2017-01-13 nap bejegyzései

(2073) A PC tábor taktikája

Tibor bá’ online

 

A neokonok szerint szeretnünk kell a négereket, a cigányokat, de leginkább a vérbe forgó szemű, lefejezésre szakosodott muszlim hordákat. Hogy a honi homokosokat is szívünkhöz kell szorítani azt már megjegyezni se érdemes. Aki ezt nem teszi, az kirekesztő. Sőt az is kiderült (számomra a napokban), hogy egy felhizlalt disznót se lehet akárhogy levágni. Lebökés előtt fel kell neki olvasni a „Három kismalac” című mesét. Dúdolni kell neki, hogy álomba szenderedjen, és akkor kell a lehető leggyorsabban átküldeni lelkét a másvilágra. Ellenkező esetben állatkínzást követünk el, amit a törvény akár elzárással is büntethet. Mindezt a politikailag korrekt kategória jegyében.

Arról senki se tehet, hogy meleg, ahogy arról se tehet, hogy tébécés, vagy éppen hepatitiszben szenved. Ennek ellenére az emberek jelentős része ezeket elkerüli. Régen a leprásokat nem tudták gyógyítani, tehát elzárták őket, hogy ne kelljen lépten-nyomon beléjük botlani. A modern társadalom a melegeket nem zárta el, de elnézte, ha volt, aki elkerülte őket. Napjainkban a PC előírások nyomán a melegek hangos fesztivált csapnak, amihez a többségnek tapsolni kell, ami a csendes többség érzelmi letámadásával ér fel.

Most persze felmerül bennetek, hogy ezeket miért írtam le. Azért, mert amikor egy politikai ellenfelet le akarnak járatni, akkor kijelentik róla, hogy buzi. Így tudhattuk meg, hogy Orbán részére egyre veszélyesebbé váló Vona Gábor buzi. Bizonyíték? Azon kívül, hogy az ország leghíresebb torz nemi identitású macája/pasija állítja, más nincsen.  De gondoljuk tovább, ha ezzel akarják Vonát lejáratni, akkor nyilván ezzel le lehet járatni. Vagyis tudják, hogy a tömegek részére a homoszexualitás nem vonzó, nem elfogadható, mégis le van nyomva a torkukon. És mosta folytatás:

A neokon banda biztos volt abban, hogy Hilary Clinton kiütéssel fog győzni Donald Trump felett. Az álluk esett le, amikor Trump megnyerte a választást két hónappal ezelőtt. Sajnos a hagyományok szerint a megválasztott elnököt csak január 20-án lehet beiktatni. Ez jó hosszú idő, amit a neokon banda és az alájuk tartozó média alaposan kihasznált, de hiába. Trump állja a sarat. Sajtótájékoztatóit ragyogóan vezeti, visszavágásai gyorsak, találóak, sőt lehengerlőek. Trump egy igazi vezető. Az őt eltakarítani akarok először bedobták, hogy Vlagyimir Putyin segített neki megnyerni a választást Internet hekkeléssel. Ez nem jött be. Két napja előálltak azzal, hogy Trump Moszkvában részt vett, végig nézett, stb. nem egészen heteroszexuális hancúrozásban. Megjelent egy erősen retusált kép az INDEX-ben, ahol Putyin és Trump homoszexuális pózban van, és ezzel elértünk a lejáratási kampány legaljára. Ennél aljasabb állítás nem létezik.

És akkor láss csodát. Mára (csütörtök) az INDEX forgatott egyet a köpönyegén. Azt állítják, hogy James Clapper, az országos hírszerzés igazgatója, John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója és James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és Mike Rogers, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetője együttesen állítják, hogy Trump kapcsolatot tart fenn Putyinnal (ami hazaárulás lenne), sőt Putyinnak videó felvétele van Trump szex tevékenységéről (amivel zsarolható lenne az amerikai elnök). De ez már az INDEX-nek is sok, és azzal zárja le a tudósítást, hogy itt már semmi se biztos, semmi se bizonyítható.

De ezt miért nem írták meg korábban? Valószínűleg azért, mert a beiktatásig már csak egy hét van hátra, és nagyon úgy néz ki, hogy Trump elnökségét nem sikerül megakadályozni. Ebben az esetben jobb lesz vele kibékülni.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________