2018-06-22 nap bejegyzései

(2555) Az optimális haldoklás

Tibor bá’ online

 

Dr. Ken Murry a Dél Kaliforniai egyetem tanára írt egy posztot egy online magazin részére, arra számítva, hogy lesz majd egy-két hozzászólás. Helyette özönlöttek a kommentek. Mi volt Dr. Murry témája? „Az élet, halál és az orvosok.” És pontosan mi volt a siker oka? Azt állította, hogy az orvosok egészen másképp rendezik saját végórájukat, mint amit a pácienseinek ajánlanak. Egyszerű szavakkal, az orvosok maguknak nyugodt kellemet választanak agresszív beavatkozás vagy kezelés helyett. Vagyis, az orvosok a pácienseik részére az utolsó óráikban rutinszerűen olyan eljárást javasolnak, amit ő maguk nem vennének igénybe. Az utolsó kérdés, mit tudnak az orvosok, amit mi nem tudunk? Dr. Murry szerint az orvosok ismerik a modern gyógyítás lehetőségeinek a határait, és tudják, hogy az élet meghosszabbítására való törekvés gyakran hosszan tartó szenvedést jelent.

A hozzászólás özönben volt minden. Többen jelezték, hogy szeretett hozzátartozójukat végórájában toxikus drogokkal „támadták” meg, vagy minden hasznosítható ok nélkül felesleges fájdalmakat okoztak nekik. De voltak egészségügy dolgozók is, akik aláhúzták Dr. Murry állításait, aki úgy nyilatkozott, hogy a történetek nagy része szívfájdalom okozó volt.

Szép-szép, de ezeket a történeteket adatokkal kellett volna alátámasztani. Dr. Murry hozzájutott egy John Hopkins felméréshez, ami 750 orvosról szólt, akik 1948 és 1964 között dolgoztak. Ezen orvosok nagy része már nincs az élők sorában. Kérdés miben és hogyan haltak meg. Kiderült, hogy amikor egy orvosnak szembe kell nézni saját betegségének a diagnosztizálásával egészen más eljárást választanak, mint amit maguk ajánlanának betegeiknek. Arra a kérdésre – amit orvosoknak tettek fel – hogy mit választanának, ha visszafordíthatatlan agykárosodásukból kifolyólag nem ismernének fel embereket és nem volnának képesek beszélni. 90 százalékuk nem kért a géptüdőre kötésből, és vese dialízisből. 80 százalékuk visszautasította a mesterséges táplálást is. Vagyis minél jobban ismeri valaki a beavatkozásokat, annál kevésbé kér belőle. És talán azt is meg lehet említeni, hogy a páciensek és hozzátartozóik irreális elvárásokat fogalmaznak meg maguknak, ami nagyon gyakran visszafelé sül el.

Egy idős nő, nevezzük Nellinek, betegségének végső szakaszában aláírta, hogy nem kér életmeghosszabbító beavatkozást. Néhány héttel később légzési nehézségei voltak. A kezelőorvosa azt mondta a férjnek, hogy felesége szenved, nem akarja-e hogy rákössék egy respirátorra? A férj úgy gondolta az orvos jobban tudja, és beleegyezett. Ezt hét kemény nap követett, ami alatt a férj gyötrődött. Végül Nelli meghalt, az özvegynek elviselhetetlen lelkiismeret furdalása támadt, amiért feleségének a kívánsága ellenére mesterséges lélegeztetést hagyott jóvá számára. Úgy érezte, hogy élete utolsó hetében cserbenhagyta feleségét, aki annyira bízott benne.

Az emberek zöme otthon akar meghalni, miközben szerettei körülötte vannak. Valóságban az emberek 70 százaléka kórházban hal meg hosszas küzdelmek után terminális rák, szív elégtelenség, gyógyíthatatlan betegségekben, és legtöbbször úgy, hogy senki sincs ágyuk mellett.

A végső kérdés így hangzik: Hogy kívánsz meghalni, tegyünk meg mindent az életed meghosszabbítása érdekében, vagy erőteljesen nyomjuk el a szimptómákat és tartsunk relatív kényelmes helyzetben? Erre a kérdésre az orvosok a második opciót választják, mert a kezelésekkel kapcsolatban látták, amit láttak.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________