2018-06-08 nap bejegyzései

(2550) A hitről

Tibor bá’ online

 

Nehéz eldönteni, hogy a hívők miért törik magukat, hogy a nem hívőket megtérítsék, hogy bizonygassák hitük szilárdnak vélt alapjainak valóságosságát. Mert nem igazán biztosak a dolgukban, vagy puszta jóakaratból. Ugyanis az Interneten én még nem találkoztam ateisták buzgó tevékenységével, de igen gyakran futok össze tudományos bizonygatásokkal, hogy például: „Az idegtudós az anyag evolúciójának a csúcsát, az agyat vizsgálja. Azt a szervünket, amelyen keresztül a lelkünk megnyilvánul az anyagi világ számára. És olyan funkciók produkálásra is képes, amire semmi más biológiai, fizikai-kémiai anyag nem.” állítja ezt prof. Freund Tamás a téma szakértője.

A Professzort interjúvoló hittérítő  a A világhírű magyar agykutató döbbenetes vallomása Istenről című interjúban. Természetesen a magyar agykutató akadémikus kísérletet se tesz, hogy ezt a súlyos állítását valamivel is bizonyítsa: „a lelkünk megnyilvánul az anyagi világ számára”. Tényleg megnyilvánult? Hol? Miben? Hiszen éppen ez a legnagyobb probléma, hogy a lélek létezését mind ez ideig nem sikerült bizonyítani. Mert ez a puszta spekuláció nem válik valósággá csak azért, mert egy agykutató száját hagyta el: „Az evolúciónak akármennyire komplex terméke az agy, nem gondolom, hogy képes kitermelni egy olyan nem anyagi entitást – nevezzük elmének, éntudatnak, szabad akaratnak, léleknek, de leginkább ezek együttesének – amely irányítóként hat vissza az őt létrehozó idegsejtek hálózatára. Inkább azt tudom elképzelni, hogy, mint az anyag evolúciójának csúcsa, az emberi agy vált alkalmassá, hogy rajta keresztül a teremtő eredetű lélek meg tudjon nyilvánulni az anyagi világ és ami fontosabb, a többi lélek számára.” Ez még akkor se lesz hihető, ha a professzor megtoldja a tudomány mai állásával: „Érdemes belegondolni, hogy az ősrobbanás utáni első másodpercben, ha az öt fizikai állandó nem úgy van beállítva, ahogy, hanem mondjuk a gravitációs állandó néhány százezreléknyivel nagyobb, akkor az univerzum visszazuhan önmagába. Ha az atommagok belső kölcsönhatási állandója néhány milliomod részével kisebb vagy nagyobb, csak hidrogén- vagy csak héliumatomok keletkeznek, és sohasem jön létre a szénatomra épülő szerves élet. Az ateisták hiedelme szerint ez magától alakult így ki. Én inkább abban hiszek, hogy volt egy teremtő lélek, akinek valamiért eszébe jutott, hogy anyagi világra volna szükség. Ahogy a Biblia írja, kezdetben volt az Ige. A teremtő szándék. A fizikai állandókat úgy állította be, hogy hozzánk hasonló lények jöjjenek létre. A kémiai, majd biológiai evolúciós szabályai, úgy mint a természetes szelekció, nem mások, mint a teremtés eszközei.” Ez tényszerűen igaz, de hogy kerül ide a Biblia? A hallatlan precíz fizikai törvényekre épülő világmindenség létrejöttéhez mi köze a Bibliai istennek? Semmi. A hívők okoskodása Paley óta semmit se változott. [William Paley (1743 –1805) „ha a tengerparton találsz egy órát, feltételezed, hogy azt valaki megalkotta, és nem magától lett, ugyanígy a világot is valakinek meg kellett alkotni.”] Freund Tamás szerint: „Az univerzum az embertől lefelé és fölfelé is olyan összetett, hogy a véletlenben kételkedni kezd az ember. Ahhoz ugyanis, hogy a véletlen bekövetkezhessen, akkora szerencse kellene, mintha egy majmot a számítógéphez ültetnénk, és az a billentyűket véletlenszerűen ütögetve megírja a Rómeó és Júliát.” Eltekintve attól, hogy a billentyűket csapkodó majmok példáját nem ő találta ki, a spekuláció tökéletesen megfeledkezik egy nagyon valószínű aspektusról. Mi van akkor, ha az anyagba be van programozva az „intelligens anyagi halmaz (mondjuk az ember) létrehozásának kényszere”? Az első aminosavak létrejöttét nem a valószínűség számítás adja meg, mert az atomok affinitása szelektált egy bizonyos cél érdekében. Erre vall az a kvantummechanikai tény, hogy a foton másképp viselkedik, ha ember figyeli, és megint másképp, ha nem figyeli. Hogy ez miért van így, azon el lehet gondolkodni, de egy biztos, nem a bibliai isten műve (ami nem zárja ki egy szuprém lény létezését). De van egy másik ötletem is. Csapkod a majom, kijön a Rómeó és Júlia? Hogy ennek az esélye gyakorlatilag nulla? Gyakorlatilag! De ha a Lét végtelen, és nem tudom elképzelni, hogy más lenne, még akkor se, ha magát a végtelent se tudom elképzelni, akkor a végtelen időben egyszer bármi bekövetkezik.

És akkor megérkeztünk ahhoz a soha ki nem deríthető kérdéshez, hogy a mi világmindenségünk hogyan jött létre? Magától vagy teremtve lett? Mind a kettőre léteznek logikus elképzelések, de a bizonyítási igény soha ki nem elégíthetősége mellett. Egy biztos, ha a mérleg a teremtő felé hajlik, annak a teremtőnek az égvilágon semmi köze ahhoz, ami a Biblia lapjain megjelenik. Kedves hívő embertársaim, ne tessenek a kettőt összemosni.

Utolsó gondolat: Kedves látogatók, tudom, hogy sokkal fontosabb és vészjóslóbb dolgok vannak mosta  világban, de azért a halál még odébb van, addig lehet ilyesmivel is foglalkozni.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________