Tibor bá’ (unom már a kihalást) online
Tízéves koromban vette észre az osztályfőnököm, hogy rövidlátó lehetek, és nyomban értesítette az apámat, aki elvitt egy szemészhez, szemüveg felíratása végett. Aztán együtt elmentünk egy látszerész szaküzletbe, és ha már ott voltunk, apám vett nekem egy fényképezőgépet: Zeiss ikon 6×6 tükörreflexes masinát.
Abban az időben a fényképezőgépet „kezelni” kellett, mert semmit se csinált magától. Nem volt elég megnyomni a gombot. Meg kellett tanulni mi az a filmérzékenység, illetve viszonyát a szemcsézettséghez; a zársebesség alkalmazását; a blendét, és annak fokozatait; az optika fényerejét; mi a különbség az ortokromatikus és a pankromatikus film között; a különböző fényszűrök hatását és alkalmazhatóságát. És, mindezek után lett egy fekete-fehér kép, és nem azonnal, hanem napokkal később, mert a filmet elő kellett hívatni, és kellett róla kérni másolatokat, vagy nagyításokat. Ha valaki hobbinak választotta a fotográfiát, akkor maga hívhatta elő a filmet, és egy nagyítónak nevezett eszközzel maga készíthetett róla nagyításokat. Szép és érdekes időtöltés volt.
Persze voltak mankók: napsütés, 17°Din-es film, 5,6 blende (vagy magyarul rekesz) és 1/100 sec exponálás. Így a kép általában sikerült. Persze lehetett hibázni bőven. Egy képet alul lehetett exponálni, vagy túlexponálni, amin a nagyításkor lehetett korrigálni keményebb fokozatú papír alkalmazásával, ahol a gamma görbe meredekebb volt. de el lehetett szúrni a fókuszálást is, mert ugye kézzel kellett fókuszálni, vagyis meg kellett becsülni, hogy a téma hány méterre van, és a távolságot oda kellett állítani.
Ezzel volt a legtöbb baj, mert az emberek a távolságot nemigen tudják megsaccolni, ezért a tervezők itt próbáltak besegíteni. Egyik megközelítés a térlátáshoz szükséges két, egymástól bizonyos távolságban lévő képképző ügyes alkalmazása, ami a gyakorlatban úgy nézet ki, hogy a két képet össze kellett vonni eggyé, amikor is a fókuszálás megtörtént. A másik megközelítés a két lencsés gép, ahol az egyik lencse végezte a filmre vetítést, a másik, ezzel párhuzamosan pedig leképezte a tárgyat egy homályos üvegre. A fényképkészítőnek megjelent egy kép, amit élesre kellett állítani. A két lencséből a végén maradt egy, ez volt a pentaprizmás megoldás.
Ezek ellenére a fotós trükközhetett, ha tudta, hogy mi az a mélységélesség, és hogyan lehet elérni. Aztán mit lehet tenni a bemozdulás ellen. Hogy lehet kihozni a fehér felhőket, amikor a fekete-fehér film azonos mértékben érzékeny a fehérre és a kékre. Szóval meg kellett dolgozni a jó fényképért, de megérte. Ez, ami ma van, pancser munka. A mobil telefonnal lehet képet készíteni, olyan is. Mert teszem azt, tudja-e a tulajdonos, hogy mi az a fókusz távolság, és mennyi az objektívjáé? Mert minél rövidebb, annál jobban torzít. Jó portréhoz legalább 90 mm-es fókusz kell, ahol már semmi mélységélesség nincs (még viszonylag kisebb rekeszállásnál se), pontosnak kell lenni a fókuszálásnak. Tehát jó rövid fókuszú lencsét alkalmaznak, hogy ne kelljen törődni a távolsággal, akkor meg torzít a kép.
A fénykép készítéséhez mégis leginkább fény kell, mert fény nélkül tényleg nincs fénykép. Fény pedig nem mindig volt. A filmek érzékenysége messze nem volt olyan jó, mint manapság a digitális gépeknél. Ráadásul minél érzékenyebbre gyártottak egy filmet, annál szemcsésebb volt a felvétel, ami megszabta a nagyíthatóságot. Kirándulásoknál nem volt gond, mert ha nem is volt direkt napfény, elégséges megvilágítás csak maradt. Meg aztán ki lehetett várni, hogy kisüssön a Nap. Épületen belül azonban már baj volt. Stúdiókban úgynevezett fotólámpákat használtak, amik egyfelől 500 watt teljesítményt vettek fel, másfelől túl voltak feszítve, ami miatt megemelkedett a lumen, de persze az élettartam nem volt több 3 óránál. Na de mit csináltak a fotóriporterek, akiknek le kellett fényképezni két politikus találkozását egy sötét pályaudvaron. Erre találták ki a magnézium puskát. Régi filmeken néha lehet látni, hogy a fényképész feltart egy valamit, ami hirtelen fellobban, hatalmas fény, kész a kép. Itt a roppant oxigénre éhes magnéziumot gyújtják be, ami azonnal oxidál (magyarul elég), hatalmas fény kíséretében. Ezt persze később felváltotta a vaku, ami egy olyan zárt lámpácska volt, ami egyetlen egyszer tudott felvillanni, mert elégett a belsejében elhelyezett fémfólia. Aztán jött az örök vakú, ami mind a mai napig létezik. 1950 környékén jelent meg a magyar piacon az NDK-ból importált villanópor. Ez egy olyasmi zacskó volt, mint amibe manapság a teát adagolják, hogy be lehessen lógatni a forró vízbe. Abban az zacskóban magnéziumpor volt, és a külső zacskó kibontása után előkerült két vékony zsineg, egy hosszabb és egy rövidebb. A hosszabbal a belső zacskót fel lehetett valamire kötözni, amire legalkalmasabbnak egy csillár mutatkozott. A lelógó rövidebbet meg kellett gyújtani. A láng néhány másodperc alatt felkúszott a zacskóhoz és belobbantotta a magnéziumot. Az illusztrációnak használt mellékelt kép pontosan így készült 1949/50 szilveszterén (persze én is rajta vagyok, balról az első alak), de pontosan hogyan? Nos, először is egy állványra fel kellett állítani a gépet, aztán a képen rajta kívántaknak össze kellett állni egy csoportba, miközben a fotózó felkötözte a zacskót a csillárra, aztán az alig megvilágított szobában ki kellett nyitni a fényképezőgép zárját, és meggyújtani a zsinórt, majd gyorsan berohanni a csoportba, mielőtt fellobban a magnézium. (lehet tippelni, ki volt a berohanó).
Ezzel egy időben jelentek meg a széles publikum részére is a színes filmek, ami újabb fogalmak bevezetését és azokkal való bánást szükségeltette. Ez pedig nem volt más, mint a színhőmérséklet. A fizikához nem értők számára is megvilágosodott, hogy a fénynek az intenzitása mellett van színe is, ami nem egészen azonos a közismert színes fénnyel. Ugyanis egy fény színhőmérséklete attól függ a kibocsátó test hány fokon izzik. A napfény esetében ez általában 6000 °K, miközben az izzólámpáknál csak 2700 °K. Nagyon nem mindegy, hogy a színes negatív filmre melyik fény vetődik. Aztán komplikálódott a dolog azzal, hogy megjelentek a higanygőz-lámpák, majd a nátriumgőz-lámpák. Az egyik kékes, a másik narancssárgás színt adva.
És akkor jöttek a majom gépek, amit csak nyomkodni kellett, amire egy majom is képes, mert ezek a szakbarbár mérnökök addig-addig ügyeskedtek, hogy a fényképezőnek ne kelljen gondolkodni (a legtöbb úgyse tud) csak nyomják és nyomják. Előbb a polaroidoknál, ahol mindjárt kijött a kép. Most meg a digitálisoknál, ahol a kép ott van bent, csak ki kell hívni. Kétségtelenül kényelmes, csak éppen elvette az alapos felkészülést igénylő alkotás igazi ízét. Mit is írt Madách? Egy csepp víz ízét szomjaddal kell kiérdemelned.
Jut eszembe: Időnként érdemes ellátogatni a Mai Manó Házba (Nagymező u. 20.) Most 
éppen „Back to the future-vissza a jövőbe” című kiállítás folyik (A 19. század a 20. században).
Ez itt balra pedig életem első aktfotója, természetesen analóg.
___________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Remek poszt.
1, A Madách idézet melyik művéből van? Nagyon beütött, de nem találom sehol a neten. Előre is köszi.
2, Legközelebb, ha aktot fényképezel mintegy véletlenül a cici visszakacsinthatna a tükörből… Főképp, ha ilyen jóféle 😉
Tibor Bá’.
A csoport képen simán felismerhető vagy. ?Mondjuk a leírás alapján nem gondoltam volna, hogy a „berohanó” módszerrel a fényképész is rá tud kerülni a képre. Azt hittem, hogy volt már bowdenos elsütő és azzal csináltatok.
Az akt nagyon tetszik. Tudsz még írni róla? Mikor készült? Ki a hölgy? Mi volt koncepció? ( Pályázat, megrendelés, stb)
Csinos hölgy
2 – BAB:
Ha a hölgy még él, akkor 80 éves, és valószínűleg az emlői nem így néznek ki. 😀 Különben a hölgy 100 forintért vetkőzött, mert nagyon kellett neki a pénz, de vigyázott, nehogy az exponáláson kívül más is történjen. Ketten fotóztunk, nem én fizettem.
Látom a cici a fő téma(ami egyébként szerintem is szép), nem az, hogy ma már nem kell tudás a képek készítéséhez 😀 Amúgy ma is van szép szabadidős hobby, amihez kell reál tudás, én pl. arduino mikrokontrollerekkel szórakozok szabadidőmben, képet nem készít, de a minap egy iránytű ic kimenő információjának értelmezhető adattá alakításához fel kellett elevenítenem a trigonometriai ismereteimet. Logika mindíg kell a programozáshoz és gyakran a témához releváns matek is: kettes számrendszer, mátrixok…
Már miért ne kéne tudás a fotózáshoz? Nyilván vannak területek, amikor már felesleges, városnézéses családi fotózásra simán elég már egy mobil is, de egy kicsit speciálisabb témába elmélyedve már ugyanúgy meg kell tanulni a rekesz-záridő-fényérzékenység szentháromságot ha igényes fotó a cél. Mivel én szabadidőmben botanizálok, és igyekszem megörökíteni az alanyaimat, plusz lendületet adott, hogy bizonyos ritkább, speciálisabb virágokról alig akad tisztességes kép a neten, tehát azt nekem kellett megcsinálni, ha gyönyörködni akarok benne.
Pl. ezt nem csinálja meg egy kattintásra senki, már csak azért sem, mert ez egy erdei orchideafaj, ráadásul nedves, árnyékos helyeken nő, fény szinte semmi:
https://c1.staticflickr.com/1/551/20032623798_48ffc2d447_o.jpg
6 – Ir01:
Szép felvétel!
7. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az mindenképpen pozitív, hogy a digitalizáció elhozta mindenkinek a fotózás lehetőségét. Azoknak is akik komolyabban akarják csnálni, pl. egy madárfotózáshoz megfelelő nagytele, mondjuk egy fix 600-as f5.6-al 30 éve egy magyar ház ára volt. A hetvenes években nem volt 10 embernél több Magyarországon, akinek profi madárfotós felszerelése volt. Ma már valószínűleg több ezren vannak.
8 – Ir01:
Nem lenne érdemes tagadni, hogy a digitális fotózás nyert. Nekem is egy SONY gépem van. Ki a fene akar színes filmmel bajlódni (és spórolni), a kurva nehéz laborálásról már nem is beszélve, ha nem muszáj? Bár a képek tárolása azért adhat némi aggodást.
Re:9
Ha nem aggódsz hogy más is láthatja a képeket, akkor felhőben kell tárolni, plusz otthon minimum 2 hordozón(HDD és DVD-re kiírva). Pendrive/SD kártya >10 év után adatot veszt, szóval ez nem alternatíva, de a mai szemmel nevetségesnek tűnő mágnesszalag is jó, nagy adatközpontok mai napig erre archiválnak…
Témához visszatérve. Nagy reneszánsza van az analóg fotózásnak újra, magam is elgondolkodtam azon hogy műkedvelőként beszerzek egy titán vázas Nikon Fm2 gépet. Full mecha, csak a fénymérőben van elem, vannak helyzetek, ahol ez kifejezetten előnyös tulajdonság…
10. Teljesen felesleges beszerezned analógot, sokkal jobb megoldás ha veszel egy Sony milcet /kis gép cserélhető objektívvel/. Ezeknek a kis gépeknek a bázistávolsága úgy van kitalálva, hogy olcsó adapterrel MINDEN régi objektív használható lesz, ráadásul kompromisszummentesen, még rázkódáscsillapítás is lesz, mert az a vázban van. Magyarul egy sony milc és megveszed, vagy előveszed a régi orosz, vagy nszk, ndk, japán obikat, és csoda képeket tudsz lőni fillérekért, ugyanazokkal az optikai tulajdonásgokkal, amikkel régen dolgozhattál. Egy időben 1-2 ezer forintokért dobálták el ezeket a remek régi lencséket, ma már újra felment az áruk, annyian keresik őket, de még mindig messze olcsóbbak, mint az újak.
Érdemes felkeresni ennek a magyar srácnak az oldalát, csoda képeket készít így:
http://hispan.hu/
Pl. mai objektívekkel ilyen portrékat közel lehetetlen lőni, mert nincsenek meg azok az apró optikai hibák, amitől ilyen háttérmosás, bokeh, fénytörés elérhető:
http://hispan.hu/photos/photos/portrait
Re:11
Teljesen igazad van, egészen addig, amíg nem szaladsz bele olyan speciális körülményekbe, amitől megkotlanak az elektronikus gépek… ?
11.
Egyetértek, bár az általad említett típust nem ismerem. Nekem Pentax DSLR gépem van és arra is rámennek a régi objektívek. Nyílván az autofókusz nem működik, meg semmi más sem, mindent manuálisan kell beállítani, de hát ez lenne a lényeg.
Az akt fotó kifejezetten művészire sikeredett, jó beállításokkal. 🙂 😉 Ez anno nagy fegyvertény lehetett, nem csak csajozásnál, hanem fotós berkekben is. 🙂
Tibor bá, ez a blog egy kincs. 😀
4-Tibor bá’
Köszönöm a választ. Mivel évet nem írtál nehéz megítélnem , hogy a 100 Ft sok vagy kevés.(bár ha írtál volna sem biztos, hogy menne)
De ha tippelni kellene azt mondanám, hogy tisztes díjazás . Az egyik gyerekem művészeti iskolába járt. Ott az idős akt modellek 1000 Ft alatti órabérben „ültek” ott amíg a tanulók aktot rajzoltak róluk. Szintén kellett a pénz kategória. És ez 2010 környéke!!
16 – BAB:
100 Ft sok volt. Egy mozijegy akkor 5 forint volt. Ez a 3,60-as kenyér világa volt. A barátom apja maszek volt, neki a 100 Ft nem számított, bár úgy emlékszem voltak egyéb tervei is, de semmi nem jött össze.
Legyen még pár bit az adatbázisba – én is belevau. 😉
IMHO régen igaz volt Szipál Marci bácsi állítása: a fotós FÉNYből KÉPet ÉSZ-szel készített… 😛 S azóta megjelentek – a túlnyomó részt ‘majmok’ -, akikkel a fotó, a fényképezés, mint szakma, mint művészet lemerült a mocsárba… :-\ Ahol a trágyadömpingből kemény munka kihorgászni, kikincskeresni néhány gyöngyszemet! :”-(((
Más. A fotósok Alfred Brehmje elkészítette rendszertanát, magyarul is elérhető itt:
google://”ken rockwell fotós 7 hét szintje” 😛
Ebből itt fenn kéretlen tanács @lr01-nek : Ne legyél „measurbator”. 😉 😛 Mert Hispan sonyt favorizál és sose volt a kezedben egy fuji x-pro 1 (vagy most már 2 😉 ) azért ezeken kívül is van élet… 🙂
És az e-pénisz lengetőknek/tipuszszám onanizátoroknak (ezek mind férfiak!!! 😀 ) mesélem el, hogy volt szerencsém megkérdeni Sylvia Plachy-tól, hogy miért „holgával fényképel a városban? ” Mire ő, legyintve : „Ezt nyugodtan ellophatják…” – felelte… 😉
1 szó, mint 100 : süllyed a színvonal skacok! :-/
Hajdan volt fotókat, már akit érdekel, a Forteplan oldalon is lehet keresgélni évszám és Helységnév szerint http://www.fortepan.hu/?view=all&lang=hu&tags%5B%5D=Budapest
Legyen,
Egy kis lazítás:
https://scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/48391460_218631045697603_6955686139869003776_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=e21e055315f21bfa12c6e07e5f986688&oe=5CA41D96