2018-06-02 nap bejegyzései

(2544) Angolszász humor

Tibor bá’ online

 

Vasárnap szokatlanul meleg nap, különben sincs az embernek mindig kedve fennkölt vitába bonyolódni. Szenteljük tehát a napot az angolszász humornak, ami persze jó néhány esetben párhuzamos a magyar humorral. És hogy teljes legyen a gyönyör, közlöm alatta az angol eredetit is.

I.

Amikor  13 voltam abban reménykedtem, hogy egy szép napon lesz egy nagy-csöcsű barátnőm. – 16 éves koromra lett egy nagy-csöcsű barátnőm, de érzéketlen volt. Szerettem volna egy olyan csajt, aki teli van élettel. – Az egyetemen egy szenvedélyes csajjal jártam, aki önmaga egy dráma volt,, állandóan bőgött és öngyilkossággal fenyegetődzött. Ezért úgy döntöttem, hogy egy pszichésen stabil nőre van szükségem. – 25 éves koromra lett egy stabil nőm, de szörnyen unalmas volt. Elképesztő mértékben volt kiszámítható, és soha semmi nem hozta ki a sodrából. Az életem annyira unalmassá vált, hogy eldöntöttem, nekem olyan csaj kell, aki hoz az életemben egy kis izgalmat. 28 éves koromra találtam egy ilyen nőt, de nem tudtam vele lépést tartani. Egyik dologból a másikba csapott, sose tudott semmit se befejezni. Őrült ötletei támadtak, és gyakrabban éreztem magam mellette szarul, mint jól. Az első időben szórakoztató volt, és majd kicsattant a tettvágytól, de nem volt kitartó. Ezért úgy döntöttem, hogy olyan nőre van szükségem, akinek megfelelő ambíciói vannak. – Mire 30 lettem szert tettem egy okos, és ambiciózus lányra, aki két lábbal járt a földön, tehát elvettem feleségül, de olyan ambiciózus volt, hogy hamarosan elvált tőlem, és elvitte magával az összes vagyonom. – Most már idősebb és tapasztaltabb vagyok, tehát keresek magamnak egy nagy-csöcsű csajt.

—-
(1)  When I was 13, I hoped that one day I would have a girlfriend with big  tits. (2) When I was 16, I got a girlfriend with big tits, but there  was no passion, so I decided I needed a passionate girl with zest for  life. (3) In college I dated a passionate girl, but she was too  emotional. Everything was an emergency; she was a drama queen, cried all the  time and threatened suicide. So I decided I needed a girl with  stability. (4) When I was 25, I found a very stable girl but she was  boring. She was totally predictable and never got excited about anything. Life  became so dull that I decided I needed a girl with some excitement. (5)  When I was 28, I found an exciting girl, but I couldn’t keep up with her. She  rushed from one thing to another, never settling on anything. She did mad  impetuous things and made me miserable as often as happy. She was great fun  initially and very energetic, but directionless. So I decided to find a girl  with some real ambition. (6) When I turned 30, I found a smart  ambitious girl with her feet planted firmly on the ground, so I married her.  She was so ambitious that she divorced me and took everything I  owned. – I am older and wiser now, and I am looking for a girl with big tits.

___________________________________________________________________________

II.

Washingtonhoz közel az autósztrádán egy pasinak meg kellett állni, mert előtte a kocsik összetorlódtak. Senki nem tudott egy lépést előre menni. Egyszer csak egy férfi kopogott az ablakán. Az autós lehajtotta az ablakot, és megkérdezte, mi történt? – Terroristák megszállták a Kongresszusi Központot, az összes szenátort túszul ejtették, és csak akkor engedik őket szabadon, ha 100 millió dollár váltságdíjat fizetnek nekik. Ha nem kapják meg a 100 milliót, akkor az összes szenátort leöntik benzinnel és felgyújtják őket. Ezért most gépkocsiról gépkocsira megyünk és gyűjtjük az adományokat. – Átlagosan mennyivel járulnak hozzá az autózók? – Kábé egy gallonnal.

—-

A driver was stuck in a traffic jam on the highway outside Washington, DC. Nothing was moving. Suddenly, a man knocks on the window. The driver rolls down the window and asks, „What’s going on?” „Terrorists have kidnapped the entire US Congress, and they’re asking for a $100 million dollar ransom. Otherwise, they are going to douse them all in gasoline and set them on fire. We are going from car to car, collecting donations.” „How much is everyone giving, on an average?” the driver asks. The man replies, „Roughly a gallon.”

___________________________________________________________________________

III.

Péntek késő délután egy őszülő kopasz férfi tért be egy ékszerüzletben egy nála jóval fiatalabb bombázóval, és azt mondta az eladónak, hogy szeretne venni egy szép gyémántgyűrűt a barátnőjének. Az ékszerész elővett egy 5000 dolláros gyűrűt. meglátva a felkínált gyűrűt a vén faszi azt mondta, hogy ennél sokkal különlegesebb gyűrűt szeretne. Erre az ékszerész egy külön szekrényből elővett egy káprázatos darabot, ami mindössze 40.000 dollárba került. Ekkor a bombázó szemei csillogni kezdtek és a testén keresztül ment egy apró remegés. Látva ezt a vén faszi így szólt, ezt megveszem. Erre az ékszerész megkérdezte, hogy akar fizetni? – Csekkel, de tudom, hogy le kívánja ellenőrizni, hogy van-e rá fedezet. Kitöltök tehát egy csekket, ön felhívja hétfőn délelőtt a bankot, mi pedig délután bejövünk a gyűrűért. – Hétfőn reggel az ékszerész mérgesen telefonált a férfinek, – nincs fedezet a csekkre. – Tudom – válaszolta a vén faszi, de hadd mondjam el önnek, hogy ISTENI HÉTVÉGÉM VOLT.

—-

A balding, white haired man from Pittsford, NY, walked into a jewelry store this past Friday evening with a beautiful much younger gal at his side. He told the jeweler he was looking for a special ring for his girlfriend. The jeweler looked through his stock and brought out a $5,000 ring. The man said, ‘No, I’d like to see something a little more special.’ At that statement, the jeweler went to his special stock and brought another ring over. ‘Here’s a stunning ring at only $40,000 the jeweler said. The lady’s eyes sparkled and her whole body trembled with excitement. The old man seeing this said, ‘We’ll take it.’ The jeweler asked how payment would be made and the man stated, ‘By check. I know you need to make sure my check is good, so I’ll write it now and you can call the bank Monday to verify the funds and I’ll pick the ring up Monday afternoon.’
On Monday morning, the jeweler angrily phoned the old man and said, ‘There’s no money in that account.’
‘I know,’ said the old man, ‘But let me tell you about MY GREAT WEEKEND!’

___________________________________________________________________________

IV.

Csatabárd megint kiásva a feleséggel (ciklus)

Tegnap este a feleségem szexis házimozit akart csinálni. Mondtam neki, hogy akkor tartsunk meghallgatást az ő szerepére.

A sógornőm ráült a szemüvegemre és az persze eltört. De ez az én hibám volt, mert előbb le kellett volna vennem.

Tegnap este két órán át jégtelenítettem a „jégszekrényt”, amit a feleségem előjátéknak nevez.

Hosszú időn át tartó kölcsönös depresszió miatt a feleségem és én tegnap elhatároztuk, hogy együtt követünk el öngyilkosságot. De érdekes módon, miután a feleségem megölte maggát én kezdtem magam egészen jól érezni. Elhatároztam, hogy én leállok, küszködök tovább.

Reggel 8-kor felébredtem és éreztem, hogy valami nem stimmel. Lementem a konyhába, ahol megtaláltam az elnyúló, nem lélegző feleségem, arccal a padló felé. Elkapott a pánik, fogalmam se volt mit kell tennem, de akkor eszembe jutott, hogy a McDonald’s-nál ½ 12.ig adnak reggelit.

Egyik este a feleségem megkérdezte tőlem hány nővel aludtam életemben? – Csak veled, az összes többi nem hagyott elaludni.

A feleségem összepakolta a holmimat és kirúgott azzal együtt, de még utánam kiabált. – Te rohadt szemét, legyen lassú és kínos halálod! – Erre fel megkérdeztem, akkor most azt akarod, hogy menjek vissza?

A hálószobában felszereltem egy villogó lámpát, ettől olyan hatást nyerünk, mintha a feleségem szex alatt mozogna.

—-

The  wife’s back on the warpath again.
Last night she said she wanted to make a sex movie, and all I did was suggest we should hold auditions for her part.

My  sister-in-law sat on my glasses and broke them. It was my own fault. I should have taken them off.
I spent a  couple of hours defrosting the fridge last night, or „foreplay” as she likes to call it.
After both suffering from depression for awhile, the wife and I were going to commit suicide yesterday. But strangely enough, once she killed herself, I started to feel a lot better. So I thought, screw it, I’ll soldier on!
I woke up  this morning at 8 and just felt that something was wrong. I got downstairs and found the wife face down on the kitchen floor, not breathing! I panicked. I didn’t know what to do. Then I remembered McDonald’s serves breakfast until 11:30.
The other night, my wife asked me how many women I’d slept with. I told her, „Only you. All the others kept me awake all night!”
My wife  packed my bags and said „GET OUT!!!”. As I walked out the front door, she  screamed, „I wish you a slow and painful death, you bastard!” „Oh,” I replied,  „so now you want me to stay!”
I’ve just installed strobe lights in the bedroom. It makes the wife look like she’s moving during sex.

___________________________________________________________________________

V.

Rendszergazda: Elnézés, de a jelszó lejárt, egy újat kell megadni.

Felhasználó: Valaki kitalálta a jelszavamat és behatolt a számítógépembe?

R: Nem, de a jelszó lejárt, kötelező egy újat megadni.

F: Akkor minek kell új, ha a régi működik?

R: A régi jelszó automatikusan lejár 30 nap után, egy újat kell megadni.

F: Nem adhatom meg a régit újból?

R: Nem, újat kell választani.

F: Nem akarok egy újat, mert eggyel több, amire emlékeznem kell.

R: Sajnálom, újat kell megadni.

F: OK. rozsa.

R: Sajnálom, de több betűnek kell lenni a jelszóban.

F: szép rozsak

R: Nem jó, legalább egy számjegynek is kell benne lenni.

F: 5 szep rozsa.

R: Sajnálom, de nem elég hosszú.

F: na jó – 5 kibaszott szeprozsa.

R: Sajnálom, de térköz nem lehetséges

F: Rendben – 5kibaszottszéprozsa

R: Sajnálom, de nagybetűnek is kell lenni.

F: OK : 5KIBASZOTTszeprozsa.

R: Sajnos csak egy nagybetű lehetséges.

F: Jó – 5 Kibaszottszeprozsa.

R: Ez még mindig nem elég hosszú

F: Na akkor ez – 5Kibaszottszeprozsatfeldugokaseggedbehaazonnalnemlephetekbe

R: Sajnálom ezt már másnak kiadtuk.

—-

Website: Sorry that password has expired – you must register a new one.

User: Did anyone discover that password and hack my computer?

Website: No, but your password has expired – you must get a new one.

User: Why then do I need a new one as that one seems to be working pretty good?

Website: Well, you must get a new one as they automatically expire every 30 days.

User: Can I use the old one and just re-register it?

Website: No, you must get a new one.

User: I don’t want a new one as that is one more thing for me to remember.

Website: Sorry, you must get a new one.

User: OK, roses

Website: Sorry you must use more letters.

User: OK, pretty roses

Website: No good, you must use at least one number.

User: OK, 5 pretty roses

Website: Sorry, you cannot use blank spaces.

User: OK, 5prettyroses

Website: Sorry, you must use additional letters.

User: OK, 1fuckingprettyrose

Website: Sorry, you must use at least one capital letter.

User: OK, 5FUCKINGprettyroses

Website: Sorry, you cannot use more than one capital letter in a row.

User: OK, 5Fuckingprettyroses

Website: Sorry, you cannot use that password as you must use additional letters.

User: OK,  5FUCKINGprettyroseshovedupyourassifyoudon’tgivemeaccessrightfuckingnow

Website: Sorry, you cannot use that password as it is already being used .

___________________________________________________________________________

És hogy én is szórakozhassam egyet, megnyitottam a szavazási lehetőséget, kinek melyik vicc tetszett a legjobban.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2543) Divat diktatúra

Tibor bá’ online

 

Nézd meg jól ezt a képet és mond meg, eltöltenél-e a hölggyel egy éjszakát? Gondolom nem, mert én egészen biztos, hogy nem. Hideg, mint az őszi hajnal, bágyadt, mint egy lestrapált mosónő (az ünneplő ruhájában) és „mi a francot akarsz tőlem” arckifejezés az agyon monoklizott piszkos szürke szemekből.

~ab087

Vedd alaposan szemügyre ezt a top modellt! Semmi mell, leheletvékony kar, vézna testtartás, kifacsart fej. Egészében beteges megjelenés.  Az arc rideg, távolba bámuló, közömbös, érdektelen, szinte nem is emberi, inkább csak űrbéli. Ki találta ezt ki? És ez nem egy felesleges kérdés, mert asszonyaink, leányaink ezeket a modelleket falják, ez számukra az irányt adó etalon. Egy nő ne legyen kedves, még véletlenül se mosolyogjon, legyen réveteg, mint akit nem érdekel ez a világ. Legyetek aszexuálisak, hiszen úgyis túlszaporodott  az emberiség. A barátságos, bátorító arcjáték szigorúan tilos. – – – Felmerül a kérdés, miért?  Nem tudom rá a választ, legfeljebb sejthetem. Olyan ez, mint a hipermarketek polcai, amire megtanulod, hogy  mi  hol van, az egészet átrendezik. Állítólag, így többet vásárolnak a betévedt vevők, mert össze-vissza keresgélnek. Vagy mint a „menő” szerető, aki iparkodik kiismerhetetlen lenni, mert így sose unnak rá. Szóval a divat mögött egy hatalmas iparág van, rengeteg pénzzel, mert mi is a divat? A divat egy adott kultúra, vagy kor irányzata, amely leggyakrabban az öltözködést, szokásokat és a társas érintkezés szabályait befolyásolja. Mit is befolyásol pontosan? Az élet külső formáit, a társas érintkezést, a viseletet, az öltözködés módját, a szokások összességét. Szerintem a divat semmi más, mint ránk erőszakolt ragályos betegség, amire az idősek már megszerezték az immunitást. Nézzétek végig ezt az epidémiát.


_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________