2019-05-11 napi bejegyzések

(2834) Történet a hétvégére

Tibor bá’ online

 

Karcsi barátom sokáig húzta, de a végén ő is beadta a derekát, 38 éves korában feleségül vette Bertát. Senki sem csodálkozott, mert Berta fiatal volt, csinos, és még házias is. Persze azért neki is voltak gyenge pontjai, a kényelmet jobban szerette, mint a tisztaságot. Na, nem nagyon, csak mérsékelten, egy-egy pókhálót például hetekig nem vett észre a lakás különböző zugaiban, de azért főzés előtt megmosta a kezét, minden este lezuhanyozott, és naponta háromszor mosott fogat. Mindenesetre a magyar átlagot 200 százalékkal túlteljesítette, mert ha jól emlékszem, országunkban évente 2,8 kg/fő pipereszappant vásárol a lakosság.

Szóval, Berta ezen enyhe tisztasághiányát (azaz néhány felesleges pókhálót) Karcsi nem is nagyon érzékelte volna, ha édesanyja (az a hölgy, aki Berta anyósának vallhatta magát) nem ragad meg minden alkalmat, hogy rámutasson.

Lássunk néhány példát! Vasárnapi ebéd előtt: „Nálunk az a szokás, hogy ha vendéget hívunk, akkor tiszta abroszt terítünk az asztalra.” Leves evése közben: „A petrezselymet leforráztad mielőtt a levesbe tetted? Mert én úgy szoktam. Sosem lehet tudni, milyen bogarak vannak rajta.” Főétel feltálalása után: „Nem akarlak megsérteni, drága Bertám, de én ebből a húsból nem kérek, mert olyan állott szaga van.”

A drága mama (illetve egyre kevésbé szeretett anyós) találékonysága ezekkel korán se merült ki. Mielőtt a menye lakásában leült volna egy székre, előtte ujját gondosan végighúzta az ülőkén, nem poros-e véletlenül. Az ablakon kitekintve megjegyezte, milyen szép innen a kilátás, majd egy füst alatt folytatta: „a függönyt mikor mostátok ki utoljára?”

A hónapokon keresztül tartó hadjárat azonban nem hozta meg a tervezett hatást. A Bertával kapcsolatos férji érzelmek a legkisebb mértékben se csökkentek, ami elsősorban Berta véget nem érő türelmének volt köszönhető. Berta a tizenkettedik menetben is állta a sarat, egyszerűen nem lehetett kiütni. Ekkor az anyós rátett még egy lapáttal, a következő családi ebédnél csak finnyásan piszkálta az ételt és kijelentette, hogy nem éhes, majd hozzátette ez a félig sült hús, teljesen elvette az étvágyát. Karcsi és Berta egymásra néztek, majd témát se váltva, csendben beszélgettek tovább.

Ami azt illeti, az egyre aktívabb anyós nem esett kétségbe, tovább bővítette eszköztárát. Közölte fiával, hogy többet ne is hívják vasárnapi ebédre, mert az ő gyomra nincs hozzászokva a moslékhoz, és ebben a korban már nem is várható el tőle a hozzászokás. Egyébként fiát biztosította róla, hogy a szerelem vakságával tökéletesen tisztában van, sőt meg is érti. Nincs tehát harag, de ha fenn kívánja vele tartani a szülői kapcsolatot, akkor az egyetlen megoldás, hogy az időnként összehozott közös ebédet ő adja.

Eljött húsvét másnapja, amikor a drága mama szolgálhatta fel az ünnepi ebédet, amit Berta nem győzött dicsérni a levestől kezdve a húsételen át, egészen a mártásig. A vendéglátó a véget nem érő dicséreteket könnyedén besöpörte, és egy külön kis előadást tartott, hogy az ízletes ebéd legfőbb titka a higiénia maradéktalan betartása, miközben szúrós szemét Bertára szegezte.  Mivel a várt hatás elmaradt, következett az utolsó menüpont, a feketekávé és a hozzátartozó foszlós kalács, mely utóbbi a kedves mama specialitásának számított.

Berta kivett egy szeletet a tálból, és lassú alapossággal rágcsálni kezdte, a hosszú lére főzött babkávé kortyolgatása mellett. Ám a harmadik harapás után szemét mereven a harapáshelyére szegezve, hangjában enyhe meglepetéssel, feltette a kérdést:

–         Mi ez a fekete a kalácsban?

–         Biztos egy szem mazsola – válaszolt anyósa a mindentudás fölényével.

–         Na jó, – folytatta Berta – de miért van neki lába?

A tökéletesen jogos kérdés elhangzása után a tisztaság koronázatlan királynője, Berta kezéből kikapta az inkrimináló kalácsdarabot, és fülig vörösödve kivágtatott vele a konyhába. A magukra maradt fiatalok folytatták a fesztelen csevegést.

–         Nagyon szeretem az anyámat, de már épp ideje volt, hogy letörjük a szarvát.

–         Igen, – válaszolta Berta – és köszönöm, hogy mellém álltál.

–         Az csak természetes, – csókolta meg hitvesét Karcsi – de áruld el, honnan szereztél be egy svábbogarat?

–         Ez ma már nem probléma – árulta el Berta – minden kisállat kereskedésben dekára lehet kapni. Ezzel etetik a gyíkokat. Tudod, ma ez a trendi, akinek nincs anyósa, hüllőt tart helyette.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!