2019-07-25 nap bejegyzései

(2906) Felnőtt életem első leckéje

Tibor bá’ online

 

Hazatelepedésem után az első munkahelyem az Egyesült Izzó volt, amit régen, és most megint TUNGSRAM-nak becéznek. Mivel a Műszaki Tájékoztatón dolgoztam, minden munkatársam beszélt legalább egy idegen nyelvet a gépírókon kívül, és persze mindenki művelt diplomás volt. Egy öröm volt az élet, igazi intellektuális nyüzsgéssel. Ez volt az-az idő, amikor valóban belendült a világ. Félvezetők, holdra szállás, színes TV, új fényforrások, olyan új ismeretek mint például Parkinson törvényei, vagy a LIFE nevű komputer játék, az amputált bolha megsüketülése, stb. A feleségem révén minden héten szert tettem a TIME című heti magazin, ami felbecsülhetetlen privilégium volt a Kádár rendszerben. Tehát naprakész értesültünk a világ dolgáról, a feminista mozgalomról, a hormonális fogamzásgátlástól, a Velvet Underground-ról, és persze a hazai eseményekről is: Rozsdatemető, Csirkefej, stb. A kellemes légkörhöz hozzátartozott az osztályvezető személye is, és az általa képviselt polgári légkör.

Mivel a feladatunk a TUNGSRAM termékek promótálása volt, jó volt a kapcsolatunk a termeléssel is. Ez utóbbit használta fel egy az egyik újpesti művezető, aki engem egy 22 oldalas pamflettel lepett meg, amit Kanadában adtak ki és galambtartásról szólt. Mivel az illető galambokat tartott kért, hogy fordítsam le neki, mert egy szót se ért angolul, és hát a galambtartás a hobbija.

Eszem ágában se volt elutasítania kérést, de huszonkét nyomtatott oldal lefordítása eltart egy darabig. A galambtartó tehát a nyakamra járt, mert nagyon izgatta a téma. Nekem viszont volt munkahelyi kötelességem is, és a pamfletet nem szándékoztam hazavinni, volt otthon elég dolgom munka után. De azért a fordítás két hét alatt csak kész lett.

Mivel a művezető nem kérdezte meg mivel tartozik, azt feltételeztem, hogy itt kollégák között a szívességtétel a szokás. Ugye nem rég jöttem haza, nekem alkalmazkodni kellett az itthon kialakult szokásokhoz.

Aztán telt múlt az idő, és az otthoni fürdőszobában lett egy kis vízszerelési probléma, megkértem tehát az egyik TMKást, hogy jöjjön ki hozzánk a meló elvégzésére. A pasi el is jött, hozott magával lopott alkatrészeket és elvégezte a munkát, ami után kért 1000 forintot. Zárójelben megjegyzem, hogy a gépírónőnk 1300 forintot vitt haza havonta. Fizettem, és másnap felmértem a helyzetet.

Kiderült, hogy a korlátolt ismeretekkel és intelligenciával bíró melósok, vagyis a fizikai munkások érzik a súlyát a fizikai munkának, de a szellemi munkát nem tartják igazi munkának. Az én galambászom azt hitte, hogy a kb. 50 gépelt oldal lefordítását én kiszarom magamból (aminek akkori értéke 50×22=1100 Ft. volt), hiszen fordítás közben még egy kalapácsot se emelek fel, ráadásuk munkaidőben végzem el, ülök a seggemen és csak írogatok. Ha pedig így van, akkor az egész fordítás csak szívesség, amit mindössze meg kell köszönni.

A helyzet az, hogy ez a vélekedés azóta se változott. A (magyar) melós idegen nyelvet nem beszél, tanulni esze ágában sincs, minden, amit tud, csak úgy ráragadt, a szellemi munkát nem becsüli, mert fel se fogja ésszel mi az.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________