Tibor bá’ online

Budapest három-négy emeletes, régebben épült házait „bérházaknak” nevezték. Ugyanis a háború előtt ezeket a házakat azért építették, hogy a bennük lévő lakásokat kiadják bérbe. Amikor valaki megnősült, illetve férjhez ment, elhagyták a szülői lakást, ők maguk kivettek egy lakást a jövedelmüknek megfelelően. A háború után fennmaradtak ezek a bérlemények azzal a különbséggel, hogy a lakbér aránytalanul olcsóvá vált, a háziurat pedig felváltotta az állam. A helyzetből adódóan ehhez hozzájött még az, hogy kiadandó lakás nem létezett. A bérleti jogviszony pedig aranyat ért. A lehetetlen állapotok miatt indult be a panelház program, de nem tudott elég gyors lenni ahhoz, hogy a „lakáshelyzet” jelentősen javuljon. Szükség mutatkozott arra, hogy aki teheti, megvegye magának a lakását sok éves várakozás helyett. Ezzel párhuzamosan az OTP is sorsolt ki lakásokat Lottó nyeremény címén, és ugye hülyén nézett volna ki, ha bérleti szerződést sorsolnak ki, tehát a tulajdont sorsolták ki. Közben az igen olcsó lakbérek miatt a 40 éven át elmulasztott karbantartás bepótlása hatalmas teher lett volna az államnak, ezért egy ügyes huszárvágással a lakásokat igen olcsón eladták a bentlakóknak. Ezzel tökéletesen megváltozott a lakhatás szerkezete.

Felmerül a kérdés, hogy melyik lakhatási forma a kedvezőbb. Az összemérés nem könnyű, mert érzelem is vegyül a dologba. Végül is az ember szeret birtokolni, még akkor is, ha gazdaságossági oldalról nézve a birtoklás nem indokolt. Praktikus oldalról nézve a lakás birtoklásának egyetlen előnye van, éspedig az, hogy örökölhető. Felteszem a kérdést, érdemes-e hosszú évek alatt elvonni a számtól 20-30 millió forintot (amit soha se fogok tudni tőkésíteni) azért, hogy valakik örököljék azt? Nyilván nem. Ráadásul a legújabb banki jelentések szerint az emberek újra kedvet kaptak a kölcsönök felvételére. Nemrég égették meg a kezüket, de már megint veszik fel a kölcsönöket, élik fel a jövőjüket. Mindezt egy olyan világban, amikor a töretlen alkalmazására, a munkaiszony folyamatos fenntartására nincs semmi garancia.

Amerikára (többek között) az jellemző, hogy bármit lehet bérelni, és a bérlő nem sajnálja rá a pénzt. Magyarországon mindenki birtokolni akar, és megszakad a szíve, ha pénzt kell kiadni a használatért.

Valakinek eszébe jutott (nyilván megjárta Amerikát), hogy vesz egy nagyobb motorcsónakot, amit bérbe lehet venni a Római parton. Ha jól emlékszem Visegrádra és vissza a bérlet 30.000 Ft, és egyszerre 6 személy veheti igénybe. Személyenként 5.000 Ft. A lehetőség már hetek óta létezik, de eddig még senki se vette igénybe.

Beszéltem emberekkel, akik úgy vélik, hogy nem veszik igénybe az albérleti lehetőséget, mert azt a pénzt inkább a saját lakás részleteibe fizetik be. Ezen aztán el lehet gondolkodni, és lehet számolni. Én mégis inkább a bérlésnek vagyok a híve. Rugalmasabb. Mindig a fizetésemnek megfelelő lakást bérelhetek. Ha hirtelen állás nélkül találom magam, akkor felmondom a 120 ezres lakást és beköltözök egy „sufniba” ami csak 40 ezerbe kerül. Ha 50 kilométerre kapok egy jó állást, akkor felmondok és az új munkahelyem környékén keresek egy alkalmas lakást.

Arra pedig kevesen gondolnak, hogy a 20-30 évre történő elkötelezés kellemetlen meglepetéseket hozhat, olyanokat, amikre nem lehet felkészülni. A végső érv a megvásárolt lakóparki luxuslakás ellen az, hogy a tulajdonos a végén (nem sokkal az utolsó részlet kifizetése után) az élete munkájának a gyümölcsét egyszerűen itt hagyja, had veszekedjenek rajta az örökösök. 😀

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________