(1176) Cigányság a reménységünk

Tibor bá’ online

 

~00000Kezd azzal, hogy megnézed ezt a videót!

http://youtu.be/6-3X5hIFXYU

Ha nem érted az angolt, akkor összefoglalom neked a lényeget: Az európai keresztény kultúra eltűnő félben van, unokáink egészen más világban fogják találni magukat, mint amihez hozzászoktunk. A világ demográfiája változik. A kutatások szerint ahhoz, hogy egy kultúra több mint 25 éven át fennmaradjon elengedhetetlenül szükséges, hogy a termékenységi index minimum 2,11 legyen, azaz átlagosan 2,11 gyerek szülessen családonként. Ezen érték alatt a kultúra eltűnik a Föld felszínéről. A történelem tanulsága szerint, olyan nem volt, hogy egy kultúra 1,9 termékenységi indexből vissza tudott volna kapaszkodni. 1,3 t.i.-ből matematikailag lehetetlenség visszatérni, azért mert 80-100 évre lenne szükség a korrekcióhoz, de nem létezik olyan gazdasági modell, amely ennyi ideig fenn tudna tartani egy kultúrát. Ahogy a népesség fogy, úgy tűnik el a kultúrájuk is. Most nézzük meg 2007-ben mik voltak a t.i. értékek!

Franciaország 1,8

Anglia 1,6

Görögország 1,3

Németország 1,3

Olaszország 1,2

Spanyolország 1,1

Az EU 31 országának az átlaga 1,38

A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen termelékenységet lehetetlenség visszafordítani. Néhány éven belül az az Európa, amit ismerünk, el fog tűnni. Miközben a kontinens összlétszáma nem csökken. Ennek az oka a bevándorlásban van, iszlám hívők bevándorlásában.  1990 óta a népszaporulat 90 százaléka iszlám. Franciaországban a francia t.i.=1,8, a Franciaországban élő muszlimok t.i. értéke 8,1. Dél Franciaországban már több a mecset, mint a keresztény templom. A 20 év alattiak 30 százaléka iszlám hívő. 2027-re minden ötödik ember muszlim lesz Franciaországban. Mindössze 39 év alatt Franciaországban több lesz az iszlámhívő, mint a keresztény. Az elmúlt 30 év alatt az Egyesült Királyságban élő muszlimok száma 82.000-ről 2,5 millióra nőtt. Hollandiában minden második csecsemő szülei muszlimok. Mindössze 15 év alatt Hollandia fele muszlim hívő lesz. 17 éven belül Európában a született csecsemők egy harmada muszlim lesz. A német társadalom fogyása már nem leállítható. A lefelé haladó spirál nem visszafordítható. 2050-re az országban több lesz a muszlim hívő, mint a keresztény – állítja a Német Statisztikai Hivatal. Gadhafi, ex líbiai diktátor mondta: Jelei vannak annak, hogy Allah legyőzi Európát kard, puska és hódítás nélkül. Nincs szükség terroristákra, nincs szükség öngyilkos merénylőkre, Az európai 50+ millió muszlim néhány évtized alatt magáévá teszi az egész kontinenst.

Mi a helyzet nálunk? Még ennél is rosszabb. Fél millió magyar már kivándorolt, kérdés ebből mennyi jön vissza, illetve mennyi megy még ki? Az elmúlt 20 évben a 10 milliós létszámot csak úgy tudtuk tartani (majdnem), hogy sok magyar nemzetiségű telepedett át az anyaországba az elcsatolt területekről. Ennek vége. Már alig vagyunk 9 milliónál többen.

Abban már megegyeztünk, hogy az emberiség, az ország katasztrófáját megelőzni nem lehet. Mindössze azt lehet célba venni, hogy legalább saját (és esetleg gyermekeink) élete végéig kihúzzuk valahogy a dolgot. Ha semmi más nem jön előbb, nem lesz III. VH, a globális időjárás változást valahogy megússzuk, a végső gazdasági összeomlás elmarad, ha az energia probléma megoldódik, nos ekkor jön a muszlim invázió. Európa túlnépesedik muszlimokkal, akik át fognak folyni hozzánk, ha lesz nálunk szabad hely, és persze lesz.

Egyetlen egy védekezésik lehetőség van számunkra. A magyar cigányság, amelynek a szaporodási rátája megegyezik a muszlimokéval. A magyar cigány százszor jobb, mint a fanatikus muszlimok, mert magyarul beszél, mert többnyire keresztény. Csakhogy a 2013-as magyar cigányság túlnyomó többsége nem „szalonképes”. Magyarul, talán van 20 évünk arra, hogy az ország területén élő cigányokat megreformáljuk, felhozzuk az átlagos kulturális szintre. Tudom, hogy szokatlanul hangzik, de ez az egyetlen kiút. Ha ezzel nem tudsz megbarátkozni, ne idegeskedj, nem fogjuk integrálni őket, ahhoz túl hülyék vagyunk.

________________________________________________
________________________________________________
________________________________________________

87 gondolat erről: „(1176) Cigányság a reménységünk

  1. „Egyetlen egy védekezésik lehetőség van számunkra. A magyar cigányság, amelynek a szaporodási rátája megegyezik a muszlimokéval. A magyar cigány százszor jobb, mint a fanatikus muszlimok, mert magyarul beszél, mert többnyire keresztény.”

    Érdekes számomra ez az új megközelítés, mint lehetséges megoldás.
    Gondolat ébresztő.

    A kérdés az, hogy miért lenne olyan rossz a muszlim bevándorlás?
    Olyan lenne a munkához való hozzáállásuk, mint a jelenlegi kisebbség egy részének?

  2. Érezhető volt ez a trend, de ilyen számszakilag ez rémisztő, még ha nyilván nem is lehet ezt ilyen pontosan előrejelezni.
    A nagy liberális felfogás eredménye emberi jogostul, meg drogliberalizációstul. Így aztán nem Allah győzi le Európát, hanem Európa önmagát.
    Ha a cigányságot is a magyarok részeként tekintjük, akkor még visszafordítható lenne a t.i., viszont nem azért nem fogjuk őket integrálni, mert hülyék vagyunk, hanem mert nem lehet.

  3. Tibor bá’, ebben most kivételesen azonos véleményen vagy Orbánnal, ő is kijelentette, hogy nincs más alternatívánk, mint a cigányság integrálása a magyar társadalomba, különben végünk.
    Egyébként az a véleményem, hogy ha igaz is, hogy a cigányság nagy része ellenáll az ilyen hatásoknak, azért nem lebecsülendő a többség elutasító magatartásának, az előítéleteknek a hatása sem ebben.
    Ezzel azt akarom mondani, hogy a ténylegesen beintegrálódott cigányoknál lényegesen több lehet az erre törekvők száma, akik viszont gyengék hozzá, hogy ezt az előítélet falat képesek lennének áttörni, és visszasüllyednek a kiindulási ponthoz.
    Van egy cigány ismerősöm, aki beilleszkedett, tanult. Mikor munkát keresett, telefonon beszélt a cég illetékesével, aki rettentően megörült, mikor megtudta, hogy milyen végzettsége van, mert éppen szükségük volt ilyen emberre. Kérte, hogy jöjjön be személyes elbeszélgetésre, majd amikor ajtót nyitva meglátta az illetőt, kijelentette, hogy sajnos nincs munka…
    Az illető szerencsére később más úton mégis bejutott, ma megbecsült tagja a kollektívának. Azért mikor hallottam a történetet, kicsit megrendültem. Ilyeneket hallva az ember elképzelheti, hogy egy cigány külsővel az élete során hány ilyen pofont kaphat valaki, függetlenül attól, hogy mindent megtesz, hogy megfeleljen. Szinte szükségszerű, hogy tüskék maradjanak benne a többséggel szemben, amikkel együtt kell élnie, és lehetőleg nem mutatni kifelé, mert az ellene dolgozik.
    Nem tudom, mi a kiút ebből, de ha a demográfia így marad, akkor el fogjuk érni azt a pontot, hogy a munkaerőpiacon nem lesz elég nem cigány, és ez egyfajta kényszer lehet a munkaadók felé, hogy egyre többet foglalkoztassanak, és akkor köztük és végbemegy egy szelekció, és a szorgalmasak és tehetségesek megindulhatnak a ranglétrán. Így a cigányság is két részre szakadna, és látszana a perspektíva a törekvőbb résznek az érvényesülésre és tisztességes életre. A másik része meg marad ott, ahol van, és csak bízhatunk benne, hogy az arány lassan eltolódik a jobbik oldalra.
    Lehet, hogy naív az elképzelésem, majd az idő eldönti.

  4. A termelékenység gazdasági a termékenység népességstatisztikai fogalom, a kettőt nem keverjük.
    A körülöttünk lévő világ változik,gyorsabb ütemben mint valaha bármikor a történelemben.
    A magyar nép keresztény mivoltát vitatnám, pláne a legjobb értelemben vett keresztény mivoltát.
    Mindannyian halandóak vagyunk és ezzel a tudattal éljük le egész életünket.
    Tudott dolog ,hogy a nap egyszer ki fog hűlni, a kisugárzott hatalmas mennyiségű energia a tömegét fogyasztja.
    A cigányok integrálása egy nagyon fogós kérdés egy hosszadalmas majdnem lehetetlen feladat.
    Hosszú évtizedeken át fizetett a magyar állam milliárdokat azért, hogy a jelenben ez ekkora probléma legyenmég ma is fizetünk nem is keveset,hogy tovább növekedjen az alulszocializált, deviáns roma populáció aránya.
    40 évi részletre vásároltunk egy hatalmas társadalmi gondot.
    Előnyös kibékülnünk a gondolattal, hogy minden amink van a jelenben az csak ideig óráig a miénk, mint a szerelem a potenciánk vagy a fogaink vagy a gyermekeink.A muszlimokról teljesen téves sztereotípiáink vannak Bin Laden és szeptember 11 jóvoltából.
    Sokaknak a kereszténységről sem jut más eszükbe, mint az inkvizíció a cölibátus és a pedofília. Ha egy régióba egy országba ismételten és számosan idegen népek költöznek, akik bár mindig kisebbségben vannak, akkor ott megmarad a domináns eredeti nyelv és a végtelenségig hígulnak az eredeti gének. A magyar nyelv ötszáz év múlva a nyelvészeti múzeumok hangfelvételein lesz csupán hallható.

    De nem kell,korántsem szükségszerű,hogy mindez megzavarja a jó hangulatunkat ezen a csodálatosan verőfényes, napsugaras gyönyörű szeptemberi napon.

    🙂

  5. Az ironikus ebben az egészben az, hogy talán egy viszonylag gyors összeomlás ami sokat módosíthat ezen a pályán.

  6. Egy olyan népcsoportnak, amelynek kényelmetlen 4-5 gyereket vállalni és a prioritásban előrébb van a 200 négyzetméteres lakás, a plazma tv, a szomszédénál nagyobb értékű autó, az ebben a hónapban kiadott okos telefon, az ki kell hogy pusztuljon. Szerintem nincs ebben semmi meglepődni való. A föld bolygón a természettel szembe menni túlzott önbizalomra vall és meg kell fizetni az árát.
    Azért Tibor’bá oda írhatta volna még a végére, hogy „magyarok szaporodjatok, sokasodjatok”! Néhány évtizedet még lehetne nyerni a magyarságnak, ha több lenne a gyerek.

  7. Magyarországi kereskedelmi partnereink 3-4-e (ha nem zsidó), akkor cigány származású. Nagyon dinamikus csoport, ismerek olyanokat is, akik még szinte putriba születtek, ma kamionsofőr, pár év múlva üzlete lesz, vagy kocsmája. Tibor bá, kb. nyitott kaput döngetsz. Meg vagyunk mentve, csak kicsit megbarnulunk… 🙂

  8. 9:

    Az utóbbi időben (hetekben) nagyon mély ponton van. Egyébként én is…

  9. vajon mit akar sugallni a narrátor amikor a végén azt mondja: „This is a call to action”?

  10. Én úgy látom ezt a bevándorlási folyamatot, hogy a fehér ember most és így kapta vissza azt amit a gyarmatokon művelt/művel.

  11. Ha egy cigányt integrálnak, beilleszkedik, tanul, állást kap,
    akkor neki sem lesz 1-2-nél több gyereke.
    A csapda abban van, hogy a beilleszkedni nem akaró, bűnöző, segélyből élő részük a szapora. Velük pedig nem vagyunk kisegítve.

    Muszlimok ereje abban van, hogy ők magas életszínvonalnál is
    maradnak szaporák, sőt… (2-3 feleség 15-20 gyerek)

    A történelmi folyamat, úgy tűnik visszafordíthatatlan. A Biblia
    konkrétan megírja, hogy az utolsó időkben a keresztényeket
    üldözni fogják.

  12. 8:
    Nem írtam el. A saját családomból 3 fő több mint 20 éve él külföldön, de itt úgy tudják, hogy itthon élnek. Orbántól rendre megkapják a leveleket. Az önkormányzat is mindent kiküld nekik, bár évente jelentem, hogy nincsenek itthon. Hány ilyen lehet?

    9:
    Mélyponton? Tök jól érzem magam.

    11:
    Világos. Az asszony ne szedje tovább a pirulákat, te pedig esténként tedd meg a magadét. 😉

    13:
    Nem egészen. Akinek 6-8 testvére van, az nem áll le két gyereknél, akkor se, ha kikupálódott.

  13. 14: Jól érzed magad, miután kibeszélted magadból, hogy a világnak (megfelelő értelemben) úgy is vége…

  14. Az adatok amiket Tibor bá felsorolt, egy 4 éves Jutjúb videóból valók. Lehet, hogy van hitelesebb forrása is, nem tom. Mindenesetre nem zörög a haraszt….

    Tibor bá – megcáfolnálak: Mihelyt egy cigány család elfogadja az európai kultúrát – netán még el is kezd dolgozni, becsületesen élni (igenis van ilyen! személyesen ismerek jópárat) a születési ráta meredeken visszaesik 1-2 gyerekre, hiszen ők is figyelik már a gazdasági helyzetet.
    Állítom – sőt, tudom, hogy így van. Mint ahogy már mondtam – személyesen ismerek jó pár cigány családot….

    Más: A vajdasági cigányok közt most a németországi kiruccanás dívik, azaz – megyek Azilba Berlinbe. Pár hónap után persze hazazsuppolják őket, de addig az otthoni fizetések többszörösét elkapják, mint német menekültsegélyt. Mikó a pénz elfogy, mennek megen…

  15. 14. Értelek. Azonban tartom magamat ahhoz, hogy ebből nem lehet közel egy millió főt általánosítani. Így is eléggé a csökkenésbe tart (egy kisebb város népességével csökkenünk évente). Eme apróságok után nem tévedsz nagyot a következtetéseddel.

  16. Van néhány tény amit itt írnak le:
    http://news.bbc.co.uk/2/hi/8189231.stm
    A lényeg a következő: egyrészt az integrálódott muzulmánok (második harmadik generáció) fertilitási rátája hasonló az őshonosokéhoz. Tehát néhány évtizeden belül a bevándorlás+szaporodás ahoz sem lesz elég, hogy a muzulmánok számát szinten tartsa. A 8,1 gyerek/család Franciaországban tiszta csúsztatás. A legtökösebb muzulmán országokban sincs 4-4,5 gyerekes átlag. Ehez képest a francia muszlimok kétszer olyan szaporák kéne legyenek mint a pakisztániak/algériak stb.
    1930ban voltak olyan elképzelések miszerint az Egyesült Királyság lakossága a századfordulón 20 millió körül alakul majd. A valósság 50 millió lett. Érdekes hozzászólás: „It is interesting to note how such „facts” quoted on the internet are so readily, and unquestioningly accepted!
    Mike Morgan, Praha, Czech Republic”
    Úgy gondolom, hogy nem realitás a 9 milliós magyarság. Ahogy Tibor bá ír az elvándorolt rokonságáról úgy írok én azon györgyfalvi magyarokról akik idestova 10-15 éve egerben laknak (az egyik gyerek sosem járt Romániában iskolába) de román személyigazolvánnyal rendelkeznek.
    A jövő a gyerekben van és szerintem csak néhány törvényt kéne módosítani és rögtön annyi gyerek lenne, hogy nem bírnánk óvodákat nyitni:
    1.) Ha nincs legalább 2 gyereked akkor a nyugdíjárulékod+a munkáltató által fizetett járulék 10%-15%-20%-al magasabb és ha 20 éved van még a nyugdíjig akkor a nyugdíjad +10-15%-nyi különadóval sújtandó
    2.) 3 gyereknél 0 nyugdíjjárulékot fizet utánad a munkáltató. Gyakorlatilag minden 3 gyerekes felnőttet felszívna azonnal a munkapiac. A 3 gyerek=biztos munkahely. Ehez persze rögtön megjelennének a gyári bölcsődék ovódák stb.
    3.) 4 vagy annál több gyereknél be lehetne vezetni a kamatmentes lakáhitelt amelynek a törlesztőrészletét a gyerekek fizetnék abból az ösztöndíjból amit azután kapnak ha minimum 7-es átlaguk (nálunk a maximális iskolajegy 10) van és maximum 10 hiányzásuk van egy iskolai félévben. Az összes cigány RÖGTÖN küldené a purdét iskolába.
    4.) Azon családnak a gyerekeit amelyikben a szülők az elmúlt 5 évre visszamenőleg nem tud igazolni havonta legalább 1 minimálbérnyi nettó jövedelmet (tehát minimum 5*12*600 lejt/család) kötelezően bentlakásos iskolába/bölcsődébe íratni és csak hétvégére (szombat dél-hétfő reggel) hazaengedni.

  17. 16: Nekem 2 beilleszkedett cigány ismerősöm van, mindkettőnél 2 gyerek van. Bár nem tudom ez mennyire igaz a többiekre. Egyikük aktív jobbikos 🙂

    Egy cimboránál japán cégnél felvételkor a ~15 jelentkezőből a cigány srácot vették fel technikusnak és egyáltalán nem bánták meg, mert a szorgalmat és alaposságot tekintve a top 3-ban van benne a 20-25 dolgozóból! Egyáltalán nincs megkülönböztetve, mindenki ugyanúgy kezeli akár a többieket. Állítólag ő is utálja és lenézi a semmirekellő rómaiakat…

    Nem vagyok biztos benne, hogy az integrációra szánt sok-sok milliárd Ft-tól meg fog nőni a „kikupálódott” cigányok száma.
    Ha viszont összeugrasztják a fehéreket meg a cigányokat akkor jó lenne nem nekiesni egymásnak és polgárháborúzni hanem inkább együtt a hatalom ellen koncentrálni az erőforrásokat.

    Szoktunk panaszkodni mennyire szarul állunk gazdaságilag, de ennek egyik jó oldala, hogy nem vagyunk tele török, albán, stb bevándorlókkal mert mennek inkább nyugatabbra. Ha valaki szokott járni ausztriában vagy németországban ott már feltűnően sokan vannak, engem kifejezetten zavar is (bár lehet csak azért mert rasszista vagyok 🙂 )

    Egyébként tegnap találkoztam az első fehérrel aki a budakalászi metro parkolóban lopott napszemcsiket meg parfümöt akart eladni. Két fehér srác egy suzuki swiftben…ki is küldtem rájuk a biztonságiakat. Eddig csak cigány fiatalok kerestek meg ilyen „kihagyhatatlan” ajánlatokkal. ( Volt amelyik mondta hogy menjünk be együtt, mutassak rá melyik tetsziki és kihozza féláron… elég bevállalós)

  18. 14:
    Édesapámnak 6 testvére volt.
    Nekem 1.

  19. 18: óriási tévedés a bentlakásos iskola civilizálatlan család gyermekének. Ép lélekkel csak civilizáltak gyereke bjrhatja ki, egyébként tipikus gyökértelenítő, bűnözőképző. Asszimilálni csak családostól lehet, kint, az Életben, nem valami falanszterben. Vona is hülye ez ügyben.

  20. 13: Mindenki mást mond. Vannak olyan elemzések is, hogy éppen most rohad szét végleg az iszlám. Egyiptomban sincs már sharia, szinte mindenhol katonai kormányzás van, csak az iráni forradalom nem bukott még meg. A „félelmetes” mudjahedineket a helyi milíciák mindenhol elintézik, mivel még vezetőjük sincs. Putyin csinálja jól, ott van a legtöbb analfabéta muzulmán, a csecsenekről sem hallani, mivel Kadirov fegyveresei könnyedén legyőzték őket, igaz hogy évi 2 milliárd rubelbe kerül Moszkvának az a régió…

  21. Nagyon a végén vagyunk. Kb. 40-50 év mulva megint annyi lesz a lakosság, mint a trianon utáni évben, 8 milla…

  22. Tibor bá eddig csak sejtettem, de most már tudom, hogy szándékosan sokkolod az olvasóidat. 🙂

    Direkt összeszeded az összes olyan anomáliát, ami a végünket jelenti, te már legalább 5-szörösen halálra ítéltél bennünket így 50-100 év távlatában, úgyhogy ennek a cikknek már semmi értelme.

    Tudod miért?

    Te magad írtad, hogy aki ma gyereket szül az felelőtlen, mert klímahalott lesz belőle úgy is.
    Szegény muszlimok ezt még nem tudják, azért olyan szaporák. 🙂

    Szóval a helyzet az, hogy ha nem jön az a fránya gazdasági összeomlás, ha nem törik ki a 3. világháború, ha nem szabadul ki a metán és izzunk fel, akkor sem lesz ez a folyamat ilyen lineáris, mint ahogy ez a videó próbálja súlykolni.

    Vajon Magyarországra miért nem jönnek a muszlimok? 🙂

    Nem túl távoli jövőben el fog érkezni az az időszak, amikor már a német szociális háló sem fogja bírni azt a terhet, amit ez a semmirekellő kendős csürhe az országra ró. Az őshonosok egyre elégedettlenebbek lesznek, ahogy nálunk a cigányok miatt.

    Merkel maga mondta, hogy senki se vegyen biztosra újabb 50 év békét Európában. Bár az Euróra gondolt, de ki tudja…

    No mindegy, szóval Tibor bá eszmefuttatása szerint valójában ennek a cikknek semmi értelme (a címe különösen megmosolyogtatott) mert erre az időre klímahalottak leszünk, de addig is nagyon sok minden változás fog végbemenni, a gazdaságok nem fognak tudni fejlődni, a parazitákat nem tudják eltartani, és ebből komoly belső konfliktusok lesznek, nem pedig csak egy szimpla keresztény, muszlim többségi kérdés.

    Vajon kik, na kik rendezték le így Európát? Arma, te mit gondolsz? 🙂

  23. 25: Van egy amerikai keresztény szekta is ami direkt ilyen nézeteket hirdet. Adventistáknak nevezik őket, az 1800-as évek közepén feloszlott mert nem történt semmi, de most megint elég sok híve van. Reisinger féle szombatista csapat, előtte katolikus volt, de átlépett, mert ez sokkal izgalmasabb jövőt ígér, tenger elpirosodik, Jézus megint eljön stb.

  24. 25: Ne nézz Mórickának! 🙂
    Olv ass Spenglert, minden fejlett civilizáció lerendezi magát a demográfiával, és betódulnak a barbárok. Már Babilonban is így volt, Róma csak utánozta, most rajtunk a sor.

  25. Már jópár éve, amióta van időm arra, hogy kicsit szélesebb körben is olvasgassak a világ dolgairól, rájöttem, hogy a vallásnál pusztítóbb dolog a világon nincsen. A vallás miatt egyelőre sokkal több ember halt meg, mint egyéb okból kifolyólag. (zsidók, ők a kiválasztottak, ezért, ahogy a Talmudban írják, minden kereszténynek pusztulnia kell) Erről hosszan tudnék még írni, de most nem erről szól az írás. A lényeg, hogy a muszlim vallás tiltja az úgynevezett „védekezést”, tehát ergo egy pasasnak a felesége annyiszor fog teherbe esni, ahányszor a természet azt akarja. Most komolyan, ez normális dolog?

  26. 27: A hagyaték sztem fontos szerepet játszik az egykézésben, nem cél az elaprózása annál akinek van. Nálunk még erre szuperponálódott rá ceizel és veres nemkívánt terhesség borzalmairól szóló hazudozásai az egyes tévén anno.

  27. 28:

    Pedig teljesen meg voltam róla győződve, hogy lesz egy spirituális kabalista, okkultista elméleted, hát most csalódtam benned Arma 🙂

  28. Tibor bá, egy szembeszökő tényt mindig kihagynak a statisztikákból: a katolikusoknak is sok gyerekük van, legalábbis itt, Magyarországon. Még néhány évtized, és már csak cigányok és katolikusok lesznek itt… 🙂

  29. 29:
    Mohamed elfelejtette beírni a koránba a koitusz interruptust. 😀

  30. 29: „egy pasasnak a felesége annyiszor fog teherbe esni, ahányszor a természet azt akarja. Most komolyan, ez normális dolog?”
    Hm, mint ha a katolikusoknál is így lenne… Hivatalosan szex csak a fogantatás érdekében. De ha jóban vagy a szentlélekkel, akkor persze már a szex sem kell 🙂

    32: „cigányok és katolikusok” vagy katolikus cigányok…

    A témához – a környezetemben a jól szituált családoknál „divatba jött” a 3 gyerek… lehet, hogy ezek fidesz vallásúak? Aztán Matolcsyt választják majd pápának… 🙂

  31. 36:
    Az ember mindig tanul. Fogalmam se volt róla, hogy az onanizálni = a megszakított közösüléssel. 😀

  32. 28 Arma Gedeon

    Ez szerintem is törvényszerű. Aki egyszer belekerül a vagyonosodás és jólét örvényébe, az nem tud onnan kilépni, és pontosan tudja, hogy az utódoknak nem lehet szétaprózni a forrásokat, hanem csak koncentráltan lehet biztosítani nekik a jóléthez szükséges anyagiakat, műveltséget.
    Ezt viszont mindig felborítja a szaporább, egyik napról élők termékenysége. Viszont birtokon belül kerülve ugyanaz a folyamat ott is végbemegy.
    Ki tudja, az egykéző cigányokat ki fogja egyszer leszaporodni? 🙂

  33. Még egy ellentmondás:
    Ha Tibor bá’-nak igaza van, és az alacsony szaporodási rátából már lehetetlen kikerülni, akkor nagy bajban vagyunk, mert a hétmilliárd békés lecsökkentésének ez lenne az egyetlen lehetséges módja, minden potens hatalomnak erre kellene törekedni. Viszont ezek szerint ez öngyilkosság, ebből nem lehet kikeveredni.
    Mondjuk én ebben nem értek egyet. Amíg potens párok léteznek, mindig nyitva áll az út egy magasabb szaporodási ráta felé.
    Habár gondolom, mire gondolt Tibor bá’ ennek a mechanizmusáról. A csökkenő népességű társadalmakban egyre nagyobb teher hárul az aktív korosztályra, hiszen nem csak a gyerekeiket kell eltartani, hanem az aránytalanul magas arányú, és egyre növekvő létszámú idős generációt is, így nem jut elég forrás a sok gyerek eltartására. De a dolgoknak valahogy meg kell oldódniuk, és ez nem sok jót jósol a jövő öregjeinek, vagyis nekünk. 🙁

  34. 37 Tibor bá’

    Ha jól emlékszem, a dolog a bibliában nincs nagyon egzaktul megfogalmazva, valahogy úgy hangzik, hogy ” Ne öntsd magvadat hiábavalóan a földre”, vagy valami ilyesmi.
    Ebbe viszont a megszakított is belefér. 🙂

  35. 39:
    Ez nem az én állításom, de elfogadom, hogy a visszaszaporodás lehetetlen, mert egy idő után az utódokra elviselhetetlen teher nehezedik.

    40:
    Igaz, de 2000 éve mindenki úgy értelmezi, hogy Onan kiverte a faszát, nem pedig kivette a sógornőjéből. Innen van az onanizálás.

  36. „Onan a barbár” 😀 – Bocs srácok, de ezt nem tudtam kihagyni

  37. 42: ez fájt.

    Mint ahogy az egész poszt.
    Inkább jöjjön a klíma….

  38. 44:
    Nyugi-nyugi! Holnap után szex lesz. 😀

  39. Tibor bá megint befordítottad az olvasóközönséget. Szegény Gorgon kész van.

    Tudjátok mi kéne csak. Egy jó kis napkitörés, ami akkora, hogy károkat okoz az elektromos rendszerben, de nem nullázza le.
    Pár nap áramszünet és 9 hónap múlva egy óriási bébi bumm! 😀

    Egyébként tök bírom mikor egymásnak bizonyítgatjátok, hogy túl szaporodjuk a Földet és ez gáz, most meg idehozza Tibor bá, hogy igazából mi magyarok kihalunk, ez most már 1000 %, há most meg már annyira nem tetszik.

    Heh, hát a dinóknak sem tetszett, de senki nem kérdezte őket 🙂

  40. http://www.quadrant.org.au/magazine/issue/2012/4/how-civilisations-die

    Akit vigasztal, a csökkenő termékenységi index az iszlámot is utoléri.

    „if demographic winter is encroaching slowly on the West, a snap frost has overtaken the Muslim world. Europe has had two hundred years to make the transition from the high fertility rates of rural life to the low fertility rates of the industrial world. Iran, Turkey, Tunisia and Algeria are attempting it in twenty. ”

    Na most ha egy globalizált világban élünk, és a fejlődő nemzetek gyorsított ütemben járják be a nyugati fejlődési utat vagy annak hasonmását, akkor hol lesznek a barbárok, akik a halódó civilizációt ledöntik?

  41. Arányok:

    „According to the Pew Forum, the total number of Muslims in Europe in 2010 was about 44 million (6%),[17] excluding Turkey. The total number of Muslims in the European Union in 2010 was about 19 million (3.8%).[17] Approximately 9 million Turks are living in Europe, excluding the Turkish population of Turkey, which makes up the largest Muslim immigrant community in Europe.[18] However the real number of Muslims in Europe is not well-known. The percentage of Muslims in Russia (the biggest group of Muslims in Europe) vary from 5[19] to 30%, depending on sources. It also depends on if only observant Muslims or all people of Muslim descent are counted.”

    http://en.wikipedia.org/wiki/Islam_in_Europe

  42. 29:
    „Coitus interruptus, a primitive form of birth control, was a known practice at the time of Muhammad, and his companions engaged in it. Muhammad knew about this, but did not prohibit it. Umar and Ali, the second and fourth of the Rashidun caliphs, respectively, defended the practice.[4]

    Muslims scholars have extended the example of coitus interruptus, by analogy, to declaring permissible other forms of contraception, subject to three conditions:[4][5]

    As offspring are the right of both the husband and the wife, the birth control method should be used with both parties’ consent.
    The method should not cause permanent sterility.
    The method should not otherwise harm the body.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Muslim_population_growth

  43. 48, 49:
    „However, today Kirk’s point of view has been spectacularly disproved by science. In recent decades, the Muslim world has experienced a demographic transition that was as acute as it was late: in 30 years, the number of children per woman has dropped by more than 50%. In Iran, the drop represents 75%; in North Africa it is 70%. Once you realize that it took Europe two centuries to go from 5 to 2 children per woman, you can appreciate the severity of this collapse in birth rates”

    „In short, a demographic Homo Islamicus does not exist. And instead of clashing civilizations, the world is headed towards demographic convergence. That, at least, is the thesis advanced by Courbage in a book he wrote with three others in response to Huntington.”

    „If there is one example that totally disproves the idea of a cultural link between Islam and high fertility, it is Iran. Under the secular Shah, Iranian women had an average of seven children each. Today, they no longer have the right to walk around without a veil but they have fewer children (1.8) than French women.”

    „But after the second Intifada, things changed, and the pro-fertility propaganda stopped having any effect on Palestinian women. At the same time fertility rates were rising among Jewish women in Israel, who were also actively encouraged to procreate. In 2005, for the first time the fertility among Palestinian women in East Jerusalem (3.94) dropped below the fertility rate for Jewish women (3.95). Today, the birthrate among Palestinian women in the West Bank is 3.8, in Gaza it is 4.9 and among Jewish Israelis it is 3, while in the Jewish colonies in the West Bank the fertility rate approaches 6 children per woman.

  44. „a good deal of the world seems to have lost the taste for life … The world’s population will fall by as much as a fifth between the middle and the end of the twenty-first century, by far the worst decline in human history. „

    No lám, lám sok probléma magától megoldódik, még gonosz elit se kell hozzá… 🙂

  45. Kedves PZuj!
    Szokj le arról, hogy hosszú angol szövegeket belinkelsz fordítás nélkül. Az angolul nem tudókat ez frusztrálja. Arról nem beszélve, hogy csak azért mert angol, még nem biztos hogy igaz.

  46. 18: Én Borsodban élek,és nagyon úgy tűnik, hogy a gyerekek után járó adókedvezménynek köszönhetően javult az újszülötteknél a magyar-cigány arány. Ez nem statisztika, hanem csak saját vélemény a tapasztalat alapján. Statisztika akkor lehet belőle, amikor elérik a beiskolázási kort, mert erről vannak adataim. Viszont ez az arányjavulás nem azt jelenti, hogy megfordult, hanem csak valamelyest enyhült a cigánytöbbség. Ezért szerintem ezt a vonalat kellene folytatni.
    A kamatmentes lakáshiteltől nem küldenék a cigányok a gyerekeiket iskolába, mert nekik jellemzően nincs lakáshitelük.

  47. 56:
    Erre talán Orbán figyelmét kellene felhívni, akiről az elmúlt években hol azt olvastam, hogy cigány, hol, hogy zsidók a felmenői. Gergo55 belinkelése után nincs tovább dilemmám: CIGÁNY! 😉

  48. 56: Orvoslátogató rokonom is ezt tapasztalta a 8. keürletben. A korábban 1 magyarra jutó 4-5 cigány kismamák száma mostanában már „csak” 1-2-re csökkent. Konkrétan a hétfői kép 2 magyar, 2 kínai, 2 cigány volt.
    Én őt tekintem reprezentatívnak mivel pest megyében járja a rendelőket hétfőtől-péntekig reggeltől-estig 🙂

    Kolléganője meg Debrecen környékén teszi ugyanezt, ott a kis falvakban sajna nincs ilyen jó arány. (Debrecen város kivételével)

  49. 55:
    Kedves Tibor bá’

    Szoktam magyarokat is linkelni (pl. index, origo, akkor meg az a baj), az egész fordítására nem vállalkozom.
    Mellesleg Te is szoktál fordítás nélkül angol linkeket beidézni, sőt mások is.

    Az igazságtartalmát a cikkeknek lehet megkérdőjelezni, de talán cáfolni kéne.

    Röviden:

    48, 49:
    Mint korábban mások is említették, a népességszaporulat csökkenése általános jelenség, ami már a muszlim országokat is elérte.
    Nagyon szép példák vannak a cikkekbe Észak-Afrika!!!, Irán, Libanon.

    Tehát így hogy muszlimokra hivatkozni NEM FEDI A VALÓSÁGOT.
    Ami látható, hogy ami Európában 200 év alatt ment végbe demográfiai szempontból az a fejlődő világban pár évtizedben mérhető.
    De más „fejődési” vonalon is így van ez.

    50: Az európai arányokat nézve a helyzet korán sem veszélyes, még ha az adatokat felfelé kerekítjük is.

    51:
    A coitus interruptust a muszlim vallás NEM tiltja.

    52:
    A kiemelések:
    1.) A nyilatkozó demográfus a demográfiai konvergenciákat hangsúlyozza az eltérő népek, vallások között, amit a társadalmi hatásokkal magyaráz.

    2.) Szép példa a West Bank-i zsidó telepesek 6-os rátája, amivel túlszaporodják a palesztinokat.
    Jó stratégia és nem muszlimok.

    53: a kiemelés:
    A XXI-dik század végére a a világ népessége ötödével fog csökkenni, ami az emberiség történetében példátlan jelenség.

    Erre írtam ezt:

    No lám, lám sok probléma magától megoldódik, még gonosz elit se kell hozzá…

    Peak-material, környezet és klíma rombolás részleges vagy teljes megoldása, stb.

    Mellesleg ezt a megoldást sok problémára ( a természetes népességcsökkenést) már korábban is felvetettem, ez csak egy megerősítése volt.
    Csak addig kell kibírni jóvátehetetlen károk nélkül.

    48 linkből még:
    „This mythology also has its very own Bible: “Factors Affecting Muslim Natality,” by Dudley Kirk, an American professor of Population Studies. Published in 1965, this study embodied, scientifically speaking, the notion of a demography unique to Muslim countries that won’t transition to a family model with two children, as it did in the Western world.

    Kirk’s theories have influenced this debate in a lasting way. Thirty years later, they were still inspiring Samuel Huntington in his work “The Clash of Civilizations,” where he presents his theory of an eternal conflict between the West and Islam. The demographic threat plays a central role in his thesis.”

    Itt szépen levezeti, hogy az egész muszlim túlszaporodás történet honnan eredeztethető.
    Dudley Kirk professzor publikált 1965-ben egy tanulmányt, ami Huntington fő művére is ( A civilizációk összecsapása) hatással volt.

  50. Mint 1-ben is írtam, a cigányság ilyetén szempontból való felvetése szerintem eredeti gondolat volt.
    A megvalósítás az meg kérdéses.

  51. Hát, ezt kaptuk ki a nagy liberalizmusból: melyik a kisebbik (vagy nagyobbik) rossz. A muszilm arab, vagy (a részben) keresztény cigány. Tömegében egyik sem integrálható teljesen és/vagy többségében. Megőrzik eredeti kultúrájukat (is), annak késztetéseit (persze vannak számosan kivételek, nekik minden tisztelet és támogatás kijár.).

    Én itt látom pont a főbajt, mivel eredeti kultúrájuk intolerans (lásd.: az erőszak túlértékelése, nők „értéke”, stb.). A demokrácia – akárhogy csűrjük-csavarjuk is – a többség uralma. Az igazi baj akkor kezdődik, ha valahol létszám alapján többségbe jutnak. Ekkor lenne a legnagyobb szüksége a keresztény fehérnek a toleranciára, amit ő a saját kultúrájának virágzása idején gyakorolt. Nos ő fordított helyzetben ezt nem fogja megkapni.

  52. 63: „keresztény fehérnek a toleranciára, amit ő a saját kultúrájának virágzása idején gyakorolt”

    Azért ez a tolerancia nem olyan régi keletű, talán csak 50 éves.
    Előtte pár száz évig a „keresztény fehér” igen intoleráns volt a négerekkel, indiánokkal, aboriginalokkal stb. – ráadásul a saját földjükön…

  53. 63: murcielago
    Igazad van, nem fogja megkapni, pontosan azt kapja vissza a keresztény fehér ember toleranciában amit „kultúrájának” virágzásakor a gyarmatokon művelt. Észak- és Délamerikában, Afrikában, Indiában és Kínában, Ausztráliát sem kihagyva….

  54. 64: ötven éve is olyan toleráns, hogy…….
    Pl, Koreában, Vietnámban, Algériában, Afganisztánról és Irakról nem is beszélve…..

  55. Még egy apróság…
    Orbán gyakran igyekszik Brüsszel felé is mutatni, hogy mi mindent meg nem teszünk a cigányság integrálásáért, hogy mi vagyunk ennek élharcosai Európában. Így vannak cigány politikusaink, Európa parlamenti képviselőnk, stb.
    Legutóbb az Augusztus 20.-i ünnepségen tűnt fel valami, azt hittem nem jól látok, de a kamera többször mutatta a beállást, és mindig ezt láttam: Hende Csaba feje mellett a háttérben a két díszőrségben álló vitéz olyan két szép szál barna gyerek volt, hogy csak na, sötétebbek voltak, mint a mundérjuk…
    Lehet, hogy ezt is már jelzésnek szánták, had lássa mindenki, merre tartunk. 🙂

  56. 62:
    Nem tudom elfogadni, hogy a cigányságot nem lehet kihúzni abból a kátyúból, amiben vergődik. Csak eddig még nem találták meg a megfelelő módszert. Mindenki ismer olyan (volt) cigányt, aki hátat fordított a cigány életformának. Szerintem ez olyan, mint a drogosok. Szabadulna tőle, de nem képes rá. Ha az amerikai néger rabszolgákból mára lehetnek ügyvédek, orvosok, stb. akkor a magyar cigányokkal is lehet valamit csinálni.

  57. Bármilyen „gonoszok”, vagy „intoleránsak”voltak mai szemmel őseink, az akkori normák szerint lehetne csak ezt értékelni. Akkor pedig nem voltak rosszabbak egy ázsiai despotánál, vagy egy fekete törzsfőnöknél, aki adott esetben saját törzse tagjait is eladta. Vallásukban központi szerepet játszott a szeretet, a befogadás – azt elismerem, hogy legtöbbször csak szólam szinten, vagy pont a fordítottját valósították meg – végülis többek között ezért nem haltak ki…. De azért legalább törekedtek valami összemberi jóra, úgy ahogy az ő idejükben ez lehetséges volt.

    Ma viszont az a politikai szándék, hogy fehérek érezzenek bűntudatot a rabszolgaságért, gyarmatosításért, stb ., az csak azt erősíti, hogy belátható időn belül kontinensünk két nagy államszerveződésből fog állni: nyugaton Európai Kalifátus, keleten Cigányisztán. (persze néhány enklávé északon meg fog maradni, ahol vámszabad lesz az alkohol, meg nem üldözik a liberálisokat…)

    Hogy ez ma kinek jó?

  58. 68:
    Szvsz nyilván nem a faj, meg a vér (bár azért a genetika be tud kavarni), hanem az a kultúra, aminek nagyobb részét már kisgyerekként (suli előtt) elsajátítja. A spártaiak meg tudták csinálni, hogy a kisgyereket elveszik anyjától, hogy tökéletes spártait faragjanak belőle. Újabb – „sikeres” – példa a török janicsárok esete.

    Ma viszont egyszerűen elképzelhetetlen az ilyesmi (és akkor még keveset mondtam).

    NWO? (csak ötletelek..)

  59. 68!
    Tibor bá Te megint reménykedsz egy abszolut reménytelenbe..
    Van olyan cigány aki hátat fordított az életformájának,van akinek sikerült jutni valamire ,van akinek nem..De akinek kicsit sikerült feljebb jutnia ,az nem segíti a fajtársait aki lejjebb van,hogy annak is sikerüljön..Sőt!Akinek sikerül kicsit feljebb menni,az még a magyaron is rúgna,vagy rúg is egyet ahol tud..Azért mert az magyar..Ne legyenek illúzióid felőle.A cigány vér ,az cigány vér.Az mindig ki fog jönni belőle..Nincs benne köszönet..Nem kell őket kihúzni sehonnan,mert magukkal rántanak..(Egyébként meg van annyi pénzük mint a sz@r)

  60. 71 melike00

    Huh, Melike, ebből aztán süt az engesztelhetetlen kirekesztő hozzáállás.
    Szerintem nincsenek ilyen ismerőseid, legfeljebb a médiából szerzed az ismereteidet. A beilleszkedett alatt nem a kivagyi, vastag aranylánccal villogó gazdag cigány vállalkozót értem, az egyáltalán nem beilleszkedett, hanem megtalálta az érvényesülés útját a maga kulturális hátterével együtt.
    Akiket én ismerek, azok olyanok, mint karbantartó csoportvezető, turbinagépész, erőművi diszpécser, nevelőtanár, és még lehetne sorolni. Teljesen beilleszkedtek, szeretik őket a kollégáik, nem gazdagok, csupán normális szinten élnek.
    Egyben van igazad, legtöbbjük teljesen elvágta a köldökzsinórt, nem akarja, hogy bármi köze legyen a cigánysághoz, örülnek, hogy lekerült a stigma róluk, és nem akarják kockáztatni az összemosást.

  61. 72!
    Mondok valamit,de van ismerősöm..Volt is hozzá egy két szavam mikor úgy viselkedett ahogy nem kellett volna…Ezért írtam azt amit..De neked ezek szerint szerencséd van..

  62. 69: murcielago
    A despoták meg a törzsfők is megérik a pénzüket, de,
    1. egyik sem a „keresztényi szeretet” nevében teszi amit… 2. Mekkora egy kannibál törzsfőnök hatósugara?
    Amit a fehér ember a bibliával, az alkohollal, a lőfegyverrel és a misszionárius pózzal művelt az nem menthető semmivel! Fehér emberként mindezekkel szembe kell néznünk.
    A karma törvénye nem a kettős könyvelés szabályai szerint működik.

  63. 57: Orbán érettségi tabló képe, valamint a pipás fotója is mindent elmond. Érdemes rákeresni, ha még nem láttad őket. 🙂

    70: Mind a spártaiak, mind pedig a janicsárok esetében az anyjuktól elvett gyerekek feladata a katonaság tagjaként felnevelkedve más emberek megölése volt. Hasonló módszereket a XX. században a vörös khmerek alkalmaztak, de nem hiszem, hogy olyan nemzetközi megítélésre vágyunk, mint az övék.
    Ráadásul a modern harcászatban mit sem ér már a puszta létszám…

  64. Pozitív diszkrimináció alapján akár elnök is lehet az egykori rabszolgából (a jövőben játszódó „hálivudi” filmekben rendre színes bőrű az USA elnöke (nemcsak a mai valóságban), ahogy az okos és bátor akcióhős és a nagydarab, és emberséges rendőrfőnök is az legtöbbnyire…a dramaturgiai ellensúly pedig hát ugye a hetvenkedő, buta, szánalmas fehér…(lényeg, hogy a néző ne vele azonosuljon)…

    Az azért az amerikaiak mellett szól szvsz, hogy amikor egykori rabszolgáikat importálták, akkor az nem látszott olyan rossz ötletnek. Amikor viszont az európai muszlim-import és a multi-kulti felpörgött, akkor csak a vak és a hülye nem látta, hogy ennek súlyos következményei lesznek az európai kultúrára, mégse tettek máig tartóan ez ellen semmit. Persze lehet, hogy karma. Áldozattá válni is karma.

  65. 74:

    „és a misszionárius pózzal művelt”

    nők véleménye szerint ez egyáltalán nem olyan rossz 🙂

  66. 77: A pózzal semmi gond, az így terjesztett kórságokra gondoltam.

  67. 68:
    Tibor bá’:
    Félreértés ne essék, én is annak örülnék , ha a cigányság integrációja sikerülne.
    Nem a muszlimok miatt, hanem mert ez mindenkinek jó lenne.

  68. 79:
    Én senkit se értek félre. Az álláspontom pedig elégé egzakt. Kellene találni megoldást.
    Nem fogunk találni.
    Ha találnánk, mind a két csoport jól járna.

    És senki ne legyen tévedésben. Ez nem faji kérdés (vér?) ez kultúra. Egy kultúrának hátat lehet fordítani, a genetika nem megváltoztatható.

  69. 81.

    A tárgyban egyetlen pontosan definiálható genetika van :
    a homo sapiens fajé.
    Ezen belül nagy a szórás,bár tudjuk, hogy minden relatív, a földrajzi régiók között más más területen más más konkrét variáns a gyakori.
    A rasszok egymáshoz viszonyított sajátosságait még vizsgálni sem nagyon lehet, részint technikai, részint kulturális okokból.

  70. 67. Hubab

    Azok a szep szal barna legenyek a diszzaszloalj tagjai. En ugyanabban a laktanyaban szolgaltam evekig, es a mi alakulatunknal is voltak barna legenyek, ugyanis a Borsod Somogy es hasonszoru, kormanyunk altal munkahellyel jol ellatott megyekbol mashogy nincs menekves, marad a katonasag. Ettol fuggetlenul en becsulom azokat a sracokat akar feher/sarga/lila/zold mert amennyit ezek gyakorolnak, allnak abban a franko muszalas ruhaban a verofenyes napon heteken keresztul egy – egy allami unnepsegert, emellett pedig temetnek koszoruznak eloljarokat fogadnak stb. Es mindezt meg lehet nezni mennyiert csinalja egy tisztes sorallomanyu… Mondjuk nekik van tulora potlek meg diszelgo is, de en annyiert nem csinalnam ezt, nem hiaba nagy a fluktuacio koztuk es egyeb problemak is elegge gyakran felutottek a fejuket…

  71. 57: Hallottuk persze ezeket mindannyian, és nem is csak Orbánra vonatkozóan. A felmenőit nézve egyik sem tűnik valószínűnek, de talán lényegtelen is. Sajnálatos, hogy most a családi adókedvezmény kiterjesztésével foglalkoznak csak, inkább tendenciává kellene tenni az évenkénti kis mértékű emelését. Attól tartok, hogy ha a másik oldal kerül hatalomra, akkor vagy megszünteti, vagy átformálja olyan juttatássá, ami mindenkinek jár.

    58: Ilyen nagy arányjavulást én nem tapasztaltam, de egyaránt nőni látszik a magyarok születési száma és csökkenni a cigányoké, bár ez utóbbi nagyobb mértékű.

  72. Jelenleg Frankfurtban élek a feleségemmel és a kislányommal. Ha kimegyünk a játszótérre, a lányom megdöbbentő kisebbségben van fehér bőrével, szőke hajával és kék szemével.

    Eddig nem gondoltam bele, de Tibor bának igaza lehet. Nagyon is könnyen lehet, hogy 30 év múlva azok a srácok fogják kormányozni Nyugat-Európát, akik most a kislányommal együtt rúgják a port a grundon.

  73. 83 JR69

    Nagyon jó Pokol összefoglalója, rádöbbenti az embert arra, hogy mi lesz itt, ha a jelen tendenciák folytatódnak.
    Viszont ő nem foglalkozik azzal az alternatívával, ami a poszt témája, a cigányság integrálásával. Lehet, hogy igaza van, és erre nem alkalmasak, vagy mi nem vagyunk alkalmasak ennek a megoldására, de akkor az lesz, amit ő jósol.
    Ő ugye abban látna még esélyt, hogy az érintett országok közös fellépéssel kényszerítsék ki az Únióból a csatlakozási feltételek újrafogalmazását, amibe be kéne venni a hazai munkaerő védelmét is, vagy a kohéziós alapokat az ebből fakadó problémák csökkentésére is lehessen használni. Persze a nyugat hülye lenne ebbe belemenni, hiszen ők a nyertesei a helyzetnek, az ő problémáikat elodázza a jelen folyamat.
    Pokolnak a cigányság integrálása fel sem merül alternatívaként. Úgy látszik ő pesszimista ebből a szempontból, úgy fogalmazza meg, hogy „nem alkalmasak a versenyen alapuló fejlett kapitalista munkaerőpiacon”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük