Tibor bá’ online

Nagy bajban lennék, ha meg kellene határoznom, mi is pontosan az öntudat, de szerencsére ezt mindenki tudja. Az ember öntudata az, amivel semmi más élőlény nem rendelkezik. Ez az oka annak, hogy sokan hisznek a lélekben, abban, hogy mi egyszerű, halandó porhüvelynél több kell hogy legyünk. Ez persze csak hit és nem tény. De akkor mi a tény? Nem tudni, hogy mikor „ébredtünk” öntudatra, pláne azt, hogy hogyan. Ezt ugyanis az evolúció nem tudja megnyugtatóan lerendezni. Hát akkor? Vannak elképzelések, hogy valamikor a múltban, úgy 150.000 éve itt jártak szuper fejlett lények, akik „génmódosítást” hajtottak végre néhány itt talált főemlősön. Ez adhatná a mitokondriális Évát és az Y-kromoszomális Ádámokat, akiktől valamennyien származunk. Ez persze csak spekuláció, de nem ésszerűtlen.

Akárhogyan is van, az öntudat tény, de miért lehet arra gondolni, hogy ez lenne az anyag végső formája, a maximális szerveződése? Ennek megtárgyalásához vissza kell nyúlnunk a meglehetősen misztikus kvantummechanikához, ahol igen furcsa dolgok történnek. Elsőre tekintsük ezt át!

A kvantummechanika legalább is sugall egy „más-”, „másik-”, „túl-” világot, mert mi másképp lenne lehetséges, hogy az általunk ismert 3 dimenziós világban, a nagy semmiben, a vákuumban „megszületnek” anyagi részecskék, létezgetnek (kölcsönhatásba lépnek más részecskékkel) majd ahogy jöttek, ugyanúgy eltűnnek a nagy semmiben. Vagy mi másképp lehetséges az, hogy kapcsolt részecskék (entangled) messze a fénysebességet meghaladóan értesítik egymás saját állapotukról? Nem csoda hát, ha egyesek féreglyukakat vizionálnak, amelyek egyfajta titkos, de igen rövid, áthaladásra alkalmas útvonalat jelentenek dimenziók, akár világok között is. Sőt még arra is akad bizonyíték, hogy az atomi részecskék „gondolkodnak”. Ugyanis ez lenne a legegyszerűbb magyarázat arra, hogy egy adott foton másképp viselkedik, ha valaki nézi, és megint másképp, ha nem nézi a kutya se. Vannak tehát klasszikus fizikával nem megmagyarázható jelenségek. Márpedig mi emberek két lábbal állunk a klasszikus fizika talaján, és úgy gondoljuk, hogy a világ olyan, amilyennek megismertük.

Igen, de ebben a világban vagyunk mi, akik ezt tudjuk, felismertük, átfogó képünk, vagy inkább csak sejtésünk van az egészről. Tudjuk, hogy mindent nem foghatunk fel ésszel, de pontosan tudjuk, hogy mit nem, és (jelenleg) hol vannak a megismerhetőség határai. Minőségileg ennél nem lehet több fejlődés, nem lehetséges, mennyiségileg természetesen igen. Akkor pedig elérkeztünk a minőségi fejlődés végére, és ha ez így van, akkor minden különösebb merészség nélkül kijelenthetjük, hogy a lét célja az anyag olybá szerveződése, hogy az öntudattal, kellő intelligenciával élve észlelje a végső valóságot, azt a csodálatosan logikus elrendezést, ami működőképessé tett egy egész univerzumot.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________