2016-07-07 nap bejegyzései

(1921) A keskeny hőmérséklet ablak, amely lehetővé tette az emberi civilizációk kifejlődését


Tibor bá’ online

~k001Évek óta folyik a klíma vita, és így a téma iránt érdeklődők pontosan tudják, hogy a Földünk klímájában szabályos időközönként jégkorszakok vannak. A jégkorszakok között pedig felmelegedések. Egyszerűen és parasztosan kifejezve hol elviselhetetlenül meleg van a Földön, hol pedig elviselhetetlenül hideg. Ezek az ingadozások természetesen nem egyik évről a másikra történtek, és így lehetőséget biztosítottak a különböző élőlényeknek az akklimatizálódáshoz. Az ősember vándorolt az egyenlítő környékéről a sarkok felé és vissza. A Neandervölgyi ősember egy ilyen délre vonulás alatt pusztult ki, amikor leért a mai Riviérához, ahol akkor elviselhetetlenül hideg volt.

A dolog úgy adódott, hogy az elmúlt 10-12 ezer év, de beszéljünk csak 10.000-ről, viszonylag stabilan hozta az évi 15 °C átlaghőmérsékletet az egész Földre vonatkoztatva, ± 0,5 °C ingadozáson belül. Ezt nevezhetjük „hőmérséklet ablaknak”.  

Úgy tűnik, hogy az elmúlt 10.000 év ideálisnak mondható a mai emberi kultúra és társadalom kialakulása szempontjából. Ez az a hőmérséklet ablak, ami kedvező volt az emberi faj felfutásához.

hőmérséklet ablak

Ez volt az a hőmérséklet, ami az Ember részére lehetővé tette a vadászó-gyűjtögető életmódról a mezőgazdaságra való átállást, ami aztán az ókori civilizációkhoz vezetett. Ezek ugyan sorra kipusztultak, vagy semmivé foszlottak, de végül is ezekből fejlődött ki a mai, modern civilizáció, amihez – mint már említettem – durván 10.000 évre volt szükség.

A fentiekből nyugodt lélekkel feltételezhetjük, hogy az 1940 és 1970 közötti klíma az emberiség számára optimálisnak mondható. Vagyis az összes lehetséges klímák között ez volt a lehető legjobb klíma (hadd forogjon Leibniz a sírjában! 😀 ) Ha ez így van, akkor pedig a globális felmelegedéstől az emberiség különböző „problémákat” várhat, azaz mindent meg kell(ene) tennünk, hogy elkerüljük. Csakhogy vannak más hangok is, amik az átlagember érdekétől merőben eltérő, egészen más érdekek vezérelnek. Hol van az megírva – teszik fel a kérdést – hogy a 15 °C átlaghőmérséklet az optimum?

A helyzet az, hogy ezen a 15 °C-on már át is léptünk megközelítőleg 0,8 °C értékkel, és már csak a gyengeelméjűek részére nem világos, hogy napjaink időjárása egyértelműen szélsőségesebb, mint amire a kicsit is idősebbek emlékeznek (és a 0,8 °C-nál természetesen nem állunk meg). Az IPCC előrejelzése szerint, ha sikerül a CO2 koncentrációt 550 ppm környékén stabilizálni (ami az iparosodás előtti 280 ppm-nek a duplája és ugye mára már elértük a 400 ppm-et), akkor az átlaghőmérséklet „mindössze” 2-3 °C-al fog növekedni. Ez a stabilizáció azonban meglehetősen kérdéses, mert ahogy én nézem, komoly erőfeszítést az emberiség nem tesz. Minden országnak megvan a maga indoka, hogy miért. Amerika nem hajlandó feladni az „amerikai életformát”. Kína és India el akarja érni a „nyugati életszínvonalat”, vagyis minden családnak egy gépkocsi a garázsba és minden nap hús az asztalra.

Arról meg már nem is beszélve, hogy ez a 2-3 °C növekedés egyáltalán nem biztos, vannak, akik ennek a duplájára fogadnának (Hansen: Long-term’ climate sensitivity of 6 °C for doubled CO2„). És olyanok is vannak, akik szerint a 750 ppm CO2 koncentráció se fog problémát okozni. És vagyok én, aki azt állítom, hogy az Emberiség nem fog megállni a 450 ppm-nél, és egészen egyszerűen kiirtja önmagát.

És miért nem áll meg? Mert az „emberiség” ilyen szempontból nem létezik. Vannak országok és azon belül is érdekcsoportok, akiknek az érdekeik elütnek egymástól. Most például, hogy a nyersolaj ára drasztikusan leesett, minden kitermelő teljes gőzzel kitermel, és értékesít. De, amit kitermelnek, azt el is éghetik, és amit elégetnek abból CO2 lesz az atmoszférában. A kínai szénbányák teljes kapacitással termelnek ki szenet. És mi lesz ezzel a szénnel? Természetesen elégetik. A politikusok összedugják a fejüket, legutóbb Párizsban és úgy tesznek mintha aggódnának az emberiségért. Pedig valójában csak jól érzik magukat egymás társaságában, és csillognak az újságírók gyűrűjében.  Az erdőirtás soha nem látott tempót vett fel, hogy papírdobozokat gyárthassanak a (többnyire felesleges) termékek részére, amiket az „emberiség” boldogan felvásárol, többnyire hitelre, és természetesen folyamatosan fokozza energia fogyasztását, ami közvetve, vagy közvetlenül CO2 kibocsátást eredményez.

Szóval ezt a keskeny hőmérséklet ablakot arra használtuk fel, hogy létrehozzunk néhány civilizációt, amelynek utolsó tagja akkorát fejlődött, hogy képes kiirtani önmagát, és ha képes, meg is teszi. Jobb, ha felfogod ésszel.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________