2016-10-24 nap bejegyzései

(1993) A Barbie baba mocskos szex története

Tibor bá’ online

 

k125Csak az isten a megmondhatója hány évtizede találkoztam először a Barbie babával, és nem kis meglepetést okozott, pedig nem születtem prűdnek. Egyetlen húgom több mint 70 évvel ezelőtt éppen úgy babázott, mint bármelyik lánygyerek, volt tehát alkalmam játék babát látni éppen eleget. Ezeket annak idején „kaucsukból” gyártották, a PVC-t akkor még nem találták fel. A játék babákat lehetett öltöztetni, fürdetni, altatni, stb., de természetesen nem voltak emlői. Pontosan ezért lepődtem meg, amikor az első Barbie-t megláttam. Ez nem baba volt, hanem egy felnőtt nő, aki tipikus amerikai szépségnek volt ábrázolva. Hatalmas különbség az volt, hogy míg a régi kaucsuk babát a lányok öltöztettek, mosdattak, fésültek, stb, ahogy már írtam. Addig a Barbie babából több tucatot gyártottak, síelő Barbie-t, teniszező Barbie-t, gépkocsit vezető Barbie-t, szakács Barbie-t, stb.  Nem nehéz elképzelni, hogy egy 6-8 éves kislány mit kezd ezekkel. Természetesen gyűjti őket, mint fiúk a machbox autókat. Az amerikai magyarázat szerint a fiatal lányokat felkészíti a felnőtt életre. Én természetesen ezt a mesét nem vettem be, sokkal inkább a fogyasztói társadalom egyik trükkjének tekintettem. Most azonban majd leesett az állam. A Barbie baba megalkotásra került egy jól ismert szex pózban, amit itt jobbra fenn láthattok. Ne is mondjam, hogy nem én kaptam fel először a vizet.

Némi utánjárást követve kiderült, hogy a Barbie egy Jack Ryan nevű pasi terméke. Mr. Ryen az amerikai megfogalmazás szerint egy swinger, ami a promiszkuitást preferáló életmód jassz kifejezése. Ryen gyakran rendezett orgiákat és a kurvákat se vetette meg. Külön érdekessége, hogy egy ideig Zsa Zsa Gábor volt a felesége.

Közeli ismerősei tudni vélik, hogy Ryen körülvetette magát Barbie szerű nőkkel (akiknek, ellentétben Barbie-val, minden bizonnyal voltak genitáliáik, amit a köznyelv csak nemi szervnek nevez). Gwen Flora, aki a beszélő Barbie hangja volt, így nyilatkozott: „Egy ízben azt mondta, azért szeret, mert magas vagyok, így amikor összeölelkezünk az orrát bedughatja a melleim közé.”

A Barbie baba megszületésével kapcsolatban az egyik barátja így nyilatkozott: „Amikor Jack a Barbie megalkotásáról beszélt, olyan volt, mint amikor valaki a szexuális élményéről számol be, szinte perverznek hatott.”

Minden esetre szomorú arra gondolni, hogy oly sok amerikai lány (és most már magyar is) akart olyanná válni, mint Barbie, aki végül is nem más, mint egy ferde hajlamú férfi elképzelése a női szépségről.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________