(432) Tibor bá blogja – Tavaszra várható az éhezők fellázadása

önarcképAz orosz titkosszolgálat kiszivárogtatta, hogy Obana és Sárközi  „elvileg megegyeztek” egy lázadás elhárító katonai egység létrehozásában. Az ok, hogy ez év tavaszára széleskörű fellázadás várható az éhező népek körében. Az elképzelés nem a fantázia szüleménye, mert ebben a pillanatban Algírban és Tunéziában éhezők lázadása folyik, több tucat halottal, mert a kivezényelt rendőrség kíméletlenül lövi a tüntető tömeget. Aki meghal, az már nem fog éhezni, alapon. A kormány a lázadás mértéke miatt tankokat vezényelt a fővárosba, Tuniszba, és kijárási tilalmat rendelt el, amit a tömegek nem tartanak be. Gazdasági szakértők szerint 2011 áprilisában jelentős élelmiszer áremelkedés várható, ami automatikusan fog követni az éhezők lázadása.

ENSZ jelemntés szerint a világ gabona készlete az egy évvel ezelőtti 197 millió tonnáról 175 millió tonnára csökkent. Ez a 11 százalékos csökkenés mindenképpen kereslet növekedéssel jár, amit az árnövekedés követ. Ez veszélyezteti a globális fejlődést és stabilitást, állítja Robert Zoellick, a Világbank elnöke: „a threat to global growth and social stability” A helyzet az, hogy a tökéletes káoszhoz elégséges egyetlen rossz világtermés, ami benne van a kalapban:  „one poor harvest away from chaos”. Összességében az elmúlt év katasztrofális volt: disasters World’s top wheat growing Nations a következő gabonatermelő országokban: Kína, India, USA, Oroszország, Franciaország, Kanada, Németország, Ukrajna, Ausztrália és Pakisztán, a következő részletezés szerint:

éhezésKína: 2010 tavaszán Kínában szárazság és homokviharok söpörtek végig, átnyúlva Vietnámra és Thaiföldre is.

India: Rekord méretű hőhullám és vízhiány, ami a kormányt vízkorlátozás bevezetésére kényszerítette. A levegő hőmérséklete nem egyszer túllépte az 50 °C értéket, amit itt Magyarországon el se tudunk képzelni. Sri Lanka miniszterelnöke felkérte kormányát, hogy készüljenek fel a várható krízisállapotra.

Oroszország: A világtermelés 10 %-át Oroszország produkálja, aminek 20   százalékát exportálja.  Oroszországban 130 éve nem mértek olyan, hetekig tartó meleget, mint 2010-ben, amihez szárazság és heves erdőtüzek párosultak. Oroszország hazai éves igénye 75 millió tonna gabona, amiből 2010-ben csak 65 milliót tudott megtermelni, így hozzá kellett nyúlni a 24 milliós tartalékhoz, de exportra nem jutott semmi.

Franciaország: A hideg és szárazság miatt a francia termelés közel 3 százalékkal maradt el a vártól.

Kanada: Kanadában soha nem látott szárazság tombolt  Record setting drought , ami rányomta bélyegét  a gabonatermelésre.

Ukrajna: A világ hatodik legnagyobb gabonatermelőjét Oroszországhoz hasonlóan  (the World’s top producer of barley and sixth biggest of wheat) tűzvész és szárazság sújtotta, aminek következtében leállították az exportálást.

Ausztrália: Queensland környékén hatalmas kiterjedésű áradás dúlt. A csapás „bibliai méreteket ölt”  „disaster of biblical proportions”. Az elöntött terület nagyobb mint Németország és Franciaország együttvéve. Egyes helyeken a víz magassága eléri a 10 métert.

Pakisztán: Az áradás több mint 20 millió embert érintett, 160.000 km2 került víz alá, ami Magyarország területének jó másfélszerese. 1700 emberéletet követelt és közel 2 millió otthont pusztított el. A mezőgazdasági termelésben jelentős kiesés várható. 17 million acres of Pakistan’s most fertile crop land, mert az árvíz elmosta a vetőmagokat is és megakadályozta az ültetést. Ez várhatóan 2011-ben jelentős gabonahiányhoz vezet food shortages.

Egyéb: A fentieken túlmenően Dél-Amerikát, a világ legnagyobb gabonatermő kontinensét is sose tapasztalt szárazság sújtotta. Az Amerikai Egyesült Államok 50 államából 49-et szokatlan méretű havazás bénított meg. Ami Floridában eddig még nem tapasztalt unprecedented damage to their crops in Florida károkat eredményezett. A szokatlan fagyok fontos mezőgazdasági területeket pusztított el California államban is. Mintha ez nem lenne elég, Dél Koreában (Ázsia legnagyobb marhahús exportőre) az elmúlt héten száj és körömfájás járvány tört ki, aminek következtében több millió állatott kellett elpusztítani a járvány kitörése után had to destroy millions of farm animals. A globális élelmezési krízis tovább növeléséhez tegyük hozzá az Amerikai Egyesült Államok múlt havi jelentését United States reported, miszerint a házi-méh állományuk és a dongó populációjuk gyakorlatilag teljesen kipusztult, ami igen komoly beporzási problémát jelent, végső soron jelentős termelési kiesést. Szakértők szerint a jelenlegi tartalékok mellett egy újabb, időjárási szélsőségeket hozó évet az emberiség már nem vészel túl hatalmas vesztességek nélkül.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

100 gondolat erről: „(432) Tibor bá blogja – Tavaszra várható az éhezők fellázadása

  1. Magyarország: Az eddig rekord nagyságú belvíz tovább nőtt és nőni fog a tavaszi esőknek köszönhetően, ezért 2011-ben jelentősen visszaeshet a mezőgazdasági termés nagysága. 740 ezer hektár használhatatlan termőföld, ezen belül 446 ezer hektár elöntött terület január elején, 200 ezer hektár őszi vetés menthetetlen.
    forrás: http://www.agroinform.com

  2. Rég számítunk ilyenre, de a kép borzasztó. Ilyen „csontváz” még élhet???

    Mi az első mondat forrása?

  3. 2011 és 2012 szerintem már a káosz éve lesz. Bedőlő hitelek, emelkedő energiaárak, dráguló élelmiszer, kevés és rosszul fizetett munkahelyek. És félő, hogy pár év múlva még ezeket az éveket is visszasírjuk majd. Ma még úgy vélem megoldható lenne a föld népességének élelmiszerrel való ellátása, csak akarat kérdése lenne. Na nem mintha eddig nagyon akarták volna. Pár év múlva viszont, mikor az olaj egyre drágább lesz, már fizikailag nem lesz elég élelmiszer. Pár milliárd embernek menni kell, csak remélhetjük, hogy nem leszünk benne. Jó lenne valami pozitívan írni a végére, de nem jut eszembe sajnos semmi.

  4. Ahogy fogy a kőolaj, növekszik a kereslet a biodízelre, bioetanolra és az élelmiszertermő területek tovább csökkennek.
    Ahogy fogy a kőolaj drágább lesz a műtrágya, még kevesebb élelmiszer termelhető.
    Lassan kellene kezdeni felszaporítani az igavonásra alkalmas állatállományunkat…, ha nem akarjuk a képen látható módon végezni (tényleg szörnyű).

  5. A tehetetlen méreg halmozódik bennem. Sokan tudjuk mit kellene az országnak csinálni, csak azok nem tudják, akik hatalmon vannak és dönthetnének.
    Ma reggeli bejelentés szerint. A magyar malmok gabona tartaléka 2 hónapra elég. Nem húzzuk ki a következő aratásig. Amint kiderült, hogy „baj van” Putyin azonnal leállította a gabona exportot a múlt nyáron. Mi miért nem tettük ugyanezt? Felteszem, ha igaz a bejelentés, és tényleg nincs tartalék. Becslések szerint a kenyér ára minimum 30-35 százalékkal drágul. Most szó van, hogy a nyugdíjasok (65 felett) ingyenes utazását meg akarják szüntetni, mert ez 10 milliárd megtakarítást jelent. Ez hülyeség, mert az ingyen utazó nyugdíjas pénzért nem fog utazni, tehát nem fogják összedobni a 10 milliárdot. Legfeljebb több lesz az ülőhely, mert nem kell munkába járnia, tehát nincs arra kényszerítve, hogy utazzon. A 800.000 rokkant nyugdíjast felül akarják vizsgálni, mert sok visszaéléssel lett rokkant nyugdíjas. 150.000-200.000 embertől vonnák meg a rokkant nyugdíjat. Azzal egyetértek, hogy a visszaéléseket meg kell szüntetni. Se akkor a 200.000 álrokkant miből fog megélni? Mert 40-65 év közöttiek nem kapnak munkát, kvázi fizetést se. Éprilis 15-én lejár a moratórium. Százezrek fognak az utcára kerülni. Volt egy év, hogy kidolgozzanak valami megoldást. Eddig nem történt semmi, csak majd februárban megtudjuk, hogy O.V. hogyan képzeli el a jövőt. Nagyon kíváncsi vagyok.

  6. 6.-ra: nem elég az állatok felszaporítása, azokat használni tudó emberek sincsenek, de egyébként is; a városiasodó ember nem akar és nem is tud fizikai munkát végezni, nem tud állatot tenyészteni, földet művelni, egyáltalán élelmiszert termelni. Nagy ára lesz annak, hogy ismét megtanulják. (azért nem írom, hogy tanuljuk, mert én már 70 évesen…. bár ki tudja?!) Nagyon fontos állami/közösségi feladat lenne azonnal a mezőgazdasági fejlesztő programok, indítása, egyáltalán stratégia kidolgozása és projektek beindítása. Lehet, hogy már most is késő. De akkor is.
    Egyes mezőgazdászok a jelenlegi belvízhelyzet alapján a magyar gabona és takarmánykiesést az idénre 30%-ra(!!!) becsülik.

  7. 7: az ingyenes utazáshoz: az lehet, hogy pénzért az idősek nem fognak utazni de azért az se normális, hogy minden reggel tele van a hévizi expressz járat de fizetni senki nem fizet rajta

  8. 7-re:
    Valami más van itt a háttérben mert nem igaz, hogy ezek ilyen hülyék! Ismerik az adatokat a vezetők is. Nem véletlenül növelik a rendőri állományt, akkor meg miért nem intézkednek a mezőgazdaság-állattartás területen is? Valami gond van talán odafönt? Alig se hihető, hogy nem tudatos vagy legalábbis számonkérhető, felelősségre vonható amit tesznek. Ez nem választási meg politikai hanem szakmai kérdés! Miért nem teszik a dolgukat a szakértők?
    Miért a számonkérhetőséget csökkentik, miért nem a dolgukat teszik, hogy ne legyen mit számonkérni? Valami bűzlik Dániában.
    Vagy máűr akkora a baj, hogy jobb ha így kezelik?

  9. Előbb utóbb olyan lépéseket kell megtenni a kormánynak, ami rendkívül fájdalmas lesz az egész országnak, kérdés kinek kevésbé, kinek pedig jobban. Szinte lehetetlennek tűnik olyan lépéssorozat, amely esetén nem élesedik ki a helyzet, és ugyanakkor kezeli a problémákat, márpedig kezelni kell, mert különben azok még nagyobbak lesznek.
    Nem sok időt adok a demokráciának, az szét fog morzsolódni a kialakuló helyzetben. Elkerülhetetlen, hogy erőszakkal kelljen megakadályozni a káoszt? Ha igen, ahhoz ma nincs is meg a megfelelő eszköztára az országnak.

  10. A fő gond az, hogy agrár-stratégiánk a rendszerváltás óta nincs, miközben az egyetlen erőforrásunk, amiből bőven van, az a termőföld (+ öntözővíz). (Mai technológiával simán 20 millió ember élelmiszerét meg tudjuk termelni. Ha a technológiai szintből vissza kell lépni, a mai lakosság akkor is eltartható.)

  11. 10: Szerintem nagyon jó a felvetésed. Az elképzelhetetlen, hogy a vezetők ne tudnának nálunknál pontosabb adatokat és jövőképet, a legpesszimistábbat is. És azt is tudhatják, hogy egy ilyen kataklizma esetén nem lesz a földön egy olyan hely, ahol biztonságban meg tudják majd húzni magukat, mert a népharag örökké fogja üldözni őket.

    Az is nehezen képzelhető el, hogy egy olyan hatalmas többszörösen önszabályozó közegben, mint a föld egészen hirtelen jön egy olyan klímaváltozás, ami kivédhetetlen lesz a népesség nagy részére. Az majdnem biztos, hogy hosszútávon igazuk van a „Tibor bá” féle jóslatoknak, de csak remélni tudom, hogy rövid távon lesz időnk átállni.

  12. Egyre kevesebb időnk van az átállásra, és mégsem történik semmi. Na most vagy ilyen hülyék a vezetőink, amit sajnos kinézek belük, vagy rég megvan a terv, a káosz kezelésére, amiről nem tudunk. Ez alatt most azt értem, hogy ez emberek egy jelentős része egyszerűen felesleges, hiszen hosszútávon úgy sem eltartható. Nem tudhatjuk mi van Viktorunk fejében, egy kiadós felfordulást lehet előnyösnek tart, a hatalom végleges magához ragadáshoz érdekében. Mindenesetre azt jól látjuk, hogy baj van sőt lesz, és azt is hogy nem történik semmi. Valóban rendkívül bosszantó helyzet, hogy nagyon finoman fogalmazzak.

  13. hmm.

    Tibor bá.
    Amit a 7. hozzászólásodban leírtál, attól még a víz is kiver.
    Nem értem, hogy itt a nyakunkon a kataklizma, és OV és a brancsa csak ülnek nyugodt szívvel és a nép, az istenadta nép semmiről nem tud. Vagy talán pont ezért kellett a médiatörvény? Hogy ilyenről még csak ne is halljon az a szerencsétlen, aki már most is ott tart, hogy egyik napról a másikra él?

    Tartok tőle, hogy egy már korábban leírt verza szerint pillanatok alatt fog itt beindulni a káosz. Nem lehet másképp jelenleg. Senki nem tud semmit. Aztán egyszer csak a képünkbe tolják, mikor már tényleg semmi esély, és a nagyok már a bunkereikben csücsülnek 100 évnyi készlettel, hogy ennyi volt emberek, roló le, aztán beindul a gőzhenger, pontosabban a vérhenger az uccsó zsömléért, kukoricaszemért…

    És ráadásul most lett terhes az asszony a 2. gyerkőccel.
    Valaki megnyugtathatna, hogy ez csak egy rossz álom.

    Istenem, valaki keltsen már fel…

  14. Üdv Gorgon Úr!

    Ha tetszett látni az Eredet című filmet, akkor képzelje azt, hogy ez a második szint… igaz, az ébredés kicsit ciki lesz. 🙂

    A viccet félretéve valóban aggasztó a tendencia, igaziból megnyugtató megoldás nem látszik. Mert megoldás van, csak az nem megnyugtató.

    M

  15. Szerintem rossz a cím. Én azt írnám: Tavaszra várható az éhezők első hullámának pusztulása ill. elpusztítása. Ezért ülnek ölbe tett kézzel! Nem őket fenyegeti a veszély, akit fenyeget, nem tehet semmit. Most még mi sem ragadunk vasvillát :-), ha majd megtennénk, már nem lesz rá lehetőségünk.

    Nincs tervük, még elképzelésük sincs. Már most érezhető, hogy ide-oda kapkodnak, kísérletezgetnek, és egyik „szakértő” sem látja át a másik problémáit. Nincs holisztikus szemléletük és elképzekésük, mindössze baromarcú tudósok és fax politikusok szórakoztatják egymást jólétben – bőségben különféle (számodra pénzes) konferenciákon, ahol prezentálnak a fenntartható fejlődésről, a növekedés határairól, a jövő energiaforrásairól és más baromságokról. Ha beböffented a káosz, kataklizma, bedőlés, lázadás szavakat, akkor vagy megsértődnek, esetleg idegesek lesznek, egyesek csak mosolyognak. Néhányan már közülük is „bölcsek”, és a saját kereteik között készülnek -nem kispályás dolgokkal- természetesen egyéni boldogulásuk megalapozására.

    Szarnak rá, hogy mi várható, élnek a mának, a hatalomnak és a kényelemnek. Csak ennek megtartása érdekli őket bármi áron! Persze abból is csak a sajátjuk. Nem tartom kizártnak, hogy egymásnak fognak ugrasztani a pórnép soraiból érdekellentét alapján csoportokat. Mindenesetre sztem. előbb fog ez bekövetkezni, mint a hatalomnak ugrás, főleg, ha honfitársaink átlagának iskolázottságát és értelmi képességeit vesszük alapul…
    Cs.

  16. 17.-re:
    No ettől félek én is a legjobban…

  17. Üdv Csongor!

    „Szarnak rá, hogy mi várható, élnek a mának,…” – ezen mondatrészed sajnos nem csak az elitre, hanem a most felnövekvő tizenéves nemzedékre is igaz, főleg a világ nyugati féltekéjén – és ebben az esetben kicsiny hazánkat is ebbe a kétes halmazba sorolnám.
    Így a (közel)jövőbeli probléma fokozottabban kumulálódik, ugyanis az a generáció, amelyre számítani lehetne egy esetleges pozitívabb jövőkép újrarajzolásában, nos, ez a nemzedék pont annyira vak, önző és ostoba, amennyire ezt az elit el is várja. Voltaképpen azt fognak csinálni velük, amit akarnak. Ebből kifolyóan velünk is…

    M

  18. Én már meg vagyok mentve. Nem fogok éhezni. Ma vettem 3 csomag fél kilós tarhonyát. Tojás nélküli tésztából, csomagja 99 Ft.
    🙂

  19. 20.Nekem meg má van szárított élesztőm.A Tibor bá azt ajánlotta,ezt kell bespájzolni.. 😉

  20. gabonat hosszabb ideig milyen modszerrel lehet tarolni? Tibor ba ill. masvalaki tudtok errol valamit? szerintetek ha egy taroloban a gabona koruli levegot leszivnam legalabb kozepvakumra az efektiv lenne?

    elmeletileg a megfeleloen hig vakumban nem elnek meg a rovarok gombak es egyeb karokozok
    meg szobahomerseklet ala leszoritva a viz forraspontjat tokeletes szaradast lehetne elerni.

    gondolkozom azon, hogy ha meg tudnam oldani a gabona tarolasat veszteseg nelkul akkor talan nem lenne hulyeseg betaroni belole egy-ket kg.

  21. Fejezzétek már be a tarhonyát! Vajon miért csinálják a Vikiék amit csinálnak??

  22. 22: Egyiptomban találtak 5000 éves búzát. A gabona kiszárítva tárolható száraz, hűvös helyen. A főveszedelem az egér és esetleg más rágcsáló (pele). De okosabb ha kukoricát tárolsz, mert azt is meg lehet enni őrölve. Búzából viszont lisztet kell csinálni, amihez malom kell.

  23. 25.-re ! Búzát is meg lehet enni egészben, vagy darálva. Csak persze előbb meg kell főzni. A kukorica esetében is szükséges a főzés.

  24. 26: Ez igaz, de a búza külseje (korpa) ha ezt nem koptatod le (amihez malom kell) akkor a megfőtt búza ehetetlen. A kukoricának cellulóz burka van, aminek nincs íze, nem emészthető, de kiszarható. A háború után az emberek készítettek és ettek kukorica málét, de búzából nem csináltak semmit. Apróra őrölt kukoricát most is kapsz üzletben. Vegyél és próbáld ki. Több féle módja van, ha kell, leírom őket.

  25. 27.-re ! Az igaz, hogy a búzát hántolni kell.
    Hántolva esszük a rizst és az árpát is.

  26. Főtt búza ugyanúgy ehető, mint a főtt kukorica (nem a tejes csemege kukoricára kell gondolni). Horgászok láttak is már főtt búzát. 🙂 Héja ugyanolyan maghéj, mint a kukoricának, hosszabb főzésnél fel is reped. A korpát kár lenne eldobni, magas ásványianyag tartalma miatt és rosttartalma is szükséges lehet, főleg ha nem tud eléggé változatos lenni a táplálkozás. Legjobb a teljes mag (teljes kiőrlésű liszt) benne korpával csírával , csírában eszenciális zsírsavakkal. A búza beltartalmi értéke sokkal jobb mint a kukoricáé, több benne a fehérje. Gabonát hosszabb ideig nem őrölve, hanem egészben kell tárolni, mert őrölve a csíraolajok avasodnak. Persze hosszabb időben gondolkodva nem néhány kg-ban, hanem mázsás nagyságrenben kell gondolkodni. Nekem már van kézi malmom, meg elektromos is, de a bajban nem ez lesz a fő gond, hanem lesz-e mit őrölni. Ha lesz, akkor fog az menni egy kézi mákdarálón is vagy akár mozsárban. Aki egy mozsarat sem tud összehozni, az főz és rág. És nem finnyáskodik, hogy „a megfőtt búza ehetetlen”. 🙂

  27. A tőzsdei élelmiszerárak ugyan jelentősen emelkedtek ősz óta, azonban ez kb. arányos a kisebb termésátlaggal. Ebből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy állami szinten SENKI nem készül semmi különösre. A világ jelenlegi urai (szabadköművesek) biztosan tudnak a jelenlegi helyzet legracionálisabb elemzéséről, mivel minden elmondható rájuk, de az nem, hogy buta emberek lennének. (Pont az a taktikájuk, hogy a legokosabb agyakat behálózzák és magas karrierrel jutalmazzák szolgálataikat.) Az igaz, hogy a politikai vezetők konferenciákon dőzsölnek, és közben szarnak a népre, de nem ők az igazi irányítók. Ebből én 2 lehetséges következtetést tudok leszűrni:

    1.) Nem lesz hirtelen kataklizma, rövid és gyors összeomlás, legalábbis nem valószínű. A fosszilis energiákról hosszú távon át kell állni „bio” gazdálkodásra. Az energia, élelmiszer, és napi háztartási cikk árak folyamatos monoton növekvő tendenciájára kell berendezkedni. Gyökeresen meg fog változni a társadalmi, oktatási, szociális, stb szerkezet.

    2.) A világ urai a legsötétebb és legaljasabb álmaikat valósítják meg: Tudnak előre a közelgő összeomlásról, de ezt eltitkolják, a népeket készületlenül éri a katasztrófa, így kipusztul a földi népesség nagy része. Közben a szabadköművesek biztonságos bunkereikben átvészelik a kataklizmát, és ? az új korban átállnak hagyományos gyűjtögető, állattenyésztő életmódra 🙂

  28. Ideje lenne már belegondolni, hogy Magyarországon a mezőgazdaság jelentős túltermelésre képes. Most a kapacitások vissza vannak fogva. Rengeteg vidéki ember túrná a földet és tartana állatokat, ha az így elállított termékeket el tudná adni. Tehát amint kereslet jelentkezik a termékekre, máris beindulnak a háztáji gazdaságok.

  29. 29: Ne várd el, hogy a nemlétező fogaimmal főtt búzát rágcsáljak. 😀 Különben minden ehető, a svábbogár is. Tehát igazad van. 😀 Én azért, amíg van, inkább darált kukoricát eszem főve, sütve.

    32: Ha nagyon sikeresen termeljük az élelmiszert, akkor a szomszéd népek lerohannak. Ezt a lehetőséget be kell építeni az elképzelésbe.

    30: Én is a lassú társadalmi összeomlást vizionálom, de a monetáris összeomlás gyors lesz és meglepetés szerű.

  30. 32: ez egy ezerszer hallot legenda. Táltermelésre csak az olcsó energia bevitelével és más , rablógazdálkodási módszerekkel volt képes, de ezek lehetősége megszűnik. Nagy eséllyel nem fog megteremni a mai lakosság kajája sem.

    Ami a szomszédokat illeti, eltartóképességük kb. egy szinten van a miénkkel, kivéve, hogy pl. a románoknál és lengyeleknél a családi gazdálkodás nagyobb szinten maradt meg, tehát potenciáljukat jobban tudják realizálni. Talán csak a szlovákok felől várható egy populációs nyomás, de nagyobbrészt a saját déli, magyarlakta területeik felé. Kivéve, Pozyonyt és Kassát, mint teljesen magyar határmenti lakosságbombákat, amikkel szemben alacsony magyar népsűrűség áll. Mindkét helyen máris települnek át a honfoglalók az EU lehetőségét kihasználva.

  31. 33: Tibor bá itt azt írtad, hogy Mo. lakossága egy generáción (?) belül ötödére csökken. Ez azért igen gyors összeomlást feltételez minden szinten.
    Mit vízionálsz globálisan jelentősebb országoknál pl: USA, Kína, Oroszo., Irán, Németo., Arab félsziget, Egyiptom, dél Amerika, Afrika stb. teljesen más kultúrák és földrajzi adottságok esetében?

  32. 34: Jelentős túltermelési potenciálunk volt pl. a Monarchia idején, igaz Bácska, Bánát már a Szerbekhez, Románokhoz tartozik. Családi gazdálkodás valóban itt ment tönkre a legjobban.

  33. egyenesen gaboval valo taplalkozast nem vizinalok, jelenleg. viszont jobban ereznem magam, ha lenne biztos taplaleka a baromfiudvarnak mondjuk 5-10 evre amibol pazarlo modon bar de lenne kacsa csirke nyul sertes hal. azt viszont mar biztos meg lehet enni 🙂

  34. 35: Sajnos minden időtávra más és más érvényes. Egészen hosszútávra azt kell vizsgálni, mi volt a feudalizmusban. A népesség 95 százaléka termelt élelmiszert és eltartotta a maradék 5 %-t is a megtermelt kaja. Az ötszázalékban volt iparos és az uralkodó réteg. A katonaságot „eltartotta” a zsákmány. Ebből következi, hogy 10 millió elit és hajcsár eltartásához kell majd 200 millió „rabszolga”. Természetesen abban az esetben ha a klíma nem köp a levesbe.
    Középtávon a nép nagy részének el kell „tünni”. Erőforrás hiányában csak az jut hozzá, aki gazdagabb. A szegényebbek elvéreznek. Sajnos az átmenet megjósolhatatlan. Békés, önellátó kisközösségekben gondolkodik mindenki. A nagy többség ebből kiszorul. Aki nem tudja megvenni a létfontosságú dolgokat, mert nincs, vagy elérhetetlen áron van csak, azok bandákba tömörülve meg fogják támadni ezeket az életképes kisközösségeket, és kirabolják őket. Persze ezek védekezni fognak. Tehát öldöklés lesz, káosz. A kimenetel nem megjósolható.
    Országos szinten az USA-ban nagy valószínűséggel polgárhá ború lesz. A végkimenet nem érdekes, mert közöttünk van az Atlanti-óceán. Németország nem önellátó élelmiszerben, tehát fegyverrel fogja elvenni mástól, de a franciák közelebb vannak, mint mi. Amikor efelé közeledünk, nem lehet tudni, hogy a diplomácia mit talál ki.
    Pillanatnyilag nekünk a „megszorításokkal” kell szembenézni. A legfontosabb, hogy ne költsetek semmi feleslegesre és tartalékoljatok. Eszetekbe ne jusson hitelt felvenni. Ha van, meg kell szabadulni tőle. Akinek jelentős lakáshitele van annak meg kellene fontolni kisebbre, olcsobbra cserélni, de persze nem panel, városi dzsungelbe. Aki a mai kalkuláció szeringt 5-10 évig éppen hogy kijön a pénzéből, mert törleszt, az egészen biztos el fog bukni.
    Azért hozzáteszem: szerintem. És ez nem szentírás.

  35. Vagy: vegyetek fel hitelt, nagy eséllyel már nem kell visszafizetni…
    Ha fegyverre is költöd, bejöhet.

  36. 39: Természetesen az összeomlás után nem kell fizetni, de addig a törlesztő részlet kiszívja a véredet.

  37. Tibor bá, jóemberek,

    hogy miért nem döntenek pesten a jónép érdekeit figyelembe véve? Erre a sok mindenki által ismert ok mellé mondanék még egyet: egyszerűen azért, mert pesten laknak. Az a város emberi tartózkodásra teljesen ALKALMATLAN. Az ember ideges, rohan, sokan vannak, büdös van, kutyasz@r, ÓRIÁSI zaj van még éjjel is, órákat utazol állandóan stbstb.
    NEM TUDOD BELŐLE kivonni magad, hiába határozod el.
    Én 2000-ben kerültem fel, vidéki 30.000-es városból szóval ismertem már a párhuzamos közlekedést is 🙂 és fél évig nyugodt tudtam maradni. Aztán már versenyeztem a pirosnál, dührohamaim lettek stb. Egy év után szivritmuszavarom lett, és otthagytam az egészet.
    Most képzeld el, hogy ilyen túlhajtott túlfeszített körülmények között képes vagy-e nagy tömegek ill. az ORSZÁG számára hasznos döntéseket hozni?????
    Szerintem nem. Teszel az egészre, mert neked is csak meg kell élned nem?!?!?
    Pest egy BAZINAGY vizfej, amit az ország tart el, és meggyőződésem, hogy pl. az ország által felvett hitelek egy jelentős részét pest egyszerűen FELÉLTE (lásd BKV, MÁV stbstb.)

  38. Akik börtönbüntetésüket töltik, azokkal mi lesz?

    41. GErgo: „Pest egy BAZINAGY vizfej, amit az ország tart el”

    Ez biztosan nem igaz, mert: „The per capita GDP in Budapest – 20000 € – is double of the country’s average.”

    Forrás: http://tinyurl.com/4jusggf

  39. 42-re

    Azért a döntéshozók esetében nem ennyire rossz a helyzet a lakhatásban és a közlekedésben 🙂

  40. Olyan kis, középközösségeket kell létrehozni, amelyek szükség esetén ütőképesek is.
    A fegyvereken fog múlni az eljövendő összeomlás végkimenetele, és szerintem a végére a közösségek fognak nyerésre állni, mivel fix bázisuk lesz, amelyet úgy fognak kialakítani, hogy jól védhető legyen nagyobb túlerő ellen is. Igaz, hogy sok kisközösség el fog vérezni, de azok, akik megmaradnak az első nagyobb hullámok után, azok sikerrel fogják felvenni a harcot a fosztogató hordák maradékai ellen. A legrosszabb az egészben az, hogy tudja az ember, hogy ez a kataklizma már nem olyan lesz, mint a könyvekben leírtak, hogy jön a cowboy, lelő és kész. Itt komolyabb retorzív eseményekre kell felkészülni. Elég a napi híradásokat nézni, hogy képet kapjon az ember a mostani bűnözők technikáiról. Szinte minden esetben durba, kínzásokkal tarkított, brutális az elkövetési folyamat. Nem tiszta „iparos”munka, hanem barbár tettlegesség, aminek néha csak egy pár ezer forintos mobiltelefon az eredménye, de mégis megtörténik, mert a bűnöző akarja. Pszichopata egy társadalom ez, ami körülvesz minket. Nem tudok megoldást arra, hogy az őrültek ellen hogy kell harcolni. És ezzel rajtam kívül sokan lesznek így. Hiába a trenírozás, a lelki felkészülés, elég egy röpke tizedmásodperc, hogy késlekedjen az ember és máris ő a vesztes egy harci szituációban. Mivel a dolgozó, „jómunkásember” irodista figurák nincsenek képben a testi harc, a különféle városi, terep- és egyéb harci szituációk terén, nem tudják alkalmazni azokat, ezért szinte biztos, hogy az első kör a bűnöző létformáké lesz.
    Pl. ha az én kezembe (pedig már voltam katona) adnának egy AK-t, bizony hirtelen az első pár percben nem nagyon tudnám, hogy mit is kezdjek vele, hogy működjön. Most az, aki még csak képen sem látott ilyen, akkor mit fog kezdeni majd, ha egy ilyennel találja magát szembe? Azt sem tudja mi az, milyen hatású, erejű. Tudatlanság fog rengeteg embert elveszejteni.
    És ezek mellett kis hazánkban továbbra is tilos az éles lőfegyverek magáncélú, ön és vagyonvédelemre való használata. Ez a legelkeserítőbb. Akinek szüksége volna rá, azt megbüntetik életfogytra érte, ha találnak nála egyet, míg a r3etkeket a kutya sem b*szogatja.
    Ennek is oka van szerintem.
    Ők lesznek azok, akiket a kormány ki fog játszani, mint végső pusztító ütőkártyát. és akkor alá lehet írni a magyar történelemről szóló könyvet, hogy : VÉGE.

    No, de csak hogy ne a negatívumok legyenek itt, most olvastam, hogy beindul végre a közfoglalkoztatási project, ami a folyók és árterek rendberakásával lesz kapcsolatos. Bízom benne, hogy tényleg jól fog elsülni és több ilyen kezdeményezés lesz. Ilyenekkel ki tudna lábalni az ország a bajból szerintem.

  41. Ez utóbbi 30000 új munkahelyet teremt magy az okosok szerint.
    Hát, majd meglátjuk.
    Remélem igazuk lesz.

  42. 44: Aki látta a „Hét mesterlövész” című filmet, az el tudja képzelni azt, amit írok. Az életképes kisközösségeknek meg kell egyezni profi „örző-védőkkel”, hogy eltartunk benneteket, de ti meg védjétek meg mindek más bandákkal szemben. Ez lérehozható, mert a fix eltartás biztosabb, mint az állandó vándorlás és rablás, valamint bandaháborúk. A közösség „falain” belül otthon vannak, tehát jobb pozícióban vannak, mint a támadók, és nincs meglepetés, mint a abandák összecsapásánál.
    A közfoglalkoztatás felett eljárt az idő. Ma már nem építenek csatornákat, töltéseket kézi erővel. Föld munkát gépekkel végzik, nem taligás kubikusokkal. Ez olyan, mint a pártállamban a kapún belüli munkanélküliség. Kitalált munka, hogy ne ingyen legyenek eltartva, de a munkájukra nincs igazán szükség. Nem viszi előre a dolgokat, de okoz jó adag bürokratikus munkát. Tipikus látszat megoldás. Az ofszág vezetőinek tudomásul kell venni (a világ vezetői – AZOK! – már rég tudják), hogy a társadalom 80 százalékára nincs szükség, a mai technológiai szint és (még mindig) olcsó energia mellett. Nem kell a munkájuk, de jó jön a fogyasztásuk, amit viszont valahonnan finanszírozni kell.

    42: Az élhetőséget nem az egy főre jutó GDP fejezi ki.

  43. A társadalmi-gazdasági összeomláskor szerintem mindenképpen döntő az idő tényező. Ha jön egy aszteroida 🙂 -szerű gyors esemény, akkor nincs túl sok esély a szervezett közösségek létrehozására.
    Ha ez egy lassú folyamat lesz, akkor ugyanúgy kialakul egy katona – földműves munkamegosztás, mint a középkorban, a katona megvédi a „saját” földművesét. Ugyanaz a szabadrablás lesz persze az egyes hadurak között, mint a középkori Mo-n a gyenge királyok idején. (Javak és munkaerő /jobbágy/ erőszakos elvétele jellemezte történelmünket hosszú időn keresztül.
    Az biztos, ha lesznek emberek, a társadalom is újjászerveződik erős vezetők körül. /OV típusok előnyben 🙂 /

  44. 42-re: tök mindegy,hogy mennyi a GDP-ből pest részesedése. Úgy látom, nem olvastad el figyelmesen,amit irtam.
    Ha meg úgy jobban utánaszámolunk, szerinted mennyivel több erőforrás fogy (magyarul mennyivel pazarlóbb) egy pesti élete, mint aki a vidéki városban bebiciklizik a munkahelyére?
    A másik: pesten pénzért nem tudsz csendet venni. Se füstmentes levegőt a gyerekednek 🙂 ez pedig fontos.

  45. 48. Ugye most tudod, hogy un. „vakcsoport” képzést alkotsz? Ha szociológiai fejtegetést szeretnél, akkor alapvetően rossz csoportképzési technikát alkalmazol. A szociológia nem ismer város-vidék felosztást. Mintahogy nem ismer autós-gyalogos, autós-kerékpáros, gazdag-szegény, idős-fiatal párosításokat sem. Ezek a kategorizálások nagyszerűen alkalmasak a politikai beszédekben feszültségkeltésre. Pl. „már megint a főváros kapja a metróépítésre a pénzt, ahelyett, hogy a viéknek adnák.” Ezért nincs értelme így ebben a kérdésben mélyebb okfejtésre. Ózd városa tisztább levegőjű volt a gyárak működésekor? Miskolcon tiszta volt a levegő karácsonykor?

  46. A folyamat nem a társadalom azonnali atomokra hullásával indul – kivéve, ha kitör egy globális atomháború, de akkor úgyis tök mindegy lesz.
    A szétesés pont úgy fog lezajlani, ahogy a civilizációk felemelkedése történt, csak visszafelé – először nagyobb régiók lesznek, majd egyre kisebbek, végül tényleg eljutunk oda, amit feudalizmusnak neveznek: lesz egy „földesúr” zsoldossereggel + a lakosság, akik dolgoznak, termelnek, gyógyítanak, tanítanak, stb…, de lehet, hogy városállamokhoz hasonló képződmények is lesznek, mint anno az ókori görögöknél.
    Szükség lesz növénytermesztési és állattenyésztési ismeretekre, orvosi és gyógyászati tudásra, katonai ismérvekre illetve néhány alapvető mérnöki ismeretre: pl. építészet, csatornázás, öntözés, némi villamossági és relatíve primitívebb gépészeti szaktudással megspékelve.

    M

  47. Ez a Pest-vidék téma tipikusan sokat markol és keveset fog. Kétségtelen, hogy a különböző települések között sok témában igen nagy különbségek vannak. Az eredeti megállapításnak valahogy így kellett volna szólni. Ha valaki nem hagyja el Budapestet, nem tudja elképzelni, hogy milyen az élet egyes vidékeken, mik a preblémák, tehát vagy nem hoz döntést, vagy rosszat hoz. Mint ahogy a parlamentben a zsirós bödön mellett ülő el se tudja képzelni, mit jelent, amikor egy rokkantnyugdíjas 80.000 forintjából 3 hónap alatt elveszít 22.000 forintot 4 törvény gyors megszavazása után. — teljesen más téma, és tökéletesen igaz, hogy a budapesti zsufoltság, túl sok gépkocsi, parkolóhely hiány, drága közlekedés, állandó útlezárások, terelések, állandó dugók, kátyuk, dstb. teljesen kikészítik az emberek idegrendszerét, ami egy pozitív visszacsatolás, mert az ideges emberek agresszívvé válnak, ami a közlekedésben még több problémát okoz. Mindenki frusztrálttá válik, az emberek eldurvulnak. — Patkány kisérletek kimutatták, hogy bizonyos sűrűség után a patkányok egymásnak esnek, és halálra marják egymást.

  48. Mindenesetre a jobbágyosítás papírr terve már megvan!
    Fiatal párok termőföldet kaphatnak, majd kölcsön vagy ingyenbérletbe 25 évig, ha hajlandóak azt életvitelszerűen művelni. Még kamattámogatot hitelt is kapnak maj eszközbeszerzésre, hogy biztos ne gondolják meg magukat menet közben.

  49. 48 és 49.

    Nos, Pest nem más, mint egy hatalmas pénznyelő. Hiába koncentrálódik ott az ország x lakossága, hiába ott van a legtöbb gyár, hiába ott van a legtöbb…… akkor is ott a legnagyobb a lakossági pazarlás. És természetesen a szennyezés. De ez ellen a pesti nem tud tenni, ez a nagyvárosi élet velejárója.

    Tudjátok az egészben az a legborzasztóbb, hogy egy ugyanabban a munkakörben dolgozó pesti emberke, mint én kb. 3* annyit visz haza nettóban, mint én bruttóban. És neki nem kertes házat kell fenntartani, hanem általánosságban egy panelt ha az övé, esetleg egy bérleményt. Nincs gondja jószágra, udvarra, nem kell fát vennie és hasgatnia télen, havat lapátolnia, és még sorolhatnám a bagatellnek tűnő, de a vidéki emberek számára szinte a munkán túl fennmaradó, napból kitevő időt teljesen kitöltő dolgokat. Tudom, jön a kontra, hogy minden többször is annyiba kerül, mint vidéken. Nos, ez nem így van! Elég csak, ha összehasonlítod a budaőrsi és a pl. nyíregyházi tesco árait. hmm. Hát nem tök ugyanazok?! Csak érdekes módon itt 3* kevesebb fizuból kell osztani és szorozni ugyanannyi „rendes” munka és ráadásul még otthoni munka mellett.
    Nem egyszer voltam már úgy vele, hogy lekerült hozzám pesti ismerős, haver, akárki, és megdöbbent, mikor végignyomott velem egy hétvégét, mert ugye nálunk nem a shoppingolás, meg a plázajárás a divat, bár tény, hogy abba is bele lehet fáradni.
    Mikor érkezésekor a köszönőpálinka és a kezdő dumaparti során előkerülnek a bérek, megélés, meg hasonlók, hangosan röhögnek és mondják, hogy gyere pestre, mert ott ezért a munkáért 3-4* annyit kapsz meg, és ugyanennyit, sőt kevesebbet kell melózni érte! aztán lenyomjuk a kis napokat, és rádöbbennek, hogy a mindennapos megélhetésért bizony Én sokkal, de sokkal többet gürizek, mint ők. A mostani sógorom (egyem a szívét) legnagyobb gondja, hogy a pár hónapja vett kocsiját újabbra, nagyobbra cserélje. Az ezelőtti sem volt nála tovább, mint 1 év. Én egy 11 éves kocsival járok nap, mint nap, már ha távolabb kell menni, mint 4-5 kilométer. Mert azt lebringázom. Illetve télen jelent komoly segítséget a kocsi.

    Érdekes még az is, hogy az esti partikra összerittyentett kaják összesített árát az orra alá bököm a pesti vendégnek csak úgy érdekességként, akkor csak nyel egyet, hogy ezt ennyiből is ki lehet hozni? Mert őnáluk ilyen vacsi sokkal többe kerül. De miért? Mert nem jól válogatják az alapanyagokat, Sokszor a drágább, de ettől függetlenül a szarabb minőségű cuccokból kotyvasztanak kaját a pestiek.

    Tudom, sok az utazás ideje. Ki nem szarja le? költözzön közel a munkahelyéhez. Én a munkahelyemre fél óra alatt benn vagyok, ha kilépek gyalog. mégsem törik ki a lábam. és nem szennyezek közben. Annyi, hogy kelnem kell a kakassal. Mewrt reggel is van dolog bőven. hadd ne részletezzem. Tehát lényeges különbségek vannak pest és vidék között.
    Ózd és miskolc egy pestinek vidék, de egy igazi vidékinek az is egy nagyváros. Ráadásul iparterület volt, úgyhogy marharossz példa volt tiszta levegő ügyében.
    Az autós-gyalogos. Az autós szennyez. a másik nem.
    Az autós-biciklis. Az autós itt is szennyez. a másik továbbra sem.
    gazdag-szegény. A gazdag még többet akar, a szegény csak a napi megélhetésre valót.
    idős-fiatal. mindkettő szeretne megélni, dem íg az első még ismerte a tiszteletet (mai viszonyokra értem!!!) a korosabbak iránt fiatal korában, addig a mostani taknyok már örülj ha csak leköpnek az utcán.
    Nem kell jönni a szociológiával, meg hogy nem ismer ilyeneket. Sőt, szarok a szociológiára. De az mocskos módon fel tud dühíteni, ha egy kalap alá vesznek egy pestivel. Számomra egy pesti csak egy mitugrász, akinek nagy a pofája és nem tudja mi a nagybetűs élet.
    Én még suhanckoromban mikor még suliba jártam, iskola után még el kellett rendezzem a jószágot, tennem-vennem kellett a ház körül, de volt, hogy melózni jártam pluszba. Voltam én már minden, csak énekes halott nem. Eddig ha pestivel találkoztam, kiütötte a biztosítékot mindig az álmodorosság, a fellengzősség, és a többi rühellni való pesti szokás, mint pl az is, hogy mocskos módon le tudják nézni a vidéki embert. Bezzeg mikor villanyelet kap a kezébe és pár köbös szalmabálát át kell rakni az udvar sarkából teszem azt az istállók mellé, akkor meg már 5 perc után hólyagos a keze, meg már meg van halva. Oszt egész este vizesruházni kell. Mikor meg benyögi neki az ember, hogy mi lenne ha egész évben ilyeneket kellene csinálnia, akkor meg jön az, hogy ez asszonymunka, mert csinálná meg a jó édes q. anyja. Szóval nem kell a pest-vidék duma, tudom mi a dörgés. Nem kell mosdatni őket.
    Természetesen aki nem ilyen az ne vegye magára.
    Az a baj a szociológusokkal is, hogy túl sokat olvasnak, meg elemezgetnek és keveset dolgoznak érdemben.
    Én is tudnék ülni egész nap és gyárthatnám a különféle jóságokat, de attól a jószág éhen döglik, a föld pedig megműveletlen marad. Bár tény, hogy lassan már a semmittevésért több pénzt tudnék kapni, mint azért, amiért nap mint nap szarrá melózom magam, hogy élni tudjunk, mindig friss zöldség gyümölcs hús és a többi kerüljön az asztalra.
    És bizony, ha be fog következni az, amiről itt morfondír esete forog fenn, akkor bizony ha meglátok valakit a portámhoz közelíteni, hát az bizony meg fogja járni. Ha ráadásul pesti, akkor pedig még kap egy kis ráadást is.

  50. Nos, a fenti szösszenetet szomszédom diktálta „tollba”.
    Csak hogy nehogy kavar legyen. 🙂
    Most mutattam meg neki az oldalad Tibor bá, csak a miheztartás végett. Dumálgatunk itt a dolgokról, osszuk az észt, meg borozunk erősen.
    Mivel IT-ben én vagyok inkább otthon szakmámból kifolyólag, nálam bogarászunk, de nemsoká ő is be fog majd regelni valamelyik mail szolgáltatóhoz és majd fog szerintem hasonló magasröptű szösszeneteket karcolgatni ide.
    Amúgy a Collapse c. filmtől lehidalt, hasonlóképpen a pirospirulás ébresztőfilmtől is. ajánlom továbbra is mindkettőt mindenkinek indulásnak.

    Amúgy a fő téma most a jószág és a konyhakert. Kezdünk kiegyezni némi koopewrációban, mint udvarvégi kertegyesítés, közös termelés, meg hasonló finomságok. Te vakarod az én hátamat, én vakarom a te hátadat címszó alatt. Lassan egész jó kis brancs fog itt összekovácsolódni.

  51. Érdekes módon ácsolja a Gazda a nép mentőbárkáját, ezt kommentálja a Bogár:

    „Orbán: Visszafizetjük az IMF-pénzt

    Jelentős összeget fizet vissza idén Magyarország az IMF-nek, ezzel is csökkentve az államadósságot – nyilatkozta Orbán Viktor a német Bildnek. Az interjúban Orbán Viktor február-márciust jelölte meg a tranzakció lehetséges időpontjaként, és hozzátette, hogy a magyar államadósság a 2010 végén mért közel 80 százalékos szintről már tavasszal a GDP 72 százalékára csökkenhet. Elemzők a bejelentés kapcsán hangsúlyozzák, hogy az IMF-hitelből közel 5 milliárd eurót – ez megközelítőleg a GDP 5 százaléka – nem használt föl Magyarország, ezeket a tartalékban lévő pénzeket minden gond nélkül vissza lehet fizetni.

    Ha ehhez hozzávesszük, hogy a magánnyugdíjpénztári megtakarításokból várhatóan 2200-2300 milliárd forintot használ föl adósságcsökkentésre a kormány – ez a GDP 8 százaléka -, akkor 2012 végére akár a GDP 67 százalékáig is süllyedhet a magyar államadósság.”

    A globálkarvaly ellen „szabadságharcot folytató” miniszterelnök azért vette el a (szerintem is) tolvaj manyupoktól pénzt, azért szorítja meg most már a lakosságot is (amúgy indokoltan), hogy még a legvégén, a világ adósságainak visszafizethetetlensége kinyilvánítása előtt (amiből beláthatatlan káosz lesz amúgy) talán pár hónappal, egy-két évvel még gyorsan kivonjon annyi forrást a magyar gazdaságból a nemzetközi uzsoratőkének, amennyit lehet???
    Nem is törődve azzal, hogy a „vissza”fizetés előtt sose vontunk be ilyen tőkét ezektől a rablóktól az országba??? (Amit mellesleg Bogár László munkásságából is tudhatunk…)

  52. 52. Csak egy apró megjegyzést hadd szabadjon tennem a pityókás hangulatban törént hozzászóláshoz. Miskolcon 2010 karácsonykor volt szmogriadó. A többi indokod megértem, mégha valóban nincs is köze a szociológiához.

  53. 46: Kb. 20 éve olvastam egy könyvben, hogy a világ urai a föld akkori létszámának felét-harmadát tartják max. kívánatosnak. Ez akkor is valószínű, ha az olcsó szénhidrogén hajtotta gépekkel végzik a munkát és csak a gépeket kiszolgáló személyzetre van szükség, de akkor is ha nincs vagy nagyon drágák az energiahordozók, és a föld eltartóképessége miatt nem lehet ekkora népességet élelmiszerrel ellátni hagyományos (kézi, állati) eszközökkel. Tehát úgy tűnik egy ekkora számú emberi népesség a földön nem fenntartható. Azonban nem Mo. vagy a kárpát medencei rész van igazán túlszaporodva, hanem főleg Ázsia, Afrika. Ott ment végbe az a népességrobbanás, amit már nem tudnak semmiképp ellátni helyben előállított élelmiszerekkel már kőolaj alapon sem. Azért azt lássuk be, hogy Mo. kifejezetten jó adottságú agrár ország volt mindig is.

    Én is fontolgatok egy telket vásárolni közel a lakóhelyünkhöz, azonban ettől egyelőre sok tényező elrettent. Itt főleg szőlőbirtokok vannak, az árak hihetetlen olcsók, rengetegen akarnak szabadulni a valamikor jól menő telkektől, mivel a nagyban eladott bor, szőlő, must ára gyakorlatilag alig fedezi a szükséges permetszer árát. Nyeresége csak annak keletkezik aki feketén háztól el tudja adni a borát, de az sem egyszerű szőlőtermelő vidéken, ráadásul üldözik is a fináncok. A szőlőművelés amúgy nem egyszerű – egész embert kívánó elfoglaltság, ha elhanyagolod a művelést és az eszközöket, minden tönkremegy. Ráadásul ott vannak a megélhetési bűnözők, akik nagyon gyakran ellopják a termést.

  54. A lidliben 99forint a tojás nélküli tészta! Én is vettem pár kilót!

  55. 57: Talán meglepő, de Kína elég sok tésztafélét, zöldséget-gyümölcsöt exportál, nyersen és konzerv formában is, elég körülnézni a boltokban. Valószínüleg nem azért, mert dollárra van szüksége mindenáron.
    Afrika persze valóban más.

  56. 59: Írország végig exportált élelmiszert a nagy krumplivész idején, amikor milliók haltak éhen/vándoroltak ki…

  57. 59: Nem meglepő, láttam már kínai kaját 🙂
    Ettől függetlenül tudtommal élelmiszer bevitelre szorul jócskán.

  58. 62: Persze, mert amikor megeszel 1 kg húst, akkor tulajdonképpen 4-8 kg gabonát fogyasztasz el.

  59. 58.-ra !
    Taki, én már italról is gondoskodtam .
    Beszereztem több zacskó instant vízport.
    Csak beleszórom egy pohárba, ráöntök egy pohár tiszta vizet és máris félpohár vizet kapok. 🙂

  60. Szép hajnalt kivánok… Beleolvastam a kommentekbe…Jó játékot játszik Tibor bá…
    ÉS mondják már meg….ha neten vannak…és állandóan a varázslatokról beszélnek….vagy igy , vagy ugy….Miből élnek…jön a nyugdij? vagy eltartják magukat? vagy eltartatják magukat?
    Tisztázandó…. tiszteletben tartok mindenkit….Semmi problémám..de nem a világot váljuk meg, hanem, csak ugy egyszerüen mindenki megcsinálja magát…Na ehhez kell leülni néha gondolkozni….
    egy rokkant…örvegy kiskoru gyerekét egyedül nevelő apa vagyok….Szabad a valóság és a napifeladatokattisztán látni…Sajnálom, a hiteleseket….azok beszopták..Sajnálom a rokkantakat…mert azért tényleg nincs 800.000ember…
    Sajnálom…akik csak a segélytstb várják, hogy abból egyenek, igyanak, és kifizessék a saját rezsit is…
    DE azt hiszem az sajnálom a legjobban….aki a nagy remény közepette a sült galambra vár….
    további szép napot kivánok…
    gajdács jános gyula

  61. 65: Neked is szép délelőttöt János-Gyula! Kommenetedből arra következtetek, hogy a 3 nyolcasról még nem hallottál. 8 óra munka, 8 óra pihenés és 8 óra szórakozás. Igaz, a feltételezésed szerint, sok esetben a 8 óra munkát felváltja a 8 óra sült galamb várás. De még ebben az esetben is van 8 óra szórakozás. Feltételezem, hogy akiket itt olvashatsz, azok számára az olvasás és a hozzászólás jelenti a napi szórakozásuk egy részét. —- Ami az én szerepemet illeti. Honlapot te is készíthetsz és felrakhatsz rá naponta egy posztot és naponta te is olvashatsz 12 órán át információs forrásokat, és válaszolgathatsz a napi 40-50 kommentre ellenszolgáltatás nélkül. Szóval te is eljátszogathatsz, ahogy én. Ezt a törvény nem tiltja. —- Végül köszönjük, hogy megosztottad velünk gondolataidat, hogy kimindenkit sajnálsz. 😀 😀 😀

  62. 63: Attól is függ milyen húst… nálunk is van pekingi kacsa 🙂
    Tibor Bá, gondolod hogy Kina miközben húst exportál (hozzánk is), a belső piacon belső hiányt tart fenn ? Ilyesmi volt nálunk is, a jó elvtársaknak több jutott, igy lehetett fenntartani a támogatói kört. Azonban mi tényleg le voltunk gatyásodva , akkor is – most is. Ez a mai Kínára talán annyira nem jellemző.

  63. 68: De igen, éppen most eresztettem el néhányat 😉

  64. 67: Belső hiányt fenntartani csak tervgazdaságban lehet. Kínában nincs tervgazdaság, azé a hús, aki megfizeti az árát.

  65. „Kína és Oroszország nem használja többé a dollárt
    Itt már nem kis dolgkról van szó!

    Kedden Vlagyimír Putyin, és Wen Jiabao között lezajlott tárgyaláson a két fél megállapodott, hogy többé nem használják a dollárt egymás közötti üzletek lebonyolításához. Ezentúl csak saját pénznemeiket fogják használni – jelentették ki.

    A bankok már megkezdték kidolgozni a két valuta egymás közötti átváltásának legfontosabb részleteit. Nemsokára már a piacon, és a bankokban így fogják váltani a valutákat. Mivel a dollár nagyon instabil lett, muszáj volt egy lépést tenni a biztonságosabb pénzvilág felé.

    “Ez egy nagy lépés a konszolidáltabb, és biztonságosabb bankvilág felé”

    Megállapodások születtek a légi közlekedésről, a vasútépítésekről, vámügyekről, a szellemi tulajdonokról, és a kultúrák védelméről.

    További egyeztetések kezdődtek a Kínába szánt gáz, és energia árairól. Kína kedvezményeket szeretne, Oroszország viszont azt, hogy Kína is teljes árat fizessen, mint Európa. A két ország közötti megállapodások alapjait a két miniszterelnök letette, a részletek letárgyalása az ágazatok vezetőire vár. A tárgyalások befejezésére a jövő év közepére számítanak.

    Továbbá katonai együttműködésről állapodtak meg, és kifejezték, hogy sosem volt még országaik között ilyen jó és erős a viszony.

    Wen kijelentette, hogy továbbra is elősegíti Moszkva törekvéseit, mind a földrajzi, mind a gazdasági érdekköreit felhasználja, hogy Moszkvát segítve, közösen tovább munkálkodjanak egy “ésszerű, és méltányos új rend kialakításán”.

    A kínai miniszerelnök kijelentette továbbá azt is, hogy nem kívánja a dollár bukását, de intézkedésekkel meg kell védeni a saját valutáikat a kockázatos dollártól.

    Ezzel újabb hatalmas csapás érte az USA bankvilágot és a nemzetközi zsidóságot.”

  66. hmm.

    Beírtam a google-ba az összeomlás szót és nem is kevés érdekes találatot kaptam.

    Napok óta borsódzik a hátam már a várható dolgoktól, de most lassan kezd már tetőzni az idegesség bennem.
    Nem látok semmilyen lépéseket arra, hogy valami történjen az elkerülhetetlen elkerülésére.
    Ennyire beleszarós lenne a magyar nemz3t és vezető politikusaink ott az élen?

    Nem tudom, ki hogy van vele, de én úgy érzem most magam, mint nyáridőn a szélcsendes vihar előtti órán.
    Nincs semmi zaj, még a madarak is elhallgatnak, a kutyák sem ugatnak, mindenki húzódik a vackára, mert érzi, tudja, hogy közelít valami ordenáré nagy szarság.
    Aztán lecsap a vihar, végigtombolja magát, aztán egyik pillanatról a másikra vége.
    Úgy gondolom, hogy most mi is a vihar előtti csend idején vagyunk.
    Általános dolgok a médiákban, semmi nem szól a fontos dolgokról, minden csendes, sima a „víztükör” a tavon.

    Nem tudom mi lesz itt.
    Jó lenne egy olyan irományt is olvasni, amely egy háborús szitut megélt emberke keze nyomát viseli, aki ott volt a kirobbanásnál, aki látta, hogy hogyan szabadul el a fenevad. Jó lenne felkészülni lelkileg arra, hogy mi várható. Tudom ez nem lehetséges, esetleg szánalmas is valahol, de a tehetetlenség ökölbe szorítja még a hátsómat is.
    A ferfal féle kis iromány édeskevés, a túlélőtéma leállt jó ideje itt is és szó szerint mintha megállt volna az élet.
    Vagy csak én vagyok messze a történésektől?

  67. Gorgon ! Ha neked ennyire hiányzik a háború, akkor menj Irakba, vagy Afganisztánba. Esetleg Tunéziába . 🙂

  68. Sorge, nem hiányzik hidd el.
    Viszont még nem voltam olyan komolyabb szituban, amikor a családom és az életem a tét.
    Szép és jó, hogy itt kielemzésre kerülnek a dolgok, hogy ki miatt, meg miért van a helyzet, de hogy a bekövetkező helyzetben milyen forgatókönyvek lehetségesek, arra szerintem senki nem tud válaszolni.
    Mondjuk ami nagyon érdekelne most, az az lenne, hogy hogyan lehetne megoldani azt, hogy ne csak csúzlit és íjat tároljak a lemezszekrényemben, hanem kicsit masszívabb eszközt is, ami nem csak megállítja a betolakodót. Nem vagyok tisztában azzal sem, hogy mikor, milyen körülmények között lehet masszívabb eszközöket használni, ha behatolnak hozzám.
    Van sün ismerősöm, de csak a ködösítés megy mindenki részéről. Tudod, nyugodtabban tudnék aludni, ha egy 9 mm-es ott lapulna valahol a kecóban, és lenne rá papírom is, hogy ha használom, akkor jogosan használom.
    De sajnos ebben, nekem mezei pocoknak a világon még senki nem adott normális információt, hogy ez hogy is működik.
    Ha beindul a dili, kaviccsal és vesszővel nem lehet megvédeni magad egy komolyabb fosztogató brigádtól.

  69. Láttam már az összeomlás-t is, sőt, ami a forradalommost oldalon van azok közül szinte az összes ezzel foglalkozó fontosabbat.

    Döbbenet amúgy, hogy mennyire nemtörődöm a társadalmunk.

    Vannak kezdeményezések, mint pl. Magfalva, meg hasonló projektek, de ez édeskevés.
    Ha lesz egy durva összeomlás, ezek a helyek lesznek a fosztogatók elsődleges célpontjai, esetleg bázisai, mert akik ott laknak, élnek, azok már tudják mi a dörgés, hogy kell termelni ésatöbbi, így simán előfordulhat, hogy szolgákká válnak.
    De még mindig jobban járnak majd, mint a többség, akik simán csak elpusztulnak majd.

  70. Üdv, Mindenkinek!

    73-75-77: Sokan járunk ebben a cipőben. Az embert szétmarja a tehetetlenség érzése. Sok a bizonytalanság, sok a kérdés, – válasz egy sem, csak találgathatunk. Ez van: olyanok vagyunk együtt és külön-külön is, mint az éjszakába találomra ellőtt nyíl. Az biztos, hogy becsapódunk, de hogy mikor és hová…

    Bármily kiábrándító is, az általánosan leghasználhatóbb „tanácsot” eddig Molnár Gézától (ffek.hu)olvastam:

    „Ha valaki fel akar készülni a holnapra, tartson egy hátizsákot maga mellett a legszükségesebb holmikkal, amelyet a vállára vehet, ha dől a ház, és kirohanhat a semmibe.”

    De ha az ember vállát nyomja a felelősség a gyermekéért, a családjáért? Na, és itt jön a gyomorgörcs.

    Úgy gondolom, pillanatnyilag nincs választásunk. Helyette vállalásunk lehet: Fel kell tudnunk vállalni a bizonytalan jövőt, bármit tartogasson is számunkra.

  71. 78.-ra !
    A hozzászólásodról ez jut eszembe :
    Éjjel 3 órakor becsöngetnek a rendőr lakásába.
    A rendőr és felesége félálomban pattannak ki az ágyból.
    – Jajj, a férjem lesz…- motyogja az asszony.
    A rendőr behunyt szemmel gyorsan magára kapja a ruháját és kimászik az ablakon. 🙂

  72. Ha tényleg a semmibe, (pl. az erdőbe) rohanunk a hátizsákunkkal családostól, akkor azzal az erővel maradhatunk az összedőlt ház tövében is, kevesebb szenvedéssel fog járni…
    Ha a szervezett társadalom is összedől, nemcsak néhány (sok) ház, akkor a lakosság a mai 1%-a alá csökken pár héten belül.
    De az nem dőlhet össze olyan könnyen.

  73. 79: Sorge, bírlak! A kommentjeid miatt ragadtam itt – kezdetben.
    80: Családostól valóban. Gordon jó felé halad, A, B, C, stb. forgatókönyv… A jövő mindenképpen egy sok ismeretlenes egyenletként tornyosul előttünk. A jó ég tudja, mikor mit dob. Mi mást tehetünk, mint hogy megpróbálunk legalább közelítőleg megfelelő választ produkáló „ellen” egyenletek kidolgozásába fogni, egyéni lehetőségeinkhez mérten? Egyébként maxi egyetértés, főleg utolsó mondatod.

  74. 78 és előzőek: Ez a hátizsákos tanács elég nagy marhaság. Hogy a fenében véded meg magad a nagy semmi közepén. Az igazi megoldás ha a házadból „erődítményt” csinálsz. Leírom mi történt 1945 január 20-án a Bajcsi Zs. út 19/c 6 emeletes házban, úgyanis ott laktunk. Volt egy hatalmas rácsos vaskapú (ha arra jársz nézd meg), ami be volt üvegezve, de az üveg természetesen széttört. A rácson legfeljebb egy kisfiú feje fért ki (és perszed akkor már a teste is) ez voltam én. A kapú be volt zárva. A kapútól egy 5 méteres folyósó vezetett az előtérhez, tehát el lehetett bújni a fal mögé. Ha valamelyik lakó elment (mondjuk megnézni a szüleit) és visszajött, akkor neki ki lett nyitva a kapú, ha nem volt senki a környéken. Ezen a napon jött néhány orosz katona és be akartak jönni a házba, de nem tudtak. Mivel volt a házban lakó, aki tudott oroszul (I. világháborús orosz hadifogság) megindult az üvöltözés. Legelőször németeket kerestek (már 2 napja elfoglalták egész Pestet). Itt nincsenek németek. Akkor fenyegettek, hogy belőnek. Mondtuk lőjenek, csak a falakat találhatják el. Akkor kézigránáttal fenyegettek. Mondtuk nyugodtan dobják be, a kapú nem fog kinyilni. Aztán igérgettek, és a végén elmentek. Miért? Mert úgy gondolták, hogy más háznál könnyebb dolguk lesz és lett is. Én megtanultam, hogyan működnek a hordák. Kegyetlenek, de nem hülyék. Nem vesztegetik az idejüket és erejüket feleslegesen. — utóírat: a házmesterné, aki a földszinten lakott és félt a kézigránáttól, mert az ajtaja előtt robbant volna fel, ki akarta nyitni a kapút. Az oroszul tudó lakótól kapott egy hatalmas pofont és azt mondta hozzá. Én ismerem az oroszokat, mindjárt el fognak menni.

  75. A BKV ujját a kor ütőerén tartja, készül a globalizáció utáni visszaegyszerűsödésre:

    http://www.index.hu/belfold/budapest/2011/01/24/meggymagozoval_fejleszt_a_bkv/

    „Meggymagozóval fejleszt a BKV

    Vonaljegyek érvényesítéséhez szükséges 9 lyukú mechanikus jegykezelő készülék és JK 9.6 típusú lyukasztószeg szállítására írt ki pályázatot a BKV a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi száma szerint. Vitézy visszavonatná a tendert. ”

    Csak nehogy túlfusson a műszaki hanyatlás/takarékossági kényszer a most a BKV-nál betervezett szinten és pár éven belül zaboszsákokat kelljen rendelniük…

  76. Aha, nem voltam pontos. A kiragadott idézettel arra kívántam rámutatni, mennyire nincsenek instandt, bárki számára használható megoldások, válaszok. Bizonytalanság, kérdés annál több. Főként ezért is vagyok itt.
    Az erődítmény lehet a „B”-forgatókönyv a LEGROSSZABB esetére, az „A” ugyanez, de egy jól együttműködő, ütőképes csapattal, félig meddig önellátó képességgel. Mondom nagy okosan, de: Ilyet összehozni a mai emberanyagból – nem nagy esélyes. Ezen már túl vagyunk páran. De előbb-utóbb mindenkinek jön az az észre térítő pofon, oszt’ aki nem számított rá, vagy nem akart rá számítani, az lesz az a tekintélyes hányada a társadalmaknak, amely odakozmál. De ezt a pofont nem a jószándékú vagy inkább a saját bőrét féltő szomszéd adja majd, ezt Tibor bá nálam sokkal jobban tudja. Ez a lassú leépülés amúgy legyintget már rendesen. Csak remélem, hogy eltart egy darabig, mire rendesen rákapcsol, illetve elszánja magát a K.O.-ra. Ott és akkor, lokálisan mindenki magára lesz utalva, egyre inkább így látom. A fentről a kisemberre leosztott szerep minden, csak nem reménykeltő.

  77. hmm.

    Anatolij mondata helyt álló. Kell hogy legyen hátizsák.
    Rég véstem már, de nem pörögtem a témák, amelyek fekszenek nekem.

    Nos, szép és jó, hogy készítesz egy erődöt. De cseszheted, ha komolyabban rád mennek és nem bírsz velük. Ha van rá lehetőség, hogy válassz a szégyenafutásdehasznos és a biztos halál között, akkor te mit választanál?! Inkább megrohadsz az erődben, vagy még élni akarsz kicsit és a hátizsákoddal szépen elsétálsz?
    Ha jól van összerakva az a cumó, akkor majdnem olyan szinten össze tudod magadnak szedni a napi betevőt, mintha ülnél az erődben és rágcsálnád a konzervesdobozokat.
    Egy profin összeválogatott terepre való cuccal bizony elég jól lehet boldogulni. Egy a lényeg, ki kell próbálni, be kell járatni a dolgokat. Természetes, hogy a városi patkány, aki még nem látott nyulat egyben, vagy fácánt, az azt sem fogja tudni, hogy mit kell vele kezdeni. Aki még egy csomót nem kötött életében, az nem fog tudni egyx értelmes csapdát sem összerakni. Aki a billerbeck féle pihepuha lágysághoz van szokva, az összesz*rja magát kint egy éjszakán az erdőben hálózsákban a földön. És még sorolhatnám. Pedig ezeket városi környezetben is meg lehet ám tanulni. El lehet menni túrázni, túlélőtáborozni és a többi. Vidéki rokonokat meglátogatni és nem a vendégszobában, hanem a pajtában a jószággal aludni, már ha van szalma odakünn. Vagy a kukoricaszárakból összerakott sátor alakú góréban. Tudom, a górénak sok értelme van, én így ismerem és kész.
    Túlélőcucc:
    iránytű, térkép, elsősegélyfelszerelés, 3 napi élelem, horgászcuccok (zsebpeca pl.) hálózsák, ivóvíz, melegítőkészlet, kanálgép, egy komoly kés, egy mindenes kés, fűrészdrót, gyalásó, polifoam, 1 váltás ruha, minirádió,nagyító, szikracsapó, nejlondarab (m*m-es), gumipókok pár darab, lőfegyver ha lehet és az is hangtompítóval, esetleg egy íj, 1 guriga budipapír, gyufa, benzin, 1-2 marék fatwood, tapló, lámpa (lehetőleg steamlight).
    A sor hátizsáktól, teherbírástól függően bővíthető. Viszont azt senki ne feledje, hogy könnyen, hangtalanul kell tudni mozogni vele, ha kell futni. Ne akadályozzon a mozgásban, akár azonnal lecsatolhatónak is lennie kell, mert az életed többet ér bárminél. Ruházatban terepszínt válassz, ami beleolvad a környezetbe. álcafesték, álcaháló kiegészítőnek lehet, de az erdő mindent megad, ha baj van. célszerű apróságok még a sapka (én a barettet üdvözítem, vagy a fejkendőt) illetve a nyakba egy kis kendő. aki tudni akarja miért, az nézzen utána a neten. hasznos. nagyon fontos a megfelelő ruházat. Bakkancs minél jobb legyen. Nem árban, hanem a viselésben, terepbírásban. Hátizsák is minél jobb legyen ilyen téren. Órákig lehetne részletezni a taktikai mellénytől a málhaöveken át a különféle goretex anyagokig mindent, de akit érdekel a mobil túlélés is, az a neten mindent megtalál. A lényege a mobil túlélésnek a minél kevesebb, de annál megbízhatóbb, strapabíró cucc, ami már összeszokott a gazdival.
    Azok a meglátások jók, hogy mi van család esetén. Nos, erre több verza is lehet, de ezeket már azt hiszem kiveséztük a túlélőthread-ben. olvassatok vissza kicsit.
    Jah még annyit a végére, hogy jelbeszéd.

    Ave.

  78. 85: Ez nagyon szép. Valóban fel vagy készülve arra, hogy ha eltévedsz a dzsungelben, akkor életben maradj addig, amíg meg nem találnak. De most nem ez lesz. Hátizsákoddal bőszen rovod a kilómétereket a Nagyalföldön, aztán találkozól egy éhes cigány bandával. Hoppá! Te leszel a vacsorájuk. Szó szerint. Még mielőtt meg tudnád őket tanítani hogyan kell kötni egy takácscsomót. 😀 Szép álmokat!

  79. 86-ra:
    nem kötni kell tanítani, hanem a nyakukat a csomó közepébe és húzni masszívan kétoldalról. 🙂

    Viccet félretéve, nem akármiért írtam olyanokat, hogy:
    – „Egy a lényeg, ki kell próbálni, be kell járatni a dolgokat.”
    – „lőfegyver ha lehet és az is hangtompítóval, esetleg egy íj, ”
    – „hogy könnyen, hangtalanul kell tudni mozogni vele, ha kell futni. Ne akadályozzon a mozgásban, akár azonnal lecsatolhatónak is lennie kell, mert az életed többet ér bárminél. Ruházatban terepszínt válassz, ami beleolvad a környezetbe. álcafesték, álcaháló kiegészítőnek lehet,”.

    Ha már mobil túlélésre kell berendezkedni, akkor egyértelműen bejön a képbe az, hogy nem csörtetek a bozótban, hanem minél „láthatatlanabbá” kell válni.
    Nem véletlenül terepszínű az a terepszín.
    Alkalmazkodni kell a környezethez, ki kell használni a terep nyújtotta lehetőségeket és minél jobban rejteni magad, hogy csak akkor lásson meg valaki, ha te is akarod.
    A fegyverekkel meg tudod magad védeni, és ha szükséges, akkor olyan megoldásokhoz is lehet folyamodni, hogy teszem azt kialakítasz több csapdákkal teli területet a kiválasztott ideiglenes táborhelyed körül és úgy irányítod a téged ért támadások irányát, hogy az ellenséges erőket belevezeted a csapdákba, ezzel is csökkentve a számukat, erejüket. De ez már stratégia, katonai hadviselés.
    Ha valakinek el kell hagyni az erődöt, akkor lenni kell egy másodlagos uticélnak. Rokonok, határ túloldala, ismerősök, komolyabb segítség bázis a közelben, akármi. Cél nélkül megindulni nem lehet, az tényleg csak rambo-ráz a faluszéli erdőben. Ha a remeteséget választja valaki, ahhoz komoly természetismeret kell. Növények, gombák ismerete, elsősegély-ismeret szinte orvosi fokon, állatok ismerete, vadászati dolgok, csapdázás, térképismeret, tájékozódás és még lehetne sorolni. Ez nagyon komoly dolog, de nem lehetetlen. Annyiból érdekes a dolog, hogy az erőddel szemben nem milliós nagyságrendben kell beruháznod, 1-3 százezer forintból már személyenkét profi túlélő felszerelést lehet összerakni, amivel akár kambodzsában is ledobhatnak mint bear grillezős barátunkat, akkor is túl fogsz élni hónapokat egyedül.
    A mobil túlélésnél a legfontosabb dolgok és a legszükségesebbek a fejedben vannak. Ismeretek, tudás formájában. Akár még felszerelés sem szükséges, ha tudod, hogy mit, hogyan tudsz összerakni, előállítani magadnak a természetben. EZT A MARHA NEHÉZ MEGTANULNI.
    Nem az a lényeg, hogy a nagyalföldön járva találkozol e a bandával. Az a kérdés, hogy hányan vannak. Milyen felszerelésük van. Van-e fegyverük. Van-e élelmük. Milyen állapotban vannak. Le vannak e gyengülve.
    Ha egyéhes bandával találkozol, akkor két lehetőségből kell kiindulni. 1. küzdeni fognak az élelemért bármi áron – ergo véres harcra kell számítani a végsőkig. 2. Az éhségtől le vannak gyengülve – ergo ha a legerősebbeket ki tudod iktatni a legelején lesből, akkor magad felé billentheted a győzelem mérlegét és akár te tudod lenyúlni a cuccukat, vagy pedig te eszel belőlük. Ha fel tudod mérni az adott szituációt, akkor dönteni is tudsz. Van e értelme, hogy meglássanak, van e értelme reckírozni a harcot velük, mert van valami értékes náluk, ami megéri a fight-ot, vagy pedig kussolni, beásni magad rejtekbe és megvárni, hogy elmenjenek, elhagyjanak, esetleg futni, mint a nyúl.
    Tehát nem olyan egyszerű a képlet, mint leírtad Tibor bá. Érdemes ezt átgondolni azoknak, akik a túlélést komolyan fontolgatják és nem egri vár hős védőjét akarnak játszani.

    Részemről a hátizsák be van készítve mindennel ami szükséges.
    Célom van, ha lépni kell, a felszerelésem jó, kipróbált, bevált eszközökből áll. Védelemről ugyanúgy gondoskodtam, mint élelemről és másról. Ha eljön az adott pont, hogy nem célszerű maradni az erődben, akkor szépen irány a balfenék és húzás.
    Az se feledje senki, hogy akár az is előfordulhat, hogy gerillamódszerekkel kell majd életben maradni, mert a város házait lerombolják, felgyújtják, satöbbi. Egy városi tűzvész, amit senki nem olt, mert mindenki a harcokkal van elfoglalva, mindent felemészt a területen. Ha nincs erődöd, akkor mi a francot csinálsz?
    Tehát nem egyismeretlenes az egyenlet, minden lehetőséget meg kell vizsgálni.

  80. 82, 85: Mindkét stratégiának van előnye és hátránya is és attól is nagymértékben függ a sikere, hogy ki próbálja megvalósítani. Egy egyedülálló fiatal férfi esetében a „magányos vándor” típus talán szerencsésebb lehet. Családosoknak, idősebbeknek valószínűleg a bezárkózás segíthet. Ennek a sikeréhez azonban kell az amire Tibor bá rávilágított, hogy legyen könnyebb préda, vagy bizonyos idő elteltével normalizálódjon a helyzet valamennyire, és csak egy rövidebb időszakot kelljen átvészelni.
    Középkori példát nézve, a vár ostromok utolsó epizódja a kitörési kísérlet szokott lenni…

  81. Egy családnál is felmerül, hogy ha lakásuk megsemmisül, vagy a közbiztonság válik helyileg elviselhetetlenül kockázatossá, el tudjanak menekülni mondjuk 20 km-re lakó rokonaikhoz.

  82. 89: Ehhez jól jönne egy 10 millás terepjáró, ami sajna nincs.

    Az „erőd” megoldásnál segíthet ha nem csak a családban kell gondolkozni, hanem vannak szomszédok, barátok akikre szintén lehet támaszkodni. Ma miért nem tudonk egy balhénál érdemben fellépni a kissebségek ellen? – Mert általában csak egy pár fős baráti társaság kerül szembe 50 kissebbséggel, akik mobilon lazán odahívhatnak még 50-et. Ilyesmit kellene kialakítani.

  83. Hol várható előbb az éhezők fellázadása? Városokban. Minél nagyobb és zsúfoltabb a város, a lakossága annál inkább rá van szorulva az ellátó rendszerekre (hiper-szuper market, közműrendszerek, közlekedés, stb). Jah, és igen, ami mindezeket működteti, a pénz, amíg van, s ha van, akkor egyáltalán mit kapni érte. Tehát éhséglázadás. Jön a karhatalom, intézi a problémát. Többszöri összecsapások, százak, ezrek halhatnak meg. Minden összecsapás után menekülők hullámai hagyják el a várost. Közte a csendes elszivárgás. El a várostól, minél messzebb! Akinek van hová menni, az hagyján, de akinek nincs… Nos, egy ilyen feltételezett helyzetben ezekkel a kilátástalan ember-hullámokkal kell majd szembenézni. Nem biztos, hogy ez kisebb fenyegetés, mint az esetleg helyismerettel bíró „megélhetési kannibálok”.

    A lecke alaposan fel lesz adva várőrnek, Rambónak egyaránt.

    Gondolom, aki járatos az emberölésben, annak nem lesznek álmatlan éjszakái. De aki nem… Azon a villámló bot sem fog sokat segíteni.

  84. 90: A társadalom összeomlása egy folyamat. Amikor már az „erődítményt” ostromolják nincs mobil.

    89: Nem tudsz elmenekülni 20 km-re, mert közben összefutsz bandákkal, illetve el se fogsz indulni éppen emiatt. — Minden „felfordulás” (okupáció, polgárháború, forradalom) a kirobbanási ponttól egy dekressendon megy át, a stabilizálódásig. Ezt az időt kell kihúzni az „erődben”.

    Belátom, hogy ez adottság kérdése is, de én 40 éve gondoltam rá, volt időm felkészülni. Az én házam felgyujthatatlan, betörhetetlen és felrobbanthatatlan (80 cm vastag vasbeton falak), ablakokon kívül vasrács, az ajtók belülről vasráccsal lezárhatók + 16 cm vastag és vasbetonnal van kitöltve.

    91: Embert ölni nem olyan nagy dolog, ha muszáj és gyerekkorban nem heréltek ki. Persze, aki egy csirke nyakát se képes elvágni, az jobb, ha most felveszi az utolsó kenetet.

  85. Üdv Tibor bá. Egyre kíváncsibb vagyok az erődödre 🙂 ha jön a tavasz, sokat megfordulok a Kevélyen, egyszer meglátogatnálak.

    A siklóernyős

  86. 92. Érdekeseket írsz az emberélettel kapcsolatban… Egyszer valaki már neked szegezte itt a kérdést, hogy Te csináltál-e már ilyet, de akkor elegánsan átsiklottál felette. Én se kérdezzem?

  87. 92: Eredendően nem mobilt akartam írni, hanem walky talky-t (megy elemmel), csak nem jutott eszembe hogy kell írni 🙂 . A nép összecsődítésére sokáig jól működött a „félrevert harang”. A lényeg, hogy legyen kit össze”trombitálni”..

  88. 94: Ez egy felesleges kédés. Nagyon régen a főnököm megkérdezte, hogy megdugtam-e a titkárnőjét (akit ő dugott). Neki is azt mondtam, hogy ez egy felesleges kérdés, mert csak nemmel lehet rá válaszolni, akár megdugtam, akár nem.

    95: Addigra a harangot már rég elvitték a szinesfém gyüjtők. 😀 A smájli ellenére ez nem vicc. — jelenleg már gázórákat lopnak le és ott hagyják ömleni a gázt. Na ezek azok a jelenségek, amire fel kell figyelni, mert jól jelzik a társadalom pillanatnyi helyzetét. Mint például az, amikor egy nő bajúszt ragaszt és elmegy bankkot rabolni. Már többször is írtam, midelőtt egy ember éhen döglik, valamit kitalál, bármit és az emberi találékonyságnál csak a butasága nagyobb.

  89. 94: a most lebukott darabolós gyilkosok fogyasztották is a zsákmányt? Jóelőre gyakorlatozó geddonisták??? 🙂
    (bocs a morbid tréfáért, nyugodjanak az áldozatok békében, legalább a lelkük, az tán egy darabban van)

  90. 97: Újabban formában vagy! Történt valami? 😀

  91. 98.-ra ! A ” hatodik érzékszerved ” változást sejtett Gedeonnál?? 🙂

  92. 57-re:
    ( Nippur )
    Ha szabad tudni,hol találni jó árban szőlőt,telket?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük