2017-01-14 nap bejegyzései

(2074) Perpetuum mobile

Tibor bá’ online

 

Életem első találmányával hét és féléves koromban álltam elő. Lényegében a (gyerek) kerékpáromhoz kellett volna csatolni egy oldalkocsit, benne egy nagy akkumulátorral. A pedál meghajtásakor egy dinamó is forgott volna, ami töltötte volna az akkumulátort. Ez viszont meghajtott volna egy lánckerekes motort, ami aztán helyettem forgatta volna a hátsó kereket. Az egészet le is rajzoltam, majd apán gépészmérnök barátjának meg is mutattam. Sanyi bácsi elmondta nekem, hogy ez, amit csináltam egy perpetuum mobile, és hogy ez a gyakorlatban nem működik. Valószínűleg azt is elmondta, hogy miért nem, amire viszont nem voltam kíváncsi. Évekkel később az iskolában megismerkedtem az energia megmaradási elvével, ami eléggé világos. Energia nem vész el, és nem teremthető a semmiből, de átalakítható az egyikből a másikba. Aki eddig erről nem tudott (és vannak egy páran) olvassa el még egyszer, és próbálja megjegyezni: Energia nem vész el, és nem teremthető a semmiből, de átalakítható az egyikből a másikba. Ha ez nem így lenne, akkor most nem lenne szarban az Emberiség. És mivel szarban van, megindult a csodavárás, ami egyeseknek ragyogó lehetőséget ad egy kis szélhámoskodásra.

Az ember azt hinné, hogy azok, akik szorgalmasan látogatják az „értelmes emberek vitafórumát” egyszerű természeti törvénybe ütköző svindlinek nem dűlnek be. A kétségbeesett ember a szalmaszálba is belekapaszkodik. 24.000 professzor, akadémikus, klíma kutató már jó ideje egyetért abban, hogy a globális felmelegedés (klímaváltozás) hajtómotorja a CO2, de jön egy névtelen senki, kihasználja az Internethez férés könnyedségét, van pofája lefirkálni egy hülyeséget, és az „értelmes” jelzőre igényt tartók között máris akad, aki úgy érzi: „heuréka meg vagyunk mentve”. Ezeknek mentségéül szolgál, hogy a klímakutatás viszonylag új tudományág, a téma meglehetősen összetett és bonyolult, ami viszont nem mondható el az energia megmaradásának elvéről.

És mégis akad, aki egy ezzel kapcsolatos svindlit ide belinkel. Hé emberek, vegyetek egy ilyen kütyüt, ami megállás nélkül termeli a 6,5 kW-ot és nem kell bele üzemanyag. Én még nem voltam 8 éves, amikor megértettem, hogy ilyen nincs. Manapság viszont van, aki az iskolai tanulmányainak a befejezése után is elfogadja valóságnak. De ez nem elég, akad, aki annak ellenére kezd komolyan érdeklődni a blöff után, hogy világosan felhívtam a figyelmet a perpetuum mobilére. Mi volt a baj? Azt kellett volna írnom, hogy „Vigyázz ez örökmozgó, ilyen a valóságban nem létezik”? Van itt olyan, aki nem tudja mi az a perpetuum mobile (meg lehet nézni a szótárban)? Még sose hallotta a kifejezést, csak azt tudja, hogy Majka 50 milliót osztogat? Ha van ilyen, nagyon szépen kérem, tűnjön el a balfenéken.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________