2017-02-05 nap bejegyzései

(2091) Olimpia

Tibor bá’ onlibe

 

Az 1936-os olimpia után a háború miatt 12 évet kellett várni a következőre, amit 1948-ban tartottak Londonban.  Ez már 3 és fél évre volt a háború végétől, ami elég időt adott arra, hogy a nemzet magára találjon. A londoni olimpián ez a kicsiny, mindössze 10 milliós magyar nemzet igen sikeresen szerepelt. A nemzetek rangsorában a negyedikek lettünk, de csak egyetlen ezüstéremmel csúsztunk a franciák mögé. Összesen 10 arany, 5 ezüst, és 13 bronz érmünk lett.

Mint 15 éves kamasz éltem-haltam az olimpiáért, amire rásegített az, hogy a kormány is mindent megtett a promóció érdekében. Azon a nyáron az én üzemi gyakorlatom egybeesett az olimpiával. A család a sváb-hegyen nyaralt, ahonnan én minden reggel a fogaskerekűvel mentem le Pestre. Amikor olyan versenyszám futott, amiben magyarok is részt vettek, a rádió közvetítést, aki tehette kihangosította. A Sváb-hegyi fogas megálló pénztár ablakába ki volt téve egy hangszóró, amit már 150 méterről lehetett hallani. Beérkezve a műhelybe egymásnak esve vitattuk meg az eseményeket. Még pletykák is repkedtek, ami szerint például Gyarmati Olga a távolugrás olimpiai bajnoka (már nem éppen tinédzser), esténként lelkesen látogatta a férfi atléták szálláshelyét, amit ha nem tesz, még több érmünk lehetett volna. Persze erre az égvilágon semmi bizonyíték nem volt. Minden valószínűség szerint csak kitaláció azok részéről, akik a 10 arannyal nem voltak megelégedve. Minden esetre a nemzet még soha nem égett akkora lázban olimpia miatt, mint akkor. A műhely gyakorlatom 8-tól 13-ig tartott, így kettőre már otthon voltam, amikor a szüleimmel beszéltük át az eredményeket és a várható eseményeket. Mindegy, a nemzet abszolút egységben volt, ami mára már a múlté. Ma már az olimpia nem egysége kovácsolja a nemzetet, hanem megosztja.

Olvasom, hogy már 70 ezren aláírták az olimpiai népszavazást, Sólyom László, aki annak idején jó nagyot tolt Orbán szekerén, amit már rég megbánt, nem helyesli a budapesti rendezést. Ezzel szemben Kálmán Olga, aki messze nem objektív műsorvezető, él-hal a budapesti rendezésért. Legfőbb ideje tehát, hogy áttárgyaljuk a dolgot.

A magam részéről annak idején drukkoltam, hogy legyen már egyszer Budapesten is olimpia. Az „annak idején” akkor volt, amikor az olimpia még sport volt, amatőr sport, azaz majdnem amatőr, de most ebbe ne menjünk bele. Közbe azonban volt néhány szuper olimpia, amelyek mind iszonyatos pénzekbe kerültek, mindegyik rátett egy lapáttal a megelőzőre, mindegyik sokkal többe került, mint az előzetes számítások, és valamennyi veszteséges volt.

A budapesti olimpia becslések szerint kb. 2000 milliárd forintba kerülne, amit nyugodtan beszorozhatunk kettővel, mert a becsült összeget mindig, mindenütt túllépik, ráadásul nálunk a politikai szereplők erősen érdekeltek a túllépésben, mert a költségek felét le fogják nyúlni. Ez az egyetlen dolog, amire a budapesti rendezéssel kapcsolatban mérget lehet venni.

Roppant izgalmas lehetne, ha nálunk rendeznék az olimpiát. Emlékszem milyen lázban égett a Főváros 1949-ben, amikor itt rendezték meg a szovjetek által szponzorált Világ Ifjúsági Találkozót. Ki ne élvezne egy ilyet? De milyen áron? A baloldali ellenpropaganda sajnos ül, ilyen oktatás, egészségügy és szociális nyomor mellett nem szabad ennyi pénzt szórakozásra költeni. Különösen akkor, amikor gazdasági megfontolásból két város is, a nálunk sokkal gazdagabb Hamburg és Róma visszalépett. Hogy Orbán és sleppje miért akarja, a világos. Ragyogó lehetőség hatalmas összeg ellopására. A kérdés az, hogy mi a nemzet érdeke?

Ezen tényleg el lehet gondolkozni.

_________________________________________________________

Vasárnapi szórakozás

_________________________________________________________

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________