Emlékeztek még George W. Bushra. Ez a pasi volt 8 éven át az USA elnöke. Az a hír terjedt el róla, hogy buta, mint a sötét éjszaka, és ennek voltak jelei. Azonban a szakemberek azt mondják, hogy nem, Bush nem volt buta, az IQ-ja kb. 120 volt, amivel (vagy a felett) a lakosság körülbelül 10 százaléka, minden tizedik ember rendelkezik. Az is közismert tény szakmai körökben, hogy a volt amerikai elnökök intelligenciája kábé ez érték körül mozog. Csakhogy Bush nem tűnt okosnak. Vallásosság ide – vallásosság oda, nem tűnt meggyőzőnek, amikor Bush közölte, hogy apjától (egyben egy korábbi elnöktől) nem kér tanácsot döntései előtt, ő kizárólag az égi atyjától kér tanácsot. Különben maga bevallotta, hogy agya nem alkalmas analizálásra. Ez azonban úgy tűnik, nem jelent semmit, mert sok esetben „okos” emberek hülyén cselekszenek.

A Torontoi Egyetemen Keth Stanovich az „emberi fejlődés és az alkalmazott pszichológia” professzora 15 éve foglalkozik ezzel az abszurditással. Véleménye szerint sokkal több emberre érvényes, mintsem gondolnánk. Ő azonban a jelenséget nem találja abszurdnak. Az IQ mérés nagyon hasznos annak felderítésére, hogy egy embernek milyenek a mentális képességei, beleértve logikát, elvont dolgok értékelését, és hasonlókat. De a teszt nem ér egy lyukas fillért sem, amikor olyan készségeket kell feltárni, amelyekre akkor van szükség, amikor a valós életben jó döntéseket kell hozni. Parasztosan fogalmazva az „életképességet” kell megmérni. Az ok egyszerű. Magas IQ-val rendelkező emberek (egy része) képtelen a hasznos információk értékelésére, illetve nem biztos, hogy át tud lépni olyan belső ösztönökön, amelyek a rossz döntések irányába sodorják. Tehát megérkeztünk az IQ kontra Józan ész témához. Mi az a józan ész? Az a fajta racionális gondolkodás, amit minden nap igénybe veszünk, amikor eldöntjük melyik ételt együk meg, mibe fektessük apró kis tőkénket, vagy egy kellemetlenkedő frátert a munkahelyünkön miként szereljünk le. Az egyre bonyolultabb világban való eligazodáshoz nagy szükségünk van a racionális gondolkodásra. Ennek ellenére – mutat rá Stanovich – az IQ-teszt mindmáig az élenjáró eszköz az emberek kognitív képességeinek a felmérésében.  Az IQ-teszt a kognitív funkciók egy fontos részét méri, és segítségével kellően meg lehet jósolni egy személy leendő akadémiai sikereit, de a teszt nem mindenható. A józan ész jelenlétének megítélésére már nem alkalmas. Ki kell mondani, az IQ-teszt nem minden. (ugye, mondtam, hogy tetszeni fog!)

„A magas IQ érték olyan, mint egy kosárjátékos magassága állítja” David Perkins aki a Massachusettsi Cambridge Tanárképzőjében tanulmányozza az emberi gondolkodást és következtetési készséget, „nagyon fontos, de ahhoz, hogy jó kosaras legyél, sok másra is szükség van.” Így van ez a magas IQ-val is. A józan észhez kell a magas IQ, de ezen kívül sok minden más is kell. Stanovich könyvében What Intelligence Tests Miss (Yale University Press, 2008) ellenzi a társadalomban dédelgetett nézetett az IQ tesztekkel kapcsolatban. Álláspontja szerint az IQ-tesztek fontossága túl van értékelve, és szerinte a véleményével a pszichológusok zöme egyetért. Ezt a véleményt vastag tollal húzza alá Jonathan Evans, az angliai Plymouth Egyetem kognitív pszichológusa. Tény az, hogy az IQ eredményeket már jó ideje kritizálják, mert az egyén átfogó intelligenciájának mérésére alkalmatlan és azt se jelzi, hogy az illető egy adott szakterületen miként fogja megállni a helyét.

A vita azonban tart. Howard Gardner (David Perkins közvetlen kollegája) már 25 éve kardoskodik, hogy a kognitív képességet (multiple intelligences, covering mathematical, verbal, visual-spatial, physiological, naturalistic, self-reflective, social and musical aptitudes) olyan intelligencia teszt képes mérni, amiben szerepet kap a matematikai, verbális, térbeli, természetes, önérvényesítő, társadalmi és zenei készség is. Ugyanakkor Stephen Jay Gould paleontológus szerint az általános intelligencia egyszerű matematikai műtermék, alkalmazása pedig nem volt tudományos, ugyanakkor kulturálisan és társadalmilag diszkrimináló volt.

Az IQ-teszt ellenzők nagy részével ellentétesen Stanovich-nak és más kutatóknak nincs szándékában az intelligencia átdefiniálása. Számukra megfelelő, ha az IQ-tesztet a mentális képesség mérésére használják. Ehelyett, inkább arra az intelligencia mögött meghúzódó más kognitív készségekre fókuszálnak, amik leírják mi szükséges még a józan ész birtoklásához. Szerintük ezek legalább olyan fontosak a döntéshozáshoz, és a helyzetfelismeréshez, mint maga az intelligencia. „Az okosságnak az intelligencia csak egy része.”

Annak illusztrálására, hogy a racionális gondolkodás nem azonos az intelligenciával, gondold át a következő találós kérdést! Ha 5 gép 5 perc alatt 5 alkatrészt présel ki, akkor 100 gép hány perc alatt présel ki 100 alkatrészt? Mielőtt tovább olvasnál, add meg magadnak a választ. Nézzük, mi történik a tesztek alatt. A legtöbb megkérdezett automatikusan rávágja a „helyesnek” érzett rossz választ, hogy 100, amit később esetleg módosít. A Yale Menedzser Képzőben a következő 3 gyors kérdést tették fel (lefordítva magyarra).

1) Egy ütő és egy labda 1100 forintba kerül. Az ütő 1000 forinttal drágább, mint a labda. Kérdés: Mennyibe kerül maga a labda?

2) (a már ismert) Ha 5 gép 5 perc alatt 5 alkatrészt présel ki, akkor 100 gép hány perc alatt présel ki 100 alkatrészt?

3) Egy tóban vízililiom telep van. Hetente a vízililiom telep kétszeresére nő. A tó felületének teljes befedésére a vízililiom telepnek 36 hétre van szüksége. Mennyi idő alatt fedi be a vízililiom telep a tó felületének a felét?

Mielőtt leírom a helyes választ, folytatom a kísérlet ismertetését. A három kérdést 3400 egyetemistának tették fel [tudnék egy-két dolgot mesélni az amerikai egyetemekről, de most inkább hagyom!] Mind a három kérdésre a helyes választ mindössze 17 százalék adta meg.

A helyes válaszok: 1) 50 Ft., 2) 5 perc, 3) 35 hét.

Minden egyes nap ilyen és ehhez hasonló problémák tucatjaival találkozhatunk és az óvatos megfontolás helyett, gyakran helytelen válaszra következtetünk, minden valószínűség szerint azért, mert agyunk két különböző szisztéma szerint dolgozza fel az információkat. (lásd: New Scientist, 30 August 2008, p 34) Az egyik spontán ösztönös (ráérzés), a másik megfontolt következtetés. Az ösztönös ráérzés bizonyos esetekben hasznos, például olyan helyzetekben, amikkel kapcsolatban jócskán rendelkezik az egyén tapasztalattal. Ezzel a gyors döntéssel másokat le lehet előzni. Ugyanakkor a megfontolt következtetés a probléma tényleges megoldásának a kulcsa, és segíti az egyént abban, hogy a rossz irányba vezető ösztönös ráérzést kordában tartsa. A probléma az IQ-tesztekkel kapcsolatban az, hogy míg a racionális döntéshozó készséget helyesen méri, nem ad semmi támpontot annak megítélésére, hogy az egyén adott helyzetben fel fogja-e használni ezt a készségét az ösztönös ráérzés legyőzésére, amikor a helyzet ezt megkívánná.

A Princetonon tanító Daniel Kahneman szerint ez döntő különbség. Az intelligencia az agy teljesítménye, míg a racionális gondolkodás lényege az agy tevékenységének az ellenőrzése. „Egyes intelligens emberek egyszerűen felületesek és nem hajlamosak az analizálásra, ezek kizárólag a ráérzésükre támaszkodnak. Mások viszont a ráérzéseiket megfontolják és meggyőződnek arról, hogy valóban helyes döntéshozás előtt állnak.” Egy IQ-teszt nem mondja meg, hogy melyik fajta értelmes emberrel van dolgunk, és természetesen magának a tesztelt személynek se siet a segítségére. Szólva ezen el lehet gondolkodni, főleg most, hogy Magyarországon is kezd divatba jönni az IQ-centrikusság.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________