2016-10-01 nap bejegyzései

(1972) Mi a baj a muzulmánokkal?

Tibor bá’ online

 

k001Az hogy muzulmánok. Ezt nem viccnek szántam, ez a valóság. És ez nem vallás kérdése (70 éve nem voltam templomban), hanem a mögötte húzódó kultúráé.

Hiába nem hiszel istenben (ha nem hiszel) egy olyan társadalomba születtél be, olyan emberek között nőttél fel, és olyan emberek között élsz, akik mögött 2000 éve ott volt a kereszténység.

Jézus azt mondta, ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Ha arcul csapnak, tartsd oda a másik orcádat is. Az dobja az első követ, aki maga bűn nélkül vagyon. Aki kardot ránt, az kard által vész el. Nem azt állítom, hogy sok olyan nyugati ember van, aki odatartja a másik orcáját is, de azt érzi ebből a hozzáállásból, hogy milyen viselkedést vár el tőle a társadalom.

Ezzel szemben Allah szerint más hitben élők életben maradhatnak pénz, illetve földadó ellenében. Vagyis más istenben hívők jogilag nem egyenlők a muszlimokkal, jelképeiket nyilvánosan nem használhatják, és nem téríthetnek fejvesztés terhe mellett.

Számos Korán részlettel ezt alá is támasztják.„Öljétek meg a pogányokat, ahol csak föllelitek őket!” (9. szúra 5. vers), „Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat! Mikor azután nagy rontást tettetek bennük, akkor szorosan kötözzétek meg őket.” (47. szúra 4. vers)„És készítsétek föl ellenük, ami fegyveres erőt és csatamént csak tudtok, hogy félelmet keltsetek általuk Allah és a ti ellenségeitekben és rajtuk kívül másokban, akiket ti nem ismertek, de Allah ismeri őket!”(8. szúra 60. Vers).

Finoman szólva a keresztény hitben élők legfeljebb térítenek. A muszlimoknak ki van adva parancsban, hogy hódítsanak. Mindenki ellenség, aki nem muzulmán, és le kell gyilkolni, a fenti idézetek szerint, amik a Koránból vannak kimásolva.

Ez a baj a muzulmánokkal. Kisgyerekkoruk óta, azt tanulják, így nőnek fel, és ilyen hitben élő felnőttek közé kerülnek, akik úgy tudják, hogy aki nem muzulmán azt le kell mészárolni. Tehát a videókban látott, narancssárga ruhába bújtatott fejlevágásokat – hitük szerint – Allah akarja. Mi megütközünk rajta, nekik természetes.

De mondja meg nekem valaki, miért kell beengedni olyan embereket, akiknek szent céljuk az én fejem levágása, ha nem esküszöm fel Allah-ra? Normálisak vagyunk, hogy beengedjük, sőt a német kancellár becsalogatta leendő gyilkosainkat? Milyen okból kifolyólag feltételezzük, hogy el fogják hagyni hitüket, és fel fogják venni a mi szokásainkat? Ez a sok barom liberális milyen alapon kockáztatja az én, és szeretteim életét?

Mert a baj az, hogy a keresztény kultúra és a muzulmán dogma összeegyeztethetetlen. Ez az igazi baj.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________