Tibor bá’ online

Kevesen tudják, de magát a biztosítást intézményét az angol kereskedők találták fel egyszerűen azért, mert ha kereskedelmi hajótörést szenvedtek az egyetlen alkalommal bekövetkező vesztesség oly tetemes volt, hogy az a tulajdonos részére végzetesnek bizonyult. Márpedig a vitorlás hajók fénykorában a hajótörés jóval gyakoribb volt, mint napjainkban. Megegyeztek tehát, hogy ha valamelyiküket egy ilyen katasztrófa ér, akkor a vesztességet a többi kereskedő összedobja. Vagyis a viszonylag tetemes vesztességet megosztják maguk között, ami már elfogadható volt és mindenkinek nyugodt álmai lehettek.

Végeredményben tehát a biztosítás nem más, mint több ember közötti vesztesség megosztás. A lényege az, hogy kis „vesztességet” többé-kevésbé mindenki el tud szenvedni, míg egy hatalmas vesztességet, egy fél élet munkáját, már nem.

Ezer szőlősgazda bedob egy vödörbe fejenként 1000 forintot, akinek termését elveri a jég, az kiveszi a vödörből az 1 millió forintot, és folytathatja az életét, mintha mi sem történt volna.

Ez az elv, mármint, hogy apró anyagi áldozatot mindenki kibír, de hatalmas anyagi csapásba belerokkan, olyannyira elfogadható, hogy kevés az olyan ember, akinek semmiféle biztosítása ne lenne. Csakhogy ez a széleskörű elterjedés, ami az ügynökök és biztosítótársaságok számára hatalmas üzlet, az egész elvet felhígította, ami aztán táptalaja lett a csalásnak. Ugyanis kérdem én, ki rokkan abba anyagilag bele, akinek 4 milliós gépkocsiját külföldön feltörik és kilopják belőle a fényképezőgépet vagy a videó kamerát? Senki! Akinek van 4 milliója egy gépkocsira, az ha nem is örül annak, ha ellopják a fényképezőgépét, anyagilag tönkre nem megy az biztos.

Csakhogy a biztosítási ügynök többnyire jutalékból él, tehát fűnek-fának megpróbálja eladni a biztosítási kötvényt. A biztosítótársaságok pedig statisztikával dolgoznak. Ha minden századik kocsiból lopnak el egy 100.000 forintos videó kamerát, akkor az neki kocsinkét 1000 forint vesztességet jelent. Ha tehát a bebiztosításért 2000 forintot kér, akkor 1 milliót kifizet, 1 millió pedig tiszta haszon. Ha a kocsi feltörések száma növekszik, akkor egyszerűen emeli a biztosítási díjat.

[Ha valamit hatalmas összegre biztosítanak be, például egy aranylábú focista lábát 100 millió $-ra, akkor egyszerűen bevonnak az üzletbe több társaságot, hogy a pasi lesántulása esetén ne egy biztosítónak kelljen kiizzadni az egész összeget.]

Minden esetre a rendszer ma már magában foglalja a csalás lehetőségét, ami a kezdet kezdetekor elképzelhetetlen volt. Ugyanis egy üres kereskedelmi hajót el lehetett süllyeszteni és azt lehetett állítani, hogy teli volt pakolva gyarmatárúval, de maga az elsüllyesztőnek is vízbe kellett fulladnia. Ezért a csalás lehetősége fel se vetődött. Na de, egy gépkocsi feltörése?

Ha pedig a biztosító fizet mint a köles, akkor az készen adja az ötletet, hogy havonta megjátszom a gépkocsi feltörését. Aztán vérszemet kapok, és nagyobb tételek után nézek. Lehet űzni iparszerűen. Hatalmas árukészletem van, és nem vagyok képes eladni, mert kiment a divatból vagy elavult és már a kutyának se kell? Nos egy kis elektromos rövidzárlat, és elég minden. Az értékesíthetetlen árukészlet szempillantás alatt készpénzzé változik. És ugye, a felgyújtónak nem feltétlenül szükséges a lángok martalékává válni.

Van azonban a biztosítási csalásoknak egy kissé veszélyes csoportja, nevezetesen az, ami emberélettel kapcsolatos. A zongorista bebiztosítja az ujjait, az énekes a hangszálait, a focista a lábát, a manöken pedig a csöcseit, a szerelmes fér a feleségének az életét, a gondos apa pedig a saját életét.

Hogy egy zongorista baltával levágja az ujjait, az nehezen képzelhető el, de bevallom őszintén, ha nő lennék és a férjem bebiztosítaná az életemet 100 millió forintra, majd egy év múlva elvinne egy kis hegymászásra Horvátországba, hát nem szívesen mennék vele a szakadék szélére, hogy gyönyörködjek egyet az Adrián, mert könnyen lehet, hogy ez lenne életem utolsó panorámája. A további panorámákat férjem egyedül élvezhetné a 100 millió birtokában. Ezt csak azért írtam, mert néhány éve pontosan ez történt.

Természetesen életbiztosítással lehet úgy is csalni, hogy a bebiztosított nem hal meg, csak megjátssza azt. Ehhez persze el kell tűnni, nem szabad előkerülni. Meg van a zsozsó, aminek ára az, hogy egy nagyon is élő ember jogilag hulla. Ez a fordítottja a szikláról lökésnek, ahol van hulla és van pénz. Itt viszont nincs hulla és mégis van pénz. Ennek az a szépséghibája, hogy egy ember csak egyszer tud meghalni. A jogilag holtnak lenni nem egy „életbiztosítás” – hogy éljek némi szójátékkal – mert a második (igazi) halál nem jár jogi következménnyel. Egy jogilag halott embert nem lehet megölni, úgy hogy annak legyenek jogi következményei.

Ha a feleségét a szikláról lelökő pasi csak megjátszotta volna, hogy felesége eltűnt a sziklák között, sose tudták volna rábizonyítani a gyilkosságot, mert hogy nem is követte el. Kifizették volna a pénzt, majd egy-két év múlva zokszó nélkül eltüntethette volna a nejét. Egy ismeretlen hullával több vagy kevesebb, senkinek se tűnt volna fel. És akkor megszűnik az a rizikó, hogy a „halott” feleség véletlenül feltűnik. Száz millió forintért elég sok férj (vagy adott esetben feleség) le tudna mondani élete párjáról.

Ezeket csak azért szedtem így össze egy csokorba, mert manapság mindenki pénz, még több pénzt akar, mindegy milyen áron. A nem kifejezetten törvényes lehetőségek tárháza viszont szinten végtelen. Nem árt odafigyelni. Ne feledjétek az élet egy veszélyes üzem. 😀

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________