Az első Budapesti Nemzetközi Vásár 1925-ben nyitotta meg kapuit. Engem 15 évvel később vittek el először, ahol nyomban felfedeztem, hogy majd mindenütt adnak szórólapot, amit akkor még nem így hívtak. Egy gyereknek minden érdekes, ami színes, tehát gyűjtöttem a prospektusokat. Viszont ennél is érdekesebbnek találtam a hangos bemondót, ami világgá kürtölte, hogy „Juhász Imre üzeni Kalópusztára, anyukám itt vagyunk a nemzetközi vásáron, nagyon jó a virsli meg a sör is, hamarosan indulunk haza, viszünk ám vásárfiát.”

Legközelebb 1949 őszén, közvetlenül a tanév megnyitása után, Soma barátom szervezett egy BNV látogatást. Szép verőfényes őszi nap mentünk ki, és néztük végig az újdonságokat. A legérdekesebb egy csodálatos új anyag bemutatása volt, ami – a bemutatók szerint – forradalmasítani fogja a világot. Egy asztalkán látható volt egy húsdarálóra emlékeztető gépecske, aminek a tetején egy tartály volt, benne színes morzsalék. A gép végén pedig egy 25×4 mm-es résen szép lassan jött ki egy roppant hajlékonynak tűnő, egyenlőre még meleg anyag, amiből le-levágtak egy-egy darabot és osztogatták. A színes csík leginkább bőrre hasonlított, és többek között nagyon jónak látszott például derékszíj készítésére. A színes új csoda volt a PVC első bemutatkozása. A betáplált morzsalék különböző színben játszott. A bemutatott tárgyak között volt egy hokedli, aminek az ülőkéje helyett ez az újfajta szíj volt befonva. Persze mondták, hogy hőre lágyulva nem csak csíkot lehet gyártani, hanem bármit ki lehet önteni. Valamint különböző adalékokkal lehet gyártani lágy, hajlékony tárgyakat, valamint kemény, szilárd tárgyakat, például fésűket. Na igen, ez lett a fröccsöntés. 16 évesen úgy éreztem, hogy egy csodás új kor kezdetén vagyunk, és a világ egyre szebb, érdekesebb, és persze boldogabb lesz. Ha akkor valaki nekem azt mondja, hogy még az életem folyamán agyon fogja az emberiség szennyezni a földet, hogy a Csendes óceánban fél Európa területű műanyag szenny-szőnyeg fog lebegni, ebből a csodaanyagból, biz isten szemen köptem volna.

A civilizáció embere sok mindent felfedezett, és nyomban használni is kezdte, de annyi esze nem volt, hogy megvizsgálta volna az új felfedezés hosszú távú hatását. Most ott tartunk, hogy kezdünk rádöbbenni, ezer módon bebiztosítottuk a halálunkat.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________