2018-06-20 nap bejegyzései

(2553) Ha gyilkolásra kerül sor, a nők kreatívabbak

Tibor bá’ online

 

~ab060Dr. (Frau) Sigrun Roßmanith könyve néhány éve látott napvilágot, és azonnal bestseller lett. A könyv lényege néhány mondatban összefoglalható, íme:

Mindössze minden tizedik gyilkos nő, és míg a férfiak nem nagyon válogatnak, addig a nők majdnem mindig rokont, közeli ismerőst ölnek meg – ha már muszáj. 😀

Míg a férfiak főleg lőfegyvert alkalmaznak, a nők inkább használják a kezük ügyébe kerülő kést, és igen találékonyak.

A szerző említést tesz egy indiai feleségről, aki a férjét érzékien megcsókolta, miközben átnyomott a szájába egy ciánkapszulát, amit a férj természetesen lenyelt. A kreativitás oka a testi erejük alárendeltsége. Trükkel kompenzálják a fizikai erejük hiányát.

A nők gyilkolási motivációja rendszerint a véget nem érő abuzus, amit a férjeiktől szenvednek el. Sok éves szenvedés után a férjet álmában agyonverik egy palacsintasütővel. Levágják nemi szervüket, ami elvérzéssel jár. Lassú mérgezésnek teszik ki. Szóval van választék.

Ez persze nem hangzik túl normálisnak, de Dr. Roßmanith állítja, hogy senki se immunis az esztelen cselekedettel szemben, és ebbe beleérti önmagát is. (önmagamat illetően én még gondolkodom rajta. 😀 ) Azzal viszont egyet kell érteni, hogy mindenkinél van egy küszöbérték, amit nem ajánlatos átlépni. A szerző szerint ez a „lélek sötét oldala”. Nevezhetnénk-e a nők sötét oldalának? Tehetnénk fel a kérdést a hölgynek, aki a igazságügyi bonc szakértés mellett, deklaráltan feminista.

Hogy tisztázzuk a kérdést, a férfi olyan, amilyen, amit megszoktunk. A nőknek viszont el kell titkolniuk ezt a „sötét oldalt” mert az nem nőies. Csak nem kígyót melenget minden férfi, feleség formájában? Doktornő kérem, erre tetszik célozni? Válasz helyett íme egy nyilatkozata: „Amikor egy leány eléri a pubertás korát, több megpróbáltatást nem néz el, megragadja az anyja nyakát, megszorítja és addig nem engedi el, amíg az anyja arca el nem kékül, teste le nem csúszik a padlóra. Ez egy klasszikus felállás, ahol a viszony az áldozat és az elkövető között visszájára fordul.”

És mi van azzal a nővel, aki két kisgyerekét kidobta a negyedik emeletről, mert az apának ítélte őket a bíróság? Ez a nő gyermekeit inkább holtan akarta látni, mint az apjuk kezei között. Ilyesmit persze férfiak is tesznek, csak sokkal ritkábban. Az még a tisztességesebb fajta, aki a kidobott gyerekek után ugrik.

Különben a legtöbb gyilkos állítja, hogy nem ő gyilkolt, az valaki más volt őbenne, és ebben nők-férfiak azonos számban vannak jelen.

Nekem meg az jutott az eszembe, hogy ilyen könyvet férfi nem írhat meg, mert a feministák megköveznék. Kérdés, mi fog történni Sigrun Roßmanith-tel?

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________