2019-05-01 napi bejegyzések

(2826) Kötelező halál 70 után?

Tibor bá’ online

 

Nem szeretném, ha félreértenétek ezt a blogot, és nem akarok kapni olyan választ, hogy savanyú a szőlő. Akkor rajta: Gyerekkoromban minden vágyam az volt, hogy felnőtt lehessek. [az unokám nem akar felnőni] Ugyanis, nagyon jó dolog volt felnőttnek lenni. Tisztelni kellet őket, udvariasnak kellett lenni velük, át kellett nekik adni a helyet, nem lehetett belebeszélni a mondataikba, engedelmeskedni kellett nekik (még idegeneknek is), és akkor is igazuk volt, amikor nem volt igazuk. Édesanyámmal ültünk a villamoson, felszállt egy néni, amire az édesanyám szólt, hogy adjam át a helyem. Amikor leszálltunk a villamosról egy kicsit méltatlankodtam, de édesanyám azzal vigasztalt meg, hogy ha majd én is idős leszek, akkor milyen jól fog nekem esni mindaz a figyelmesség, amit most mi az idősek felé tanúsítunk. Aztán eltelt egy-két évtized és a dolgok kezdtek megváltozni, beindult a gyerekkultusz, amikor én már nem voltam gyerek. Engem a tanító bácsi még felpofozhatott, az én gyerekeimet már nem. Aztán jött a rendszerváltás, ami végleg betette az ajtót. 22-24 éveseket ültettek be a vezérigazgatói székbe, a tapasztalt idősebbeket pedig kitették az utcára. Aki elmúlt 40, az már nem is számít. Feje tetejére állt a világ. Tombol az ifjúság kultusz, amihez az ifjak lelkesen tapsolnak. Szemlélem a TV riporternőit, milyen magabiztosan néznek velem szembe és nem veszik észre azt, amit én már tudok, hogy 10 évvel korábbi elődjeik már megindultak a kikopás lejtőjén, és nekik is ez lesz a sorsuk. Az emberi élet gyorsan múlik. A ma még ropogós pipiből néhány év, alatt löttyedt „érett nő lesz”. Aki kitalálta a „fiatalság kultuszt” már maga se fiatal, és éppen ez benne a tragédia, de egyben az élet egyetlen igazságossága. Az évek mindenkinek a feje felett egyformán múlnak. És akkor most ebben a tudatba nyúlhatnátok az egér után egy-két klikkelés végett, de képzeljétek el, szombaton belefutottam egy posztba a következő cím alatt:

Holland proposes giving over-70s the right to die if they ‘consider their lives complete’

Nem fordítom le, mert tudom, hogy szinte kivétel nélkül valamennyien értitek, különben is nagy vonalakban azt jelenti, amit a magyar cím. Hetven felett mindenkinek joga van meghalni, ha úgy kívánja. Ez így nagyon demokratikusnak hangzik „ha úgy kívánja”, idős hölgycsak nekem erről eszembe jut egy vicces mondás. „Tőlem a buzik, azt csinálhatnak, amit akarnak, csak ne tegyék kötelezővé.” Valahol itt van elásva a kutya. [emlékeztek, semmi savanyú szőlő, ez egy tudósítás és akkor is megírnám, ha 40 lennék.] Egy általam meg nem nevezett listán egy 30 körüli férfi a következő megjegyzést tette rám: „Most már csak azt kellene kitalálni, hogy a nagyjából teljesen szenilis, agy-halott, temetők-üresek Tibi tatával mit kéne csinálni….”  Azt még elárulom, hogy az idézett pasinak bizonyítottan magas az IQ-ja. Nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy az utóbbi időben egy kicsit tovább élünk, mint kellene. Én például már minimum 10 évvel léptem túl az elvárhatóság határát. Először is már rég lehetett volna utánam örökölni, másodszor valakinek elveszem a helyét. Hol van az megírva, hogy 86 éves fejjel honlapot tartsak fenn. Már rég ki kellet volna tolni az Óbudai temetőbe egy kimustrált tolókocsin. Mentségére legyen mondva, nézetével nincs egyedül. Szalagcím: A világon elsőnek: Hollandia fontolóra veszi a 70 felettiek öngyilkosságba segítésének legális lehetőségét.

Azon hetven felettieknek, akiknek egyszerűen elege van az életből, segíteni kell az öngyilkosság elkövetésében. A segítséget nem orvosok adnák (hipokratesi eskü), hanem erre a célra kiképzett egészségügyi személyzet. A holland parlamentnek meg kell vitatni a témát, mert a „besegített öngyilkosság” hívei 112.500 aláírást gyűjtöttek össze egy hónap alatt (40.000 aláírás után kötelező a napirendre tűzés). Hollandiában az eutanázia 2002-óta meg van engedve a gyógyíthatatlan betegek esetében, amennyiben elviselhetetlen szenvedés áldozatai, amit két orvosnak is igazolni kell.

Most azonban a „besegített öngyilkosság” hívei egy méltóságteljes távozást kínálnak fel az élők sorából azoknak, akik elmúltak 70 évesek és egyszerűen nem kívánnak tovább élni. Ilyenek lehetnek például a megözvegyültek, vagy akik nem hajlandóak szembenézni az aggastyánkor kellemetlenségeivel, vagy akik maguk akarják megválasztani haláluk okát. A „besegítés” a halálos koktél kikeverését jelenti. Aki akar még olvasni a témáról: A licence to kill? Assisted suicide case relatives won’t be charged if they act out of compassion illetve: You’ll regret this, Anna: Martin Amis hits back after Ford’s ‘narcissist’ attack

Természetesen a tervek szerint gondoskodnának arról, hogy hirtelen felindulásból senki ne dönthessen a halál mellett, ami isten bizony csudára megnyugtató. De azért vannak józanabb hangok is, akik felvetik, mi van, ha a család lélektani nyomást gyakorol, például finom kis apró megjegyzésekkel. Az idősek különben is hajlamosak arra, hogy feleslegesnek érezzék magukat. Aztán hogyan akarják kiszűrni a lehetőség alapos kihasználását? – Teszik fel a kérdést a kritikusok?

Nekem viszont lenne még két ellenvetésem. 1) Apósom 5 éve távozott az élők sorából. Anyósomat rendkívüli módon megviselte. Nem találta a helyét, állandóan sírt, magába roskadt, elment az életkedve. Nem csoda, 61 év példás házasság állt a háta mögött. Alig voltunk képesek tartani benne a lelket. Magyaráztam neki, hogy az erős kötődés elviselhető fellazulásához körülbelül 2 év kell, annyit valahogy bírjon ki. Kibírta. Átszervezte az életét és korához képest élvezi azt. Hangosan hirdeti, hogy milyen jól érzi magát és még sokáig akar élni (1927-es). Ha neki lett volna lehetősége, akkor 5 évvel ezelőtt felhörpintette volna azt a bizonyos koktélt. 2) Nagyon kevés az a 70 feletti nő vagy férfi, aki nincs beágyazódva egy családba. Önkéntes halála kifejezetten önző cselekedett lenne. Mi lesz azokkal, akiket maga mögött hagy? Azoknak a lelkiismeretével? Esetlegesen kialakult bűntudatukkal? Szükségletükkel? Én például boldogan mentem fel naponta a 95 éves apámhoz beszélgetni, panaszkodni és közösen emlékezni a múltra. Ha nekem életet adott, milyen morális alapon fosztott volna meg engem jelenlététől az utolsó 25 év alatt?

Legnagyobb veszélyt mégis abban látom, ha meg van engedve, akkor sokan úgy értelmezhetik, hogy ez az elvárás. Sok idős ember pedig iparkodik teljesíteni az elvárást, mert nem akar önzőnek feltűnni, még önmaga előtt se.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!