(1163) HŐHULLÁMOK

Tibor bá online

 

~ab024Kertem vén diófájának árnyékában (én ültettem 30 évvel ezelőtt) 35°C a levegő hőmérséklete, amit lassan már kezdek nagyon unni. Betámolygok a néhány fokkal „hűvösebb” szobámba, ahol a számítógépemen vár egy poszt, most küldték át Amerikából a következő csábító címmel: 2040-re a szélsőséges hőhullámok száma megnégyszereződik – bájos. Ha megengeditek, lefordítok pár bekezdést, csak úgy találomra.

Sziasztok srácok, remélem, jól vagytok. Ez csak egy gyors bejelentkezés, mert szeretnélek benneteket emlékeztetni, hogy pillanatnyilag a szó legszorosabb értelmében szétdúljuk a bolygónkat, poklot gyártunk a Földből. Egy új tanulmány tartalma According to a new study némileg el fogja szarni a hangulatodat, mert a jelek szerint a szélsőséges hőhullámok szinte lehetetlenné fogják tenni a gabonatermelést, ráadásul várhatóan horrorisztikusan lesznek és gyakoriak a következő 30 év alatt. És most jön a legrosszabb hír, tehát ülj le, ha még nem kaptál infarktust – ez akkor is be fog következni, ha az emberiség, mától visszafogná az üvegházhatású gázok kibocsátását. Szóval tegyük egyértelművé, amiket most tapasztalunk, ezek a hőhullámok az 1950-es években kezdődtek, és ebben a pillanatban a globális szárazföld területének 5 százalékát érintik egy adott időben. Legalább is Dim Coumou klimatológus szerint, aki a Potsdami Klimahatáskutató Intézet munkatársa. Ha légkör CO2 tartalma tovább növekszik (mint tudjuk már átlépte a 400 ppm határt), akkor 2100-ra a szélsőséges hőhullámok a szárazföld 85 százalékán lesznek jelen. Az ennél is nagyobb hőség pedig 60 százaléknál lesz tapasztalható. Na, ezt nevezik földi pokolnak. Ennek az emberiségre mért hatásáról mindenki elgondolkodhat.

Eddig szólt a fordítás, még csak annyit, ha a belinkelt url-t nem nyitottad ki, akkor még leírom, hogy James Hansen, a globális felmelegedés atyja szerint 1950 és 1980 között egy-egy extrém hőhullám előfordulási valószínűsége 1:300volt. Ez mára 1:10-re növekedett. Ez tehát nem tudományos elmélet, hanem tudományos TÉNY.

Most néztem utána. A légkör CO2 tartalmának mérése 1959 óta folyik. 1961-70 között évi gyarapodás 0,9 ppm volt, 1981-90 között ez az érték 1,55 ppm-re nőtt, 2001-2010 között tovább növekedett 2,04 ppm-re. 2012 júliusa és 2013 júliusa között 2,93 ppm volt a növekedés, ami t9öbbmmihnt háromszorosa az 1960-as évekének. Vonjátok le belőle azt a következtetést, amit akartok.

~ab025New York – Brooklyn – Coney Island – 2012 egyik hőhulláma alkalmából
__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________

16 gondolat erről: „(1163) HŐHULLÁMOK

  1. Várom Curix szavait.Engem már csak ő tud megnyugtatni 🙂
    Maximum valamiféle génkezelt moszat termelését tudom elképzelni a tengerekben.Normális étel helyett.A szántóföldeknek már lassan annyi.Ha öntözik akkor elszikesedik.Nem látok kiutat.Rossz érzésekkel fordítom el a slusszkulcsot az ilyen posztok után ,bár igyekszem minimalizálni az autóhasználatot.
    Persze már úgyis mindegy.

  2. 2:
    A széles társadalom, főleg a zöldek, azt hiszik, hogy csak rajtunk múlik, ha szelektíven dobáljuk el a hulladékot, ha csökkentjük a lábnyomunkat, stb. Sajnos NEM. A sorsunk elkerülhetetlen. Egyre kényelmesebben akartunk élni (ami egy természetes emberim törekvés) dolgoztattuk magunk helyett a gázolajat. A többi meg már következmény. „Ez van megírva a nagykönyvben”.

  3. Nem kell beszarni!
    A természet eddig is megoldott mindent, ezután is meg fog.
    Legfeljebb az ember nem fér bele ebbe a megoldásba.
    Na bumm.
    Akkor mi van! 😀

  4. „Ugyancsak lényeges szerephez jutott a régmúlt klímákban a légköri szén-dioxid mennyiségének természetes ingadozása is. Amikor lehűl az éghajlat (bármilyen természetes okból), akkor az óceánok nehezebbé váló felső rétegei sokkal több szén-dioxidot juttatnak az óceán mélyére, mint állandó éghajlat idején, vagy pláne az átkeveredést fékező melegedő időszakokban. Emiatt csökken a légkör széndioxid készlete, ami tovább fokozza a lehűlést.

    Az éghajlat régmúlt változásai emiatt időben valamelyest megelőzhetik a szén-dioxid koncentráció változásait. Ez a körülmény azonban nem valós érv amellett, hogy napjainkban, amikor a szén-dioxid többletet már az ember okozza, ne a szén-dioxid és más üvegházgázok lennének a jelenkori felmelegedés okozói.”

    Forrás: met.hu

    Milyen érdekes valójában, hogy itt (is) konkrétan bevallják, hogy korábban a klímaváltozásokat követték a CO2 emelkedő és csökkenő mennyiségét a légkörben, de ez nem vonatkozik a mai korra, holott a természetes CO2 kibocsájtáshoz képest, az emberi tevékenység minimális CO2-t enged a légkörbe. Ez is TÉNY.
    Az is tény, hogy a földtörténet klímaváltozásait SOHA nem a CO2 mennyisége határozta meg.

    Hát skacok ezért nem félek a CO2-től. A CO2 pl. egy pitiáner jelentőségű üvegházhatású gáz a vízgőzhöz képest, amit nagyon sok helyen elfelejtenek kiemelni, és előszeretettel a CO2-t, mint legerősebb üvegházhatású gázt említik. TÉVES.

    Mindegy, csak egy újabb szkeptikus gondolatmenet.

    Tibor bá előző klímás posztjában leírta, hogy jelenleg egy jégkorszakba kellene belemennünk, ehelyett jól befűtöttünk, és 2100-ra megsülünk.

    Tételezzük fel, hogy nem eregetünk ennyi CO2-t, ami 95% szerint felel a globális felmelegedésért, akkor most egy jégkorszakkal kellene szembenéznünk.

    Tibor bá, nyugodtan kiírhatsz egy szavazást, hogy ki szeretne jégkorszakot, felmelegedés helyett? Bár kissé paradox, hogy valójában a definíció szerint ma is jégkorszak van, de én nem erre gondolok.
    Én mindenesetre nem szeretnék egy olyan klímát, ahol Európát az Alpokig 2-3000 méteres hó borítja. A túlélési esélyek tényleg a nullára esnének ilyen lélekszám mellett, míg egy melegebb klíma több lehetőséggel jár.

    Mellesleg továbbra sem hiszek a klímával kapcsolatos horror szcenáriókban, egyetlen okból kifolyólag: IPCC ide meg oda, a mai napig tiszta sor, hogy egyetlen tudos csoport sem képes a klímánkat modellezni, még múltbeli megtörtént eseményekre sem egyértelmű a válasz, akkor hogyis tudnának 100 évet előre megjósolni?

    Elárulom: sehogy!

    A hosszútávú klímamodellek olyanok, mint a 30 napos időjáráselőrejelzések. Az idő haladtával egyre pontatlanabbak, majd végül teljesen haszontalanok. Már számtalan klímamodellt dobtak kukába, és még fognak is.

    Az idén is a márciusi havazás után sok klimatológus azt jósolta, hogy 100 vagy 200 év leghidegebb nyara ígérkezik… na puff.

    Végszónak pedig annyit, hogy egy melegedő klímától sem kell befosni, teljesen mindegy, hogy CO2 okozza e vagy sem. Az ember kitűnő alkalmazkodó, főleg ezzel a technológiával, ami idővel még fejlettebb lesz. Természetesen a veszteségeket is el kell majd fogadni, de ez normál.

    (és zárójelben: a megugró CO2 emelkedést Kína és India produkálja. Ha jól emlékszem nem sok jövőt adtatok a gazdaságuknak, akkor meg mitől rettegtek? Ahogy összeomlik Kína, úgy lesz tisztább a levegő)

  5. 6:
    Ha tudnád, hogy a (részben kimásolt) szöveged mennyire árulkodó! Valamint milyen mohón válogatod ki a félreérthető dolgokat.

    Celesztikusan valóban a jégkorszak felé tartottunk, de nem 20-30 év alatt, hanem év ezredek alatt.

    A CO2 nem a legerősebb üvegházhatású gáz, ezt sose mondtam, de a legtöbb van belőle, és egy molekula átlagosan 200 év alatt bomlik fel. A pára szerepe nem növekedett meg. Ebbe csak a szkeptikusok kapaszkodnak bele.

    A 20-30 éve készített modellek előrejelzéseit ellenőrizve meglehetősen pontosak voltak a mai napig. De nem ez a lényeg, hanem az, amit már a saját bőrünkön tapasztalunk. Ok. Nem tudják pontosan megjósolni, mikorra olvad el az összes jég nyáron az Északi.sarkon, de az tény, hogy ma már csak fele van annak, ami 20 éve volt. Ha ez lineáris, akkor még 20 év és eltűnik a jég, de nem lineáris. Nos akkor mennyi 5 év, 10 év? Nem mindegy?

  6. 6

    „(és zárójelben: a megugró CO2 emelkedést Kína és India produkálja. Ha jól emlékszem nem sok jövőt adtatok a gazdaságuknak, akkor meg mitől rettegtek? Ahogy összeomlik Kína, úgy lesz tisztább a levegő)”

    http://www.ng.hu/Fold/2003/12/Ujabb_veszely_a_Foldre_a_globalis_elsotetules

    „Stanhill és Cohen 2001-ben tették közzé azt az eredményüket, miszerint a Földön mért napsugárzás 0, 23 és 0, 32 százalék közötti ütemben csökkent évente, 1958 és 1992 között.”

    „Farquhar felfigyelt arra, hogy a világméretű felmelegedés rejtélyes módon nem növeli, nem gyorsítja fel eléggé a Földön lévő hatalmas víztömegek párolgását. Sőt, az utóbbi időben nemhogy nagyobb lenne a párolgás, hanem inkább csökkenőben van ez a jelenség.
    Farquhar könnyen lehet, hogy rájött a rejtély okára. A globális elsötétülés ugyanis szerinte semlegesíti a felmelegedés hatásait, legalábbis az óceánok esetében. Hiába van ugyanis melegebb, az óceánok kevesebb direkt fényt kapnak a Naptól, amely a Föld egyetlen külső energiaforrása.”

    „a kutatók azt feltételezik, hogy valami történt a Föld légkörével, valami megakadályozza a teljes fénymennyiség eljutását a felszínig. Sokak szerint a levegő szennyezettsége ad magyarázatot a jelenségre. A levegőbe került koromszemcsék, esetleg egyes kémiai anyagok, mint például a szulfátok, visszaverik a napfényt, illetve nagyobb és hosszabb ideig fennmaradó felhősödést okoznak.”

    Esetleg retteghetünk attól is, hogy Kína és India összeomlik és tisztább lesz a levegő. Csöbörből vödörbe.

  7. Második osztályban azt tanultuk, hogy a Nap felmelegíti a talajt, ami felmelegíti a levegőt. Azt hiszem, ha a levegőben szennyeződés van, akkor a Nap már bizonyos részben közvetlenül a levegőt is felmelegíti (mivel a fényvisszaverés hatásfoka nem 100%). Nyilván itt az egyes folyamatok egymáshoz viszonyított erőssége lesz a döntő.

  8. 8:
    A National Geographic tudományos bulvár magazin. Igényes ember nem olvassa, és semmi körülmények között nem hivatkozik rá. 🙁

  9. Régen jártam erre, most valahogy idetévedtem, (egy régi „könyvjelző” filet töltöttem rá a foxomra)és lám, nem csalódtam: fő témák a nők, a szex, a felmelegedés, az orbánfóbia stb. Engem egyszer már kitiltott Tibor bá, lehet, most végleg teszi. Nos, a felmelegedésről… sokadszorra. Tény, nem tudjuk jól előrejelezni a klímaváltozást (mert nincsenek jó modellek!) de, biztosan akarjuk-e? Biznisz az biznisz! Márpedig a klímaváltozás „lebegtetésében” óriási üzlet van! Csak a CO2 kvótakereskedelmet lásd! Tény: a vizgőz erősebben üvegházhatású. Tény: az óceánok CO2 kibocsátása (pozitív visszacsatolás) növekszik. Tény: az óceánok és a szibériai tundra metánkibocsátása növekszik és ez is erősebb hatású, mint a CO2. Tény: ma már az emberi tevékenységből származó kibocsátást – csak erről nem beszélünk! – ha leállítanánk sem (de nem tudjuk!)változna a helyzet. Az ember azt mondja most élek, most akarok jól élni! Ezt pedig a mai technológiai/technikai növekedés – az ún. fogyasztói társadalom – jól jellemzi. És nemigazán érdekli a jövő. Ha mégis, akkor sem tud tenni semmit, mert ahhoz összefogás(?!) hatalmi diktatúra kellene. De a diktatúrák nem a JÓ érdekében szoktak létrejönni. (lásd… de nem sorolom). Ami pedig a jövőt illeti az én nézőpontomból: az egyensúlyokat a természet mindig helyreállítja, vagy így, vagy úgy, vagy gyorsan, vagy idővel, de mindig. Az új egyensúlyban persze más dolgok lesznek preferálva, egyáltalán nem biztos, hogy az ember. Itt csak megjegyzem, sokkal nagyobb probléma a túlnépesedés, mint az üvegházgázok, de ugyebár arról nem, vagy nehéz polkorrekt módon beszélni! Az meg matematika, hogy bizonyos egyedszám után jön a túlszaporodás. Ezt a bizonyos egyedszámot az ötvenes években pedig már túlléptük.

  10. Nagyon jó a poszt, és jók a hozzászólások is. Talán csak az hiányzik, hogy „hallgattassék meg a másik fél is!”

  11. Hát a borúlátó jóslatok eddig se nagyon jöttek be, és miközben megy a rettegés a körülmények miatt, a mezőgazdaság mind világ, mind magyarországi szinten kiváló eredményeket produkál.
    Emellett a fák zöldelnek, a vizeinkkel nincs baj, és ha egy „kizsákmányolt” földterület véletlenül műveletlen marad egy évig, rögtön burjánzik rajta az élet.

  12. 14:
    Hallottál már a „Earth Overshoot Day”-ről? Ha nem, akkor üsd be vagy olvasd el a vasárnapi posztot. Lehet, hogy meg fog változni a véleményed.

  13. 10

    „A National Geographic tudományos bulvár magazin. Igényes ember nem olvassa, és semmi körülmények között nem hivatkozik rá.”

    http://index.hu/tudomany/2013/09/27/ipcc_jelentes_2013/

    „…míg a mostani eredmények már mindent figyelembe vettek. Például a gázkibocsátás miatt megnövekedett szennyezés részecskéinek fényvisszaverő, vagyis hűtő hatásait is. Ez a visszatükrözés harmadával csökkenti az adatok szerint az üvegházhatású gázok által okozott felmelegedést.”

    Ha az Indexet olvasom lehetek igényes ember?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük