Középiskolás éveim alatt hivatalos zsebpénzem nem volt. Hébe-hóba kaptam néhány forintot, ha alaposan meg tudtam indokolni, mire kell a pénz. Maca néném, anyai nagynénikém biztos bevételi forrás volt, de ő a Mátyás téren lakott (én meg a Széchenyi hegyen), ami egy biztos húszas volt, de az utazás oda-vissza nem volt ingyen, és rengeteg időt vert igénybe, mert az öreglány volt annyira cseles, hogy 2-3 óra beszélgetés végén nyomta a zsebembe a pénzt, nem előtte. Ennél is nagyobb hátrány volt, hogy nem mehettem minden nap, mert akkor nem tejelt. Havonta egy alkalom volt az optimum. Szóval állandóan krónikus pénzhiányban szenvedtem.

És akkor jött a januári farsang, ami rengeteg lehetőséget biztosított a pénzköltésre. Pénz pedig nem volt. Szerencsére hirtelen eleredt a hó, és bárkit felvettek alkalmi hómunkásnak. 18 éves voltam, azonnal jelentkeztem. A munka este 10-től tartott, reggel 6-ig. Volt egy pince helyiség a Wesselényi utcában, közel a körúthoz, ott adtak a kezembe egy lapátot és nyomás. A többi hómunkás veterán volt, oktatgattak. Lassan, kényelmesen, ne erőltesd meg magad. De akkor eleredt a havazás, úgy isten igazából. Az óra pedig cammogott, olyan lassan, hogy ilyet még életemben nem tapasztaltam. 11 órára már totálisan átázott a félcipőm (mert más nem volt), és a nyakamba is beesett a hó. Mondtam a mellettem lapátolgató pasinak, hogy ez nem bírom tovább. A szomszédom azzal próbálta tartani bennem a lelket, hogy 5-kor már beszivárgunk, azt már elnézik, és pontban 6-kor kezdik osztani a pénzt. Mennyit? 50 forintot. Jóságos úristen, az egy egész vagyon. Na jó, tolom tovább a havat.

Fél 12 volt a point of no return. A körút sarkára befutó 5-ös busszal még el lehetett érni az utolsó, 12-kor induló fogast. Azt követve már csak hajnali indulással lehetett felmenni. Vészesen közelgett a fél tizenkettő, nem tudtam eldönteni, hogy maradjak, vagy menjek. Maradok! Határoztam el, de akkor már fázni is kezdtem. Lehetetlen, hogy 5-ig kibírjam. Jött egy 5-ös busz, talán az utolsó, felugrottam rá. Csakhogy a nagy hó miatt a busz lassabban ment, mint a megszokott, az utolsó fogast lekéstem. Ott álltam az alsó végállomásnál 12.10-kor. Taxi a hegyre 16-17 forint körül volt, és ugye ennyi pénzzel nem rendelkeztem. Megindultam a sínek mellett gyalog. Tíz perc után már nem fáztam. Félórával később folyni kezdett hátamon a víz. Egy órára fenn voltam a háznál. Kellemes meleg volt a konyhában, ahol a számomra kijelölt fotelágy állt. Lefekvés előtt a vizes nadrágomat és teljesen átázott cipőmet a sparhelt mellé tettem, de persze egyik se száradt meg reggelig. Az nap nedves nadrágban és nedves cipőben mentem iskolába. Délután apám alaposan letolt, hogy tönkre teszem az (egy szem) nadrágomat és cipőmet. Az osztályban nagy szenzáció voltam, mert mások is akartak menni, de nem merték felvállalni a dolgot. Nekik maradt az én elbeszélésem. Szóval a mai hómunkásoktól ne sajnáljátok azt a 4000 forintot. A munkájuk ennyit ugyan nem ér, de a szenvedéseiért alul vannak fizetve.