda irogatni, és lőn béke az földön 40 esztendeig, mondja az jó öreg biblia.

  30. 29 – bálint:
    Köszönöm együttérző soraidat.
    Ez mellett hadd világosítsam meg, én hogyan látom a helyzetet. Én beleszületem a természettudományok uralmába, mert az emberiség nekik köszönhette a 20. század technikai forradalmát. Meghódítottuk a tengerek mélyét, a levegőt, a világűrt. Világos képünk lett a világmindenségről. Elképesztő jó eszközöket voltunk képesek előállítani. Minden világossá vált számunkra. Honnan jöttünk, mivé váltunk. Megfékeztük a járványokat. Az átlagos életkort felvittük 40 évről a duplájára. A matematika, kémia, fizika, csillagászat diadalmaskodott. Míg a társadalmi tudományok, a pszichológia, gazdaságtan, szociológia… bukdácsoltak. Az anyagi világ győzedelmeskedett a hiszékeny (és többnyire tudatlan) emberek fantáziája felett, akik ezt nem voltak hajlandók észrevenni, és tovább folytatták primitív hallucinációikat az egyértelműen világos tények felett. Megtehették, mert a tudás birtokosai jóhiszeműen elnézték nekik. Persze, kell lenni olyanoknak is, akik a jól látható tényekkel és bizonyságokkal szemben homályos és bizonyíthatatlan hókusz-pókuszokban hisz, jó dolgában, mert a tudomány olyan kényelmes, soha nem látott létbiztonságot teremtett számára, ami mellett minden kockázat nélkül, nyugodtan fordulhat vele szembe. A tudomány képviselői ezeket lesajnálja, mert a nyilvánvaló ellen fordulni, és képzeleteket kergetni valóban lesajnálni való. És akkor jön egy magasan képzett valaki, aki az anyagi világ szerkezetének tökéletes ismeretében előáll egy tudományos blablával, amivel azokat képes teljesen megtéveszteni, akiknek az ide kapcsolódó ismeretei átlagos szint alatt vannak. A „támadás” kivédhetetlen, illetve egy ember napi 24 óráját követelné meg. A témához értők ezért nem cáfolnak. (most éppen) abacs név alatt jegyzett barátunknak olyan meghökkentő állításai vannak tucatszám, amelyek látszólag egységet mutatnak, de valójában ugyanúgy a mesék világába tartozik, mint egy bárány nyakának az elvágása, ami tetsző cselekedet az isten számára.
    bálint! A tudomány lassan, de biztosan mindenre talál magyarázatot. Mára előkerültek olyan szubatomi jelenségek, amit még nem sikerült feltárni. Még vannak sötét foltok. Olyan sötét foltok, amelyeket könnyen meg lehet közelíteni miszticizmussal, de ez nem jelenti azt, hogy el kell veszíteni a fejünket. Az anyagi világ köszöni szépen nagyon jó megvan. Nincs szükség, hogy visszalépjünk a minket elkápráztatni akaró sámánok világába.

  31. 16: Ez mese habbal, te a reinkarnációban hiszel, a keresztények viszont épp ilyen meggyőződéssel és megalapozottsággal (0=0) hisznek a mennyben meg a pokolban.
    Ha nem csak hittéríteni akarnál, akkor kevesebb állítást kéne tenned több igazolással.

    21: Vajon hányan vannak ennek az anyukának a hasában, akik arról beszélgetnek (?! Beszélni is születés után tanulnak meg a gyerekek, méghozzá hosszú hónapok alatt!) hogy „Senki, soha senki nem jött vissza a szülés után”? Ha csak egy ikerpár van, akkor nem nagyon lehet fogalmuk még a senki fogalmáról se…
    „És talán lábunkra állunk, és a szájunkkal eszünk!” Vajon a hívő csecsemő miért pont ezeket gondolta? Miért nem a kúszás-mászást, vagy a kézen járást gondolta el? Miért nem azt, hogy a seggébe feldugdossa majd az élelmiszert, vagy hogy a fülén keresztül fog táplálkozni? Ja, mert azok tényleg hülyeségek lennének, és akkor nem lenne olyan jó a mese, nem az jönne ki, hogy a hívőnek akkor is igaza van, ha olyasmiről nyilatkozik, amiről semmilyen információval nem rendelkezik…

    24: „Az olyan embereknek akiknek egy fél mondatban minimum kétszer igazuk van egyszerűen nem lehet mit kezdeni.”
    Szerintem ez leginkább azokra igaz, akik az alapok igazolása nélkül öntik a Nagy Transzcendens Igazságokat a nyakunkba. Aztán jön egy másik ilyen, és az is nekikezd az előző által hirdetettnek teljesen ellentmondó Nagy Transzcendens Igazságok hirdetésének, és mivel egyiknek sincs semmi igazolt alapja, ezért csak az a kérdés melyikük unja meg hamarabb a hittérítést, meggyőzni se egymást se az igazolást várókat nem tudják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük