Tibor bá’ online

Orbán már az alaptörvény kreálásakor gondolt rá, de most egészen pontosan szabályozták, a gyerekeknek el kell tartani idős szüleiket. Nem nagy ügy, mert eddig is ez volt a társadalmi elvárás és gyakorlat az elfogadhatóság keretein belül. Nyilván kell hozzá egy eltartásra szoruló szülő, és egy eltartásra képes gyerek. Ha a kettő nem jön össze, az egésznek nincs sok értelme. Érdekes azonban a társadalmi reakció, ha van ilyen.

Az INDEX is felkapta a témát a következő vélekedéssel: „Hogy is van ez akkor? Egy szülői pár saját döntése alapján vállal gyermeket. Ez idáig rendben is van. Az azonban mindenképpen fontos szempont: ez a gyerekvállalás egy szülői döntés eredménye. A gyerek szempontjából azonban nem az. Én nem döntöttem el, hogy megszületek, és nem választhatom meg a szüleimet. Tehát a jog azon passzusa, hogy a szülő eltartani köteles a gyermeket – mindezt az anyagi lehetőségeitől függetlenül – igazából érthető. Ennek fordítottja viszont maximum csak elvárható, de törvénybe illeszteni mindenképp komoly beavatkozás a családi életbe.”

Csak úgy mellesleg jegyzem meg, hogy a szülő se válogathatja meg a gyerekét. Az egész szerencse kérdése. Ismerek szülőket, akik életük végéig komoly rendellenességgel született gyermekeik „rabszolgái”, és zokszó nélkül húzzák a jármot. Az állam ott se nagyon segít. Különben pedig kamasz koromban, ha valamelyik gyerek arra hivatkozott, hogy ő nem kéredzkedett a világra, minimum agyonverésre számíthatott. Nem, mert a szülők védeni akarták „saját döntésüket”, hanem mert ösztönösen tisztában voltak az Élet törvényeivel. Minden élőlénynek természet adta kötelessége az utódnemzés. De ugyanez a természet nem törődik az egyeddel, ha már egyszer eljátszotta utód nemzési szerepét. Az emberi civilizáció és a társadalom az, amely kialakította az idősekről való gondoskodást egyszerűen azért, mert felfogták ésszel, hogy minden fiatal egyszer megöregszik. Minden eltartott gyerekből egyszer segítségre szoruló szülő lesz (normál körülmények között)

Igen, de ennek vannak anyagi feltételei. A középgeneráció csak akkor képes gyerekeket nevelni, és ezzel egy időben az időseket segíteni, ha a gazdasági elrendezés megengedi, hogy e többszörös feladat ellátáshoz szükséges keresettel rendelkezzen.

Mára kiment a divatból a szociális gondolkodás, ami egyetlen népcsoportnak se lenne az érdeke, ha gondolkodnának. A feudalizmusban, sőt a korai kapitalizmusban (amikor kápé helyett a gyár kantinban beváltható kuponnal fizetett) a tőkésnek gondja volt arra, hogy a jobbágy/munkás utódokat tudjon nemzeni, és azoknak enni tudjon adni, mert a termelés folytonosságát fenn kellett tartani. Erre ma senki se gondol, még az állam se, pedig kellene.

Ma Magyarországon a kereset 10 százaléka átmegy az állami nyugdíjalapba. Ennek összessége mindössze egyharmada annak, amit havonta kifizetnek a nyugdíjasoknak, amiért cserébe a majdani nyugdíjkorúak is fognak kapni nyugdíjat, amibe nem hisz már senki. Ez pedig oda vezet, hogy elterjedt az általános nézet, ami szerint a nyugdíjasokat a dolgozó korosztály tartja el, amiről szó sincs. A mai nyugdíjjogosultak is fizettek hozzájárulást a leendő nyugdíj reményében, de ez valószínűleg változni fog.

Ha valóban bevezetik a gyakorlatban is, hogy a szülőket a gyerekek tartsák el ha törik, ha szakad, akkor a 10 százalékos hozzájárulás nagyon nem tisztességes. Kérdés, hogy az aktív korosztály hogy jár jobban.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________