(2176) Stabilitás?

Tibor bá’ online

Archimédes azt mondta „Adj egy fix pontot és kifordítom helyéből a világot.” A világ természetesen a helyén maradt, mert fix ponttal senki se tudott szolgálni. Ennek ellenére, egészen jól megvolt az emberiség 2300 évig, most azonban a Föld egyre inkább instabil élőhellyé válik. Környezetünk egyre nagyobb tempóban változik, és most már ott tartunk, hogy egyszerűen követhetetlen. Valamikor réges-régen az ember 20-30 évre előre tudott tervezni, és biztos lehetett benne, hogy a tervei be fognak válni. Ma már azonban semmi se stabil, semmire se lehet számítani. A 2008-as gazdasági válság megmutatta, hogy hatalmas  vállalatok is csődbe juthatnak egyik napról a másikba. Az elmúlt néhány évben azt tapasztaltuk, hogy egész kormányok eltűnhet néhány nap alatt. Olyan világban élünk, ahol már jóformán semmire sincs garancia. Talán az egyetlen garancia, hogy a technológia és a rendelkezésre álló információ egyre gyorsabban növekedni fog. A múlt évben a Világban elektronikus eszközön létrehozott információ mennyisége 1021 byte volt, amit el se lehet képzelni, kár erőlködni  vele.

Vannak dolgok, amiket teljesen természetesnek veszünk, hogy vannak, bár néhány éve még hírük se volt. A Facebook alig több mint 10 éves. Ma már el se tudjuk képzelni, hogy ne lenne (bár én boldogan lemondanék róla). Egy információkkal túlterhelt világban élünk. Valamikor Csipkerózsika álmot aludhattál 10 évig, majd a felébredés után nem tapasztaltál semmi változást. Ha megtanultad, hogy a Rákóczi tér sarkán van egy barkácsbolt, akkor oda 20 év múlva is elmehettél, megtaláltad, a helyén maradt. Ma már 3 hónap se garantált, sőt, még egy hét se. Nagyszüleink megvették a Pallas Nagy Lexikont és évtizedeken keresztül megtaláltak benne mindent, amire szükségük volt. Ez már rég nincs így. A valóban autentikus honlapokon található információ lehet, hogy  csak egy hónapig lesz érvényes, vagy még addig se. Mielőtt kiejted a szádon, hogy az „lehetetlen” kétszer is meg kell fontolnod. Nem olyan nagyon régen még azt mondtuk a gyermekeinknek, ha jól tanulsz és szerzel magadnak egy diplomát, életed végéig megbecsült tagja lehetsz a társadalomnak, és sose lesz megélhetési gondod. Most pedig kétdiplomás emberek bolyonganak állások után. Ma már nem létezik biztos állás, majd azt követve elfogadható nyugdíj. A mai harmincasoknak fogalmuk sincs miből fognak megélni idős napjaikban, ha ilyen idős napok egyáltalán lesznek. De nem csak ez. Mi lesz a betegellátással? A szociális juttatásokkal? Mnden ellenkező hireszteléssel szemben az ország a tönk szélén áll. Persze nem csak mi, elsősorban Amerika. Vezetés közben hallgattam ma a rádiót. Valaki azt mondta, most az lenne fontos, hogy munkát tudjunk adni az embereknek. Jó ötlet! Igény csak szolgáltatásokra van, termelésre nemigen, termelnek helyettünk a ferdeszeműek. Ha nincs szükség termelésre, akkor nincs munkahely. Ez ilyen egyszerű. Persze mi még viszonylag jó helyen vagyunk, mert Németország exportál, mi pedig beszállítunk, de máshol akár 40 százalékos munkanélküliség is van. És ne higgyétek, hogy az a máshol van, nekünk nem számít.  Nem, ma már az egész világ össze van kötve. Számít!  Ha valakinek eszébe jut, hogy eladja az amerikai államkötvényeket, a világ az egyik napról a másikra a feje tetejére állna. Ezért tartogatják őket a kínaiak, akik már rég bedönthették volna a dollárt, ha akarták volna, de nem akarják. Ilyen időket élünk. De a rekviemet nem én fogom mondani. A világhírű gazdasági tanácsadó Harry Schutz, aki 45 éven át küldte előfizetőinek a hírleveleit, az utolsó számban ezt írta summed up the economic collapse: „Nagyvonalakban, akkora szarban vagyunk, mint még soha a XVII. század óta. Az 1929-es válsághoz mérve a mostani gyerekjáték. A Nagy gazdasági Világválságot már réges-régen lepipáltuk. Miközben a hátramenetbe váltáshoz az USA vezetőinek nincs meg se a bátorsága, se a tisztánlátása, pedig a baj okai ott találhatók meg.” Persze az is lehet, hogy ez a félnótás Trump csinál valami hülyeséget, és egyik napról a másikra annyi.

Az igazság az, hogy mi magyarok se vagyunk felkészülve arra, ami előttünk áll. Pedig csak meg kell nézni a híradókban az „évszázad hóvihara” láttán az amerikai hipermarketek polcai órák alatt kiürültek. in a single day. Mi lesz akkor, ha majd élesben megy a dolog?

Nem tudom mi rá a pontos magyarázat, de nem csak az változik, amibe az Ember beletenyerel, de még az is, amihez semmi közünk. Valami titokzatos dolog történik az egész Földdel – bár bevallom nem vagyok babonás. Tudom, hogy van klímaváltozás, de az az ausztráliai 300 km/ó sebességű vihar ott, ahol ez sosem volt és olyan árvíz, ami 20 perc alatt egy ártatlan kis patakból hatalmas, házakat, gépkocsikat elsöprő folyam lesz, valahogy túl sok megemészteni, főleg hogy ezzel egy időben Brazíliában, Kínában és Pakisztánban is jelentkezik. Ezzel egy időben Új Mexikóban hajnalban – 25 °C-t mérnek és minden elfagy. Közben az egész világról érkeznek jelentések, hogy megmagyarázhatatlanul halak és madarak tömeges pusztulását tapasztalják. Egyre több a földrengés és egyre erősebbek. Olyan vulkánok törnek ki az egész Világban (all over the world) amik 2-300 éve szunnyadtak. A Föld felszínén hatalmas lyukak keletkeznek, amik házakat nyelnek el. Ha ez így folytatódik, el se tudjuk képzelni, mi lesz itt 10 év múlva. De mi lesz már jövőre, ha tényleg élelmiszer és ivóvíz hiány lép fel? Az igazság az, hogy a dolgok oly gyorsan változnak, hogy már fel se tudok tenni értelmes kérdéseket. Mi történik a Közel keleten? Mennyiben fog 2018 hasonlítani 2017-hez? Hogy mi várható, az „talán” kitalálható az alábbi videóból. Nincs párbeszéd, a képek érthetőek, és ha leleállítod a képsorokat, van időd az egyszerű mondatok megértéséhez.

Éljetek a lehetőséggel

(2176) Stabilitás?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nekem is voltak már ilyen gondolataim. Akkor, amikor túl sokat vacsoráztam és éjjel rossz álmaim voltak.
    A poszt túl sokat markol.

  2. Vízöntőkornak hívják ezt az őrületet Tiborbá!
    Még csak most kezd bepörögni.

  3. Szerintem nem az események mennyisége lett több, hanem sokkal gyorsabban szerzünk mindenről tudomást és emiatt tűnik többnek az egész. Az orosz-japán háborúban 1905-ben még tábori festők dolgoztak, mert túl macerás lett volna a nehéz fotofelszereléseket mozgatni. Most meg órákon belül értesülök arról, hogy Melbourneben mi történt.

    Ugyanígy felértékelődött a hírek bekerülési határa. A világsajtót bejárják néhány percre egy 20 áldozatot követelő bagdadi merénylet képei, míg egy szőnyegbombázásnak a második világháborúban nem volt ekkora hírértéke szinte.

  4. Csak azt teszitek, amit a nagy tömegek általában. Nem néztek szembe a valósággal, mert túl kellemetlen. Ezt még eljátszhatjátok egy további 5 hónapig. Addig kellemes álmokat!

  5. Megint fejtegetnék egy kicsit, de szerintem ehhez a poszthoz, és különösen a videóhoz passzol ez is.

    Van egy érdekes táblázat, ahol a Világegyetem teljes történetét egy évre tömörítik össze. Ezen a skálán a Föld csak augusztus elején alakul ki, az előember az utolsó napon, egy órával éjfél előtt jelent meg, a modern eber csak az utolsó egy perceben létezik, Krisztus pedig 5 másodperccel éjfél előtt született (a pontos értékek némiképp eltérhetnek).

    Ha az egész Világegyetem fejlődését nézzük, akkor az első fázis nagyjából az idejének 2/3-át töltötte ki, és az anyag evolúcióját jelentette: az elemi részecskékből hidrogén és hélium, majd ezekből a csillagokban nehezebb elemek alakultak ki. A későbbi szakaszban az elemi részecskék szerepe csökkent, az atomok keveredtek tovább. Az utolsó 1/3 időben a Földön – és szerintem más bolygókon is – más folyamatok váltak uralkodóvá. A rengeteg fajta elem közül néhány fontosabb (szén, oxigén, nitrogén, …) vitte tovább a fejlődést az élő szervezetek megjelenésével. Ezek egyre bonyolultabbak lettek, és a Földön egyelőre csúcspontként kialakult az ember. Persze közben más fajok is kialakultak, de azok megrekedtek a fejlődés bizonyos szintjein. Az ember esetében pedig már nem a testi evolúció, hanem a fejében lévő, és az egyedek között átadott tudás evolúciója lett a meghatározó. Mivel az információ átadásához már nem kell közvetlenül az anyag mozgása, ez a folyamat még jobban felgyorsult, mint bármelyik korábbi fejlődési szakasz. Sőt, sok területen ma már a számítóbépek kommunikálnak egymással, minimális emberi behatással.

    Az előbbiekből az látható, hogy a kezdetben egysíkú Világegyetemben egyre összetettebb, és változatosabb rendszerek jelentek meg. Ennek során a kezdetben domináns anyagok és folyamatok szerepe végül lecsökkent, és új formációk vették át az irányítást. Az egyre magasabb fokú szerveződés azonban egyre kisebb térrészekre terjed csak ki. Ebbe a forgatókönyvbe sajnos beleillik az is, hogy az egyre jobb életkörülmények egyre kevesebb ember számára biztosíthatók. Valamint a gazdasági növekedés is a rendszerbe kódolt szerveződés egy emberi megnyilvánulása lehet. Sőt, még a kamatos kamat is illik ebbe a képbe. Szerintem lassan elérkezünk oda, hogy már az emberi faj – az ő adottságaival – sem bírja a tempót. Vagyis gyökeres változás következik, amiben vagy alkalmazkodunk, vagy elbukunk, és egy eddig szunnyadó evolúciós ág veszi át a vezető szerepet. Nem ez lenne az első eset a Föld történetében.

  6. Tibor bá ! Miért 5 hónapig játszhatunk még el azzal, hogy nem nézünk szembe a valósággal? Miért nem 3 hónapig, vagy 60 hónapig???

  7. Jé, pont 5 hónap múlva születik a fiam, én bizakodó vagyok!

  8. Tibibá, lehetne kérni néhány pozitív posztot?! Kicsit kezd elmenni depressziósba ez a blog…
    Nem azt mondom, hogy ne legyen világvége poszt. Legyen. De legyen mellette legalább heti 1-2 pozitív is.
    pl. csajozásról, szerelemről, állatokról (nem a kipusztulásukról 🙂 ), ausztráliáról, stb…

  9. Indiában több magas intelligenciájú ember él mint az Usa összlakossága.

    Mint mondottam nemrég, ha már valakinek ingerenciája támadt cigányozni, hát tessék megfontoltabban fogalmazni, és az “indiaizás” helyett a megfelelő jelzőt használni, ugyanis az indiaizó, brazilozó illetők roppant tévedésben leledzenek amikor képzettársításba bonyolódnak.

    A bőrszínt mint viszonyítási alapot pedig egyszer s mindenkorra el kell felejteni.

    Elnézést a túlzásnak tűnő ismétlésért, a videóban vonatkozás van erre nézve.

    Tényleg, miért pont öt hónap?

  10. 11: Ha 60 hónapot írok, vagy 3-at. Ugyanígy feltehetd a kérdést. Mkiért nem 5 hónap vagy 50? 😀

    13: Mixikém! Megpróbálom, de újabban éjszaka bedagad a prosztatám, és nem tudok vizelni. 😀 Bird ki holnapig.

  11. A klímakatasztrófáról az érdeklődőknek:

    http://www.katasztrofak.abbcenter.com/?id=38258&cim=1

    Pár éve még ez volt a sztori:

    2004. február 13., péntek 12:00 | Frissítve: 2004. február 13. http://index.hu/t…klima0212/

    Ha a Kataklizma c. blog szerepel a blogroll-ban, ajánlanék egy hasonló honlapot (csak azt nem értem, hogy Bill Gates oltást szorgalmazó videója miért nem érhető el????):
    A globális felmelegedés csalását kihasználó eugenikus gonosz teóriák:
    http://bit.ly/eO21NY

    Tibor bá: az 5 hónapot én értem, sőt korábban úgy gondoltam, hogy (a mai naphoz viszonyítva) – 5 hónap. De miért ne gondolhatnám azt, hogy a világkatasztrófát kvázi előkészítik technikai eszközökkel is, mint pl. a sugárfegyver?

    Jó étvágyat az ebédhez: egy HAARP-mániás…

  12. 17. Statikus Says: Your comment is awaiting moderation.
    Mégis ellenség lettem?

  13. Már kezdem kapisgálni, mikor jön el a világvége.
    1. fokozat: Tibor bácsi felteszi a posztot, de nincs hozzászólás.
    2. fokozat: Tibor bácsi felteszi a posztot, de én nem látom.
    3. fokozat: Tibor bácsi nem tudja feltenni a posztot, mert nincs hova.

  14. 13. Mindegy milyen poszt kerül fel, úgyis a világvége jut róla eszünkbe. Főleg a csajozós posztokról. 😀

  15. 17: Ha telirakod URL-lel, akkor persze, hogy fenn akadsz. —- Sorge is tudja az 5 hónapot, csak ez egy társasjáték közöttünk.

    Most, hogy így magunk között vagyunk elárulom, nekem akkor lesz itt a világvége amikor Burt Lancaster felakasztotta magát a Húszadik században. (az első megfejtő kap egy Született Nőket)

  16. Kedves Tibor bá!
    Mi számít jó megfejtésnek? Fiad gépeket vesz? Esetleg hamis végrendeletet iratnak az utódok?

  17. 23. Szenilitás? Asszony lelépése? Családi gazdaság tönkremenetele? Legvalószínűbb a legelső. Egyébként hosszú film.

  18. 24-25: A jó megfejtés az ok, amiért Burt Lancaster felakasztotta magát. Szerintem a helyzet az, hogy a női látogatók már tudják, de nem írják le. Ti leírnátok, de nem tudjátok.

  19. Amikor a cselédlánnyal a pajtában (aki azt mondá, hogy bikát nem lehet megfejni) megpróbálta leápoltatni magát. Akkor, ott a pajtában már nem sikerült. Önakasztás lett a vége.

  20. Verziók:
    a./Pillangó hatás (lásd: káoszelmélet)
    b./János: Jelenések Könyve
    c./Az élet (a világ, a kozmosz, a természet) lényege a változás. Ez néha gyorsabb, néha észrevétlen(számunkra) Az oka nem ránk(emberekre) tartozik.
    d./HAARP. Az emberi nagyképűség netovábbja. Lásd még a néhai Szovjetúniót: “legyőzzük(sic!) a természetet!” “Visszafordítjuk a Volgát!” (bocs, ez nem vicc, ez komoly…

  21. 31: d)- Tudjuk. Ez akkoriban úgy hívták, hogy “természet átalakítás”. És sikerült is: Nézd meg az Aral tavat! 😀

  22. Izé, mi van 5 hónap múlva?

    Ne szúrjatok már ki velem, az asszony kb. akkor lesz 6. hónapban.
    Ha nekem akkor üt be a világvége, akkor cseszhetem, sosem tudom meg, hogy fiam, avagy lányom lenne-e.

  23. Annyi számot látok itt a hozzászólásokban,hogy csak kapdosom a fejem.Hány éves is a kapitány akkor? 😮 :p

  24. 15.-re: Azért csak próbáld ki: hidegensajtolt tökmagolaj!!! Minden reggel és este egy teáskanállal! Kb. 1-2 hét alatt rendbehoz. Fontos, mert csak 5 hónapunk van!

  25. 8:A világegyetem fejlődésének forgatókönyvébe a kamatos kamat nem illik bele,mert az pusztulást okoz.A természetes kiválasztódás a biztositéka az egyre javuló teremtésnek.A pénz általi visszaéléssel mesterséges szerveződések (gittegyletek)jöttek létre.Ezek negativan befolyásolják mindennapos életünket,sőt a bolygó élővilágát is végveszélybe sodorják.”Aki másokat kihasznál,embert eszik részletekben”.

  26. 39: Lényeg, hogy stabilabbak leszünk, mint az euro – nem is mer idejönni 😉

  27. hehe. jah.
    Deák bill nekk is ha két lába lettvolna, akkor nem körző lett volna a beceneve, hanem Sta-Bill.
    Uppsz, ez morbid volt. Amúgy Komálom a fickót irgalmatlan bluest nyomott annak idején.

    No, OV megmondta, minden szép minden jó és minden egyre jobb lesz.
    Tiszta agykontroll ez a pali.
    Szuggesztív nemzet és gazdaságfejlesztés.
    Érdekesség, hogy a facebúkos oldalon nem tudtam neki írni, mert nem lehetett. Vajh miért?
    Amúgy most is hozta az okostojásfigurát, megint elpufogtatott pár okos mondást, meg fabulát.
    Komolyan mondom végig röhögtem az egészet, pedig sírni lett volna kedvem ennyi pofátlanság hallatán.

  28. Az a szép, hogy utólag legalább bevallják, hogy se az un. szakértők, de még a titkosszolgálatok se látták előre az olyan horderejű változásokat mint most Egyiptom, vagy a 2007 ben indult gazd. i válság, vagy a Szovjetúnió bomlása.
    most ezzel próbálok érvelni az ismerősöknek arra a hárításra, hogy ha akkora a kaka mint mondom az olajcsúcs stb. miatt, akkor miért nem beszélnek róla a tudósok, politikusak

  29. 33: Na jó, nem borzolom a kedélyeket tovább. 5 hónap múlva OV nem lesz soros elnök és arra számít, hogy a kutya se fog ide figyelni, és akkor meghozhatja a nagy döntéseket, ami minden lesz, csak jó nem.—- Különben Sorge! OV egy büdös szót se szólt a valutában eladósodottak védelméről. Pedig 2014-ig áttekintette a jövőt. Tipikus oligarchikus gondolkodás. A szegények és a sikertelenek (eladósodottak) le vannak szarva. Csak az az igazi magyar, aki anyagilag OK.

  30. 43.-ra !
    Tibor bá, mit mondott volna OV ? Elmondta volna, hogy erre az évre mindössze 10 milliárd forintot szán a kormány a 100 ezer devizahiteles megsegítésére? Vagyis a bankok fogják állni a cehet, mert kilakoltatni nem lehet. A bankokat már most eszi a fene. Folyamatosan nyilatkozgatnak, hogy mitől tartanak.

  31. 35.-re ! Melike00 !
    Én már tudom, hogy mi az a HAARP .
    A linket feltettem a 6. hozzászólásnál. 🙂

  32. Nem akarok OV védelmére kelni! De aki hitelt vesz fel, és nem néz jól körbe az megérdemli! -vagyis most segítsük ki azt aki hülye volt és túlválalta magát! És akkor mi lesz azokkal akik meg tudták hol a határ és inkább lemondtak valamiről…

    Egyébként én már tudom, hogy nem lesz nyögdíjjam! De eddig szerencsém van, már van kép picurka fiam! És ha még egy kis szerencsénk lenne, akkor már idén mi is elkezdhetnénk építeni a saját gazdaságunkat!

  33. 44: Sorge! Én attól tartok, hogy túlzottan beleéled magad.

  34. 46.-ra ! Azt hiszem elég érthetően fogalmaztam előzőleg, hogy a kormány gyakorlatilag a bankokra akarja hárítani a devizaadósok megsegítésének költségeit.
    47.-re ! Engem nem segít meg a kormány javaslata, mert nem felelek meg a feltételeknek.

  35. 46:
    Én meg nem akarok a deviza hitelesek védelmére kelni, a felelősség viszont nem minden esetben egyértelmű. Olyan ez mint egy vallás esetében. Az emberek zöme egyszerű lábasjószág módjára gondolkodik, vagyis nem érdekli más minthogy megtömje a hasát és minél komfortosabb fészket rakjon. Hogy szükségtelenül nagy, vagy “high standard”? Az sem feltétlen a saját igénye.

    Minden embernek van vallása, ezeknek a konzumidiótizmus, de ennek a vallásnak is megvannak a papjai.

    Tehát ne állapítsuk meg csípőből a felelősséget. Az más kérdés, hogy ezek a jószágok menthetetlenek és kipusztulásra ítéltettek, vagyis tök mindegy hosszútávon. A látszólagos “ébredésük” is csalóka, mert az csak a veszteség okozta kétségbeesésből fakadó szembefordulás, bosszúvágy, vagy hiszti, vagy mifene. De akkor sem tudom őket hibáztatni. Nem mindet.

    Folytassam?
    Inkább nem, nem akarok offolni.

    Egyébként nekem nincsen lakáshitelem, pláne nem deviza alapú.

  36. 49:
    Ez így OK lenne, ha valóban kétlábú jószágok lennének, de sajnos emberek, és a sorsukba nem fognak belenyugodni. Nekem az a politikám (vagy elképzelésem) hogy tudatosítani kell velük – és mindenki mással, akire érvényes – hogy nem élhet jobban, mint amit megengedhet magának. Ma már nem lehet szociális körülményekre hivatkozva fizetés emelést, vagy üdülő beutalót kérni. Ma meg kell tanulni szegénynek lenni, annak, aki tényleg szegény. És nincs értelme keresni az okokat, hogy miért. Mert az okok feltárása nem segít. A valós helyzetből kell kiindulni. Nulla és 78 között én már voltam nagyon szegény, nagyon gazdag, átlagos, koldul szegény, igen jómodú, kielégítő anyagi helyzetben. A XX. század már csak ilyen volt. Az volt bölcs, aki tudomásul tudta venni a mindenkori helyzetet.

  37. 49. és 50. ! Még szerencse, hogy nem ti vagytok OV tanácsadói. 🙂

  38. 46. Nagy butaságot írtál. Gondolj bele hogy valaki felvett hitelt a fizetése 20%ig, és megszűnik az állása. Aztán nem talál másikat.
    Szerinted ez hülye, rosszul informált, és csak magára vessen.

    Te láttad a válságot 2007-ben?

  39. 2001-2004 között ingatlanközvetítőként dolgoztam a fővárosban. Egyéni cégem volt, irodám a szigeten ahol éltem, egyedül dolgoztam. Sok megbízásom volt, egymásnak adták a névjegykártyámat az ügyfelek anélkül, hogy az irodámat egyszer is felkereste volna bárki is. Jól ment. Miért? Akkor lehetett a legkedvezőbb feltételekkel hitelhez jutni, lett légyen az forint vagy devizaalapú.

    Azok a családok, akiknek lakást adtam el, nem voltak pénzesek, sem túl szegények. Általában 2 gyermekesek, akkor vásárolták meg életük első lakását, vagy a 37 nm-es panelt cserélték nagyobbra. Kér kereső, két munkahely, két gyermek. Most mind bajban lehetnek. Felelőtlenek? Mert tervezni mertek? Ki számított arra, ami 2008 óta zajlik a világban? Ki látta ezt előre? Én biztosan nem és az ügyfeleim sem. Kizárólag a hiteleseket hibáztatni nagyon igazságtalan. Nemcsak a devizahitelesek, a forinthitelesek is bajban vannak, ott is változott a törlesztőrészlet elég jelentősen. És nem lefelé.

    Fel kellett volna újítani a kis faházamat a szigeten, amiben akkoriban éltem. Nem volt elég pénzem rá, de nem vettem fel hitelt. Ki tudja, miféle megérzés volt, vagy egyszerűen csak időhiány, de jól tettem. 2004 decemberében megszüntettem a vállalkozásomat, érezhetően visszaesett a kereslet, már akkor jelentősen megváltozott a lakáspiaci helyzet. Hogy most milyen, azt ti is tudjátok.

  40. 50: Köszönöm a javítást Tibor bá.

    “tudatosítani kell velük”
    Ige, ez egy jó ötlet, ám félő, hogy az is marad. Ha szétnézek a különböző fórumokon, elég hamar le tudom szűrni, az “összetételt”. Sajnos a Te hangod sem jut el messzire (nem azt mondom, hogy jó lenne, ha mától napi tízezer látogatód lenne és nagy részük nekiállna kommenteket irkálni, mert akkor biztos sokan a mostaniak közül odébb állnának).
    De mindegy is, minden embernek adva van a lehetőség a gondolkodásra, innentől saját felelőssége, hogy él-e vele. Ha így nézzük a dolgot, akkor pontot tehetünk a végére. Valamikor úgy döntött a többség, hogy a sorsát egyetlen, vagy legfeljebb néhány ember kezébe helyezi, ez főleg a nagyobb közösségekbe rendeződéshez elengedhetetlen, máskülönben a rend és a rendszer hamar szétesne.
    Ez mára annyira természetessé vált, hogy nem hibáztatható senki a döntéséért (vagy nemdöntéséért), ugyanakkor túl kényelmes is ahhoz, hogy bármiféle gondolkodásra való hajlandóságot el lehessen várni tőlük. Legrosszabb esetben egymást eszik meg.

    Azért vagyok ennyire pesszimista, mert eddig nem találtam okot az ellenkezőjére.

  41. 55: Igen, súlyosan felelőtlenek voltak, bedőltek a nyálas reklámoknak, hogy ez nekik jár. Azt hitték, hogy a régi szokások, mondások már mind elavultak – pedig vannak örök érvényű dolgok. A sors csak igazságot szolgáltat.

  42. 52: Bogár cikkét végíg kinlódtam. Logikátlan sületlenség van összelapátolva bizonyíték nélkül jó sok karakterben.

  43. 58.-ra ! Nippur ! Még most nem szolgáltat a sors igazságot. Majd akkor beszélhetünk igazságszolgáltatásról, ha a csaló bankok nagy vesztességeket elszenvedve visszahúzódnak az anyjukba!
    59.-re ! Tibor bá ! Az biztos, hogy Bogár nem olyan egyszerűen közérthetően fogalmaz, mint Tibor bá. Pedig erre lenne szükség.
    De aki végigolvassa az írását, az elkezd gondolkodni.

  44. 61.-re ! Tibor bá ! Már korábban olvastam. Nem abba az irányba fognak menni a dolgok.

  45. 64: Köszönjük, bár ez a cikk már be lett linkelve. De ismétlés a tudás atyja. 😀

  46. Igen? Azt nem láttam. Mindenesetre jól leirja azt a csapdahelyzetet, amiben a nép kinlódik.

  47. 66.-ra ! Kedves Camélia! A csapdahelyzetet már ismerjük.
    Most már a csapdából való kivezető utat is jó lenne megismerni.

  48. Ezt írják a Caméla által megadott cikkben : ” …mi az oka ennek a nagyarányú eladósodási hullámnak? A „felelőtlen” adósok maguk? Minek vették föl a kockázatos hitelt? ”

    Nos a helyzet az, hogy a kockázatra biztosítást kellene kötni. A bankok a saját maguk számára kötöttek is biztosítást. Ez a biztosítás a CDS, ami majdnem 4 %-os kamattöbblet, és ezt az adós fizeti meg a bank felé. Csakhogy az adós érdekében gyakorlatilag semmilyen biztosítás nincs kötve. Azért nincs, mert a bankok által ajánlott szerződés erre nem adott lehetőséget. Tehát a bankok tudatosan, kiszolgáltatott helyzetbe hozták az adósokat ! ! !

  49. Még a Camélia által megadott cikkből :

    ” …a lakosság eladósodásának alapvető, legmélyebb oka hazánkban az alacsony reálbérszínvonal, vagyis a humán tényező tragikus alulértékeltsége. Reálbér-felzárkóztatás nélkül soha nem lesz gazdasági felzárkóztatás, nem lesz sikeres modernizáció. Mellesleg akkor lesznek a lakosságnak megtakarításai, ha lesz miből megtakarítani. Merthogy állítólag alacsony a magyar lakosság megtakarítási hajlama. Nos, nem a hajlama alacsony, hanem a lehetősége. A humán tényezőn spórolni gazdasági öngyilkosság. Olcsó bérekkel és alacsony adószinttel versenybe szállni tipikusan egy gyarmati jellegű munkamegosztás felvállalásával egyenértékű, és csakis az adott ország lemaradását konzerválja. ”
    ( Gazda László közgazdász, egyetemi docens )

    Szerény kérdésem : Mi a somból történjen a bérszínvonal emelése??? Mert erről nem ír Gazda László.
    Az eladósodás oka egyébként sem az alacsony bérszínvonal. Lehetne szerényebben is élni !
    Megtakarítás pedig van Magyarországon ! Bár nem a néptömegek takarítanak meg, hanem azok, akik a népet kizsákmányolják.
    Összegezve : szerintem több helyen is téves Gazda László elmélkedése.

  50. 67: Ott ir a megoldásról is a cikk: “A devizahitelesek kálváriája automatikusan véget ér, ha a forintot visszaerősítjük legalább 260 forint/euró fölé, valamint ha letörjük végre az inflációt 1,5 százalék alá. Azonnal átváltható valamennyi devizahitel forintalapúra, árfolyamveszteség nélkül. Ez ilyen egyszerű? Igen, ilyen egyszerű!

    A forint fölértékelődése önmagában lefelé vinné az inflációt, olcsóbbá tenné a technikai jellegű termelési inputokat (nyersanyag, energia, alkatrész, gép), vagyis javítaná a magyar gazdaság versenyképességét.” Nekem a Jobbik javaslata is tetszik, mely szerint a szerződéskori árfolyamon kerülne átváltásra a hitel forintalapúra.

  51. 69: “Az eladósodás oka egyébként sem az alacsony bérszínvonal. Lehetne szerényebben is élni ! ” Pont erről van szó, hogy legtöbben az 1. lakásra vettek fel hitelt, családalapitás céljából. Az átlagembernek fogalma sem volt arról, milyen válság közeleg. Én is csak a hitelfelvétel után szembesültem a világgazdaság helyzetével. A párom is munkanélküli lett másfél hónapja. Mindig felsővezető volt műszaki területen, nagyon jó szakember, sorbanálltak érte a cégek, most pedig semmi, tekintve, hogy az épitőipar behalt. Ő maga is úgy látja, hogy 1-2 éven belül Magyarországon nem lesz perspektiva a számára, nincsenek projektek, nincs semmi. Akkor most menjünk ki Kanadába, vagy mégis mi legyen??? Én úgy látom, aki tud, menekül innét. Pedig én maradnék, bár a jövőt én is reménytelennek látom itt.

  52. 70.-re ! Camélia, ezt írod : “A devizahitelesek kálváriája automatikusan véget ér, ha a forintot visszaerősítjük legalább 260 forint/euró fölé, valamint ha letörjük végre az inflációt 1,5 százalék alá. Azonnal átváltható valamennyi devizahitel forintalapúra, árfolyamveszteség nélkül. Ez ilyen egyszerű? Igen, ilyen egyszerű!”

    Mikor lesz itt 1,5 % infláció??? Szerintem előbb fog sikerülni Angliát, mint egyszerű gyarmatot Magyarországhoz csatolni. 😀
    1,5 % infláció még sohasem volt Magyarországon. Magyar viszonyok között egészen egyszerűen nem lehet elérni.
    De ha sikerülne elérni, és a devizahiteleket forintra váltani, az azt jelentené, hogy a GDP 40 százalékának megfelelő mennyiségű forintért kellene devizát venni. Ezzel aztán rendesen begyengülne a forint. Ez pedig kapitális inflációt idézne elő. Ezzel a devizahitelek terhe szét lenne terítve mindenkire, akinek forintja van.

  53. 72: Brávó Soge! Egyre jobban kezdesz nekem tetszeni.
    71: Hiába menekülsz, mert “kint” is bajok vannak. Amerikában (és sok más helyen is) tombol a munkanélküliség.
    Az okokat keresve: 1) A magyarok csak felületesen ismerték a kapializmust. A nyilvánvaló csapdákat nem vették észre, mert hozzá voltak szokva az állami kontrolhoz. Ezt a helyzetet nem csak a nyugatiak használták ki, hanem a gyorsan felébredő magyarok is. Lásd pilóta játékok, étrend kiegészítők- vitaminok (Szendi, Lenkei), akapunktura, homeopátia, üdülési jog értékesítés, hazug – sokat igérő hirdetések, svindlis befektetési alapok (Baumax), stb. 2). értékesítési házózatok építése (Am-way, Aloevera) A felvilágosítás elmaradása. Szerintem a pénzügy minisztériumnak ki kellett volna adni egy pamfletet a CHF hitel veszélyeiről, ahogy az egészségügyi minisztériumnak az agyonhirdetett és hatástalan szarokkal kapcsolatban. Nem kellene a népet magára hagyni legalább addig, amíg az újabb generációk nem nőnek bele a rendszerbe.

    Mire kellett volna felhívni a figyelmet? Arra, hogy csak abban a valutában szabad felvenni hitelt, amiben a fizetésedet kapod, mert különben hatalmas kockázatot is felvállalsz az árfolyam ingadozással. Arra, hogy a forint sikeresen nem versenyezhet a frankkal, pláne 20-30 éves távon. Arra, hogy ilyen hosszútávú hitzel esedtén a családnak kell rendelkezni legalább 6 hónapi törlesztést biztosító megtakarítással. Arra, hogy a teljes jövedelmet nem lehet betáblázni. A hitel törlesztés nem lehet több, mint a család összjövedelmének a 20 százaléka. Arra, hogy ha ezeket a szabályokat megszegik, akkor tulajdonképpen tovább nyujtózkodnak, mint a takarójuk. Arra, hogy a fényes hirdetéseknek ellen kell állni és tudomásul kell venni minden családnak azt, hogy a kapi9talista társadalom melyik rétegéhez tartozik. —– De a fogyasztó is hibás. mert amikor én figyelmeztettem a kölcsönt felvevőket, akkor le lettem hurrogva, és közölték velem, hogy NEKIK MEGÉRI mert nem hajlandók várni mint a hülye ősök, akik végíg nyomorogták az életüket és csak azért ágálnak a kölcsönök dellen, mert irigylik a fiatalokat. Az egészségügyi biszbaszoknál pedig le vagyok baszva, hogy hülye vagyok, vaskalapos, stb. mert azok igenis hatnak (nehéz víz a rák ellen, meg hasonlók). Akármi is van, egyhez ragaszkodom. Az én adómat ne költsék az adósok megmentésére. Ha én ellen tudtam állni álmaim BMW-jének, akkor ezt ők is metehették volna.

  54. Szerintem a baj gyökere ott kezdődött, hogy a minimálbéreket nem emlték rendszeresn az inflációhoz mérten, így a dolgozók jövedelme nem emelkedett, ami pedig húzta volna fel a többiekét is. Az MSZP kormányzása idején 8 évig semmit nem emeltek rajta. Most meg már annyira ránőtt az alkalmazottakra a lemaradás, hogy nem tudja magát senki sem utólérni. A minimálbér emelést kellett volna egy kis adómentességgel kompenzálni,(máshol sem adóznak a minimálbérek után) és nem a milliomosok adóját nevetséges szintre csökkenteni. Azt a plusz pénzt úgyis itthon költené el mindenki, emelve ezzel esetlegesen a kiszolgáló szféra bevételeit is, és talán lenne is imitt-amott némi megtakarítás is.
    Ha egy országban nem hagyják a polgárokat már megélni sem, akkor mégis mit várnak el……?!

  55. 73.-ra ! Tibor bá ! Ezt írod : ” Nem kellene a népet magára hagyni legalább addig, amíg az újabb generációk nem nőnek bele a rendszerbe.”
    Ebbe a rendszerbe nem lehet belenőni. Az USA-ban bőven lett volna idejük belenőni. Ennek ellenére a zsidók vesztükbe vezetik a sok tinót.

  56. Tiborbá! Az akupunktura, homeopátia ezek egy ősi kultúra részei és működnek, akármit csinál magával Vágó.
    Miért pont ezt a kettőt szúrtad ki? Kozmo diszk, mágneses hátgerincmrevítő, stb az igen, azt betiltanám.

  57. 79: Mert ezek jutottak az eszembe. Attól, hogy valamit régen csinálnak, még nem lesz jó. De köszönöm, hogy igazolod az állításomat. Hiába a jószámdék, van akit nem lehet meggyőzni.

    78: Az amerikai dollárban vette fel a kölcsönt és dollárt keres. Amit felvett a házára kölcsönt az elköltötta magára. Hogy most a háza kevesebbet ér, mint amivel tartozik, nem jelent semmi változást. Fizesse úgy tovább a részleteket, ahogy be volt tervezve. Persze ezzel sokan spekuláltak. Atzok megérdemlik.

  58. Meg lehet győzni, ha valaki meggyőződött már és úgy győzköd, hogy győződjek már meg és meggyőződök, akkor meg vagyok győződve. De ha a győzködés hatására győződök-győződök de nem győződök meg, akkor engem győzködhetnek tovább…Pláne ha az ellenkezőjéröl győződök meg, akkor aztán… szóval érted?!

  59. Kedves Camélia ! Én maximálisan támogatom a devizahitelek forintra váltását ! Csak abban azért nem vagyok biztos, hogy ennyire egyszerű, mint ahogyan azt a Jobbik javasolja.
    De mindenképpen át kellene váltani a hiteleket, mert most külföldre fizetünk szinte a semmiért.

    Tibor bá ! Én nem csak arra gondoltam, amit írtál, hanem az egész amerikai életformára, az amerikai államadósságra, más népek kirablására, stb.

  60. Vannak ugyan takarékos népek, de a magyar nem tartozik közéjük. A dzsentri mentalitás sajnos benne van a többségben. (Ami egyébként szimpatikusabb, mint a francia szarrágó garasoskodása.) Szeretünk jobban élni, mint lehetne.

    Azon kívül, hogy nagyon sajnálom a hitelfelvevőket – de betegség, munkahely elvesztése azért gyakran megtörténik, ez nem indok a panaszkodásra. A válságot tán nem lehetett látni, de (az itt sokat szidott) Soros és mások is évekkel korábban megjósolták.
    Azt pedig milyen alapon várnák el másoktól, hogy most szolidárisak legyenek velük? Amikor a szép új lakásba kellett beköltözni, akkor nem hívták a többieket…

  61. 81: Én strapáljam magam a te érdekedben. Na, ne máá! (sajnos a kiejtést nem tudom leírni). Ha felhívják a figyelmedet, akkor te nézz utána, hogy melyikünk a hunyó.
    82: Persze, az egész világot rabolják 1971 óta. De ez a hülye világ hagyja.

  62. 41.-re withninaren A facebookon először LIKE-olni kell OV-nkat azután lehet csak beszólni:). Már le sem lehet vakarni, hogy lájkolom:)

  63. 73.-ra ! Tibor bá ! Nem korrekt, hogy utólag felturbózod a hozzászólásodat, mint azt a 73.-ban tetted.
    Egyébként szerintem azért tetszett a 72-es hozzászólásom, mert nem fejeztem be. Ha befejeztem volna a gondolatmenetet akkor már nem tetszene, mert kiderült volna, hogy az akkori ( Gyurcsány ) kormány hasznot húzott abból, hogy az emberek devizahiteleket és nem forinthiteleket vettek fel !!!

  64. 86: Sorge te meg vagy huzatva, nekem Gyurcsány nem a rokonom. Szerintem már neki annyi, le kellene lépnie.
    Felturbózás? Ez jobb, mint amikor “egyeseknek” nem jut egyszere minden az eszükbe és egymás alatt 3-4 bejegyzésük szerepel. Én minek apróznám szét, amikor egybe irhatom. Ezt néha megteszem másokkal is, meg kijavítok nagyon zavaró elütést, vagy az elbaszott szmájlit megjavítom, mert nem képesek rájönni, hogy ha nem hagynak előtte és utána karakter helyett, akkor szmájli helyett csak betük jönnek elő. De nem akarok egész nap csak javítgatni.

  65. 87-re:
    Csak egy apró informatikai hozzátevés.
    a 🙂 és a:-) az emotikonokat használók számára egyértelműek.
    Szándékosan nem hagytam szóközt, hogy jól látszódjék.
    A fentis kis vigyorgó szmájlifej nem egyéb, mint Bill ablakos kékhalálos bácsi hülyesége, amivel kicsit feltuningolta a netes kommunikációt. Én személy szerint gyűlölöm ezeket a kis sárga seggfejeket, de hát nincs más.
    Annak idején a sima karakterekből álló szmájlik voltak a hangulat kifejezésére a legjobb eszközök a neten.
    Kár hogy elrontották ezzel a sárgulással.
    Tehát engem nem zavar.

  66. 88: OK. Az emotikonokat kikapcsoltam. Lehet szavazni, hogy legyenek-e vagy ne legyenek. Az lesz, amelyik a több szavazatot kapja. 🙂 😀 😉 🙁

  67. 89: Nekem hiányoznak! Jól látszanak szemüveg nélkül is, és tudom mikor kell röhögni! 🙂

  68. 87.-re ! Tibor bá, a lényeg, hogy amikor a magyar emberek devizahitelt vettek fel, akkor ennek hatására erősödött a forint árfolyama és ilyen módon csökkent az infláció.
    Viszont amikor az adósok fizetik vissza a devizahitelt, akkor ennek az ellenkezője történik. Azaz gyengül a forint és nő az infláció. És ez az állapot pont az Orbán kormány idejére esik.

  69. Egy villámkérdés 🙂

    Már nem emlékszem melyik ügyeletes megmondóember előadását láttam, a bőrdzsekisét, vagy a konfekcióöltönyösét. Mindegy is, a lényeg, amit mondott az volt, hogy a devizahitelek mögött egyáltalán nincs deviza, vagyis csak forint van. Pl Frankban számolják, de forintot adnak és a bankoké az árfolyamnyereség is. Tehát a devizahitelek nem deviza-, hanem forintalapúak.
    Ez igaz vajon? Az előadó mindenesetre meggyőzően érvelt, legalábbis úgy tűnt. Persze lehet, hogy csak nekem tűnt úgy, mivel én nem értek hozzá.

  70. 94: A pontos elnevezés “deviza alapú hitel”. Vagyis a tartozásodat valamilyen valutában tartják nyilván, de forinttal fizetsz, tehát minden alkalommal a forintodat átváltják az adott valutára az éppen érvényes árfolyamon. Ezért volt őrültség így venni fel hitelt. Természetesen azt is megcsinálhatod, hogy nyitsz a banknál egy valuta számlát és kéred, hogy onnan vegyék le a törlesztő részletet. Te pedig úgy veszed a valutát, ahogy akarod és a valuta számládat fel-feltöltöd.

  71. 94.-re ! “Az előadó mindenesetre meggyőzően érvelt, legalábbis úgy tűnt. Persze lehet, hogy csak nekem tűnt úgy, mivel én nem értek hozzá.”

    A CHF átváltásakor erősödött a forint. Ez teljesen nyilvánvaló. Vissza lehet keresni. A devizaadósok tudnának mesélni a gyenge 140-150 forintos CHF árfolyamról, ami akkor volt, amikor ők felvették a hitelt. A legalja mocsok Gyurcsány pedig akkor azt hazudta, hogy azért ilyen erős a forint, mert dübörög gazdaság. Gyurcsány szándékosan megszopatta a hitelfelvevő embereket ! ! ! Jobb országban Gyurcsány már nem élne ! ! !

  72. 95.-re ! “Természetesen azt is megcsinálhatod, hogy nyitsz a banknál egy valuta számlát és kéred, hogy onnan vegyék le a törlesztő részletet.”

    Na ez az a dolog, amit az Orbán kormány követelt ki a bankoktól.
    Korábban egyáltalán nem lehetett így törleszteni.
    Az OTP például amikor CHF-el törlesztett az adós, először átváltotta forintra, majd onnan vissza CHF-re. A kétszeri váltás díját pedig levonta !

  73. 97: Dögöljek meg, ha ezt a kétszeri váltást értem. — Azt pedig nem hiszem el, hogy ne vegyék le a valuta számlámról a pénzt. A lényeg, hogy fizessek, nem? A számlámról én rendelkezem, nem ők.

  74. Tibor bá, sajtó béli nyilatkozatokból hallva azt meg tudom erősíteni, hogy nem fogadták el a bankok a CHF-et valutában, csak forintban törlesztésre. Ezek szerint megtehették, nekem is megdöbbentő volt, de nem hihetetlen, ha az utólagos kamatmódosítás sem jelentett nekik problémát. Nekem újdonság, hogy már lehet valutában törleszteni. Persze nem vagyok ilyesmiből naprakész, mióta kapitalizmus van (nálunk is ismét) még nem volt hitelem.

  75. 98.-ra !
    Íme itt a cikk az esetről.
    http://www.privatbankar.hu/frisshir/hircentrum/svajci_frank_oda_vissza_lecsapott_az_otp_re_a_felugyelet_91196
    A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ma közzétett határozatában 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OTP Bankra és azonnali hatállyal kötelezte az intézményt a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló jogszabályi rendelkezések betartására. A PSZÁF szerint ez az első alkalom, hogy a felügyelet egyedi ügyfélpanasz nyomán indított fogyasztóvédelmi eljárásban bírságot szab ki e hitelintézetre a Magatartási Kódexben vállaltak megsértése miatt.
    A felügyelet megállapította, hogy az OTP Bank Nyrt. annak ellenére nem adott lehetőséget ügyfelének, annak deviza alapú hitelének devizában történő végtörlesztésére, hogy ezt a lehetőséget a Magatartási Kódex aláírásával vállalta és ezt az előírást saját üzletszabályzata is tartalmazta.
    Az ügyféllel szemben – aki nagy összegű svájci frank alapú, lakáscélú hitelének még fönnálló részét átutalással kívánta volna törleszteni – a bank a közlemény szerint mégis azt az eljárást alkalmazta, hogy a beérkezett frankösszeget vételi árfolyamon átváltotta forintra, majd eladási árfolyamon visszaváltotta frankra, s ezt a pénzt írta jóvá az ügyfél folyószámláján.

  76. Ha nem fogadták el a törlesztést csak Forintban, akkor nem elképzelhető mégis, hogy csupán egy “virtuális” pénzváltást csinált a bank? Vagyis számokat valóban váltott, csak nem valutát?

  77. 101: Csak most láttam amit írtál.
    Mulatságos az a két millió az OTP esetében. Akárcsak a multi üzletláncok, annyiszor csinálhatnak törvénysértést ahányszor kedvük tartja, ezeket a bagatell büntiket meg bekalkulálják és még így is jobban megy a bolt, mintha mindent szabályszerűen csinálnának.

    Hitelekről: Volt egy CHF alapú autóhitelem és mikor egy összegben ki akartam fizetni, ők is (BB bank) csak forintról voltak hajlandóak hallani. Igaz ennek már jó pár éve.

  78. 102.re ! Amikor a legmagasabb volt a CHF alapú hitelek törlesztő részlete, akkor még mindig alatta maradt a forinthitelek törlesztő részletének. Ezt hogyan tudták volna megcsinálni a bankok virtuálisan, csak forint betétekből????

  79. 104: Na jó, feladom. Ezt már végképp nem értem 😀

    Akiket ismerek és CHF lakáshitelük van, azoknak mind kb 60%-al emelkedett a havi törlesztésük akkor. Ugyanez a forint hitelekről nem volt elmondható. Mondjuk azoknál alapból magasabb kamattal számoltak.
    Akárhogy is, én nem győzöm áldani a “szerencsémet”, amiért nem ugrottam bele hasonlóba. Tojok rá, hogy az én házam tíz év alatt épül fel, de az tehermentes lesz.

    Na jó, most már leszállok a hiteltémáról, úgysem ma fogom megérteni 🙂

  80. 101: Ez hallatlan fokú pimaszság, sőt aljasság. Tényleg fel kell őket akasztani!!!!!

  81. Archimédes azt mondta „Adj egy fix pontot és kifordítom helyéből a világot.” A világ természetesen a helyén maradt, mert fix ponttal senki se tudott szolgálni.

    Archimédes tévedett, mert Jézus megszületett és kifordította a helyéből a világot. Azt mondta magáról, hogy Ő maga a fix pont és a stabilitás. Én vagyok az Út, Igazság és Élet.

    Valamikor réges-régen az ember 20-30 évre előre tudott tervezni, és biztos lehetett benne, hogy a tervei be fognak válni. Ma már azonban semmi se stabil, semmire se lehet számítani. Kivéve egyet:

    2000-ben voltam Rómában a világifjúsági találkozón, ahol kétmillió fiatal vett részt és hallgatta Paolo Giovannit. Az egyik jelmondat így hangzott: Christus heri, hodie, semper-vagyis Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Rá mindig számíthatunk.

    Ha megtanultad, hogy a Rákóczi tér sarkán van egy barkácsbolt, akkor oda 20 év múlva is elmehettél, megtaláltad, a helyén maradt. Ma már 3 hónap se garantált, sőt, még egy hét se.

    Érdekes, hogy én már 20 éve ugyanabba a templomba járok. Megtalálom, ugyanott van. Igaz, megfordult benne több tucat pap azóta, de mindegyik ugyanarról beszélt: Jézus a fix pont és a stabilitás. Ha Tibor bá felkeresi gyermekkori templomát, rájön, hogy az örök igazság nem változik, csak mi magunk távolodhatunk el tőle. Ahogy teszi ezt ma az emberiség és láthatjuk a következményeit.

    Csak Jézus tanításait kellene követnünk és elhinni, hogy a szeretet az egyetlen fix pont a teremtett világban.

  82. 107: ÁMEN!

    Ez valami érthetetelen perverzitás, hogy mindenkit meg akartok téríteni. Légy boldog Krisztusoddal és hagyj minkdet békén. Mi nem akarunk üdvözölni, meghagyjuk neked, és légy vele boldog NÉLKÜLÜNK!

  83. Tibor bá! Ezt nem perverzitásnak szántam és senkit nem akarok megtéríteni, hanem nagyon is jól beleillik ebbe a témakörbe.
    A világ nem csak ateistákból áll, hanem hívő emberekből is. Mindenkinek van egy véleménye, világlátása. Én sem mondom Tibor bának és a többieknek, hogy micsoda vakságban élnek és nem látják a fától az erdőt.

    A fix pont és a stabilitás igenis bennünk van, emberekben. Mindenki képes kiforgatni a helyéből a világot, még Archimédes is képes lett volna erre, ha ezzel tisztában van.
    Gandhi is megmondta, hogy a változásnak nekünk magunknak kell lennünk. Ha saját magunkban nem találjuk meg a fix pontot és a stabilitást, akkor a világ sem fog megváltozni.

    Ha megtaláljuk magunkban a fix pontot és a stabilitást, akkor nem érdekes, hogy mi történik körülöttünk, mert nem fog bennünket befolyásolni, sőt, mi fogjuk befolyásolni a történéseket.

    A világra Jézus is csak annyiban volt hatással, hogy megmutatta ezt a fix pontot és stabilitást önmagában és forradalmat csinált az emberiség történelmében. Ha csak egy valaki is képes lenne ezt a mai világban megcsinálni, új forradalom kezdődne!

    Ehelyett mit látok itt a posztokban? Siránkozás a bajok fölött és panaszkodás! Ellenben a kertgazdaság posztok már a fix pontokat és stabilitást keresik, önmagunk és a közösség újraszervezését, új világlátás kialakítását. Erről van szó!

    Megy itt a duma, hogy nincs fix pont és semmire nem építhet az ember. Ezt a dumát én nem fogadom el, senki nem tud jobbat mondani és megcáfolni sem, hogy más fundamentumot senki sem vethet, mint amely vettetett, amely a Jézus Krisztus.

  84. Tibor bá említette, hogy tanult teológiát és eltávolodott az egyháztól, vallástól és papoktól. Nem csodálom, ugyanis fiatalemberként abba a csapdába esett, hogy a fix pontot az egyházban, vallásban és a papokban kereste. Most meg abba a csapdába esik, hogy az ősrobbanásba és az evolúcióba, a technológiai és információs forradalomban próbálja megtalálni.

    A fix pontot keresni az univerzumban rendkívül egyszerű. Honnan indult ki az ősrobbanás helyileg? Vagy honnan indult ki a teremtés helyileg? És időben? Mi magunk vagyunk a pontos helye és ideje és most is zajlik bennünk. Megy itt a duma, hogy pontosan hány milliárd évvel ezelőtt történt az ősrobbanás, mi volt az első tizedmásodpercekben és hogyan alakultak tovább a dolgok.

    Mi magunk vagyunk mindennek a kiindulópontja, csak önmagunkat kell megismerni és viszonyulásunkat a világhoz, akkor mindent megtudunk. Ha mi változunk, a világ is változik.
    Közhelynek tűnik, de így van.

  85. Pokolba?:)Ahogy embertársaimat ismerem ott már helyszűke van és csak VIP-jeggyel lehet bejutni:D

  86. 108: amúgy komolyan is azt mondom, hogy agresszivitásod a keresztény “dumával” szemben irracionális és frusztráción alapul. limojoe hite irigylésre méltó, akinek beválik, kövesse. Nekem nem tűnik valami agyatlan térítőgép-dumának, mint mondjuk a jehovistáké.

  87. Visszautalnék az 56. bejegyzésemre.
    Az alábbi okfejtésben hol van a hiba (?):
    1. Magyarország Izrael tartalékállama;
    2. Izrael állam léte a Közel-Keleten csak időleges, az olajkorszak végének közeledtével tervszerű (!) felszámolása várható (mint létrehozása is az volt);
    3. az arab világ átalakítása (!) Izraelre veszélyes konglomerátummá napjainkban zajlik;
    4. az előre eltervezettségre utal pl. a magyarországi devizahitelezéssel, banki eljárásrend keretében megszerezhető több tízezernyi lakásnak a leendő izraeli menekülteknek történő átadása;
    5. a lakásaikból kilakoltatásra kerülő – zömmel fiatal magyar emberek – tömegeit Nyugat-Európa “felszívja” (munkahely-teremtéssel, népesség-növelési célzattal);
    6. a hazánkban (az ő új hazájukban) minden lényeges létalap felett a rendelkezési jog számukra már most is nagyjából adott (később visszafordíthatatlanná válik): élelmiszer (termőföldek felvásárlása), ivóvíz (vízbázisok tulajdonlása), energia (makói gáz, és általában a közműszolgáltatók); a hatalmi viszonyok a FIDESZ (eredetileg az SZDSZ ifjúsági tagozata) 2/3-val (vajon miként osztozkodtak a jelenlegi parlamenti pártok a legutóbbi országgyűlési választások estéjén az úgymond meghosszabbított szavazási idő alatt), az erőszakszervezetek feletti diszpozícióval a rendőrségbe és az ún. „tartalékos” haderőbe beépült IN-KAL-os “harci kutyákkal”), stb.
    7. szerintem mindenki tudná folytatni, ha akarná – azonban úgy látom, hogy itt egy öncenzúrára hajlamos csapat beszélgetése zajlik egy kontrollált tábortűz körül, a tűzre csak kis rőzseágak dobhatók, nehogy messzire világítson a láng…..

  88. 112: kevés helyet ismerek, ahol kisebb a cenzúra-öncenzúra. Csak a bitang keresztényeket vágja ki Tibor bá, mint a macskát szarni! 😀

  89. 115: Nem vágtam ki. Élvezzétek! Bent van a macska, bent szarik.

  90. hmm.

    Limojoe térítsen máshol, ez nem az a hely, egyetértek Tibor Bával.
    Az, hogy te stabilitást látsz kialakulni abban, hogy pár “lökött” kétségbeesetten próbál magának egy túlélési pontot kialakítani, akkor veled baj van. Én ugyanis kétségbe vagyok esve, hogy mi lesz ha.
    Mi lesz, ha elveszítem a munkahelyem.
    Mi lesz, ha sz*rba megy az ország.
    Mi lesz, ha világválság lesz megint.
    Mi lesz, ha a hittársaid elfoglalják szép hazánkat és a templomok, Jézus házai egyszercsak ugyanúgy, mint az az általad biztos nagyra tartott könyvben is írva vagyon, kereskedők házává válik majd.
    Mi lesz, ha a magyarság annyira meg fog fogyatkozni, hogy szolganéppé válunk, vagy egyszerűen megszűnünk mint magyarság.
    Mi lesz, ha….
    Nem tudom hol van itt egy stabil pont.
    Az, hogy hiszek az istenben, Jézusban, akármiben, attól nem fog olcsóbb lenni a kenyér, nem fogok munkát kapni, nem fognak életben hagyni a fosztogatók majd és még sorolhatnám.
    Ez egy kamu rizsa szöveg, én eléggé ugrom mostanság az ilyenre.
    Téríteni menj egy ezoterikus oldalra.
    Ha arra van ötleted, tapasztalatod, hogy hogyan kell 20 m2-en 3 ember részére 1 évnyi élelmet megtermelni anélkül, hogy sokszorosítanád a halat, meg a kenyeret és a kútvízből bort csinálsz, akkor szívesen olvasom a szavakat, de ez a Jézus így, Jézus úgy szöveg kicsit sok.
    Ébredj fel végre. Bár tudom, hiába próbálkozom. Mindegy. A lényeg, hogy mikor ide feljössz, Jézust hagyd otthon, hadd
    mosogasson nyugodtan.

    no, 114-hez: Arról esetleg nem tudsz valamit, hogy az itteni “palesztínokkal” mit terveznek az általad említettek?
    Mert amíg ők itt vannak – még egyenlőre a mi nyakunkon – addig ők itt labdába nem fognak tudni rúgni.

  91. 116. Ha én lennék az a macska, azt nagyon sajnálnám. Itt valami totális félreértés van, valószínűleg a mondatalkotó képességemmel van a baj. Majdnem minden Tibor bá-írást szívesen olvasok, és én is hozzájuk tenném a magam gondolatait, abszolút jó szándékkal – csak egy kicsit más szemszögből nézve a dolgokat. Tévedni emberi dolog – de kedves Antalffy Tibor, most nagyon mellé nyúlt.

  92. 118: Ez alakalommal a macska neve: limojoe.
    Az viszont érdekel, hogy ki tévedett és miben?

  93. Azt hittem, a 114. bejegyzésem miatt én lettem a macska… A tévedést úgy érteném, ha provokátornak tekintenének a már összeszokott fórumozók, mint új jövevényt. Ha rosszul értelmeztem Arma Gedeon 115. bejegyzésére adott 116. megjegyzést, úgy elnézést kérek.

  94. 120: Gondoltam, hogy félreértetted. Itt nincs diszkrimináció, csak a hülyeséget irtom ki, illetve a szándékos propagandát. Különben a 114. bejegyzésed tök jó.

  95. nos, lenne még egy gondolathullámom, ami éppen most fogant meg a buksi fejemben.
    Mi van, ha a különféle “arcok” azt akarják, hogy kis hazánk mint olyan szűnjön meg?
    Mi van, ha azt akarják, hogy a magyarság szépen szívódjon fel az EU berkein belül, mint egy kisebbség?
    Mi van, ha az ország amiben élünk arra lett kiszemelve, hogy megoldja az EU “inka”-problémáját?
    Hogy itt legyen Romaland?
    A magyarok ellehetetlenítése gőzerővel folyik, tehát erről az oldalról ki is vagyunk pipálva. Meg tudják oldani, hogy a magyar lépni akarjon innen.
    A területbe befektetők szép számmal lennének, elsősorban az emlegetett oligarchák.
    Mivel a retkek nem dolgoznak, csak buliznak, meg seftelnek, így nem nagyon tudnak kárt okozni a dolgokban, főleg olyanokban, amelyek a létbiztonságukat jelentik.
    Teszem azt sikerülne minket innen elpucolni. Megalakulna Romaland. Mire odáig elérnénk, addigra átesnénk egy belső polgárháborún, ami mindkét oldalt megtizedelné. Közben persze lennének mindkét oldalnak támogatói, mint pl. az amcsik a VH-knál. Ezek szépen a hoarcok elmúltával lefölöznék a hasznot, lefoglalnák a kis territóriumukat. A romáknak meg lenne a helyük, európa nyugton lehetne tőlük. Mivel a munka büdös és csak az ingyenélés megy, ezért nem kell attól tartani, hogy akár egy szalmaszálat is keresztbe raknának majd. Ha a külső hatalmak biztosítják azt, hogy az inkák az eddigi életmódjukhoz hasonlóan tudjanak éldegélni, azok cserébe nem fognak hozzányúlni az időközben beköltöztetett gyárakhoz, hasonlókhoz, amelyek kiaknázzák azt a rengeteg mindent, amivel országunk rendelkezik.
    Minden szép és minden jó, csak éppen már magyarok nem lesznek.
    hmm?
    Mit gondoltok egy ilyen megoldásról?

  96. 122: Annyira kétségbe vagy esve, hogy elragadtatod magad. Figyelj! A legvalószínűbb, hogy mindenki szarik mindenre, csak zsozsó legyen. Nem lehet Magyarországból Romalandot csinálni, mert a német, olasz, francia, angol cigány nem hajlandó ide jönni. Magyarország fontos lesz Európának a mezőgazdasági potenciája miatt. Ha a zsidóknak ez egy lehetséges menedékvár (ahogy azt sokan mondják és vannak rá jelek) akkor vajon ők cigányok által fertőzött helyen akarnának élni? A legvalószínűbb az, hogy a segélyektől megfosztott cigányság fellázad és ki lesz irtva, meg lesz félemlítve, ahogy ez néhány éve a szlovákoknál volt. Mivel azonban az ország elszegényedése nem fog megállni a cigányoknál, ezért az uralkodó elit nem akar fegyvert adni a magyarok kezébe, mert ő ellenük fordulnának.

  97. 123: Az ország területe lehet, hogy fontos lesz, de nélkülünk! Minket nem befogadott Európa, csak eltűr(t), mert költséges lett volna kiírtani. Szépen kiböjtölik, amig eltűnünk magunktól, és ezt csak olyan eszközökkel siettetik, ami nem túl költséges és feltűnő.

  98. hát nem tudom.
    Ebben a formában is tökéletes a variáció arra hogy mi magyarok tényleg lesüllyedjünk oda, ahol most jelenleg az inkáink vannak.
    Annyira azért nem vagyok kétségbeesve, mint ahogy gondolod Tibor Bá, csak neki vagyok keseredve, de úgy istenesen.
    Esetleg még azt tudom elképzelni, hogy az ország ki van szemelve jó adottságai miatt amolyan noé bárkájának valakik számára. A háttérhatalmasok a klímaváltozás, peakoil, meg még a sok csomó dolog, amikről mi is posztolgatunk itt nap mint nap dolgairól már rég tudnak, készülnek rá, és ezt a kis zsebkendőnyi területet találják a túlélésre a legalkalmasabbnak, amolyan VIP országnak. A cél, hogy ellehetetlenítsenek mindenkit, aki itt él. adósság, nyomor, kilátástalanság, hasonlók. Mikor már úgy meg vagyunk szivatva, hogy inkább pucolunk innen, akkor jönnek ők és átveszik a területet. Ha pedig ez nem megy, akkor még mindig ott van a romagyar konflict, végső megoldásként a precíz kipucolásra. Akárhogy is nézem, a lényeg, hogy mi itt nem vagyunk lassan kívánatosak.

  99. 125: Nincs hova menni. A kipucolás pedig sose működött. Nem sikerül kiirtani a palesztínokat, az afgánokat, az irakiakat. Egy népet nem könnyű kiirtani. Hidd el már nagyon sokszor probálták. Volt zsidó elhurcolás, mégis maradtak. Volt sváb kitelepítés, mégis van sváb, Irtották az örményeket, vannak. Irtották a kurdokat, vannak. Ilyen grandiozus terveket (Kárpát medence VIP menedékhely) nem csinálnak, mert nem működik. — Nyomor az lesz, méghozzá hamarosan. Már jövő hétfőn tisztábban fogunk látni. — Aki spekulál, annak pénteken lesz érdemes eurót eldni és kedden visszavásárolni.

  100. úgy látom, bele kellene vetnem magam a hírekbe.
    Csak előbb begyújtok végre már. Azt hittem nem jutok el eddig ma.
    Bár most is az összeesés szélén vagyok.
    Mindegy miért.
    No, majd jövök később még.

  101. 127: MNB csak havonta ül össze. Szerintem az ismertetett negszorítások miatt fog a forint erősödni.

  102. 129: Inkább megelőlegezték a bizalmat erre a hétre. Jövő hétre én a forint gyengülésére tippelnék. (Már vettem eurót 🙂 )

  103. Stabilitás? A házasságok 60 százaléka felbomlik hazánkban, az egyedül élők száma 16 százalékról 36 százalékra emelkedett, az élettársi kapcsolatban élők 3 évet töltenek átlagban együtt.

    Németországban 30 százalék a szociális halottak száma, akiknek nincs családja, barátja, ismerőse. 150 ezerrel csökken a lakosság évente, a mai világban népvándorlásnak és kultúraváltásnak vagyunk tanúi, amibe beletartozik a kereszténység is.

    Az Európai Unióban 60 millió alatt van a 15 évesek száma és 135 millió felett a 65 év felettiek száma, borul a nyugdíjrendszer.

  104. 131-hez hozzátenném, hogy:
    és ennek a lélekszámnak egyre nagyobb hányada kerül ki a kisebbség közül…

  105. 132: Ma este hallottam a templomban, a prédikációban idézett a plébánosunk az Új ember katolikus hetilapból, Bíró László interjújából, a család hete alkalmából. csak, hogy teljes legyen kép.

    133: Ami önmagában nem baj, mert minden élet szent, csak biztosítani kellene a méltó életet. Nehéz lesz behozni a több évtizedes lemaradást ebben az ügyben és átszocializálni egy többévszázados kultúrát a miénkre.

  106. 134:
    Nem fog menni a szocializáció.
    Veszet fejsze nyele az ügy.

    A minden élet szent tartalmú mondatot pedig inkább nekik köllene elsősorban emlegetni…

  107. 134:
    Kerlek neharagudj a szavaimert!
    “minden élet szent” Ez igy nem igaz. Csak az en eletem szent, mindenki maset pedig feladozom ezert a szentsegert. (persze csak ha szuksegesnek tartom es ha tudom)
    Ez a gondolat nem az enyem, nem en talaltam ki.
    Vannak olyan mondasok hogy “szukseg torvenyt bont”, meg hasonlok.
    A BTK (vilagi torveny) is felmentest ad a vegszuksegben.
    Ehes ember nem vallasos.

  108. 134:
    Legyen jo napod! mar megreggeliztem, nem emberhust ettem. 🙂

  109. 136: A Btk. csak az önvédelmet ismeri, azaz amikor az életedre törnek. Ha az éhenhalál elkerülése végett bármit elkövetsz, ami a Btk. bármely paragrafusába ütközik, akkor legfeljebb enyhítő körülménynek számít, de nem menetesülsz a büntetés alól.

  110. A filmhez: az exponenciális fejlődés nem lehet természet műve.
    A rákos sejtek is hasonlóan gyarapodnának, nem is tud mit kezdeni a szervezet.

  111. 139.
    Dehogynem, az élet maga a rohamos fejlődés, majd összeomlás körforgása.
    Elég csak egyetlen élőlényre nézni. Egy kis megtermékenyített petesejtből mekkora élőlények keletkeznek, majd halnak meg.
    Így működik az élet és a mi társadalmunk is.

  112. A videó magyar felirattal: Kommentárt bekapcsolva hagyni, mert valamiért így készítették el a feliratot.

  113. “A múlt évben a Világban elektronikus eszközön létrehozott információ mennyisége 10^21 byte volt, amit el se lehet képzelni, kár erőlködni vele.” – Dehogynem, nagyon egyszerűen el lehet képzelni. Például, ha minden egyes ember teleír 35 db DVD-t, az kb. ennyi lenne.

    “Ha nincs szükség termelésre, akkor nincs munkahely.” – Ez egyszerűen nem igaz. A szolgáltatás ugyanúgy munkahelyet ad. A fodrász ugyanúgy megél a munkájából, mint a martinász. Vannak helyek, ahol szinte csak bankárok és egyéb szolgáltatók élnek, és jobban élnek, mint máshol.

    Azért aki ma két diplomával nem kap munkát, azzal valami baj van.

    Nyilvánvalóan nem fenntartható, ami történik, és én is azt gondolom, hogy a válság a küszöbön van, de a jelen azt mutatja, hogy egész ágazatok azzal küszködnek, hogy olyan ütemben nőnek a megrendelések, amit nem lehet teljesíteni. Egy válság nem így néz ki.

  114. A gazdasági válságokról: Minden adott a jóléthez, megvannak a bányák, gyárak, szállítási rendszer, elosztó, kereskedelem és az ezeket működtető munkások, alkalmazottak. Egyszer csak leáll a rendszer, Válság miatt. Mi okozza a válságot? A rosszul működtetett pénzügyi rendszer. A monetáris rendszert kell megreformálni, hogy folyamatosan tudjon működni a gazdaság. Természetközeli népeknél sosincs ilyen mesterségesen keltett válság, csak valódi okok miatt. Szárazság, áradások, földrengés, állatok elvándoroltak stb.
    Természetkárosítás: nyilvánvaló oka a haszonelvű fogyasztói társadalom létrehozása. Ez a jelen monetáris rendszer gyermeke. A termékek minősége silány, a nagyobb haszon érdekében. Divat hullámok periodikus változásával teszik elavulttá a még jól működő termékeket is. A rövidtávú haszonszerzés nem veszi figyelembe a környezet elszennyezését.
    Természeti erőforrások: értelmes minőségi termelés útján, jól megszervezett reciklálás folyamat segítségével, minden földlakó kellemes életszínvonalon élhetne.
    Természeti katasztrófák: jó részének mi saját magunk vagyunk az okozói, erdőírtások, szemetelés, és más természetpusztító cselekedeteinkkel. Viszont a természetes okokból előforduló katasztrófák nagyrészében azért van sok áldozat, mert nem vesszük figyelembe még a legnyilvánvalóbb veszélyforrásokat sem. Pl. városok épülnek a vulkánok közvetlen közelébe, erősen földrengés veszélyes területeken törékeny, könnyen összeomló épületeket építenek, folyók medrét mesterségesen összeszűkítik, az első nagyobb (rendkívüli) esőzés óriási áradásokat okoz, stb.

  115. 143: A bányák mind kimerülnek idővel, és nincs az a pénzügyi rendszer, ami ezt megakadályozza.

  116. 145: Nem kerülte el. A dolgok kopnak, és az anyaguk szétszóródik a világban. A reciklálás sosem lehet 100%-os, és nem tud lépést tartani a nyersanyagok fogyásával. Olyan alapvető bányászott anyagoknak kezdünk a végére érni, mint pl. az építkezéshez használható homok.

    De nem ez lesz a végünk közvetlen okozója, hanem hogy az összes élőrendszert tönkretesszük. Ami szerintem is elkerülhető lett volna egy jó pénzügyi, gazdasági, társadalmi, gazdálkodási rendszerrel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.