(444) Tibor bá blogja – Megint a melegedésről

önarcképA „Science” című tudományos folyóiratban újfent megjelent egy cikk (2011.01.27.) az Észak Atlanti-óceán hőmérséklet emelkedéséről. Ezek szerint az elmúlt száz évben ez a hőmérséklet emelkedés 2 °C tett ki, amire az elmúlt 2000 évben nem volt példa, azaz semmiképpen nem lehet a megszokott időjárási ingadozásra fogni.

Az elmúlt 2100 év hőmérséklet rekonstrukciója az Atlanti-óceán felső rétegében a Fram-medence keleti szakaszán.

A vékony vonalakkal a feldolgozatlan adatok vannak jelölve. A vastag vonalak három éves átlagokat jelölnek. Vörös vonal = nyári hőmérséklet 50 méter mélyen °C-ban. Szürke sávok = átlag hőmérséklet 1835-ig, illetve 1890-2007 között. Kék vonal = a normalizált Észak Atalanti-óceán mag-hőmérséklete (AWCT) 1895-2002 között 6 éves átlagban. Lila vonal = nyári hőmérséklet (más módszerrel mérve)

g.

Az északi-sarki vizek melegedését jól mutatja az alábbi grafikon, ami a sarki jégtakaró kiterjedését mutatja be. Az utolsó nagy nyári olvadás 2007-ben volt, aminek jelei már a megelőző télen mutatkoztak. Akkor láttak napvilágot olyan vélemények, hogy a sarki jég 15 év alatt teljesen elolvadhat, ha a trend folytatódik. A trend nem folytatódott, mert a 2007-es év egy kilengés volt, de most a 2011-es év egy újabb és még nagyobb méretű kilengésnek ígérkezik. Minden esetre a 2010/11-es vonal birkózik a 2006/7-es vonallal. Ha fogadni kellene, és a 2011-re fogadnék, ami majd csak szeptember vége felé fog eldőlni. Addig pedig alszunk még néhányat, és még az is lehet, hogy fontosabb dolgok fognak minket lekötni. 😀

g.

Az elmúlt 100 év alatt ez a lenyűgöző melegedés nem az úgynevezett „kis jégkorszakból” való visszatérés része, ahogy azt néhány „különvéleménnyel” bíró (szerintem lefizetett) tudós állítja. (A detailed look at the Little Ice Age), Robert Spielhagen a Leibniz tengertudományok Intézetének munkatársa szerint: „Ilyen mértékű melegedésre nem volt példa az elmúlt 2000 év klímaváltozásai során.” Az a helyzet, hogy az Ember-okozta melegedés 90 százaléka az óceánokba csapódik le és mindenütt olvasztja a jeget. (Deep ocean heat is rapidly melting Antarctic ice). Grönland léghőmérséklete az elmúlt néhány évtized alatt durván 4 °C emelkedett., elsősorban az üvegházhatású gázok miatt.  

A lényeg az, hogy az Északi-sark vidéke a globális felmelegedésre sokkal intenzívebben reagál, mint a többi földrajzi hely. Az Atlanti-óceán vizének északra áramlása (AW) viszi a legtöbb hőt a sarkvidék felé, ami nagymértékben kihat a jégmezők olvadására és elhelyezkedésére. Ezért a természetes hőmérséklet ingadozások kifürkészése alapvetően fontos a visszacsatolási mechanizmusok megismeréséhez, ami lehetőséget ad a sarki klíma jövőbéli alakulásának az előrejelzésére. Sajnos a tényleges feljegyzések csak 150 évre visszamenőleg léteznek. Ezért fontos az északi Svalbard (79°É) melletti tengeri üledék vizsgálata, ami feltárta az óceán hőmérsékletét az elmúlt 2000 évre visszamenőleg. Ez feltehetően tisztázza a globális klímaváltozásból fakadó aránytalan sarki melegedést. Igaz, ezek az adatok nem feltétlenül adják vissza a korábbi AW áramlás mennyiségi változásait, de a fentiekben bemutatott (három évtizeden át mért) meleg AW áramlás az elmúlt 2000 évhez viszonyítva az átlagostól egyedülállóan eltér.

g.

Az világosan kitűnik, hogy a sarki víz soha nem volt olyan „meleg” mint a XX. század folyamán, és az is egyértelmű, hogy folyamatosan hűlt. Ez a folyamat a XX. század alatt is folytatódott volna, ha nem következik be az ember által okozott globális felmelegedés. A múlt év szeptemberében végzett vizsgálat bizonyította, hogy („less ice covers the Arctic today than at any time in recent geologic history”) a sarki jégolvadás az ismert természetes ingadozásokkal nem magyarázható meg. 2010 novemberében az amerikai tengerészet ellen tengernagya, David Titley a következőket mondta a kongresszusi meghallgatásán „the volume of ice as of last September has never been lower…in the last several thousand years.”) „A sarki jég a végleges megsemmisülés utolsó fázisában van.”

A valószínű jövőt az alábbi grafikon mutatja be. Tudósok és kutatók közmegegyezése szerint, az emberi tűrőképesség maximuma négy fok melegedés, az ipari forradalom alatt mért értékekhez viszonyítva. Ezt kb. 50 év múlva érhetjük el. Így tervezzetek. 😀

g.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

76 gondolat erről: „(444) Tibor bá blogja – Megint a melegedésről

  1. Én személy szerint nem értek egyet a CO2 kibocsátás mértéke és a hőmérséklet emelkedés közti összefüggéssel. Az egész csak átverés, a Globalizáció érdeke arra, hogy újabb nagy összegeket zsebelhessenek be adók és más egyéb eszközök segítségével. A fent említett összefüggés tudományosan nem bizonyított, csak bizonyos érdekkörök céljait szolgálja.

    „A szén-dioxid-üvegházhatáson alapuló globális felmelegedés elmélete egy tarthatatlan hazugság – jelentette ki Miskolczi Ferenc magyar klímakutató, aki korábban a NASA szakértőjeként dolgozott. – Egyedüli célja az, hogy a politikusoknak egy újabb okot adjon adók kivetésére és az energiaárak emelésére. A bevételből vígan konferenciázhatnak és elmélkedhetnek a világ bajain. A média áldásos tevékenységével meg azt is elérték, hogy a szegény nyugdíjas is bűnösnek érzi magát az energiahasználatért: kimegy az utcára tapsolni, hogy végre az állam csinál valamit a Föld megmentéséért, csak az nem jut eszébe, hogy hogyan fizeti ki a villanyszámlát a hó végén, ha az energiaárak a csillagokban lesznek. Az, hogy az emberi tevékenységnek valami köze lenne a jelenlegi enyhe melegedéshez, nem bizonyított.”
    http://szentkoronaradio.com/ittechtudomany/2010_02_14_magyar-tudos-a-globalis-felmelegedes-mitoszarol?page=2

    „Speciális riport a klímaváltozás ügyében. Egyre több tudós cáfolja az ember-okozta-felmelegedést.
    Világszerte több mint 1000 tudós emelte fel szavát az ember okozta globális felmelegedés megállapítása ellen, amit az ENSZ és a Klímaváltozást vizsgáló kormányközi panel az IPCC, valamint Al Gore talált ki.(..) Az emberi energia nagyon kicsi ahhoz, hogy befolyást tudjon gyakorolni a klímára…A bolygó klímája saját rendszerén belül működik és pontosan nem is tudjuk megjelölni a trendeket a változásokban, mert a rendelkezésre álló adataink újkeletűek. Mi csak hiányos adatokkal rendelkezünk, és nem látjuk a teljes képet (..) A tudományos közösség alkalmatlan modelljére hivatkozva, tévesen okolják a CO2-t és az ártatlan polgárokat, csak azért, hogy felfigyeljenek a Globális Felmelegedésre. Ha ezt hívják most tudománynak, akkor Én most szégyenkezek emiatt . A tudomány túl fontos a társadalmunknak, hogy rossz célra használjuk. (..) Szén-dioxid (CO2) nem szennyező és a globális felmelegedéshez semmi köze. Az átlagember megtévesztett, és zavaros fogalmakkal rendelkezik, hogy miről szól a jelenlegi globális felmelegedés vita, és hogy mik az üvegházhatást okozó gázok.”
    http://aranykor.freeblog.hu/categories/Globalis_felmelegedes_vagy_globalizacio/

    A NAGY GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS ÁTVERÉS c. film magyar felirattal.
    http://vilagegyetem.ning.com/video/a-nagy-globalis-felmelegedes

  2. 1: Minek után bepötyögted ezt az oltári nagy marhaságot, felteszem hátradölsz a székedben és megveregeted a saját vállaidat. A szentkorna rádióra hivatkozol, ahol pont olyan tudatlanok ülnek, mint te magad. Ülj szépen vissza a billenytűzetedhez és pötyögd be mit csinál a CO2 az atmoszférában. De ne a wikit másold be, mert azt kiszúrom. Azt mutasd be mit tudsz arról, amiről olyan nagy szájjal papolsz.

  3. Nem a CO2 okozza a melegedést, hanem fordítva: a CO2 emelkedés a melegedés következménye és a melegedés igazi oka sokkal szorosabb összefüggésben van a naptevékenységgel!
    Azért mondják a tudósok ezt, mert ugyanis valóban együtt mozog a hő és a CO2 értéke a geológiai jégrétegekben, de kimutatták, hogy a magasabb CO2, csak 800 éves késéssel jelenik meg. Tehát nem tehető felelőssé a CO2 kibocsátásunk (élővilág, ipar) a felmelegedés okaként.

  4. „Simultaneous warming on Earth and Mars suggests that our planet’s recent climate changes have a natural—and not a human-induced—cause, according to one scientist’s controversial theory. (..) Habibullo Abdussamatov, head of space research at St. Petersburg’s Pulkovo Astronomical Observatory in Russia, says the Mars data is evidence that the current global warming on Earth is being caused by changes in the sun.”
    http://news.nationalgeographic.com/news/2007/02/070228-mars-warming.html

  5. 4: Gondolom nem zavar, hogy a belinkel cikk 4 éves.

    Aztán írd be a keresőmbe: Miért kullog a CO2 a melegedés után. Aztán olvasd el, okozok neked egy kis meglepetést.

  6. Érdekes hogy vannak ilyen emberek…
    Tibor bá, Te magad mondtad, hogy hívő emberrel vitatkozni időpocsékolás 🙂

    funnyps:
    Teljes mértékben elképzelhetőnek tartom hogy a Nap által indukált, a Földi jégspkák olvadásából felszabaduló CO2 okozza a CO2 növekedést a légkörben, mivel a kráta korban keletkezett jégsapkák az akkori magas CO2 tartalmat magukba fagyasztották. És az is elég valószínű, hogy az így a Föld légköréből kikerült CO2 megnöveli az atmoszféra kiterjedését, amely mindegy gyűjttőlencseszerűen melegíti a hátrébb lévő Mars bolygót…)

  7. 6: Nem vitatkoztam, csak utba igazítottam.
    Az addig rendben van, hogy valaki egy tudományos levezetést nem ért meg, és fizikából mindig bukásra állt. Nem kell mindenkinek tudni mi az az elektron pálya, mi az a gerjesztés, milyen rezgésszámű elektromágneses sugárzást bocsáthat ki egy-egy elem atomja. Mi az abszorbeálás, stb. Az viszont már furcsa, hogy a szájába rágott „tényeket” szó nélkül elfogadja, mert a hírforrás különben szimpatikus a számára.

  8. 7: Tudom mi az az elektronpálya, gerjesztés, abszorpció, stb.stb. (Fizikából ennél sokkal többet).
    Csak az a baj, hogy az emberek nagy zöme elfogadja ebben a kérdésben azt, amit a mainstream mediumok nyomnak ezerrel szerteszét a világban. A csapból is folyó ember okozta globális felmelegedés valójában éppen egy propaganda.
    „Nem várhatunk elfogulatlan választ olyan üvegházhatásra szakosodott kutatóktól, újságíróktól, akiket ezért finanszíroznak. Ugyanis ha széles körben ismertté válna (szándékosan kerüljük a „kiderülne” szót, mert az nem elég konkrét: pl. amit az emberek 0.1%-a ért, az kiderült vagy sem?), hogy a felmelegedést alapvetően a Nap okozza, az emberi tevékenység szerepe pedig elhanyagolható, elveszítenék a forrásaikat.”

  9. 8-ra:
    Ha jol ertem, elfogadod a melegedes tenyet.
    Elfogadod-e a melegedes utemet ugy ahogy a fenti grafikonok mutatjak?
    Ha igen, elkepzelhetonek tartod-e, hogy a nap amely evmiliardok ota egyenletesen melegiti a foldet, most ilyen gyorsan megvaltozzon, emelkedjen a homerseklete?

  10. 9: Egyértelműen elfogadom a felmelegedés tényét, azt egyik hsz.-omban se írtam, hogy nem fogadom el. Csak az okot nem fogadom el, hogy ezt az EMBERI TEVÉKENYSÉG okozta volna, ez egy világméretű megvezetés, ez magas körökben lévő csoportoknak az érdeke, hogy elhitessék velünk ezt.

    (OFF: Abszolút nem a témához tartozik, csak a hasonlat kedvéért írom, hogy ugyanilyen átvágás a koleszterinmítosz (gyógyszergyárak érdeke), az hogy a napozás káros, stb., ezeket szintén nyomják világszerte, érdekből).

  11. 9: A Nap sosem melegítette egyenletesen a Földet, időnként még a pólusait is cserélgeti, illetve megvan a saját „időjárása”, ami bizony nagyon is hatással van a Földre.
    Ám én nem vagyok sem csillagász, sem klímakutató, sőt még fizikából is egyszer pótvizsgáznom kellett 😀 , szóval nem én fogom megmondani a tutit, viszont ezek alapvető dolgok.
    Egyébként a témában egyik oldalra sem állok, csak érdekel.

  12. 10: A gólyameséről mit tudsz? Azt ki terjeszti? 😉

  13. 10: Nem vagyok bosszúálló fajta. Tőlem a szomszéd tehene addig hízhat, ameddig akarják. De neked kívánom, hogy legyen a koleszterined 10 mmol/L és infakrtus után Szendi Gábor mondja el sírod felett a búcsúztatást. 😀 . Mert ez a propaganda, amit terjesztesz bűn az emberkiség ellen. A gyógyszergyárak köszönik szépen Sztatinok gyártása nélkül is igen jól megvannak, de Szendi abból csinál pénzt, hogy a hiszékeny népet hülyíti. Te pedig azt hiszed, hű, de nagyot mondtál. Te aztán tudod a tutit. Egyszer találkozz egy boncmesterrel és kérdezd meg mi a véleménye a plakk lerakódásról, és szerinte az miből áll. Ő csak tudja, elég sok eret vágott fel.
    Amit pedig a napozásról terjesztesz, azért Ausztráliában lincselés jár. Nyáron próbáld ki, napozz délben néhány órát. Megérdemelnél egy aprócska milenomát.

  14. 10-re:
    Csabi, akkor majd nyáron vágódj ki a 40 fokos hőségben a Napra csupaszon, de feltétlenül 11-16 óra között! Ezt ismételgesd 4-5 évig. És én csak annyit kérek cserébe, hogy a végrendeletedbe fogalmazd bele, hogy amennyiben 10 éven belül bőrrákban halsz meg, a vagyonod 1/3-át rám hagyod. Én meg majd felajánlom egy napozással kapcsolatos felvilágosítást végző egyesületnek, hogy legalább a gyermeked megúszhassa a legnagyobb összeesküvést (vagy inkább összezavarást), aminek az apja is áldozata lett!

    A globális felmelegedést a CO2 okozza. Ha ezt nem tudod olyan tényként kezelni, mint pl. azt, hogy az anyag és az energia nem vész el, és nem keletkezik semmiből, max. átalakul, akkor ezen a honlapon nem fogsz tudni hiteles vitapartnerként megjelenni. A CO2 csontot egyébként korábban már 100x lerágtuk… Azóta a tapasztalati tények még inkább megerősítették következtetéseinket.

    🙂
    Egyébként meg az összes problémát a PlanetX okozza! Ez egy különleges bolygó, csak azért nem tudunk róla, mert a rohadt összeesküvő uralkodó szekták eltitkolják. Amikor majd kilépünk a galaktikus síkból, azonnal egyértelművé válik, hogy a Föld 160 millió évenként ismétlődő fajkipusztulása ismét elkerülhetetlen. Csak a beavatottak fognak túlélni mély barlangokban, ahogy az előző oppozíciókor is történt, de erről sem tudhatunk, mert az összeesküvő, uralkodó szekták titkolják a felfedezéseket. Semmit sem tehetünk, a sorsunk elkerülhetetlen. Élvezzük a mát, a holnap meg majd csak lesz valahogy! Szóval: „Igyál még egy pohárral és fogd rá a Nyuszira!”
    ———————
    Számomra a „klímaszkeptikusok” magatartását és gondolatmenetét a fenti sorok tükrözik…
    Cs.

  15. 14: Ami a klimaszkeptikusokat illet: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek”. 😀

    10: Nem szép dolog ám, hogy ide tévedsz a nagy semmiből. Totálisan ignorálsz 870 szabadon hozzáférhető posztot, majd elkezded osztani az észt. Köszi Csabi_Pécs! Az van nekünk is, nem szorulunk máséra.

  16. Nos eljött, hát az idő, hogy én is beleszóljak, mivel hozzám közel álló a téma.
    Azt látom manapság, hogy mindenki tapogatózik én így érzem, ezt most derült ki számomra:)
    áltudomány kontra tudomány
    Szendi a pszichológia és az orvostudomány kigolyózására építette fel életét nem kis háttérrel.
    Tibor bá pedig a klímaváltozás és a pénzügyi globalizált világ tapasztalait osztja meg velünk.
    Mindenki annak, hisz aminek, akar a sírjára úgyis csak a neve kerül, az hogy miben hitt az nem 😀

    Ebben klímavitában azt látom, hogy van egy nagyon erős propaganda valóban a CO2 irányába, azonban véleményem szerint már amennyit elolvastam eddig tibor bá blogjából, az jött ki hogy a CO2 igenis fontos szerepű a klímaváltozásban.

    A legfőbb tényező azonban a vízpára ami a levegőben van (amelynek mennyiségét) lényegesen befolyásolja a CO2 hővisszatartó képessége, mivel, hogy az utóbbi évtizedekben ez emelkedett a leglátványosabban. A Vénusz bolygó pedig alapvető példa erre, mivel a méretek nagyjából azonosak, igaz rengeteg különbsége is van a bolygónkhoz képest.

    „Amit pedig a napozásról terjesztesz, azért Ausztráliában lincselés jár. Nyáron próbáld ki, napozz délben néhány órát. Megérdemelnél egy aprócska milenomát.”

    Erről az a véleményem, hogy Szendi nem órákat mondott, hanem azt, hogy ne féljünk ennyire a naptól, ugyanez a helyzet az influenzavírusnál is. A D vitamin elég fontos ahhoz, hogy jól müködjön a szervezetünk és egy angliai kevés Napot látott ember ne menjen akkor Ausztráliába, ahol nem tud menekülni a fénytől:(. Az a baj, hogy pont az ellenkezőjét mondjátok( a túl sok se jó), a mértékletesség mindenek felett még Szendinél is:)

    13.
    „de Szendi abból csinál pénzt, hogy a hiszékeny népet hülyíti. Te pedig azt hiszed, hű, de nagyot mondtál. Te aztán tudod a tutit. Egyszer találkozz egy boncmesterrel és kérdezd meg mi a véleménye a plakk lerakódásról, és szerinte az miből áll. Ő csak tudja, elég sok eret vágott fel.”

    Azt mondtad nem vagy bosszúálló fajta, de mégis ennyire lekezeled a dolgot, biztos hülyeségből kutatják az ellenkezőjét. nem azt mondja Szendi sem, hogy nem koleszterinből rakódik le oda, hanem csak a mechanizmusát lövöldözi:)).
    Egyébként, meg öröm olvasni a tapasztalataidat Tibor bá, de Szendit jó olvasni való mellékesnek a te blogod mellé:D

    Elég szar így fiatalon az nézni, hogyan megy lassan tönkre a világ, amelyben élünk pedig a peakoil okán meg az önző spekulációk miatt, meg a szélsőségek felfutása révén ez várható, de szeretnék 300 évvel korábban élni. De most itt kell helyt állni és átlátni az áltudományon, csak sajnos ez bazi nehéz egy ilyen a kutatásokból is profitot kifacsaró világban.

    Éljen az Edo korszak:DD

  17. Csabi_Pécs! Te nagyon önzetlen ember lehetsz. Osztod az észt, pedig nincs miből! 🙂 A felmelegedés vitathatatlan tény. Több oka is van a légkör változó felmelegedésének, és lehet az egyik ok a naptevékenység, a másik ok a vízpára, a harmadik a természetes eredetű CO2, a negyedik a Föld tengelyének állása, stb. mert ezek is befolyásolják az éghajlatunkat, de a mai, szokatlanul erős és hirtelen felmelegedésnek a legfőbb oka vitathatatlanul az emberi tevékenységből származó CO2 kibocsátás, és az ezzel járó pozitív visszacsatolások (pl. sarki jég olvadása, metán felszabadulás a fagyott talajból, stb). Környezetmérnökként azt mondom neked, hogy amit Tibor bá írt akár itt, akár a könyveiben felmelegedés-témában, az mind igaz, és olvasd el figyelmesen.

    Tibor bá: Szendi Gábor azért nem tud semmit, mert pszichológus.

  18. 16-ra:
    – A CO2 légkörben tartózkodási ideje cirka 50 év, míg a vízgőz adott mennyisége csak maximum napokig tartózkodhat a légkörben. Ezért nem érne semmit a jelenlegi azonnali CO2 stop sem!

    – A Vénusz közelebb van a Naphoz, így az érkező energia mennyisége nem összevethető a Földével. A légkörében más üvegházhatsú gáz is van, pl. CO2 is…

    – Szendi a táplálkozást „forradalmasította”, így rá a szívbetegek és a zsírsavakkal kapcsolatos vita tartozik. A napozásra vonatkozó rész egy újabb butaság felvetése volt, az UV-B sugárzás pedig nem játék!

    – A CO2 nem propaganda! Hatásmechanizmusa tény. Mi a francért propagálnánk?? A „zöld-energia”, na az balfasz propaganda… A várható hatások jóslása, a klímamodellek, azok részben valóban találgatások, nagyfokú a bizonytalanság, hiszen a kiindulás minden adatát sem tudjuk betáplálni bizonyossággal, nemhogy a közben jelentkező kaszkád hatásokat… A CO2 kvóta szintén semmit érő szarság, mint a CO2 adók és társaik. Mocsok próbálkozások az emberek megvezetésével a jelenlegi rendszer fenntartására. De mi köze ennek a CO2 légköri hatásaihoz? Jelenleg ez az egy olyan gáz ismert, amit biztosan az ember engedett a légkörbe, és aminek a hatása magyarázza a jelenségeket, amiket kimérünk, megtapasztalunk.
    Cs.

  19. „Nagyon nehéz olyan valakivel megértetni valamit akinek a fizetése függ tőle ,hogy ne értse meg” /Al Gore/

    Ő már csak tudja 😀

  20. 18-ra
    Igen az eslő bekezdéseddel teljesen egyet értek!!, ezért vélem propagának a klíma egyezményeket meg az ehhez kapcsolódó pénzeket. Az tény, hogy a CO2 az a gáz (a CFC-k mellett) amit az ember a levegőben mért arányához képest, nagyságrendileg azonos mérvű kibocsátással lépett fel a két évszázad óta.
    Arra szerettem volna rámutatni a Vénusz példával, hogy a CO2 igenis fontos tényező egy bolygó klímájára nézve a jelenlegi tudásunk és tapasztalatunk szerint és hogy dobom a CO2 mítoszát tojásokkal:)
    A napozás bekezdésre azt válaszolom, hogy létezik a CFC hatása, amely a ózon sürűségét csökkenti az atmoszféra felső rétegeiben, de attól az még nem jelenik meg ugyanakkora mértékben Európában, Oroszországban, mint mondjuk Ausztráliában vagy az Antarktiszon.
    A zöld energia sajnos tényleg kamu, már jóval hamarabb be kellett volna futnia és talán még bírnánk 50 évig:)
    Hát emberek úgyis megtapasztaljuk a rossz oldalát ennek a világnak és akkor mindenki csak önmagát védi, ahogy most is:D

  21. 19 meg a többiek (minus András és Csongor):
    Kiváncsi lennék, hogy aki cikizi az IPCC-t vajon tudja-e hogy kiket takar, hogyan működik, miket adhatnak ki? Nyilvánvalóan NEM. Csak a szája jár.
    Vajon, aki a mainstream médiára hivatkozik, mint a CO2 propagálója, az tudja-e, hogy a mainstream média valójában klímaszkeptikus propagandát folytat. A lefizetett tudósokról szövegelő tudja-e, hogy az amerikai kormány hivatalos politikája a suba alatti klímaszkeptikusság, mig az állam által finanszírozott NASA fő klíma gurúja – aki szembe megy a kormánnyal – Hansen a RealClimate fő zászló vivője, és hogy ott 13 millió látogatás alatt sok ezer tudós osztja a véleményét az alapítokkal. Hogy Miskolczi és hasonlók a világ tudósainak mindössze 1 ezreléke, akiket azért fizetnek le, hogy lehessen hivatkozni „a tudósok nem értenek egyet a CO2 szerepében”. Vajon tudjátok-e, hogy Miskolczi trükkje az, hogy ő elméletét magyarsága miatt nem fogadják el. Na erre a magyar kebel kidomborodik és rohan a halálba. Megvédjük Miskolczit. Nem kell, boldogan él a Judás pénzből. te pedig meg lettél hülyítve.
    Aki pddig azt feltételezi, hogy a síromra nem lesz ráírva, hogy miben hittem, fején találta a szöget. Mert én semmiben se hiszek, de elfogadom a bizonyítékokat. Ja, és megértem őket. + Veszem magamnak a fáradtságot és közzé teszem érthető nyelven. De persze a disznotór nem kötelező.
    Azt meg már kurvára unom, hogy felraktam egy rakás klím posztot és elolvasása nélkül szövegeltek. Úgy, hogy létrehozok egy új kategóriát KLÍMA címen

  22. 22. Bocsánat ha untatnálak csak az elején tartok a posztjaidnak, mivel egy hete kezdtem el aktívan olvasgatni. Próbálok semmibe bele nem pofátlankodni :). Megértem a haragodat.
    Köszönjük eddigi tevékenységed. Jó, hogy vannak akik olvassák is, csak sajna kevesen 🙁 .

  23. A mai hozzászólásokon igen jól szórakoztam. Amíg a vita folyik a felmelegedés okairól, addig az USÁ-ban hóvihar dúl, Ausztráliát elfújja a szél, Magyarország pedig elsüllyed a belvízben. Szóval a klímaváltozás az tény, ebbe bele is halhatunk, de nem mindegy mi az oka. Ha valakit ez megnyugtat, tőlem akár a naptól is lehet.

  24. 23: Semmi baj, én voltam a hülye. Már rég meg kellett volna csinálnom a KLÍMA kategóriát.

    24: Örülök, hogy jól szorakozol. Ilyen szar időben meg kell becsülni minden poént.

  25. 24 Igen ezeket az eseményeket én is néz(t)em,a tudatlanság öröm komolyan:), pár hónapja nem hittem volna, hogy a szakmámban kötök ki:)
    Én példának okán a belvizet szeretném a következő egy másfél évben (már amennyit engednek) jól felmérni,vizsgálni, elemezni, következtetni egy diplomamunka keretében egy magyarországi tájon:) Nem reklámozom:)
    Én azt mondom, ha mindenki tenné becsületesen a dolgát, ahogy ahmadinejad is szépen mondta:)

  26. Időnként megnézem itt az írásokat és a hozzászólásokat – sokat tanulok belőlük. Egy alapos tanulmányra bukkantam nem régen, ami jelen témához is illeszkedik.

    Mészáros Milán a Természeti hadviselés kontra klímakonferencia c. tanulmányában, az utolsó bekezdésben az alábbiakat írja:
    „A természeti hadviselés színtere ma már a világűr, a földi környezet, a bioszféra vagy maga az élettér. A fegyverek (a hadviselés) pedig ezek teljes vagy részleges, de mindenképpen irányított és kontrollált megváltoztatásának képessége, azaz a folyók teljes vízkészletének felhőkbe emelése, a Föld pólusváltásának meggyorsítása, az eső vagy sivatag csinálás, tornádók, hurrikánok keltése, földrengések előidézése, vagy a ”Schumann-orgoná”-val történő agyterápia stb. Vagyis, a világűr, a környezet, az időjárás, az éghajlat stb. megváltoztatásával az ember életfeltételeinek átalakítása, végső soron pedig az ember észrevehetetlen manipulálása.
    Szerző nem gondolja, hogy a gyorsulónak tűnő időjárás változásért kizárólag a természeti hadviselés a felelős. Azt viszont határozottan állítja, hogy néhány egészen kivételes –sohasem nyilatkozó és a jövőben is hallgató– szakértőtől eltekintve nincs ember a földön, aki meg tudná becsülni a vélt gyorsulásban a természeti hadviselés arányát.”

    http://works.bepress.com/cgi/viewcontent.cgi?article=1035&context=milan_meszaros

  27. Csabi_Pécs

    Azt mondod, hogy el vagyunk tévedve, rossz ok-okozati megközelítést alkalmazunk, meg hogy te többet is tudsz fizikából.

    Rugaszkodjunk neki még egyszer.

    A globális átlaghőmérséklet nőt ez tény, te is elismered, ez lenne az okozat.

    Mik lehetnek az okok:

    1.” A Nap okozza”, mondod te. Nézzük meg, hogy változott-e a nap által kibocsátott energia nagysága? Nem változott.
    2. A földre jutó napenergia mennyiséget befolyásoló keringési pályaelemek közül változott-e valamelyik is? Nem változott.
    3. A CO2 koncentráció nőtt-e? Igen.

    Ennyi.

    A fenti lista természetesen egy végletekig leegyszerűsített felsorolása a lehetséges okoknak és csak arra szolgál, hogy rávilágítson a te álláspontod tarthatatlanságára.

  28. Elnézést kérek, ha lerágott csontot szolgálok fel szombat esti vacsoraként – nem olvastam a teljes „Tibor bá” blogot.

    1998. februárjában, Mrs. Maj Britt Theorin, svéd parlamenti tag és régi békeharcos jelentésére válaszul, az Európai Parlament Külügyi Bizottsága, a Biztonsági és Védelmi Politikai Bizottság nyilvános meghallgatást tartott Brüsszelben a HAARP programmal kapcsolatban. Az egyesített bizottság a „Lépés a döntés felé” címmel jelezte az Európai Parlament felé:
    http://www.fromthewilderness.com/free/pandora/haarp.html
    Fontos a kapcsolatok megértése a gazdaság, a stratégia és a katonai tevékenység között, hogy megismerhetjük az Új Világrendet a maga valójában. …, a klíma megváltoztatása a HAARP égisze alatt nagyszerűen megfelel ezeknek a célkitűzéseknek, egyértelműen gyengíti számos nemzet gazdaságát, lerombolva infrastruktúráját, megrázza pénzügyi rendszerüket, tönkretéve a mezőgazdaságból élőket és családjukat hatalmas területeken. Az egyes nemzetek kormányainak és az ENSZ-nek mindent meg kellene tenni ezek megakadályozására, örökre el kellene tiltani a HAARP és egyéb „nem-konvencionális” fegyverek alkalmazását.

  29. 29: A helyzet az, hogy megbizható forásból a HAARP ellen még nem olvastam véleményt. Az én fizika ismeretemmel nem tudom elképzelni, hogy elektromágneses hullámokkal fölrengést lehessen okozni. Ami pedig a klímába történő beavatkozást illet, nehéz elképzhelni, hogy az idei amerikai telet a HAARP okozta volna. Ha tehetnék akkor (szerintem) inkább küldenének – 25 °C hideg orkánt, és másfél méteres havat Kínára, nem pedig Új Mexikóra, és Chicagóra, vagy minden idők legnagyobb áradását 300 km/ó széllel a szövetséges Ausztráliára.
    Különben Michel Chossudovsky elég nagy „bajkeverő” hírében áll.

  30. 29: Kedvesek ezek az összeesküvés elméletek. Az ember mindenhatóságába vetett hit táplálja ezeket. És kényelmes. Senki nem felelős semmiért, a világot néhány tucac nagyhatalmú, mindenható ember mozgatja. Ha akarják, éghajlat változást idéznek elő bárhol. Ha kell, pénzügyileg tönkretesznek nekik nem tetsző országokat. Ez már szinte istenhit. No meg ezek a szemetek felelősek mindenért, aki pedig látja álságos tevékenységüket, az az igaz, megvilágosult. Hurrá!

  31. 31: Neked könnyen kedvesek, de nekem kell megválaszolni őket. 😀

  32. Helló mindenkinek! Korán keljen fel az aki Tibor bat, érveivel meg akarja gyözni! Iskolavégzettségei, àltalános müveltsége, egész életébem szerzett tapasztalatai, széleskörü látóköre mellett, eltörpülnek a legtöbben. Olvasátok irományait, könyveit figyelmesen.Ez az ember többet tud mint egy tudós.

  33. 33. Nem kívánok meggyőzni senkit – ha nem interneteznék, azt sem tudnám, hogy létezik a „sugárfegyver” (bár némely tv-s csatorna közölt róla ezt-azt). Ajánlom az érdeklődők figyelmébe a Kapu c. folyóirat 2010. szeptemberi számát, ott egy magyar fizikus számításokkal igazolja a HAARP-pal történő esőztetés technológiáját. A földrengésekről: az egymáson elmozdulni akaró kéreglemezeket a súrlódás tartja instabil helyzetben – fókuszált energianyalábbal az érintkezési felület megolvasztható, képlékeny állapotba hozható. A többit rábízom a fizikai alapismeretekre…(Egy ismeretterjesztő filmben hangzott el, hogy sok esetben alig kell több energiát bevinni a lemezek érintkezési síkjára, mint amennyivel egy kerékpártömlő felfújható – nem én állítom, csak továbbítom.) Ha a Georgia-kövek üzenetét komolyan vesszük, ha a Lugano-i tanulmánynak megengedünk némi realitást és a titkos társaságok létezését és céljait elfogadjuk valóságosnak, akkor jelenleg az Albert Piké által programként örökül hagyott harmadik nagy világégés előkészítésének korát éljük: a mezőgazdaság élelmiszer-termelési képességének drasztikus csökkentése arra utal, hogy a háború a világelit és a túlszaporodott emberiség között fog lezajlani, ez utóbbi tömeg totális megsemmisülésével (ha hagyjuk). Egyébként Mészáros Milán tanulmánya hol kezdhető ki? Tudomásom szerint Ő az ún. reális zöldek köréhez tartozik, akik a kibontakozó globális „zöld fasizmus” ellen lépnek fel (Pl. Al Gore, és mások).
    Valahol éppen a blogtulajdonos (Tibor bá – nehezemre esik leírni, én is Tibor vagyok) ötletelt azon, hogy a Napba kellene lőni az atomerőművek kiégett hulladékát. Csak szerényen megkérdezem: hallott-e Antalffy úr arról a csillagász megfigyelésről – Kent Steadman,aki a SOHO napfizikai műhold képei alapján töprengett a látottakon -, ami arról szól, hogy esetleg a HAARP, vagy lézer révén a napkitöréseket mesterségesen elő tudják idézni?
    Köszönöm, hogy vendég lehettem itt is egy rövid időre. Szép vasárnapot kívánok minden fórumozónak.

  34. Visszajöttem még egy gondolat erejéig: itt egyesek hangsúlyozottan nagy fizikai tudással bírnak. Megkérdezem, mit tudnak az elektrolitok viselkedéséről elektromágneses közegben? Az Ajkai Timföldgyár X. sz. tározója 300×500 m kiterjedésű. Meg lehetett-e célozni a HAARP-nyalábbal egy ekkora területet a biztos találat tudatában? Vajon az a gigantikus mennyiségű fém tartalmú anyag gerjeszthető volt-e? És ha igen, akkor miként viselkedhetett „felajzott” állapotban? Netán a hypó-val történt ún. túltöltés nem tekinthető-e egy előre tervezett cselekedetnek, ha elismerjük, hogy egy edényben kezdetben nyugalomban lévő elektrolit elektromágneses behatásra ún. soliton (cunami) tulajdonságot mutat: nem akar megférni eredeti kiterjedésében? Mintha a gátfalon átcsapó hullámokról beszéltek volna szemtanúk anno… A kulcsszó: magnetohydrodinamika, a kulcs-honlap: http://www.solitontron.sokoldal.hu/

  35. Nagyon jó cikk, köszönjük Tibor bá’

    Volt itt néhány szó a Vénuszról 16,18 és 20-ban, de abban tényleg jó példával szolgál, hogy a CO2 üvegház hatását igazolja, ugyanis a felszíne melegebb a Merkúrnál (aminek nincs légköre), pedig majd kétszer olyan messze van a naptól.

  36. Helló Statikus! Ahoz hogy a fent emlitett témáidhoz valaki valóban magyarázatot tudjon adni, nem csak a fizikai alapismeretekre van szükség, hanem még annál sokkal, sokkal magasabb sziteket is érteni kell a fizikai, matematikai, ill, természettudományok tudományok területein. Az hogy valki HAARP-rol, feketelyukakrol,11. dimenzió, idöutazás, és ezermás dologrol,amit ismeretterjesztö filmek, ujságok terjesztenek, az olvasó 95% fel sem tudja fogni hogy egyáltalán miröl is van szó.A 3. dimenzio az még felfogható ugye mert ebben élünk. hánynak van fogalma a 4.-röl? Egy példa. A mai világ legtermészetesebb dolga ha valaki gyorsan ki akar egy összeget számolni, elökapja a zsebszámológépét beüti a szükséges számokat oszt vagy szoroz vagy összead, pillanat alatt megjenik az eredmény, ez nem jelenti azt hogy az illetö valóban számolni is tud.Ö csak elöhivott egy programozott eredményt. Mi a sugárfegyver? Nem más mint az otthoni mikrohullámsütöd nagyobbik változatának modernebb kivitele. A léser is lehet sugárfegyver de még ezen a területen sokat kell még tenni, hogy valóban hatásos legyen. Ma már a legtöbb egyetem rendelkezik magasszintü kutatási technologiával laborokkal,kisérleti lehetöségekkel ahol számtalan mennyiségü elméleti, vagy gyakorlati erdményt tudnak elfogani, vagy elvetni, vagy nem. az utóbbi inkább a Quantenmchanikára érvényes mert itt már nincs szükség az ok, és okozat tényezökre.Ez persze már nehezebb téma. Az biztos hogy vannak olyan fenomenális dolgok amire még nem tudunk magyarázatot adni, de csak azért mert még nem ismerjük az okait. Csoda az, aminek nincs oka. Megjegyzem /magnetohydrodinamika/ komoly téma, erröl lehet beszélni , de megértésehez kell egy pár év egyetem is.

  37. Kedves Tóth György, köszönöm a hozzászólásod, bár ez alapján nem derül ki számomra, hogy Te rendelkezel ezzel a pár plusz egyetemi évvel, vagy igen és szerinted én nem, stb…Tegyük fel, hogy nagyjából azonos ismeretanyaggal bírunk, és a logikánk is közel áll az egészséges és elvárt szinthez. Ez alapján nagyon sci-fi kategória, amit a vörösiszap katasztrófával kapcsolatban megpendítettem? Én úgy érzem, hogy nem – a tározóval statikusként foglalkoztam (itthoni agytornáról van szó), és az a sarok az én számításaim szerint pontosan abban a pillanatban – 2010. október 04. délelőtt – nem kellett volna, hogy megadja magát. Túl sok a szórás a bizonyítékként felhozott adatokban – gát anyaga, a sarok alatti talaj jellege, a talaj átázott volta, az önkormányzati választásokat követő nap, az ún. Jézus-ösvény második évfordulóját megelőző nap, a kolontári templomdomb ásatásainál előző évben talált ősi kőtáblák, majd az első védőgátnak éppen a templomdombhoz történt illesztése, a Devecser alatti ivóvízbázis nagysága, a piszkéstetői obszervatórium által regisztrált, de csak külföldi adatbázisban szerepeltetett kis magnitúdójú földrengés,stb. A HAARP meg végül is adott, a magyar népesség rendesen fogy, a Közel-Kelet pedig egyre közelebb… nem kell ahhoz sokkal több egyetemi év, hogy ha alaposan tájékozódom, különös gondolatok ébredjenek bennem – bár nem szolgálja az egészségemet és nem özönlenek hozzám a szimpátia-levelek.

  38. A vörösiszap katasztrofához, hasonló a Romániai Cianidos kiömlés is.Miért nem csatoljuk ezt is a HAARP-hoz? és, egyébb a világon történö elöforduló hasonló témákat. Es miért pont szegény már évszázadok óta ide oda tépett ráncigált Magyarország lenne a cél? Én csak arra akartam utalni a fent irottakba, hogy mielött valamit véglegesen elfogadunk, logikailag követni tudjuk e egyáltalán az elénktárt témát, megértjük e ennek valódi mondnivalóját. Nem kivánok senkit tudása, vagy nem tudása utan megitélni, ezt rábizom mindekinek önmagára. A vörösiszap történetéröl eddig csak a hirekböl informálodtam röviden. Nem sok év hiányzik attol hogy majdnem fél évszázada nem élek Magyarországon . Az utóbbi hetekbe kezdtem el a magyar blogokat olvasgatni,
    Tibor ba honlapjára akadtam ammi nagyon lenyügözö és éles témákal foglalkozik, ahol kicserélhetjük sokoldalu nézeteinket.

  39. 35 & 38:
    Egyszer S. Hawkinget megkérdezték mi a véleménye Tipler omega-pont elméletéről. Amire Hawking azt válaszolta, hogy a véleménye felér egy becsületsértéssel. Hát én ehhez tartom magam.

  40. 39. A vörösiszapot tároló gát anyaga pernye, ami az idők során cementálódott (kvázi beton lett). Statikai modellje súlytámfal. felszeletelve egységnyi hosszakra a falakat, azok egységnyi iszapot támasztottak meg. A kb. 60 m talpszélességű támfalak a sarkon kb. 60×60 m alapterületű többlet-anyaggal rendelkeztek, amit a folyékony iszapnak el kell többletként kellett eltolnia maga elől (kb. 100 000 m3 azon felül, ami statikailag még meg tudta támasztani az iszapot). A kiömlött anyag a tároltnak kb. 10%-a, vagyis a maradó anyag nyomása a gátfalakra a kiinduló állapotban nem vehető figyelembe úgy, mint hidrosztatikai nyomás! Kellett egy többlet erő )a gerjesztett elektrolitesetében ez elképzelhető), és kellett egy sarok alatti rezonancia, ami az átázott talajt folyós állapotba tudta hozni. (A megmaradt gátfalak végén az iszap festési nyoma arról árulkodik, hogy a gátsarok első ütemben nem teljes magasságban szakadt bele a folyós altalajba, egy ideig a felső sarokrész átboltozódott állapotban a helyén állhatott.) Nem tudom, hogy ennyire konkrét meglátások alapján hogyan lehet ezt az esetet a cián-katasztrófához hasonlítani? Azt hiszem, jobb, ha befejezem – nem kívánok több ellenséget begyűjteni. Mindenki gondolkodjon azzal, amivel rendelkezik.

  41. Tibor bá arra kérem, szedje le a hozzászólásaimat, ne árnyékolják be a blog hangulatát. Engedelemmel a továbbiakban csendes látogató maradnék, és ígérem, hogy felhagyok a HAARP-olással.

  42. 41: Itt senki se lesz az ellenséged. Nekem elhiheted, mert én vagyok a legrégebbi olvasó 😀 De az ellenvéleményt se rejti senki a véka alá. Hidd el nekem a „Mindenki gondolkodjon azzal, amivel rendelkezik.” mondatodra jobban felkapják a vizet, mint a HAARP mániádra. Végül is mindenkinek lehet egy-két mániája. Sorge például minden bankárt fel akar akasztani annak ellenére, hogy már rég nincs halálbüntetés. Neki ez a mániája. Különben a mánia sajátos tulajdonsága, hogy mindenki csak a másikét látja, a sajátját nem.
    42: No ezek keresztezték egymást. Nem, nem, szó se lehet róla. Amit egyszer felraksz, az a miénk 😀 A véleményedre pedig továbbra is igényt tartunk. Nem az a célom, hogy mindenki egyszerre lépjen.

  43. Jòl eltértünk a felmelegedést okozó témáktol. – itt megadom magamm mert rengeteg alapot lehetne felhozni, igazábol ezekhez nem értek.

  44. 45: Mindig ez van. A 10. komment után valamibe belekapaszkodunk és onnantól kezdve megy a nyüstölés.

  45. Errol alighanem mar nincs mit beszelni.
    Melegedes az van, es lesz. A melegedes gyorsul, az adatok szerint exponencialisan, vagy valami hasonlo.
    Megallitasara nincs senkinek megvalosithato otlete, es 8 fok emelkedes utan az emberisegnek vege.
    Igyunk egy kortyot, doljunk hatra a szekben es nezzuk a musort.

  46. 47: Te csak hiszed, hogy nincs miről beszélni. Írtam, hogy max 4 fok melegedést bír el az emberiség. Ezt te most egy huszárvágással felemelted 8-ra. Na ez az. Nem arrol van szó, hogy a nyári meleg napok 30 helyett 34 °C lesz. Hanem arról hogy a Duna nem 860 cm-en fog tetőzni, hanem 1500 centin és a vízből pesten csak a Gellért-hegy fog kiállni. És az augusztusi kánikula nem 39,5 °C lesz, hanem 52 a Nagyalföldön és természetesen nem lesz termés, mert tavasszal a teljes Duna-Tisza köze és a teljes Tiszántúl belvíz alatt lesz május végéig. A szunyog inváziótól nem lehet élni és mindenki maláriás lesz. Nem folytatom, mert már ez is elég, de messze nincs a listának vége. Pedig ez csak a plusz 4 fok (nem a 8 )

  47. Csak olvasgatok itt-ott.
    Tapasztalom, hogy a negativ tendenciakat alulbecsulik, a pozitivakat pedig tul.
    Itt egy negativ: forro-fold-lakhatatlan-teruletek
    Mashol is irnak ehhez hasonlot. Nem zorog a haraszt…, alighanem az igazat irjak.
    A 8-at csak irtam, ezt az erteket megvedeni nem tudom. Nem a pontos ertek a fontos velemenyem szerint.

  48. 47: Lehet hogy a bor fokára gondolt? Tibor ba! Könyved , Mi volt elöbb Isten vagy az Ösrobbanás, megjent idegen nyelven is? Végig olvastam!!! Ismerem könyved minden egyes szereplöjét,képleteit, törvényeit, de ilyen nagyszerü értlmezésben fantasztikusan tudod bemutatni a fizikai világot, az általánosságnak , de még másoknak is. Egy ilyen müvet kellene az iskolákba kötelezö olvasmányá tenni. Gratulálok nagyszerü!

  49. 50-re:
    8 fokos bort nem iszok, az nem is bor!
    Attol nem lehet kimelegedni. 🙂
    Volt egy masik poszt. Kotelezo/onkentes, erdemes elolvasni azt is.

    Hogyan lehet a fizikai vilagot fantasztikusan bemutatni?
    Kik azok az „általánosság” és kik a „mások”?
    ????

  50. 50: Köszönöm Gyuri! De ebből baj lesz, mert többen feltételezik, hogy én írok kommenteket Tóth György néven. Pedig a „titkomat” a tegnapi posztban (vissza a múltba) feltártam, aki akarta, az megértette. Fiatalon, éveken át arra szocializálódtam, hogy természettudományos tételeket kellett „közérthetővé” tennem mások számára. —- A könyv nem lett lefordítva más nyelvre. Az angol jöhetne számításba, de ehhez PR, reklám, kiadó és forgalmazó kellene. Magyarul egy csomó pénz beinvesztálása. —- Kötelező olvasmánnyá??? Amikor elkészült 400 magyar középiskolának küldtem egy-egy tiszteletpéldányt. Nem fogod elhinni, egyetlen egy nem jelezte vissza, hogy „köszönjük”, pedig az Internet ingyenes. EZ MAGYARORSZÁG!!! Érezzem én magam megtisztelve, hogy nem küldték vissza 😀

  51. 50 n/a Ok. Ne légy már megsértödve! A 8° bort csak viccböl mondtam. Az álltalánosság alatt az azt a réteget értem akiket nem érdekelnek a tulzott magastudományu kifejezések. azért neveztem fantasztikus bemutatásnak, mert a legtöbb ember számára komplikált nehezen érthetö témákat, leegyszerüsitve érthetöen vissza bemutat.

  52. 52 Helló mindenkinek !!! Azok akik feltételezik hogy Tibor ba Tóth györgy néven kommenteket ir, közlöm veletek hogy ez nem igy van. Ha valakit érdekel a személyem megismerése itt az E-mail cimem Gyoergy-toth@live.de Hétközben kevés idöm van!

  53. 54. Ügyes húzás Tibor bá. Most már semmi kétség. 😀

  54. 55: Nem hittétek, hogy értek a diplomáciához is. 😀
    Csak az a probléma, hogy Gyuri nem árulta el, hol él (bár ez kideríthető) és mivel foglalkozik (ezt legfeljebb sejteni lehet).

  55. 52 Sajnos itt is hallani Magyarország egyre rosszabbodó helyzetéröl, de nehezen tudom elképzeni ennyien vissza utasittanak, vagy még csak figyelmbe se vesznek egy ilyen müvet?Ennek ellenére èrezd magad megtisztelve tölem és társaimtol a lehetöségeinktöl függöen szives engedélyeddel, felhivjuk minden itt élö magyar figyelmét müveidre.Az elsö a Müncheni magyar club lesz ha megengeded.

  56. 55 :Mi az okod arra hogy egy idös ember megvádolsz olyannal amit nem tudsz bizonyittani? Szégyeld magad!

  57. 55 Kérj bocsánatot az öreg úr-tol! A minden kétség kizárása érdekében irj a fent megadott E-mailra, még ma válaszolni fogog remélem hogy ettöl kezdve ez a téma végleg lezárul.Toth György

  58. Helló Minden kétségbe vonónak ! Miért van csend?

  59. 58. Mert nem tudom, hogy miként magyarázzam el, hogy Tibor bá érti a viccet. Egyébként volt már egy un. blogtalálkozó, így személyesen is megismerhettük egymást, de erről természetesen nem tudhattál.

  60. 58: A szerdai poszton dolgoztam, ezért késtem. Gyuri! Az a helyzet, hogy a 😀 -t nem vetted észre. Gloucester ezt viccnek szánta. Tudják, hogy értem viccet, és nem szánták sértésnek. Neked pedig köszönöm a jóindulatú kardoskodást. A Müncheni dolgot mewgtiszteltetésnek veszem. És a tavaszi blogtalálkozóra, ha van kedved, meghívlak.
    És most 1 órára OFF vagyok. Megyek megnézni a Heti-Hetest.

  61. 63: Elöször is köszönöm a meghivásod,de Magyarországra az utóbbi 40 év ben ha jól össze számolom csak 4- szer max – 6szor voltam. Az utlsó alkalom 2008-ban volt de az is csak azért mert feleségem kivánsága volt, már megint 6 vagy 8 eltelt év után Originál bográcsost, vagy a jó magyar nem pancsolt borokat kóstolgatni.Az akkor 80-éves anyámat is meglátogattam. Nem hiszem hogy az idén, vagy a közeljövöbe hazajövök, estleg akkor ha erre erkerülhetettlen szükség adódik. Ma korábban megyek a munkahelyemre, mint igértem van két munkatáram akik magyarul is beszélnek, és kapcsolatuk van egy Müncheni Magyar klubbal megkérem öket hogy hivják fel az ottani tagok figyelmét Honlapodra és annak tartalmára. Ilyen clubbok vannak hamburgba, ill,majnem minden nagyobb Német városba. Hogy mi az oka a magyar negativitásomnak? 21 éves voltam amikor kiköltöztem magyarországrol. Voltam én már otthon minden, csak nagyságos úr nem. Nem is vágytam soha ilyesmire, de ami voltam, az nem volt irigységre méltó. Ok. erröl ennyit . A következö jelenkezésem E-mailban lessz, Tibor ba-hoz, valamikor a héten.A hti hetes t láttammár Yotuben

  62. A heti hetest Láttam már a youtub-on, van ott Monika és Balázs Schow is amikor elöször láttam elvoltam szörnyülködve tartalmuktol az elsö megjegyzésem, Kb igy hangozhatott Ha Magyarok nem tudnak a nyugattal lépést tartani, de ezen a primitiv szinten felülmúlják azt. A heti hetes legalább inteligensen primitiv.Kuruc Infó, Zigány hajhászás,nem nagy büszkeségre harsol fel.

  63. 65: Az egész heti TV műsorból kizárólag a Heti-Hetest nézem meg, de azt is csak akkor, amikor a Bajor hiányzik, mert az egy ripacs. Tegnap hiányzott.

  64. 1. Természetesen nem értek egyet, mert a kiválasztott időintervallum még a Biblia keletkezésének sem ad megfelelő támpontott…

  65. 2.,A blogban kéne egy olyan renszer, ami témánként jelzi az utolsó hozzászólásokat…

  66. 68: Ez nem megy, mert olyan sok a „kategória”, de a kategóriákon keresztül rá lehet csatlakozni. Ez itt most például KLÍMA alatt megy.

  67. 70: Köszi András. Nehéz eldönteni, melyikük a nagyobb bolod, Miskolczy vagy Zágodi.

  68. 72.
    Négy évvel ezelőtt Miskolczy és Zágodi egy húron pendültek. Közben Zágodinak megjött az esze, így most hajba kaptak.

  69. A tudomány a média hírein keresztül nem minden esetben hihető el.Ám aki keres néha másutt is fellelhető, és néha másra is magyarázattal szolgáló irodalmat,lehet lesz egy újabb akár feltevése is ezekből. Néhány másoknak a gondolatébresztő irományai is. Ami ha igaz a mesterséges mágneses antenna jelek hatásai is, ezek is összefügghetnek ezzel a témával átvitt értelemben. A Föld „biorezonanciája”, ami egy gyűjtőfogalom, ezekre is valamelyest még igaz lehet.Azt pedig miként pulzál a légkör mik hatnak rá, kezdik már felismerni,és a HAARP esetére gondolva lehet manipulálni is képesek egyes kutatók.

    http://www.origo.hu/idojaras/20130628-elektromagneses-hiperszenzitivitas.html

    http://sugarzas.info/besugarzas.html

    http://nembulvar.hu/site/index.php/mhely-37/gondolkodo/5538-hires-talalmanyok-a-mikro-historiaja

    http://www.origo.hu/tudomany/20110401-foldrengesfenyek-japan-titokzatos-jelensegek-kristalyos-kozetek-elektromossag.html

    http://hvg.hu/itthon/20130424_Sotet_villamot_fedeztek_fel

    http://elgondolkodtato.com/hangyak-tudjak-hogy-kene-huteni-foldet/

    http://www.euuzlet.hu/szines/2007/majus/elektroszmog2.html

  70. Masaru Emoto felfedezte a megfagyott vízre minden esetben ráható rezonanciák hatásait. Még a zenei a 20-20000 Hz is képes megváltoztatni a vízkristály formáit. A felhők is 10000 méter felett valójában jégből állnak.Ha pedig a mai felhőformákat megfigyeljük,jól láthatóak valamilyen mágneses,vagy egyéb ami lehet még polgári hírközlési célra is felbocsátott antenna jelektől.Ezek a jégtű krisztallit felhők már felvették a megváltozott környezet rezonancia formáit.Az IPCC jelentés pedig akkor lesz teljesen kielégítő magyarázat,ha minden mi általunk is véghezvitt dolgokat mélyreható elemzésekkel figyelembe vesznek.A Föld lemágneseződése is veszélyes,mert ha az ionizációra gondolunk,mit teszünk mi az ilyen mesterséges antenna jelekkel? Ismert ezsköz elektrotechnikában a zerostat lemágnesező eszköz.Ez a szerkezet igaz kicsiben képes a tárgyakat az adott helyen lemágnesezni,vagyis megváltoztatja a forrasztásnál a levegő ionizációját is.Ha pedig már az antennajelekre gondolunk,ez is képes lehet mágnesesség változtatásárea is. A rezonanciákról pedig,vagy sugárzás és más fajtájú a 108 oktáv,a fény a hang a látható és nem láthatóak is, mik lehetnek ma ezekből a légkörben mi körülöttünk?Ha mi nem tudjuk tökéletesen ezeknek az összes hatásait, már nem beszélhetünk arról,hogy ez csak úgy van a levegőben.És az elektroszmog is ami az aurára hat, mint mágneses torzulások is. Az ember is kb70-80%-ban vízből van,ami ha erre is gondolunk lehet az egészségünkre is egy magyarázat,hogy mi mennyi kárt okozunk a nem megfelelő technikai eszközök használatával.Még a talaj is kezd tönkre menni,és egyes létfontosságú mikroorganizmusok, már itt is kihaltak.Az éghajlat titka igen sokrétű okokból áll.Az ázsiaiak,és a többi régmúlt civilizáció képes volt még a kövek hatásait is megismerni,azt,hogy miként hatnak egyes köveknek a rezonanciái miránk is.Ami valójában a természet „normál bioenergia valamije,és ez lehet akár a számunkra megfelelő ionizáló hatás is,és más terz-ben mérhető igen érdekes háttérsugárzás.Ezek pedig a Nap és a kozmikus energiáknak a feltöltődéséből jöhetnek létre. Mi pedig úgy hisszük, bármit tehetünk a környezetünkben, és most gondoljuk végig,azt mi lenne a helyes és a helytelen!

  71. Az ember által használt elektrotechnikai eszközök mind okozgatnak valamilyen elektroszmogot is. Az antenna jelek amik ma főleg GHz jelek lettek,ugyanaz mint amivel az ételt is a melegítéssel mikrózzuk. Ez ma 2,4 GHz hullámhosszú,és az erőssége pedig ki tudja a légkörbe juttatott az összes antennajel mennyi lehet? A felfedező aki anno rájött erre, hogy melegíteni is lehet az ételt is ilyen radarhoz is felhasznált jelekkel, ez miért elképzelhetetlen ennek az antennajeleknek az ilyen hatásaival is? Ha pedig vennék a fáradságot,és utána néznek a nemrég elhunyt Masaru Emoto vízlefagyasztós kísérletére,ahol ő rájött arra,hogy a rezonancia megváltozása esetén más formája lesz a jégkristályoknak amikről részletes mikroszkopikus fotókat is készített.A 10000 méter felett a légkörben igen érdekesen rajzolódnak ki az ismert jéggé fagyott tűkrisztallit felhők, és szerintem itt is még nagyban is hasonlóan láthatóvá válnak az antenna rezonanciahullámok is a Föld felé jövő kozmikus rezonanciákkal együttvéve. A HAARP-nál is, hasonlóan a felhők rajzolatára hivatkoznak az összeesküvő elméleteket gyártók.A CO2 pedig erre is adhat okot,hogy változtathat a jégszerkezet milyenségén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük