2018-10-09 napi bejegyzések

(2337) Ezoterika

Tibor bá’ online

 

Valószínűleg nem tudjátok, hogy az ezoterika kb. 50 éve ütötte újra fel a fejét, ami alaposan aláhúzza az én megítélésemet, hogy a jövőtlenség + ismeret hiány = ezoterikával. Ez egyértelműen adódik a meghatározásból is: Az ezotéria világába sorolhatók azok az irányzatok, amely korunk tudományos világképébe nem illeszkedik bele. A világot, annak működését a tudományostól eltérő, tetszőlegesen felvett, homályos szempontból vizsgálja, megállapításait nem támasztja alá bizonyítékokkal. Természetesen ide tartoznak a vallások is.

El nem tudom képzelni, hogy lehet előállni azzal, hogy a Bibliában található Jelenések Könyve pontosan megmondja, mi fog történni 20 év múlva. Egyszerűen nem értem, ezeknek az embereknek nem tűnik fel, hogy a fő világvallásokban darabonként kb. egy milliárd ember hisz, miközben egymást kizárják, sőt van, amelyik annyira komolyan veszi saját tanítását, hogy a más vallásúakat kiirtandó ellenségnek tekint. Erre találták ki azt, hogy egy az isten, akit más-más módon imádnak. Nehéz elhinni, hogy Allah nem csak eltűri, de kifejezetten parancsolja, hogy aki Jehovában hisz, vagyis önmaga más elnevezésében, az megölendő.

Ennél sokkal fontosabb, hogy a mindenható, világot teremtő istennek minimális fáradtságot se jelentene valami apró bizonyosságról gondoskodni, hogy valóban létezik, de nem teszi.

Az istennek tanúsított csodákról (Lourdes, Fatima) kiderült, hogy sima placebo hatás. A helyszínen a mozgássérült „meggyógyul”, hazaérve ott tart, ahol utazás előtt volt.

Akik megígérték, hogy haláluk után jelezni fognak, ha van túlvilág, sorra nem váltják be ígéreteiket.

A klinikai halálból visszatértek látomásait a neurológia tökéletesen meg tudja magyarázni.

ESP (Extrasensory perception) vagy „hatodik érzékszerv” annyira ígéretesnek tűnt, hogy a Pentagon költséget nem kímélve végzett számtalan kísérletet. Eredmény nulla. Nincs jövőbelátás, gondolat átvitel, vagy amit akarsz. Semmi sincs azon kívül, amit a tudomány már feltárt. Amiket ismertetnek, azok vagy szándékosan megtévesztő csalások, vagy ha a leírás hiteles, akkor az eset megmagyarázható.

Aki tehát hisz, az igénytelenül felfogad egy olyan kitalációt, ami őt megnyugtatja. Ehhez mindenkinek joga van, de ne akarja hitét másra áttukmálni, pláne itt ne.

Ezt az áttekintő ábrát unikonis küldte be:

_______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

Multi-kulti

Ebben a karikatúrában az a legszörnyűbb, hogy IGAZ

Attila (PV) beküldéséből

___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!