Az ország rettenetesen szegény volt, mert kivéreztette a háború, majd jött a hatalmas jóvátételi teher, plusz az erőszakolt iparosítás. Ilyen körülmények között az állam nem volt képes biztosítani a lakosság élelmiszer ellátását, tehát drasztikus eszközökhöz nyúlt. Ilyen volt például a kényszer beszolgáltatás, vagyis a termelők csak az államnak adhatták el a megtermelt élelmiszer hatalmas hányadát, és csak szabott árat kaptak érte. Aki ellenállt, az komoly börtönbüntetést kapott (a „padlás lesöprésen” kívül). Ez természetesen csak keveseket érintett, de azok viszont több generáción át nem felejtették el, mert éveken át micsoda pénzektől estek el, amit a fekete vagy szabadpiacon be tudtak volna gyűjteni. A nagy többség azonban gyakorlatilag éhezett. Nekem ez nem volt új, mert Horthy alatt is éheztem, akkor a háború miatt.
Csakhogy egy kamasz természetesnek veszi azt a világot, amibe beleszületett. Hetente kétszer szárazbab főzelék, a többi napokon főtt tészta, legtöbbször grízzel vagy krumplival, esetleg paprikás krumpli, természetesen kolbász vagy virsli nélkül. Reggel este majdnem minden nap zsíros kenyér és tea citrompótlóval. A vizes palacsinta lekvárral ünnepnapnak számított. Viszont meg lehet nézni az akkori csoportképeket, minden egyes szereplő garantáltan kocka hasú.
Ma mindenki röhög a Tanúba látható disznó lebökésén a pincében. Nem egészen így volt. Az anyai nagyapámnak Sashalmon volt családi háza, ahol szert tett kismalacra, amit szorgalmasan nevelt levágásra. Nemzeti érdek az volt, hogy a sertés minél nagyobbra nőjön, annál több (akármilyen) húst ad. Ez nem egyezett a tulajdonos érdekével. A maximális súly elérése előtt csak állatorvosi javaslatra lehetett levágni. Ilyen apró kényelmetlenségek természetesen léteztek, de ezek kijátszhatóak voltak, engem pedig nem érintettek.
Ami kényelmetlen volt azok a gazdasági intézkedések voltak, amelyek arra irányultak, hogy senki se gazdagodhasson meg „jogtalanul”, ami alatt a szociális „jogokat” kell érteni. Erre jó példa a meggymagos esete. Ugye a pasi elment a konzervgyárba és a kidobásra ítélt meggymagot elvitte. A magokat elültette, majd a magoncokat beszemezte és a suhángokat eladta meggyfa csemeteként. Gyakorlatilag nulla befektetéssel, és jó sok munkával, komoly haszonra tett szert. A hivatalos elvek szerint ez megengedhetetlen volt. Ugyanilyen gazdasági bűncselekmény volt, ha valaki a szűcsöktől összeszedte a hulladék bőrt, levágta róla a szőrt, ahogy az én apám tette, majd ebből a hulladék gyapjúból fonalat gyártott, és a hiánytól szenvedő piacon jó pénzért eladott. Egy év alatt egy svábhegyi ház árát össze lehetett szedni. Ezzel senki se lett megkárosítva, de valaki jogtalanul gazdagodott, és az se volt enyhítő körülmény, hogy végeredményben javított az árú hiányon. Ügyeskedni tehát nem lehetett, de ez csak kevés embert érintett. Engem természetesen nem.
Kellemetlen volt az, hogy a társadalomra volt erőltetve a szocialista felfogás. Vagyis az egyéntől elvárták, hogy a közösségért éljen. Adjon-nyújtson mindenki képességei szerint, és kapjon-fogyasszon mindenki szükségletei szerint. Engem személy szerint ez annyiban érintett, hogy elvárták tőlem, mint tehetséges jó tanulótól, hogy segítsek a gyenge tanulókon. Ezt korrepetálásnak nevezték, amiért természetesen nem járt ellenszolgáltatás, vagyis fizetség. Tőlem elvárták, hogy korrepetáljak csekély képességű proletár fiúkkal/lányokkal, akikből várhatóan rendszerhű vezetők lettek volna, amit egyértelműen sérelmezhettem volna, de én megtaláltam a számításomat, a tanulópárommal szexuális kapcsolatot létesítettem, amit szintén nem néztek jó szemmel, mert bele ütközött a „szocialista erkölcsbe”. És ezzel már meg is van a rendszer igazi kellemetlensége. Mindenbe beleszóltak.
Nekem nem hiányzott, amit oly sokszor felvetnek, hogy nem mehettem Nyugatra, nem léphettem át a határt. Viszont azt zokon vettem, hogy vasárnap délelőtt becsengetett két vad igen ember, bejött a lakásba, bemutatkoztak, mint „népnevelők”, akiket nem lehetett kirúgni, és akik kifaggatták az otthoniakat, hogy mi a véleményük erről meg arról. De nekik se volt fenékig tejföl az életük, mert utána jelentés kellett írniuk, hogy ki miként fogadta őket, és ki hogyan értékeli a szocializmust.
Aki betartotta az alapszabályokat, vagyis nem szervezkedett a fennálló rendszer ellen, nem szervezkedett ellenállásra, nem terjesztett rémhírt, vagyis olyasmit, ami a hivatalos hírekkel nem volt szinkronban, azt „békén hagyták”, élhette világát, ami nem is volt olyan nagyon rossz. A szórakozás, a (belföldi) üdülés, a kultúra, utazás olcsó volt. Felesleges divatozás nem létezett. Mindenkinek volt munkája, és a hajléktalanság ismeretlen fogalom volt. Az én felfogásom szerint élhető volt az ország, amit nehéz volt elviselni az a féktelen propaganda volt. Féktelen alatt azt értem, hogy nem lehetett nem oda figyelni. Ez sértette az ember intellektusát. Úgy éreztem, hogy hülyének néznek, „dübörög a békeharc”, „Mi nem rés, hanem erős bástya vagyunk a béketárborban”, és hasonló sületlenségek. És nem csak azt várták el, hogy ezeket elfogadjuk, de úgynevezett szemináriumokon, ahol a részvétel kötelező volt, ezt ki is tárgyalták, illetve iparkodtak belénk verni.
A Rákosi rendszer után Kádár ezt fellazította, majd 1989-ben teljesen meg is szűnt. Nekem nem az útlevél jelentette a (szellemi) szabadságot, hanem a hülyeségek kötelező elfogadásának a megszűnése. De ennek vége. Orbán sikeresen visszahozta a szellem totális elnyomását. Mindössze be kell kapcsolni a „közszolgálati” tévét. Csak azt nem tudom, hogy Orbánnak ez saját fejéből pattant ki, vagy megy a nagyok után. Például, Trump nem akarja, hogy az európai országok Putyintól vegyenek földgázt, vegyék helyette az amerikai cseppfolyós földgázt (sokkal drágábban). És hogy nevezik ezt a gázt? Freedom gas. Nézzétek:
„The reference to natural gas as „molecules of U.S. freedom” in a recent Department of Energy press release predictably generated a lot of ridicule, but there’s nothing laughable about the use of this outlandish phrase to describe something that poses an existential threat.”
Fordítás: Egy nemrég kiadott sajtóközleményben az Energiaügyi Minisztérium a földgázra úgy hivatkozik, mint „az amerikai szabadság molekulái”, ami megjósolhatóan nevetséget váltott ki, de semmi nevetséges nincs ezen a furcsa kifejezésen, ami egy létet veszélyeztető dolgot ír le.
Micsoda világ! Hogy ezt én megéltem!
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Ma már csak néhány olyan ember él, aki élt az 5 évig tartó „rákosi rendszerben”. A nagy többség csak hallott róla a nagypapától, vagy esetleg a szülőktől, mint például Attila PV Franciaországban, és mesél róla kígyót-békát. Én a Fordulat évében 15 éves voltam, a legjobb korban, mert már eléggé felnőtt, és roppant érzékeny, valamint figyelmes, és ugye ezen életkorban történtekre emlékszik az ember a legjobban. Így figyeljetek a szavaimra.