2019-08-09 napi bejegyzések

(2920) Emlékeim a vörös hadseregről

Tibor bá’ online

 

Ez év június. 6-án volt a normadiai partraszállás 75. Évfordulója, ami megpecsételte a háború és a hitleri Németország sorsát. Az csak természetes, hogy hatalmas ünneplést rendeztek a Szövetségesek, ahova Putyint, vagyis az oroszokat nem hívták meg, ami azért elég nagy pofátlanság volt, lévén, hogy a harcokból alaposan kivették a részüket. Lényegében a Szovjetunió embervesztessége, 26 millió fő volt, amivel szemben Anglia és az USA együttes vesztessége nem érte el az egy milliót. Eléggé beszédes, ha megemlítjük, hogy a Wermacht 90 százaléka a keleti fronton harcolt. A nyugati fronton szinte csalogatták az ellenséget, hogy minél több terület az ő fennhatóságuk alá tartozzon majd a háború elvesztése után.

Végül is megállapítható, hogy eléggé kicsinyes magatartás az oroszok kirekesztése a megemlékezésből, így nem csoda, hogy az orosz propaganda visszaütött. Széltében-hosszában lehet találkozni korabeli fényképekkel, ahol az orosz katonák csodálatos emberszeretete van dokumentálva. Engem mind a két oldal történelem hamisítása bosszant, ezért leírom, mint szemtanú, mire emlékszem személyesen.

A június hatodikai partraszállás nagy szenzáció volt, apámék megállás nélkül erről tárgyaltak. Az már az elmebetegek számára is nyilvánvalóvá vált, hogy Hitler elvesztette a háborút, és legfőbb ideje lenne kiszállni belőle. Erre, a hívők azzal válaszoltak, hogy Hitler be fogja vetni a csodafegyverét. Akkor még senki nem tudta, de valószínűleg atombombáról volt szó, de a nyugatiak a nyakukat törték, hogy ez ne készüljön el. Hitler okosabban tette volna, hogy előbb elkészítik az atombombát, és csak utána támadják meg az oroszokat. 1944-ben Hitlernek tehát nem volt atombombája, de volt V-1 (ejtsd: fau-egy) és V-2 rakétája, amikkel Londont lőtte. A korabeli pesti vicc ezt így reagálta le: Hallotta? A németek bevetették a fau-ötöt, csak az a baj, hogy nem hat.

1944 nyarán az amerikaiak kihasználva fantasztikus légi fölényüket, bombázgatták hazánkat is, amik aztán elmaradtak miután a Vörös hadsereg elérkezett a határainkhoz. Így őszre elkezdtünk felkészülni az oroszok bevonulására. Karácsonyra megkezdődött Budapest ostroma. Három héttel később a mik utcánk is elesett, „bejöttek az oroszok”. Ezt én úgy éltem meg, hogy egyszer csak a légópince ajtajában megjelent néhány orosz katona és elüvöltötték magukat „Németcki da?” Amire az egész pince kórusban kiabált, hogy „németcki nyet”. Ezt követve a katonák lépésről-lépésre mindenkit szemrevételeztek. Eközben megálltak az asztmás házmesternél, aki másfél mázsát nyomott, és zilálva lélegzett, ő volt a ház legszegényebb lakója, de mivel kövér volt az oroszok azt kiabálták, hogy burzsuj, és követelték az aranyait. Ezekről a nem létező aranyakról csak nehezen mondtak le, de mivel az I. világháború nem volt olyan nagyon régen, a lakók között volt hajdani orosz hadifogoly, akik meggyőzték a katonákat, hogy a házmester nem burzsuj.

Mindjárt másnap jött egy rakás katona zabrálni (lopás, konfiskálás). Ennek ok az volt, hogy a Vilmos császár út 19/c alatt laktunk, amit ma Bajcsy Zsilinszkynek  hívnak, és itt volt Budapest (akkor) legmodernebb öt háza, ami talán még ma is megállja a helyét. Feltételezhető volt tehát, hogy gazdagok lakják, ami meg is felelt a valóságnak. A katonák felmentek a lakásokba, feltörték a szekrényeket, és amit ott találtak, azt kidobálták az ablakokon, az utcán várakozó proletároknak, akik a külső kerületekből jöttek be segíteni az oroszoknak zabrálni.

Két nappal később azt láttam, hogy civil ruhába öltözött férfiak egy csoportját hajtják davaj gitáros (dobtáras géppisztoly) orosz katonák, akik mindenkit betereltek a csoportba, aki férfi volt és szerencsétlenségére kimerészkedett az utcára. A Vörös hadsereg tehát hadifoglyokat gyűjtött, mert a tervgazdálkodás előírta, hogy Budapest ostrománál hány hadifoglyot kell ejteni. A tervet pedig tűzön-vízen át teljesíteni kell. Ezen szerencsétlen emberek nagy része odaveszett, kisebb része évekkel később szabadult, amit a kommunista propaganda szerint Rákosi Mátyásnak köszönhettünk.

Állítólag az orosz katonáknak 3 nap zabrálás volt megengedve, amit egyes esetekben hetekkel túlléptek. Ez ellen úgy védekeztünk, hogy a ház vaskapuja éjjel-nappal zárva volt, és egy lakó belülről állandóan vigyázott.

Ekkorra, már megjelentek az utcai plakátok, amin az látszott, hogy teherautókról orosz katonák kenyeret osztanak a népnek, vagy kisgyerekeket csókolgatnak, idős nőkre mosolyognak. A valóságban, akit lehetett megerőszakoltak. Személyesen ilyet nem láttam, de a leendő nevelőanyám mondta, hogy náluk (5 házzal arrébb lakott) az első emeleten két hivatásos kurvát alkalmaztak, akiket tejbe-vajba fürösztöttek, és ezért ők fogadták az arra téved orosz katonákat, hogy megelőzzék a megerőszakolásokat.

Néhány héttel később az orosz katonák nem voltak rászorulva se a zabrálásra se a davaj peznára (ide a pinát), mert Moszkvában nyomtattak magyar pengőt és azzal bármit megvettek, mindent megfizetek. Nyugaton annyival volt jobb a helyzet, hogy ott az amerikai katonák a pináért csokoládéval, cukorral fizettek. Kihasználták a nyomort, nem volt szükség az erőszakoskodásra.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!