Most aztán mindenki elmondhatja a véleményét a melegekről. Az én első álláspontom az, hogy tőlem OK, de elvárom tőlük azt a diszkréciót, amit én magam is gyakoroltam, gyakorlok.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
A gyógyászatban húgyúti fertőzésről, húgycsőről, stb. beszélnek, mert amikor a magyar orvoslást is elérte a nyelvreform a „húgyozni” szó elfogadott volt. Ma már csak a ló húgyozik, normális ember ki nem ejti a száján. Aki nem akart vulgáris lenni anno, az áttért a latin alapokon nyugvó „pisálásra”. Az angol még ma is használja a „pee” igét. Aztán, amikor a köznép is átállt a pisálásra, az is durvává vált, lett belőle „pisilés”, sőt pipilés (gyerekek esetében). Nyilvánvaló volt, hogy az egésznek hátat kell fordítani, kiötlötték tehát a „vizelés”-t. Ez teljesen szalonképes maradt, mindössze annyi volt vele a baj, hogy vízről szó sem lehetett (bár a „vizelet” főnév sikeresen tartja magát). Hogy ne kelljen használni a szót, a férfiak kitaláltak mindenféle körbejárást: „le kell eresztenem a fáradt gőzt”. Ez a tendencia világjelenség. Az angol például úgy hagyja magára a társaságot, hogy kijelent „I have to spend a penny” magyarul: el kell költenem egy pennyt, mivel akkoriban az angol nyilvános vécék használta egy pennybe került, és ezzel meg is érkeztünk a WC-hez, ami az angol water closet rövidítése. A closet az a magyar klozet, amit ugye nem lehet leöblíteni. Ha lelhet, akkor már vizes klozet, azaz vécé. A WC-nek hatalmas előnye, hogy nem jelent semmit, csak két betű, ami valaminek a rövidítése. Ezért a WC rettenetesen szívós kifejezésnek bizonyult, de azért egy kicsit sikerült elkopnia, így aztán ma már egy 5 csillagos szállodában az ember nem a WC holléte után érdeklődik, hanem toalettet keresi, ahol persze nem csak vizelni lehet, hanem szarni is. Ez a szó képtelen volt evolválódni, így át kellett menni a latin alapokon nyugvó „kakilásra”. Ezzel csak az volt a baj, hogy nagyon gyerekessé vált az anyukák miatt, akiknek a beszart gyerekek után igen sok mosnivalója volt (ma már nincs – meg is kérik az árát). Ezért állandóan kérdezgették a csemetét: „nem kell kakilnod?” Következésképpen, ha egy felnőttnek erre kell terelni a szót, akkor a „székelést, székletet” használja, főleg az orvosi gyakorlatban. Családon belül azért meg vagyunk lőve. Egy feleségnek mégse lehet azt mondani, hogy „rám jött a szarás”, az meg kissé nevetséges, hogy „székelnem kell”. Marad a szó nélküli eltűnés. Ha a feleség rákérdez, hova rohantál? Nagy szarban vagyunk (hogy stílszerű legyek), mert azt mégse mondhatjuk, hogy „szarni”, de azt se, hogy „székelni”.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Amint az várható volt a profi belgák ellen összeszedtünk egy 0:4-es vereséget, ami az eddigi alacsony gólokkal nyert vagy vesztett mérkőzések közül kiemelkedik. Ahogy ez várható volt a magyar média szerint úgy veszítettünk, hogy tulajdonképpen nyertünk. Semmi baj (de tényleg, hiszen ez csak játék, nem vérre megy) csak a média furcsa irányba viszi el a dolgot. Szerintem (de persze én hazaáruló vagyok) kellene egy-két reális kiértékelés, majd napirendre kellene térni a dolog felett. Helyette fűt-fát meginterjúvolnak, alkalmat adva nekik, hogy tovább etessék a foci őrületet. Persze lehet vitatni, hogy ez jó-e vagy sem, tényleg összekovácsolta a nemzetet, meg ilyesmi, de nekem valami feltűnt.
Teljesen véletlenül volt Moszkvában egy kajak-kenu Európa bajnokság (hallottál róla?), amin belül vasárnap lett két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmünk. Nem a nyolcad döntőbe jutásért küzdöttek, hanem a dobogókért, és nem is eredménytelenül. A kutya nem beszél róluk, az újságok hatodik oldalán jelent meg rólunk egy szűkszavú beszámoló. Senkit nem kérdeztek meg, hogy mit szólnak hozzá. A versenyzők se nyilatkoznak megállás nélkül, ők „csak” versenyeztek, méghozzá úgy, hogy a kutya se drukkolt nekik. Ebben az országban valami nagyon nem stimmel!
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Kábé kétévente van egy roham a mainstream médiában a numerus clausus ellen, amikor aztán én is bevetem magam a mozgalomba.
Újsághír: A Veritas Intézet vezetője nem tartja jogfosztó törvénynek a numerus clausust. – Szakály Sándorral, az állam által létrehozott és az elmúlt 150 év történelmének kutatásával meg újragondolásával megbízott Veritas Intézet vezetőjével készített interjút a Budapest Beacon. Az interjú szerint Szakály úgy gondolja, hogy a numerus clausus nem jogfosztó törvény, hanem jogkorlátozó….
Szakályt kritizálók kifogásolják, hogy ez a vélemény „relatívizáló”. Ezt a műszót a Holokauszt tagadásból vették át. Ugyanis a Holokauszt megtörténtét nem csak cáfolni nem szabad (a törvény szigora szerint), de tagolni se. Vagyis csak a legszélsőségesebb jelzőkkel lehet illetni, összemérni más népirtásokkal, meg hasonlók tiltva vannak, amit relatívizálásnak neveznek. És most ez átterjedt a numerus claususra is.
Szakály azt állítja, amivel pusztán matematikai alapon csak egyetérteni lehet, hogy néhány ezerrel kevesebb zsidó fiatalt vettek fel, de helyette felvettek olyanokat, akiket különben nem tudtak volna felvenni.
Ez azonban csak egy apró része a dolognak. A lényeg, hogy a „zsidó” szó a törvényben elő se fordul. Mindössze arról van szó, hogy a különböző nemzetiségekhez, fajokhoz tartozók közül csak olyan mértékben vehetnek fel hallgatóak, amilyen arányban a társadalomban jelen vannak. Ráadásul ez még fairnak is nevezhető. Hogy korábban a zsidók létszáma egyes fakultásokon elérte a 30 %-ot, amit lecsökkentettek 5 %-ra, az a zsidók számára fájdalmas lehet, de semmi esetre se igazságtalan. Arról nem is beszélve, hogy egy fajta numerus clausust például Rákosi is bevezetett, sőt ez átcsurgott a Kádár korszakra is, és a világ más területein is van az egyetemi felvételikkel kapcsolatos szabályozó előírás.
És ha már itt tartunk. Izraelben a zsidók annyi vizet használhatnak, amennyire szükségük van. A palesztinok viszont csak annyit, amennyit számukra megengednek. Hadd hívjam fel a figyelmet ara, hogy a numerus clausus bevezetése után a budapesti zsidó fiatalok annyi vizet ihattak, amennyi beléjük fért. 😀
Bővebben a témáról: http://www.antalffy-tibor.hu/?p=766
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Mindenki és minden fingik, mert ez az emlős állatok normál emésztésével együtt jár, de se beszélni róla, se említést tenni rá nem szokás. „Jobb” társaságban még észrevenni se szabad, ha büdös, akkor büdös, úgy kell tenni, mintha semmi sem történt volna. Így aztán nem csoda, hogy általában keveset tudunk róla.
Amik a legfontosabb tudnivalók: az ember átlagosan naponta tizenötször fingik, leginkább szagtalanul. Ritkán büdöset, ami a felszabadult kénnek köszönhető. Ellene tenni semmit se lehet. Zárt helyen nyissuk ki az ablakot.
Józan ésszel az ember azt gondolná, hogy a bomló fehérjék a fingás okai, de nem. A tehén rengeteget fingik, pedig semmi fehérjét nem eszik. A fing forrása a szénhidrátok. Ha-ha, ezek szerint a diabéteszben szenvedők szalonképesebbek 😀 .
Szomorúan lehet tudomásul venni, hogy a kor előre haladásával a kibocsátott finggáz mennyisége növekszik. Ezt a fórt a fiatalok behozhatják rágógumival. A folyamatos rágás némi levegő lenyeléssel is jár, aminek természetesen ki is kell jönni, de nem fent, hanem lent. Öreg vagy fiatal egyaránt többet fingik repülés közben, aminek jól meghatározható fizikai okai vannak.
De ha végképp csökkenteni akarod a mennyiséget, akkor erre igen jó módszer a rendszeres testmozgás.
A legfontosabb információ mégis a következő. Társaságban vagy, semmiképpen se eresztheted szabadjára a gázt, mi a fenét tehetsz? Semmiképpen ne szorítsd össze a kijáratot, mert ha nem sikerül a visszatartás, nagyot fogsz szólni a kiáramlás. Okosabb, ha felállsz, mert ülve nagyobbat hangzik. Ne próbálkozz a lassú (és remélhetően hangtalan) kieresztéssel, mert ha nem sikerül, még nagyobbat szól.
Ha a fingás megakadályozása egzisztenciális fontosságú, akkor vedd fontolóra az aktív szénen át történő kiáramlás (a megoldás az egyén leleményességén múlik), ami garantáltan eltávolítja a bűzt, már csak a hanghatással kell valamit tenni. 😀
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
A hirdetések – meg egyebek – a „barlanglakó agyunkra” hatnak. Biológusok és szociológusok állítják, hogy az emberi agy sok tízezer év alatt a kiscsoportban (törzs) élés alatt fejlődött ki. Hogy a kiscsoportos környezetben való élet milyen mélyrehatóan hat az agyára, arra példa, annak az észlelése, hogy egy árucikk megvásárlására hatalmas mértékű befolyással bír, amennyiben azt híres ember ajánlja (például Ördög Nóra). A Rotterdami Erasmus Egyetem neurológusai arról számoltak be, hogy az emberekben az „áruérték” valamint a „szükségem van-e rá” megítélése nem működik racionálisan, amikor egy adott árucikket egy jól ismert személy ajánl. Ilyen esetben az agynak az a része aktiválódik, amely a bizalom és a tanulás központja. De aktiválódik a hosszú távú memória agyi fészke is. Agyunk azért viszi túlzásba a celebek azonosítását, mert kiscsoportokban fejlődött ki. Ez a következők szerint működik: – Ha te valakit ismersz, akkor az ismer téged. Ha nem támadjátok meg egymást, akkor barátok vagytok. – Az agyunk még mindig így működik, azt feltételezi, hogy az a celeb, akit állandóan látunk a TV képernyőjén, a mi ismerősünk. És olyanok akarunk lenni, mint ők, mert úgy fejlődtünk ki, hogy nem akarunk kívül rekedni a csoporttól. Az MRI kimutatja, hogy a társadalmi kitaszítottság azt az agyterületet aktivizálja, amelyik a fizikai fájdalmat kelti, valószínűleg azért, mert a történelem előtti időkben a törzsből való kizárás egyenlő volt egy halálos ítélettel. Egy kiscsoportban élve, mindenkit nagyon jól ismerünk. Éppen ezért senki se tudja velünk elhitetni, hogy más lenne, mint aminek megismertük, mert egész életünk alatt szoros kapcsolatban voltunk egymással. Ha valaki a törzsünkből átpingálta volna magát, és egy másik törzshöz tartozót játszott volna meg, azonnal rájöttünk volna a turpisságra. Mai példával élve, a húgod álarcos bálba megy és felvesz egy maskarát, neked tetszik ez a macska öltözék, de azonnal rájössz, hogy ő tulajdonképpen a húgod.
A celeb példa jól mutatja, hogy az agyunkat könnyen becsaphatja valaki, ebből a sokmilliós társadalomból, ha hibásan azt feltételezzük, hogy megbízhatunk benne, hiszen oly jól ismerjük.
Az emberi agy azon beidegződése, ami a kiscsoportos életben fejlődött ki, könnyen rászedhető egy álruhába bújt ellenség által. Vegyünk egy konkrét példát. Ha a képviselőház valamelyik tagja úgy jelenik meg, mintha a „másik törzshöz” tartozna (ellenzék), és vélhetően megtámadja saját hazáját, az emberek legnagyobb részénél beugrik a „törzs megvédésének” az ösztöne, tehát azonnal a törzs vezetője mögé áll és követeli a másik törzs vezérének a fejét. Az agyunk feltételezi, hogy meg tudjuk különböztetni a valóságot a fikciótól, mert a kiscsoportban mindenkit nagyon jól ismertünk és személyesen meggyőződhettünk arról, mi a valóság.
Viszont egy kiscsoportban, ha a törzs vezetője szépeket mondott, de valójában kihasználta a csoportot, azonnal elkergették, vagy éppen meg is ölték. Nem számított milyen szépeket mondott, a törzs tagjai azonnal észrevették, hogy valójában mit csinált.
Azonban egy sokmilliós országban, ahol a politikai osztály el van szigetelve az állampolgárok többi részétől, a legtöbb esetben az embereknek fogalmuk sincs, hogy a vezetők mit csinálnak. A „nagycsoport” vezetőit csak néhány percig látják, amikor beszédet tartanak, vagy megjelenik róluk egy fénykép, vagy adnak egy rövid interjút. Éppen ezért a báránybőrbe bújtatott farkasnak sokkal könnyebb dolga van, mint a volt annak idején a kiscsoportban.
Afelől semmi kétség, hogy egy kiscsoportban a szocio-patologikus eseteket azonnal észrevennének. Ezzel szemben egy akkora „törzsben” mint az USA (vagy bármely más állam), ezek az emberek hatalomra kerülhetnek és hatalmas befolyásra tehetnek szert.
Ahogy ezt a celebek által kínált termékek esetében láttátok, az agyunk beprogramozása olyan kiscsoportos környezethez alakult ki, amiben már rég nem élünk, ezért aztán félrevezet minket, ha ösztönös reakcióinkat tudatosan nem gondoljuk át. Nincs más út, mint meg kell tanulnunk felülkerekedni a tökéletlenül működő „ráérzéseinken” ha nem akarunk alkoholos befolyás alatt álló személyek döntéseire hasonlókat hozni. Szerencsére az agyunk igen rugalmas. Meg tudjuk tanulni a beáramló információs tenger feldolgozását úgy, hogy a magot szétválasztjuk az ocsútól. Képesek vagyunk tanulni, és felülbírálni a beidegződéseinket. Nem vagyunk arra kárhoztatva, hogy beszopjuk a hirdetéseket, a politikai mellébeszélést, az áltudományos „eredményeket”, és a fundamentalista vallási tanításokat. Ehhez azonban azt kell, hogy ellenálljunk az ösztönünk által diktált szimpátiának, és szigorú racionalitás mellett tudatosan átgondoljuk a döntésünk, vagy a vélemény formálásunk tárgyát képező témát.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Reggel óta tudjuk, hogy az albioniak 52 százaléka a lehető legrafináltabb propaganda ellenére észnél volt, és az Európai Unióból való kilépés mellett szavazott. Az eredetileg cselnek szánt referendum kiírás Cameron részére rosszul sült el. Persze a kilépés nem máról-holnapra történik, és még az is előfordulhat, hogy bedobnak egy-két cselt. A tét ugyanis hatalmas. Ma már köztudott (tényleg?), hogy az Európai Uniót Washington akarta, és ők tettek meg mindent, hogy létrejöjjön. Egyetlen EU-t könnyebb kordában tartani, mint 28 nemzetállamot. Minden esetre, ha az Egyesült Királyság kilép, akkor beindulhat (szerintem be is fog indulni) egy exodus. Skócia, Észak Írország hatalmas kérdőjel. A hollandok (és a franciák) fel fogják vetni a népszavazást. Szóval semmi se lesz már a régi.
És mi? Szerintem az Európai Unió felbomlásával mi (hosszútávon) jól járunk. Újra fel kell építeni egy önellátó országot, sok-sok nehézség és nélkülözés árán, de megéri. Egy olyan világban, ahol az erőforrások kifogyófélben vannak, és ahol víz és élelmiszer hiány várható, a Kárpát-medence egy kincsesbánya, ha nem rohanunk Nyugatra és megfogjuk a szerszám nyelét, és meg tudjuk védeni határainkat.
És akkor szóljatok hozzá. Ez a kérdés sokkal, de sokkal fontosabb számunkra, mint az EB-tornán való szereplésünk.
__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________
Az orosz határhoz közel felállított amerikai rakétaelhárítási rendszer könnyedén átalakítható támadó fegyverré – mondotta Vlagyimir Putyin, majd hozzátette, pontosan tudja, évről évre hogyan fogja Washington fejleszteni rakétaprogramját……
__________________________________________________________
A teljes fordítást elküldöm a VIP előfizetőknek. Kapcsolat felvétel: evatibor#t-online.hu
__________________________________________________________
Putin: People Do Not Understand How Potentially Dangerous The Situation Really Is
‘We know when US will get new missile threatening Russia’s nuclear capability’
The US anti-missile defense systems being installed near Russia’s borders can be “inconspicuously” transformed into offensive weapons, Vladimir Putin has said, adding that he knows “year by year” how Washington will develop its missile program.
Talking about NATO’s ballistic missile defense systems in Eastern Europe, Russia’s president said that the Americans are now deploying their missiles at these military complexes.
“The missiles are put into a capsule used for launches of sea-based Tomahawk missiles. Now they are placing their antimissiles there, which are capable of engaging a target at a distance of up to 500 kilometers [310 miles]. But technologies are developing, and we know around what year the Americans will get a new missile, which will have a range not of 500 kilometers, but 1,000, and then even more – and from that moment they will start threatening our nuclear capability,” Putin said at a meeting with the heads of international news agencies at the St. Petersburg International Economic Forum (SPIEF) on Friday.
“We know year by year what will happen, and they know that we know,” he said, adding that Western officials “pull the wool over [their news outlets] eyes,” who in turn misinform their audiences.
The main problem, according to the Russian president, is that people do not understand how potentially dangerous the situation really is. “The world is being pulled into a completely new dimension, while [Washington] pretends that nothing’s happening,” Putin said, adding that he has been trying to reach out to his counterparts, but in vain.
“They say [the missile systems] are part of their defense capability, and are not offensive, that these systems are aimed at protecting them from aggression. It’s not true,” Putin told the journalists, adding that “strategic ballistic missile defense is part of an offensive strategic capability, [and] functions in conjunction with an aggressive missile strike system.”
The “great danger” is that the same launchers that are used for defense missiles can be used to fire Tomahawks that can be installed “in a matter of hours,” Putin noted. “How do we know what’s inside those launchers? All one needs to do is reprogram [the system], which is an absolutely inconspicuous task,” he said, adding that the governments of the nations on whose territories these NATO complexes are based would have no way of knowing if this had happened.
Washington engaged in deception from the very start when it claimed that it was moving its ballistic missile defense east to counter “Iran’s nuclear threat,” Putin said, pointing out that Tehran’s alleged offensive nuclear capability now doesn’t exist – largely thanks to President Obama’s involvement. “So why have they now built a missile defense system in Romania?” he asked.
While pointing out that NATO keeps rejecting “concrete” proposals from Russia on cooperation, Putin said that US policy is now jeopardizing “the so-called strategic balance… thanks to which the world has been safe from large-scale wars and military conflicts.”
By unilaterally withdrawing from the 1972 Anti-Ballistic Missile Treaty, Washington “struck the first colossal blow at international stability,” the president said. To maintain the balance, Moscow has had to develop its own missile program in turn, to which the US agreed in the beginning of the 2000s, when Russia was in a difficult financial situation.
“I guess they hoped that the armament from the Soviet times would initially become degraded,” he said.
“Today Russia has reached significant achievements in this field. We have modernized our missile systems and successfully developed new generations. Not to mention missile defense systems,” Putin told the international news agencies, stressing that these moves are counter-measures and not “aggression,” as Moscow is so often accused of.
“We must provide security not only for ourselves. It’s important to provide strategic balance in the world, which guarantees peace on the planet… It’s the mutual threat that has provided [mankind] with global security for decades,” Putin concluded.
__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________
Aki már megpróbált lefogyni az tudja, hogy nehéz és szinte hiábavaló. A kínkeservvel leadott kilók, hihetetlen könnyedséggel jönnek vissza. A legfrissebb tudományos kutatás szerint, mindenkinek van egy rejtett termosztátja, ha ez magas értéken áll, akkor az anyagcsere lelassításával a szervezet iparkodik visszaállítani a beállított értékre. Ez jól hangzik, szinte hihető, de mivel magyarázható az, hogy évszázadokon keresztül az európai ember súlya nem változott, most pedig a fejlett világban az emberek hihetetlen mértékben elhíznak. Még a 80-as évek előtt is az emberiség többsége megállás nélkül zabálhatott, ám a testsúlyuk nemigen változott. A biológiai egyensúly tökéletesen működött. Aztán a 80-as években valami megváltozott.
Három évtizeddel ezelőtt az angoloknak kevesebb, mint 10 százaléka volt kövér, ma már 25 százaléka. Az előrejelzések szerint 2050-ben a lakosság több mint a fele lesz kövér. Hasonló a helyzet Amerikában, és persze nálunk is, de nem csak nő a túlsúlyosok aránya, hanem a túlsúlyosok egyre túlsúlyosabbak. Vagyis a kívánatosnál nagyobb súly önmaga is egyre nagyobb. Ami egyértelműen érzékelhető, hogy bizonyos élelmekhez könnyű hozzájutni a különböző gyors büfék elszaporodásával, és a lakosság rászokásával. De, csak azért mert valamihez könnyű hozzájutni, még nem jelenti azt, hogy meg is kell ennünk. Mi vesz minket rá arra, hogy megállás nélkül zabáljunk? A válasz, még orvosok részéről is az, hogy nincs önuralmunk. Nem tudunk ellenállni a zabálási kényszernek. Most már csak azt kellene kitalálni, hogy miért vagyunk képtelenek ellenállni a zabálási kényszernek. És akkor most kapaszkodj, mert már tudjuk az igazságot (amit a megfelelő szakma már régen ismer).
Az emberi agy úgy van bekötve, hogy ami édes, és sós, abból egyre többet akarunk fogyasztani. Ezt a tényt ma már az agykutatók és a pszichológusok pontosan tudják. Viszont a nagy tapasztalattal rendelkező vendéglátósok is tudták, csak másképp fogalmazták meg, és természetesen titokban tartották, hogy tapasztalati úton világossá vált, a konyhasó, és a cukor bőséges alkalmazása a vendégek részére fokozza az étvágyat. Az agykutatók pedig azt észlelték, hogy a só és a cukor stimulálja a neuronokat, amik aztán beindítják az agy „jutalmazó mechanizmusát” és dopamint bocsátanak ki. Ez a vegyi anyag befolyásolja a viselkedésünket, vagyis arra ösztönöz, hogy akarjunk enni belőle még. Valószínűleg te is tapasztaltad már, hogy étkezés után egy tábla csokiból letörtél egy darabot, majd az elfogyasztása után kedved szottyant még egy darabra, és a végén az egész táblát befaltad, ami egyáltalán nem volt az eredeti szándékod. Ugyanez a jelenség lejátszódhat frissen sült kolbásszal. Nem vagy éhes, nem veszel, de a barátod papírtálcán vesz egy darab frissen sült kolbászt, amiből ad egy karikát kóstolónak. A kellemesen sós kolbász falattól egyszeribe kedved támad neked is venni egy nagyobb darabot, pedig nem is voltál éhes.
A szakértők szerint minden embernek van egy ízlelési küszöbértéke, ami felett a megfelelő mennyiségben kevert cukor és só kimagasló élvezetet nyújt. (ami úgy jelentkezik, hogy nagyon ízlik). Az elmúlt két évtizedben a fejlett ipari országokban az emberek sokkal könnyebben jutnak hozzá olyan ételekhez, amit a kutatók „magas ízletességi mutatóval” jellemeznek. Az ízletességi mutató alatt nem csupán azt értik, hogy jó az íze, hanem inkább az adott étel képességét az étvágy gerjesztésre. Az éttermek ezzel tökéletesen tisztában vannak, és ki is használják újabb és újabb ételkompozíciók létrehozásával, ahol a hús, zöldség, burgonya vagy rizs alaposan be van borítva a magas ízletességi mutatóval rendelkező kettős kombinációval. Aztán még egy apró trükk, az alapos feldolgozás szinte feleslegessé teszi a rágást. Észre se veszed és a legkisebb fáradtság nélkül hatalmas mennyiségek kerülnek a gyomrodba.
|
Nem tudom, észrevetted-e a legújabb trendet: „falatkák”. Tudod-e, hogy miről van szó? Minél kisebb egy darab hús annál kisebb a térfogat:felület aránya. A falatkákon rengeteg a panír, a panírban pedig bele lehet rakni a szükséges mennyiségű cukrot és sót. Te pedig alig várod, hogy ehess még egy adagot. Elméletileg van egy határ, ameddig a „magas ízletességi mutatóval” rendelkező étel stimulálni tud. Amikor laboratóriumban a kísérleti állatoknak sajttal töltött rágcsálnivalót adtak az agyukban megnőtt a dopamin mennyisége. Azonban sokszorosan ismételt etetés során bejött a megszokás, és a dopamin szint süllyedni kezdett. Következésképpen az adott étel elvesztette aktiváló képességét. Azonban, ha a stimulálás elég erős, vagy megszakításokkal alkalmazzák, akkor a dopamin kiváltás nem csökken. A vágyakozás az étel után megmarad. A kedvenccé vált ételekkel kapcsolatos, dopamin által motivált vágyakozásról nem tudni még mindent. Azt azonban már tudni lehet, hogy cukorban és sóban gazdag ételek megváltoztatják az emberi agy működését. Az ízletes ételek úgy hatnak az agyunkra, hogy akaratunktól függetlenül többet akarunk enni belőle, mint amennyire szükségünk van, illetve máskülönben kedvünk lenne hozzá. Ráadásul az élelmiszeripar erről pontosan tud, és tudását felhasználja ellenünk. Az állatkísérleteket végző tudósok szerint az élelmiszeriparnak nem állnak rendelkezésre tudományos eredmények, de a gyakorlatban, némi megfigyelés után a lényeget maguk megfigyelhették. Persze, ha én lettem volna az a tudós, aki erre rájön és kaptam volna pénzt az érdekeltektől, én is azt mondanám, hogy maguktól jöttek rá. Hogy miért most jöttek rá, a sok százéves múltra visszatekintő vendéglátás során, azt természetesen nem lehet tudni. ***** Tehát kedves hölgyolvasóim (és kövér pasik), ha valóban fogyásra adjátok a fejeteket, akkor a fenti ismeretek birtokában most már tudjátok, mit kell elkerülni. Akinek ezek alapján sikerül lefogyni, értesítsen. 😀 _____________________________________________________ |
Az angol National Obesity Forum (amit a kövérek, diabetikusok figyelemmel kísérnek) közleményben nyilvánosságra hozta, hogy a zsírszegény és koleszterinmentes étrend veszélyes. Ehhez hozzátették, hogy a Public Health England (PHE), az angol egészségügyi minisztérium részlege összejátszik az élelmiszeriparral, és felkérték őket, hogy helyesbítsék táplálkozásajánlásukat.
A Fórum kifejtette, az emberek biztatása a zsírszegény ételt fogyasztására, katasztrofális következményekkel jár. Javasolták a „teljes értékű” ételekre történő visszaállást, mint például: hús, hal és tejtermékek, valamint nagy zsírtartalmú ételek. Álláspontjuk szerint a zsiradék nem hizlal.
A Fórum jelentése a tudományos körökben hatalmas feltűnést keltet, különösen az a kitétel, hogy a telített zsírsavak nem okoznak infarktust. Miközben a zsiradékban gazdag tejtermékek ténylegesen védik a szívet. Az olyan hirdetéseket, hogy „zsírszegény”, „koleszterinmentes”, minden körülmények között el kellene hagyni. A kettestípusú diabéteszben szenvedőknek zsírban gazdag étrendre kellene átállni.
__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________
Az egész ország focilázban ég. Ilyenkor nehéz olyasminek történni, ami csak egy kicsit is eltereli a figyelmet a fociról, de most sikerült. Rogán Antalnak óriási bajba lavíroznia saját magát, és ha az ellenzéknek van egy kis sütnivalója, akkor csinálhat belőle egy Öszödi-beszéd kaliberű csúzlit.
Az abszolút magabiztos Rogán beperelte Juhász Pétert. A per folyamán elrendelték Rogán és Portik szembesítését, amire Rogán nem ment el egy átlátszó ürüggyel kimentve magát. Portik pedig tanúvallomásában megemlítette, hogy vitt Rogánnak 10 milkót €-ben egy belvárosi üzlethelyiség mutyiból kifolyólag.
Nagy a gáz, mert Rogán tagadja, hogy Portikot egyáltalán ismerné, aki viszont olyan élethűen adta elő a találkozást és a pénz átadás, valamint az ismeretséget, hogy nincs bíró, aki kételkedne benne. Rogán fél tucat ügyvédje előállt a nyilvánvaló védekezéssel: gyilkossági ügyben 15 évre ítélt bűnöző tanúvallomása egy árva fillért se ér. Csakhogy meg kellene válaszolni néhány kérdést. Először is, jogerősen 15 évet csücsülő pasinak mi haszna lenne abból, ha bűnrészességet felvállalna a jelzett 10 milkós ügyben? Hogy erre kaphatna még egy másik 5 évet? Valamint a hamis tanúsításért szintén további évek várnának rá. Kellhet ez neki?
Ami a legfontosabb, amennyiben egy bírónak az eljárásában bűncselekményre utaló információ kerül birtokába, köteles feljelentést tenni. A hatóságnak pedig nyomozni. Kíváncsi vagyok mit tud Polt főügyész kitalálni, és a többiek. Milyen ötlettel állnak elő?
De az is könnyen lehet, hogy ez egy belső harc kezdete. Ugyanis Révész Máriusz, aki éppen most lett kormánybiztos, kijelentette, hogy Portik állítását ki kell vizsgálni, mert az emberek nem hiszik el, amit Rogán állít. Így igaz, de ez mikor idegesítette a kormányt? Viszont az abszolút hűséget csak úgy lehet elérni, ha a holdudvar meg van győződve arról, hogy baj esetén Orbán mindenkit a végsőkig megvéd. Nagy a tét! Lehet, hogy Rogán elvérzik és lehet mondani, na ugye, hogy jogállam vagyunk.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
….. A márciusi felmérés szerint a megkérdezett francia állampolgárok 53 százaléka szeretné, ha a Brexithez hasonló referendumot tartanának Franciaországban a kilépéssel kapcsolatban.
Rákérdezve, hogy fél-e egy Frexit következményeitől, vagy Brüsszel megtorlásától, Le Pen azt válaszolta: „Ha Franciaország kilép az Európai Unióból, akkor az Európai Unió megszűnik létezni.”
Ami pedig az EU Oroszországgal kapcsolatos politikáját illeti, Le Pen nyomatékosan felhívta rá a figyelmet, hogy pártja következetesen ellenezte a szankciók bevezetését, mert azt „hülyeségnek” tekintették…..
__________________________________________________________
A teljes fordítást elküldöm a VIP előfizetőknek. Kapcsolat felvétel: evatibor#t-online.hu
Ellentétben sokak sejtésével, nem keresem magam halálra. Tény az, hogy további 18 előfizető kellene ahhoz, hogy rentábilis legyen a dolog.
_________________________________________________________________
‘EU is in process of collapsing on itself’ – Marine Le Pen to RT (EXCLUSIVE)
Published time: 20 May, 2016 04:01Edited time: 20 May, 2016 11:42
The EU is on the brink of collapse, as two of its main “pillars” are “crumbling” despite the billions of euros spent on keeping the structure from falling, far-right French leader Marine Le Pen told RT, adding that the union would fail if France left it.
“I believe that the European Union is in the process of collapsing on itself for one simple reason. The two pillars on which it’s founded – Schengen and the euro – are in the process of crumbling,” Le Pen told Marie De Douhet of RT France in an exclusive interview. “So they’re in a sort of mad downward spiral in which they’re capable of anything today to try and keep this building standing.”
The leader of France’s hard-right Front National party believes the collapse is not a matter of “if” but “when,” saying the EU “shines from the light of a dead star” while its leaders are struggling to play for time “at the cost of billions trying to hold this structure up.”
As a “revealing” piece of evidence supporting her opinion, Le Pen cited one of Brussels’ recent punitive measures.
“The threat of condemnation of countries which do not accept migrants – a €250,000 fine for each migrant not taken in – is in itself revealing,” Le Pen said.
The European Commission unveiled plans earlier in May to impose a penalty of around €250,000 per rejected refugee on countries that refuse to share the burden of Europe’s migrant crisis.
For countries such as Poland, which is adamantly opposed to taking in refugees, the new compulsory measure would result in a fine of over €1 billion ($1.1 billion), given its existing quota of 6,500 people.
“The threats, the blackmail, now used systematically by the European Union is, above all, a gigantic problem of weakness,” Le Pen said.
Commenting on the migrant crisis, Le Pen said the EU is using immigrants as a tool to drive down labor costs across the 28-country bloc.
“That’s why the European Union supports tens of millions of immigrants in the coming years which will come onto the European Union labor market to push down wages,” she said. “So, in fact they have betrayed, if you like, the working class.”
Marine Le Pen has been a vocal supporter of the UK leaving the European Union, a move that the National Front hopes would inspire a similar “Frexit” campaign.
According to a March poll, 53 percent of French citizens surveyed would like to hold a Brexit-like referendum on France’s membership in the EU.
When asked if she feared any consequences for a “Frexit,” or Brussels’ retribution if it should go through, Le Pen said, “If France leaves the European Union, the European Union no longer exists.”
Addressing the EU’s foreign policy towards Russia, Le Pen stressed that her party has consistently opposed economic sanctions and find them “stupid.”
“From the very start when these sanctions were announced, we spoke out against them in the strongest possible terms… We find them to be completely stupid, obviously I can’t but welcome the National Assembly vote that has allowed the expression of refusal of these sanctions,” Le Pen said.
She expressed doubts that President Francois Hollande will “have the courage to go against the demands of the European Union” and scrap the sanctions, however.
Le Pen added that France’s recognition of Crimea as part of Russia is “quite clear and even quite credible possibility,” particularly if she wins the 2017 presidential election.
__________________________________________________________
_________________________________________________________________
_________________________________________________________________
Az utóbbi időben, főleg sportolók körében, „divattá vált” a hirtelen halál. Ezzel kapcsolatban szörnyülködve hallom, hogy a megkérdezett „szakemberek” hülyeségeket nyilatkoznak a televízióban, mert a szereplésvágyuk nem engedi, hogy befogják a pofájukat, viszont „hivatástudatuk” el akarja kendőzni a valóságot. A valóság az, hogy az áldozatokat a sportorvosok vagy nem figyelmeztetik, vagy maguk se tudják a lényeget, a hirtelen halál lehetőségét. Mi a hirtelen halál. Egyszerű, a szív minden figyelmeztetés nélkül megáll. Ismert jelenség, egészen fiatal korban is, de az okok markánsan különböznek.
Kezdjük a szívvel. A szív egy hatalmas izomköteg, aminek az a funkciója, hogy születésünk pillanatától kezdve (sőt jóval korábban) életünk utolsó pillanatáig folyamatosan működjön egyetlen apró pihenés, vagy leállás nélkül. Aki már evett szívpörköltet az tudja, hogy a szívizom valami egészen más, mint a sertés combja vagy bármely más izomzata, mely utóbbiak vagy simaizomszövetek vagy harántcsíkolt izomszövetek. A szívizomszövet ezektől eltér. Legfontosabb eltérés abban mutatkozik meg, hogy egységei nem rostok, hanem térhálózatot alkotó sejtek. Ennek hozadéka, hogy míg a közönséges izmaink időnként elfáradnak, a szívizom soha nem fárad el, folyamatosan működik, akár 80-90 éven át. A szív működése akaratunktól független, az úgynevezett szinuszcsomóból kiinduló jelek irányítják, de pontos működését számtalan más dolog is befolyásolja (például a nyaki ütőér vérnyomás érzékelője). Minden esetre azt tudnunk kell, hogy a szív minden időpillanatban a feladatának maradéktalan ellátására törekszik. Ha erőt fejtünk ki, az izmainknak több vérre van szüksége, ezért a szív több vért pumpál (perctérfogat növekedés).
Most váltsunk témát. A mozgó tárgyakat feloszthatjuk élőkre és élettelenre. Az élettelen mozgó tárgy, például egy gépkocsi a működése közben folyamatosan kopik, amíg teljesen el nem kopik, vagyis használhatatlanná válik. Az élő mozgó „tárgy” például az ember működése közben nem csak kophat, de „edződhet” is. Vagyis a természet az erősen használt testrészt megerősítheti. Ez az alapja a sportedzésnek. Fokozott igénybevétel esetén még a szív is megerősödhet, amit „sport szívnek” nevezünk. Természetesen sportolni inkább csak fiatalon szoktunk, ezért a sportszív nem nevezhető kórosnak. Az időskori szívmegerősödés viszont káros (hipertrófia), amit például a nem kezelt magas vérnyomás vált ki, hiszen a szívnek napi 24 órán keresztül felfokozott tempóban kell működnie. Ez előbb vagy utóbb szívelégtelenséghez vezet.
Most már lehet sejteni, hogy hova fogok kilyukadni. A fiatal szív edzhető, az idősebb szív nem. Nagyon nagy tévedés azt hinni, hogy „sportosnak” maradni életünk végéig egy egészséges dolog. A hirtelen halál bekövetkezésének oka minden esetben a szív ritmusában fellépő zavar. Ez nem azt jelenti, hogy minden ritmuszavar halált vált ki! Azonban kiválthat. Fiatal korban az erőltetett igénybevétellel a pulzusszámot fel lehet engedni 180-ra is. Ezekben az esetekben a teljesítmény tovább fokozásának nem a szívműködése szab határt, hanem a tüdő oxigén felvétele, illetve az izmok teljesítőképessége. Miközben a szívben semmiféle ritmuszavar nem jelentkezik, vidáman ver akár 200-at is. Idős korban sokkal alacsonyabb frekvencián is bekövetkezhet a ritmuszavar. És igen, bizonyos esetekben az agyonhajszolás már akár 30 éves korban is végzetes lehet.
Mit lehet tenni? Ma már lehet kapni csuklóra szerelhető pulzus mérőt. Erős fizikai igénybevételnél (pl. hegymászás) egy ilyet felkötsz a csuklódra és figyeled a pulzusodat. Ha eléred a kritikus határt, le kell állnod. Mi a kritikus érték. 220-ból le kell vonnod az életkorodat, az így kapott szám a megengedett maximális érték, amit a biztonság kedvéért meg szokás szorozni 0,85-el, vagyis venni az érték 85 százalékát. Az én esetemben 220 – 83=137 x 0,85 = 116. Nekem ezt az értéket semmi körülmények között nem szabad átlépnem.
Lesznek akik nem értenek velem egyet, és találhatsz az Interneten mindenféle magyarázatot a hirtelen szívleállásra. Ezek mind igazak, de csak olyan értelemben, hogy kiváltják a ritmuszavart, ami aztán a szív leállását eredményezi. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy egész nap a fotelban ülve nem terheled a szívedet, akkor jót teszel vele. Nem, még egészen idős korban is a szívet időnként, rövid időre (mondjuk fél óra) kellő (de nem eltúlzott) terhelésnek kell kitenni. Mert az „élő mozgó tárgy” használaton kívül helyezése elsorvadáshoz vezet.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Ha érdekel a szex (és miért ne érdekelne), akkor egészen biztos megakadt már a szemed olyan könyveken, amelyek sikamlós címlapjain ígérik, hogy a könyvben leírt szexuális pozitúrák a mennyekbe repítik a nőket. Ezeket a könyveket rendszerint ízléses (vagy kevésbé) fényképekkel illusztrálják, ahol fiatal párok bemutatják az oldalakon leírt pozitúrákat. Ilyen szempontból vizsgálva az egyik könyv pont olyan, mint a másik. Az üzenet pedig eltéveszthetetlen: Ha olyan pár vagytok, akiknek szexuális élete rutinszerűen monoton, akkor ebben a könyvben ismertetett figurák visszahozzák a rég letűnt izgalmat a szexuális kapcsolatotokban. Meg fogsz lepődni, de ezeket a pozíciókat sohasem próbáltam ki. Ennek ellenére veszem magamnak a bátorságot, és tollhegyre tűzöm (na, jó, betáplálom a szövegszerkesztőmbe) a téma abszurditását. Megfigyeléseim szerint ugyanis, ezek a „figurák” minden esetben, kivétel nélkül a női és férfi genitáliák egymásba gyömöszöléséből állnak, természetesen talajtornászokat megcsúfoló furfangos testhelyzetek felvétele mellett. Semmi se változik a sokéves rutinhoz viszonyítva, csupán fel kell még vállalni egy diszlokáció kockázatát is. Arra viszont még egyetlen egy szerző se gondolt (nem is gondolhatott, hiszen valamennyien férfiak), hogy mennyi minden létezik a szex világában a fent említett egymásba gyömöszölésen túl. Azt meg végképp nem veszik figyelembe, hogy az egyszerű közösülés önmagában nagyon kevés nőnek jelent kielégülést. A szexuális változatosság nem azt jelenti, hogy az ágyban akrobatizálunk egy nagyot, mielőtt a kellően kiálló testrészt behelyezzük a megfelelő résbe. Ugyanis a szexuális variáció sokkal többet jelent, mint változatos talajtorna gyakorlatok nyaktörő próbálgatását a szóban forgó testrészek illesztése előtt. Valami érthetetlen okból kifolyólag, ezek a szexuális útikalauzok nagy ívben elkerülik az erogén zónákat, mintha az a turisták elől elzárt terület lenne. Soha nem biztatnak az aktus közben gyakorolható kommunikáció lehetőségének a kihasználására, ami nem csak igen változatos lehet, de komoly mértékben fokozza az élményt is. Akire nem hat inspirálóan a társa verbális, vagy manuális biztatása, esetleg pillanatnyi állapotának a helyzetjelentése, az okosabb, ha szex helyett elmegy homokozni a játszótérre. Lehet ám variálni a sebességgel is. Nem csak a testrészek geometriai helyzetének változtatásával.
És a meglepetésszerű, de csak rövid ideig tartó, szünetek provokatív közbeiktatásával is. Szóval ne dűlj be, nem a pozitúrák adják a jó szex receptjét, azok csak illusztrációknak jók. Viszont ne feledkezz meg a segédeszközök kipróbálásáról. Van közöttük teljesen használhatatlan, vagy használható ugyan, de nem a számotokra. Viszont a puding próbája az evés, és ne száz éves korodban akarj jóllakni. Most már nem sokat fogok hozzátenni, csak egyetlen utolsó figyelemfelkeltést. Mondd meg a pasidnak – mert magától a büdös életben nem fog rájönni – neked nem elég, ha meglátod a szőrös mellét, vagy ha letolja az alsógatyáját. Ha ezt sikerült vele megértetned, akkor már csak az egyéni igényedet kell vele közölnöd. Mert különben elég tanulékonyak, és csak akkor nagy a szájuk, ha egymás között vannak.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
…….. Én viszont nem hiszem, hogy bárki meg tudta volna akadályozni ezeket a fejleményeket. Legyünk őszinték, Európában senki sincs, aki felemelné szavát az oroszokért (talán Orbán magyar miniszterelnök kivételével). Az oroszok mindent lehetséges dolgot megpróbáltak, hogy az európai politikusokban akár minimális józan észt felébresszenek, teljesen hiába, mert az európai politikusoknak egyszerűen nincs se esze, se gerince, se pedig elég vér a pucájukban, hogy legyen saját véleményük. Ehelyett az a véleményük, amit a Fehérház számukra előír.
Előre meg tudom mondani, egyesek úgy fognak érvelni, hogy csak a vezetők ilyenek, az európai emberek nem támogatják a politikusaikat. Jó, de akkor hogyan lehet, hogy sok millió európai kimegy az utcára tüntetni például az iraki háború ellen, de egy szavuk sincs az ellen, amikor önállóságuk bohózattá válik, amikor vezetőik támogatják a kijevi náci rezsimet, amikor az USA ágyútölteléknek akarja őket felhasználni egy fenyegető európai háborúban? ……
_________________________________________________________
A teljes fordítást elküldöm a VIP előfizetőknek. Kapcsolat felvétel: evatibor#t-online.hu
_________________________________________________________
By The Saker
June 05, 2016 We really live in a crazy world. In preparation for the next NATO summit in Warsaw, already announced as ‘landmark summit‘, kids in Poland will be submitted to 4 hours of NATO propaganda a week for the next two months. Apparently, the Poles believe that their safety will be greatly enhanced if they succeed in creating the strongest possible tensions between NATO and Russia. Either that, or they think that the Russians will be absolutely terrified, that they will return the Crimea to the Ukronazi junta in Kiev, abandon the Donbass and unilaterally demilitarize.
There is nothing new here. Poland – the country which Winston Churchill called a “greedy hyena” – has a long history of trying to attack Russia when Russia is at her weakest, and the greatest Polish “heroes” are famous for attacking Russia in the times of internal trouble. Except that this time around Russia is not weak and the Russian people are solidly behind the Kremlin.
You could say that the Russian bear is utterly unimpressed by the Polish hyena, especially when it hides behind the American eagle to bark at Russia.
The polish view of history is nothing short of bizarre. For example, Polish politicians constantly blame the Soviet Union for the 1939 Soviet-German non-aggression Treaty (aka “Molotov-Ribbentrop Pact”) of 1939. They conveniently “forget” that a full five years before 1939 Poland was the first to sign the 1934 Polish-German non-aggression treaty (for some reason not known as the “Piłsudski-Hitler Pact”). Speaking of Piłsudski, take a look at this (very politically correct) summary of his life and actions and you will see that having megalomaniacal Fascist national heroes is not only a Ukrainian feature.
Apparently, history taught the Poles absolutely nothing.
They are hardly alone.
Most of Eastern Europe seems to be seized by a militaristic frenzy and a genuine fear that the Russians are about to invade. Just enter “Baltic invasion drills” in your favorite search engine and see for yourself how the imperial propaganda machine is constantly discussing whether an (apparently imminent) Russian invasion can be stopped or not and how the US tanks will save the Baltics from the Russkies.
Russians, who are constantly informed about these developments which are discussed on an almost daily basis in the Russian media, are absolutely baffled by this paranoid hysteria. In fact, they have a hard time believing that anybody could take that kind of nonsense seriously.
At the same time, however, the Russians are also realizing that what is taking place now is very much like what preceded the German invasion of the Soviet Union: a mix of rabidly russophobic rhetoric and an increasing concentration of military forces along the eastern borders of the Soviet Union. So even though the notion of Poland or anyone else actually preparing for a Russian invasion elicits only baffled reactions and giggles in Russia, the Russians are also assuming that the current militarization is only the first step in a much longer and larger process and are actively preparing for war too.
What will happen next is hardly a surprise: the toxic mix of US Neocons and East-European russophobes will result in first and foremost a lot of paranoid rhetoric and grandstanding and in an increase of US and NATO forces in Eastern Europe. That, in turn, will result in the inevitable increase of Russian military capabilities directed at NATO, which will give the NATO officials even more reasons to speak of a “Russian threat” and give more paranoid nightmares to the East-Europeans.
There is no way to deny that this is a huge victory for the US Neocons: they have finally created a situation in which
If this is a huge success for the Empire, this is also a huge failure for Russia.
However, I don’t think that anybody could have prevented this outcome. Let’s be honest here: there is nobody for the Russians to speak to in Europe (except, maybe, Hungarian President Orban). The Russians tried everything they possibly could to try to revive a modicum of common sense into the European politicians, but to no avail: the Europeans simply don’t have the brains, the spine or the balls to dare to have an opinion of their own. Instead, their opinion is whatever the White House says.
I know, the argument will be that its only the leaders, that the people of Europe don’t support these policies. But how is it that millions of Europeans took to the streets during the so-called “Euromissile crisis” or to oppose the war in Iraq, but have absolutely nothing to say about their sovereignty being turned into a farce, about their leaders supporting a Nazi regime in Kiev and about being used by the USA a cannon fodder in possible continental war?
I can only conclude that the Europeans deserve the leaders they have.
They also all deserve a collective Darwin Award. Especially the East-Europeans who have painted a bullseye on their heads just to please of Uncle Sam. One Polish official denounced the “Negro mentality” of his colleagues and one ex-foreign minister even spoke of “giving oral sex and getting nothing in return”, a very apt image indeed. But these outbursts lead to nothing. If McCain compared Russia to a “gas station masquerading as a country” then I would compare EU as a brothel masquerading as a continental alliance, a brothel where Americans get serviced for free. “Despised by all, feared by none” could become the new EU motto.
At the NATO summit in Warsaw the Americans will try hard to treat their EU NATO allies with absolute courtesy and respect, but in reality they will view them exactly as what Malcolm X called the “house negro”. Let me quote him in full as it is a perfect description of the modern European:
So you have two types of Negro. The old type and the new type. Most of you know the old type. When you read about him in history during slavery he was called “Uncle Tom.” He was the house Negro. And during slavery you had two Negroes. You had the house Negro and the field Negro. The house Negro usually lived close to his master. He dressed like his master. He wore his master’s second-hand clothes. He ate food that his master left on the table. And he lived in his master’s house–probably in the basement or the attic–but he still lived in the master’s house. So whenever that house Negro identified himself, he always identified himself in the same sense that his master identified himself. When his master said, “We have good food,” the house Negro would say, “Yes, we have plenty of good food.” “We” have plenty of good food. When the master said that “we have a fine home here,” the house Negro said, “Yes, we have a fine home here.” When the master would be sick, the house Negro identified himself so much with his master he’d say, “What’s the matter boss, we sick?” His master’s pain was his pain. And it hurt him more for his master to be sick than for him to be sick himself. When the house started burning down, that type of Negro would fight harder to put the master’s house out than the master himself would. But then you had another Negro out in the field. The house Negro was in the minority. The masses–the field Negroes were the masses. They were in the majority. When the master got sick, they prayed that he’d die. If his house caught on fire, they’d pray for a wind to come along and fan the breeze. If someone came to the house Negro and said, “Let’s go, let’s separate,” naturally that Uncle Tom would say, “Go where? What could I do without boss? Where would I live? How would I dress? Who would look out for me?” That’s the house Negro. But if you went to the field Negro and said, “Let’s go, let’s separate,” he wouldn’t even ask you where or how. He’d say, “Yes, let’s go.” And that one ended right there.
Is that not a prefect description of the “new European” towards the USA?
And I am quite certain that US officers will have far more respect for their Russian “adversaries” than for their NATO “allies” (I have often noted that attitude in US servicemen).
Still, I am not losing all hope.
First, I want to believe that the Neocons can still be defeated in the USA and that what I call the “old Anglo guard” can give them the boot. Second, I have not lost hope in two European nations: France and Italy. I might be mistaken, but it seems to me that the French and the Italians are, in Europe, those who are least influenced by the imperial propaganda machine, maybe because of their complex and rich history, who knows? I think that there is a typically Latin (I mean that culturally, not religiously) spirit of resistance and revolt which has not been completely blotted out of the French and Italian people. I might be very naïve of course, and totally wrong. I had high hopes for the Greeks, and all they could muster was the resistance power of a wet firecracker. Even the always proud Serbs appear to have been put down on their knees, at least for the time being. It is a very sad spectacle indeed.
In the meantime, there are signs that Russia is coming out of the recession. The Russian armed forces are planning over 2000 military exercises just for 2016. As for the Russian people, they still overwhelmingly support Putin. After the upcoming NATO summit in Warsaw, this popularity is likely to soar even higher.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Orbánnak mázlija van, és nem először. A FED minimális kamatlába és nem Matolcsy unortodox gazdaságpolitikája okozta az ideiglenes, és relatív sikert.
Most meg ez a 2:0-s osztrákok elleni győzelem miatt a tömegek nagy hirtelen meg fogják bocsátani az alcsúti stadiont és a kisvasutat, az oktatás szétverését, és az egészségügy elbaltázását, valamint a magyar fiatalok exodusát Nyugatra.
Na most, még életemben nem volt meccsen, és még sose ültem a TV előtt, amikor közvetítés volt. Nagy valószínűséggel azért, mert gyerekkoromban az apám se járt meccsekre, pedig akkor érdemes volt. Én tehát nem lehetek foci elfogult. És akkor halljátok:
Hosszú Katinka leúszik 200 métert az eredménye világcsúcs, amiért meg is kapja az elismerés. Nincs vita, nincs duma, az eredmény konkrétum. A foci azonban nem ilyen.
Az ünnepelt meccsen a 28. másodpercben az osztrákok kapura rúgtak, de a labda néhány centivel fentebb szállt a kelletnél, és a labda visszapattant. Ha nincs ez a néhány centi, akkor gól. Gól a 28. Másodpercben. A magyar csapat letörik, mint a bili füle, és őt nullra elveszíti a mérkőzést. Nem így történt. A magyar csapat győzött, és mindenki boldog, dagad a magyar kebel. De vegyük észre, ez nem igazi teljesítmény. Igazi teljesítmény az, amit stopperórával, mérőszalaggal, stb. lehet mérni.
Legyünk realisták. Hogy lehet azt ünnepelni, hogy egy osztrák focista 5 centit tévedett?
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
A szerző mindjárt az előszóban azt kifogásolja, hogy az amerikai sajtóban egy szó se esik arról, hogy az USA mekkora nyomást gyakorol Románia, Ecuador, stb. országok kormányaira, hogy elhitesse velük a saját érdekük egy amerikai katonai bázis létrehozása országuk területén. Ezért aztán az amerikaiaknak fogalmuk sincs (nem így a bázist biztosító ország lakosságának), hogy ez mennyibe kerül, hogy az amerikai katonák micsoda köztörvényes bűnöket követnek el a „vendéglátó” ország asszonyaival és gyerekeikkel szemben, hogy micsoda környezetszennyezést okoznak, hogy a helyi lakosságban milyen érzéseket váltanak ki, akik kénytelenek fizikai közelségben élni több ezer, állig felfegyverzett, kulturálisan beszűkült, veszélyesen indokrionált amerikai katonával.
A könyv egyik témája az a politikai machinálás, amit minden egyes amerikai követség és katonai bázis folytat azon helyi törvények aláásása, megváltoztatása érdekében, amelyek az amerikai katonai tervek útjában állnak. Az Amerikai Egyesült Államok beavatkozik más nemzetek belügyeibe azért, hogy rendszerváltást hozzon létre, meghamisítsa a választási eredményeket, a helyi civil lakosság ellen rendkívül súlyos bűnt elkövető amerikai katonákat kiszabadítson, a helyi katonai vezetőkkel átvetesse az amerikai katonai értékrendet, érvényesítse az úgynevezett Katonai erők Státuszával Kapcsolatos Egyezséget, amit az USA minden, amerikai bázisnak helyt adó országra rákényszerít. Ezek szerint az amerikai katonák területenkívüliséget élveznek, nem vonatkoznak rájuk a helyi törvények, a helyi útlevéllel kapcsolatos szabályok és kivonják magukat az ország környezetszennyezési, zajártalmi törvényei alól.
Most adjuk át a szót a számoknak. A világon összesen 865 amerikai katonai bázis van. És akkor ebben nincsenek még benne azok a bázisok, amiket a Hadügyminisztérium titkosnak tart, mint például az Irakban, Afganisztánban és Izraelben találhatók. Az iraki bázis területe 40 km2 (további 30 km2 biztonsági zóna), ahol 30.000 katona és 10.000 zsoldos van elszállásolva. Ez a szám sokáig nyilvánvalóan nem tartható fenn, különösen az ország gazdasági hanyatlása kezdetén. Ennek ellenére az Obama adminisztráció nem tartja fontosnak a kérdés megvitatását az amerikai társadalommal. Ezt Magyarországon úgy mondanák, hogy egyetlen civil szervezettel se hajlandó egyeztetni.
A könyv idéz Joseph Gerson-tól, akinek számtalan könyve jelent meg az amerikai 
haderővel kapcsolatban. Garson egyik könyvében (U.S. Foreign Military Bases and Military Colonialism: Personal and Analytical Perspectives) idéz az amerikai függetlenségi kiáltványból (American Declaration of Independence) imigyen: „Abuses and usurpations that King George III of England imposed on us through his standing armies kept among us, in times of peace.” Vagyis: „III. György angol király a közöttünk állomásozó katonák segítségével abjuzust követ el és bitorol minket békeidőben.” Csakhogy – teszi hozzá Gerzon ma az „abjuzust követ el és bitorol” a „közöttünk állomásozó” amerikai katonák részéről erőszakos nemi közösülést, gyilkosságot, rablást jelent a velük járó kulturális imperializmussal, ami a történelmi időkig visszamenőleg minden idegen hadseregre jellemző volt. Ezekhez ma még hozzájön az alacsonyan szálló vadászgépekkel történő terrorizálás, éjszakai gyakorlatozás, az időnként lakóházakra zuhanó helikopterek, a környezet hadianyagokkal való szennyezése.
A könyv számtalan amerikai trükkről húzza le a leplet. Például 2005/6-ban az USA megpróbálta rávenni Paraguayt, hogy adjon helyet egy amerikai bázisnak, ahol néhány száz katonát állomásoztatnának csak, akik a helyieknek kutakat ásnának, és egészségügyi ellátást biztosítanának. Az egészből nem lett semmi, mert ma már Latin-Amerika népe tisztában van az amerikai célokkal és közölték az ajánlattevőkkel, hogy kutakat ásni ők is tudnak.
A könyvben található leghasznosabb esszé David Heller és Hans Lammerant tollától származik „US Nuclear Weapon Bases in Europe” címen (Amerikai nukleáris fegyverek európai bázisai). Erről a területről kevés információ származik és az amerikai sajtó tabuként kezeli a témát. A szerzők szerint még a mai napon is 350-480 db B-61 típusú taktikai atomtöltet van a NATO szövetségesek területén Európában (a csúcs 7300 db volt 1971-ben). A fegyverek hat országban nyolc légi bázison vannak tárolva. A szerzők megítélése szerint az atomtöltetek titkosak, veszélyesek, törvénytelenek, tárolásuk igen drága, katonailag haszontalanok, jelenlétük politikailag motiváltak, és a lakosság körében nagyon-nagyon népszerűtlenek.
A könyv természetesen számtalan példát hoz még fel, amelyeknek felsorolásától elállok elsősorban azért, mert amerikaiakhoz szól. Ezért, ami ki van hangsúlyozva elsősorban a buta katonai vezetés költekezése, aminek terheit az amerikai társadalom viseli. Éppen ezért a szerzőnek nem célja a NATO szövetségesek és úgy általában a nagyvilág országai ellen elkövetett gaztettek túlzott kiélezése. Végeredményben az amerikai jólétnek (az amerikai életforma) éppen ez a gyarmatosító, imperialisztikus politizálás volt az alapja, csak hát túlnőtte önmagát és ma már nagyon drága a fenntartása. Nekünk azonban alapos betekintést nyújt abba, amiket saját kormányunk is el akar előlünk rejteni.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
A társadalom folyamatosan változik, amit az veszi észre csak igazán, aki már régebben is itt volt. A legnyilvánvalóbb a nyelvi változás. Szavak, kifejezések jönnek, mennek. Ki emlékszik már olyan kifejezésre, mint a „sarkig lerohadok”, pedig egy időben boldog-boldogtalan használta, kifejezve vele a meglepetését. – Képzel Kovács Pista elveszi feleségül azt a trampli Kócsag Julit. Na, ne mond, hát sarkig lerohadok. Vajon ki tudja mit jelent az „apafej”? és ha jó a „virgácsa”, akkor a tulajdonos mire lehet büszke? És, mi az a „tuja”? Persze nem a dísznövényre gondolok. Na és a „séró”? „hári”? Ezek helyett divatba jött a nem túl szellemes becézgetés: cseri, pari, ubi, musi. Ez az utóbbi tényleg meglepetés, mert a muskátli nem annyira közkedvelt. Viszont vannak új keletű fogalmak, mint a wellness (különböző helyesírással), vagy életforma: kényeztetés.
A legnagyobb átalakulást azonban kétségtelenül a mobil telefonnak köszönhetjük. Egyszer volt az SMS, ami folyamatos levelezést váltott ki a teljes társadalomból. A mobil szimbiózisba került az emberrel. Kijön hozzám egy szerelő, nem nyomja meg a csengő gombját (ami ingyen van), hanem felhív telefonon, hogy engedjem be a kapun (ez persze neki pénzbe kerül). Az OTP számlavezetés nem érti miért nincs mobilom, mert így nem tud értesíteni a tranzakciókról, csak a hónap végén levélben, amit szerintem hamarosan be fognak szüntetni. A MVM körlevélben értesít, hogy jó néven venné, ha az okos telefonom segítségével egyenlíteném ki a számlám. Na, erre várhat, amíg ellenkező esetben ki nem kapcsolja az áramot.
Évával ülünk egy cukrászdába, jön két csaj, leülnek egymással szembe, de nem kezdenek el fecsegni (mint hajdanában), hanem előveszik a G-nem tudom hányat, és elkezdik böködni, két éve csak nyomkodták, most már böködik. Ha metrón utazunk, láthatjuk, amint az utasok mereven nézik az ölükbe kirakott okoskát és böködik. Mintha egy afrikai szekta szentélyében lennénk.
A legmeglepőbb, amikor megyünk az utcán és valaki a hátunk mögött hangosan megszólal. Ijedten megfordulunk, és akkor látjuk, hogy valakik menet közben (jó hangosan) telefonál, persze nem nekünk, hanem valaki másnak, talán a mamájának, mert reggel elfelejtette megkérdezni, mi lesz az ebéd.
A végére annyira szorult a hurok a nyakunkon, hogy Évának venni kellett egy mobilt, mert az édesanyja erősen gyengélkedett, állandóan ágyhoz volt kötve, vezetékes telefonról szó se lehetett. Azóta ez a nyomorult dög majd óránkét énekel egyet. Ha lemerülni készül énekel, ha üzentek énekel, de azt is bejelenti időnként mennyi pénz van még az előfizetésen, ha más nincs akkor üdvözöl a névnapon, a születésnapon, valamint közli velünk a legújabb akciókat, meg ami még belefér. Én ezt elfogadhatatlan zaklatásnak fogom fel, de úgy látszik a társadalom nem, sőt. Fontosság érzetet kölcsönöz, ha időnként megszólal a mobil. Ez már nem egy új szokás, ez már betegség, amit az is bizonyít, hogy másnak is megvan róla a véleménye.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Szerző: Robert Parry
Úgy tűnik az amerikai elnökválasztás lényege, hogy a népnek Donald Trump és Hillary Clinton között kell választani. Sajnos mind a kettő kockára akarja tenni a Föld jövőjét, egymástól eltérő okok miatt.
_________________________________________________________
A teljes fordítást elküldöm a VIP előfizetőknek. Kapcsolat felvétel: evatibor#t-online.hu
_________________________________________________________
Hillary Clinton made a strong case for why handing the nuclear codes over to a President Donald Trump would be a scary idea, but there may be equal or even greater reason to fear turning them over to her. In perhaps the most likely area where nuclear war could break out – along Russia’s borders – Clinton comes across as the more belligerent of the two.
In Clinton’s world view, President Vladimir Putin, who has been elected multiple times and has approval ratings around 80 percent, is nothing more than a “dictator” who is engaged in “aggression” that threatens NATO following the U.S.-backed “regime change” in Ukraine.
“Moscow has taken aggressive military action in Ukraine, right on NATO’s doorstep,” she declared. But stop for a second and think about what Clinton said: she sees Russia responding to an unconstitutional coup in Ukraine – which installed a virulently anti-Russian regime on Russia’s border – as Moscow acting aggressively “on NATO’s doorstep.”
That’s the same NATO, whose job it was to protect Western Europe from the Soviet Union, that — following the Soviet Union’s collapse — added country after country right up to Russia’s border. In other words, NATO muscled its way into Russia’s face and has announced plans to incorporate Ukraine as well, but when Russia reacts, it’s the one doing the provoking.
Clinton’s neoconservative interpretation of what’s happening in Eastern Europe is so upside-down and inside-out that it could ultimately become the flashpoint for a nuclear war between Russia and the West.
While she sees Russia as the “aggressor” against NATO, the Russians see NATO moving troops up to its borders and watch the deployment of anti-ballistic-missile systems in Romania and Poland, thus making a first-strike nuclear attack against Russia more feasible. Russia has made clear that it views these military deployments, just kilometers from major Russian cities, as an existential threat.
In response, Russia is raising its alert levels and upgrading its strategic forces. Yet, Hillary Clinton believes the Russians have no reason to fear NATO’s military encirclement and no right to resist U.S.-supported coups in countries on Russia’s periphery. It is just such a contradiction of viewpoints that can turn a spark into an uncontrollable inferno.
What might happen, for instance, if Ukraine’s nationalist — and even neo-Nazi — militias, which wield increasing power over the corrupt and indecisive regime in Kiev, received modern weaponry from a tough-talking Clinton-45 administration and launched an offensive to exterminate ethnic Russians in eastern Ukraine and to reclaim Crimea, where 96 percent of the voters opted to secede from Ukraine and rejoin Russia?
A President Hillary Clinton would have talked herself into a position of supporting this “liberation” of “Russian-occupied territory” and her clever propagandists would surely present this “heroic struggle” as a war of good against evil, much as they justified bloody U.S. invasions of Iraq and Libya which Clinton supported as U.S. senator and Secretary of State, respectively.
What if the Ukrainian forces then fired missiles striking Russia’s naval base at Sevastopol in Crimea, killing some of the 20,000 Russian troops stationed there and inflicting damage on Russia’s Black Sea fleet? What if Kremlin hardliners finally got their way and unleashed the Russian army to launch a real invasion of Ukraine, crushing its military, rumbling through to Kiev and accomplishing their own “regime change”?
How would President Hillary Clinton respond? Would she put herself in the shoes of Russia’s leaders and search for some way to de-escalate or would she get high-and-mighty and escalate the crisis by activating NATO military forces to counter this “Russian aggression”?
Given what we know about Clinton’s tough-talking persona, the odds are good that she would opt for an escalation – and that could set the stage for nuclear war, possibly starting because the Russians would fear the imminence of a NATO first strike, made more possible by those ABM bases in Romania and Poland.
Clinton’s Non-Nuclear Wars
There are other areas in the world where a President Hillary Clinton would likely go to war albeit at a sub-nuclear level. During the campaign, she has made clear that she intends to invade Syria once she takes office, although she frames her invasions as humanitarian gestures, such as creating “safe zones” and “no-fly zones.”
In other words, although she condemns Russian “aggression,” she advocates aggressive war herself, seemingly incapable of recognizing her hypocrisies and only grudgingly acknowledging her “mistakes,” such as her support for the invasion of Iraq.
So, on Thursday, even as she made strong points about Trump’s mismatched temperament for becoming Commander-in-Chief, she flashed a harsh temperament of her own that also was unsettling, although in a different way.
Trump shoots from the lip and has a thin skin, while Clinton is tightly wound and also has a thin skin. Trump lets his emotions run wild while Clinton is excessively controlled. Trump engages in raucous give-and-take with his critics; Clinton tries to hide her decision-making (and emails) from her critics.
It’s hard to say which set of behaviors is more dangerous. One can imagine Trump having free-form or chaotic diplomatic encounters with allies and adversaries alike, while Clinton would plot and scheme, insisting on cooperation from allies and demanding capitulation from adversaries.
Clinton sprinkled her speech denouncing Trump with gratuitous insults aimed at Putin and undiplomatic slaps at Russia, such as, “If Donald gets his way, they’ll be celebrating in the Kremlin. We cannot let that happen.”
In short, there is reason to fear the election of either of these candidates, one because of his unpredictability and the other because of her rigidity. How, one might wonder, did the two major political parties reach this juncture, putting two arguably unfit personalities within reach of the nuclear codes?
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Elöljáróban: a nukleáris erőművek jó tulajdonsága, hogy elég megfelelő mennyiségű radioaktív anyagot egymás mellé tenni, és azok hőt termelnek. Az 1977-ben fellőtt Voyager űrszondák 500W-os, plutónium alapú hőelemei ma, több, mint 30 év elteltével még mindig 300W teljesítményt adnak le minden tevékenység nélkül, egyszerűen azért, mert a plutónium meleg. Ez fantasztikus! A rossz csak az, hogy ezt nem hagyják abba, nincs „kapcsoló” amit le lehet tekerni, nincs víz, amivel el lehet oltani. Az egyetlen védekezés az, hogy az egész rendszer tökéletesen a tervezett állapotban van, az állandó felügyelet zavartalan, a keletkező energiát folyamatosan elviszik a reaktortól, a tárolómedencék vizét állandóan hűtik. Amennyiben ez bármilyen okból megszakad, az elkerülhetetlen katasztrófáig néhány óra van hátra.
Jelenleg a fukushimai telepen minden van, kivéve a rendet. Sikerült ugyan „viszonylagos egyensúlyt” kialakítani (ennek részleteiről később), átmeneti csőrendszerekkel folyamatosan vizet pumpálnak a reaktorköpenybe, illetve ugyanígy biztosítják a tárolómedencék hűtését. Ezek a rendszerek egyáltalán nem tervezettek, egy mérsékelt földrengést, tájfunt, bármit sem bírnak ki. Ha működésképtelenné válnak, az újabb leolvadás a hivatalos TEPCO jelentés szerint 38 óra múlva bekövetkezik – de az már egy egyébként is katasztrofális állapotban lévő területen üt be, így még sokkal kevésbé „kezelhető”, mint az első…
A radioaktív atomokat a természet bölcsen szétszórta, hatalmas tömegű anyagban keveredik el egy-egy darab ilyen atom, mi ezt óriási erőfeszítéssel összegyűjtjük, és használjuk az energiájukat. Utána viszont nagy gondban vagyunk, mert a „kimerült fűtőelemek” továbbra is, évszázados-évmilliós nagyságrendű ideig sugároznak (csak „kicsit gyengébben”, viszont jóval nehezebben szabályozható módon), ráadásul ezt a tulajdonságukat „örökítik”. Kénytelenek vagyunk nem csak az általunk koncentrált radioaktivitást, hanem a melléktermékként keletkezett sugárzó anyag tömeget is kezelni. Már az sem túl népszerű tény, hogy a normál üzemeltetés során keletkezett hulladék kezelésére sincs korrekt megoldás – ajánlott megtekinteni az Into Eternity című filmet. Jelenleg viszont az történt, hogy Fukushimánál a normális, elszigetelt rendszeren túl közvetlenül a környezetbe kerül hihetetlen mennyiségű sugárzó anyag.
A reaktorköpenyek, amelyek elvileg soha nem engedhetnek radioaktivitást a környezetbe, megsérültek. Ennek következtében nagy mennyiségű radioaktív izotópokat tartalmazó gőz kerül folyamatosan, ebben a pillanatban is a légkörbe. Ennek csökkentése érdekében emelt a TEPCO műanyag sátrat az egyik reaktorépület fölé, a kiszabaduló anyagot egy szűrőrendszeren keresztül, és sokkal magasabban eresztik ki a levegőbe, így a helyszínen könnyebb a munkavégzés, és a korábbi szennyeződésnek csak egy része jut a légkörbe. A dolog árnyoldala, hogy így viszont messzebbre kerül a maradék sugárzó anyag, illetve a szűrők igen gyorsan válnak iszonyú radioaktívvá, tehát újabb szokatlan mennyiségű veszélyes hulladék kezeléséről kell gondoskodni. A sátor ugyan gyorsan felépült, de környezeti hatásokkal szembeni ellenálló képessége elég kérdéses.
A reaktorokat és a tárolómedencéket ideiglenes megoldásokkal hűtik. Ha jól értem, a víz egy része körfolyamatban, szűrőkön keresztül halad (ezek a szűrők is gyorsan használódnak és veszélyesek utána), más részét úgy kell kiszivattyúzni és eltárolni. Kinézetre koszos víz, iszap – de radioaktív porral van tele, ami elvileg soha nem kerülhet vissza a környezetbe. Jó lenne, ha csak ezt a körfolyamatot kellene fenntartani – viszont úgy látják, hogy a területre hatalmas mennyiségű víz érkezik, például a lehulló eső, ami ugyanolyan radioaktív lesz, mint az általuk odaszállított víz, tehát ki kell venni a rendszerből. Amit ilyen módon sikerül kezelni, tartályokban tárolják, a tartályok szaporodnak minden egyes nap. Ez a tárolás nyilvánvaló módon szintén nem bír el egy akár kis mértékű természeti katasztrófát sem.
A mag leolvadása után tehát a fűtőelemek, a tárolórekeszeik és minden más egy reaktoronként körülbelül száz tonna tömegű leégett palacsintához hasonló izzó foltként terül el a köpeny és a reaktor épület alján, amit onnan (tekintve, hogy ezer évekig iszonyúan radioaktív, és az óceán partján, sűrűn lakott területen borzasztó rossz helyen van) valahogy el kéne távolítani. Ezt a műveletet korábbi baleseteknél úgy sikerült elvégezni, hogy a teljes területet vízzel borították, mert a víz a sugárzást rövid távon elnyeli, így viszonylag biztonságosan végrehajtható (ez tette lehetővé például a paksi „üzemzavar” után a tárolómedence aljára hullott, szerencsére nem túl forró fűtőelem kupac felszámolását). Jelen esetben azonban a köpeny „ereszt”, ez nem megy – de a csernobili szarkofág sem jó megoldás. Magyarul: semmi ötlet nincs jelenleg a helyzet hosszú távú megoldására, amikor a jelenlegi átmeneti megoldás fenntarthatósága is csak a véletlenen múlik, viszont őrületes és folyamatos, fenntarthatatlan szennyezéssel jár.
A radioaktív sugárzás olyan külső hatás, amely egy-egy atom vagy molekula szerkezetét károsítani képes, így az élő szervezetben a sejtekben egy-egy fehérjemolekula hirtelen elbomlik, megsérül, másmilyenné válik. A radioaktív sugárzás forrása mindig egy radioaktív atommag, amely az átalakulás során más atommagokká esik szét, de eközben egy-egy ilyen sugarat kilő. Tehát maga az az egy atom csak egyszer képes ilyesmire – de sajnos, egyetlen gramm anyagban is rettentő sok atom van, amelyek ugyan egyenként igen kis eséllyel bomlanak el, de mivel ez folyamatosan zajlik, egy állandó sugárterhelést érzékelünk, amely csak lassan csökken, akár több tízezer év alatt esik a felére.
Sugárterhelést elektromágneses sugárzás vagy radioaktív részecskék formájában kaphatunk. Az elektromágneses, nagy távolságra hatásos, a testünkön áthaladni képes gamma sugárzás egyszeri terhelésként működik, ugyanúgy, mint egy röntgenfelvétel, és az egész testtömegben oszlik el: hol itt, hol ott „üt meg” egy-egy sejtet. Erős gamma sugárzás alatt számtalan sejt sérül az egész testben szétszórtan egyszerre, ami rövid távon halálhoz vezet. A béta és alfa sugárzás sokkal kisebb hatótávolságú és áthatoló képességű, egy távoli balesetnél nem jut el hozzánk. Veszélyt akkor jelentenek, ha maga a sugárzást kibocsátó forrás a testünkbe kerül: por formájában belélegezzük vagy táplálékban elfogyasztjuk (akár a felületen, akár italban feloldott, a növény által felszívott, állat által megevett és beépített formában). A gamma sugárzás számára ugyanis „kifelé is átlátszóak vagyunk”, a béta és alfa sugárzás viszont garantáltan elnyelődik a környező szövetekben, ráadásul kívülről közvetlenül nem is észlelhető egy egyszerű műszerrel. A tüdőben lerakódó porszemek még mindig hatalmas számú atomot tartalmaznak, amelyek már nem mennek sehová, viszont egész életünk során, sőt a halálunk utáni száz vagy több tízezer év során azon az egyetlen helyen sugároznak és roncsolják a sejteket. A táplálékkal bevitt radioaktivitás a forrás jellegétől függően halmozódik fel a csontvelő, izom vagy zsírsejtekben, májban, pajzsmirigyben, és így tovább – az adott szerv sejtjeit bombázva folyamatosan. Ez hosszú távon rákos megbetegedésekhez, illetve az örökítő anyag tönkretétele miatt genetikai hibákhoz, mutációhoz, betegségekhez vezet.
A környezetbe került radioaktivitás rettenetes mértékű, és Csernobillal szemben igen sűrűn lakott területen oszlik el. Százezer gyermek él és jár iskolába most is minden nap olyan háttérsugárzás mellett, ami miatt annak idején Csernobil környékét kiürítették. Ott van az esőben, a talajban, a fákon, a porban, a földön, mindenhol szétszórva. A szakértők szorgalmasan járják ugyan a területet, és ahol magas sugárzást mérnek, „mentesítenek”: hatalmas gödrökbe dózerolják a sugárzó földet (felejtsük el az ilyenkor felszálló port), de akár egy nap múlva az eső, egy kis patak, egy szélroham ugyanennyi sugárzó anyagot hozhat vissza, mert egy egész megyényi területet nem lehet a föld alá temetni. Nem beszélve arról, hogy a forrás jelenleg is aktív, újabb katasztrófa pedig bármikor bekövetkezhet.
A terület mezőgazdaságilag aktív, a radioaktív szennyezés egy része a növényekben kötődött meg, például a rizsben. Egyes hírek szerint az idei termést a tavalyival keverik az ellenőrzések során, mert még mindig jobb öt év múlva rákban meghalni, mint most éhen… A melléktermékeket, mint a rizsszalmát pedig elégetik – ennek füstje újból a levegőbe engedi azt a radioaktivitást, amit már korábban végre sikerült lekötni. Egyes mérések szerint a csatornarendszerben mért sugárzás Tokióban jelenleg magasabb, mint a nyár folyamán.
A probléma felszámolásához hatalmas költségvetés tartozik a cunami által amúgy is erősen megrázott Japánban, a csőd szélén tántorgó TEPCO vezénylése alatt, a kormányra elviselhetetlen társadalmi nyomás nehezedik még úgy is, hogy totális ellenőrzést gyakorol a média felett. Az erőforrások jelentős része tehát arra fordítódik, hogy 1: „megmentsék a TEPCO-t”, ami egyébként egy normális, tehát igen szűk tartalékokkal működő iparvállalat, aminek anyagi erőforrása nyilván egyáltalán nem mérhetők a feladathoz, 2: életben tartsák a japán kormányt és közigazgatást, és 3: ami ezek után megmarad, jut a lakosság megmentésére. A legfontosabb 4: olyan, a jelen pillanatban költségesebb megoldást választani, amely a hosszú távú következményeket is szem előtt tartja, a fentiek után teljesen esélytelennek tűnik.
Összefoglalva, és egy kicsit átfogóbban szemlélve az alábbiakat érdemes fejben tartani:
Ismerjük Kolontár katasztrófáját, az elhárítási munkák hihetetlen méreteit, a kétségbeejtő képeket, aztán a lassan újraéledő rendszereket, a „nincs is olyan nagy baj, vége van” állapotot. Kolontáron kémiai szennyezés történt, az ott szétszóródott anyag óriási mennyisége és kémiai szerkezete okozta a problémát: a vörösiszap egy pohara nem jelent gondot, a veszélyes lúgot alkotó atomok (hidrogén és oxigén) más elrendezésben ártalmatlanok, illetve az ártalom a kémiai reakció során jelentkezik (lúgos égést okoz), melynek során az anyag a veszélyességét elveszíti.
A radioaktív szennyezés nem ilyen. A plutónium 239 esetében például nincs „biztonságos mennyiség”: egyes számítások szerint fél kiló plutónium finom porként belélegezve két millió embert lehet képes elpusztítani. Ez [szerk: természetesen vita tárgya nyilván csupán elméleti számítás, amelyet a kísérleti állatokba fecskendezett plutónium mennyiség rákkeltő hatására alapoztak], de az arányok érzékelhetők, és a plutónium, mint anyag veszélyességét az ideggázokéval teszi egy kategóriába, ennek megfelelő biztonsági feltételekkel kezelik. A történetben az az érdekes, hogy közben a plutónium maga nem lép reakcióba, az áldozatok lebomlásával, elégetésével változatlan formában folytatja útját. Egyetlen ellenfele az idő: ugyanez a fél kilónyi por már csak feleennyi embert lenne képes megölni – huszonnégyezer év múlva, függetlenül attól, hogy addig mekkora kárt okozott. Mivel ez elég csekély vigasz, marad a másik, a távolság: plutóniumot nem kéne csinálni, ami pedig van, nagyon el kéne tüntetni…
A fukushimai katasztrófa, különösen a 3. blokk tárolómedencéjében(!) feltételezhetően bekövetkezett „prompt, moderated criticality”, amit a saját szavaimmal „nukleáris robbanással hajtott piszkos bombának” fordítanék, az elhasználódott fűtőelemek egy részét finom porrá zúzva lökte a levegőbe, az ebből származó (radioaktivitás szempontjából) „forró részecskék” bizonyítottan elérték nem csak Tokiót, hanem Hawaii-t és az USA nyugati partvidékét is, folyamatosan ott keringenek Japánban, bárhol, véletlenszerűen bekerülhet bárki szervezetébe, és ott rákot, illetve az utódok esetében katasztrofális mutációkat, halálos genetikai betegségeket okozhat. Na ezért kéne rettenetesen pofon verni, és örökre eltiltani mindenféle döntéshozataltól azt a barmot, aki Csillag Tünde tornászt jócskán megalapozott aggodalma miatt megbüntette!
Azt mondjuk, a fukushimai katasztrófát „szokatlanul erős” földrengés és cunami okozta. Nem. Ezek önmagukban tragikus helyi események. Az viszont, hogy következményük az egész világra, és az innen következő évszázadokra, évezredekre kiterjedő problémát okoz, az atomerőmű létezéséből, a nukleáris tudomány felelőtlen felhasználásából fakad. Amerikai hivatalos kormányjelentés szerint az ottani atomerőművek felére bizonyítottan, saját elemzéseik szerint igaz, hogy ha a biztonságosan leállított reaktor, illetve esetleges tárolómedencéik hűtése bármilyen okból megszűnik, 12 óra alatt a „maradék hő” elforralja a hűtővizet (óriási nyomású radioaktív gőz keletkezik), hidrogén gázt hoz létre, a több ezer fokra izzó fűtőrudak elolvadnak, szétesnek, kezelhetetlen, a fukushimaihoz hasonlóan globális és elképzelhetetlenül hosszú távú katasztrófához vezetnek. A világon jelenleg majdnem ötszáz atomerőmű üzemel, és a „fejlettség nevében” számos új építése illetve meglévő létesítmények bővítése van napirenden. Sokuk ugyanolyan tervezési hiányosságokkal rendelkezik, mint a fukushimai – de tudható, hogy a hivatalos engedélyeztetési, ellenőrzési eljárások milyen szigorral működnek, ha minden résztvevő a felépítésben érdekelt.
Mindezek után, figyelembe véve az általunk folyamatosan, ordítva pazarolt energia mennyiségét, egyetlen kérdés marad: a kockázatok és egyértelmű tapasztalatok ismeretében tényleg kell nekünk ennyi energia?
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
A fenti cím nem teljesen pontos, mert a támadás még csak előkészületben van. A támadó fél pedig a Big Pharma, ahogy Amerikában a multinacionális gyógyszer gyártókat nevezik. A több évtizede bevált séma pedig a következő. A Big Pharma kitalál egy új „betegséget”, amihez azonnal megtalálja a hatékony gyógyszert, a többi pedig megy magától, csak először a piacot meg kell dolgozni, azaz bele kell sulykolni a leendő páciensekbe, hogy betegek. Egy nagy példányszámban fogyó női magazinban valahogy így:
Dr. XY (fontos a női keresztnév) szexológus szerint nem a te hibád, és természetesen nem a partnered hibája, hogy nincs orgazmusod minden egyes közösülés közben legalább háromszor, illetve, hogy a libidód szintje nem éri el egy 17 éves fiúét. Ugyanis neked egy lappangó betegséged van, amit mi úgy nevezünk, hogy FSD (female sexual dysfunction = rosszul működő női szexualitás), amin a gyógyszeripar megpróbál segíteni. Te a nők azon 43 százalékához tartozol, akiknek a szexuális élete – az Amerikai Gyógyászati Szövetség véleménye szerint – nem tökéletes.
Az FDA (Food and Drug Administration = Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal) meghatározása szerint az FSD alá besorolhatók: csökkenő szexuális vágy, vagy felhevülés, fájdalommal járó közösülés, és orgazmussal kapcsolatos nehézségek, de csak akkor, ha a jelenségeket elszenvedő személyt ezek a tünetek zavarják.
Mivel a FDA egy amerikai hatóság, a nőket meg kell győzni arról, hogy ezek a „jelenségek” zavarják őket. Ez a meggyőzés a gyógyszergyárak részére sok milliárd dollárt érő pirulák értékesítését jelenti, amit olyan nők milliói fognak bevenni, akiknek az égvilágon semmi betegségük nincsen.
A Big Pharma tehát megdolgozza a nőket, és elhiteti velük, hogy egy „normális” nőnek megállás nélkül kirobbanó szexuális élményben kell részesülni. Csakhogy az FDA-nak még jóvá kell hagyni a nők részére készített pirulát. Addig pedig a nők kipróbálhatják az Orgasmatron elnevezésű gerinc implantátumot, ami csak nagy ritkán eredményes és magával hozza a fertőzés és lemerevedés veszélyét. Illetve szóba jöhet még az „off-label” (azaz olyan gyógyszer, amit hivatalosan nem indikálnak egy betegségre) LexaFem pirula (havi adag 60 $), aminek szedése biztosítja, hogy „igazi nőnek érezhesd magad”. Hadd szúrjam közbe, hogy az A LexaFem honlapján http://lexafem.wordpress.com/ megígérik, hogy „LexaFem mellett megszűnik a boldogtalanságod.” A globális „nagymenők”, akik meglovagolják az FSD „betegséget”, a Pfizer és a Procter & Gamble (P&G). Az előző Viagra alapú off-label pirulákat árul azon az alapon, hogy a Viagra bizonyítottan hat a férfiakra. Az utóbbi azonos logikát használva, tesztoszteront (férfi nemi hormon) alkalmaz. Látszólag senkit se érdekel, hogy a Viagrát nőkön kipróbálva, az egyik kísérletet a másik után végzik, következetesen negatív eredménnyel. Ez azonban nem zavarta az amerikai orvosokat abban, hogy egy év alatt 1,4 millió off-label receptet írjanak fel.
Állapítsuk meg, hogy az FDS klasszikus példa arra miként válik egy prekoncepcióra és bizonyítás hiányára támaszkodó diagnosztikus kategorizálás elfogadhatóvá, a rosszul működő női szexualitás megállapítására, kizárólag a férfi modellre támaszkodva. Ennek a ténynek legvilágosabb példája a tesztoszteron alkalmazása. Annak ellenére, hogy az FDA nem engedélyezte a P&G tesztoszteron tapaszát, az amerikai orvosok 2 millió off-label receptet írnak fel egyetlen év alatt.
A valóság az, hogy nők esetében se a Pfizer pici kék pirulája, se pedig a P&G Intrinsa nevű tapasza nem hatékony. Magyarul semmire se jó. http://www.netdoctor.co.uk/medicines/100001138.html Ebben persze nincs semmi meglepő. A kutatóknak fogalmuk sincs, hogy a nők vérében mi számít „normál” tesztoszteron szintnek. Az ok nagyon egyszerű. Alacsony és magas tesztoszteron szintű nők egyformán meg lehetnek elégedve a szexuális életükkel. Ráadásul a tesztoszteron párosul az ösztrogénnel (női nemi hormon), ami viszont növeli a sztrók, rák és a demencia előfordulási esélyét.
Csak remélni merem, hogy nem untattalak a posztommal, és ne hidd, hogy nem releváns. Tapasztalataim szerint, Amerika után Európa következik. Hamarosan nálunk is a csapból fog folyni a női orgazmus, és a Big Pharmának lesz rá gondja, hogy a magyar nők is úgy érezzék, valami nagyon hiányzik a szexuális életükből amit, borsos áron megvásárolt pirulákkal, helyére tudnak tenni. Ne feledd, én előre szóltam.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Szerdán, június 8-án a hozzászólók egy apró csoportja meglátogatta a paksi erőművet Vackor, a pipás kertész meghívására és vezetésével. Aki eljött annak impozáns látványban lehetett része. Láthatta a reaktortermet (az a nagy piros, kerek valami a „rettegett” reaktor, abban vannak a fűtőelem kazetták).
És a turbinatermet (ahol az áramot termelik)
Valamint hallhatta a magyarázatot. Természetesen láttuk a vezérlő termet is, de erről nincs fénykép.
Különben az erőmű kellően fel van készülve a kíváncsiskodókra. Vannak bemutató termek, sőt egy hatalmas épület „múzeum”, ami – mint megtudtuk – áldozatul fog esni a leendő bővítésnek, ha Brüsszel is úgy akarja.
Tulajdonképpen arra számítottunk, amit láttunk, de más számítani és megint más saját szemmel látni.
A erőműben rend és fegyelem uralkodik, amit az ott dolgozók természetesnek vesznek. Mosoly, jókedv, de a szabályok maradéktalan betartása. Ennek egyik megnyilvánulását az alábbi csoportképen láthatjátok. Ahol Éván és rajtam kívül azt is felfedezhetitek, hogy mindenkinek a fején van egy totálisan felesleges műanyag bili, aminek az ég egy világon semmi értelme.
Minden esetre ezt a látogatást kár lett volna kihagyni. A következő képen felülről nézzük a vezérlő termet. Illetve a fénykép kedvéért hátat fordítunk neki.
A tárlatvezető természetesen kitért a biztonságra is, ami roppant megnyugtató volt, ha valaki meg akart nyugodni. Például megtudtuk, hogy a minimális dunai vízhozam is elegendő a szükséges hűtéshez. Ez persze nem lebecsülendő, mert percenként 30 m^3 vízre van szükség, amit egy 3500 mm-es cső biztosít. Azért ez elég nagy átmérő. Nem akartam feltenni a kérdést, mi van, ha egy terrorista felrobbantja a csövet (ami nem olyan nagyon nehéz), vagy valami természeti csapás végez a csővel? A választ persze mindenki tudja, mert amióta atomreaktorokat építenek, mindenki abban reménykedik, hogy nem lesz semmi baj. Persze lett. Soroljam? Fukushima, Csernobil, Three miles island, Paks (2003-csak nem nagyon tudunk róla), Windscale, Tokaimura (Japán). Persze nem igaz, hogy nem gondolnak rá. A bemutatás egy része 33 méter magasban volt. Oda természetesen fel kell jutni, de a látogatóknak lépcsőn kell felmászni. Liftet csak a dolgozók használhatják. Vajon miért? Egy húszas csoportot 5 menetben lehetne feljuttatni, ami hosszú perceket venne igénybe (és persze minden nap) Mi van, ha pont ez alatt kell sürgősen használni a liftet?
Hogy mondták régen? Szerencse fel!
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Nem sok, mindössze annyi, hogy 600 tonna (!) megolvadt, radioaktív fűtőelemet még nem sikerült megtalálni. Mondom 600 tonnányit, állítja a romok eltávolításával megbízott vezető.
Egy TEPCO alkalmazott védőruhában és védőmaszkban látható az első számú reaktor épület előtt 2016 februárjában.
A fukushimai romhalmazt eltakarító egységnek fogalma sincs, hol van a mintegy 600 tonnányi radioaktív üzemanyag a szétrobbant reaktorokban, mondotta a leszereléssel megbízott vezető az ABC Tv társaságnak.
A leszerelést vezető, Naohiro Masuda reményei szerint 2021-re sikerül megtalálni azt a bizonyos 600 tonnányi anyagot és elkezdhetik az eltávolítását, [tehát még 6 évig fogják keresgélni] itt található az angol cikk. De – tette hozzá – az alkalmazandó technológiát még ki kell találni.
_________________________________________________________
A teljes fordítást elküldöm a VIP előfizetőknek. Kapcsolat felvétel: evatibor#t-online.hu
________________________________________________________________
________________________________________________________________
________________________________________________________________
A TUDOMÁNY, így nagybetűvel, ami időnként vita tárgyát képezi, okoskodók és közöttem. Úgy gondoltam, legegyszerűbb, ha tiszta vizet öntök a pohárba, és közben írok valami érdekeset is. Közbeszúrom, hogy ma már nem nagy kunszt „okosnak” lenni egy Internetes Fórumon, mert csak be kell ütni egy szót a keresőbe, és minden az ölünkbe hullik. Ez azonban nem vonatkozik az önálló véleményekre. Kettőnk vitájának tárgya ez utóbbi.
Vitánk egyik (és legkönnyebben érthető) része Einstein megítélése. Ugyanis a mindenkori okoskodó részéről nagy merészséget nem igénylő módon feltétlen Einstein tisztelő. Míg az én álláspontom szerint Einstein elsősorban „média sztár” volt, nem tudós.
Történelmi tény, hogy amikor az Annalen der Physik szerkesztőségébe az eredeti cikk (ami érdekes módon „elveszett”) beérkezett annak feltüntetett szerzői Albert Einstein és Mileva Einstein voltak. Azonban a korrektúrán Albert a felesége nevét kihúzta, erre rákérdezve Einstein – némi szójátékkal – csak annyit válaszolt „Wir sind ein Stein (Einstein)”, ami szabad fordításban annyit jelent, hogy „egy kő (azaz egyek) vagyunk”. Persze az „ein Stein” kiejtve „Einstein” is lehet.
Régi szokásom, hogy a történelmet pszichoanalitikus módon közelítem meg. Például biztosra veszem, hogy a fiatal Nagy Sándor megölette saját apját, mert türelmetlen nagyravágyásának útjában állt. Erre az okoskodóhoz hasonló, óvatos történészek nagyon korrekten azt mondják, ez nem bizonyítható (közbevetem az elmúlt 25 év teli volt nem bizonyítható disznóságokkal). Einstein esetében én így okoskodom: a „Wir sind ein Stein” kijelentés több mint 100 éve hangzott el, amikor egész Európában tombolt a férfi dominancia. Ahhoz, hogy egy nő neve, mint szerző, rákerüljön egy tudományos cikkre, minimum 90 százalékát neki kellett írni, ha ugyan nem 100-at. Az még napjainkban is előfordul, hogy nők férjeik nevén, vagy férfinéven publikálnak. Én tehát megalapozottnak találom állításomat, hogy a relativitás elméletéhez tartozó matematikai számításokat nem Einstein, hanem felesége végezte. Ezt húzza alá még az a tény is, hogy Einstein az egyetemen nem járt el a matematikai előadásokra. Amikor vizsgázni ment a budapesti születésű Grossmann Marcell jegyzeteit használta, aki később „főmunkatársa” lett az általános relativitás kiépítésében.
Aki egy kicsit is ismeri a tudományos berkekben uralkodó rendszert, az pontosan tudja, hogy a már nevet szerző tudósok helyett a „főmunkatársak” dolgoznak, a főnök csak a nevét adja. Na jó, ez csak „spekuláció”, bár az életemre mernék rá fogadni. Azonban az feljegyzett tény, hogy Einsteinnek Minkowski mutatta meg, hogy „az einsteini” speciális relativitáselméletének képletei legtisztábban, négydimenziós téridőben modellezhetők.
Tovább menve, Grossman magyarázta meg Einstennek, hogy az általános relativitáselméletet miként kell a nem-euklideszi geometria keretei között formába önteni.
Még tovább menve, fel lett jegyezve, hogy ha valaki az általános relativitáselméletre vonatkozó trükkösebb matematikai kérdést tett fel Einsteinnek, ő habituálisan azt válaszolta „Nem tudom, kérdezzék Lánczost”.
Ezen kívül azt követve, hogy feleségétől elvált (1916), Einstein semmi újjal nem állt elő. Ez természetesen betudható az emberi agy általános viselkedésének. Ugyanis a harmincadik életév után a matematikusok nemigen állnak elő korszakalkotó elképzelésekkel.
Különben a fényelektromos hatás ötletét, amiért Einstein 1921-ben Nobel-díjat kapott, Plancktól lopta el, és bár feleségétől akkor már 5 éve elvált, a díjjal járó pénz felét átadta Milevának. Újat tehát nem alkotott, de annál inkább hibázott. Amikor az orosz Frieman közölte Einsteinnel, hogy egyenletei a Világmindenség tágulását implikálják (amiről addig Einstein nem tudott), hirtelen bevezette a kozmológiai állandót, hogy ezzel biztosítsa a statikus Világmindenséget (mert szerinte a teremtés befejezett aktus volt). Amikor aztán Huble közzétette a vörös eltorlódást és annak következményét, Einstein a kozmológiai állandót egyszerűen visszavonta. Vagyis képleteivel úgy játszott, ahogy azt a mindenkori tudományos álláspont megkívánta. A kvantummechanikát élete végéig nem fogadta el, mert szerinte Isten nem kockajátékos illetve „ilyen világot nem teremthetett”. Végül a fekete lyukak létezhetőségétől kifejezetten irtózott. A felsorakoztatott tények alapján nehéz más következtetésre jutni, mint amire én jutottam.
Na most, a vitánk második tétele, ami a megismerhetőségről és a kutatók munkamódszereivel kapcsolatos. Itt megint csak arról van szó, hogy okoskodó követi a konzervatív felfogást és az én disszidens hozzáállásomat butaságommal, ismereteim hiányával magyarázza. Akkor most nézzük, miről van pontosan szó!
Először a tények. Minden ellenkező hiedelem ellenére a XX. század nagy durranása nem a relativitáselmélet több lépcsős kidolgozása, hanem a kvantummechanika felfedezése (mondhatnám rádöbbenése) volt. Igaz voltak előszelek. Kezdődött azzal, hogy tudósok tucatjai évszázadokon át vitáztak, hogy a fény hullám-e vagy korpuszkulum. Aztán a vitába belefáradva, úgy döntöttek, hogy hol ez, hol az.
Az igazi meglepetést az hozta, hogy a fény nem ez és nem az, hanem egyszerre mind a kettő. Vagyis a részecskék szuperpozícióban vannak, aminek lényege az „egyidejű kétneműség” (a kifejezést én találtam ki) azaz minden részecske (tehát nem csak a foton) ez is és az is egy azon időben. Erre találta ki Schrödinger a macskával kapcsolatos gondolat kísérletet, hogy érzékeltesse a kvantummechanika abszurditását, mert Schrödinger macskája mindaddig, amíg nem nézek rá, egy azon időben él is, és meg is van dögölve, ami nyilvánvaló képtelenség.
Viszont a részecskék pontosan ezt teszik, hullámok is, és korpuszkulumok is egyszerre. Sőt, ha egyetlen fotonnak lehetősége van átmenni két egymás mellett lévő résen, akkor egyszerre megy át mind a kettőn, amíg oda nem nézek. Abban a pillanatban, amikor meg akarok győződni róla, a foton hirtelen eldönti melyiken ment át, amit úgy neveznek, hogy a „szuperpozíció összeomlik”
[Itt most legszívesebben kitérnék (amire voksom adom) a determinisztikus Világmindenségre, ami összhangban van a szuperpozíció létezésével. Álláspontom szerint ugyanis nincs véletlen (amit könyvemben bőségesen tálalok), mindennek van oka. Pontosan ezért vannak „kétneműségek”, ugyanis „ok” nélkül nem lehet dönteni. Ha van „ok” (például odanézek), akkor már lehet dönteni. Hogy milyen végső cél elérésének érdekében, az egy más kérdés.]
Lássuk be, hogy ez a „kétneműség” illetve a szuperpozíció létezése eléggé abszurd egy helyzet, nem csoda, hogy (szerintem a matematikailag) középszerű Einstein élete végéig nem tudta elfogadni a kvantummechanikát. Csakhogy a kvantummechanikával másoknak is volt bajuk. Nem kisebb egyéniség, mint Richard Feynman kijelentette: „Nyugodtan mondhatom, hogy a kvantummechanikát senki se érti”. Paul Dirac „tiltakozott” a „renormálás” ellen, ami azóta, már elfogadott módszer a végtelen eltüntetésére, amikor egy levezetés végén a végeredményt értékelhetetlenné tenné.
Az igazi történet itt kezdődik. Ugyanis a fizikusok korábban elvégeztek egy kísérletet (lásd például Galilei és a Pisai ferdetorony), majd az eredményből kikövetkeztetve létrehoztak egy törvényt. A kvantummechanika ezt a „hagyományt” gyökeresen megváltoztatta. Az elmúlt száz évben az vált gyakorlattá, hogy az elméleti fizikusok vérmérsékletüknek megfelelően kitaláltak valamit, amit aztán megpróbáltak valahogy bizonyítani.
Ezek a próbálkozások részecskegyorsítókkal ütköztetett elemi részecskék bomlástermékeinek elemzésében, illetve csillagászati megfigyelésekben merültek ki. A 70-es évek környékére így született meg több lépésben az úgynevezett húrelmélet, ami azóta is tartja magát. [Igaz, hogy öt változatban és közben átcsúszott a szuperhúrba a szimmetria beépítése után, majd a brán elméletbe.]
Mi a húrelmélet és miért van rá szükség? A húrelmélet lényege, hogy a szubatomi részecskék nem pontszerűek, hanem fizikai terjedelemmel rendelkező rezgő valamik. Ami rezeg az mindig ugyanaz, de a rezgés minősége szabja meg, hogy melyik részecskének érzékeljük. Népszerűségét annak köszönheti, hogy segítségével (a remények szerint) esély van rá, hogy az összes erőhatás inkorporálható egyetlen elméletbe.
Ennek azonban ára van. A húrelmélet(ek) szükségelik a 10….22 dimenziót. Észrevételezhető, hogy okoskodó ezt igen könnyen intézte el. Saját szavaival: „szerintem elég tűrhető szinten értem a sok dimenziót, de ez nem is nehéz feladat, hiszen a terünk 3 dimenziója már elég nagy szám ahhoz, hogy innen extrapolálni lehessen.” [Nem nevezném túl fair analógiának, de azért szórakoztató. Én például elég tűrhető szinten értem a kínait, de nem is nehéz feladat, hiszen ismerek 300 kínai jelet, ami elég nagy szám ahhoz, hogy a többire extrapolálhassak.]
Okoskodóhoz képest Brian Green lényegesen szerényebb, akit most idézek (majd később David Gross-t és Sheldon Glashow-t) a „The Elegant Universe” honlapján található interjúból. (Magyarul is megjelent könyvének címe: Az elegáns univerzum) Tehát: „I cannot envision anything beyond three dimensions. What I can do is I can make use of mathematics that describe those extra dimensions…. To tell you the truth, I’ve never met anybody who can envision more than three dimensions.” [A három dimenzión túl nem tudok többet elképzelni. Amit tenni tudok, az extra dimenziókat leíró matematikát felhasználom…. Az igazat megvallva, még nem találkoztam olyannal, aki három dimenziónál többet el tudna képzelni.]
Ezek szerint okoskodónak fel kellene kínálni képességeit Mr Green részére, még az is lehet, hogy a húrelmélet tovább lépne egyet az elmélet összevonások felé.
Az én véleményem szerint az emberiség elérkezett a világmindenség megértésének végső határához. Ez az a tétel, amit okoskodó hevesen támad. Legeklatánsabb mondata a következő: „A fizikusoknak az a dolguk, hogy igyekezzenek jó modelleket megfogalmazni. Te ezeket nem érted, ezért azt gondolod, hogy biztos nem jók, mert egy jó modellt neked feltétlenül értened kellene, mert okos vagy.”
Mivel e poszt tárgya nem okoskodó vitastílusa, ezért csak szép csendben emlékeztetek Richard Feynman fenti kijelentésére, de megtoldhatom David Gross vallomásával: „One of the strangest aspects of where we are in string theory after 35 years is that we don’t really know what string theory is.” [35 év munkálkodás után a legfurcsább aspektusa a húrelméletnek, hogy tulajdonképpen fogalmunk sincs róla, valójában mi.]
Akinek ez nem elég, annak Gross még a szájába rágja: “What is string theory? If they are honest they’ll say, well, we don’t know.” Sheldon Glashow véleménye eszenciáját tekintve megegyezik az előző fizikusokéval. “I don’t understand string theory, so I can’t describe its inner nature to any extent.” Illetve: “The string theory appears to be consistent and is very beautiful, very complex, and I don’t understand it.” [„A húrelméletet nem értem, ezért aztán a legkisebb mértékben se tudom leírni mibenlétét.” Illetve: „A húrelmélet úgy tűnik konzisztens, és nagyon szép, igen összetett és én nem értem.”]
Persze az, hogy néhány nagynevű fizikus szerényen állítja, hogy ezt vagy azt nem érti, még nem lenne perdöntő vitánkban, hiszen a főtétel, hogy elérkeztünk-e a megismerés határához, amit én állítok, vagy sem, amit okoskodó állít. Ezzel kapcsolatban Glashow-nak van néhány érdekes megfigyelése. “A quantum theory of gravity doesn’t make any prediction. That is to say, there ain’t no experiment that could be done nor is there any observation that could be made that would say, ‘you guys are wrong’. The theory is safe, permanently safe. I ask you, is that a theory of physics or a philosophy?” Aztán folytatja: „It’s a kind of physics that is not testable. It does not make predictions that have anything to do with experiments that can be done in the laboratory or with observations that could be made in space or from telescopes.” [„A gravitáció kvantumelmélete konzisztensnek tűnik, de nem jelez előre semmit. Vagyis nem létezik olyan elvégezhető kísérlet vagy megfigyelés, ami után kijelenthető lenne, hogy ’fiúk nincs igazatok’, mert az elmélet biztonságos és örök időkig az is marad. Kérdezem én, ez egy fizikai vagy filozófiai elmélet?” Aztán folytatja: „Ez ellenőrizhetetlen fizika, amelyiknek nincs semmi laboratóriumi kísérletnek alávethető, vagy űrkutatással ellenőrizhető előrejelzése.”]
Ezekkel a véleményekkel okoskodó szembe megy, íme: „A részecskefizikusoknak nem sikerült olyan modelleket csinálniuk, amelyek számodra is érthetők, és a kísérleti eredményekkel is összhangban vannak. Te elég kevéssé vagy megértő ezzel az ö nagy problémájukkal kapcsolatban, ugyanis nem túlságosan érdekelnek a kísérleti eredmények.”
Nem arról van szó, hogy a részecskefizikusok nem tudnak nekem megfelelő modellt csinálni. Semmilyen modellt nem tudnak csinálni, és nincs is szándékukban, mert jól tudják, hogy lehetetlen. Elszórakoznak a matematikával és nem törődnek azzal, hogy „eredményeik” modellezhetetlenek. Ugyan már! Hogy lehet 22 dimenziót modellezni? Megint Glashow: „The superstring theory so far as I can see, totally divorced from experiment or observation. [„A szuperhúr elmélet, amennyire én látom, tökéletesen levált a kísérletektől és a megfigyelésektől.”]
A helyzet az, hogy az „események” 10-43 méteres szinten történnek. Ide „lemenni” lehetetlen és mindig is lehetetlen marad. Következésképpen csak arról lehet szó, hogy kitalálnak (ésszerű sejtés) elméleteket és vizsgálják, hogy valamelyik ismert jelenség nem ütközik-e vele. Eddig még mindig ütközött. Most nézzünk néhány elképzelést az utóbbi időből!
Néhány fizikus feltételezése szerint létezik egy másik valóságszint a kvantumvilág alatt. A Nobel-díjas Gerard’t Hooft úgy véli a kvantum furcsaságok támogatása egy idejét múlta determinisztikus elv, ahol egyszerű kapcsolat áll fenn ok és okozat között. Antony Valentini még ennél is messzebbre ment. Véleménye szerint a kvantummechanika nem feltétlenül volt mindig érvényben, mivel a korai Világmindenséget más törvények irányíthatták. Sőt, véleményét még azzal is megtoldja, hogy a nem-kvantumvilágból származó dolgok egy része mind ez ideig itt maradhatott.
Az ok, amiért feltételeznek egy mélyebb szintet az, hogy a kvantummechanika szerint egy mérés eredménye csak bizonyos valószínűséget nem pedig bizonyosságot ad.
Tény az, hogy a fizikában, amikor egy elmélet valószínűségeket jósol meg, a fizikusok mindig egy mélyebb valószínűségi szintet feltételeznek. Mindig, kivéve a kvantummechanikát. És ott miért nem? Erre a kérdésre a fizikusok zöme azt válaszolná azért, mert ez a mélyebb magyarázat szükségtelen (rejtett változó elmélet), ugyanis a kvantummechanika minden ismert tapasztalati eredményt kielégít. Vagyis a kvantummechanika a gyakorlatban kitűnően megállja a helyét, minek tovább kutatni!
Ennek ellenére néhányan megpróbálkoztak a „tovább kutatással”. Ezek egyikének eredménye a „vezető-hullám” (angolul „pilot-wave”) elmélet, amit 1920-ban Louis Broglie javasolt és, amit David Bohm az 1950-es évek elején ki is fejlesztett. Ugyanis, amíg kvantummechanikában a hullám egyenlet (Heisenberg bizonytalansági elve) semmi több mint egy olyan matematikai eszköz, melynek segítségével megállapítható, hogy egy részecske milyen valószínűséggel jelenik meg a tér egy adott pontjában, addig a vezető-hullám elmélet esetében a hullám valós, ténylegesen létező. Ez egy láthatatlan, de fizikailag jelenlévő hullám, ami mentén a részecske mozog. Ez az elmélet reprodukálja a kvantummechanika valamennyi statisztikai előrejelzését.
Ezt az interpretációt azonban sokan elvetik az „idevalótlanság” (angolul: „non-locality” vagyis, hogy nem tartozik a mi három dimenziónkhoz) elnevezésű tulajdonság miatt, ami egy fénynél gyorsabban terjedő fizikai hatás. Ugyanakkor a hagyományos kvantummechanika szintén feltételezi az idevalótlansági-hatást. [indoklás: A korrelált elektron-pár spinjeinek összege zéró. Mivel a természet törvényei szerint a spinek összege nem változhat meg, a két elektron spinje akkor is ellentétes marad, ha azok szétválnak és a távolság közöttük bármekkorává nő. Ha egy földön lévő elektron spinjét megváltoztatják a párja azonnal ellentétes spint vesz fel, akkor is ha történetesen a Tejút másik végében van. Ez teljes mértékben megsérti a fényterjedés sebességének abszolút voltát.]
Viszont az idevalótlanságot fel lehet fogni, mint a kvantummechanika perifériáján elhelyezkedő kinövését, ami semmiképp sem mondható el vezető-hullám elméletről. Nézzük újra ezt a két korrelált elektront. A vezető-hullám elmélet szerint, mi ezt a korrelált részecskepárt egy hatdimenziós rendszerhez tartozó háromdimenziós térben látjuk mozogni. A két részecske valójában összekapcsolódva marad egy magasabb dimenziójú rendszerben.
Gerard’t Hooft ellenzi az idevalótlanság elméletét, de azért úgy gondolja, hogy egy újfajta rejtett-változó elmélettel meg lehetne kerülni. A múlt század kilencvenes éveiben megfogalmazott elképzelése szerint valamifajta determinisztikus elmélet alkalmazható lehetne a téridő legkisebb méreteinél. Ezek szerint, ha valami eseményt le lehet vinni a 10-43 másodperc és 10-35 méter tartományba, akkor észlelhető lenne egy klasszikus, előre jelző elméletben, ahol nincs valószínűség és bizonytalanság. Ezek szerint kvantummechanika elmélete az összes apró eseményt számba veszi, hogy az eseményről adjon egy bizonytalan átlagos leírást.
Közbeszúrom, az hogy a kvantummechanika mélyebb alapokra épül azt több dolog is sejteti. Az egyik ilyen ok az, hogy 90 év nagyfokú erőfeszítés ellenére még mindig nem sikerült összeegyeztetni a gravitációt a kvantumvilággal. Itt történetesen egyetértek Einsteinnel, aki a kvantummechanika statisztikai állításait nem volt képes megemészteni. Viszont én tovább mentem és azt állítottam, hogy ezek a „mélyebb alapok” az emberi agy számára felfoghatatlanok. (okoskodó agya természetesen kivétel).
Ez Valentininek kapóra jön, úgy gondolja, hogy az idevalótlanság elvetése helyett, fel kellene azt karolnunk, hiszen a korrelált elektron-pár alkalmazásakor azt lehet hinni, hogy fennáll egy időtlenül gyors kommunikáció közöttük. Ez azonban lehetetlen. [Magyarázat: Az elektron spinjének megállapítása előtt nem lehet megmondani annak állapotát. Tehát, ha az egyik spin-irányt „1”-nek kódoljuk, míg a másikat „0”-nak, és „1”-et kívánjuk továbbítani, ennek bizonyossága mindössze 50 százalékos – mert jelen van egy bizonytalansági színt, vagy „zaj”, ami az üzenetet összezavarja. Valentini szerint ez úgy néz ki, hogy: „Bár az idevalótlanság a kvantumelmélet alapvető tulajdonsága, a természet pontosa akkora kvantum-zajt hoz létre, amekkora szükséges annak felhasználhatatlanságához.”]
Ezt úgy kell értelmeznem, hogy a fénysebességnél gyorsabb kommunikációt lehetővé tevő idevalótlanság hatását a Világmindenségben jelenlévő kvantum-zaj ellehetetleníti? Valentini szerint igen, mert azt állítja, hogy idevalótlanság-jeleket nem tudunk fogni, mert azok egymást statisztikai szinten kioltják.
Szerénységem szerint Valentini elképzelései egymásnak egyértelműen ellentmondóak, amivel kapcsolatban Hardy a következőket mondja: „Ezek a konklúziók a vezető-hullám elmélet egy bizonyos interpretációjától függenek, ami, legyünk őszinték, mindössze néhány fizikus egyetértését bírja”, de azért teljes mértékben a többi sem utasítja el, beleértve Hardyt is, aki viszont úgy nyilatkozik, hogy: „Valentini egy komoly elméleti fizikus és nagy gondolkodó”. Lee Smolin szerint: „Valentini elképzelései igen érdekesek és nem lehetetlen, hogy a kvantumelmélet alapjaival kapcsolatban leginkább közelítik meg a valóságot azok közül, amiket eddig hallottam”.
Hát igen! Amennyiben Valentininek igaza van, úgy az implikáció elsöprő. Közvetlenül az Ősrobbanás után a Világmindenség olyan állapotban lehetett, amiben az idevalótlanságot nem zavarta össze a véletlenszerű zaj. A részecskék között fellépő kölcsönhatás ebben a korai Univerzumban egy olyan egyensúlyi állapotot alakított ki igen gyorsan, amilyet ma ismerünk. Ezek a kölcsönhatások azt jelentik, hogy a részecskéket hajtó vezető-hullám áramlatok nagyfokú kitekeredettsége miatt a részecskék eloszlása összekeveredik – ami az energiát átcsoportosítja a gyorsan mozgó részecskéktől a lassan haladók felé – a gáz termikus egyensúlyi állapotának felvételét okozva.
A mi világunkban egy részecske valószínű helyzetét hullámegyenletben szereplő amplitúdó négyzete adja meg. Azonban a tárgyalt korai Univerzumban, még mielőtt a kvantumzaj elült volna, az eloszlás valószínűségét sokkal inkább a négyzetes hullámfüggvény szabta meg. Kisebb kvantumzaj mellett lehetséges volt a részecske helyének pontosabb meghatározása. Mivel pedig az idevalótlanság nem homályosult el, ez azt jelenti, hogy akkor a jelek a fénynél gyorsabban terjedhettek. Például kisebb lenne a bizonytalanság két korrelált elektron spin állapotát illetően, aminek következtében a Világmindenség egyik sarkában az egyik elektronba kódolt üzenet azonnal fogható lenne a Világmindenség másik sarkában.
Valentini természetesen komolyan hisz feltételezésében. Véleménye szerint közvetlenül a Világmindenség megszületése után két, egymással versengő folyamat létezett (ki a fene versenyeztette őket, csak nem a teremtő isten?). Az egyik a részecskék közötti kölcsönhatást eredményezte, pontosan úgy, ahogy gázokban lévő molekulák között létrejön, ami aztán a Világmindenséget egy zajos egyensúlyi állapot felé vezette. Azonban az egyensúlyi állapot olybá történő felvételét kiegyenlítette a Világmindenség örült méretű kitágulása (amit újabban egyesek cáfolnak, lásd alant), ami az anyagot széthúzta, és csak amikor a tágulás lelassult, akkor tudott a részecskék kölcsönhatása felülkerekedni, ami aztán az anyagot egy bizonytalan, zavaros formába helyezte, olyanba, amit napjainkban látunk. Ez a történés valószínűleg akkor keletkezett, amikor a Világmindenség 10-43 másodperc idős volt.
Mivel az átállás roppant gyorsan történt, azt lehetne hinni, hogy nem volt jelentős következménye. Ez azonban Valentini szerint nem igaz. Ez az átállás megoldhatja azt a talányt, miért van, hogy a Világmindenség egymástól messzire eső részeiben azonos a hőmérséklet és az anyagsűrűség (ez utóbbival kapcsolatban hamarosan jön némi ellenvélemény). Hogyan tudtak ezek hatni egymásra, ha még annyi idő sem állt rendelkezésre, hogy a fény elérjen egyik helyről a másikra? Erre a szabványos válasz a Világmindenség elképesztő gyors felfúvódás, ami egészen piciny térfogatból történt, ezért minden egyes részecske tudhatott az összes többiről.
Na hiszen felfúvódás! Lehet, hogy egyáltalán nem volt felfúvódás, sőt Ősrobbanás se és Einstein a téridejével elmehet a sóhivatalba. Luciano Pietronero nem állt elő semmifajta ésszerű sejtéssel. Ő kizárólag a kozmoszt vizsgálta, amiben az anyagnak az Ősrobbanás miatt egyenletesen kellene elhelyezkedni. A probléma az volt, hogy egy tökéletes szétrobbanás úgy szétszórta volna az anyagot, hogy szó se lehetett volna csillagok kialakulásáról. Szóval kitalálták, hogy ez a szétrobbanás nem volt tökéletesen homogén, a többit pedig elvégezte a tömegvonzás. Ez az inhomogenitás mértékét tekintve pedig optimális volt az ismert Világmindenség kialakulása érdekében.
Aztán úgy tíz éve jött Pietronero megfigyelése. Szerinte az Univerzumban elhelyezkedő galaxisok nem homogenitásról tanúskodnak, hanem arról, hogy a mindenség farktált.
Eszik-e vagy isszák? A fraktáltság, magyarul „önhasonlóság” lényege egy viszonylag egyszerű minta állandóan ismétlődése (ez az önhasonlóság), de egyre nagyobb (vagy kisebb) méretekben, valahogy így:
Semmi baj, hiszen a látható anyag mindössze a teljes tömeg 27 százaléka. Aztán valami extra technikával kiderült, hogy a sötét anyag követi a látható anyag mintázatát. Nincs mese, az Univerzum valóban fraktált, vagyis bizonyos minta szerint hatalmas terekben nincs semmi, majd máshol pedig rengeteg anyag van. Ráadásul ez az eloszlás ismétlődik galaxisokon belül, majd galaxisokkal, galaxis klaszterokkal, szuper klaszterokkal…..
Apropó, sötét anyag. Ezt a 70-es években „fedeztek” fel, de jobb kifejezés lenne a „kitalálás”, mert a galaxisok szélén lévő csillagok forgási sebességéhez a látható tömegnél jóval többre volt szükség. Megoldás? Van ott tömeg, csak nem látszik, mert ez az anyag „sötét”. De minek kell izgulni a 83 százaléknyi sötét anyag miatt?
Kitaláltak egy új gravitációs elméletet sötét anyag nélkül. John Moffat és Joel Brownstein szerinti skalár-tenzor-rektor gravitációs elmélet kvantumhatásokkal dúsítja a téridőt, és ezzel a probléma megoldódik sötét anyag nélkül is. Ugyanis egy feltételezett részecske, a gravitációs kölcsönhatást közvetítő gavitron, a galaxisok közepén hatalmas mennyiségben jelenik meg, mert ott már különben is sok az anyag, míg a galaxis szélén kevesebb van belőlük, mert ott különben sincs sok anyag. Hogy miért? Kvantumhatások miatt. A kvantummechanikáról meg már tudjuk, hogy rejtélyes és kiismerhetetlen.
A fentiekben ismertetett elképzelések csak a jéghegy csúcsát képezik. A fejlett nyugati világ megengedheti magának, hogy elméleti fizikusok ezreit tartsa el, akik cserébe újabb és újabb ötletekkel állnak elő. Tallózzunk tehát tovább! Itt van mindjárt a Világmindenség tágulása, aminek 1926-os felfedezése adta az alapot az Ősrobbanáshoz. Mivel ez a tágulás az általános tömegvonzás ellenében történik, a kérdés az volt, hogy lelassul-e ez a tágulás, majd megáll és visszafordul egy zsugorodásba, aminek vége a nagy zutty lesz, vagy pedig a kezdeti robbanás és a gravitáció olyan pontos kiegyenlítésben van, hogy a tágulás örökké fog tartani.
A nagy meglepetés az volt, amikor 1998-ban két, egymástól különálló csoport mérése szerint a Világmindenség tágulásának sebessége növekszik. Ha pedig növekszik az nem történhet csak úgy, hogy valami (titokzatos) erő állandóan hat rá. Hogy mi ez az erő, azt nem tuják, de nevet minden esetre adtak neki: sötét energia. Ezzel azonban még nem oldottak meg semmit. A sötét energia létezése ugyanis felforgat mindent a kozmológiában.
Voltak, akik egy ötödik erő létezésében látták a megoldást. Mások tiltakoztak egy ötödik erő bevezetése ellen mondván, egyszerűbb lenne egy már létező erőt „módosítani”. Nézzük csak!
Mondhatnám én is, de Rocky Kolb állítja: „When physicist don’t understand something, they invent a new field to expain it”. Now astronomers have also learned that trick. [Ha a fizikusok nem értenek valamit, magyarázatként kitalálnak egy új teret. A csillagászok megtanulták ezt a trükköt.]
Esetünkben a megoldást egy „quintessence” elnevezésű kvantumtér adja, ami átjárja a teret pont úgy, mint Einstein kozmológiai állandója, de egy apró kis különbséggel. A quinessence értéke nem állandó, hanem változik az idő és a lokalitás függvényében. (Okos, nagyon okos!)
Természetesen a quinessence-nek vannak variációi. Egyik szerint (fantom energia) az erő az idő függvényében egyre erősebbé válik, míg nem a Világmindenséget szét nem szaggatja. Ezt azonban néhány éve megfúrták. Adam Reiss bejelentette, hogy bizonyítékot talált rá, a quinessence modell nem erősödhet.
Az viszont kétségtelen, hogy a sötét energiával kapcsolatos elméletek legnagyobb része azt állítja, hogy a Világmindenség tágulásának gyorsulását az egész teret betöltő „skaláris tér” taszítása okozza, ami a teljes Világmindenségben egyenletesen hat. Feltételezések szerint hasonló energia-tér okozta a Világmindenség elképesztő gyors tágulását közvetlenül az Ősrobbanás után.
Linde és munkatársai kimutatták (természetesen matematikával), hogy a szupergravitációval kapcsolatos néhány elmélet szerint (melyek a gravitációt megkísérlik meghatározni a kvantummechanika értelmezésén belül) a skaláris térben lévő sötét energia nem csak eléri a nullát, de átmegy a negatív tartományba és lehetséges, hogy elmegy a negatív végtelenig. (Na hiszen!)
Ez nem csak lefékezné a Világmindenség tágulását, de vissza is fordítaná, ami végül a téridő egy pontba történő összeomlását okozná. Linde számításai szerint ez valószínűleg 15 milliárd év múlva következne be. (Hál istennek, eddig úgy tudtam, hogy csak 15 millió 😀 )
Hát akkor mi van? Adam Reiss szerint a jó öreg gravitáció pontosan úgy működik, ahogy mindig is működött. De mi van akkor, ha nem? Ha lenne egy nem várt gravitációs hatás, amivel eddig nem találkoztak, akkor a sötét energiára nem lenne egyáltalán szükség. Erre az elképzelésre Sean Carroll gyorsan rávetette magát, de hamarosan lefanyalodott róla „It turns out to be much harder than you imagine to find a modification that works”. [Egy működőképes módosítás megtalálása az előre elképzeltnél sokkal nehezebb] Ugyanis a gravitáció módosítása a nagy méreteknél magával hozza a nem kívánt kisméretű változásokat is.
Ha nem, akkor nem. Máshonnan kell megközelíteni a témát! Mi van, ha a 90 éve vallott tétel (amire Alexander Friedman hívta fel Einstein figyelmét) miszerint az Univerzumot az anyag egyenletesen tölti ki, nem felel meg a valóságnak? Teszi fel a kérdést Kolb, akit most rajtacsíptünk, hogy a fraktált univerzumról még nem hallott. Ejnye-bejnye!
Szóval oda érkezünk meg, hogy a kvantummechanika az, ami mindennek gátjául vala. Kvantummechanika! Hiába tiltakoztak olyan nagy nevek, mint például Dirac, a zászlóvivők nem torpantak meg. A tiltakozókat leírták azzal, hogy szellemileg már túl vannak csúcsteljesítményükön (én is 😀 ), a kvantummechanika bizonyítottan működik, néhány apróságon kívül minden a helyén van, hiszen az atomok világa gyönyörűen összeállt. Ami pedig „összeállt” azt úgy hívták, hogy „standard modell”.
A standard modell szerint a világmindenség összetevője 6 kvark, 6 lepton és 4 részecske, melyek hordozzák az elektromágnesességet és egybetartják az alkotóelemeket, vagyis ezek az úgynevezett „erők”, amikről már előzőekben bőven volt szó. Ez az együttes majdnem minden jelenséget megmagyaráz, de a gravitációval nem tud mit kezdeni (pedig éppen annak kellene megoldani a sötét energia rejtélyét). Ezen kívül vannak „apró nehézségek”. A standard modell szerint a neutrinóknak nincs tömegük (úgy értem a 3 különböző fajta neutrinó közül egynek sincs), ami a valóságban nem igaz. Nincs elektromos töltése és nincs mérete se. Azaz úgy van, hogy földi értelemben véve nincs, de azért okodkodó egészen biztos tudná modellezni. Ennél is nagyobb baj, hogy a standard modell képleteinek és részecskéinek a segítségével az 1 TeV feletti energiával rendelkező ütközés eredményei szerint egyes események előfordulási valószínűsége meghaladja a 100 százalékot. (gondolom ez se okoz modellezési gondot J )
Ezt a problémát volna hivatva megoldani a nem rég megtalált Higgs bozon, amit a fizikusok félőrült módján kerestek 30 éven át. Ugyanis segítségével a részecskék tömeghez jutnak, és magyarázatot adnak miért tér el egymástól kezelhetetlen mértékben az elektromágneses erő és a gyenge magerő.
A Higgs bozon elmélet legegyszerűbb verziója szerint csak egyetlen egy fajta Higgs bozon létezik, ami önmagában problematikus, ugyanis a tömegének végtelen nagynak kellene lenni. Ez pedig egy kicsit nonszensz.
Persze nem is lenne semmi baj, ha ezt a fránya gravitációs erőt rá lehetne beszélni, hogy vonzásból menjen át taszításba csak egy icike-picike időre. De hát megteszi? Egyesek fejében igen. Alan Guth fejében már a „vákuum energia” is megszületett. Különben ő volt, aki 1981-ben kitalálta a felfúvódást. Na ebből lett elege néhány fizikusnak.
A kozmológiai „másként gondolkozóknak” (mert hogy ilyen is van) most telt be a pohár. Álláspontjuk szerint ez már nem tudomány. Kialakult a „megélhetési tudósok” éhes tábora, akik „kutatható” ötleteknek nincsenek híján. 2005 júniusában konferenciát tartottak Krízis a kozmológiában címen a portugáliai Moncaoban. Álláspontjuk szerint az Ősrobbanás elmélete képtelen magyarázatot adni bizonyos megfigyelésekre. Konkretizálva:
– A Világmindenség hőfoka (2,7 °K).
– A Világmindenség tágulása.
– A galaxisok léte.
– A leggyorsabban távolodó galaxisok olyan távol vannak tőlünk, hogy azokat az ősrobbanást követő első milliárd év állapotában kellene, hogy lássuk. Azonban amiket látunk, azok nem fiatal galaxisok, hanem öregek, ugyanis több milliárd éves, vörös csillagokkal vannak tele. Ez egy hatalmas ellentmondás.
– Az Ősrobbanás elmélete szerint Fényükben nagy vörös eltolódás mutató, vagyis nagyon távol lévő galaxis csoportok is láthatók. Csakhogy egy milliárd év kevés ahhoz, hogy galaxisok csoportokba „verődjenek”.
– Valljuk be, igaz! Minden alkalommal, amikor az Ősrobbanásról kiderül, hogy egy megfigyelt eseménnyel nincs összhangban, megindul a foltozás: kitalálták a felfúvódást, sötét anyagot, sötét energiát.
Éppen ezért a másként gondolkozók szerint a vörös eltolódást nem a Világmindenség tágulása okozza, hanem valami egészen más, ma még ismeretlen mechanizmus. Minden esetre, ha nem volt Ősrobbanás, akkor nem kell kitalálni a sötét energiát, ami a tágulást hivatott okozni.
A kozmikus háttérsugárzásnak se kell feltétlenül az ősrobbanástól származnia. Az Ősrobbanást megemészteni nem tudó Fred Hoyle szerint lehet, hogy a háttérsugárzás nem más, mint az abszorbeált csillagfény ismételt kisugárzása.
A standard kozmológiai modellhez, vagyis az Ősrobbanáshoz hozzátartozik a Világmindenség homogenitása, vagyis az, hogy minden irányban, mindenütt egyforma. Ezt azért kellett feltételezni, mert nélküle Einstein egyenleteit nem lehetett volna olyan szintre leegyszerűsíteni, hogy az a Világmindenségre alkalmazható legyen. De, ha ez a feltételezés rossz, akkor az egész elmélet borul.
Én persze már rég bedobtam a törülközőt, de a másként gondolkodók úgy vélik, további kutatások egy olyan Világmindenséget fognak körülrajzolni, ami merőben különbözni fog az Ősrobbanással fémjelzett, egyre bizarrabbnak tűnő elképzeléstől.
És most a végszó. Ez a 35.000 karakteres cikk mindössze egy picinyke ízelítő abból, ami van. Ami van, az pedig nem más, mint tudományos vergődés egyesek részére hatalmas fizetésért. Ezek az emberek soha a büdös életben nem fogják azt mondani, hogy eddig és nincs tovább, mert az egzisztenciájuk függ tőle.
Huszonöt éve, egy fantasztikus vagyonért építik a Large Hadron Collider-t azt a 27 km-es körpályán működő gigantikus részecske ütköztetőt, ami már működik. Minden egyes proton-sugár 0,3 GJoul energiával bír. Ez egyenlő 400 tonna x 140 km/ó mozgásenergiával. Két ilyen proton-sugár „frontálisan” ütközik. Az eredmény segítségével képesek a 10-17 cm tartományban lévő részecskék kölcsönhatását észlelni. (Az Ősrobbanást követően egy trilliomod másodperc után ekkora lehetett az Univerzum.) A remények szerint, előbb vagy utóbb az LHC segítségével megalkotható lesz a „mindenség elmélete”. Még arra is fény derülhet, hogy miért van a Világmindenség tökéletes pontossággal arra hangolva, hogy mi, az anyag gondolkodó elrendezése létezhessünk.
Szóval hamarosan megtudjuk, hogy okoskodónak van-e igaza, amikor a Világmindenség megismerhetősége felett tör pálcát, vagy nekem, aki azt állítom, hogy elérkeztünk a megismerhetőség határához és a végső valóság birtoklása sose lesz osztályrészünk.
____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________
A közelmúltban rengeteg pro és kontra hozzászólás hangzott el közgazdasági és jogi területen. A nagy „hangzavar” miatt tartom szükségesnek a tiszta víz pohárba öntését (lesz némi ismétlés is, de koherens posztot akarok írni).
Mi az szerződés? A szerződés: Két jogalany visszavonhatatlan megállapodása, aminek keretein belül szolgáltatás és ellenszolgáltatás történik. A társadalom meg van zavarva vagy szándékosan, vagy hülyeségből, amikor olyanokat lehet hallani, hogy a Főváros Önkormányzata ezt vagy azt a szerződést felmondja. Ilyen nincs. Szerződést egyoldalúan felmondani nem lehet, hiszen ha lehetne, akkor az egész kötelmi jognak nem lenne semmi értelme. Mit érek egy olyan szerződéssel, mi a fenének kössem meg, ha a másik fél bármikor felmondhatja? A kötelmi jog lényege a biztonság, a kalkulálhatóság.
Egy szerződéstől természetesen el lehet állni kölcsönös beleegyezéssel, ami érdekében (esetleg) kapok vagy adok valami kielégítést. Egy szerződést – kölcsönös beleegyezéssel – lehet módosítani. A szerződésben ki lehet kötni a felmondás lehetőségét bizonyos eset előfordulása miatt. Ez feltételhez kötött szerződés. (Megveszem a házat előszerződéssel és előre kifizetem a vételár 10 százalékát, azzal a feltétellel, hogy a tetőteret az eladó december 31-ig lebontja). Egy szerződést utólag meg lehet támadni a bíróságon, de ennek szigorú feltételei vannak: 1) kényszer hatása alatt írtam alá, 2) tévedésben voltam, 3) feltűnő aránytalanság esetén (uzsora) 4) törvénybe ütköző (pl. 1 milliót adsz, a volt feleséged házának a felgyújtásáért, vagy az aláírás nem tőlem származik, oda lett hamisítva). A bizonyítási kényszer a szerződést megtámadójára hárul.
Olyan alapon tehát nem lehet megtámadni egy szerződést, hogy elszámoltam magam, rosszul jártam, elvesztettem az állásomat, megbetegedtem, a valuta paritások megváltoztak. Stb. Mert ezen az események bekövetkezése nem kizárt. Van viszont vis maior = olyan ok bekövetkezése, amiért egyik szerződő fél se felelős. Ebben az esetben a teljesítés nem követelhető. Vis maior lehet például egy háború, vagy forradalom kitörése, az ország megszállása, drasztikus elözönlése, stb. Van még egy szabály. A szerződés megtámadása a jogalap felismerésétől számított egy év. Aki tehát a bankot egy évig nem perelte be megtévesztés címén, annak 3 év múlva nem juthat eszébe, mert a téma a társadalmon belül mindennapos, tehát tudhat róla. Minden ellenkező hír ellenére Magyarországon nincs precedens jog. A próbaper nem precedens. Azaz egy pontosan azonos másik esetben egy másik bírót nem köt a próbaper ítélete. Az angolszász jogban ez pont az ellenkezője. Ha azonos dologban van precedens, akkor a bíró nem dönthet másként. Legfeljebb azzal lehet érvelni, hogy a precedenseset nem 100 százalékosan azonos. A magyar próbaper csak arra jó, hogy érdemes-e próbálkozni.
Ha én vettem, volna fel kölcsönt és most kétszer többet kellene fizetnem én a megtévesztésre hivatkoznék. Ugyanis a bank a szerződés megkötésekor nem látott el minden információval. Megtévesztett. De nem azzal, hogy a CHF hirtelen 20 százalékkal drágább, vagy, hogy maga a bank a CHF-et nem 1 %-ra kapja kölcsön, hanem 5 %-ra. Mert ezek nem megtévesztések és semmi közöm hozzá. Hanem azzal, hogy nem tájékoztatott arról, hogy a fix összegű kamatról szóló szerződésbe be van építve a bank belső ügyintézési rendje és ez nem volt csatolva a szerződéshez. Tehát én aláírtam egy fix összegű szerződést, amibe rejtett módon be volt építve a „fix” kamatláb emelésének a lehetősége. A többi már a bírón múlik. Ugyanis fel foghatja úgy is, hogy ha elolvastam a szerződést, akkor miért nem kértem a benne hivatkozott „belső ügyintézési rend” egy példányát elolvasás végett. Vagyis nem jártam el kellő gondossággal. Minden azon múlik, hova húz a bíró szíve. Azt tudnotok kell, hogy a szocializmusban a törvények és a bíróságok az államhatalmat védték (tűzön-vízen át). A kapitalizmusban a bíróságok a tőkéseket, a gazdagabbakat védi. A jog pedig nem természettudomány. A csűrés-csavarásra bőven van lehetőség. Most például „kiderült”, hogy a holokauszt egy picit fontosabb, mint a szólásszabadság.
Azt is tudnotok kell, hogy a bíróságnál mindent bizonyítani kell. Még azt is, ami különben nyilvánvaló. Tehát, ha azt mondja az ügyintéző a bíróságon, hogy ő az ügyfelet szóban kioktatta, hogy az a „fix” kamat bizony változhat is. Akkor az ő tanúvallomását a bíróság értékelheti úgy, hogy nem lettél megtévesztve, mert a bíró (emlékszel?) a tőkést védi. Ez nem szocializmus. Itt mindenki annyit ér, amennyije van (Lázár János)
Kamatos kamat: Egy hitelszerződésnél mindig van futamidő. Kölcsön adok neked 10.000 forintot 3 hónapra. Itt a futamidő 3 hónap. Ha nincs kitűzve futamidő, akkor egy évet kell feltételezni. A kamatlábat rendszerint egy évre vonatkoztatva adják meg (de lehet eltérés, pl. havi 12 %-os kamat) A futamidő átlépésével a kamat bizony kamatos kamattá változik. És most jól figyelj!!! A futamidő lejártával a kamatfizetés esedékessé vált. Ha nem fizetem ki a tartozást a futamidő végére, akkor megint kölcsönveszem az összeget, de most már a kamatát is kölcsön veszem, hiszen a kifizetése esedékessé vált. Van olyan elrendezés, hogy kölcsön veszek 1 millió dollár évi 3 százalékos kamatra, de előre megállapodunk, hogy csak a kamatokat fogom fizetni. Egy millióért veszek egy házat és az év végén kifizetem 30.000 dollár kamatot (mintha lakbért fizetnék) és továbbra is tartozom 1 millióval és ezt játszhatom életem végéig. A tartozásra természetesen a házam a fedezet, aminek az értéke 30 év alatt felmegy 2 millióra. Ekkor eladom, amiből visszafizetem a banknak az 1 milliós tartozást és zsebre vágom a másik milliót. Ez a játék addig megy, amíg a házak értéke folyamatosan nő. Ezt játszotta Amerika 2008-ig. Ekkor esni kezdtek a házak értéke és bekövetkezett az az állapot, amikor a tartozás meghaladta a ház értékét. A „tulajdonos” nem fizetett tovább, a bank pedig az 1 milliós hitel helyett kapott egy házat (fedezet) amiért már csak 600 ezret kapott. Bukott tehát 400 ezer dollárt ezen az egy házon. Vigyázat! Ez Magyarországon nem lehetséges. Itt a bank a fedezet birtokbavétele után a fennmaradó vesztességét is behajthatja az adóson.
Van olyan is, hogy kibocsátanak egy államkötvényt, ahol a futamidő 30 év. A kamat évi 5 %. Ebben az esetben nincs évenkénti jóváírás, hiszen a futamidő 30 év. A 30 év lejárta után vissza jár a tőke és annak 30 x 5 azaz 150 %-a. Vagyis nem volt kamatos kamat. A kamatos kamatot tehát a futamidő szabja meg. A mi államháztartási tartozásunk természetesen kamatos kamatra megy. Miért? Mert a felvett kölcsönt sose fizetjük vissza, tehát újabb kölcsönt kell felvenni a korábbi kölcsön + kamatának a visszafizetésére. Aztán ez a kölcsön is lejár, ezt se tudjuk visszafizetni és ez így megy 50 éve. Hatásában természetesen kamatos kamat.
Még néhány ide vonatkozó megjegyzés. A szocializmusban az állam jobban odafigyelt, hogy az állampolgár ne tudjon hülyeséget csinálni. Az OTP kölcsönhöz (egy szaros porszívó megvásárlásánál) kértek jövedelemigazolást, és hogy más tartozásom nincs. (plusz két darab készfizető kezest, ami nyilván egy társadalmi kontroll volt, hiszen a barátok ismerik a kölcsönkérőt, tud-e majd fizetni?). Az állam nem engedett bárgyú TV showkat, mert az népbutító. De a nép „szabadságot” akart. Nem akart állami gondnokság alatt élni. Most meg sipákol, hogy az állam nem védi meg a csőbehúzó hirdetésekkel, megtévesztő ajánlásokkal, szélhámosokkal, és moslék TV showk-kal szemben. Valamit, valamiért.
________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________
Május végén az IMF kutató csoportja közzé tett egy jelentést, ami szerint beismerik, hogy a neoliberalizmus egy csődtömeg. A jelentés címe: „Neoliberalism Oversold?” (túl sokba került a neoliberalizmus?), ami remélhetőleg az ideológia halálának a jele, csak sajnos 40 évet késtek vele. Erre írta Naomi Klein: a kifejlesztett milliárdosok visszaadják a pénzüket? [és Orbán és bandája felhagy a lopással?]
_________________________________________________________
A teljes fordítást elküldöm a VIP előfizetőknek. Kapcsolat felvétel: evatibor#t-online.hu
________________________________________________________________
Az eredeti cikk – akit érdekel:
It Took 40 Years and Millions of Lives Destroyedfor Elites to Admit That Neoliberalism Has Failed
ByBenjamin Dangl[1] / AlterNet[2]
June 2, 2016
Add This Sharing Buttons
Share to Facebook Share to Twitter Share to Google+More Add This Share options Shareto Email
Last week a research wing of the International MonetaryFund came out with a report[3] admitting that neoliberalism has been a failure. The report, titled “Neoliberalism: Oversold?” is hopefully a sign of the ideology’s death. They were only about 40 years late. As Naomi Klein tweeted, „So all the billionaires it created are going to give back their money, right?”
Many of the report’s findings which strike to the core of the ideology echo what critics and victims of neoliberalism have been saying for decades.
“Instead of delivering growth,” the report explains that neoliberalpolicies of austerity and lowered regulation for capital movement have in fact “increased inequality.” This inequality „might itself undercut growth…” and as a result, “policy makers should be more open to redistribution thant he yare.”
However, the report leaves out a few notable items on neoliberalism’s history and impact.
The IMF suggests neoliberalism has been a failure. But it has worked very well for the global 1 percent, which was always the IMF and World Bank’s intent. As Oxfam reported earlier this year[4], the wealthiest 1 percent in the world now have as much wealth as the rest of the planet’s population combined. The IMF reportcites Chile as a cases tudy for neoliberalism, but never mentions that the economic vision was applied in the country through the U.S.-backed Augusto Pinochet dictatorship—a major omission.
Across Latin America, neoliberalism and state terror typically went hand in hand. The fearless Argentine journalist Rodolfo Walsh, in a 1977 Open Letter to the Argentine Military Junta, denounced the oppression of that regime, a dictatorship which orchestrated the murder and disappearance of over 30,000 people. Walsh wrote:
„These events, which stir the conscience of the civilized world, are not, however, the greatest suffering inflicted on the Argentinean people, nor the worst violation for human rights which you have committed. It is in the economic policy of this government where one discovers not only the explanation for the crimes, but a greater atrocity which punishes millions of human beings through planned misery….You only have to walk around greater Buenos Aires for a few hours to check the speed with which such a policy transforms the city into a ‘shantytown’ of ten million people.”
This “planned misery,” as Naomi Klein’s Shock Doctrine vividly demonstrates, was the neoliberal agenda the IMF has pushed for decades.
The day after Walsh mailed the letter to the junta, he was captured by the regime and killed; then his body was burned and dumped into a river, one of neoliberalism’s millions of casualties.
Benjamin Dangl is a doctoral candidatein Latin American Historyat McGill University, and the author of the books Dancingwith Dynamite: Social Movements and Statesin Latin America[5], and The Price of Fire: Resource Wars and Social Movementsin Bolivia[6]. He edits Upside Down World.org[7], a websiteonactivism and politicsin Latin America, and TowardFreedom.com[8], a progressiveperspectiveonworldevents. FollowhimonTwitter: @bendangl[9].
________________________________________________________________
________________________________________________________________
_________________________________________________________
Szerzők: Dmitry Orlov, The Saker, Victor Katsap and Evgenia Gurevich – June 02, 2016
Alulírottak Amerikában élő és ott dolgozó oroszok, fokozódó aggodalommal, egyre nagyobb szorongással figyeljük az amerikai és NATO lépéseket, ami egy elképesztően veszélyes pályán halad az Orosz Federációval való összeütközés felé (ezzel párhuzamban Kína felé is). Több, nagy tiszteletben álló, amerikai hazafi: Paul Craig Roberts, Stephen Cohen, Philip Giraldi, Ray McGovern, és mások figyelmeztetnek egy harmadik világháború növekvő veszélyére, de hangjuk elvész a main stream média mindent elnyomó megtévesztése és pontatlan ismertetésében, amire jellemző az orosz gazdaság, és haderő romokba heverésének hirdetése, amikre persze nincs semmi bizonyíték. Mi azonban ismerve mind az orosz történelmet, mind pedig az orosz társadalom, és haderő pillanatnyi helyzetét, úgy gondoljuk, hogy mint Amerikában élő oroszok, figyelmeztetnünk kell az amerikai népet, hogy hazudnak nekik. Az egyszerű igazság az, hogy
ha Oroszországgal kitör egy háború, akkor az Amerikai Egyesült Államok teljes bizonyossággal el lesz pusztítva, és valamennyien meg fogunk halni.
________________________________________________________
A teljes fordítást elküldöm a VIP előfizetőknek. Kapcsolat felvétel: evatibor#t-online.hu
_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
Ettől úgy látszik, nem lehet megszabadulni. Már megint előjött a női hüvely G-pontja. A G-pont lett a legújabb idők vaginális orgazmusa, amiről annak idején (Master & Johnson) annyit értekeztek. Most az angol kutatók és a francia kutatók vitatkoznak [csak tudnám, hogyan kutatnak, bedugják a fejüket és körülnéznek – jé, itt nincs G-pont!]. Az angolok állítják, hogy nincs, az egész csak egy kitaláció. A franciák esküsznek, hogy van, csak a hideg és ködös Albionban a bunda bugyik alatt visszafejlődik. A röhej az egészben az, hogy a szex-kutatók férfiak, akik valami furcsa biológiai elrendezés következtében vaginával nem rendelkeznek. Az persze eszükbe juthatna, hogy megkérdezik a nőket, de az ilyen tudománytalan elrendezést nem kedvelik. Különben is ők elsősorban publikálni akarnak, ide-oda. Nincs, de van, de nincs, de van. Olyan ez, mint Schrödinger macskája. Van is, meg nincs is egy azon időben. Létét vagy nem létét befolyásolja a megfigyelés. Ha nem nézel oda, akkor van. De, ha odanézel, akkor eltűnik (lásd kvantumfizika).
Fordítsuk komolyra a szót! Nem érdekes, hogy van-e vagy sem, ami érdekes, hogy fiatal nők könyökig dughatják be a kezüket és idegesen keresgélhetnek, és ha nem találják (mert nem minden nőnek van) akkor azonnal kisebbségi érzésük támad, nem érzik magukat „igazi” nőnek, ami természetesen egy oltári nagy marhaság.
Különben is a vita 1950-óta folyik, amikor Ernst Grafenberg, német nőgyógyász bejelentette, hogy talált egy kis ördögöt a női vaginában. Aki nem tudná, a G-pont egy érzékeny apró terület a vagina falán. Pontosan meghatározható helye nincs, de általában 4-8 centiméterre van a külvilágtól 11 és 13 óra között, ha a köldök irányát 12 órának nevezzük ki. A nők egy része állítja, hogy rendelkezik vele, de egy másik része nem tud róla.
Ne is mondjam, a gyártók erre is rákaptak és különböző eszközökkel látják el a szex-shopokat, amelyek a G-pont manipulációját vannak hivatva elvégezni. Ha tehát egy olyan nő vagy, akinek már mindene meg van, és fogalmad sincs, mit kérj a születésnapodra, hát most kaptál egy apró ötletet.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
Délkörül kint pihentem a teraszon, azon töprengtem, mit írjak Trianonnal kapcsolatban. Lenne még valami új? Inkább nézelődtem. Közben feltűnt, hogy korlátnak milyen kicsi az árnyéka. Meg is mérem, a magasság 92 cm, az árnyék hossza 38 cm. Mind a kettő befogó, 92:38= 2,42. Mivel ez tangens a táblázatból kivehető, hogy 67° 30’. Közel a nyári napfordulóhoz, délben ez a maximum, ami Magyarországon mérhető. Nézzük csak! A Nap most kábé a Ráktérítő felett van, ami durván 23° 30’, mi az északi szélesség 47°körül vagyunk. A kettő különbsége 23° 30’, ha ezt levonom a 90-ből, akkor 66° 30’-et kapok. Egész jó közelítés, mindössze 1° a tévedés, ennyivel mértem pontatlanul.
Szóval meglepően rövid az árnyék, de ez nem marad így sokáig. Volt ennél érdekesebb élményem is, amikor a kivándorló hajóval átmentünk az egyenlítőn Afrika nyugati partjának a közelében. Érdekes módon akkor pedig március vége felé járt az idő, vagyis a tavaszi napéjegyenlőség idején. Ekkor a Nap éppen az egyenlítő felett delel. A sugarak beesési szöge 90°volt. Magyarul, nem volt árnyék, nem volt mi alatt keresni menedéket, az árnyékunk a talpunk alatt volt. Furcsa érzés magyaroknak, akik hozzá vagyunk szokva, hogy a Nap elől árnyékba lehet bújni. Az egyenlítőnél be kell menni valami alá.
Aztán jött a déli félteke, ahol minden megfordul. Sose tudtam megszokni, hogy a Nap nem délen, hanem északon van. Képtelen voltam tájékozódni a vadonban, de azért eszembe jutott a középiskolás éveimben a gyatra tanulók állandóan azon zsörtölődtek, hogy a trigonometriára az életben semmi szükség. Szükség persze ritkán van, de egész jól el lehet vele szórakozni.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
A Holocaustnak 1945 februárjában lett vége azzal, hogy a Vörös hadsereg felszabadította a német koncentrációs táborokat. Mivel édesanyám 1945. Január.18-án orosz akna áldozata lett. Apám pedig az őrjöngő zsidó bosszú elől néhány hétig bujkálni volt kénytelen. Ezért én pár hétre egy miskolci családhoz kerültem, ahol megismerkedtem egy fiatal zsidó lánnyal, aki akkor ért haza valamelyik koncentrációs táborból és mesélt az átélt szörnyűségekről. A legtragikusabbnak azt tartotta, hogy a csont-bőrre fogyott, de még élő rabok az oroszoktól kapott élelmiszerekből, a szigorú figyelmeztetés ellenére, hogy csak fokozatosan növeljék a napi étel mennyiséget, a szó szoros értelemben halálra zabálták magukat. Néhány hónappal később már jelentek meg fényképekkel illusztrál könyvek a borzalmakról. Amint beindult az újságnyomtatás, közöltek egy sorozatot „Dr. Mengele boncoló orvosa voltam Auschwitzban” cím alatt. A koncentrációs
táborok létezése mindenki számáram teljes mértékben egyértelművé vált. Azonban a „holocaust” kifejezéssel 50 éven át egyszer se találkoztam. A holocaust 15-20 éve lett divat szó, mint például a wellness. Ennek többféle magyarázata van, de talán a legautentikusabb Yeshayahu Leibowitz (Rigában született, 1935-ben Palesztinába kivándorolt filozófus és egyben ortodox zsidó), aki kijelentette: „Az izraelita vallás 200 éve halott. Ma már a világ zsidóságát semmi más nem tartja össze, csak a Holocaust.” Gilad Atzmon (Izraeli születésű zsidó aktivista, aki részt vett az 1982-es Libanoni háborúban) szerint a Holocaust sokkal több, mint egy történelmi esemény, mert alapvető vallásos elemeket tartalmaz. Meg vannak a papjai (Simon Wiesenthal, Elie Wiesel, stb.), és a profétái (Shimon Peres, Benjamin Netanyahu), akik megjósolják a bekövetkezendő iráni atomcsapást. A Holocaust vallásnak van kialakult rítusa (auschwitzi zarándoklás, megemlékezések az évfordulókról). Léteznek ezoterikus szimbólumok (kapo, gázkamra, kémény, hamu, Musselmann, stb.). Megvannak a szentélyek, templomok (Yad Vashem, holocaust múzeum). A holocaust vallás annyira koherens, hogy megvannak saját antikrisztusai is, azok, akik tagadják a holocaust létezését.
Természetesen nem kötelező egyetérteni se Yeshayahu Leibowitz-cel, se Gilad Atzmon-nal. De ad magyarázatot arra, hogy a Holocaust miért nyomult be az életünkbe olyan szinten, hogy tagadása törvénybe ütköző cselekedett. Mi az, ami engem ebben zavar? Tételezzük fel, hogy kijelentem: „Szent Bertalan éjszakája sose történt meg, azt a kálvinisták találták ki, politikai tőkekovácsolás céljából.” Ha ezt az érettségin teszem meg, valószínűleg megbukok történelemből. Ha egy baráti társaságban jelentem ki, akkor kétségbe vonják épelméjűségem. Viszont egyik esetben se fenyeget annak veszélye, hogy a történelemmel ütköző kijelentésemért börtönbe csukjanak. Jogomban áll tagadni Darwint, akkor fundamentalista vagyok. Jogomban áll tagadni isten létezését, akkor ateista vagyok. Egyszóval, bármit tagadhatok a világon, ami tény, vagy általános vélemény, egyetlen kivétellel. Ez pedig a Holocaust. Zsidó nyomásra visszatértünk a középkorba, ahol máglyán égettek el, ha nem hittem a szentháromságban? Simicska szerint, mindenkinek állampolgári joga hülyének lenni. Kivéve, ha olyan hülye, hogy tagadja a koncentrációs táborok létezését. Mert ekkora fokú hülyeségért börtön jár.
_______________________________________________________
_______________________________________________________
_______________________________________________________
Amitől többen féltek, a héten bebizonyosodott, hogy igaz. A mobiltelefonoknál alkalmazott elektromágneses sugárzás rákot okoz.
Az Amerikai Toxikológiai Program keretei között, két és fél éven át végzett, 25 millió dollárt felemésztő tanulmány kiderítette, hogy a mobiltelefonoknál alkalmazott elektromágneses sugárzás…..
________________________________________________________
A teljes anyagot elküldöm a VIP előfizetőknek. Kapcsolat felvétel: evatibor#t-online.hu
_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
A téma azért jutott az eszembe, mert Angliából most kaptam 12.000 Ft támogatást, előtte viszont hónapokig senkitől semmit. A smucigok most hagyják abba az olvasást. 😀 Ezzel együtt kaptam a 3 in 1 Hosting Bt. – Ügyfél központtól egy számlát 30.640 forintról, mert ennyibe kerül a honlapom. Szépen összejött a kettő, de nincs vége, mert még fizetnem kell a domain-ért is. Ha nem fizetek, simán megszűnik. Juj! De nem ez az érdekes, hanem egy kis statisztika. A hozzászólók kb. 10 százaléka él külföldön, viszont az adakozások 90 százaléka tőlük származik. Volt olyan itthoni h.sz., aki E-mailben hozzám is vágta, hogy ez az én szórakozásom, fizessek érte. Szerinte az Internet mindenkié, ráadásul ingyen. OK tudomásul veszem, de miért?
Véleményem szerint, aki külföldre távozik (vagyis Nyugatra) az egy idő után (önmaga számára észrevétlenül) kezdi átvenni az ottani kultúrát, aminek egyik lényege, hogy semmi sincs ingyen, és lopni se illik, szellemi javakat se. Időnként találkozom saját posztom szövegével, mert valaki átvette, természetesen ingyen. Ilyen esetben az „ingyen” nem azt jelenti, hogy nem fizetett érte, mert az természetes. Ilyen esetben a „fizetés” azt jelenti, hogy ír nekem, értesít a dologról és esetleg megjegyzi, hogy tőlem származik. Természetesen van, aki megteszi, de ez a ritkább.
Most már csak azt kell tisztázni, miért hoztam az egészet szóba. Azért, mert amerre én barangolok, állandóan kunyerálnak, de kurva agresszíven. Egyszerűen beugrik egy kéregető levél, és hosszú másodpercekig nem megy ki a szövegből. Aki nem kéreget, az még szemetebb, például az INDEX. A poszt címe után jön a hirdetés, ami össze-vissza ugrál, kierőszakolja, hogy elolvasd. Ő nem kér, az olvasók helyett fizet a hirdető, és persze az olvasó is, mert előbb vagy utóbb megveszi, amit hirdetnek, ha kell neki, ha nem. Nálam ez sincs. Sebaj gyerekek, majd a síromra küldtök egy szép koszorút. Addig összegyűjtöm a temetésre valót. 😀
__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________
Három hónappal a következő olimpia előtt, az arany érmeken túl, az első számú téma, hány kondomot használtnak el a sportolók. Ez bennem automatikusan kérdéseket ébreszt, miért pont ezt tartja számon a nagyérdemű? Miért nem érdeklődnek az elhasznált vécépapírok után, vagy hasonlók? A rendezők az 1992-es barcelonai olimpia óta (free condoms to athletes) osztanak ki ingyen kondomot. A következő, Sydney-ben rendezett olimpián 70.000 kondommal kezdtek, de a szervezőknek további 20.000 darabot kellett rendelni, mert a korábbi kontingens elfogyott. A görögök már tanultak a leckéből és az Athéni Olimpiára már 130.000 kondommal készültek fel. Kína, természetesen mindenkin túl akart tenni, ezért a kondomra rá volt írva „Gyorsabb, magasabb, erősebb”, aztán a megmaradt 5000 kondomot kiárverezték.
Mindegy, úgy tűnik, hogy a 100.000 a helyes mennyiség. Ennyire van szükség és kész. Ha feltételezzük, hogy egyetlen kondom elhasználásához két ember kell, és figyelembe vesszük a résztvevők számát, akkor a 100.000 kondom 14 nap alatt, naponta átlagosan 2,07 közösülés az ágyban. Ami csak első látásra tűnik soknak, mert ha megfontoljuk, hogy olimpián kizárólag fiatal, egészséges, jó kondiban lévők vesznek részt, akkor ez a napi „picit több mint kettő” már nem tűnik olyan nagyon soknak, csak hát, két teljes héten keresztül? Nap, mint nap? És ekkor beugrik egy kis „szakmai” titok. A vér tesztoszteron szintje emeli a teljesítményt. Ezért nem lehet a patikákban könnyen beszerezni tesztoszteron készítményeket. Ráadásul nem kimutatható. Illetve kimutatható, de tesztoszteron a vérben tökéletesen legális, amiről a herék gondoskodnak. Csak abba lehet belekötni, ha a megszokottnál több van a vérben. Na most, ezek a fránya sportolók a nagy verseny előtt 4-6 hétig cölibátust tartanak, mert az köztudott, hogy közösülés után a tesztoszteron szint leesik (ezért a férfiak csak szeretnének átfűrészelni egy egész éjszakát, de a valóságban nem megy). Aztán a kiesés, vagy utolsó futam után jön a mindent bele, az utolsó mikrogramm tesztoszteronig, vagyis a napi 2,7 átlag csak átlag marad.
Ez azonban nem minden, állítja Jennifer Matthews (természetesen egy hölgy) a (Whistler Guys’ Study) című könyvében, miután 15 fiatal férfit (19-31 év közöttieket) megfigyelt. Ma már a sportvilágban csak az tud érvényesülni, aki minden idejét és erejét a sportnak áldozza. Vagyis nőtlenek, nem kötődnek senkihez, így könnyen teremtenek gyors kapcsolatot, különösen olyan szituációkban, ahol senki sincs otthon. Ez utóbbiból az következik, hogy a hazai erkölcsi normákra nem kell ügyelni, ez az oka a 100.000 kondom elhasználásának. Egye meg őket a fene! Én ugyanis személy szerint sajnálom, hogy 60 évvel ezelőtt ez a könyv nem akadhatott a kezembe. Minden bizonnyal elmentem volna sportolónak. Sebaj! Nem ez az egyetlen dolog, amiről lecsúsztam. 😀
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________