2016-08-27 nap bejegyzései

(13) A gyilkos gyilkosa

Tibor bá’ online

~k001A magyar sajtó nem nagyon foglalkozott Dr. George Tiller meggyilkolásával, pedig lett volna mit írni róla. Dr. Tillert 2009-ben lelőtte egy Ábel-féle fanatikus istenhívő, egy templom előterében, ahová vasárnaponként rendszeresen járt istentiszteletre. Sokak szerint bűnhődnie kellett, mert egyike volt azon amerikai doktoroknak, aki a klinikáján (egészségügyi okból, törvényesen) hajlandó volt terhességet megszakítani, ellenfelei szerint „gyilkolni” egészen a szülésig. Ez természetesen nem volt igaz, mert a terhesség 21. hete volt a határ. Meg kell még említeni, hogy Dr. Tiller ellen már követtek el gyilkossági kísérletet, és Amerikában ő a negyedik orvos, aki ugyanezen okból kifolyólag merénylet áldozata lett, természetesen a bibliai isten nevében.

Az esetet én magam se tartanám olyan kirívónak, hogy világszenzáció legyen belőle, ha nem lenne elgondolkodtató. Nálunk az Amerikát megjárt magyar csúcsértelmiségek, teszem azt Heller Ágnes, lépten-nyomon kommunikálják az amerikai demokrácia nagyszerűségét. 1949-től 1989-ig a Szabad Európa rádió mást sem tett, mint hirdette az amerikai szabadságot (it’s a free country). Szabad ország. Szabadon lehet fegyvert vásárolni, szabadon használni azt, szabadon lehet beavatkozni mások életébe. És vallásos hitre hivatkozva szabadon lehet gyilkolni, úgy hogy a meg nem született életek megóvása a cél (tényleg okosok, egy 3 hónapos embriónak van lelke?). Olyan meg nem született életekét, amelyekhez az égvilágon semmi közük. Felmerül bennem a kérdés, micsoda szabadság és demokrácia az, ahol bárkinek eszébe juthat, hogy ha a demokratikusan megválasztott képviselők által megszavazott törvény neki személy szerint nem tetszik, akkor gyilkolással adjon ennek hangot? Pontosan ez teszi kétségessé Trump elnökségét. Gyakorlatilag már mindenki ellene van, aki számít. Az én számításaim szerint megválasztása után Trump vagy egészen mást fog tenni, mint amit most hirdet, vagy egyszerűen le fogják lőni, mint egy kutyát.

___________________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________________