Tibor bá’ online
Sose vonzódtam a humán témák felé, szigorúan megmaradtam a természettudományos világban, de a földön élek, látok, hallok és nem megyek el semmi mellett úgy, hogy ne gondolkodnék el rajta. Kutyákat mindig láttam, sőt éltek mellettem, de különösképpen nem érdekeltek, mert személy szerint nekem nem volt velük semmi dolgom. Az utóbbi 20 évben azonban megváltozott a helyzet, Éva kérésére felvállaltunk egy saját kutyát, Dezsőt, majd még néhányat. Jelenleg van egy tibeti masztiff kanunk és két szukánk. Ez egy fenntartható létszám és összetétel, és egyben nagyon jó alkalom a megfigyelésre. Ennek alapján ki merem jelenteni, hogy az emberiség nincs tisztában a kutyalélekkel. Nem is lehet.
Vidéken, családi házak udvarán a kutyát láncon tartják. Városokban szobába viszik be a kutyát, és rászoktatják őket, hogy reggel este pórázon kiviszik őket az utcára szarás-pisálás végett. A „tenyésztőknél” a legrosszabb a helyzet, mert ott szűk ólakban tengetik életüket, esetleg egy kennelnek nevezett kifutóval. A legjobban még az a néhány puli jár, amelyekkel még ma is jószágot terelnek, de ezek is magányosan élő kutyák. Valamennyi kutyatartási variáció lélekölő a kutyák számára, mert a kutyának két igénye van, a szabadság és a falkához tartozás. Ja, három, mert amióta domesztikált lett, azóta kell neki egy gazdi is. Ezeknek hiányában a kutya igazi természete eltűnik, ezért ezeket senki nem ismerheti meg, még az etológus se, aki a tanszéken, vagy otthonában tart egy kutyát.
Nálunk a három kutya falkában él, és szabadon kószálhat egy viszonylag nagyméretű, kikezdhetetlen kerítéssel körbezárt területen. A szabadon kószálás azt jelenti, hogy kötetlen, azt tesz, amit akar. A fákról leszedi az érett gyümölcsöt (ameddig eléri) és megeszi, a földről felszedi a lepottyant diót, feltöri és kieszi belőle a belet. Oda szarnak, ahová akarnak, de furcsa módon a legeldugottabb helyre teszik. Bár van fedezékük, oda fekszenek be, ahová akarnak. Bár az itató vödör mindig teli van friss vízzel, onnan isznak vizet, ahol találnak, főleg esők után. Saját konfliktusaikat szabadon lerendezik, és mindig nagyon örülnek, ha közöttük vagyunk. A házba is bekéredzkedhetnek (de csak egyszerre egy), ha kedvük tartja. Abszolút harmóniában élnek egymással és velünk. Idegzetük szilárd, kikezdhetetlen. Hogy „bekattannának” az elképzelhetetlen. Olyan bizalommal vannak irántunk, ami párját ritkítja. Bármit tehetünk velük. Kivehetjük a szájukból a csontot, elvihetjük az orruk elől a 3 napos kiskutyát, kimoshatjuk a begyulladt szemüket – tudják, hogy jót akarunk.
Figyelik egymást, tanulnak egymástól. Békésen összebújnak, vagy hörögnek egymásra, ha nem kérnek a közelségből. Mást talán ez megrémítene, de ez a hörgés egy kommunikációs eszköz, egyáltalán nem azt jelenti, hogy szét akarja tépni a másikat. Ők nem tudnak beszélni, ezért más kommunikációt kell alkalmazniuk, velünk emberekkel is. A farkuk állása is sokat elárul, de van direkt megoldásuk is. Képesek arra, hogy melléd jönnek és az orrukkal finoman megböknek. Ez figyelem felkeltés. Ha nem veszed a lapot, akkor „megfogja” a kezed, igen, megfogja, de nem a fogaival, hanem az ajkaival, és maga felé húzza. Azt szeretné, ha megvakargatnád. Mindegy, hogy hol, csak vakard, mert ők egymást csak nyalni tudják, vakarást csak az embertől kaphatnak. És nyalják is egymást, de nem csak egymást. Ha valami jót teszel velük, mondjuk, kiszeded a lábából a tüskét, akkor megnyalják a kezed. Ez egy fajta köszönet. Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy mit teszel velük, és miért, és tudják, hogy olyanra is képes vagy, amire ők nem. Hihetetlen türelmesek. Ha nem érted, hogy mi szeretne, akkor kivárja, amíg rá nem jössz. Ha időben nem kapják meg a napi ételt, mert valahogy nem vettük észre az idő múlását, akkor diszkréten az egyik elvakkantja magát, ha ez nem használt, akkor finoman megkaparja az ajtót.
A lelkileg egészséges kutyák számára mi vagyunk, és ők vannak. Mindenki más, mint mi, potenciális ellenség, akit meg kell ugatni, de ezt azonnal abbahagyják, amint észlelik, hogy sikerült felkelteni a figyelmünket, és majd mi eldöntjük az idegen sorsát. Ha beengedünk valakit, az már csak félig idegen a jelenlétünkben. Már volt olyan vendég, aki sikoltozni kezdett, amikor az alfa hím felágaskodva megszagolta. Esze ágában se volt harapni, pusztán szagmintát vett, hogy elraktározza a memóriájába. Persze a látvány félelmetes, pláne, amikkor játszi könnyedséggel ugrik fel egy 2 méteres falra, de nyugi, ezek a kutyák nem össze-vissza cselekszenek, hanem szigorú és igen logikus szabályok szerint. Együtt akarnak működni velünk, ezért fáradhatatlanul figyelnek minket, hogy meg tudjanak győződni arról, mit akarunk. Ha „nem fogad szót” az csak azért van, mert nem tudja, mit akarunk. Amint rádöbben, mit várunk el tőle, azonnal teljesíti. Olyan pontosan és megbízhatóan tevékenykednek, mint egy precízen beprogramozott robot. A lényeg, hogy egy megfelelően tartott kutyában sose fogsz csalódni.
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________