Tibor bá’ online

A társadalom folyamatosan változik, amit az veszi észre csak igazán, aki már régebben is itt volt. A legnyilvánvalóbb a nyelvi változás. Szavak, kifejezések jönnek, mennek. Ki emlékszik már olyan kifejezésre, mint a „sarkig lerohadok”, pedig egy időben boldog-boldogtalan használta, kifejezve vele a meglepetését. – Képzel Kovács Pista elveszi feleségül azt a trampli Kócsag Julit. Na, ne mond, hát sarkig lerohadok. Vajon ki tudja mit jelent az „apafej”? és ha jó a „virgácsa”, akkor a tulajdonos mire lehet büszke? És, mi az a „tuja”? Persze nem a dísznövényre gondolok. Na és a „séró”? „hári”? Ezek helyett divatba jött a nem túl szellemes becézgetés: cseri, pari, ubi, musi. Ez az utóbbi tényleg meglepetés, mert a muskátli nem annyira közkedvelt. Viszont vannak új keletű fogalmak, mint a wellness (különböző helyesírással), vagy életforma: kényeztetés.

A legnagyobb átalakulást azonban kétségtelenül a mobil telefonnak köszönhetjük. Egyszer volt az SMS, ami folyamatos levelezést váltott ki a teljes társadalomból. A mobil szimbiózisba került az emberrel. Kijön hozzám egy szerelő, nem nyomja meg a csengő gombját (ami ingyen van), hanem felhív telefonon, hogy engedjem be a kapun (ez persze neki pénzbe kerül). Az OTP számlavezetés nem érti miért nincs mobilom, mert így nem tud értesíteni a tranzakciókról, csak a hónap végén levélben, amit szerintem hamarosan be fognak szüntetni. A MVM körlevélben értesít, hogy jó néven venné, ha az okos telefonom segítségével egyenlíteném ki a számlám. Na, erre várhat, amíg ellenkező esetben ki nem kapcsolja az áramot.

Évával ülünk egy cukrászdába, jön két csaj, leülnek egymással szembe, de nem kezdenek el fecsegni (mint hajdanában), hanem előveszik a G-nem tudom hányat, és elkezdik böködni, két éve csak nyomkodták, most már böködik. Ha metrón utazunk, láthatjuk, amint az utasok mereven nézik az ölükbe kirakott okoskát és böködik. Mintha egy afrikai szekta szentélyében lennénk.

A legmeglepőbb, amikor megyünk az utcán és valaki a hátunk mögött hangosan megszólal. Ijedten megfordulunk, és akkor látjuk, hogy valakik menet közben (jó hangosan) telefonál, persze nem nekünk, hanem valaki másnak, talán a mamájának, mert reggel elfelejtette megkérdezni, mi lesz az ebéd.

A végére annyira szorult a hurok a nyakunkon, hogy Évának venni kellett egy mobilt, mert az édesanyja erősen gyengélkedett, állandóan ágyhoz volt kötve, vezetékes telefonról szó se lehetett. Azóta ez a nyomorult dög majd óránkét énekel egyet. Ha lemerülni készül énekel, ha üzentek énekel, de azt is bejelenti időnként mennyi pénz van még az előfizetésen, ha más nincs akkor üdvözöl a névnapon, a születésnapon, valamint közli velünk a legújabb akciókat, meg ami még belefér. Én ezt elfogadhatatlan zaklatásnak fogom fel, de úgy látszik a társadalom nem, sőt. Fontosság érzetet kölcsönöz, ha időnként megszólal a mobil. Ez már nem egy új szokás, ez már betegség, amit az is bizonyít, hogy másnak is megvan róla a véleménye.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________