2018. augusztus hónap bejegyzései

(2604) A mindennapi maszturbáció távol tartja-e az orvost a háztól?

Tibor bá’ online

 

Folytassuk a férfiak egészségével foglalkozó témákat!

 

Meg fogsz tőle vakulni! Szőrös lest tőle a tenyered! – Hála istennek, ezek a balsejtelmek többnyire már a múlté, de a legújabb kutatások ennél is jobb hírekkel szolgálnak a fiatal férfiaknak: a gyakori önkielégítés védelmet nyújthat a leggyakoribb rákfajta ellen.

A Melbourne-i Rák Tanács munkatársa Graham Giles és csoporttársai 1079 prosztatarákban szenvedő férfitől részleteiben érdeklődtek szexuális szokásaikat illetően, majd az adatokat összemérték 1259 hason korú, de egészséges férfi adataival. A csoport úgy találta minél gyakrabban maszturbál egy férfi 20 és 50 éves kora között, annál kisebb az esélye, hogy prosztata rákot kap.

A védő hatást legjobban huszonéves korban lehet elérni. Azok például, akik hetente ötnél több alkalommal ejakuláltak huszonéves korukban, harminc százalékkal kisebb eséllyel kaptak prosztata rákot életük későbbi szakaszában.

Ezek az eredmények ellentmondanak korábbi tanulmányoknak, amelyek szerint minél több szexuális partnere van egy férfinek, és minél nagyobb a szexuális aktivitásuk, annál nagyobb az esélye, – akár 40 százalékkal is több -, a prosztata rák kialakulására. A két kutatási adat közti különbség oka abban van, hogy a korábbi tanulmányok szerint a szexuális aktivitás közösülést jelentett, míg a legutolsó felmérés az ejakulációk számára összpontosított függetlenül attól, hogy volt-e közösülés vagy sem.

A kutató csoport úgy gondolta, hogy közösülésből származó fertőzés növelheti a prosztata rák előfordulását. „Ha ki tudtuk volna venni a közösülésből származó ejakulációkat a kalkulációból, akkor az önkielégítés óvó hatása még nagyobb lett volna” állítják a kutatók. Giles hozzátette még: „A férfiak prosztatájukat számtalan módon igénybe tudják venni nők vagy akár férfiak segítsége nélkül is”.

Giles elfogadja azt a lehetőséget, hogy a megkérdezett férfiak hazudhattak szokásaikat illetően, de nem tartja valószínűnek, hogy ez befolyásolná az eredményeket. Végtére is az önkielégítéssel kapcsolatos kérdés nem sarkalja hencegésre a férfiakat, ellentétben például a „Hány szexuális partnere volt?” kérdéssel.

A kérdés mégis az, a gyakori ejakuláció miért csökkenti a prosztata rák valószínűségét? A csoport úgy gondolja, hogy az ondó kilövelés megakadályozza karcinogén (rákkeltő) anyagok felgyülemlését a mirigyben. A prosztata termeli az ondó legnagyobb részét, amiben jelentős mennyiségű nátrium, cink, fruktóz és citromsav található. Ezeknek az alkotóknak a vérből történő koncentrálása akár hatszázszoros is lehet. Innen indul ki a baj. Kutyákkal végzett kísérletek kimutatták, hogy olyan karcinogének, mint például a cigaretta füstben bőségesen található 3-metilkolantrén, szintén koncentrálódik az ondóban. Giles szerint: ez a pangó prosztata hipotézis, vagyis minél gyakrabban öblítjük ki a vezetéket, annál kevesebb anyag marad benne, ami a nyálkahártyát károsíthatja.

Ezek az eredmények sokatmondó párhuzamosságot jelentenek a prosztatarák és az emlőrák között. Ugyanis jól ismert, hogy a szoptatás csökkenti az emlőrák kialakulási esélyét, feltételezhetően azért, mert az anyatej kimossa a rákkeltő anyagokat az emlőből.

Ezek a mechanizmusok azonban kizárólag spekulációk termékei.” Int óvatosságra a Marylandi Nemzetközi Epidemiológiai Intézet emlőrák specialistája Loren Lipworth.

Ha azonban az eredmények más oldalról megerősítést nyernek, akkor a prosztatarák elkerülésével kapcsolatos orvosi tanácsok nem lesznek lehatárolhatók diétákra és testedzésre. Megelőző óvintézkedésnek fog számítani a gyakori maszturbáció is.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2603) Trump elbukása: Egy neurológus megmagyarázza, mi történik, amikor egy narcisztikus személy elkezdi elveszíteni hatalmát

Tibor bá’ online

 

Donald Trump nyakán szorul a hurok. Ez teszi aktuálissá, hogy egy kutató neurológus megmagyarázza, mi történik akkor, amikor egy narcisztikus személyt (esetünkben Trump) az a veszély fenyeget, hogy hatalmát és befolyását elveszítheti? Erre a választ a pszichológusok úgy nevezik, hogy „narcisztikus sérülés”.

A helyzet az, hogy két év próbálkozás után úgy tűnik Trump ellen beindítják az impeachment eljárást, ami úgy lehetne lefordítani, hogy a „hivataltól való megfosztást.

A következő nagy kérdés, hogy erre Trump, aki kifejezetten narcisztikus, hogyan fog reagálni? Trump megrögzött hazudozó. A legjobb szakemberek pszichológiai diagnózisa: „narcisztikus személyiségi rendellenesség”. Az igaz, hogy egy pontos diagnózishoz szükség van egy teljes mentális vizsgálatra a klinikai igazság megteremtéséhez, azonban azt elnök viselkedése rengeteg bizonyítékként szolgál, ami bőven helyettesíti a szabványos klinikai vizsgálatot. Ez a megállapítás nemigen vitatható, és a leglelkesebb támogató is be fogja ismerni, hogy Trump úgy gondolja, hogy a kerék feltalálását követve ő a legnagyobb áldása az országának. Különleges narcisztikus típus, aki szégyen nélkül hasonlítja össze saját könyvét a Bibliával túlnyomórészt konzervatív hallgatóság előtt. Trump egyszerűen nem ismer határt.

A kérdés tehát az, mi történik akkor, amikor egy narcisztikus személyt az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti hatalmát? A válasz, amit a pszichológusok „narcisztikus sérülés”-nek neveznek. Ezt a kifejezést nem kisebb egyéniség hozta létre, mint Sigmund Freud, még 1920-ban. Ez akkor következik be, amikor egy narcisztikus személy úgy érzi, hogy nem méltányolják, lenézik, vagy valós énje lelepleződik. Ez gyakran előfordul, amikor kegyvesztetté válik. Ez az oka annak, hogy pillanatnyilag igen fontos a jelenség megismerése.

A szakma szerint: „Bár ezt kifelé nem mutatja, az őket ért kritika üldözi ezen személyeket, és megalázottnak, lealacsonyítottnak, üresnek, értéktelennek érzik magukat.

Mi erre a legvalószínűbb reakció? Kirobbanás szerűen másokat hibáztat. Amikor egy narcisztikus személy önbecsülésében komoly kár keletkezik, a teljes személyisége esik szét, és helyet ad a „narcisztikus tombolás”-nak. Amikor ez bekövetkezik, jön a kirobbanás, terrorizálás, fenyegetés, és a kiszámíthatatlan viselkedés új szinteket ér el. Nem fogadja el a kritikát, másokat hibáztat, akik kiérdemelték a büntetést. Visszavágáson törik a fejüket, aminek különféle formája lehet: verbális, de akár fizikai abuzus is. A tombolás testet ölthet szélsőséges agresszivitásban is. Donald Trump esetében a minél közelebb kerül a hatalom elvesztéséhez, viselkedése annál kaotikusabbá válik. Amikor ez bekövetkezik, kétségbeesetten meg fogja próbálni az elvesztett irányítás visszavételét, követőihez fordul, amiből polgárháború is bekövetkezhet.

___________________________________________________________________________

Érdekes cikk, de nem annyira, hogy lefordítsam, hacsak nem jutna eszembe. Például hogy Donald Trump behelyettesíthető lenne Orbán Viktor-ral. Minden más maradhat a helyén.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2602) S.O.S. Infarktus

Tibor bá’ online

 

Ha férfi vagy, és nem veted meg az alkoholt (esetleg a dohányipari termékeket sem), van némi súlyfelesleged is, különben imádod a nőket és a jó kajákat, nem egy műhelyben futkosol napi 8 órát kék overallban, hanem egy irodában serénykedsz, és elég sokat ülsz a komputer előtt, akkor, hogy mikor ér utol a halál az nem jósolható meg, de nagy valószínűséggel prognosztizálható, hogy mi fog veled végezni. Helyes, örülök, hogy kitaláltad.

Az infarktussal az a baj, hogy sunyin jön és hirtelen öl. Ha eliszod a májad, akkor előbb felpuffad, majd 20-30 éven át szép lassan haldoklasz. Ha kinyírod a veséd (és most nem adok tippeket, hogyan) diétával esetleg helyrehozható, ha meg nem, akkor időnként rákötnek egy művesére. Ez utóbbi ugyan nem egy nagy élvezet, de életben maradsz. Ha nikotin túladagolásból kifolyólag elkezdik amputálgatni a végtagjaidat, meggondolhatod magad és némi leszokási szindróma elszenvedése árán a többi végtagod helyén maradhat. Nem mondom, hogy a köszvény, porckorongsérv vagy éppen a csontritkulás különös élvezet, de belehalni egyszerűen lehetetlen. Nem sorolom tovább, mert még megsértődik az, akit kihagyok, de egy biztos: az infarktus egy szemét dolog.

Sőt, ennél is szemetebb. Délelőtt 10-kor rád kötik az EKG-t és közlik veled, hogy a szíved OK. Fél órával később szorító mellkasi fájdalomtól nem tudsz szóhoz jutni és halálfélelemmel tűzdelt sejtésed valóra válik, átestél életed első szívinfarktusán. Ugyanis az infarktus éppen úgy nem mondható meg előre, mint az, hogy a tetőről a fejedre esik egy cserép. Tudni illik a szívednek semmi baja mind addig, amíg valamelyik koszorú eredben egy vérrög úgy nem dönt, hogy több vért nem enged át. És akkor a makkegészséges szívből, – ha túl éli – egy izomroncs kötegekben bővelkedő, közel működésképtelen szerv válik, egyik pillanatról a másikra.

Különben a cinikusabb (férfi) statisztikusok szerint a magyar férfi lakosság két csoportra osztható: akiknek már volt infarktusuk, és akiknek majd még csak lesz. Éppen ezért egy kissé nagyobb lelkesedéssel kéretik a cikk tovább olvasása! Érdemes, ugyanis az életed függhet tőle.

Első lépésként ismerkedjünk meg a szívizominfarktussal. Az imént azt állítottam, hogy az infarktus úgy törhet rád, mint derült légből a villámcsapás. Nos, ez így nem teljesen igaz. Valamelyik koszorúér valóban hirtelen dugul el, de előbb szép csendben szűkülget. Ez a szűkülgetés azt jelenti, hogy maga a szív izmai egyre kevesebb oxigén dús vért kaptak. Oxigén nélkül semelyik izom nem tud működni, kevéske oxigénnel pedig alig-alig. A szívizom ezen alig-alig működését úgy hívják, hogy dilatált kongesztív kardiomiopátia.

Na most vissza az elejéhez. A koszorúered tehát szép lassan szűkölget. Keresztmetszete a lerakodó plak miatt már csak 50 százalékos, de még nem érzel semmit, „az építkezés alatt a kiszolgálás zavartalanul folyik”. Ha most jön egy rög, akkor beszélgethetünk a fent említett „sunyi” infarktusról. Ha azonban nem jön a vérrög, akkor a koszorúér átmérője tovább szűkül. Egyszer valahová el kell menned, és bosszúsan állapítod meg, hogy ahová mész ott nincs lift. Dühösen felmész a második emeletre, de más az első után megismerkedsz az ez idáig csak hírből ismert légszomjjal. Hoppá! A dilatált kongesztív kardiomiopátiának ez az első jele. Most már tényleg el kell menned orvoshoz, mert beköszöntött a szívelégtelenség! És ha kíváncsi vagy elmondom mik a kilátásaid.

A szervezeted egy ideje már védekezik. Elsőnek adrenalint választ ki, ami fokozza a szív munkáját. Ez egy nagyon hasznos mechanizmus, de csak hirtelen bekövetkező szükséglet esetén. Jelenleg egy krónikus adrenalin fogyasztás folyik, ami tovább rontja a szív helyzetét. Második védekezési front a NaCl (közönséges konyhasó) visszatartása, ami növeli a keringő vér mennyiséglét, és első lépésben javítja a szív teljesítményét, de aztán a nagy mennyiségű NaCl lekötéséhez szükséges víz kilép a véráramlatból és elkezd összegyülemleni az alsó lábszárban. Este, amikor leveszed a zoknidat egy felpuffadt boka néz veled szembe, vagy ha a szűkület főleg a bal szív-félben van, nagyfokú nehézlégzés megtapasztalásával gyarapodhatnak élményeid. Az már csak természetes, ha egy csőrendszer beszűkül, akkor fokozni kell a nyomást, hogy a kellő mennyiségű folyadék (esetünkben a vér) eljusson oda, ahova kell. Nos, ezt hívják hipertóniának, azaz magas vérnyomásnak.

Amerikai tapasztalatok szerint a tünetek megjelenését követő öt éven belül a betegek 70 százalékát temetik. Jó, de mit lehet tenni. Nem sokat, de nem akarok kuruzsolni, majd az orvos megmondja. Minden esetre ez tipikusan az a betegség, amit megelőzni kell.

1) Alkohol kihúzva.

2) Nikotin kihúzva.

3) Zsíros étrend, túlzott zabálás kihúzva.

4) Napi 1-2 óra fizikai munka – kötelező.

5) Idegeskedés megszüntetendő.

Most jön a jó hír (persze, hogy van)! A „béta blokkoló” elven működő gyógyszert 1964-ben fedezték fel, amit magas vérnyomás ellen lehet szedni. A béta-blokkoló „pihenteti” a szívet, kisebb teljesítményre sarkalja, ami a vérnyomás csökkenését eredményezi. Viszont, -úgy gondolták- hogy szívelégtelenség esetén semmi szín alatt nem szedhető.  Logikus, nem? Egy eleve gyenge (elégtelen) szívet isten elleni bűn tovább gyengíteni.

Na most jön a meglepetés. Teltek múltak az évek, aztán tök véletlenül kiderült, hogy szívelégtelenség esetén alkalmazott béta blokkoló egy-két hétig valóban a gyenge szívet tovább gyengíti, de csodák-csodája, utána megfordul a kocka. A pontos mechanizmus még nem egészen ismert, de a statisztika igen. A „halálra ítélt” dilatált kongesztív kardiomiopátiában szenvedők halálozási rátája 70 százalékkal csökken, ha béta blokkolóval (is) kezelik.

A bétablokkolókon kívül természetesen egyéb gyógyszerek is léteznek, mint például az ACE-gátlók, kalcium-csatorna blokkolók, stb. De ezek szerepe és tárgyalása egy rövid cikk keretein belül túl messzire vezetne. A lényeg, hogy a férfiaknak oda kell figyelniük elsősorban a vérnyomásukra.

Mit tudsz tenni? Megméreted a vérnyomásodat legalább évente egyszer, és évente egyszer készítenek részedre egy terheléses ÉKG vizsgálatot. Ugyanis terhelésre ad a részben eldugult koszorúér jelt az állapotról még akkor is, ha tökéletesen egészségesnek tűnsz.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2601) Minden csendes az északi fronton

Tibor bá’ online

 

The image below shows Arctic sea ice north of Greenland and around Ellesmere Island. This is the area where for thousands of years the sea ice has been the thickest, in many places remaining thicker than 5 meters (16.4 ft) throughout the year.

Fordítás: Az alábbi képen Grönlandtól és az Ellesmere szigettől északra található jég látható. Ez az a terület, ahol évezredeken keresztül legvastagabb volt a jég, több helyen éveken át több mint 5 méter vastagon állt.

The loss of this sea ice indicates that the buffer is gone. Sea ice acts as a buffer that absorbs heat, while keeping the temperature at the freezing point of water, about zero degrees Celsius. As long as there is sea ice in the water, this sea ice will keep absorbing heat, so the temperature doesn’t rise at the sea surface.

Once the buffer is gone, further energy that enters the Arctic Ocean will go into heating up the water. The amount of energy absorbed by melting ice is as much as it takes to heat an equivalent mass of water from zero to 80°C.

Fordítás: A tengert borító jég eltűnése azt jelenti, hogy megszűnt a puffer hatás. A tengerben lévő jég pufferként működik, vagyis abszorbeálja a hőt, miközben a víz hőmérsékletét fagyásponton tartja, ami kábé 0 °C. Amíg jég van a vízben az a hőt abszorbeálni fogja, tehát a hőmérséklet a felszínen nem tud emelkedni.

Amint megszűnik a puffer hatás, az Atlanti-óceánba érkező további energia a víz melegedésére fordítódik. Az olvadó jég által abszorbeált energia mennyisége annyi, amennyire szükség van azonos mennyiségű víz nulláról 80 °C-ra való melegítéséhez.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

(2600) 2026-ra kihal-e az emberiség? – Az utolsó stratégia az emberiség megmentésére

Tibor bá’ online

Breaking News:

Guy McPherson augusztus 22-én felvételre ment a Mountainview stúdióba (Wisconsin), amit így konferáltak be: He is best known for promoting the idea of near term extinction (NTE), a term he coined about the possibility of human extinction as soon as 2030. Vagyis: McPhersont leginkább úgy ismerik, mint az általa kitalált (NTE) hamarosan bekövetkező emberi kihalás bekövetkezésének lehetősége akár már 2030-ra. is.

Úgy tűnik, hogy számukra a 2026-os határidő kezd illuzórikusnak tűnni, ezért szép lassan átcsúsznak a 2030-ra.

Majdnem tökéletes egyetértés van a klimatológusok között, vagyis a több mint tízezer klimatológus és különböző, klímakutatással foglalkozó tudományos szervezet munkatársai 97 százaléka elfogadja, hogy az emberiség okozta a széndioxid, metán és nitrogén-oxidok drámai növekedését, az ipari forradalom kezdete óta, és ez az, ami a klíma katasztrófát okozza, ami folyamatosan mutatkozik. Erre példákat találhatunk: Itt, valamint, itt és végül, itt is.

Viszont nincs egyetértés abban, hogy mikor, milyen időkeretben következne be az a klíma katasztrófa, ami az emberiség kihalásához vezet. Az egyetértés ezen hiánya főleg annak köszönhető, hogy a Globális Elit a médián keresztül irányítja a társadalom vélekedését az időkeretről, mivel folyamatosan az „évszázad végéről” értekeznek, aminek célja a profit maximalizálás folytatása „a szokásos ügymenet” (business as usual) segítségével a lehető legtovább. Miért van ez így?

Amikor a klímakatasztrófa bizonyossága (beleértve azt, hogy az emberiség égeti el a fosszilis üzemanyagokat) megcáfolhatatlanná válik, ami azt jelentené, hogy a fosszilis üzemanyagipar folyamatos erőfeszítése megakadályozni a klíma katasztrófa elleni tevékenység beindítását végre lehetetlenné válik, taktikát változtatnak, és beismerés mellett az „évszázad végére” teszik a bekövetkezést. Ez azt jelenti, hogy az elkerüléshez szükséges tevékenységet nyugodtan elhalaszthatjuk (tehát a profit maximalizálás folytatható a végtelenségig).

A taktikához hozzátartozik annak a hangoztatása, hogy a kutatás még nem teljes körű, ezért további kutatásokra van szükség. Valamint olyan „kutatások” finanszírozása, amelyek „bizonyítékot” találnak a tényleges kutatások eredményeinek a hibásságára, azaz tisztességes kutatók hitelvesztését eredményezik. Végül megkörnyékezik a hatóságokat, hogy szabályokat vonjanak vissza, illetve lazítsák azokat fel. És persze lobbiznak, ami belefér. Ráadásul a Globális Elit kezében vannak a kutatási alapok. Ennek segítségével az Elit irányítani tudja a kutatáson belüli dialógust. Ebből adódik, hogy a fent említett egyetértés ellenére a tudósok nagy része nem meri a teljes igazságot jelezni, a közelgő klíma katasztrófa kiértékelését roppant konzervatív módon állítják be.

Ezt jelzi James Hansen professzor a ‘Scientific reticence and sea level rise’  Című munkájában (Tudományos hallgatagság és a tengerszint emelkedése). A tudósok munkájuk eredményét konzervativen tálalják. Példának okáért: a régi feljegyzésekre támaszkodva 1860-tól számított globális melegedés egy ötöde hiányzik, amit itt tárnak fel: Összehangolt klimatikus reakció becslése a Föld energia mérlegéből és klíma modellekből. Aztán meg néhány esetben a kormányok szájkosarat raknak a tudósokra, lásd: Folytatódik a tudósok elhallgattatása az államilag támogatott kutatásoknál. A valóság teljes feltárása ellen küzdő erőket ismerteti Guy McPherson ebben a cikkében.

Mindezek ellenére van egy bátor csoportba tartozó kiváló tudós, akik tevékenységre sürgető, klímakutatási eredményt hoznak nyilvánosságra, ami szerint 2026-ra (de nem lehetetlen, hogy már 2021-ben) több millió földi lény ki fog halni arra az időre előrevetített 10 Celsius fok hőmérséklet emelkedés hatására, az iparosodás előtti értékhez képest. Lásd: Ki hal-e az emberiség 2026-ra?

Mielőtt részleteznénk ezzel az esszé lényegét, érdemes néhány szót ejteni az ‘Arctic News’ honlapról, ahol ezek a posztok megjelennek a klímával kapcsolatban, és amelyeket olyan prominens tudósok írnak mint Peter Wadhams szerzője a A Farewell to Ice: A Report from the Arctic (Bucsú a jégtől: Jelentés az örök jég birodalmából) című műnek. Vagy az Ausztrál Nemzeti Egyetemről Dr Andrew Glikson. Nem utolsó sorban Professor Guy McPherson, aki a témával kapcsolatban folyamatos utazás mellett a világ összes országában tart előadásokat, illetve a facebook-on – https://twitter.com/Guy_McPherson?cn=ZmxleGlibGVfcmVjc18y&refsrc=email – majd minden nap megosztja a legújabb videó felvételét. Végül ne feledkezzünk meg Sam Carana-ról, akinek nevében több tucat tudós publikál. Az álnév segítségével iparkodnak elkerülni a kutatásaikkal kapcsolatos kellemetlen beavatkozásokat, mert elkötelezték magukat, hogy nyilvánosságra hozzák az igazságot azok részére, aki tudni akarják.

Vége az első, bevezető résznek. A folytatást a VIP előfizetőknek küldöm el.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2599) Hány kétharmad kell még ahhoz, hogy ideérkezzünk?

Tibor bá’ online

 

Amióta egész Amerika a mesterségesen kreált terrorista veszély alatt áll, létrehozták a TSA ellenőrző pontokat (Transportation Security Administration checkpoint = utazásbiztonsági ellenőrző pont). Mielőtt valaki felszállhat egy amerikai utasszállító gépre, át kell mennie egy ilyen ponton. Mivel Amerika most már rendőrállam, állandóan ilyen és hasonló esetek fordulnak elő.

Daniel McAdams amerikai állampolgár története: „Feleségem és két kislányom átmentek a fémdetektoron, miközben én és tinédzser fiam kénytelen voltunk alávetni magunkat a „motozásnak”, mert nem egyeztünk bele az elektronikus letapogatásba. Ekkor egy agresszív TSA ügynöke rám kiáltott, és közölte velem, hogy a 13 éves lányom nem mehet az anyjával és két húgával együtt, mert őt meg kell motozni (ami inkább nevezhető tapizásnak). Közben az egyik kisebb lányom már átért, de az anyját nem engedték utána, mert neki meg kell várni egy női ügynököt. Ez alatt a 10 éves lányomat már nem is láttuk. A család szét lett választva, amit büntetésnek szántak, amiért nem mentünk át a detektoron, ami jogilag lehetséges volt.

Ekkor az apa tiltakozni kezdett, de leintették azzal, hogy ne kiabáljon. A végén az anyát tovább engedték, de visszafogták az apát, a 13 éves lányát megmotozták, amit az apa végignézhetett. Mit? Azt hogy egy női ügynök műanyag kesztyűket húz fel és a fiatal lány nemi szervében kezdett turkálni. Az apa üvöltött a feleségének, hogy a jelentet vegye fel a telefonnal.

Közben Cohen ügynök, akinek nem tetszett a család kritikus hozzáállása, elkezdte az apa motozását, amit az apa nemi szervénél kezdett olyan erőteljesen, hogy a herék heves fájdalommal reagáltak, amire a fájdalmas herék tulajdonosa összegörnyedt, majd megjegyezte, hogy micsoda ocsmány munkát kell egyeseknek végezni a megélhetésért. Erre Cohen ügynök telefonon hívta a rendőrséget. A kérdésre, hogy erre miért van szükség, érdekes választ kapott: „A vizsgálat megakadályozásáért, mivel a motozás alatt a vizsgált személy mozgott (a fájdalomtól begörnyed)”. Ezért a tettért letartóztatták. Ezt az apa így kommentálta: „Mivel ezért a szexuális letámadásért érzett kellemetlenséget meg mertem jegyezni, kiérdemeltem a letartóztatást.”

Szerencsére a Washingtoni Rendőrséghez tartozó rendőr nem lelkesedett be. Nem látszott rajta, hogy a helyzet meglepte volna, amit egy rendkívül agresszív TSA ügynök okozott. A rendőr megkérte az apát, hogy ő is mondja el mi történt, valamint, hogy szüksége van-e orvosi ellátásra? Az apa nem kért orvosi ellátást, de közölte, hogy a fájdalma még fennáll. Erre a rendőr javasolta a családnak, tegyenek panaszt a TSA főnökségnél, amit elfogadtak.

A panaszt meghallgató egy kábé 60 éves férfi volt, aki először Cohen ügynököt hallgatta meg. Cohen ügynök simán azt hazudta, hogy a feleség nem vetetted alá magát az ellenőrzésnek. Ez volt az oka annak, hogy különválasztották a 10 éves lánytól.

Ekkor az ellenőr közölte, hogy ha egy gyerek elmúlt 13 éves, felnőttnek kell tekinteni és teljes motozásnak kell alávetni, amennyiben nem veti alá magát az elektronikus letapogatásnak. Erre az apa meglepetés szerűen kétszer is megkérdezte az ellenőrt, hogy apa-e? Amire az ellenőr azt válaszolta, hogy nagyapa. Erre azt a kérdést kapta „Hogy érezné magát, ha a fiatal unokájának erőszakkal behatolnának a vaginájába?”

Az ellenőr arca elvörösödött és azt mondta: „Nem tetszene, egyáltalán nem örülnék neki.” Amire az apa azt válaszolta: „Hányingert kapok attól, amivé az országunk változott.” Egyetértésként az ellenőr lezárta a beszélgetést: „Ez így van, de semmit se tudok tenni, mert ez az előírás.”

A sértett családfő véleménye: A fél világot lebombázzuk a „béke és demokrácia” érdekében, miközben idehaza középkorú nők szexuálisan letámadnak fiatal lányokat bárkik szeme láttára „a mi érdekünkben”, „hogy biztonságban legyünk” indokokkal. A lányom már nem sír, de mint minden áldozat esetében, nála is fennáll, hogy ezzel a fájdalomnak nincs vége.

Daniel McAdams a Ron Paul-ról elnevezett A Békéért és Jólétért Intézmény vezérigazgatója. Nagy valószínűséggel a TSA vezetőség tudott Mc Adams tevékenységéről és parancsot adhattak a béke aktivista megfingatására.

Az eredeti cikket elsőre a Lew Rockwell” közölte le.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2598) Tízmillió adóalany

Tibor bá’ szarkasztikus online

Teljesen elment az eszem, Hol van itt tíz millió? Na mindegy, így legalább jól hangzik. Az általam (is) megválasztott önkormányzati képviselő testület úgy döntött, hogy minden hónapra elrendelt fizetéseik biztosítása érdekében megadóztatják az isten adta népet, ahová én is tartozom. Nem túl nagy az igényük, épületi négyzetméter 1000, telek négyzetméter 200 egyre keményebb magyar forint. Az adózott pénzemből megépített házam ezek szerint évi 120.000 (egy havi nyugdíjam) forintomba kerül, míg a ház körüli telek további 150.000. Ebből is látszik mekkora barom voltam, amikor nagy kert mellett döntöttem. Szóval, ahogy a dolgok állnak, az éves kommunális adom összege éppen megegyezik az éves nyugdíjam egyharmadával. Itt van, én állandóan az egyharmadhoz tartozom. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a Nyugdíj Igazgatóság nem lacafacázna velem, hanem a nyugdíjamat megfelelő hányadát direktben az önkormányzathoz postázná ki. Ha nem is látom a nyugalmam kétes díját, akkor lényegesen könnyebb elfeledkezni róla, pontosan úgy, ahogy Orbán is el akar feledkezni róla, mintha nem is lenne. Jó-jó, de akkor miből vegyek magamnak…. Hülyeség! Minek nekem élelem, örüljek, hogy a levegőért nem kell fizetni. Orbán elharcolja a pénzt, mi pedig összedobjuk neki, hogy legyen neki forrása további csatákat vívni, ahogy azt az elnyűtt indiánkönyveiben olvasta, ahonnan annak idején a döglött dakota lovak kivágtattak.

Különben nekem már akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor kitalálták a baleseti hozzájárulást. Most pedig azt pedzegetik, hogy a gépkocsik rendszámát le kell cserélni a bűnüldözés hatékonyságának növelése érdekében, ami az államnak 16 milliárdot hozna a konyhára, az én konyhámról pedig ezreket fog elvinni, pedig elvileg már egy fillérem sincs.

Ahogy nézem a dolgokat a fejésünk nem fog egyhamar leállni, mert ennek az unortodox társaságnak elképesztő fantáziája van. Ha kitalálták a baleseti hozzájárulást, akkor onnan már csak egy ugrás a kötelező hozzájárulás a villanyrendőrök működtetéséhez. Előírhatnák a gépkocsik kötelező átdukkóztatását narancssárgára, amely szín még sötétben is látható és egyben kifejezi hűségünket a vezér iránt. Aztán megadóztathatják az utasokat is a kocsiban, ha pedig tiltakozunk, akkor megbüntethetnének tiltott fuvarozás miatt. Persze nincs mindenkinek gépkocsija, ezért el kell látogatni más területekre is.

Például BKV hozzájárulás, mert ugye egyre több gépkocsi tulajdonos vált BKV-re, ami magában rejti a bliccelés lehetőségét. Ha minden magyart állampolgár fizet BKV hozzájárulást, akkor meg lehet spórolni a jegyrendszert. Amikor a nép ezt a békát is maradéktalanul lenyelte, akkor meg lehet ismételni a MÁV-val, majd a MALÉV-val, jaj bocsánat, azzal már nem, de talán lehetne utólag elhamvasztási hozzájárulást kivetni. 

Hű, a kutyafáját, mit lehetne még megadóztatni. Megvan! Látványadó. Az emberek nem bámulhatják ingyen Budapest látképét, amikor az rengeteg elektromos energiát használ fel, a tűzijátékról nem is beszélve. Látványadót  minden magyarnak, aztán bámulhatnak annyit, amennyit akarnak. Vissza lehetne hozni a TV sarcot is. Aki nézi az ne csak bosszankodjon, hanem fizessen is, de nem egykulcsosan! Az M1 nézők alapdíjat fizetnének, az ATV-t kedvelőknél ötszörös szorzót kelljen alkalmazni, míg a Hír TV nézés ingyenes lenne (most már), sőt lehetne kapni SzTK receptre fejfájás helyett. Ezekkel kb. megoldódna a 2018, de mi lesz jövőre?

Megvan! A nyuggerek járuljanak hozzá a GDP növekedéshez az elhalálozások felgyorsításával. Eddig csak nyűg és gond volt velük, de most be kell őket íratni az eutanáziai továbbképzésre, pláne, hogy nem akarnak visszamenni a munka  világába.. Az első tíz önkezes nyuggerről el lehet nevezni Brüsszelbe elküldhető, de megvalósíthatatlan gazdasági terveket. Természetesen az energia takarékosság fontosságára való tekintettel a hamvasztást be kell szüntetni, helyette ki kell dolgozni a humán komposztálást. Ja, majdnem kiment a fejemből, elhalálozás előtt a nyuggernek ki kell pengetni a temetési költségét. Ezekkel azonban nem merült ki minden lehetőség, bőven vannak még tartalékok. Minden magyar állampolgárt kötelezni kell arra, hogy a háziorvosok igénybevételével határozzák meg testtömeg indexüket. Huszonöt felett minden egység után jövedelmük 10 százalékát kötelesek leadni az Adó és Vám hatóságnak (jaj nekem, a „nemzeti” lemaradt). Így talán kihúzzák 2019 végéig, de mi lesz azután? Választások csak 2022 közepe felé lesznek.

Megvan! (hogy ez előbb nem jutott az eszembe) IQ adó. A Testnevelési Tanszék kisdoktori fakultásának meg kell szervezni minden magyar állampolgár IQ tesztjének lebonyolítását. Akinek 100 feletti, azt kegyetlenül meg kell adóztatni. Nincs szükség gondolkodó emberekre, az igazi magyar nem gondolkodik, csak szavaz. És az adó természetesen progresszív, minél magasabb az IQ annál több a kivethető adó. Aki hajlandó magát alávetni Palkovics úr által vezetett lebutító tanfolyamnak, az fél évre adómentességet élvezhet, amennyiben a körzeti Fidesz pártiroda véleményezését csatolja.

Ez a kurva ébresztőóra, mindig akkor cseng, amikor a legizgalmasabbakat álmodom, pedig így álmomban olyan sok jó ötletem lett volna még! 😀

____________________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________________

(2597) Gender háború

Tibor bá’ online

 

A magyar nyelv nem ismer nemeket. Őseink roppant demokratikusak lehettek, mert a nyelvünk nem tesz különbséget nő és férfi között, ellentétben a legtöbb nyelvvel (pl. angol, német) az egyes szám harmadik személye az ő lehet férfi, nő vagy akár egy kutya is, ami (különben) a fordítóknak okoz specifikus gondot, amikor a lefordítandó anyagban utalnak valakire. Ezt a tényt megfűszerezi az, hogy a tagadást jelentő szó, a nem pontosan úgy írandó, mint a nőt/férfit jelentő nem. Indokolt lenne tehát a nyelvtanban alkalmazott gender használata. Na, ez most megtörtént, lett is belőle háború, méghozzá olyan hangos, hogy ránk a külföld is felfigyelt. Már hogyne, amikor az oroszok szerint is a magyarok szembehelyezkednek a teljes nyugati világgal azzal, hogy gender szak nem lesz a magyar egyetemeken.

Mielőtt tovább mennék, meglepődve tapasztalom, hogy ez már a második orbáni ötlet, amivel egyetértek. Ugyanis Orbán szerint (na jó, nem ő mondja, de egyedül ő lehet ma Magyarországon éceszgéber) a gender szak a feminizmus előretolt bástyája, és az nem tudomány, hanem valamifajta ideológia. Így igaz! És ehhez hozzáteszik, hogy ugyanúgy nem tudomány, mint a Marxizmus-Leninizmus. Telitalálat. Ehhez azonban csendben én is hozzátenném, hogy ezen az alapon teológia szak se lehetne, mert az is egy ideológia, aminek középpontjában az isten léte áll, aki tudományosan se nem bizonyítható, se nem cáfolható (nem mintha erre szükség lenne). Tetszik érteni „keresztény Magyarország” keresztes lovagjai? Ráadásul elképesztően merész következtetéseket vonnak le. Se szocialista embertípus nem létezik, se túlvilág. Akkor meg minek foglalkozni velük? Csak.

A dolognak nem itt van a sava-borsa. Miért akar az állam beavatkozni az akadémiai életbe? Anyagilag nem támogatja a gender szakot, ez OK, de betiltani? Akadémiai kérdés. Orbán a liberális demokráciában veszélyes ideológiát lát, mert nem kívánatos erők ki tudják használni nem kívánatos devianciák bevezetésére. Ezért Orbán a gender szak végzettjeit egy fajta ötödik hadoszlopnak tartja. És a fene egye meg, már megint igaza van.

Most már csak egy kérdés van hátra, amit nem szívesen teszek fel. Ha egész Európa muzulmán vezetés alá kerül (mondjuk, mert a globális katasztrófa elmarad) akkor egyedül Magyarország meg tud maradni Mária országának?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2596) Liberális demokrácia

VIP. 351.

 

A szerző: Slavoj Žižek kultúrfilozófus a Ljubljanai Egyetemhez tartozó Szociológiai és Filozófiai Intézet szenior kutatója. Német és Amerikai egyetemek professzora, valamint Az University of London Birkbeck Intézet igazgatója.

 

Éveken át a szakértők úgy gondolták, hogy a liberális demokrácia fokozatosan elárasztja az egész Földet, de ehelyett, a rendszer felzabálta saját magát, aminek az eredménye egy új, globális populizmus lett.

A jelenleg kialakult konfliktusban Kanada és Szaúd-Arábia között a legnyilvánvalóbb tényező az a groteszk egyenlőtlenség, ami okok és következmények között fennáll. Ez ügyben a diplomáciai tiltakozásra a válasz néhány olyan intézkedés volt, amelyek majdnem katonai konfliktushoz vezettek.

A következők történtek: Szaúd-Arábia végül megengedte, hogy a nők is gépkocsit vezessenek, de ezzel egy időben letartóztatott olyan nőket, akik kampányoltak a nők jogaiért a gépkocsivezetéssel kapcsolatban. A békés aktivisták között volt Samar Badawi, akinek Kanadában van a családja, ezért Ottawa követelte szabadon bocsátását.

Erre válaszul a szaúdi kormány kijelentette, hogy ez a tiltakozás beavatkozás az ország belügyeibe, és azonnal szankciókba kezdett. Beleértve a kanadai konzul kiutasítását, az ország utasszállító gépeinek megtiltását, hogy Kanadába repüljenek, a kanadai kereskedelem és a beruházások befagyasztását, Kanadában tanuló diákok visszahívását, és a Kanadában gyógykezelt betegek hazatelepítését. Mindez azon koronaherceg intézkedése, aki maga a „a nagy reformer” pózában tetszeleg.

A valóságban ez egy világos jele annak, hogy Szaúd-Arábia az, ami volt, nem egy igazi állam, hanem egy nagyméretű maffia vállalkozás, amit egy család vezet. Ez egy olyan ország, amely elítélendő módon beavatkozik Jemen belügyeibe, gyakorlatilag tönkre teszi a nemzetet.

Az egy időben történő női vezetés megengedése, és az érte kampányolók elítélése egyértelmű, és világos üzenet arra vonatkozóan, hogy nincs itt semmi ellentmondás, ha kisebb változások jönnek, azok felülről vannak megengedve, de az alulról jövő tiltakozások nincsenek megengedve.

A kanadai tiltakozásra ez az abszurd túlreagálás üzenete világos, amit Kanada félreértett, és úgy viselkedett, mintha az univerzális emberi jogok korszaka még létezne.

Maga az a tény, hogy Egyiptom és Oroszország helyesli a szaúd-arábiai lépést, és az, hogy a különben az emberi jogok nagy harcosai, az Egyesült Államok és Nagy Britannia úgy döntöttek, hogy távol maradnak a vitától. Ez világossá teszi, hogy egy új világrend van születőben, amellyel kapcsolatban az egyetlen megmaradt alternatíva a „civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása” ahhoz, hogy a civilizációk békés koegzisztenciája megmaradjon.

Vagyis a kierőszakolt házasságok és a homofóbia (vagyis, hogy egy nő kísérő nélkül megy nyilvános helyre az felhívás a megerőszakolásra) mind addig rendben van, ameddig ez egy másik országban történik, mely ország teljes mértékben része a világpiacnak.

___________________________________________________________________________

Az esszé folytatását elküldtem a VIP előfizetőknek.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2595) Mérgező szépségipar

Tibor bá’ online

 

2011-ben számtalan újszülött csecsemő vérében rovarölő vegyszereket mutattak ki. Egy évvel később kutatók észlelték, hogy egyes anyatejekben perklorát található, ami a repülőgépmotorok hajtóanyagának egyik adaléka. Ma már az emberekben megszámlálhatatlan fajta vegyi anyag lelhető fel a tűzálló bevonattól kezdve a közönséges ólomig bármi.

Ez sarkalhatta Stacy Malkant arra, hogy megírja Not Just a Pretty Face: The Ugly Side of the Beauty Industry című könyvét (Nem csak egy szép arc: A szépségipar rondaságai). A könyvben a szerző lehúzza a leplet azokról a vegyi anyagokról, amelyek megtalálhatók a nők és gyermekek által használt termékekben.

A kérdésre, hogy a szerző miért pont a szépségipar termékeit választotta, azt válaszolta „A szépségipar termékeivel nap, mint nap kerülünk intim kapcsolatban. Nem árt megismerni, mit kenünk magunkra, kik gyártják ezeket, mit kapunk a pénzünkért?”

Az írónő szerint a kozmetikumok gyártói hirdetéseikben azt állítják, hogy termékeik tiszták, kíméletesek, egészségesek, stb. Miközben a valóság elég messze van ettől az ideálisnak festett állapottól. Nem rég derült ki, hogy ólom található az ajakrúzsokban. A különböző krémekben pedig ftalátok vannak, ami már számtalan nő testében is megjelent, pedig ezek a vegyületek kihatnak a hormonképzésre. A nők lassú mérgezése azért lehetséges, mert a gyártóknak nem kötelező feltüntetni termékeik összetevőit. A különböző kozmetikumokban számtalan rákkeltő vegyi anyag van elrejtve, mint például az 1,4 dioxán.

A fogyasztók természetesen el szeretnék kerülni a káros anyagokkal való intim találkozást, de ennek nincs meg a jogi háttere. Ezért fordulhat elő egy immáron komikus helyzet, miszerint mérgeket tartalmazó termékre ráírják, hogy „természetes”. Például a természetes körömerősítő, amiben formaldehid van.

A „megengedett mennyiség” azt sugallja, hogy a hatóság pontosan tudja, egy adott vegyi anyagból mennyit tolerál az emberi szervezet. Erre aztán fel van építve egy adott vegyület veszélyességi foka, figyelembe véve a vegyülettel történő kontaktus lehetőségét. Csakhogy számtalan információ hiányzik a képből. Például van-e esélye annak, hogy a megengedett mennyiség egy adott időben több helyről érkezve jusson be a szervezetünkbe, ami miatt jóval a megengedett mennyiséget meghaladó dózist kapunk. Arról sincs szó, mi milyen mértékben hat ki a nők méhében fejlődő főtúszokra.

A női kozmetikumokban jelenlévő mérgek a férfiakra is kihathatnak, annak ellenére, hogy személy szerint ők nem alkalmazzák őket. Például egy női arcra kent ránctalanító krém könnyen egy férfi szervezetébe juthat egyetlen arcra adott csók útján. A ftalátokról az is köztudott, hogy akadályozzák a tesztoszterontermelést, ami a „férfiasság” elvesztéséhez, alacsonyabb spermaszámhoz, vagy akár hererákhoz vezethet.

Sok nő fordul a nőgyógyászhoz különböző panaszokkal, mint például jóindulatú emlődaganattal, pajzsmirigy duzzanattal, terméketlenséggel, ami napjainkban egyre gyakrabban fordul elő. Ezekre az orvosok azt mondják, fogalmuk sincs, mik váltják ki őket. A probléma abból adódik, hogy az orvosok a betegségek gyógyítására vannak kiképezve, miközben a betegségek megelőzésére senki se figyel.

Végül is a helyzet az, hogy sose tudhatjuk mit miért kapunk meg. Éppen ezért Stacy Malkant úgy gondolja, hogy meg kell szabadulni a krémekben, rúzsokban, samponokban található mérgektől, mert nincs nekik semmi helyük ezekben a termékekben.

Erre a kozmetikai cégek azt válaszolják, hogy az ő termékeik biztonságosak, ha azokat az utasításnak megfelelően alkalmazzák, és még senki se bizonyította az ellenkezőjét. Ráadásul ez az állítás meg is felel a valóságnak, mert nem mondhatjuk bizonyosra, hogy az X termék okozta az Y betegséget. Az orvosok képtelenek megmondani, hogy mi okozott egy rákos megbetegedést, mert több múltbéli tényező jöhet számításba.

Az minden esetre tény, hogy az átlagos amerikai nő naponta 12 kozmetikai terméket alkalmaz magán, amikben körülbelül 180 vegyület van jelen.

Ez lehet az oka annak, hogy a kozmetikumokat gyártó ipar mindent megtett a gyártási előírások szabályzásának a bevezetése ellen. Jelenleg tehát itt tartunk.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2594) Angela Merkel Németországa

Tibor bá’ online

 

Ashwaq Ta’lo kurd tinédzser lányt az ISIS Irakban előretörő erői 2014-ben elrabolták. A lányt 100 dollárért eladták Abu Humam-nak egy szíriai ISIS harcosnak, aki rabszolganőként használta. A szír nemzeti hadsereg győzedelmi során Ashwaq felszabadult, majd menekültként kijutott Németországba, ahol menekült státuszt kapott.

Egy nap amint Stuttgardban hazafelé tartott összefutott a korábbi ISIS fogva tartójával. A lány elmondta a Bas kurd hírügynökségnek, hogy „Megállt a szívverésem, amikor az arcába néztem. Ez Abu Humam a megszokott ijesztő szakállával, és ronda arcával. Azt mondta, Abu Humam vagyok, velem voltál Mosul-ban. Tudom, hogy hol laksz, tudom, kivel laksz együtt, és hogy mit csinálsz.”

A lány azonnal elmondta a bátyjának, és jelezték a rendőrségnek is, akik sikeresen azonosították a férfit egy CCTV felvételen. Viszont a német hatóságok közölték, hogy Humam-ot nem tudják letartóztatni, mert mint menekült regisztrálva van.

A tinédzser lány otthagyta Németországot, visszament Kurdisztánba, ahol az apja él, mert úgy gondolja, ott nagyobb biztonságban lehet, mint Németországban, ahová soha többé be nem teszi a lábát.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2593) 105

Tibor bá’ az igazság keresése online

 

Előre tudom, hogy röhögni fogsz, ha megtudod, de anyám halála után három héttel, éppen április elsején, porig égett a családi házam. Esküszöm, nem hülyéskedem, nem a poén kedvéért írom, tényleg leégett. Amikor délután kettőkor hazaértem a tető veszettül füstölt, tűzoltó sehol, az összes szomszéd a füstölgő házat bámulja egy jó szándékú ukrán szomszéd kivételével, aki feltörte az ajtót, mert azt hitte van egyedül hagyott gyerek a házban. Nem volt, de a felnyitott ajtón keresztül a szunnyadó tűz kapott egy kis extra oxigént, és beindult az igazi infernó. Még volt annyi időm, hogy berohantam a házba és kihoztam a kötvényeket és az iratokat, de semmi több. Kérdezem az egyik bámészkodót telefonáltak-e a tűzoltóknak. Hát persze, eddig vagy ötször, de egy kicsit elkésve. Elkésve? Nem mintha számítana, de miért? Figyelj, kezdi mesélni a legközelebbi szomszéd az esetet, Gyuri fiam rohan be az udvarról és kiabálja, hogy papa, papa, ég az Antalffyék háza. Mondtam neki, hogy menjen a fenébe, ilyesmivel nem lehet hülyéskedni még április elsején se. De papa, tényleg ég az Antalffyék háza. Gyurikám, hagyj békében, menj ki szépen játszani az udvarra és hagyd abba a hülyéskedést. De a gyerek csak nem tágít. Jól van na, és lépek az ablakhoz. Te jóisten, tényleg füstöl a tető.

Borosjenőn, ahol a leégett házban éltem történetesen van tűzoltóság, meg szertár, meg útjelző tábla, hogy arra tilos behajtani, a szertár előtt tilos megállni, meg van majális Flórián napon, meg van béralap a tűzoltóknak, és talán még felszerelés is van, csak azt nem látni, és ugye a majálison kívül tűzoltót se látni. Szóval felejtsük el őket. Hozzánk legközelebb a budapesti III. kerület van, kábé tíz kilométerre. Ott azonban akkor éppen valami átszervezés folyt, megszorító intézkedés, vagy mi a fene. Szóval ők nem jöttek. A legközelebbi ügyeletes tűzoltóság (Istenem! Már ott is van ügyelet?) a XIII. kerületben volt, a Duna másik oldalán, olyan jó tizenöt kilométerre. Ezek jöttek a jól ismert szirénázással és a bevett 35 km/ó végsebességgel, amire kábé öt perc alatt gyorsulnak fel, ha felveszi őket a híradó. Amikor a menet az Árpád-hídon küszködött előre, a tetőszerkezet már lángokban állt és az 5-6 köbméter csontszáraz faszerkezet úgy égett, mint a zsír. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a tűzoltó tömlők telepítése nem volt profi. Pont olyan volt, mint a margitszigeti bemutatókon. Másodpercek kérdése és három tömlő már ontja is a vizet, neki a lángoló tetőszerkezet alatt álló ház terméskő oldalának. Megkapó látvány, amint hős tűzoltóink emberfeletti elszántsággal, és oroszlán bátorsággal oltják a gyúlékonynak nehezen nevezhető terméskő falakat.

Feleségem sokkos állapotban, mások szerint én is, de ebből semmit sem észlelek, mert a tehetetlen düh elvette az eszem, amiből annyi azért maradt, hogy megkérdezzem az oltást irányító alezredesi rendfokozattal bíró parancsnokot, a vízsugarat miért nem az égő gerendákra irányítják, az oda juttatott víz előbb-utóbb úgyis ráfolyik a terméskő falakra. A válasz alapos volt és szakszerű, ami szerint az alezredes úr nem fogja kockáztatni embereinek az életét az én szaros házam miatt. Ha így vagyunk, akkor felesleges volt kijönniük és – csak úgy mellékesen – alaposan etikátlan felvenni a veszélyességi pótlékot. Különben a szaros házamat húsz évig építettem, amitől azért lehet szaros, de hát sajnos nekem csak ez az egy van. Máskülönben egy égő szaros házat is el lehetne oltani, és nem kellene hagyni porig égni. Különben adja ide azt a tömlőt, majd én kockáztatom az életem. Nem hagyom porig égni. Pedig fog, nyugtatott meg az alezredes, ugyanis nincs több vizünk, és a három fecskendő ezzel le is konyult. Mellesleg a lekonyult tömlőt se kaptam meg. Aggodalomra azonban semmi ok, már meg is jött a másik lajt kocsi és folytatták az asszisztenciát, ami nélkül a tűz kevésbé látványos. A TV hírekben heroikusnak becézett látványos küzdelem két órán át tartott, aminek a végén csak itt-ott füstölgött egy-egy makacsabb fadarab. Be lehetett menni az éghetetlen kőfalak közé és meg lehetett nézni mi maradt. Semmi!

Nem tudom, hogyan működik az európai tűzoltóság, mert ott nincs házam és még nem égett le, de gondolom az olasz így, a német úgy, a francia pedig amúgy. Egy dologban azonban biztos vagyok, ismerik az alapvető hő technikai alapelveket. Például tudják azt az egyszerű tényt, hogy a fa ég, a kő és a fém ellenben nem. Oltani tehát a fát kell, nem a követ. Kezdetben azt hittem, hogy csak engem vert meg a sors a XIII. kerületi tűzoltók hülyeségével. Ez egy helyi jelenség, és nekem pont ez jutott, de nem. Azóta a BKV buszok felvették azt a kellemes szokást, hogy időnként kigyulladnak. Ez nem túl veszélyes, viszont irgalmatlanul látványos (és mellesleg eléggé költséges), következésképpen a híradó stábja mindig felveszi, és este lejátsszák nekünk, nézőknek. Megfigyeltem, hogyan oltanak a magyar tűzoltók BKV buszokat kivétel nélkül minden esetben. Úgy, hogy a fecskendőt nekiirányítják a busz fémvázának, ahonnan a víz visszavágódik az utcára, és eszükbe nem jut, hogy a vizet bejuttassák a busz belsejébe a kivert ablakokon keresztül. Ez szerintem egy magyar perverzitás, vagy visszavezethető az ősi tűzimádáshoz.

Egy dologhoz viszont volt eszük, valamit tanulhattak a mentősöktől, akikkel különben elég gyakran hozza össze őket a sors. A hozzám kiszállt tűzoltók elképesztően kíváncsiak voltak. Dolguk végeztével nem ám csomagoltak, egy frászt. Elkezdtek húzogatni, nyitogatni mindent, ami a falak mellett megmaradt. Kapargattak itt meg ott, mint a tyúkok. Gondolom, ha valami érdekeset találtak volna, akkor az elvitték volna szuvenírnek. „Látod Józsikám ezt a 400 grammos aranyláncot, na, apukám ezt akkor találtam, amikor Borosjenőn hagytunk leégni egy házat. Ha láttad volna a tulajt, hogy ki volt borulva. Ilyenből volt ott több is, csak a pasi marhára figyelt.” Szóval így. Azért a munkaügyi miniszternek majd szólok, ha a magyar tűzoltók a magasabb fizetés reményében ki akarnak menni, mondjuk Ausztriába, ne nagyon tartsák őket vissza, az arany szajrét úgyis haza jönnek eladni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2592) 104

Tibor bá’ az igazság keresése online

 

Ha valaki csak a TV-ből értesül, akkor meg lehet győződve arról, hogy a magyar mentőszolgálat igen szakszerűen, kitűnően működik, csak nagyon ritkán akarnak megerőszakolni magatehetetlen fiatal lányokat. Általában 15 perc alatt a helyszínen vannak, 45 percet csak egyedül nekem kell várni, amikor Éva kezét átharapja egy kutya, illetve amikor leesik a cseresznyefáról. Különben hősök, akik mindent megtesznek értünk, ha minket baj ér. Hogy nekem kicsit más a személyes tapasztalatom, hát istenem, vannak kivételek.

Néhány éve, na jó, egészen pontosan 1997-ben a nyolcvannégy éves anyámnak elege lett a piacgazdaságból. Sokszor hangoztatta, hogy ő élt kapitalizmusban a két háború között. Volt akkor infláció, meg szegénység, meg minden, de „ami itt folyik, az nem volt”. Hogy mire gondolt azt nem részletezte, de az „ami itt folyik” kitételt olyan undorral sikerült közzétennie, hogy az felért egy hitvallással. Rettenetesen utálta „ezeket”, azonban anyázásra nem vetemedett, egyszerűen nem volt szokása. Nem biztos, hogy tudott róla, de ő tényleg polgári nevelést kapott (és azt hiszem, hogy adott is). Amíg volt zongoránk, gyönyörűen játszott, lány korában volt francia társalkodó hölgye, anyanyelvi szinten beszélt németül, és persze franciául se lehetett eladni. Aktívan figyelte az újkori politizálást, véleménye szerint „azok urak” voltak, „ezek közönséges rablók” (és ezt 21 évvel ezelőtt mondta), Antall Józsefre csak legyintett, szerinte „ennél volt jobb”. Úgy gondolta manapság nem érdemes élni. Hűen álláspontjához egyik percről a másikra búcsút mondott az életnek, megállt a szíve. Persze most azt hiszed, hogy a poén kedvéért hülyéskedem, és az egészből egy árva szó sem igaz. Nagyon tévedsz, csak várd ki, most jön a java.

Szüleim családi házát városfejlesztési okok miatt kisajátították, ezért életük utolsó éveit egy háromszobás panellakásban töltötték tőlem mindössze 20 percnyire, ha úgy istenigazából beletaposok a gázpedálba. Egy kora tavaszi napon Anyám szokása szerint megfőzte a szombati ebédet, majd apámmal együtt megették a levest, de már a rántott húsra nem került sor, közbelépett a kaszás. Az akkor 89 éves apám riadtan telefonált, hogy az anyám fekszik a konyhakövön és nem ver a szíve. Kérdem tőle, hogy a mentőknek telefonált-e, mert azért egy picit fontosabb lenne, mint én. Ja, eszmélt fel atyám, akkor most azonnal telefonálok. Nem telefonált. Telefonálás helyett kirohant a folyósora és elkezdett óbégatni. A mentőket a szomszédok hívták ki, akik tíz perc alatt ki is értek.

Ugye én húsz perc alatt érek oda. Szóval figyelj az időre, mert speciel most fontos lesz. Amikor a mentők megérkeztek, anyám már legalább tíz perce halott volt, vagyis minimum tíz perce nem vert a szíve. Ez azt jelenti, hogy az agy tíz perce nem kapott vért. Szakértők szerint az agy max. öt perc vérhiány után egyszerűen elhal, vagyis beáll az agyhalál.  A nem túl lestrapált szív ugyan újraéleszthető akár három perc után is, de agy nélkül a test csak kómában vegetál addig, amíg művi úton életben tartják. A helyszínre érkező mentőorvos pontosan tudta, hogy feleslegesen jöttek, de nagyon helyesen, azt kellett feltételezni, hogy a szív ebben a másodpercben állt le. Így azonnal elkezdték a szív újraélesztését. A nagybeteg szív természetesen nem éledt újjá a következő tíz percben. Most már egy frissen belépett segédápoló is tudta, hogy az újraélesztés teljesen reménytelen. Ekkor érkeztem én. A lakás ajtaját nem tudtam kinyitni, mert belül a zárban volt „felejtve” a kulcs.

A szomszédok készségesen felvilágosítottak, hogy a mentők vannak benn, már vagy tíz perce. Én csöngettem, majd dörömböltem, üvöltöttem és rugdostam azt ajtót, de a lakásba egy további húsz percen keresztül nem engedtek be. Már éppen elhatároztam, hogy most már betöröm az ajtót, amikor végre a mentők kivették a kulcsot a zárból. Anyám a konyhában feküdt a kövön, egy mentős még mindig össze-vissza püfölte. Nyilván ezt hívják újraélesztésnek, illetve annak a látványos demonstrálása. A mentőorvos természetesen tökéletesen tisztában volt azzal, hogy az egész 30 perces hülyéskedésnek semmi értelme, csak azt nem tudta, hogy én is tudom. Apám be volt kulcsra zárva egy szobába, „bácsinak ehhez semmi köze, jobb ha nem látja!” Gondolom ezért nem engedtek be a lakásba engem se jobb, ha én se látom, de mit?

A mentők harminc kerek percen át húzogatták ki a fiókokat, nyitogatták a szekrényajtókat, túrtak bele az ágyneműbe, meg ami még eszükbe jutott. Erre a tevékenységre volt három embernek harminc perce. „A rohadt életben, hol a francban tartják a pénzt?” A negyedik püfölte a hullát, aminek jellegzetes hangja egyértelműen kihallatszott a folyosóra. Különben a mentőknek nem volt szerencséjük. Szüleim megtakarított pénze német márkában éppen abban a szobában volt, ahová az apámat bezárták. Pech, igen nagy pech! Én az egészből egyetlen egy dolgot nem értek, mi a fészkes fenének siránkoznak a mentősök, hogy keveset keresnek? Szerintem ők nem a fizetésből, hanem a „mellékesekből” élnek.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

 

(2591) 107

Az igazság keresése online

 

Néha olyan érzéseim támadnak, hogy én piromániás vagyok, mert hogy állandóan leég valamim. Természetesen nem az odakozmált paraszttarhonyára gondolok. 1990-ben megírt harmadik könyvem címe: „Antiszemita volnék? Lehetnék filoszemita is.” A könyv magánkiadásban jelent meg – mi más? – és ma már egy-egy megmaradt példányért ezreket adnak, bár akkor csak 200 forint volt a fogyasztói ára. Könyvkereskedők nem foglalkoztak a forgalmazásával, viszont rengetek utcai árus volt, akik szép pénzt csináltak belőle. Az Izraelben megjelenő magyar nyelvű újság egy teljes oldalon dehonesztált, bár csak a véleményemet írtam meg, és uszításról szó se volt. A Magyar Nemzetben is recenzálták, amit szintén nem tettem zsebre. Be is pereltem az újságot, amit előre tudván el is vesztettem. Akkor még fiatal voltam és harcos, pláne ha igazam volt. Szépek voltak azok a napok, amikor mindenki kóstolgatta az új módit, a kapitalizmust. Az egész biznisz egyéni vállalkozásként folyt, aminek papírjait annak idején kérésre, az illetékes Önkormányzat fél perc alatt kiállította. Az enyhén piszkos dolgok azonban már elindultak, amire abból következtetek, hogy néhány héten belül kaptam egy körlevelet (amit ma szpamnak becéznek, nyilván az Önkormányzatnál valaki leadta a címeket) valamelyik biztosító társaságtól, hogy most indult be náluk a vállalkozói biztosítás, ami micsoda előnyökkel jár, ha netán valami történne a telephelyemmel. Én a büszke új vállalkozó, ami 40 éven át nem lehettem, természetesen bebiztosítottam a „telephelyemet”, ami nem volt más, mint a kapum melletti volt műhely, de kiürítés után kiválóan alkalmas volt raktárhelyiségnek a kinyomtatott könyvek részére. Aztán boldogan árultam a könyveimet tovább. A könyvem elolvasása után gyűltek a hódolók és az ellenségek. Magyar honban ez már csak így van. Aki egyetért, az rám mosolyog, aki nem a vicsorít. Ám lehetett valaki, akinek a vicsorítás nem volt elég, ezért egy szép napon, akarom mondani egy szép éjszaka felgyújtotta a „telephelyemet”, amitől maga a lakóépület 80 méterre volt. A tűzet nem is én vettem észre először. A végén az összeszaladt szomszédok segítségével eloltottuk a tűzet, így mire a tűzoltók kijöttek, már csak helyszínelni tudtak. A papír ragyogóan ég, de könyv formájában, egymásra rakva egészen más a helyzet. A könyvek nem égtek el, csak úgy megperzselődtek, hogy eladhatatlanná váltak. Én meg hálát adtam a jóistennek, hogy a biztosító behúzott a csőbe. Gyorsan elolvastam az üzleti feltételeke, amiből kiderült, hogy kár esetén 24 órán belül jelentenem kell az „eseményt”. Ezt meg is tettem és vártam, hogy mi lesz.

Napokig nem történt semmi. Aztán egy délelőtt megjelent két civil ruhás nyomozó egy házkutatási paranccsal. Mivel a megelőző 500 évben nem követtem el semmit, csak a tűzre tudtam gondolni. De mit akarhatnak a házkutatással? Csak nem a gyufát akarják lefoglalni a konyhában? A két nyomozó természetesen roppant szakszerű és törvénytisztelő volt. Bemutatták az igazolványaikat és a lepecsételt házkutatási parancsot, valamint felhívták a figyelmemet arra, hogy ha akarom, akkor valamelyik szomszédom átjöhet tanúnak, nehogy eldugjanak fél kiló kokaint a kispárnám alá. Az egyszerűség kedvéért erről lemondtam, bár Szücsnét, a közvetlen szomszédomat ismerve, egészen biztos jót szórakozott volna. Elvégre még sose volt a házamban, és a kíváncsiságtól tök lyukas volt az oldala.

Alapvetően segítőkész ember vagyok, még ha rendőrökről van is szó, ezért megkérdeztem tőlük, mit keresnek? Elvégre saját lakásomban én egy kicsit jobban kiismerem magam, mint ők. De a szöveg ezeknek az egyik fülén be a másikon ki, mintha ott se lettem volna. Nem mondom, nem hajigálták a dolgaimat szét a dolgozószobámban, ugyanis ez érdekelte őket, nem borítgatták ki a fiókokat a szobaközepére, inkább azt mondhatnám, hogy szisztematikusan mentek mindenen keresztül. Hát ezt én nem értem – bocsánat uraim, biztos, hogy hozzám akartak jönni? Na, erre olyan lesújtóan néztek rám, hogy tíz perceg abszolút kussoltam. De aztán megint megjött a hangom – ha megmondták volna, mit keresnek, már rég túl lennénk az egészen. Semmi reakció. Ekkor az egyik valamelyik íróasztalfiókom aljéból kihúzta a vállalkozói biztosítás kötvényét és diadalmasan felkiáltott, megvan! Erre a másik azonnal abbahagyta a házkutatást, elbúcsúztak, magukhoz vették a kötvényemet, és angolosan távoztak. Mire a csodálkozástól magamhoz tértem, már bent lehettek a kapitányságon, ha nem a biztosító emberei voltak.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2598) Nincs új a Nap alatt

Tibor bá’ online

 

Középiskolába 1948 őszén iratkoztam be, akkoriban volt a Fordulat Éve. Vagyis a háború utáni demokratikus berendezkedésből Rákosi akkor csinált Népi Demokráciát (ami nem volt se népi, se demokrácia). Karácsonykor az iskolaigazgató búcsút mondott munkahelyének, mi pedig kaptunk egy új igazgatót, akinek még tanári képesítése se volt, de „megbízható” elvtárs hírében állt. Ez azért érdekes, mert pont ez történt valamelyik nap Debrecenben. A tisztelt és szeretett igazgató helyébe beemeltek egy Fideszes önkormányzati képviselőt, akinek (természetesen) nincs tanári képesítése. Mindenki fel van háborodva. És akkor mi van?

Vissza Rákosihoz! Természetesen az én iskolám nem volt kivétel. Ez történt minden iskolában, és minden gyárban, a honvédségnél, stb. Behívták a pártirodába az egyik esztergályost, és közölték vele, hogy holnap reggeltől ő lesz a gyár igazgatója, és úgy is lett. A régi igazgatóval közölték, hogy kap 15 percet, szedje össze a holmiját, amit a párttitkár végignézett. Mi volt ennek az oka? Rákosinak fontosabb volt a hűség, mint a szaktudás. És igaza volt. Most derült ki, hogy az igazgató csak nagy fizetést kap, de nélküle is megy minden tovább, majdnem hibátlanul (mondom, majdnem). Különben is, az új igazgatók hamar betanultak a szerepbe. Nincs nélkülözhetetlen ember.

A honvédséget újraszervezték, kellett a katona, mert Moszkva parancsára Titót meg kellett volna fékezni, magyar katonákkal is. Rohammunkával képezték ki a munkás és paraszt fiatalokat honvédtisztekké. Amint lehetett a „megbízható” ludovikás tiszteket lecserélték. Az új tisztek faragatlan bunkók voltak, már hogyne lettek volna, ők voltak a megbízhatók. Vajon miért? Nos, ha egy fiatal férfi rádöbben, hogy istállópucolásra született, és egyszeribe tiszt lesz belőle kellő fizetéssel, az még az életét is odaadja Orbánnak (bocsánat) Rákosinak, csakhogy ez ne változzon meg.

Amikor a rendszer úgy, ahogy összeszedte magát, a volt uralkodó családokhoz tartozó és most már csak volt vezetőket simán kitelepítették apró vidéki településekbe, éljenek meg, ahogy tudnak.

Értelmesnek mondott 14-15 éves kamasz voltam egy olyan családban, ahol az apa szintén a volt uralkodó osztályhoz tartozott. Apám utálta Rákosit, és persze az egész családnak, ez volt előírva. Ráadásul, amit saját szememmel láttam, az igazolta apám utálatát. Nem értettem miért vannak olyanok (elég szép számmal) akik Rákosi szekerét tolják. Jó időbe telt, amikor kezdtem világosan látni a dolgokat.

Horthy ugyanazt csinálta, amit most Orbán. Összefogva a katolikus egyházzal kinevezett kiváltságosokat. Erre léteztek intézmények, mint például a Vitézi Rend, vagy a Magyar Közösség (ez utóbbinak apám is a tagja volt). Nevezzük ezeket uralkodó rétegnek. Ez a réteg jólétben élt, a parasztsággal, a munkásokkal (proli becenévre hallgatva) nem törődtek. Kommunista frazeológia szerint „el voltam nyomva”. Ha egyszer valaki prolinak született, akkor az is maradt, mert a rendszer lehetetlenné tette a felemelkedést. És a nagy tömegek ide tartoztak. És akkor jött Rákosi és ebből a korábban elnyomott tömegekből kiemelt fiatal „kádereket”. Ne is mondjam, az „elnyomott tömegeknek” egyáltalán nem fájt, a volt uralkodó réteg kitelepítése. Tanulják meg mi a fizikai munka, nyomorúságos éhbér mellett.

Aztán jöttek a konszolidált évtizedek, ami alatt az egész társadalom alaposan átszerveződött. A volt prolik és a parasztság kiművelődött. Volt lehetőség és esély, hogy az ország felzárkózzon Nyugat Európához, és akkor jött Orbán személyében Horthy II. A kezdeti papgyűlölő liberalizmusból átváltott klerikális, jobboldali, konzervatív személyi kultuszba, aminek kialakítása közben, Horthyhoz hasonlóan ő is létrehozta a hozzá hű vezetőréteget.

Még nincs zsidótörvény, de már kezdik ellehetetleníteni a nem hozzájuk tartozókat. És a helyzet (A Tanú szerint) fokozódni fog. A mutató nem járt kőrbe, még nem jött el egy 2. Rákosi, aki teljes vagyon elkobozás mellet majd kitelepíti a mai harácsolókat, amit a nép lelkes éljenzéssel fog fogadni.

Lefogadom, hogy Lázár, Kósa, Mészáros, stb. unokái épp úgy nem fogják érteni, ahogy én se értettem, mi tartja hatalmon a Népi Demokráciát.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

(2597) Hungarikum

 

 

Gyerekkoromban, ami azért elég régen volt, az óvoda udvaron lelkesen mutogattunk fel az égre, amikor ott nagy dírrel-dúrral átvonszolta magát egy aeroplán. Ha vendégek jöttek hozzánk, előttük anyám büszkén kérdezte, mi akarok lenne, ha megnövök, én meg még büszkébben vágtam rá, hogy masiniszta. Hát igen! Ha a sors úgy hozta volna, hogy 56 környékén születtél, esetleg még később, akkor nézd szépen meg a szótárban, hogy miről beszélek, de ha erre lusta lennél elárulom, repülőgépről és mozdonyvezetőről volt szó. A két háború között az élő nyelv teli volt ilyen, hogy is mondja, anti-hungárikumokkal. Irtották is őket a honfi kebeltől dagadó magyartanárok, csakúgy, mint a lépten-nyomon fellelhető germanizmusokat. Persze a lehető legnagyobb germanizmust, a háborúba való belépést, azért még kinyögtük magunkból. A hungarista mozgalom nem kívánt hungarikumot csinálni a megfontolt politizálásból.

Szóval tudom én azt, hogy az élőnyelv változik. Nincs többé masiniszta, van viszont például, hungárikum. Nem tudom ki találta ki a szót, mert, hogy kitalálták az szent. A szövegszerkesztőm vörössel aláhullámozza a szót, mert a szövegszerkesztő szerint, ilyen szó nem létezik. A mindössze tíz éve kiadott lexikonban se lelhető fel a szó, mert a nagyszámú tudós, alkotó és szerkesztő szerint, a szó nem létezett, legalább is nem a 2001-ben kiadott harmadik javított kiadás tanúsága szerint. Ma meg ettől zeng a parlament, amikor éppen ül benne néhány képviselő, és ez köszön vissza a napilapok hasábjairól. Naná, büszke nép vagyunk, és van kulináris kultúránk. Hungárikum a Tokai bor, a kisüsti pálinka, a kalocsai paprika (na meg a szegedi is), a mangalica (csak egy kicsit egészségtelen), az asszonyt félholtra verő részeg férj, de a felsorolásban itt most leállok, mert nem akarok Fenyő Miklós sorsára jutni (ami most újra téma lett), azaz személyesen megismerkedni egy kis ukrajnikummal. Maradjunk csak a hungárikumoknál!

A brit sajtó napokig röhögve rólunk írt, hogy kicsesztünk magunkkal piros paprika ügyben, már mint a mérgezett piros paprika ügyben. Olyan ez mintha a franciák holnaptól hirtelen nem ehetnének sajtot, a németek nem ihatnának sört, az amerikaiakat eltiltanák a marha steaktől, az eszkimót a haltól, a kínait a majom agyvelőtől, a bantu négert az éhezéstől. Itt álltunk nyakig az unióban egy megveszekedett öt deka pirospaprika nélkül. Az egész „ügyből” engem csak az lep meg, hogy a hatóságok meglepődtek. Ugyan-ugyan, ez borítékolható volt (meg, ami még jön uniós melléktermékként). Hogy a pártállam alatt mit ettünk pirospaprikaként, azt örökké tartó mély homály fedi, minden esetre olcsó volt és november 7-én biztos lehetett kapni. Azóta viszont volt már a pirospaprikában téglapor (gondolom szép vörösre égetett, hőálló téglából), amit nem tüntettek fel a csomagoláson, és csak úgy mellesleg nem volt könnyű megőrölni. Volt ólomtetroxid, magyarul mínium, ami azon kívül, hogy kurvára mérgező, még csak nem is tisztességesen piros, különben vagy tízszer drágább a paprikánál, vagyis egyértelmű, hogy lopott volt. Még az is lehet, hogy az eltüntetett nehézfémért járt valami környezetvédelmi különdíj is.  Mindegy, a paprikát alaposan feldúsította és kellően hozzájárult a Magyarországon várható emberi élettartalom kurtításához, ami különben is a legalacsonyabb Európában.

Szóval voltak előzmények, amiket mind az elkövetők, mind pedig a nép megúszott, amiből az előzőek levonják a tanulságot, de az utóbbiak nem. Az elkövetők rájöttek, hogy helyes húja haj, sose halunk meg, legfeljebb a fogyasztó. A nép pedig azt, hogy méreg ide, méreg oda, sohase ő hal meg, hanem mindig valaki más. Egy szónak is száz a vége, várható volt, hogy előbb vagy utóbb, valaki kitalálja a mérgezett paprikát. Ami azon kívül, hogy öl, még humánus is, kimúlás előtt az ember legalább zabál egy jót. Ha hungárikum, akkor legyen kövér, mint a lúd.

Csakhogy van itt más is. A hungarikumba kevert brazilikum nem annyira mérgező, mint sokkal inkább fene olcsó, úgy tudni mindössze 300 ft/kg. Ez pedig már extra profit, legalább is Marx-Engels szerint, és nekik lehet hinni, mert elképzeléseik kipróbálásába alig 20 millió ember döglött bele. Mindegy az extra profit az extra profit, és most hadd mutassak fityiszt a magyar közgazdászoknak, akik mintegy huszonöt éve egyenesen elbűvölőnek tartják a piacgazdaságot, mert a szabad verseny az isten. A a paprika ügy fényesen bizonyítja, amit mellesleg mindig is sejtettünk, hogy a piacgazdaság sántít. Ugyanis a kilónkénti majd 1000 forintos extra haszonból az importáló cég egyetlen petákot se adott át se a fogyasztónak, se a kiskereskedőnek. A kis huncut az egészet megtartotta önmagának.

Persze volt, aki jelesen vizsgázott, például az országos tiszti főorvos, mert példás szigorral, még példásabb gyorsasággal parancsolt le mindent a polcokról, aminek volt valami köze a paprikához. Némi szépséghiba azért csúszott ebbe a príma primisszimó tettbe (itt van ni, ezek is milyen szép új magyar szavak, felérnek egy generalisszimusszal), az ugyanis, hogy széltében-hosszában minimum két hónapja rebesgették az országban, hogy gáz van a paprikával. A lakosság csak azért nem vásárolta fel a készleteket, mert tudta, hogy mérgező.

Ez persze korántse volt az utolsó eset. A legújabb az a szívgyógyszer, amitől rákot lehet kapni. Aki szedi, az elmélázgathat, mit kap előbb rákot vagy infarktust. És ez még mindig a piacgazdaság. Még jó, hogy a piacgazdaság nem hungárikum. Viszont nekem úgy tűnik, főleg hogy nyugati hírportálokat olvasok, hogy a legfrissebb hungárikum a korrupció. Persze az mindenütt van, de nálunk a korrumpálók nem csak nyíltan tevékenykednek, de még fel is vágnak vele. Mindenki annyit ér, amennyit lopni képes. És ez most már hungárikum.

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

(2595) Omega-3

Tibor bá’ valóság keresése

 

Ha történetesen elhatározod, hogy mától kezdve egészségesen akarsz élni, mert kíváncsi vagy hogyan nyírja ki magát az emberiség, és nem kívánsz előbb meghalni, mint a maradék 7-8 milliárd. Esetleg más, kevésbé fennkölt céljaid vannak 😀 . Akkor felteszem, hogy rászánsz egy estét és kóborolsz egy kicsit az Interneten. Biztosítalak róla, hogy ezerszámra fogsz találni honlapokat, ahol némi tudományoskodás közben felsorakoztatják termékeiket és arra csábítanak, hogy „bele a kosárba”. Persze, Krisztus koporsóját se őrizték ingyen, pedig akkor még nem is voltak gazdasági válságok, legrosszabb esetben az embert elvitték rabszolgának, viszont nem kellett a pályaudvaron aludni. Szóval az rendben van, hogy nem ingyen adják a jó tanácsokat, de a kérdés, hogy jók-e ezek a tanácsok? Elárulom neked, hogy NEM.

Két vagy három éve nagy divat lett az omega-3. Nem ok nélkül, mert ez az a zsírsav (amikből máskülönben sok tucatnyi van) amelyek az ember életének a fenntartásához feltétlenül szükséges (minimálisan napi 2 gramm), de az emberi szervezet nem tudja szintetizálni, azaz kénytelenek vagyunk az táplálékkal venni magunkhoz. A többi zsírsav nem nagyon érdekes. Illetve vannak a transzzsírsavak (van ilyen cikkem a honlapomon, keresd meg), amik nagyon veszélyesek (és a természetben nem is léteznek, hanem például a Mc Donadsék csinálják őket), vannak a telített zsírsavak, amik néhány éve még veszélyesek voltak, de mára kiderült, hogy ez fake news. Aztán az egyszeresen telítetlenek, amikkel nem lenne semmi baj, ha nem ezekből lenne a transz zsírsav és végül a többszörösen telítetlenek, amik sokáig áldásosak voltak. Az omega-3 tehát nagyon áldásos.

Most már csak az a kérdés, hogyan lehet hozzájutni. Például apró golyók formájában, 30-as, 60-as kiszerelésben, és persze méregdrágán. Annyit még elárulnak, hogy tengeri halakban lehet őket megtalálni és hát az eszkimóknak ezért nincs szívinfarktusuk. Pakolj tehát össze, emigrálj észak Kanadába és máris elkerülted az infarktust. Illetve vedd meg az omega-3 táplálék kiegészítőt, legfeljebb rámegy a gatyád és Norbika vehet magának még egy 30 milliós terepjárót. De azt senki nem árulja el, hogy 500 forint környékén vehetsz magadnak 200 köbcenti lenmagolajat, aminek 54 %-a omega-3, és ezt hozzákeverheted egy liter háztartási étolajhoz és már meg is oldottad a problémát.

Ja, még egy érdekes dolog. Állandóan azt olvasom, hogy az olívaolaj milyen fantasztikusan egészséges egyszeresen-többszörösen szűz állapotban. Már miért ne lenne egészséges azért a csekélyke 1500-2000 forintért? Akkor most halljál csodát! Az olívaolajban omega-3 egyáltalán nincs. Viszont a forgalmazók hatalmasat kaszálnak rajta. Csak azért írtam, hogy tudjál róla. Közben kiderült, hogy több fajta omega-3 létezik, és csak az jó, ami a halakban van.

Most azonban történt egy kis átigazolás. Egy újabb tudós csoport kiderítette, hogy az omega-3 egyáltalán nem véd meg senkit, semmitől. Ezt azonban néhányan cáfolják. Nekünk meg fogalmunk sincs, hogy vegyük, vagy ne vegyük az Ω-3 zsírsavat tartalmazó kapszulákat.

____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________    

 

(2594) Egy kis szájbarágás (amire még szükséged lehet)

Tibor bá’ online

Az élő emberi szervezetnek energiára van szükség az élete fenntartásához. Az energiához táplálék útján jut, ami lehet zsiradék, fehérje és szénhidrát. A szervezet a táplálékokat elégeti, vagyis például a szénhidrátok esetében CO2 és H2O keletkezik. Az egyiket kileheled, a másikat kivizeled. Ezek elégetésekor azonban felszabadul minimum 100 kalória/óra is. Ha nehéz fizikai munkát végzel, akkor ennek többszöröse. Ettől a hőtől meg kell szabadulni. Normál körülmények között ez nem gond, mert a közeg, amiben élünk (levegő) jóval a test normál hőfoka (36°C) alatt van. A hőátadás konvekcióval történik, aminek feltétele a két közeg közötti hőmérséklet különbség, de ez (gondolom) magától érthető.

A példa kedvéért az óránkét pont 100 kalória leadásához pontos körülmény kell, ami ritkán áll elő. Ha többet adunk le, akkor fázunk, ha kevesebbet, akkor melegünk van. Amennyiben fázunk, felveszünk egy pulóvert, vagyis leszigeteljük a testünket, hogy csökkenjen a konvekció. Ha melegünk van, akkor levesszük a pulóvert, ha nem elég, akkor izzadni kezdünk. Miért? Mert a víz (izzadság) elpárolgása hőelvonással jár. Azonban párolgás csak akkor jön létre, ha a környező levegő képes felvenni párát. Ez pedig attól függ, hogy a környező levegőnek mennyi a relatív légnedvessége (azért relatív, mert a levegő páramegtartó képessége függ a hőmérséklettől). Különben 100 kalóriát kb. 2 dl víz elpárolgása von el. Ez azt jelenti, hogy 36 °C levegőben a fekvő ember akkor marad életben, ha naponta 24 x 0,2 = 4,8 liter izzadságot el tud párologtatni. Aminek két feltétele van: 1) Meg kell innia kb. 6 liter folyadékot (kb. 4,8 liter az izzadáshoz, 1,2 liter élettani szükséglet). 2) A környező levegő hajlandó a pára felvételére, vagyis a relatív légnedvesség jóval 100 % alatt van.

Ha a szervezet nem képes elveszíteni óránként kb. 100 kalóriát, akkor a belső hőmérséklet emelkedni kezd. Ehhez tudni kell, hogy az emberi agy 42 °C-nál felbomlik (agylágyulás), ami egy irreverzibilis folyamat. Utána hiába hűtik le normál értékre (36°C) az emberi testet, az illető már agy halott.

Néhányan azt a hibát követik el, hogy nem vesznek figyelembe egy fontos tényt. Egy-egy földrajzi területnek nem kell évi 365 napon át az élettel össze nem egyeztethető légköri viszonyoknak fennállni. Elég, akár csak egy napon belül néhány óra. Ha nincs hova menekülni, ha nincs valami megoldás, a halálhoz ez untig elég. Ha az emberi szervezet nem képes az általa termelt hőtől megszabadulni, az élet megszűnik.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2593) Némi ismétlés termogeddon ügyben

Tibor bá’ online

2018. február 26.-án írtam egy posztot Termogeddon címen. Volt néhány tucat hozzászólás (ahol Szása arcátlanságban első helyen végzett), amelyek zömét az ösztönös tagadás jellemezte. Februárban még nem tudhattuk, milyen lesz a nyár (É. félteke). Mielőtt tovább megyek a posztot érdemes azoknak elolvasni, akik nincsenek tisztában a hőtannal. (mindenki más nyugodtan átugorhatja).

Az emberi test 36 °C hőmérsékleten működik. Ez az optimum, ezért a szervezet iparkodik fenntartani. Az emberi anyagcsere következtében óránként mintegy 100 kalória hőt termel. Ha tehát a test 100 kalória hőt ad le óránként, akkor marad a 36 °C testhőmérséklet. Ha a magunkhoz vett ételek és a távozó széklet és vizelet hőmérsékleteit nem vesszük figyelembe, akkor azt mondhatjuk, hogy hőt a leheletünkkel adunk át (hiszen 36 °C-nál hidegebb levegőt szívunk be, de 36 °C levegőt fújunk ki), és a bőrfelületen adunk át. Egyfelől a bőrön lévő verejték párolog(hat), másfelől a levegővel való érintkezés vezet el hőt. Ha fázunk, akkor felveszünk egy pulóvert, ami hőszigetelő, tehát kevesebb hőt ad át a bőrfelület. Ha erről nem gondoskodunk, akkor vacogni kezd a fogunk, didergünk. Ez extra munkát jelent, ami izomműködést igényel, ez pedig cukorégetést jelent, vagyis extra hőt termelünk. Ha ez nem elég, akkor szép lassan csökkenni kezd testünk hőmérséklete, ami egy idő után kihűléses halált okoz. Ha  viszont melegünk van, akkor levetünk valamit magunkról, ha ez nem elég, akkor izzadni kezdünk. Ez pedig a termogeddon szempontjából fontos tétel. Ugyanis fizikai tény, hogy a párolgás hőelvonással jár. Ráadásul a víz elpárolgásánál a hőelvonás jelentős. Mert, amíg 1 liter víz melegítéséhez 0 °C – ról forráspontig, tehát 100 °C – ig 100 kalóriára van szükség, az 1 liter víz elpárologtatásához 530 kalória kell. Ebből azt szűrhetjük le, hogy izzadással igen komoly hűtőhatás érhető el. Természetesen, azzal a feltétellel, hogy az izzadság el is párolog.

Most át kell térnünk egy másik területre, a légnedvességre. Tapasztalati tény az, hogy egy bizonyos hőfokon a levegő páramegtartó képessége adott. Példának okáért. 20 °C-on 1 m3 levegő maximum 17,3 g vizet képes megtartani. Ha ennél több van benne, akkor az kicsapódik. Éppen ezért a levegő nedvessége relatív, amit százalékban adnak meg. A relatív páratartalom (vagy légnedvesség) azt jelenti, hogy egy adott hőfokhoz tartozó maximális párának (ez a telítettség állapota) hány százaléka az aktuális páratartalom, amit abszolút páratartalomnak nevezünk. Az alábbi táblázatban megtalálhattok néhány hőfokhoz tartozó maximális páratartalmat.

 

Léghőmérséklet (Celsius fok)

-30

-25

-20

-15

-10

-5

0

5

10

15

20

25

30

35

40

Víztartalom (g/m3)

0,4

0,7

1,1

1,6

2,4

3,4

4,8

6,8

9,4

12,8

17,3

23,1

30,4

39,6

51,2

Szemezgessünk ebből egy példát! Tegyük fel, hogy most a külső hőmérséklet 20 °C, és a levegőben 10 g/m3 vízpára van. Ebben az esetben a levegő relatív páratartalma 10:17,3 = 58 %, ami normálisnak mondható. Ha naplemente után a levegő hőmérséklete hajnalra 10 °C – ra esik, ahol a telítettség 9,4 g/m3, akkor 0,6 g/m3 vízpárának ki kell csapódni, és ki is csapódik. Ezt nevezzük harmatnak.

Most térjünk át a párolgásra. A vízben a vízmolekulák ide-oda mozognak. Ez a mozgás a víz hőmérsékletével arányos mértékben növekszik vagy csökken. A víz felületén lévő molekulák egy-egy koccanás után kirepülhetnek a folyadékhalmazból. Ezt nevezzük párolgásnak. Minél melegebb a víz, annál jobban párolog. Azonban a párolgást befolyásolja egy másik tényező is, nevezetesen a víz felett lévő levegő relatív páratartalma. Ha  a relatív páratartalom alacsony, akkor bőven van hely újabb vízmolekulák számára, tehát az elpárolgás mennyiség  viszonylag nagy. Ha viszont a relatív páratartalom magas, akkor az elpárolgás lassú. Telített levegő esetében a párolgás leáll, hiszen további vízmolekula számára nincs hely a levegőben.

Most pedig a légmozgás hatásait kell még vizsgálnunk. Fentebb már írtam, hogy az emberi test hőt ad át a bőrén keresztül. Ez a hőátadás fokozódik akkor, amikor a bőrünk felületén légmozgás tapasztalható, például szélben, vagy ventilátor előtt. Ez az oka annak, hogy szélben a levegőt hidegebbnek érezzük, mert több hőt ad át a bőrünk, és ez az oka annak, hogy amikor melegünk van (és kissé nedves a bőrfelületünk) a ventilátor kellemes hűvösséget kölcsönöz testünknek. És akkor most térjünk a tárgyra.

A globális felmelegedés következtében eljön az az idő, amikor a trópusokon , sőt, egy idő után még azon túl is, mondjuk az északi és a déli szélesség 30 °-ig, később pedig a teljes Földön az ember nem lesz képes életben maradni. Ezt nevezzük „Termogeddonnak”.  Az előbbiekből világosan következik, hogy a relatív páratartalom növekedésével az izzadás egyre kevésbé hűt, hiszen a légnedvesség a párolgás ellen hat. Vagyis magas légnedvesség esetén alacsonyabb hőmérsékletet vagyunk csak képesek elviselni. Jelenleg a Földön nincs olyan hely, ahol az ember ne lenne képes élni a hőmérséklet miatt, amit annak köszönhetünk, hogy amikor a magas páratartalommal bíró levegő felmelegszik, akkor felszáll a magasabb rétegekbe, vihar keletkezik, ami lehűléssel jár. Ez a természet csodálatos termosztátja. Van azonban egy apró bibi. Az a hőmérséklet, ahol a levegő felemelkedése elindul – stabilitási küszöbérték – attól függ, hogy a környezet levegője milyen meleg és mennyire nedves. Modellszámítások azt mutatják, hogyha a teljes trópusi vidék melegebb lesz, ez a küszöbérték emelkedni fog.

A Hawaii Egyetem két professzora: Nathaniel Johnson és Shang-Ping Xie műhold adatokat és esőméréseket néztek át az elmúlt 30 évről, és azt állapították meg, hogy jelenleg 0,3 °C – al magasabb hőmérsékletre van szükség, mint 30 évvel ezelőtt ahhoz, hogy esőt eredményező felszálló légáramlat keletkezzen. (Nature Geoscience, DOI: 10.1038/ngeo1008). Ez azt jelenti, hogy a stabilitási küszöbérték 3 tized Celsius fokkal már megemelkedett. A folyamat súlyos következményeire Steven Sherwood (University of NSW – Ausztrália) mutatott rá. (pointed out the serious implications for humans). Az előforduló hőhullámok, máris évente több tízezer ember halálát okozzák, de a hőmérséklet emelkedésével ez meredeken fog emelkedni. Bekövetkezhet az az állapot, a mikor a trópusokon olyan meleg és nedves lesz a levegő, hogy  árnyékban, egy ventilátor előtt álló meztelen ember is hőgutát fog kapni. Később pedig ez a helyzet a teljes Földre igaz lesz. És akkor szájbarágósan, hogy mindenki megértse. Ha 36 °C hőmérséklet felett a levegő páratartalma TELÍTETT, a meztelen ember egy ventilátor előtt is igen hamar hőgutát kap.

Eddig az eredeti poszt. Ami érdekes, az a fogadtatás. Lássuk! Szása szerint: Egy szó, mint száz, te egy erőszakos, makacs, meggyőzhetetlen, bekövesedett, változni már nem tudó és nem is akaró, stb. ember vagy. Ami itt megy néhány posztban, az a mese/tök felesleges riogatások tömkelege/sci-fik/kitalációk/tudománytalanságok/baromságok/hülyeségek határát súrolja, a valósághoz sok köze nincs. Mszilárd szerint: …. A hosszútávú trendek még egy bizonyos irányba tartanak. (jég csökken, hőmérséklet emelkedik, üvegház hatású gázok szintje emelkedik- az más kérdés, hogy mekkora a hatásuk).  Az általam nyilvánvalóan túlzásoknak tartott adatértelmezésre hívom fel a figyelmet a kezdetektől fogva. [meg főleg arra, hogy adatokat megmásítottak, adatokkal csaltak (mintha erre szükség lett volna)].

Szóval, azért tértem vissza a témára, mert 3-án megszólalt Sam Carara és pontosan arra hívta fel a figyelmet, amire én még februárban (lásd később) és azért, mert országosan napok óta 30-35 °C között van a csúcsérték, valamint a relatív légnedvesség 80 % körül lebeg. Márpedig a 35°C és 80% relatív légnedvesség elég közel van a halálos dózis kombinációhoz. Ha a 35°C mellett a légnedvesség felkúsznak közel a százhoz, az emberek úgy hullanának, mint a legyek.

Akkor most Carara: Paul Beckwith warns that parts of the world ‘will soon be rendered uninhabitable.”How hot can it actually get? What is in store for us? When you combine the heat domes sitting over many countries with high humidity, many areas around the planet will soon reach the deadly 35°C and 100% humidity (wet bulb temperature) or equivalent situation whereby a perfectly healthy person outside, in a well ventilated area, in the shade will die from the heat in 6 hours. Most people, like the very young, the elderly, and the rest of us won’t last anywhere as long, at even lower temperatures. I discuss the latest peer-reviewed science on how parts of high-risk regions in the North China Plains, Middle East, and South Asia will soon be rendered uninhabitable by combined heat and humidity.”

A lényeg: A Föld egy része hamarosan lakhatatlanná válik. Meddig melegedhet? Mi vár ránk? Több földrajzi helyen hamarosan beköszönt a halálos 35°C és 100% relatív légnedvesség, ahol tökéletesen egészséges ember 6 óra alatt hőgutát kap. A legtöbb embernek (gyerekek, idősek) nem kell 6 óra a halálhoz, még valamivel alacsonyabb hőmérsékleten se. Kitérek egy recenzált esszémre, ahol megnevezem az észak kínai síkságot, a Közel Keletet, ás Dél Ázsiát mely földrajzi helyek hamarosan lakhatatlanná válnak a meleg és a légnedvesség kombinációja miatt.

Ebből nekem a figyelemreméltó dolog éppen a téma. A kutatók kezdettől fogva alul értékeltek, már azok, akik nem tagadták a klímaváltozást, a Föld melegedését. Egészen újabban már nemigen akad klíma szkeptikus, mert már a fősodrú média is tobzódik a klíma tudósításban. Most az lett a módi, hogy elismerik ezt meg azt, de 2080-ra, vagy a század végére teszik  bekövetkezést. Ugyan, ki fog azért bepánikolni, mert 2080-ba ez vagy az fog történni. Miközben, ha tisztességesen akar valaki tudósítani, akkor 2080-ban már nem lesz ember a Földön. Az idei nyár igenis hatalmas valószínűséggel azt jelzi, hogy a gyorsulás elkezdődött.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

 

 

(2592) Hétvégi jókedv

Nevessünk, mintha mi se történne körülöttünk!

 

Két barátnő

~ Képzeld, rájöttem, hogy megcsal a férjem.
~ A kurva anyját!
~ De kitoltam vele. A zsebében talált kondomot kiszúrtam, és visszatettem a helyére.
~ A kurva anyádat!

_________________________________________________________________________

Egy kislány kimegy a kertbe és látja, hogy a macskája fekszik a földön, a lábai az égnek meredve. Szól az apjának, aki azt mondja neki:
– Sajnos, kislányom, a cicus meghalt.
– És miért állnak a lábai felfelé?
– Hogy Jézus könnyebben megfoghassa, ha magával viszi a Mennyországba.
Másnap este, mikor az apa jön haza, a kislány elé szalad, és azt mondja:
– Azt hiszem, anyu is meghalt!
Az apja megdöbbenve kérdezi:
– Ezt miből gondolod?
– Amikor reggel elmentél, jött a postás, bezárkózott anyuval, és amikor benéztem a kulcslyukon, láttam, hogy anyu lábai felfelé állnak és azt kiáltozza: „Jézusom, jövök, jövök!

___________________________________________________________________________

A gyóntatófülkében egy öregember ezt mondja a papnak: – 92 éves vagyok. Csodás feleségem van, aki 70 éves. Gyerekeim, unokáim, dédunokáim vannak. Tegnap három stoppos tinédzserlányt vittem az autómmal, megálltunk egy motelnél, és mind a hárommal közösültem.
– És megbántad ezt a bűnt, fiam?
– Miféle bűnt?
– Hát milyen katolikus vagy te?
– Nem vagyok én katolikus.
– Akkor miért mondod ezt el nekem?
– Mindenkinek elmondom.

__________________________________________________________________________

Férfi a nőhöz:

– Én vagyok az első férfi, akivel lefeküdtél?
– Hát, ezen még nem gondolkoztam, de most, hogy mondod… tényleg,ismerősnek tűnsz…

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

(2591) Víz és a víz tisztítása

Tibor bá’ blogja

Víztisztítás (fordítás)

 

Az emberi test átlagosa 42 liter vizet tartalmaz, és ebből, ha csak 2,7 liter elvész dehidrálásról beszélünk, ami szédüléshez és eszméletvesztéshez vezet. Nyilvánvalóan patológiai eset áll fenn. Ma már mindenki tisztában van azzal, hogy a Föld vízkészlete véges. Harmincegy országban vízhiány van, és több mint egy milliárd embernek nem jut megfelelő vízellátás. Azzal is tisztában lehetünk, hogy 2025-re a Föld lakosságának kétharmada nem fog elég vízhez jutni. Az emberiség ahelyett, hogy megbecsülné a tiszta vizet, szennyezi azt, elképesztő sebességgel meríti ki a forrásokat. Előbb vagy utóbb neked is szembe kell nézni a vízhiánnyal. A megoldás?

Ivóvíz tárolása

Vészhelyzetre a legjobb megoldás az ivóvíztárolás. Van, aki 25 literes tartályokban tárol vizet. Ha nincs is erre lehetőséged, a különböző edényeket fel tudod tölteni vízzel. Arra viszont emlékezned kell, hogy a nem teljesen tiszta tartályban tárolt víz, fogyasztás helyett csak tisztálkodásra használható. Ha addig vársz, amíg beüt a geddon, valószínűleg nem lesz könnyű dolgod vizet találni. Egyszerűen azért, mert sok ezer ember hirtelen mind vizet akar majd vásárolni. A polcokról elsőnek a víz fog eltűnni.

Hol tároljunk vizet?

Vizet ne tárolj hőnek, fénynek kitéve. A legjobb egy sötét, hűvös helyiség, például pince. Észben kell tartanod, hogy valamelyik tartály eresztheti a vizet, ezért ne tárold olyan helyen, ahol a kiszivárgott víz bajt okozhat, például parketta.

Amikor a víz nem alkalmas ivásra

A Vízművek mindent megtesz, hogy a hálózati víz minősége emberi fogyasztásra alkalmas legyen. Rendkívüli estben ez nem feltétlenül valósul meg. Megszűnhet a vízszolgáltatás, vagy a víz túl szennyes lehet fogyasztásra. Éppen ezért a tartalékolt ivóvíz, túlélési esélyed legfontosabb záloga. Tartalék víz elfogyasztása után szükséges lehet kellő mennyiségű, biztonságos víz előállítására. Ne feledkezz meg arról, hogy a tífusz, dizentéria, fertőző hepatitisz veszélye fenyeget, ha szennyes vizet fogyasztasz. Ne kockáztass. Rendkívüli helyzetben ne feltételezd, hogy a víz tiszta – ivásra és főzésre használt vizet tisztítani kell. Három fajta vízben található patogén van: protozoa, baktérium és vírus.

Protozoák

Állat testen kívül, rovarokban vagy cisztában található. Egyszerű, vízi protozoák az amőbák, giárdiák, és a kripto-sporídium. A protozoák mérete 1 és 100 mikron között változik, ahol az átlag 16 μm. Ezektől könnyen meg lehet szabadulni egyszerű forralással. Viszonylag nagy méretük miatt a kereskedelemben kapható szűrőkkel is eltávolíthatók. Némelyik viszonylag ellenáll klórral és jóddal szemben. Becslések szerint a felszíni vizek 90
százalékában található protozoa.

Baktériumok

Olyan egysejtű organizmus, amely levegőben és vízben is életben marad. A baktériumok átlagos mérete 0,2 és 1,5 μm közé esik, de van olyan nagy is, ami 10 μm. baktériumoktól könnyen meg lehet szabadulni forralással, vegyi kezeléssel (klór, jód), vagy megfelelő szűrővel. Szerencsére nem minden baktérium fertőző. A leggyakoribb fertőzők: dizentéria, tífusz, kolera, campílobaktérium, E-coli, és szalmonella.

Vírusok

A legismertebb, vízben található vírus a hepatitisz, sárgaláz, polio, rotavirus, és norwalk. A vírusok sokkal kisebbek, mint a baktériumok. Méretül 0,004 és 0,1 μm közé esik. Forralással és vegyi kezeléssel könnyen meg lehet tőlük szabadulni. Viszont apró méretük miatt minden szűrön átmennek. Az a vírus azonban kiszűrhető, amelyik valami nagyobb anyaghoz kapcsolódik. A fenti vírusok fertőzése után a megbetegedés lappangó ideje néhány óra és néhány hét között változhat, ami függ a patogéntől és a patogén koncentrációtól. A megbetegedés szimptómái: összeroppanás, láz, görcsök, hasmenés, kiszáradás és hányinger. Ha a betegséggel nem veszik fel a harcot, az végül halálhoz vezethet. Ha elhagyott területen vagy, vagy orvosi ellátásban nem részesülhetsz, akkor tartsanak melegen, fogyassz sok biztonságos folyadékot és pihenj. A hasmenés megszüntethető széntablettákkal, vészhelyzetben faszén is megteszi. Szükség esetén lázcsillapító alkalmazható. Amint lehet, orvoshoz kell fordulni.

Víztisztítás – Mihez kell tiszta víz?

1) Ívásra
2) Italok készítéséhez
3) Főzéshez
4) Fogmosáshoz
5) Kéz és arcmosáshoz
6) Mosogatáshoz

Amennyiben a rendelkezésedre álló víz túlzottan zavaros, tedd egy nagyobb edényben és ne zavard meg 12 órán át, hogy a lebegő részecskék leülepedhessenek. Ezt követve óvatosan merd le a víz tetejét úgy, hogy közben a többi részt ne zavard fel. Függetlenül attól, hogy milyen víztisztítást választasz az első lépés mindig a következő. Szűrd át a vizet egy kávészűrőn, vagy tiszta fehérnemű vásznon, de papír zsebkendő is megteszi. Ezzel a viszonylag nagyobb lebegő részeket sikerül visszatartani. A kávészűrőt újra és újra fel lehet használni, hacsak a víz nem túl agyagos. Az előszűrés után a víztisztításra a következő módszerek közül választhatsz.

Forralás
Forralással megölöd a protozoákat, a baktériumokat és a vírusokat. Azonban káros, feloldott vegyi anyagokat, radioaktív részecskéket nem. Az összes vízben lévő patogén semlegesítésére a forralás a legjobb módszer. A kereskedelemben kapható, legdrágább víztisztító berendezésről se lehet ezt elmondani. Nézzük tehát ezt a módszert.

Minden patogén megsemmisül 85 °C hő hatására, de van, amelyik már alacsonyabb hőmérsékleten is megsemmisül. Mire a víz eléri a forráspontot, még magas hegy tetején is, az összes vízben lévő patogén megsemmisült. Tehát a tisztítandó víz érje el a forráspontot és tartsd forrásban 1 percen keresztül. Nagyon magas hegy tetején, ahol alacsony a légnyomás és a víz 100 °C alatt forr, 2 percig. Ennél tovább forralni teljesen felesleges, csak annyit érünk el vele, hogy a víz egy része elpárolog, és az íze kedvezőtlenebb lesz. Egy patogén nem lehet még elhaltabb.

Hogyan javíthatunk a felforralt víz ízén?
1) Kevergesd a vizet, hogy oxigént vegyen fel a levegőből.
2) Vagy ismételten öntsd át a vizet az egyik tiszta edényből a másikba.
3) Vagy tegyél egy kevéske konyhasót a vízbe.
4) Vagy tegyél 50 mg C –vitamint kb. 1 liter vízbe.

Klór tisztítás 5-6 %-os nátrium-hipoklórit [NaOCl – a jó öreg magyar hipo ] Alkalmazásával. Ezzel sikerül megölni a baktériumokat és a vírusokat, de nem a protozoákat. Nem közömbösíti a káros vegyi anyagokat és esetleges radioaktív részecskéket. Ha a víz viszonylag tiszta, akkor literenként adj hozzá 2 cseppet. Zavaros víz esetében adj 4 cseppet. A víz nem lehet túl hideg (a kémiai reakció miatt), minimum 18 °C-nak kell lenni. Ha szükséges, tedd ki a vizet a napfényre, hogy megemelkedjen a hőmérséklete. A hőmérséklet csökkenésével a klór hatékonysága rohamosan csökken. A becsepegtetés után engedj egy órát, hogy a klór megtegye a hatását. Ezt követve a víz szabadon iható.

Ha viszont egy óra után a víznek nincs klór szaga, akkor ismételjük meg az eljárást. A vizet akkor lehet biztonságosan meginni, ha enyhe klór szaga van. Ha a második csepegtetés után se marad klór szaga, akkor a vizet ki kell önteni, ívásra alkalmatlan, mert túl sok mikroba van benne. Ne alkalmazz túl sok klórt, mert ártalmas az egészségre.

68 %-os kalcium-hipoklorit granulátum Ez egy drasztikus vegyi kezelést tesz lehetővé. Ezt alkalmazzák az úszómedencék fertőtlenítésére. Megöli a baktériumokat és a vírusokat, de
nem semmisíti meg a protozoákat, valamint nem semlegesíti a káros vegyi anyagokat és a radioaktív részecskéket. A víz nem lehet túl hideg, minimum 18 °C hőfokúnak kell lennie. Ha szükséges tedd a vizet a napfényre, hogy felmelegedjen. A vízkezelés hatékonysága a hőfok csökkenésével rohamosan romlik. Tegyél kb. 300 mg (amit fel tudsz csípni a hüvelyk és mutatóujjaddal) 68 %-os kalcium-hipokrolitot 4 liter vízhez, és várj egy órát. Ha egy óra után a víznek nincs klór szaga, akkor ismételjük meg az eljárást. Ha ezt követve a víznek enyhe klór szaga van, akkor biztonsággal iható. Ne alkalmazz túl sok klórt, mert ártalmas az egészségre. A nátrium-hipoklorit eltarthatósága sokkal rövidebb ideig tart, mint a 68 %-os kalciumhipoklorit granulátumé. Ezért vészhelyzetre ez utóbbit tanácsos tartalékolni.

2%-os jódtinktúra
Az eljárás és mennyiségek pontosan megegyeznek a nátrium-hipokloridnál alkalmazottakkal. A jódtinktúrán általában fel van tüntetve a lejárati idő. Ezt követve a jódnak jelentősen csökken a hatékonysága, ezért nem ajánlott a hosszú távú tárolása.

Figyelem! Jódozott vizet terhes és szoptató nők, valamint pajzsmirigy komplikációban szenvedő betegek nem ihatnak. Hosszú ideig jódozott vizet ivóknál májkárosodás léphet fel. Az előző módszerek mind jobbak, mint a jóddal történő tisztítás.

A kereskedelemben kapható víztisztító tabletták A kereskedelemben kapható víztisztító tabletták hatóanyaga általában klór vagy jód. Mindkét anyagnak viszonylag rövid az eltarthatósága, ami után hatékonyságából elkezd veszíteni. Ha van a birtokodba ilyen tabletta, és már lejárt a szavatossági ideje, akkor tanácsos őket kicserélni. Ügyelj arra, hogy még nem tisztított vízzel kanál, evőeszköz vagy edény ne kerüljön kapcsolatba.

Vízszűrök
A legjobb vízminőség javításához a kereskedelemben kapható víztisztító berendezések. Hátrányuk, hogy meglehetősen drágák. Ezért javasoljuk, hogy készítsd el saját víztisztítódat.

Cserépedényes biológiai szűrő
Ezzel a szűrővel nagyon szennyezett vízből igen tiszta vizet lehet előállítani. A vízszűrő szerkezete egyszerű, megépítése olcsó, könnyen beszerezhető anyag kell hozzá. A felépítése agyag edénnyel történik.

Megépítés
Nagyméretű (kb. 90 cm magas) agyagedényt kell beszerezni, aminek oldalán ki kell alakítani egy lyukat a cső részére egy csavarhúzó, és kalapács vagy megfelelő nehezebb kő segítségével. A lyukat az edény aljától kb. 50 centire kell kialakítani. Kell még egy 75-80 centi hosszú hajlékony cső, aminek 2,5 cm az átmérője, amit be kell helyezni a lyukba úgy, hogy a vége az edény aljáig érjen. Behelyezés után a cső körüli rést cementes homok keverékével be kell tapasztani. Ezen kívül kell még egy edény a megszűrt víz tárolására. Amennyiben ez egy csappal ellátott tartály, akkor elég magasan kell elhelyezni ahhoz, hogy a csap alá lehessen helyezni egy kancsót. Krumpli méretű megmosott kövekből ki kell alakítani egy réteget a cserépedény alján. A kövek közötti rés lehetővé teszi, hogy a víz könnyen bejusson a csőbe. Kisebb mosott köveket rá kell helyezni a nagyobb kövekre, hogy a köztük lévő résbe kerüljenek. A következőben mosott, bab méretű köveket kell az egész tetején szétteríteni. Ezek a kő rétegek nem haladhatják meg a 10 centit, mert különben nem lenne elég hely a homoknak. Végül mosott homokot kell az egészre ráhelyezni, aminek a felső szintjének 12-13 centire kell lenni a cső-becsatlakoztató lyuktól.

Egy szennyes vizet tároló cserépedény aljába fúrjunk egy lyukat 8-10 centire a szélétől egy százas szög segítségével. Ezt a kisebb edényt rá kell helyezni a nagyobbra. A vízszűrő berendezés működése a rajzon jól látható. A vízszűrés beindulása után fontos, hogy a homokot ne bolygassuk meg. A homok felületére hasznos baktériumok telepednek, amelyeknek fontos szerepe van a szűrésben. Amennyiben a felhasznált kövek és a homok alaposan meg lettek mosva, a szűrt víz minősége folyamatosan javulni fog. Amikor a szűrési sebesség erősen lecsökken, esetleg leáll, a homokból ki kell mosni a piszkot egy vödörben, majd a homokot vissza kell helyezni a helyére. Közben ügyelni kell arra, hogy a homok visszahelyezése után annak felszíne 12 centivel legyen alacsonyabban, mint a kivezető cső furata. Mire az eldugulás bekövetkezik, ami kb. 3 hét, ajánlatos készíteni egy másik szűrőt is, mert a jó baktériumok elszaporodásához körülbelül három hétre van szükség. Sikeres működtetéshez ügyelni kell a következőkre: A homok alatt a köveket egyenletesen kell elhelyezni, hogy ne legyen megszökési útja a víznek, egyenletesen hatoljon át a homok rétegen, érintkezve a hasznos baktériumokkal. A homok réteg magasságának kb. 30 cm-nek kell lenni, ami elégséges a hasznos baktériumok részére. A szűrő edény belső átmérője legyen 25…35 cm (ez teszi lehetővé, hogy az első 30 perc alatt kb. 15 liter vizet eresszen át.A cső kimenetének 12-13 centire kell lenni a homokréteg tetejétől. A hasznos baktériumok akvatikusok, vagyis víz alatt kell őket tartani. A beáramló víz nem zavarhatja meg a homokréteget. A 12-13 centi biztosítja, hogy a vízszint a homok fölött legyen 2,5 cm ráhagyással az esetleges pontatlan szűrőépítés figyelembevételére. 2-3 centit felvehet a párolgás, és 6 cm vízmagasság puffer zónát alkotva, hogy a beáramló szennyvíz ne zavarja fel a homokot. A felső edényen kialakított lyuk nem lehet több mint 3 mm dia. A két cserépedény között kell lenni egy kis résnek, hogy oxigén juthasson be a rendszerbe. Ez egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy a becsurgó vizet ellenőrizni lehessen.

Utolsó ötlet: Printeld ki ezt a posztot. Előfordulhat, hogy nagy szükséged lesz rá.

(2590) Alomszék

Tibor bá’ online

 

Az elektromos áramnál is kritikusabb a víz. Könnyen előfordulhat, hogy csak annyi vízzel gazdálkodhatunk, amennyi ivásra, főzésre kell. Tisztálkodásra már nehezebb lesz a kellő mennyiségű víz biztosítása. A vécé öblítésre már végképp nem marad. Ráadásul volumenét tekintve a vízzel öblített vécé egyenesen zabálja a vizet. És, ha ez nem elég, akkor ott van még a ürülék elhelyezési gondja, ami bizony számottevő. Megoldás az alomszék.

Mi az alomszék? Higiénikus vécé, vízöblítés nélkül. Az alomszék felmérhetetlen előnye, hogy vízöblítés nélkül, tökéletesen szagmentesen tudja kezelni és tárolni az emberi ürüléket. A folyamat lényege, hogy egy könnyen üríthető tartályba került emberi székletre cellulóz anyagot kell helyezni, tömegét tekintve kábé a széklet fele értékben. Mi lehet ez a cellulóz anyag? Legideálisabb fűrészpor, gyaluforgács, szalma vagy fű, lehullott lomb, de lehet papundekli, nem fényezett papír is. A cellulóz kevés hozzáadott víz mellet reakcióba lép az ürülékkel és szagtalan komposztanyag keletkezik. Az alábbi három képen egy alomszék elrendezést lehet látni. [Dr. Országh József munkája nyomán]

A megtelt tartályt ki lehet üríteni közvetlenül a kertbe, vagy tárolni lehet a kompasztolóban kerti hulladékkal összekeverve, amit később a növények trágyázására lehet felhasználni.

A mai napon (aug. 10.) kaptam egy E-malit, telis-teli információval. A teljes levelet közlöm, hogy senki ne maradjon ki a tudnivalókból. Tehát:

Tisztelettel kérem, hogy a lapon jelölje meg a valódi forrást, EAUTARCIE.org
ahonnan a képek származnak, (lehet hogy a youtube-on találta, de ott is innen származnak)
valamint kérem, tüntesse fel a szerzőt. Prof. Dr Ország József nevét. (ez megtörtént, látom, bár csak részleteiben)

Valamint legyen oly kedves a pontatlanságokat korrigálni.
Értem hogy ez jó szófordulat egy ilyen cikkben, nyilván.
„Mi az alomszék? Higiénikus vécé, ” De az így nem igaz- WC – water closet
Ha már ezzel a névvel szeretné meghatározni hogy wc, akkor anwater closet – víznélküli illemhely
Rettentő fontos a helyes fogalmazás, mert az alomszék esetében a commentjeit is látva
amit a látogatói írnak rettentő sok tárgyi tévedés van az emberek fejében.

„A cellulóz kevés hozzáadott víz mellet reakcióba lép az ürülékkel és szagtalan komposztanyag keletkezik. ”
A víz nem szükséges mindig, csak akkor kell pótolni, ha nem elegendő a vizelet a nedvesen tartáshoz.
A cellulóz alapvetően a vizelettel lép reakcióba, nem a vízzel. (az ureáz a dolog kulcsa)

„növények trágyázására ”
a növények alá a keletkező  humuszt juttatjuk ki, nem a trágyát. Nagyon nagy különbség.

„A megtelt tartályt ki lehet üríteni közvetlenül a kertbe,”
Valóban, de csak cellulóz ágyra, és takarni kell cellulózzal a szagterhelés miatt – ami a kiöntéskor azért keletkezik, valamint
el kell egyengetni – felszíni komposztálás

Ezektől függetlenül örömmel látom, hogy használják mások is. Sőt írnak is róla.
A kommentek jó része elkeserítő, sok munkám lesz még mire a helyes tudás bekerül a fejekbe.
ezért nagyon fontos a pontos információ.

Bármikor kereshet ezen az elérhetőségen, ha a rendszer elemivel, vagy egészével kapcsolatban kérdése van.
tanítsuk együtt helyesen az embereket.
eautarcie.org
Igyekszem válaszolni mindenkinek ahogy időm/energiám engedi.

Remélem levelemmel nem bántottam meg, nem ez volt a szándékom.

Üdvözlettel, és tisztelettel:
Szijártó Csilla
Az ürülék és a – JO-Vízönellátó nagykövete.
Az Ország féle Vízönellátó hivatalos tanácsadója és oktatója.

És akkor néhány keresetlen szó Szijártó Csilla nagykövet úrhölgynek.  Elsőnek azt kellene tisztázni, hogy országféle vagy országhféle? Hogy nem külön kell írni, az rendben van, magamtól is tudom, de kell-e a név végére a „h” betű vagy sem. Mindenki kényes arra, hogyan írják a nevét, ezért kellene tisztázni.

A következő témán a vécé, és nem a wc. A vécé egy magyar szó, annak a helyiségnek a neve, ahol vécézni szoktunk. Akár a szó, akár a helyiség használata közben senkinek nem jut eszébe a VÍZ. Az eredeti WC valóban az angol „water closet” rövidítése és valóban azt jelenti, hogy „vizes szobácska” (szabad fordításban), de az „anwater” csinált szó egy kicsit szerencsétlen.  A szó eleji „an” valószínűleg „un” akar lenni, ami fosztó képző, azt jelenti, hogy -talan -telen. Azonban nem az egyetlen angol fosztóképző. Ilyen például a „-less” is. Na már most, angol nyelv nagyon kényes arra, hogy mit mivel párosítunk. Esetünkben „waterless” lenne a helyes alkalmazás. VÍZTELEN.   

Az utolsó témám a kifogásolt „trágyázás” szó. A szót elsősorban a földműveléssel, termesztéssel kapcsolatban használjuk. Azt a műveletet nevezzük trágyázásnak, amikor tápanyagot juttatunk a termőföldre. Trágyázáskor nem feltétlenül ürüléket (állati vagy emberi) juttatunk ki a földekre, lehet az ilyen vagy olyan eredetű komposzt is, és amikor a szuperfoszfátot szétszórjuk, az is trágyázás.

Az én szándékom se a megbántás, hanem arra való ügyelet, hogy a honlapomon megjelent posztok ne szórjanak dezinformációt szanaszét.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

(2589) Mécses készítés vészhelyzetben

 

Mécses készítés

Elhúzódó vészhelyzetben elektromos áram természetesen nem lesz, de a felkészülés részét képező gyertyákból is kifogyhatsz. Na akkor mi van? Akkor valahogy készíteni kell mécseseket! Lássuk, hogyan!

1) Ha van otthon egy lyukas 2 filléres, vedd elő. Nekem van, mert én gyűjtöm a régi érméket. Ha nincs, akkor fogj egy 5 forintost és fúrj a közepébe egy 3 mm átmérőjű lyukat. Ha nincs lehetőséged, hogy lyukat fúrj, akkor  egy (lehetőleg alumínium) fém darabba szöggel üss ki egy lyukat. Itt most marad a 2 filléres:

2) vegyél elő egy parafa dugót.

3) A dugóból vágjál le 3 darab kb. 3-4 mm vastag szeletet.

4) A dugó szeleteket egy éles késsel oldalt, a szelet középén metszed be kb. a szelet közepéig. (az ábrán csak az egy harmadáig van)

5) Kábé 120 fokos szögekben a három dugó szeletet told rá a kilyukasztott érmére.

6) Fűzz át a lyukon egy vastagabb kenderzsinórt, vagy ha nincs akkor 4-5 szál vékonyabbat összefogva. Ha egyáltalán nincs spárga, akkor sokrétű cérnát.

7) Fogj egy befőttes üveget, önts bele kb. fél deci étolajat, majd töltsd fel vízzel. Ennek nincs különösebb jelentősége, de így nem kell olyan sok olaj, mert az üveg miatt a láng nem mehet nagyon le. Ezért állandóan fel kell tölteni olajjal. Tehát tök mindegy, hogy alul víz van. Tedd a kis tutajt az olaj tetejére.

És várja 1-2 percet, hogy a kanóc felszívja az olajt (a fenti ábrán jól látható, hogy a kanóc félig szívta fel az olajt). Majd gyújtsd meg a kanócot. Kaptál egy igen jó hatásfokú mécsest. Ez természetesen megcsinálható gázolajjal is (Benzinnel nem!!!), sőt bármilyen állati zsiradékkal is. Az állati zsír természetesen meg kell olvasztani, és aztán ráönteni a vízre. A mécses lángja a zsiradékot folyékonyan tartja maga alatt.

Az ötletet saját emlékeimből vettem elő. Budapest ostroma alatt (1944) a több mint 3 hét alatt ilyenekkel világítottunk.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________