Tibor bá’ online

Gmarko makacs okoskodása tette szükségessé, hogy újraközöljem ezt az éppen hét éves posztot. Neki pedig jót tenne, ha elolvasná az egész könyvet.

Hans-Peter Martin és Harald Schumann (két német újságíró) írtak egy könyvet 1996-ba, amit 1998-ban lefordítottak magyarra is : Támadás a demokrácia és a jólét ellen. A könyv szépséghibája 😀 hogy ez csak az alcím volt. Az igazi cím (A globalizáció csapdája). Mindenesetre a két úriembert nem érheti vád, hogy nem szóltak időben. A fejezetek között válogatva ilyenekkel találkozhatunk:

Csapdában a demokrácia.

A globális mohóság és a globális pusztulás.

Az egyetlen világ szétesése.

Az ellenség mi magunk vagyunk.

Billiárd játék a világ pénzpiacán.

A Bretton Woods-i valutarendszertől a szabad spekulációig.

Az Euró nagy kalandja.

A derirvatívák, avagy a meglepetésszerű, fű alatt szerveződő pénzügyi összeomlás.

Ez a könyv azt igazolja, nem igaz, hogy senki nem tudta már 10 évvel korábban, hogy mi felé tart a világ. És az se igaz, hogy bárkit is váratlanul érhetett, hiszen a könyvet bárki elolvashatta, akár magyarul is, ahogy én megtettem. És akkor most idézek a könyvből egyetlen – nagyon komolyan veendő – bekezdést : „Az elkövetkező évszázadban a munkaképes lakosság húsz százaléka elég lesz ahhoz, hogy lendületben tartsa a világgazdaságot. Ennél több munkaerőre nem lesz szükség. A munkát keresők mindössze egy ötöde fogja megteremteni mindazt az árut, illetve nyújtani mindazt a nagy értékű szolgáltatást, amelyet a világ társadalma megengedhet magának. Ez a húsz százalék lesz aztán az, amelyik majd aktívan vesz részt az életben, a kenyérkeresésben és a fogyasztásban. A munkavállalók nyolcvan százaléka állástalan lesz. Ennek az alsó nyolcvan százaléknak rettenetes gondjaik lesznek.”

Most természetesen hitelesíteni kell a fenti bekezdést. Hol hangzott ez el, mennyire lehet komolyan venni? Nos 1995. szeptember végén Mihail Gorbacsov a világ minden részéről 500 vezető politikust, gazdasági szakembert, tudóst és vállalatvezetőt hívott össze San Franciskóban az amerikai mecénások által összedobott Gorbacsov-alapítvány szárnya alatt. Nem azért, hogy szokásaikhoz híven fecsegjenek és mulatozzanak, hanem, hogy komolyan megbeszéljék a XXI. századot. Minden téma vitaindítójának 5 perc állt a rendelkezésére, amihez egy-egy hozzászóló 2 percig fejthette ki a saját véleményét. Különben konszenzus alakult ki a „20:80″ aránypár érvényességével, valamint a „tittytainment” – Brzezinski által újonnan kreált angol műszó – realitásával kapcsolatban is, mely utóbbi a „női csöcsök és a szórakoztatás” összevonásából származik. Nyilvánvalóan a 80 százalék idejének az eltöltése végett, amiről majd a kereskedelmi tévéknek kell gondoskodni. De volt ennél jelentősebb, hideg fejjel tett bejelentés is: „Egy új társadalmi rendszer rajzolódik ki: gazdag országok, említésre méltó középosztály nélkül.” És akkor most ugorjunk át a mába, magunk mögött hagyva 14 (elvesztegetett?) évet. Az amerikai statisztikai hivatal szerint 2010. február elején a munkanélküliek aránya 10 százalék körül volt, ami eléggé rémisztő, de messze elmarad a valóságtól. A Bostoni Northeastern University kebelén belül működő Munkaerőpiaci Központ felmérései szerint a kutatók korrelációt találtak a családok jövedelme és a munkanélküliség között. Egyszerű szavakkal, minél szegényebb egy népcsoport, tagjai annál nagyobb százalékban vannak munka nélkül. Konkrétan ez így néz ki:

Éves jövedelem 150.000 $ felett, a munkanélküli ráta 3,2 %

Éves jövedelem 40-50.000 $ között, a munkanélküli ráta 9 %

Éves jövedelem 30-40.000 $ között, a munkanélküli ráta 12 %

Éves jövedelem 20-30.000 $ között, a munkanélküli ráta 20 %

Éves jövedelem 12.500 $ alatt, a munkanélküli ráta 31 %.

Tehát a legalsóbb osztálynál a munkanélküliség tízszer nagyobb, mint a legfelsőbb osztálynál. Ez azonban nem azt jelenti, hogy 69 százalékának van munkája, mert a statisztikát megkerüli az, aki már nem keres munkát, bár vállalna, ha kapna. Illetve azok, akik csak alkalmi munkákból tartják fenn magukat. Ha ezeket is a munkanélküliekhez számolják, akkor a legszegényebbek 52 százaléka van munka nélkül. Ehhez az elszomorító képhez még hozzá kell tenni, hogy egyes földrajzi helyeken és színes bőrűek között az arány még 52 százaléknál is nagyobb. Ezen kívül az égvilágon semmi jel nem mutat arra, hogy ez a helyzet 2010-ben megváltozna.

És akkor most nézzünk szét a hazai tájakon! Évek óta mást se hallunk, mint munkahelyteremtés. Ebben az országban mindenki, megállás nélkül munkahelyeket akar teremteni, de a munkahelyek valahogy nem akarnak megteremtődni. Miért? – Most teljesen a hasamból fogok beszélni (van olyan jó, mint bármelyik közgazdászé 😀 ) – Munkahelyteremtés feltétele a termelés fokozása, de nem 1-2 százalékkal, mert a termelékenység folyamatosan javul, ezért egy bizonyos többtermeléshez még nem kell új munkaerő. A bizonyos többtermeléshez nagyobb kereslet kellene, de nincs. Például 2009-ben fele annyi új gépkocsit értékesítettek Magyarországon, mint az előző évben. Se Amerika, se Európa nem nagyon mászik ki a válságból, míg Kína 2009-ben is 9 százalékos GDP növekedést produkált, ráadásul olcsón. Ezzel párhuzamosan Magyarország el van adósodva, amit vissza kell fizetni. Ez csak jövedelem elvonással lehetséges. Vagyis a lakosság kevesebbet költhet, ami további kereslet visszaesést jelent. Szóval, hogy lesz itt munkahely? Sehogy!

Mindeközben nálunk is eltűnő félben van a középosztály. Az idősebbek felélik vagyonukat, a fiatalabbak nyakig el vannak adósodva (lakás, gépkocsi). A hajdan volt szocializmus, majd a kapitalizmus ígérete, az egyre javuló életszínvonal azt jelenti, hogy egyre nagyobb tömegek ülnek a színes TV előtt, és élvezik a tittytainmentet. — De azért menjetek el szavazni. Illúziók nélkül nem lehet élni.

Állást keresel? https://hu.jooble.org/

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________