2017-02-11 nap bejegyzései

(2097) Csak egy nap a világ (vagy 9 év)

Tibor bá’ online

 

Gyerekkorom nagy háborús slágere volt a „Csak egy nap a világ”. A népszerűség valószínű oka a háborús kilátástalanság lehetett. Akár a fronton, akár idehaza a halál bármikor bárkire lesújthatott. Budapesten mindennaposak voltak a „berepülések”, aminek bekövetkezését szirénázással jeleztek. A szirénák megszólalásakor mindenkinek le kellett menni az óvópincébe, azaz a lakóházak kissé átalakított pincéibe, ott, ahol éppen tartózkodott. A szirénázás három hullámban jött, a harmadik szirénázásra már senki se lehetett az utcán.

Egy alkalommal, apámmal a Nyugati pályaudvar környékén voltunk motorkerékpárral. Hirtelen megszólaltak a szirénák. Dolgunkat végezetlenül hagyva menekültünk az erősen veszélyeztetett környékről. Apám, velem a hátsó ülésen, végigszáguldott a körúton, miközben a légoltalmi parancsnokok az öklüket rázták a házak kapualjából. Szerencsére a harmadik szirénahang előtt megérkeztünk a megfelelően biztosnak hitt József körúti házhoz és lementünk a pincébe, ahová később lehallatszott néhány közeli robbanás, majd csend, és a végén feljöhettünk. Egy-két lerombolt ház mindig akadt, persze halottakkal.

Hát ige, ilyen volt a háború. Nem volt wellness, meg kényeztetés, halál na az elég sűrűn előfordult. A „Csak egy nap a világ” sláger tehát igen aktuális volt, na de miért írom én ezt le? Azért mert tegnap este eszembe jutott, amikor rámentem az Artic news honlapra, amit előző nap frissítettek.  A legújabb poszt szerint 1979 és 2000 közötti átlag hőmérséklet az Északi sarkon -30°C volt február 10-én. Ma viszont ennél 30 fokkal magasabb lesz, vagyis 0°C, azaz a víz fagyás/olvadás pontja. Légy szíves olvasd el még egyszer: Február 10-én, télen az Északi-sarkon 0°C lesz. Na jó, de mi ennek az oka? Az Atlanti-óceán északi részéről 157 km/ó sebességgel érkező szél meleg levegőt visz magával. Mindez 17 méteres hullámokkal jár (ami prímán töri a jeget). Különben is a sarkkörön túl a globális melegedés nyolcszor gyorsabb, mint máshol. A jelenség nem egyedi. Japán északi részén ebben az időben a tenger általában nulla fokú, most viszont 19 fokot mértek, amiben már fürödni lehet.

A fentiek kiértékeléséből az következik, hogy Humans could be extinct in 9 years – scientists magyarul: 9 éven belül kihalhat az emberiség, állítják a tudósok. Ez természetesen szenzáció hajhászásnak tűnhet, de „During the Palaeocene–Eocene Thermal Maximum (PETM), which occurred 55 million years ago, global temperatures rose as rapidly as by 5°C in ~13 years, according to a study by Wright et al.” Vagyis Wright és munkatársai szerint a Paleocén-Eocén Termikus Maximum alkalmából, ami 55 millió évvel ezelőtt következett be, a globális hőmérséklet emelkedés gyorsaságára jellemző, hogy 13 év alatt 5 °C emelkedést jelentett. Vagyis ez a hat fokos emelkedés 2026-ig nem tűnik lehetetlennek, ha valóban ezzel nézünk farkasszemet.

Ami nekem feltűnt az a 9 év. Miért nem tíz? Az emberek általában kerek számokat használnak a becsléseknél. Igen, de McPherson 2016-ban említett 10 évet. Ha kiáll kalkuláció mellett, akkor 2017-ben 9 évet kell mondania. De ez mást is jelent. Annyira biztosak a számításaikban, hogy megengedhetik maguknak ezt a kényes pontosságot. De miért?

Tény az, hogy a klímakutatóknak csak kicsiny hányada köti az ebet a karóhoz. A nagy többségnek esze ágában sincs ragaszkodni 2026-hoz. Akkor pedig azt lehetne mondani, hogy ha ez a 9 év egy kisebbségi vélemény, akkor nyilvánvalóan nagyobb esély van arra, hogy nem következik be. Csakhogy közbelép az emberi természet. Jól ismert tény, hogy az Ember nem szeret szembenézni kellemetlenségekkel. És ha nem néz vele szembe, akkor a legegyszerűbb, ha nem fogadja el. Úgy hogy én amondó vagyok, ne a nukleáris háborúra készüljünk fel, hanem az elviselhetetlen hőségre és annak közvetlen következményeire.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________