2016-08-10 nap bejegyzései

(1935) Lenne-e szükség Istenre?

Tibor bá’ online

 

~k001Hogy ma létezik emberiség, az annak köszönhető, hogy önzőek vagyunk. Másképpen fogalmazva, fajunk fennmaradásához önzőnek kellett lennünk, éppen úgy, ahogy az állatok. Az evolúciós versenyben csak a legfittebbek élik meg az ivarérés korát. Az önzés mind addig pozitív tulajdonság volt, amíg a falkában élő ősember önzése nem fordult a csoport ellen. Ezzel egy időben kezdett kinyílni az elméje, és kezdte észlelni azt, hogy minden más lénynél fejlettebb szinten áll, de azt is észlelte, hogy a világot nem ő hozta létre, az itt van, itt volt, és szükségszerűen egy felsőbbrendű lénynek kellet azt létrehozni és fenntartani. Szükségszerűen találta ki tehát az Istent, illetve Isteneket, és mivel Istent közvetlenül nem látott, ki kellett hozzá találni egy túlvilágot is, ahol isten tartózkodik.

Végeredményben, Isten kitalálása nem csak logikus, de szükségszerű is volt. Ugyanis Isten és a túlvilág alkalmas volt arra, hogy az emberi önzést kordában tartsa, mert Istenhez fűződtek erkölcsi elvárások is.

Isten léte egészen a legújabb időkig rendkívül fontos volt. A királyok hatalmukat Istenhez vezették vissza. Az ember gyerekkorban megtanulta tisztelni az Isten, a királyt, a törvényeket. Ezek voltak azok a dolgok, amik nem voltak megkérdőjelezhetőek. Mint a Biblia, „írva vagyon”, amit senki se kérdőjelezhetett meg. Minden mögött ott állt a túlvilág, ahová tartozott egy pokol és egy mennyország is. Ki akarhatott a pokolba kerülni?

Az istenfélés volt az, ami az önző embert alkalmassá tette a viszonylag harmonikus együttélésre. És akkor jött a felvilágosodás, ami megkérdőjelezte Isten létezését. Először csak kevesek ébredtek rá arra, hogy nincs Isten, nincs túlvilág, amit az egyre jobban kiszélesedett ismeretek alátámasztottak. Ezeket azonban kordában tudták tartani a civil törvények, de a civil törvényeket az Ember alkotta, tehát változtathatók voltak. Végeredményben oda jutottunk, hogy az isteni törvények megszegése mögül eltűnt a pokol, a civil törvényeket pedig úgy változtatták, hogy egyes csoportok érdekeit szolgálják. Ezzel a társadalmi morál teljes mértékben felmorzsolódott, ami magát a társadalmat morzsolja fel. A folyamatnak mostanában érünk a végére.

Amíg hittek benne a kitalált Isten hasznos intézmény volt, de ez már nem hozható vissza. Az önzés mélyen benn ül az agyakban, ami semlegesítés nélkül az emberiség vesztéhez vezet.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________