2019-06-09 nap bejegyzései

(2860) Politikai számtan

Tibor bá’ online

 

Van, amikor a politikai kifejezetten szórakoztató, Ilyen például Kálmán Olga esete a főpolgármesterséggel kapcsolatban. Kálmán Olga, amikor még az Egyenes beszédet vezette több alkalommal „megütközött” Tarlós Istvánnal, ami (csak úgy mellesleg) kifejezetten nőellenes, sőt férfi ellenes is, ha a férfi történetesen nem Tarlós Istvánnak hívják. Kettőjük találkozása rendszerint verbális ütközet volt, amivel csak a nézők jártak jól, ők nem. Nem árulok el titkot, ha azt feltételezem, hogy utálták egymást, és most annyi év után, meg fognak birkózni.

Az újságírók természetesen rácuppantak a csemegére, és beindult a nem túl jóindulatú baszogatás, mert egy hete Kálmány Olga még „hallani se akart” a dologról. A  javaslatot tevő, és mögötte álló DK vezér, Gyurcsány Ferenc pedig néhány napja még Karácsony Gergely mögött állt. Szóval, mind ketten szószegők. Evvel kapcsolatos véleményem a tegnapi posztban olvasható. Ez esetben azonban a logika is a „szószegés” mellet szól.

Nézzük a tényeket! A cél Tarlós István legyűrése, aki mögött a fegyelmezett 40 % Fidesz szavazók sorakoznak fel. Negyven százalékkal úgy kell kétharmaddal nyerni, hogy kreálok egy rakás jelöltet az egyfordulós választáshoz. Ezt a célt szolgálta a Fidesz bérenc Puzsér Róbert jelölése, és csak várjuk meg a végét, lesz még néhány Fidesz által fizetett „kihívó”. Egyenlőre csak a Momentum tette meg azt a szívességet, hogy hirtelen sikerélményétől felbuzdulva indít jelöltet. Azonban ez még nem a végső állapot, de foglalkozzunk csak ezzel.

Ha 4 induló lesz: Tarlós, Karácsony, Puzsér és a Momentum jelöltje, Kerpel-Fronius Gábor akkor várhatóan Tarlós 40%, Karácsony 35%, Puzsér 10%, Kerpel-Fronius 15% lesz. A győztes Tarlós István.

Ha 4 induló lesz: Tarlós, Kálmán Olga, Puzsér és Kerpel-Fronius, akkor várhatóan Tarlós megint hozza 40%-ot, Kálmán Olga 45%, Puzsér 5%, Kerpel-Fronius 10%. Ki lett a főpolgármester? Kálmán Olga. Tarlós meg lett buktatva. Gyurcsánynak igaza volt, Tarlóst kizárólag Kálmán Olga tudja megbuktatni, függetlenül attól, hogy Orbán hány kamu jelöltet vásárol meg.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________