(2801) ASPD

Tibor bá’ online

 

Ez a négy betű az „antisocial personality disorder” rövidítése, ami magyarul annyit jelent, hogy „antiszociális személyiségi zavar”. Amerikai kutatók szerint a 18 év feletti férfiak 3, míg a nők 1 százaléka „szenved” ebben a betegségben. A szenved szót azért tettem idézőjelbe, mert valójában nem az illető szenved tőle, hanem a környezete. Végeredményben 50 ember közül egy ASPD szindrómát mutat. Ha ezeket közelebbről megvizsgáljuk, akkor világossá válik, hogy egy ilyen egyén egyáltalán nem veszi figyelembe a társadalmi szabályokat, a kulturális normákat, izgága viselkedésű, és tökéletesen hidegen hagyják mások érzései és jogai.

Az amerikai pszichiátriai társaság meghatározása szerint azt lehet ASPD betegnek nevezni, aki az alábbi hét meghatározásból legalább négyet kielégít:

– A társadalmi normák törvénybe ütköző, folyamatos figyelmen kívül hagyása.

– Görbeúton járás, amire jellemző az krónikus hazudozás, álnév használata, mások rászedése haszonszerzés céljából.

– Kapkodó magatartás, ami tervezési képtelenséghez vezet.

– Agresszivitás és felingerlődés, ami verekedés kezdeményezésében, letámadásban nyilvánul meg.

– Saját és mások biztonságának felelőtlen semmibevevése.

– Következetes felelőtlenség, amire jellemző a munkavégzés ismétlődő elhagyása, anyagi kötelezettségeinek az elhanyagolása.

– Mások meglopását, megbántását, vagy azokkal való rosszul bánást követően a bűntudat teljes hiánya.

Az ilyen emberek mindent, ismétlem, MINDENT elkövetnek a hatalom megszerzése érdekében. Pszichiátriai megfogalmazás szerint ezek az emberek pszichopaták, akik normál körülmények között gyógykezelésre szorulnának. Ehelyett azonban rendszerint szert tesznek valamiféle hatalomra. Rossz esetben egy egész ország válhat martalékukká.

Végül felmerül a kérdés, hogy miután hazai vizekre evezünk, mi az ördögnek szolgálunk ki egy ilyen bűnöző elmebeteget? Az ilyen pszichopaták megbolondítják az egész országot, ami világosan kitűnik az öngyilkosok, valamint az erőszakos cselekedetek számának a rohamos növekedéséből.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

11 gondolat erről: „(2801) ASPD

  1. Volt egy ismerösöm, aki egyszer régen azt mondta, hogy a szerelem egy reménytelen dolog. Ugyanis mit lehetne tenni akkor, ha valakinek még egy váza virágról is ugyanaz jut az eszébe?

    A többi emberi érzés is hasonló lehet… :-DDD

  2. „Végül felmerül a kérdés, hogy miután hazai vizekre evezünk, mi az ördögnek szolgálunk ki egy ilyen bűnöző elmebeteget?”

    Tibor bá

    Mert mi magunk is kollektiven hajlunk az effajta viselkedésmodra? (legalábbis az orszag fele) Mert jol tudunk azonosulni egy ilyen karakterrel?
    Más ép elméjü logikus magyarázat erre ugyanis nincs.

  3. 2 – Curix:
    Nem azonulásról van szó. O1G ragyogóan alkalmazza a tömeg irányításával kapcsolatos elméletet, és persze törvénymódosításokkal egyengeti az utat.

  4. Hát szerintem azért Tibor bá’, mert a többi a hatalom közelében lévő is ugyanolyan Pszichopata! Nem sok külöbséget látok a politikai palettán lévő egyéb prominensek között sajnos. Meg hát aki nem pszichopata nem is tud még a hatalom közelébe sem férkőzni. Ha meg valami csoda folytán mégis, akkor nem bírja az állandó nyomást. Ezeket a csúcs politikusokat az állandó nyomás, konfliktus élteti. Amitől te gyomorfekélyt, meg szívinfarktust kapsz, ők lubickolnak benne!

  5. ASPD szindróma…

    Emlékszem ezt 50 éve Magyarországon már leírták, csak éppen TBZ-nek (társadalmi beilleszkedési zavarnak) definiálták. Ezek szerint itt vannak a „vírusgazdák”, és mára már Amerikát is megfertőztük 🙂

    Úgy tűnik, helyi érzéstelenítés, kábítás itt már egyetlen országon sem segít – majd a komplex sokkterápia…

  6. Ahhoz hogy 2018-ban valaki képes legyen Orbán Viktorra szavazni ahhoz bizony személyiségzavarral, de minimum nagyon sulyos erkölcsi válsággal kellett hogy rendelkezzen az illetö.
    A végeredményt pedig mindenki látta.
    Itt nem arrol van szo hogy egy joravalo népre véletlen ráeröszakoltak egy csunya diktátort. Hanem arrol, hogy ez a joravalo nép kinevelt magabol egy ilyet és hatalmon is tartja és ilyenkor nem lehet csak O1G-t felelösségre vonni, hanem meg kell ezt tenni a fél országgal is, és tetszik nem tetszik ki kell mondani azt is, hogy Magyarországon legalább a fél ország zavart elméjü.
    Ezek nagyon durva és kemény szavak, de ez van.

    Unicornis egyetértek. Ma vezetö politikusok csak pszichozisos emeberek lehetnek. Egyetlen ép elméjü sincs köztük.

  7. 6 – Curix:
    Néhány éve volt egy posztom, ami arról szólt, hogy itt a fél ország elmebeteg. Ugyan arra a következtetésre jutottam mit te. De, ha valaki elhiszi, hogy a másik oldal ránk akar szabadítani sok ezer nőket megerőszakoló, fejeket levágó muszlim férfit (a fejlevágás, a határ megostromlása videon bemutatva). Ismétlem, ha elhiszi akkor a döntés logikus. Az igazi kérdés, miért hiszi el? Mert nem tájékozott. Miért nem tájékozott? Azért mert meló után nem olvas, hanem söröz a haverokkal, és a foci meccseket elemzik. — A másik. Emlékszel Attila (PV)-re? Nem hülye a pasi, de egész gyerekkora azzal telt el, hogy a nagyapja és az apja a padlás lesöprést emlegette. És ha nem lett volna padlás lesöprés, akkor ő most egy jómódú, gazdag ember lehetne.

  8. Tibor bá.
    Rendes, normális ember eleve nem lép politikus-pályára.
    A politika mindig ,-már az ókori Rómában is – olyan visszataszitóan aljas volt, hogy csakis eleve gerinctelen, hazug, nyomorult senkiháziak vettek részt benne..De valamikor még volt bennük valamelyes elementáris szégyenérzés és félelem.Szégyen volt, ha valami disznóság napvilágra került és egy ország szeme elött kellett állniok, félelem a bukástól, ahonnan annakidején nem volt felemelkedés.
    Manapság? A tettenért tolvaj belekacsint a kamerába.!
    A nép, a választópolgárok, akik ezeket megválasztják? Azok mindig is hülyék voltak, mert a népnek valahogy mindig szüksége van valakire, aki szépeket hazudjon nekik.
    És ebből a betegségből nincs kigyógyulás!

  9. 8 – bálint:
    Amit írsz azzal csak egyet lehet érteni. Nincs kiút, ezzel kell együtt élni.

  10. Nemhogy kigyogyulás nincs, de egyre fokozodik az örület.
    Sajnálom a mai fiatalokat.
    De még az én korosztalyom is szivni fog.

  11. Curix szerint személyiség zavaros, vagy erkölcsi válságban lévők szavaztak vitya és bandájára 2018-ban. Lehetséges, hogy voltak, minden párt szavazó táborában ilyenek is. Viszont a szavazók óriási része a hazug kampányokkal meg van vezetve. Mindenképpen balek, akárkire szavazzon, csak a Kleptokráciát erősíti, mert csak hazug és még hazugabb, lopós és méglopósabb között lehetséges a választás. Tibor’bá az agymosás olyan erős, hogy pár napja a London Isztambul járatra felrakott, sikoltozó muszlim erőszakos , megrögzött bűnöző mellé álltak a felháborodott, jószívű (balek) utasok és elérték, hogy levigyék a gépről. Igazi országban a tiltakozó utasoknak ajánlották volna, hogy utazzanak másik géppel. De a pécé beszéd, és az agymosás ide vezetett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük