(2506) Intelligens tervező története

Tibor bá’ online

 

~at500Az ügy azzal kezdődött, hogy Darwin 1859-ben kiadta A FAJOK EREDETE című könyvét, és ezzel megalapozta az evolúciós elméletét, aminek alapja a „természetes kiválasztódás”. Az elmélet egyetlen „szépséghibája”, hogy nem fér össze a Bibliában leírt teremtéssel, amit a papok mind a mai napig nem bocsátanak meg neki.

Az első kimagasló szenzáció a Tennessee államban, 1925-ben zajló, úgynevezett „majomper” volt, amelyben John Scopes biológia tanárt vádolták törvényszegéssel, mert diákjainak tanítani merte Darwin elméletét a törvényes tiltás ellenére. Scopest természetesen elítélték, a törvényt pedig 42 évvel később, csak 1967-ben változtatták meg, amikor az evolúciós elmélet már 108 éves volt. Hiába na, isten malmai lassan őrölnek!

Olyannyira, hogy a teremtésben hívők követelték saját elképzelésük, vagyis a bibliai Genezis (teremtés) tanítását is, mint az evolúció egyik alternatíváját. A tantárgy neve „creation biology” és 1983-ban látott napvilágot. Csakhogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság 1987-ben megtiltotta a „teremtés biológiájának” a tanítását, aminek alapja a „vallások távol tartása az iskoláktól” elnevezésű törvény. Ezt úgy kell értelmezni, hogy a Legfelsőbb Bíróság szerint a teremtés-biológia nem tudomány, hanem alapvetően vallásos hit.

A teremtésben hívők természetesen ebbe nem nyugodtak bele és újfent támadásba lendültek. Ez alkalommal Kansas állam Oktatásügyi Minisztériuma döntött úgy, hogy állami iskolákban a biológia órákon tanítani kell az Intelligens Alkotó (más fordítás szerint: a Tudatos Tervezés) elméletet is, és rá kell mutatni, hogy a darwini evolúció távolról se bizonyított. Ugyanis – így az ID hívők – az élő teremtmények túl komplikáltak ahhoz, hogy ID nélkül evolválhattak volna. Cseles! Tehát, nem vonják kétségbe az evolúció létezését (nehéz is lenne), de az evolúciót egy ID irányította a helyes irányba. Más szavakkal az ajtón kitessékelt isten visszajött az ablakon át. Ehhez azonban a „tudomány” definícióját: „jelenségek természetes magyarázatának keresését” ki kellett bővíteni a spekulatív intelligens alkotóval.

2004-től Kansas államhoz tartozó Dover járás iskoláiban a biológia órák alatt ki kellett hirdetni az intelligens alkotó létezését. Ez ellen 11 szülő tiltakozni kezdett, hogy bár az amerikai alkotmány az egyházakat különválasztja az államtól, az iskolák az ID segítségével becsempészik a vallást az oktatásba. Megoldás, egy újabb per. Ítélethirdetés 2006 januárjában volt.

Nézzük, mint háborodott fel a 11 szülő. Az Oktatásügy kiadott egy „kiáltványt”, amit a biológia tanárok nem voltak hajlandók felolvasni a tanulók előtt. Ezért az iskolák különböző adminisztrátorai olvasták azt fel, íme:

„A Pensilvániai Tudományos Akadémia előírja, hogy Darwin elméletét tanítani kell, ami egyúttal érettségi tétel is. Azonban Darwin elmélete csak egy feltételezés, amihez további bizonyítékok megtalálására lenne szükség. Ugyanis egy feltételezésen nyugvó elmélet még nem bizonyosság. Darwin elmélete összefüggéstelen, abban hézagok vannak, amik bizonyításra várnak. Az intelligens tervező az élet eredetének egy olyan magyarázata, ami nem egyezik Darwin nézetével. Az iskola könyvtárában megtalálható a „Pandák és emberek” című könyv, amiből az érdeklődő diákok megismerkedhetnek az intelligens tervező létezésének a tényével. A diákokat arra bátorítjuk, hogy mindenfajta elmélettel kapcsolatban legyenek nyitottak. A fajok eredetének ismertetését az iskola meghagyja a szülőknek.”

Szóval, mi ez az „intelligens tervező”? Ez kérem az „isten” szinonimájaként használt kifejezés és arra utal, amit már Paley tiszteletes is állított, hogy a világ magán viseli egy intelligens lény keze nyomát. Darwin pedig menjen a pokolba. A dologban az a szomorú, hogy a 2005-ös felmérések szerint az USA lakósságának 50 százaléka egyszerűen nem fogadja el az evolúciót, amit mindössze egy nem bizonyított feltételezésnek ismer el. A Tudományos Akadémiának erre az volt a válasza, hogy a biológia tanítása Darwin nélkül olyan, mint a történelemoktatás George Washington nélkül.

A félreértések elkerülése végett a „Mi volt előbb isten, vagy Ősrobbanás” végkövetkeztetése egy „teremtő Isten” valószínű léte, aki olyan kezdeti feltételeket teremtett, ami predesztinálja az élet és az intelligencia kifejlődését. Én magam a Bibliában leírt „teremtést” egy primitív mesének fogadom csak el. – Különben a pert az ID hívők elveszítették, de nem adták fel. 2008. Májusában az ID hívők hazánkat is „megtámadták”, és nem teljesen sikertelenül, amit a hozzászólások fognak bizonyítani. 😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

14 gondolat erről: „(2506) Intelligens tervező története

  1. Sokkal hihetőbb, -bizonyára azért mert tekintélyes emberek állítják- az a feltételezés, hogy a legegyszerűbb élő sejt, amely ennek ellenére is rendkivűli bonyolultságú, csak úgy véletlenszerűen, külső erők hatására, kialakult.
    Mint az, hogy egy Intelligencia megtervezte, a főbb működési paramétereket betáplálta,, majd szabadjára eresztette.
    Miközben a mindennapi életben azt látjuk, a természet alaptörvénye, a bonyolult lebomlása egyszerűbbre.
    Egyedül az élet a kivétel. Itt az élő szervezet a szervetlen anyagot beépíti önmagába, majd szaporodik, elhal, elbomlik. Az új generáció tovább viszi az életet, ha a körülmények változnak, a végtelen változatosság révén alkalmazkodik, amennyiben lehetséges. Ha nem, kihal a faj.
    Érdekes, hogy csak az alap élő struktúrák képesek szervetlenből szervest alkotni, az élet láncának többi tagjai már csak a táplálékként is szolgáló élőlényekből képesek megélni.
    Szintén érdekes az élet minden fázisának egyidejű jelenléte.
    Olyan ez, mintha minden eddig megtervezett, legyártott, majd továbbfejlesztett autók folyamatosan, mindennap, közlekednének az útjainkon, egyidejűleg. Tehát a Benz ősautó, a kilencszázas évek elejének járgányai, éppúgy mint az ötvenes, kilencvenes, és mai évek kocsijai. Anélkül, hogy a régiek bezúzásra kerülnének. Kivétel, ha baleset miatt megsemmisül egy egész évjárat. 🙂

  2. Tibor bá’
    Van egy apró szépségfoltocskája annak, hogy a Teremtő magára hagyja a teremtését, és csak a kezdeti feltételeket szabja meg.
    Miszerint információ elméleti megközelítésből a magára hagyott rendszerek káoszig gerjednek, ami ellentmond a tapasztalt valóságnak…
    Csak egy klasszikus példa arra, hogy mennyire ” nem tervezett” a rendszer:
    https://www.popularmechanics.com/science/animals/a9449/the-first-gear-discovered-in-nature-15916433/
    Nem tudom miért idegenkednek egyesek attól, hogy a semiautonóm rendszereket néha karban kell tartani… 😉

  3. dajtás
    A teremtő bevezetése nem magyarázza meg a teremtést!
    Ha feltételezzük, hogy intelligens élet nem alakulhat ki véletlenszerűen, akkor teremtőre van szükség. Ebben az esetben felvetődik a kérdés, hogy ki teremtette a teremtőt, meg a teremtő teremtőjét, stb. Mivel elvetettük a véletlen lehetőségét – tehát nem fejlődhetett ki csak úgy magától -, ezért az marad, hogy örökké létezett. De ebben az esetben sokkal egyszerűbb azt feltételeznünk, hogy maga a világegyetem – valamilyen formában – végtelen ideje létezik. És végtelen idő alatt bármilyen kis valószínűségű esemény biztosan bekövetkezik, tehát kialakul az intelligens élet.

  4. 03 – gabiiii:
    Tökéletes összefoglaló.

  5. Re:03
    Jogos a kérdés, de ezt a kérdést feltették már a Teremtőnek is… 🙂
    Elsőnek is külön kell választani a Termetőt, a Mindenhatótól, mert e tekintetben óriási értelmezésbeli kavarodás van a fejekben.
    Elsőnek is a Mindenható egy teremtett rendszer (ezt bőven ki is lesz fejtve a következő posztban), ami azzal jár hogy volt kezdete, és lesz vége is. Mi szemszögünkből nézve végesen végtelen ideig él, de nem végtelen ideig. Időfizikában abszolút definiálható a rendszer élettartama, erről van pontos információ is.
    Ezzel szemben a Teremtő, aki teremtette a Mindenhatót már élettartam tekintetében végtelen, mert ezt a választ adta… 😉

    Itt jön az ellentmondás az érvelésedben, hogy nincs végtelen idő arra, hogy egy bogár fogaskereket tervezzen a lábára, és külön felhívnám a figyelmedet az első megjegyzésemre, hogy információelméletileg sem lehetséges az, hogy a magára hagyott rendszerek ilyen hosszú ideig stabilak maradjanak.
    Próbálj meg üzemeltetni egy félautomata rendszert úgy, hogy magára hagyod.
    Egy ilyen „gyár” rövid úton összeomlik, és tönkreteszi önmagát.
    Ezért van TMK a rendszerben, ami a mi szempontunkból nézve evolúciós ugrásnak tűnik…

  6. 05. dajtás
    Azzal, hogy a teremtő helyett bevezetted a Teremtő és a Mindenható fogalmát nem válaszoltad meg a kérdést, csak kicsit bonyolítva továbbtoltad és kijelented, hogy nem is válaszolható meg, mert a Teremtő azt mondta. (A teremtő biztos mindig igazat mond? 🙂 ) Ebben az esetben feltételezhető a Teremtőről, hogy végtelen élettartama alatt végtelen mennyiségű tudást gyűjtött össze, melynek tárolása csak végtelen mennyiségű helyen oldható meg (függetlenül attól, hogy a „helyet” hogyan definiáljuk). A válasza megadásához tehát végtelen nagy helyről, végtelen mennyiségű információból kellett kiválasztania a relevánsat és mindezt véges idő alatt. Biztos tudott válaszolni? (A végtelennel az a baj, hogy az egy nagyon nagyon nagy valami ezért nagyon nehéz végeset csinálni belőle.)

    Az általunk ismert világban a magukra hagyott rendszerek egyáltalán nem stabilak. Stabilitás csak rövid időtávokon belül látszik, amúgy minden folyamatosan változik. És ez nem csak az életre igaz, hanem a komplett világegyetemre is. Egyes fizikusok szerint még az alapvető állandók is képesek idővel változni.

  7. Re:gabiiii
    Megoldható a számunkra végtelennek tűnő információ tárolás, azonban nem a ma ismert klasszikus formában… Időfizikának van egy ága, ami ezzel foglalkozik, elméletileg és gyakorlatilag is megoldható a dolog, csak nem túl egyszerű technikailag kivitelezni. Hozzáteszem nem mi vagyunk az első teremtése a Teremtőnek, számára „egy gyöngy vagyunk a gyöngysorán”, és mindegyik univerzumnak ismeretével rendelkezik…

    Érdekes ami írsz a válaszadási holtidőről, mert valóban létezik, de közel sem tart sokáig. Mi időkben mérve gyakorlatilag azonnali, bármit is kérdezel, akár a legdurvább matekot is.

    Ugyan ezt mondom én is, mert nincs stabil rendszer. Állandó karbantartás kell, ki milyen szájíz szerint értve…

  8. Nem, hogy tisztul az evolúciónk megismerése , egyre zavarosabbá válik.

    „A tanulmányt a Bázeli Egyetem genetikus mikrobiológusa David S. Thaler és a Rockefeller Egyetem tudományos főmunkatársa Mark Young Stoeckle készítette.”

    Miután megvizsgálták több ezer állatfaj mitokondriális DNS-ét, beleértve az embereket is, a kutatók arra a lenyűgöző következtetésre jutottak, hogy szinte valmennyi faj 100.000 és 200.000 év között fejlődött ki.

    Thaler: „Ez a következtetés nagyon meglepő, és olyan keményen harcoltam ellene, ahogy csak tudtam.” Végtére is azt a közös elképzelést, hogy a bolygónkon található fajok evolúciója progresszív és lassú folyamat, ritkán kérdőjelezik meg tudományos tanulmányok.

    Miután elemezték ezeket a vonalkódokat 100 ezer faj esetében, rájöttek, hogy erős bizonyíték van arra, hogy szinte minden állat abban az időben jelent meg, mint amikor az emberek.

  9. 8 Károly

    „Nem, hogy tisztul az evolúciónk megismerése , egyre zavarosabbá válik. ”
    Igen!
    Egyre nagyobb a zavar a fejekben, így egyre többen beszélnek hülyeséget.
    Nálad is van zavar?
    Olvasd el és értsd meg Darwin művét!
    Az evolúciónál konkrét sebességről nem beszélt.
    …és mi a zavaros abban, hogy van öröklési hiba, van életképesség, van verseny az élettérért, és a vesztes elbukik (éhen hal).

    Darwinnak volt neve. ” a kutatók…” Ők kik, van nevük?

  10. 8 – Károly:
    A hiba szerintem ott van elbújva, hogy a DNS-ek vonalkódjainak hasonlósága vagy azonossága pontosan meghatározható. De nincs biztosíték arra, hogy (mondjuk) egy százalékos eltérés 100.000 évet jelent. Illetve, hogy különböző fajok esetében az 1 % ugyanannyi évet jelentene.

  11. n/a,
    Sejtésem, hogy ezek az egyetemi kutatóhelyen dolgozó tudósok is olvastak Drarwintól ezt azt.
    Ezért David S. Thaler-tól idézőjelbe tett részlet: “Ez a következtetés nagyon meglepő, és olyan keményen harcoltam ellene, ahogy csak tudtam.”
    Neki kellene írnod, hogy mielőbb olvassa el Darwin evolúciós elméletét.

  12. 11 Károly

    „Neki kellene írnod…”
    Nem, nem. Ez a Te felelősséged! Te linkelted be ezt, Te terjesztetted, neked válaszolok.

    Ezt a cikket valamiért fontosnak tartottad megosztani. Miért?

    Ez a mondatod nem volt idézőjelben, vagyis ez a Te állításod:
    „Nem, hogy tisztul az evolúciónk megismerése , egyre zavarosabbá válik.”
    Mit állítasz? Csak nálad nem tisztul, vagy a teljes népességnél?
    A felvetett problemára megoldást is tudsz mutatni?

    Én nem érzem összezavarodva magam.

    Ne válaszolj! Csak arra akartam rávilágítani, hogy mennyire értékelhetetlen amit írtál.

    Ez a David S. Thaler-tól idézőjelbe tett részlet:
    “Ez a következtetés nagyon meglepő, és olyan keményen harcoltam ellene, ahogy csak tudtam.”
    Ez nem mond semmit. Következtetés mire jó? Meglepődik. Kit érdekel?
    Harcolt ahogy tudott. Na és.

    Bocsi, kicsit „erősebben” beszéltem.

  13. 12 – n/a:
    „Ez nem mond semmit.” Jaj, dehogynem. A tekintélyelvűeknél ez bizonyítással ér fel.

  14. Elolvasta valamelyikőtök a tanulmányt, vagy csak a Világvége 2012 (! LOL 2018 van már!) féle félreértelmezést?

    A szerzőkkel interjút készítő Christian Post még lehozta ezt a zanzásított álláspontot:
    „Our findings challenge the idea that present-day animal species are millions of years old. A short summary of our view is ‘life keeps evolving,'” said Stoeckle.
    A félremagyarázások már az evolúció cáfolására akarják felhasználni a kontextusukból kiragadott mondataikat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük