(2553) Ha gyilkolásra kerül sor, a nők kreatívabbak

Tibor bá’ online

 

~ab060Dr. (Frau) Sigrun Roßmanith könyve néhány éve látott napvilágot, és azonnal bestseller lett. A könyv lényege néhány mondatban összefoglalható, íme:

Mindössze minden tizedik gyilkos nő, és míg a férfiak nem nagyon válogatnak, addig a nők majdnem mindig rokont, közeli ismerőst ölnek meg – ha már muszáj. 😀

Míg a férfiak főleg lőfegyvert alkalmaznak, a nők inkább használják a kezük ügyébe kerülő kést, és igen találékonyak.

A szerző említést tesz egy indiai feleségről, aki a férjét érzékien megcsókolta, miközben átnyomott a szájába egy ciánkapszulát, amit a férj természetesen lenyelt. A kreativitás oka a testi erejük alárendeltsége. Trükkel kompenzálják a fizikai erejük hiányát.

A nők gyilkolási motivációja rendszerint a véget nem érő abuzus, amit a férjeiktől szenvednek el. Sok éves szenvedés után a férjet álmában agyonverik egy palacsintasütővel. Levágják nemi szervüket, ami elvérzéssel jár. Lassú mérgezésnek teszik ki. Szóval van választék.

Ez persze nem hangzik túl normálisnak, de Dr. Roßmanith állítja, hogy senki se immunis az esztelen cselekedettel szemben, és ebbe beleérti önmagát is. (önmagamat illetően én még gondolkodom rajta. 😀 ) Azzal viszont egyet kell érteni, hogy mindenkinél van egy küszöbérték, amit nem ajánlatos átlépni. A szerző szerint ez a „lélek sötét oldala”. Nevezhetnénk-e a nők sötét oldalának? Tehetnénk fel a kérdést a hölgynek, aki a igazságügyi bonc szakértés mellett, deklaráltan feminista.

Hogy tisztázzuk a kérdést, a férfi olyan, amilyen, amit megszoktunk. A nőknek viszont el kell titkolniuk ezt a „sötét oldalt” mert az nem nőies. Csak nem kígyót melenget minden férfi, feleség formájában? Doktornő kérem, erre tetszik célozni? Válasz helyett íme egy nyilatkozata: „Amikor egy leány eléri a pubertás korát, több megpróbáltatást nem néz el, megragadja az anyja nyakát, megszorítja és addig nem engedi el, amíg az anyja arca el nem kékül, teste le nem csúszik a padlóra. Ez egy klasszikus felállás, ahol a viszony az áldozat és az elkövető között visszájára fordul.”

És mi van azzal a nővel, aki két kisgyerekét kidobta a negyedik emeletről, mert az apának ítélte őket a bíróság? Ez a nő gyermekeit inkább holtan akarta látni, mint az apjuk kezei között. Ilyesmit persze férfiak is tesznek, csak sokkal ritkábban. Az még a tisztességesebb fajta, aki a kidobott gyerekek után ugrik.

Különben a legtöbb gyilkos állítja, hogy nem ő gyilkolt, az valaki más volt őbenne, és ebben nők-férfiak azonos számban vannak jelen.

Nekem meg az jutott az eszembe, hogy ilyen könyvet férfi nem írhat meg, mert a feministák megköveznék. Kérdés, mi fog történni Sigrun Roßmanith-tel?

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

12 gondolat erről: „(2553) Ha gyilkolásra kerül sor, a nők kreatívabbak

  1. Kinyitottam reggel a PC-met, mielőtt egy állástárgyalásra sietnék és mellbe vágott a téma. Gyilkosság szerelmi kapcsolatokban? Sajnos a világban sokkal gyakoribb, mint az emberek azt hinnék. Szerintem ez azon a téveszmén alapul, hogy a férfi és a nő nem egyenrangú egy kapcsolatban és egyik a másikat a tulajdonának tekinti. Nem vagyok feminista, de ez a férfiakra jellemzőbb.
    A gyermek egy rendes nőnek a legfontosabb dolog az életében. És ha már 9 hónapig a szíve alatt hordta, „megnövesztette” a testében, szoptatta, pelenkáztatta, egy édesanya sem veszi szívesen ha a férj, akinek a gyermekhez ilyen, biológiai értelemben kisebb köze van, el akarja a szíve alatt hordott gyermekét rabolni. Sajnos sok a probléma e téren manapság is. Egyébként a mai világ nem kedvez a szép szerelmi kapcsolatoknak, de bízunk benne, hogy értelmes emberek megértik, hogy a férfinak férfinak kell maradnia, a nőnek pedig nőnek. Nem „konyhatündér” értelemben, hanem a szexusban és viselkedésben. Különösen akkor, amikor olvasható, hogy politikusok szexorgiákra járnak, erőszakot követnek el. Csak szellemileg, talán szakmailag, tudásban és a családi háttérben (ahol a mintakép az, hogy a két szülő nem csalja meg egymást), lelkileg egymásra hangolódó emberek, akik képesek kommunikálni egymással, lesznek képesek tartós és ilyen borzalmaktól mentes, emberi és épeszű, ép lelkű kapcsolatra.
    Szóval azért szebb napot mindenkinek 🙂

  2. Csak kiegészítésként: évente durván 500.000 gyilkosság történik (köztörvényes bűnözés, azaz nincsenek ebben benne a polgárháborús, háborús adatok, s sok helyen ennél alacsonyabb számot adnak meg, ami egyszerűen nem igaz… a szám akkor igazolható, ha az ember elmélyül az adott országok statisztikájában; én megtettem).

    Nem youtube videó megosztókra egyre több gyilkosság kerül fel. Abszolút listavezető Brazília és Mexikó. Előbbi esetében évente ötven-hatvan ezer gyilkosság történik; már amiről tudnak a hatóságok, mert sokszor a holtest eltűnik a forralt savban.

    Végignézve ezeket a videókat, talán értelmesebb könyvet írt volna a hölgy. Átlag ember el sem tudja képzelni, mire képesek egyes sejthalmazok.

    Uborkaszezon ide vagy oda 😀 ez a cikk is remek és köszönettel tartozunk Tibor bá’-nak érte! Nem hinném, hogy sokan találkoztak volna a könyvvel, ha Tibor bá’ nem írja meg.

  3. „Mindössze minden tizedik gyilkos nő, és míg a férfiak nem nagyon válogatnak, addig a nők majdnem mindig rokont, közeli ismerőst ölnek meg – ha már muszáj.”

    Ez tudjátok mit jelent? Annyit, hogy a nők nem szeretik bepiszkítani a kezüket. Ha csak tehetik, mással (egy férfivel, nyilván) végeztetik el a piszkos munkát. Csak akkor ölnek ők maguk, ha nincs senki, akit felhasználhatnának. És az, hogy az abúzus miatt, az meg csak szerecsenmosdatás: lehet bármilyen aljas indok, haszonszerzés, szerelemféltés, bármi. Csak nagyon könnyű arra hivatkozni, hogy az áldozat korábban bántalmazta, különösen, hogy az már nem tud felelni a vádakra. (Persze, ha tudna se hinnének neki.)

    Azt a statisztikát is nagyon szeretik hangoztatni, hogy úgy általában mennyivel több bűncselekményt követnek el férfiak. Azok a mocskos férifak, ugye… De azt már nem nézik, hogy a férfiak által elkövetett bűncselekményeknek milyen arányban van női haszonélvezője. Pedig emögött a statisztika mögött is ugyanez van, hogy a nők nem szeretik bepiszkolni a kezüket. Nő nem jellemző, hogy elmenne bankot rabolni. Inkább a szeretője lesz egy bankrablónak. Minden gengszternek van kurvája, sokszor nem is egy, akik maguk nem követnek el semmit, de nagyban részesednek az ebül szerzett jószágból.

  4. Pontosan . A nő . mint elemi jutalmányozottja vagy mint haszonélvezője a bűncselekmény általi javadalmazásoknak és elsősorban vagy értelmi szerzője. Vagy mint elemi ösztönző és hajtóerő . nem kevésbé de mint háttér tettestárs de legtöbbször csak suggesztive erő . a férfitársadalom kifinomult manipulálója nagyon tudatalatti szinten . Ezt ellensúlyozván most kezd kialakulni az MGTOW ejtsd ; -migtau- subkultúra -Men Going Their Own Way- ami ezt a női manipulációt kizsákmámyolást stb a férfi világgal szemben ellensúlyoz .

  5. 5.Etyere Petyere

    Itt az ideje ennek a mozgalomnak ..azt meglátjuk meddig tudnak saját lábon talpon maradni..

  6. Valójában ez a Blog is egy bimbódzó MGTOW forum ha megnézzük jobban a résztvevők 99% a férfi és megfigyelésem szerint már gyakran a témák vélemények és hozzászólások gyakran a bevett élet és gondolkozásmód peremén zajlanak . Nos ezt kell kibillenteni a peremen kívülre innen már csak hogy igazi MGTOW -A Saját Útat Járó Férfiak-ké válhasson ami ha nem igazán tudatos de az elemi irányvonala kellene lennie ennek a blognak mint fejlődési evolúciós trendvonal .. Ezéert had mutassak be egy kis ízelÍtőt az MGTOW egy videojával https://www.youtube.com/watch?v=2J4gUKMyeeI

  7. Szerintem lényegtelen, hogy tagja-e a mozgalomnak regisztráltan. Az MGTOW kifejezés inkább egy gyűjtőnév az egyre több hasonlóan gondolkodó férfira. Ahogy az ultrafeminista ideológia által fertőzött nők kikövetelik az egyre újabb előjogokat, míg a női princípiumot elutasítják, úgy egyre kevesebb férfi hajlandó ilyen díjért egy életen át küzdeni.

    Én is hasonlóan gondolkodom. 22 évesen abbahagytam a csajozást és az alkoholizálást. Ez utóbbit (sok más ok mellett) azért, mert jellemzően félrészegen táncolva összejöttem egy lánnyal, akivel másnap nem tudtam miről beszélni. Úgy voltam vele, hogy nem kellenek a problémák, az érzelmi zsarolások. Nem akartam a legkreatívabb éveimet arra pazarolni, hogy minden alkoholt megigyak, és minden nőt megdugjak. Egyelőre úgyse akartam lekötni magam, és meg akartam ismerni a világot. Nem akartam egy olyan kerékvágásba belépni, ahonnan csak kitörni akarok. Jegeltem a témát, amíg nincs meg egy egzisztenciám. Így 8 évig nem ittam és csajoztam, és azóta sem töröm magam, hogy jó partinak tűnjek, például soha nem volt kocsim, vagy „rendes” munkám. Nem igazán járok szórakozóhelyekre, nem vagyok hajlandó vagyonokat költeni arra, hogy sorra hívjak meg olyan nőket italra, étterembe, moziba, színházba, akikkel nem lesz tartós kapcsolatom.

    Amikor abbahagytam a csajozást, a külvilág nehezen fogadta ezt el. Volt aki hülyének nézett miatta, és volt aki buzinak.

  8. 9 – Jani:
    El lehet gondolkodni azon, amit írtál. Én a koromtól fogva természetesen másképp gondolkodom, de tapasztalati alapon igazat kell adnom neked. A nők a „felszabadulást a férfik dominanciából” erősen túlzásba vitték. Erről égetően fontos lenne egy nőket is bevont vitát rendezni. Sajnos erre semmi esély, mert az a néhány nő, akik itt fellelhető, idősebb korosztályhoz tartozik. A fiatalabb nők, akik érdemben hozzá tudnának szólni, nem ilyen honlapokat látogatnak. Egy biztos, az evolúció során kialakult nemiség a férfiakat igen erősen hátrányos helyzetbe sodorta, amit a nők ragyogóan ki tudtak használni arra, hogy egy életen át küzdjenek egy olyan nőért, akinek állandóan az jár a fejében, hogy tudná minél jobban kihasználni, egy-két (az anyai befolyás alatt álló) gyerekért, akik minden trükköt bevetnek, hogy minél többet kipréseljenek belőle, majd elfelejtsék, amikkor már semmire se használható, vagy mert végre megjött az esze, vagy mert már egy kifacsart citrom.

  9. 9.Jani

    Én is ebbe tartozok bár nem tudtam a mozgalomrol..Szarok a nőkre nagy ivbe….Pina nélkül ugy is éhen döglenének

  10. Es ezek utän a heterok mondjak, hogy a buzik deviänsak…. 😀 😀
    Bocsänat de ezt nem tudtam kihagyni.

    Jani
    amit irsz azert egy jo nagy adag ältalanositas am. Nekem kicsit olyan, mintha feladtad volna, vagy nem is akarsz barätnöt magadnak es inkäbb räfogod a nökre az egeszet.
    Miert nem ismerkedsz neten? Az tök olcso.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük